Tombornyák Őszike néni még azokban az időkben alapította meg kuckóját, amikre már senki sem emlékszik. Eleinte pár könyv nyomta csak a polcokat, aztán ahogy teltek a percek, úgy halmozódott fel a készlet, hogy aztán elérje a mai formáját, amiben ük-ük-ük unokája - Vittman Levente - átvette a vezetését.

A pincétől a padlásig, a legapróbb lyuktól a legnagyobb szekrényig mindent könyvek töltenek meg. A legkülönbözőbb köteteket lelheti fel akárki, aki betéved; a mugli irodalom remekei, a varázsirodalom legnagyszerűbb művei, varázslatos kiadványok, amik képesek magába szippantani az olvasót, hogy aztán hőseivel élje át a kalandokat, kéziratok, illetve olyan példányok, amikből senki nem talál meg sehol máshol egyet sem.
Szabályok nincsenek; a szabad padlórészeken elhelyezett párnákra dőlve, az elszórt fotelekben, vagy akár csak a falnak támaszkodva akárki olvashatja azt, amit éppen szeretne, addig, ameddig szeretné.

Nyitva tartás nincs, még csak árak sem; ha valamit szeretnél elvinni, elég annyit adnod, amennyit jónak látsz, sőt, ha szépen kéred, akkor elviheted csak úgy is. A könyvek mindig visszatalálnak a boltba, ha úgy érzik, az ideiglenes tulajdonosuknak már nincs is rájuk szüksége.

A könyvtárban nincs. A titkos részlegen... sincs. Tehát mintegy utolsó mentsvárként slattyogok le a faluba, dacolva a mínuszokkal, és az azokkal járó dermesztő hideggel. Zsebemben a cetli, hogy még véletlenül se felejtsem el, miért olyan eget rengetően fontos bemennem a könyves boltba, tudniillik, ha könyvek közé kerülök, hamar elfelejtem azt, mi is vezérelt ide. Most viszont nagyon kell az a könyv, el is mormolok némi imát, hogy itt megtaláljam, mert ha nem így van, lőttek a beadandómnak.
Nem hosszú az út, az én tempómban legalább is, és már bőven kezdem megszokni ezt a távot, még jó, hogy ingázhatok. Nem mindig alszok a kastélyban, lehet, ma már vissza se megyek, ha már egyszer kihasználhatom Zójáék nagylelkűségét.
Bőven itt az ideje annak, hogy már valami finomat is egyek, arra meg abban a házban egyáltalán nincs panasz.
A boltba térve, leveszem a kesztyűm, zsebemből pedig előhalászom a cetlit, mert már most elfelejtettem, miért jöttem.
Kvintesszencia kutatás
Áll ott a gyöngybetűimmel, én meg elhúzom a szám. Nem tudom, itt hogy működik, ritkán járok ide, de... sikerül találnom még egy kósza lelket, nem is vagyok rest megrohamozni szegényt.
- Szia, ne haragudj, segítenél egy kicsit? Ezt a könyvet keresem, de fogalmam sincs, merre kezdjek bele - vágok egy grimaszt, bízva abban, hogy ő nem hisz a sztereotípiákban, mert akkor a hajszínemnek hála, már el is ástam magam előtte. Pedig nem kell készpénznek ám, hogy minden szőke hülye. Sok szőkét ismerek, akik még okosak is.
- Nem tudom, itt hogy rendezik őket, és ha egyedül állnék neki megkeresni, rám esteledne - sóhajtok fel, mert azt nem igazán szeretném. A könyv meg kell, még ha nem is biztos, hogy itt meg fogom találni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=654845#post654845][b]Kaisch Ráhel - 2017.01.13. 14:46[/b][/url]

A könyvtárban nincs. A titkos részlegen... sincs. Tehát mintegy utolsó mentsvárként slattyogok le a faluba, dacolva a mínuszokkal, és az azokkal járó dermesztő hideggel. Zsebemben a cetli, hogy még véletlenül se felejtsem el, miért olyan eget rengetően fontos bemennem a könyves boltba, tudniillik, ha könyvek közé kerülök, hamar elfelejtem azt, mi is vezérelt ide. Most viszont nagyon kell az a könyv, el is mormolok némi imát, hogy itt megtaláljam, mert ha nem így van, lőttek a beadandómnak.
Nem hosszú az út, az én tempómban legalább is, és már bőven kezdem megszokni ezt a távot, még jó, hogy ingázhatok. Nem mindig alszok a kastélyban, lehet, ma már vissza se megyek, ha már egyszer kihasználhatom Zójáék nagylelkűségét.
Bőven itt az ideje annak, hogy már valami finomat is egyek, arra meg abban a házban egyáltalán nincs panasz.
A boltba térve, leveszem a kesztyűm, zsebemből pedig előhalászom a cetlit, mert már most elfelejtettem, miért jöttem.
Kvintesszencia kutatás
Áll ott a gyöngybetűimmel, én meg elhúzom a szám. Nem tudom, itt hogy működik, ritkán járok ide, de... sikerül találnom még egy kósza lelket, nem is vagyok rest megrohamozni szegényt.
- Szia, ne haragudj, segítenél egy kicsit? Ezt a könyvet keresem, de fogalmam sincs, merre kezdjek bele - vágok egy grimaszt, bízva abban, hogy ő nem hisz a sztereotípiákban, mert akkor a hajszínemnek hála, már el is ástam magam előtte. Pedig nem kell készpénznek ám, hogy minden szőke hülye. Sok szőkét ismerek, akik még okosak is.
- Nem tudom, itt hogy rendezik őket, és ha egyedül állnék neki megkeresni, rám esteledne - sóhajtok fel, mert azt nem igazán szeretném. A könyv meg kell, még ha nem is biztos, hogy itt meg fogom találni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=654848#post654848][b]Rádonyi Miklós - 2017.01.13. 15:25[/b][/url]

Hát igen, az idő nincs a legjobb formájában, legalábbis ilyen hideg telünk már régen volt. Persze lehet, hogy kevésbé tűnt fel a kastélyban töltött évek alatt, hiszen a varázslatoknak hála sosincs túl hideg az iskolában, aztán most meg csak nehéz megszokni, hogy saját helyem van, amit nem véd semmiféle bűbáj, csakis én gondoskodom arról, hogy ne fagyjak meg benne.
Szerencsére nem osztottak be a hétvégére, így végre nem kell kimozdulnom a házból. Ugyanakkor nem ártana, ha beszereznék valami új olvasnivalót, ami nem túl hosszú, könnyen a hónom alá kapható, így ha nem is végeznék vele vasárnapig, még mindig el tudom vinni az irodába. Igazából mostanában olvasni se volt rendesen időm, így már elég régen volt, hogy utoljára a könyvesboltban jártam. Pedig most a fizetésem is megjött, ami még inkább arra ösztökél, hogy elköltsem erre-arra.
Felkapom a legmelegebb kabátomat, fél arcomat eltakarom egy világoskék, kötött sállal, fejemre sapkát húzok, majd a lehető legsietősebb léptekkel elindulok a célterületre. A havas földet bámulom, nem nagyon nézek körbe ismerős arcok után, így viszonylag gyorsan és eseménytelenül érkezem meg. A sapit betömöm a zsebembe, a sálamat viszont csak meglazítom a nyakam körül, hogy ne fulladjak meg. Mivel mindig is utáltam, ha az eladók az első másodpercben a segítségemre akarnak sietni, ezért most is egyedül vágok neki a nagy feladatnak. Nincs semmi konkrét, előre kinézett könyv, az ajánlatoknak pedig nem szoktam hinni. Ilyenkor egyszerűen élvezem a felfedezés szabadságát anélkül, hogy másokat zavarnák. Ekkor azonban társaságom akad, méghozzá egy segítségkérő személyében.
- Nem itt dolgozom, bocsi - közlöm monoton hangon, kissé meg is lepődve a helyzeten. Magamat végigmérve nem tűnhetek eladónak, ő viszont inkább tűnik viszonylag friss bagolykövesnek, aki még ezt nem tudhatja olyan egyértelműen megállapítani. A cetlire pillantva rémleni kezd a név.
- Ez nem valami tankönyv? Mintha tanultunk volna belőle. Bájitaltan, vagy bűbájtan talán? Nem emlékszem már... - gondolkodom hangosan, kissé elszégyellve magam, hogy mennyi mindent felejtettem el azóta. De hát nem is használjuk minden nap az ott megszerzett tudást.
- Nincs esetleg valahol hátul az alkalmazottuk? - dobok fel egy újabb kérdést, hogy mentesítsem magam a segítség alól.