Nem terveztem, hogy itt töltöm az ünnepeket, viszont Manda mostanában nincs olyan állapotban, hogy haza merjem vinni, így egy tökély hárítás után, itt ragadtam. Volt rengeteg tervem, de valahogy mégse bánom, hogy nem jön össze.
Úgy döntök, lelátogatok a faluba, hátha lesz itt valami említésre méltó is. Nincs hideg, már télhez képest, még elő se kellett vennem a kabátom, ami jó. Most a stég felé veszem az irányt, egy üveg pezsgővel, meg egy whiskyvel a kezemben, mert ehhez a naphoz az jár, na meg... nincs kedvem sok részeggel egy tömött helyen zsúfolódni.
Jó ez a nyugi, valamiért az sem zavar, hogy nincs társaságom, mert... mostanában egyre kevesebbszer szorulok rá. Most a jövőm felé kacsintgatok, elvégre az utolsó évem, jó lenne határozottan eldönteni, hova tovább. Mindenképp itt maradok, azt tudom, de hogy melyik szakra adjam a fejem.... na az még rejtély számomra.
Persze így is nem egy emberbe botlok bele, de mire kiérek a stégre, örömmel látom, hogy az kong az ürességtől. Lassan sétálok ki a legvégére, ügyelek, nehogy kifogjak egy korhadt deszkát, és belezúgjak a hideg vízbe. Jelenleg még nincs szükségem józanító fürdőre.... még.
Leülök, és lelógatva a lábam egy ideig a víz tükrét fürkészem, már amit a sötétben ki lehet belőle venni.
Remélem, azért Manda is jól érzi magát, bárhol is van. Fáj bevallani, de mintha kicsit eltávolodtunk volna, de ez nem biztos, hogy rossz, hisz egyszer úgyis el kellett volna kezdeni, lehet épp itt az ideje?
Hirtelen hallom meg a lépteket, amik közelednek. Felnézek, majd meglátva az illetőt, felugrom - már képletesen-, és odaszaladva hozzá, karolom is át a nyakát, majd adok neki egy puszit.
- Téged is látni, szépfiú?- rávigyorgok Benjire, mert... mert szimplán ő az egyetlen, akinek bármikor képes vagyok örülni.