Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=422216#post422216][b]Kárpáthy Szaffi - 2014.11.16. 23:22[/b][/url]

Fogalma sincsen arról, hogy hogyan lett hirtelen reggel. Még éjjel bóklászott el idáig, és nem tudott ellenállni a faház hívogató aurájának, így hát felmászott. Először csak körül akart nézni idefent, hátha összefut valakivel, vagy valakikkel, hiszen tökéletes helyszín mindenféle csoportos mókázáshoz, de csak a babzsákfotelekkel futott össze. A babzsákfotelek pedig... hát létezik olyan ember, aki felül tud kerekedni a késztetésen, és nem belehuppanni? Na ugye. Magára húzta az egyik hálózsákot, hogy ücsörögve ne fázzon, aztán pedig... hirtelen jött a világosság.
Ismeretlen eredetű motoszkálás egyre erősödő hangja hozza vissza Álomországból, és mire felér a létrán pihenésének megzavarója, már viszonylagos éberséggel pillázik az érkezőre. Nem zavartatja magát, még csak feljebb sem csúszik kényelmes ágyában, inkább csak még jobban magára húzza a szétcipzárolt és ki tudja már mit megélt hálózsákot. Remélhetőleg semmit nem kap el tőle, amit ne lehetne egy jó tusolással semmissé tenni.
- Ja. Szép. - bólint is egyet még kásás hangon tett válasza mellé, majd érzékelve a kis defektust, megköszörüli a torkát. Tiszta tekintetét a másikéba fúrja, próbálva következtetni ittlétének okára, amire ugye nem feltétlenül lehet pusztán íriszből.. de még nincs a topon, meg amúgy is. Ha fürkésznek, tartani kell a szemkontaktust, lehetőleg minden pirulás vagy hasonló nélkül.
- Szaffi, rellon. - elmarad a csapatkiáltás, és a pacsit ide! felszólítás is, de azért egy halvány mosolyt megereszt a rellonra. Mindig öröm háztárssal összetalálkozni, úgy szinte biztos, hogy izgalmas időtöltés elé néz, legyen szó örömteli szópárbajról, vagy más párbajról, vagy spontán hülyülésről. Meg az sem mellékes, hogy tapasztalatai alapján a sárkányok értékelik szarkasztikus humorát.
- Hogy keveredtél te ide ilyen korán? - ez az első kérdés, ami megfogalmazódik benne két elfojtott ásítás között. Mindjárt felébred, tényleg, de addig kíváncsi rá, mi a fácánért kelhet valaki minimum tizenegy előtt, hétvégén. Olyan opció fel sem ötlik benne, hogy talán Jeremy nem az a tipikus éjjeli bagoly típus, mint ő, és így olyan időben kel, mint minden más normális ember. Ez teljesen lehetetlen lehetőség.
- Azt hittem már kihalt ez az állatfaj. - érti a korán kelő típusra, és nem ő lenne, ha nem jegyezné ezt meg csak úgy mellékesen, magától értetődően.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=422896#post422896][b]Kárpáthy Szaffi - 2014.11.18. 10:36[/b][/url]

Száműzték? Őt? Hát elég érdekes első benyomást kelthetett, ha ilyesmire asszociált a srác abból, hogy itt aludt. Micsoda feltételezés ez! Ilyen maximum csak akkor lenne, ha önkéntes száműzetésbe vonulna, mert már nem bírja elviselni őket. Azonban amilyen ritkán futnak össze, vagy beszélgetnek... elég kicsi rá az esélye. Szóval nem, nem száműzték, és ezt Jeremyvel is tudatja egy értetlenkedő pillantással, amit egy határozott fejrázás követ. A példa személyre szabása - értsd, hogy a prefektának nincs gondja ilyenre - váratlanul éri, de azért próbál nem "és szobád is van? Mesélj még!" képpel pislogni a másikra. Nem akar paraszt lenni már az első alkalommal, főleg nem úgy, hogy érezhetően visszafogják magukat e téren.
- Könnyen vagy. - ennyi megjegyzés azért belefér.- Semmi száműzetés nincs a dologban, csak annyi, hogy én meg éjjel nem tudok aludni, és akkor szoktam sétálni. Sokszor ez a következménye. - ereszt meg egy vigyort is hozzá, ami inkább az előbúvó emlékképeknek szól, mintsem a zöldnek. Keveredett ő már elég necces helyzetekbe azért, mert rosszkor aludt volt rossz helyen.
- Nem érzed magad már alapban is egyedül, tekintve, hogy kevesen vagytok? Még ilyenkor is a magányra vágysz? - nem igazán tud túllépni azon, hogy Jeremy csak úgy, kora reggel sétálgat. Tényleg. Valamiféle sokk formájában csapódott le nála ez az információ, és nem fél éreztetni sem ezt. Azért valljuk be, a fiatalok többsége Szaffihoz hasonlóan éjjel legény.
- Mi? Büntetőmunka? - túldramatizált flegma, mostezkomoly? fej. - Ennél eredetibbet nem tudsz kitalálni? - sóhajt is egyet hozzá, majd inkább elveszi a tekintetét a fiúról. Büntetőmunka, cöhh. Nem tudja, hogy most azért vagdalkozik ilyennel a másik, mert ténylegesen prefektus - tanárnak az Isten sem nézné -, vagy mert elme zavarodott. Mindenesetre egyik sem jó eshetőség számára.
Belső zsörtölődése közben érik a találatok, furcsa, bizsergető melegséget hozva kissé már átfagyott tagjaiba a hálózsák alatt. Értetlenül pislog párat, meg körbe, és állapodik meg pillantása véletlenszerű partnerén. Hm... eddig is ilyen helyes volt? Tényleg van háza?
- Büntess. - maga sem tudja ez hogy csúszhatott ki a száján, és bár eléggé úgy hangzott, mintha még mindig gúnyolódna, kikerekedett szemmel pislant magára. Ezt tényleg komolyan gondolta. Mintha ennél jobb dolog az életben nem is történhetne vele.
- Nem hallottam semmit. De ha félsz, idebújhatsz, vagy megyek én. - micsoda felajánlás, és ezen már elfelejt megrökönyödni. Miért is lepődne meg saját vonzalmán? Teljesen egyértelmű a dolog, és érzi, tudja - ez a pár együtt töltött másodperc nagy hatással volt rá -, hogy neki kell ez a hímegyed. Csoda?
Hogy mutassa szándékának komolyságát, fel is áll, hogy hálózsákjával, és néhány kiló pillangóval a hasa táján Jeremy felé lépjen. Nem sokat teketóriázik, mert minek, csak elszalasztja az értékesnek tűnő együtt tölthető perceket, és letáborozik a fiú előtt, annak két lába között, és odafészkelődik hozzá ilyen furcsa félig ülő, félig fekvő helyzetben. Azért abszolúte félénk mozdulatai közben lágyan árad szét körülötte jellegzetes vaníliaillata. Remélhetőleg azért válaszra talál, és nem lesz félretolva, mert beszirupozott szíve nem bírná elviselni a visszautasítást... Mondjuk teljesen beleillik a képbe, hiszen annak is be lehet tudni szárnyra kapott vonzalmát, hogy nem akar büntetőmunkát kapni. Bezony.
Elfordítja a fejét és kissé elpirulva, csillogó szemekkel pislant fel a másikra.
- Reméltem egyébként, hogy nem sokáig maradok itt egyedül. Túl jó a hangulata ennek a helynek ahhoz. - susogja.
Már csak annyit mondhatok: R.I.P. Szaffi, ha vége lesz ennek, el is áshatod magad.