Lanetta és Domonkos

 Mélyen az erdőben érdekes dolog zajlott. Az állatok, amelyek általában ott lézengenek élelem után kutatva a fák között, az avarban, vagy a lombok rejtekében, eltűntek. A két eridonos elsős a faházban beszélgetett és muzsikált. Mindkettejüknek feltűnt, hogy nem láttak állatokat odamenet, de látszólag nem kerítettek nagy feneket az ügynek. Miután a lány kihúzta a függönyt és levetődött az egyik sokat megélt babzsákra, egy fülemüle szállt az ablakba. Torka szakadtából csivitelni kezdett, amíg magára nem vonta a diákok figyelmét. Amikor ez megtörtént, hirtelen elhallgatott, hatásszünetet tartott, aztán balra biccentette a fejét. A távolból furcsa, morajló zaj hallatszott, mely egyre közeledett. Egyre hangosabb és hangosabb lett, de nem látszott a fák miatt, hogy mi jön. A fülemüle beröppent az ablakon és egy magas, elérhetetlen pontján a szobának elégedetten helyet foglalt. Ő meghozta a hírt, ha a fiatalok nem értik, az az ő gondjuk. Egy utolsó trillába kezdett, csattanóként, mint egy epigramma vége, de nem tudta befejezni. Ijesztően hangos suhogással száz és száz különféle madár repült el az épület mellett, fölött és alatt. Pár szerencsétlen betévedt az ablakon és tehetetlenül körözött a gyerekek feje fölött. A suhogásba becsatlakozott egy újabb hang is, mely a morajlásból származott. Egy őz tűnt fel a fák között, tőle származott az ugatásszerű hang. Mögötte fajtársai jöttek temérdeken, patájuk moraja mostanra dübörgéssé fajult. Aztán, mintegy hiányzó hangszere az állati szimfóniának, megjelentek a rágcsálók is, a fákon ugrálva és a lábak között szlalomozva. Hangjuk szinte beleveszett a hangzavarba, de mégis csilingelőbb hatást eredményezett. A káoszt az tette teljessé, amikor egy nagyobb ragadozómadár becsapódott a lány mellé, majd amint magához tért, támadásba lendült.