Ha az ember útja a stég felé vezet, többnyire csak egy elhagyatott, nem túl biztató helyszínt lát maga előtt. Ma este azonban nem így van, mert ha valaki arra jár, egy rakás üveget és egy elég jó hangulatú társaságot lát maga előtt. Mert ugyebár kettő embertől az már kész part, ha a megfelelő párost vesszük górcső alá.
Nem igazán így terveztem a ma estémet, de valahogy mégis itt kötöttem ki, egész bizarr mennyiségű sörrel és a bizonyos, csárdában megismert Levitás úrfival.
Egy pár pillanatig méregettem a vizet, ahogyan visszatükröződött róla a holdfény és egy futó másodpercre el is mosolyodtam, hogy aztán ismét a lábamat lógassam a stég széléről. Kicsit még hideg lett volna a pancsoláshoz, ettől még elég hívogató volt a voter.
- És amúgy? Minden rendben? - kérdeztem a szemöldökömet felvonva, kissé oldalra biccentett fejjel sandítva a fiú felé. Kicsit más volt a felállás, mikor legutóbb találkoztunk. Azóta valahogy híre ment annak is, hogy én, meg Mina, holott még jómagam sem tudtam, pontosan mi az egész. Szóval halkan felnevetve túrtam kicsit a hajamba, hogy aztán még egyszer kicsit meghúzzam az üveget és le is tettem azt, nehogy útban legyen. Hiába van több, azért nem igen szeretném, ha kárba menne.
- Szóval nem, fogalmam sincs, mi ez az egész. Lehet, hogy semmi - vonogattam meg a vállamat lazán, lejjebb rángatva kicsit a toppomat és aztán lehajolva egy kis vizet merítettem a tenyerembe, hogy aztán a lecsurgó cseppeket a fiú arcába fröcskölhessem.

Biztos vagyok benne, hogy minden embernek más jut eszébe arról, hogy Mina mégis hol kötött ki, de a legtöbb embernek nem az, mint ami Mr Bailey fejében elsőre megfordult. Szóval kissé zavartan kaptam el a pillantásom más irányba, azt a csillogó tekintetet látva, s szintén csak egy vállvonással díjaztam a mondandóját. Persze, most komoly fejtegetéseket indíthatnék arról, hogy milyen jól jártam, de lássuk be: Dwayne és Zója famíliájában vagyok éppen tiszteletbeli tag. A jó akkora hazugság, hogy gyakorlatilag mindjárt rám zuhanhat egy meteorit.
- Nos, nem tudom, hogy mennyire "menő", de ha már te is elismered, lehet benne valami - nevettem fel halkan, miközben zavartan eltűrtem egy tincset a fülem mögé. Részemről semmiféle gondolatmenet nem indult el anno, hogy milyen érzelmeket vált majd ez ki az emberekből. Egész egyszerűen megtörtént, mielőtt belegondolhattam volna. Ettől még nem bánom. Végül egyre szélesedő mosollyal pillantottam fel a mellettem ülő Mr Baileyre, hogy aztán az ajkamba harapva mérjem végig.
- Ne tegyél elhamarkodott felajánlásokat! - jegyeztem meg azon a bizonyos halk, ám annál dorombolósabb hangon, csak hogy nyomatékosítsam a mondanivalómat. Aztán, mielőtt még hasonló bátor lehetőséget dobnék be a közösbe, inkább az ajkamhoz emeltem ismét az üveget, hogy meghúzzam a tartalmát és leöblítsem a pimaszságom. Mindenkinek jobb, ha csendben maradok. Legalábbis azt hinném épp nagy nyugodtan, mikor Hunter megérdeklődte, hogy milyen is.
Azt hiszem, hogy sikerült bíbor színt öltenem még mielőtt kielégíthettem volna a kíváncsiságát.
- Nem tudom, nincs olyan sok alapom, hogy összehasonlítsam. Talán öt pasival, ha volt dolgom... inkább azt mondanám, más. Jó értelemben más - Nem éreztem magam kényelmetlenül alapvetően, legalábbis nem annyira, mintha másnak mondtam volna el. Azt hiszem az ismeretségünk eredetét figyelembe véve nem zavart annyira, hogy ilyenekről kérdez. Meg amúgy is, ő Hunter.
Szóval, hogy oldjam a hangulatot, előre hajolva egy kis vizet merítettem, ami aztán a fiún kötött ki. Akaratlanul is kitört belőlem a nevetés, amit nem is próbáltam elfojtani most már. Mertem magam adni mellette.
Szóval farkasszemet nézve a Levitással, továbbra is ott ült az a mosoly a szám sarkában, letörölhetetlenül.
- Do your best, Bailey... - csúszott ki, mielőtt még komolyabban átgondolhattam volna.

Azt a bizonyos kérdést tette fel, ami a második leggyakoribb volt. Hiszen tényleg, mindig mindenkit érdekelt, hogy vajon túl vagyok-e már azon a bizonyos kínos találkozón, mikor a legtöbb párkapcsolat a mélypontját éli meg. Nálunk azonban az a furcsa helyzet állt fent, hogy már a kapcsolatunk előtt is elég gyakran futottam össze anyucival, Dwayne meg... hát, egyszer találkoztunk egy bizonyos szarvas teremtmény kapcsán.
- Zója az úgymond legjobb barátnőm, szóval igen, mondhatni, túl vagyunk rajta... Dwayne-el azóta nem találkoztam, de nem is vagyok benne biztos, hogy szeretnék - nevettem fel halkan, magam elé képzelve azt a bizonyos jelenetet. Én állok ott és tátogok, mint egy hal, ő meg azon gondolkozik, hova is kéne pontosan elásni.  
Talán egy kicsit túlzásokba estem a srác zrikálását illetően, hiszen a hang hallatán hasonlóan vonzó nyögéssel válaszolt, úgy nézve rám, mintha legalábbis a végzet asszonya lennék. A szemöldököm enyhén felszaladt, miközben bocsánatkérő mosoly telepedett az ajkaim szélére és halkan felkuncogtam.
- Túl sok...? Ne haragudj, azt hiszem sok volt az ital - pillantottam ismét az üvegre, de az arcomon pontosan látszódott, mennyire nem gondolom komolyan azt a bocsánatkérést. Nehéz is lett volna, mert be kell lássam, jól esik, hogy azért egy olyan pasira, mint Hunter, ilyen hatást tudok gyakorolni.
A nevem hallatán már egészen biztos voltam benne, hogy átléptem azt a bizonyos határt, amit nem biztos, hogy kellett volna. Nagy, csillogó szemekkel pillogtam a levitásra, miközben enyhén oldalra döntöttem a fejem.
- Hunter? Szerintem pontosan tudom, hogy mikor és mit jelentek ki... - vontam meg a vállam egyszerűen, hogy a pillantásom ismét a vízre kalandozzon el. Nem ezért jöttem ki ide ma este. Vagy legalább nem szeretném bevallani magamnak, ha mégis.
Talán tényleg kicsit átgondolhattam volna, hogy megöntözöm-e egy nap kétszer az angolt, de egyszerűen annyira adta magát a helyzet, hogy eszemben sem volt fontolgatni. Így történhetett az, hogy mire annyit mondhattam volna, hogy "you can't..." - mert ugye feltételezni, hogy még arra is van időm "do this" az bizony vakmerőség lenne - a jeges vízben kötöttem ki. Egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy fizikai fájdalmat okoz a hőmérséklete, szóval amint a víz felszínére keveredtem, valami sikkantás és nyikkanás közti hangot sikerült megütnöm. Nagy nehezen kezdtem a hajamat az arcomból kikapirgálni.
Először csak néztem rá hitetlenkedve, de aztán ismét kitört belőlem az a bizonyos nevetés és közelebb evickélve püföltem a vállát pár pillanatig a tenyeremmel.
- Bailey, te nem vagy normális! - nem tudom, hogy ezt most bóknak, vagy sértésnek szántam, de annyi biztos, hogy közelebb voltam hozzá, mint gondoltam. - Remélem tisztában vagy a tetteid következményeivel...

Please tell me I'm your one and only
Or lie and say at least tonight

Talán éppen ezért mondtam anno Minának, jobban teszi, ha kétszer meggondolja ezt az egészet köztünk. Mert egyszer már köteleztem el magam egy ember mellett és csak a gond volt vele. Talán nem akartam már többé ezt. Talán éppen az volt a legszebb ebben az estében, hogy nem rótt rám terhet, nem volt plusz kötelezettség. Szerettem, ahogyan felvállalta a kevésbé elfogadott dolgait is. Szóval nevetve ráztam meg a fejem, miközben a lehető legnagyobb mértékben ignoráltam a jeges vizet, amely reszketésre késztetett.
- Legyen igazad, Bailey! Őszintén... sajnálom őket, azt hiszik, ha másnak adják ki maguk, majd elfogadják őket - bólogattam kicsit, hiszen pontosan tudtam, hogy milyen az érem másik oldala, milyen az, mikor megpróbálsz beolvadni. A magam egyszerű módján nagyon is bírtam a Levitást és pont ez a ragadós vidámsága volt az, ami annyira meggyőzött benne.
Szóval ahogy közelebb kerültem, be kellett látnom, hogy teljesen megértem a nézőpontját. Kettőnk közül nekem kéne rosszul éreznem magam a gondolattól és mégsem tettem. Most azonban más volt a Levitás. Sokkal inkább emlékeztetett arra az első estére, mint azóta bármikor.
- Nem hiszem, hogy kéne... - ráztam meg a fejem enyhén, az ajkamba harapva, miközben a vizet figyeltem Hunter helyett. Persze, tépelődés, fontolgatás... Abban az egy pillanatban mindezt magam mögé söpörtem. - Mármint... van egy házam.
Felajánlotta a lehetőséget, hogy jó ember maradjak, amiért hálásan elmosolyodtam, de ez nem az az este volt. Egyáltalán nem akartam a holnappal foglalkozni, csak azzal, ami itt és most történik.
- Nem élnék a lehetőséggel... - közöltem, most már le sem véve a pillantásom a fiúról, csak akkor, mikor a part felé evickéltem. Épp elég hideg volt a víz.