Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=855752#post855752][b]Hegedüsh Marcell - 2022.11.03. 15:29[/b][/url]

Papírzacskó csörgése és bakancsos lépteim egyenletes puffanása töri meg az éjszaka csendjét a tó ezen oldalán. A föld kissé nedves, a levegő nyirkos. Nem bánom, elvégre eléggé száraz nyarunk volt, s az ősz ezen pontjáig sem volt hajlandó megkönyörülni az ég a megrepedezett talajon. Azonban az „átok” most megtörni látszik, én pedig cuppogó léptekkel érkezem meg a stéghez. Nem olyan érdekes, hogy nincsen itt senki; már majdnem hajnali két óra van, és én még mindig nem meleg ágyamban töltöm az éjszakát. Jár az agyam. Valami munka kellene. Megtehettem volna, hogy most felhozom a témát Rudolfnak, de… olyan ciki. Inkább legurítottunk néhány sört – csak módjával –, majd amikor ő úgy döntött, hogy ideje hazamenni „cicázni”, akkor én még magamhoz vettem egy üveges lágert, három darab hamburgert, és most itt vagyok. Lépteimbe fájdalmasan nyikorognak a stég ódon deszkái. Ám meg sem állok a legvégéig, ahol egy halk bűbáj elmormolása után minden csont szárazzá válik, és lábaimat lógatva – éppen nem ér bele bakancsom a vízbe – veszem elő a zacskóból az egyik burgert, majd egy méretes harapás után mélyet sóhajtok. Félhangosan, nem túl udvarias módon táplálkozom éppen, de ki látja? Senki az ég egyadta világon. És kinek tartozom bármivel is, ha éppen kis disznó módjára van kedvem enni? Senkinek. Senkinek…
Halkan, kelletlenül morgok egyet, majd ahogyan újabb harapásra nyitom ajkaimat, szöszmötölést hallok a nádasból. Odasandítok, és egy kacsa pár úszik ki onnan, hogy aztán körülöttem legyeskedve/kacsáskodva kunyeráljanak tőlem néhány morzsát a hamburger bucijából. – Hess! – mondom halkan. – Hess már innen!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=856000#post856000][b]Hegedüsh Marcell - 2022.11.07. 12:12[/b][/url]

Akár egy galambokkal körbe vett öregúr hessegetem zsémbesen a kacsákat, amik igazából azt sem tudom, hogy mi a fenét keresnek itt hajnali két órakor. Már csak egy járóbot kellene a kezembe, és teljesen hiteles lenne a kép. Hamburgeremet jobb kezemben tartva emelem a magasba, ami igazából nem a legjobb ötlet, de végül egy darabot lecsípek a buciból, és megpróbálom minél messzebb hajítani. A kacsák meg sem mozdulnak, csak bután néznek rám. Arcom értetlen és fáradt, de az egyik csak hápog egyet, mint egy mesehős, aki társának jelet ad a tovább vonulásra. Olyan emberi volt az egész. Hmmm. Hirtelen tágulnak ki szemeim, hogy a páros után tekintsek; lehet, hogy animágusokkal volt dolgom. Udvariatlan egy bagázs. De végül vállamat vonom, gyermeteg módon lóbálok egyet, majd még egyet bakancsos lábaimmal a víztükör felett, s egy nagyot kortyolok a söritalból. Leteszem magam mellé, újabb nagyobb harapás a burgerből, mire… finom anyag éri ajkaim szélét, a levegő bennem akad. Bambán tátom szájamat, miközben feketéim felveszik a kontaktust a mellettem termő női alak tekintetével. Suttog. Ajkaira csúsznak szemeim, hogy aztán lassan és szaggatottan visszaemeljem azokat a nőalak átható tekintetébe.
Nem igazán jövök zavarba a közelségtől, inkább meglepettnek nevezném magam. Szólnék, de a helyzet miatt inkább csak tátogok egyet-kettőt, miközben homlokom értetlenül ráncolom. Megmagyarázhatatlan bizsergés kezdi csiklandozni csalfán mellkasomat. – Hála Merlinnek! – suttogom elhaló hangon, majd látványosan rázom meg a fejemet. A sörök hatása és az eddig egyre hatalmasabb fáradtság elszállt, és nagyot nyelve emelem szabad kezem mutatóujját a magasba, hogy hunyorítva tegyem fel a „szellemalaknak” a kérdést. – Ismernem kellene Önt, Kisasszony?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=856609#post856609][b]Hegedüsh Marcell - 2022.11.15. 16:06[/b][/url]

A finom mozdulatokon lágyan siklik végig fekete tekintetem. Valami megmagyarázhatatlan borzongás szaladgál fel s alá hátamon. Hosszú perceken keresztül, akár egy véget nem érő hullámvasút. Nem igazán tudom minek betudni ezt a félelmetes vonzódást. Egyszerre fog el a rettegés, és ugyanilyen intenzíven élem meg a kíváncsiságot és a csodálatot. Sötét lélektükreim hunyorítva vizsgálják a nőt, miközben az ételt a papírzacskóba, a sört pedig magam mellé, a stég egyik deszkájára helyezem. Szimatol. Orrára csúsznak szemeim, miközben nekem is kissé oldalra biccen fejem. Ekkor hallom meg a nevét, amire kénytelen vagyok felrázni magam gondolataimból. Muszáj vagyok, hiszen miután kiejtette nevét, máris mellém pattan a stég deszkáira. Furcsállón hunyorogva tekintek le csupasz lábaira, majd óvatosan vissza a különleges teremtésre. – Hege… – kezdem halkan. – …düsh Marcell – valahol megtámad az érzés, hogy nem kellene teljes nevemen bemutatkozni, de már megtettem, így a hátam mögé is dobom a gondolatot.
– Valóban – suttogom kettőnk közé, s mélyet szippantok a hűvös levegőből. Hogy mire is értem ezt? Mindenki döntse el magának. Az éjszakai égbolt csodás, a légkör is kellemes, ahogyan Adelina megjelenése is. A város fényei… millió és egy dolgot tudnék felsorolni, ami éppen szememnek kedves. – Nem fázik? – teszem fel a kérdést, és óvatosan átnézek vállam felett, hogy látok-e eldobva egy pár cipőt esetleg. Van erre pszichiátria? Rengeteg minden megfordul a fejemben, mégsem távozok.