Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=855787#post855787][b]Văduva Adelina - 2022.11.03. 22:30[/b][/url]

Az erdő ilyen későn mindig csendes. Maga a nyugalom megtestesítője, éppen ezért szereti ilyenkor a legjobban. Amúgy sincs nagyon alkalma máskor az erdőt járni, de ez nem töri le a jókedvét, amit a kacsák hangoskodása tör meg. Éjszaka? Fejét kapja fel, gyorsakat szimatol a levegőbe, hátha megérez valami idegenséget, de a levegő nem jár, a ritka szellő az ellenkező irányból fúj.
Hangtalan közeledik, légies léptekkel követi a hangot, míg végre tud annyira koncentrálni, hogy egy férfit is párosítson minden mellé. Feje billen félre, kicsit előrébb dőlve lép még párat, majd torpan meg. Mi ez az orrfacsaró bűz? Reflexből emeli meg szoknyáját, ahogy átlép egy ágat, bár igazából mindegy -  a fehér szoknya alja már inkább barna, köszönhetően a nyirkos időjárásnak, az abból kifolyólag nedves talajnak.
Hallására koncentrál, szemeit hunyja le, így lesz biztos abban, hogy emberrel van dolga, aki éppen eszi. A vér áramlása az erekben soha nem hagyja cserben. Halvány mosollyal ajkain lépked felé, kezeit maga mögé téve, kíváncsian sétál közelebb és közelebb. Megemelkedett szemöldökkel figyeli pár másodpercig, ahogy az igen késői vacsoráját fogyasztja a férfi, majd nevet fel halkan és szemnek követhetetlen gyorsasággal terem mellette, hogy rongyzsebkendőjével törölje meg az illető szájának szélét.
- Valakik még úgyis képesek meghallani, ha suttog - suttog ő is kettejük közé, hiszen ahogy mindig, úgy most sem szentel figyelmet a személyestérnek, ahogy annak sem, hogy esetleg megijeszti. Késő bánat. A zsebkendőt gyűri ujjai közé végül, kezét ezzel egy időben húzza vissza, fekete tekintete az arcot fürkészi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=856101#post856101][b]Văduva Adelina - 2022.11.08. 16:19[/b][/url]

Feje aprón billen félre, ajkai minimálisan nyílnak el a kérdést követően, ahogy visszahúzza zsebkendőt tartó kezét. Halványan mosolyodik el, a szél lebbenti meg fekete tincseit, meztelen talpa hangtalan csusszan kicsit a fadeszkákon.
- Nem rémlik, hogy lett volna szerencsénk egymáshoz - aprókat szippant a levegőből, de a férfi illata egyáltalán nem ismerős neki, valamint amúgy is elnyomja az étel szaga, amit éppen fogyaszt. Az itt lakó emberek meglepően óvatlanok tudnak lenni éjszakánkét. Bár ő még véletlenül sem jelent fenyegetést senkire, soha nem lehet tudni... és ilyenkor jut eszébe, hogy felnőtt, és igen képzett mágusokról beszél. Ilyenkor legszívesebben felnevetne a saját butaságán, de nem kellene megijeszteni az illetőt.
Még akkor sem, ha eddig igen könnyedén vette az akadályokat. Szemöldöke rebben meg végül, mosolyát kitartja. - Adelina - közli a nevét mindenféle gátlás nélkül, majd fordulva egyet huppan le a férfi szabad oldalára. Meztelen lábát lógatja lefelé, lábfejét előre feszítve ér bele nagylábujja a hideg vízbe. Ki kéne, hogy rázza a hideg, és valahol mélyen az inger is megvan erre talán, azonban semmi nem történik. Kellemes érzés. Feje biccen hátra, két oldalt maga mellett támaszkodik meg a deszkákon.
- Milyen gyönyörű - utal a csillagokra, mert ő önkényesen biztosít most társaságot a férfinak, aki éjnek évadján egyedül eszik és sörözik a csillagok alatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=857013#post857013][b]Văduva Adelina - 2022.12.02. 18:44[/b][/url]

Lábait lóbálva, fehér ruhájában, aminek az alja piszkolódott csupán el a nedves és sáros talajtól, fekete, vállára omló hajával, messziről biztosan úgy néz ki, mint egy eltévedt szellem, aki nem találja a helyét ebben a világban. És bár abban van valami, hogy a helyét sokáig nem találta meg, de ez a kis városka, minden képzeletét felülmúlta. És nem is szellem.
- Örvendek. Mondták már, hogy nagyon kellemes az illata, Marcell? - mert az erős ételszag ellenére is érzi a férfi természetes aromáját, ami körbelengi, még ha nehézkesen is. Különös. Ritkán érzett ilyet eddigi élete során, talán Hasannál először, majd Álmosnál. A férfi gondolatára kellemes mosoly terül el ajkain, ami a sötétségnek köszönhetően aligha látszik - de örömét jelzik kissé jobban megbillentett lábai. Fejét nem mozdítja a férfi egyetértésére, csak mosolya marad ajkain. A kérdésre lesz szélesebb az a mosoly, fejét minimálisan biccenti oldalra, hogy sötét tekintetét jártassa a férfi karizmatikus arcán.
- Nem. Néha hiányzik az érzés, de lássuk be, nélküle azért könnyebb meztelen lábbal mászkálni az éjszakában - kuncog fel halkan, tekintetét vezeti vissza az égre. Egy pillanatra felötlik benne, hogy valószínűleg zavarja a férfit, talán az én-időben, de úgy van vele, amíg nem kéri vissza azt az időt tőle, addig boldogíthatják egymást. Ritkán adatik meg, hogy éjnek évadján tud találkozni új arcokkal, így szereti megragadni a lehetőségeket, amik elé hullanak.