Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=732083#post732083][b]Gergely-Fábián Annabella - 2018.08.16. 20:34[/b][/url]

Eleinte tartottam kicsit a járőrözéstől és szívesen mondanám, hogy mostanra kezdek belejönni, de ezt azért erős lenne kijelenteni, tekintve, hogy még soha nem kaptam el senkit. Nem igazán tudom, hogy a magas, vékony hangommal és a 145 centimmel hogyan kellene mégis tekintélyt parancsoló prefektusnak lennem, főleg akkor, hogyha ne adj' Isten egy negyedikes Rellonossal futok össze tilosban. Mégis mit csinálok, halálra rémisztem a boci szemeimmel? Esetleg megfélemlítően tornyosulok... alá? Hát persze. Szóval annak reményében bolyongok a kastélyt és a birtok tilosnak számító részét elválasztó vonalon, hogy nem fogok belebotlani senkibe.
Természetesen a terveimet nagyjából járőrözésem tizenötödik percében sikerül keresztbe húznia a sorsnak - tegye fel a kezét, aki meglepődött... naugye - ráadásul nem is mindennapi helyzet áll elő - nem csak egyszeri szabályszegéssel kell szembenéznem, úgy tűnik, a faházba konkrétan beköltözött valaki. Lesápadok. Most ilyenkor mi a fene van? Ez nagyon durva, ezt muszáj lesz minimum egy házvezetőhöz vinnem, már ha egyáltalán diák az illető. De mi van, ha egy bűnöző lakik itt, aki most fog hidegvérrel darabokra kapni? Félénken mászok fel, miközben folyamatosan lesek körbe, hol lehet a cuccok gazdája. Én vagyok a prefektusi bátorság mintapéldánya a remegő mancsaimmal, de komolyan.
Aztán egyszercsak hang hallik, ami még az enyémnél is nagyobb ijedtségről árulkodik. A biztonság kedvéért azért előkapom a pálcámat, a hang irányába szegezve, a szürkületben a hang tulajdonosát keresve.
- Nevet, házat, évfolyamot kérnék - mondom, minden erőmmel komolyságot erőltetve a hangomra, előadva, mekkora nagymenő prefektus is vagyok én, aki most bizony keményen meg fogja büntetni a tilosban járót. Hangzásra tényleg egész magabiztosra is sikeredek, de az arcom persze csak azért ilyen nagy, mert már rájöttem, hogy egy félénk lánnyal van dolgom. Egy böhöm Rellonos srác elől valószínűleg már a saját lábamban elbotolva, sikítva elszaladtam volna. Ez ma a szerencsenapom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=732436#post732436][b]Gergely-Fábián Annabella - 2018.08.20. 12:47[/b][/url]

Van abban valami rendkívül komikus, hogy még az elkapott igyekszik a segítségemre lenni abban, hogyan jussak fel hozzá és találjam meg. Mindenesetre ezért most rendkívül hálás vagyok neki, mert nem igazán ismerem a járást itt a faházban, úgyhogy tartok tőle, hogy esetleg orrabukok. Na az lenne az igazi prefektusi diadal.
Ismerős hangot hallok, habár a kért adatokat nem igazán, sőt, inkább a saját nevemet. Ez mondjuk sok információval felér, elvégre ha hangról így megismer, valószínűleg Eridonosnak kell lennie. Bingó! Ezt amúgy hamar meg is erősíti, addigra azonban már az én pálcám végén is erős fény ég, melyet immár ténylegesen az arcába tartok - persze csak arra a pár másodpercre, amíg rájövök, hogy talán nem kellene megvakítanom, így inkább a mellkasára szegezem azt.
- Edina! Mi a frászt keresel itt annyi cuccal, mintha kiköltöztél volna... ? - nézek gyanakvó hunyorgással elsős háztársamra, majd rájövök, hogy a mondatommal meg is magyaráztam a dolgot. Most kezdem összerakni, hogy tulajdonképpen napok óta nem is futottam össze vele az Eridon körletben.
- Edina, ugye nem költöztél ki ide? - sűrítem bele minden felháborodásomat ebbe a mondatba, próbálva vele érzékeltetni, hogy ez erdő nem véletlenül tiltott terület, az pedig nem biztos hogy szerencsés, ha az ember tábort ver a bejáratában.
Az igazi kiakadásom - jesszus de méltóságteljes prefekta vagyok - akkor jön, amikor még két srác hangját is meghallom, akik felénk közelednek. Ide már kevés leszek egyedül, ez az egyetlen gondolat a fejemben, így aztán azt teszem, ami ösztönösen jön most: kétségbeesetten kiálltok segítségért. Na nem hangosan persze, csak a fejemben.
Sárközi professzor! Házvezető úr! Sárközi professzor! - mantrázom a fejemben "kiabálva", mert hát megvannak annak az előnyei, hogyha az ember házvezetője legilimentor. Közben folyamatosan igyekszem a tudatomban tartani a szituációt, hogyha meghallana és a fejembe kukkantana, érthesse is, mi a helyzet.