38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 1. 17:33 | Link

Abigél

Ma egész kellemes napra virradt- mostanában eléggé lehűlt az idő és borongóssá is vált, ezért jólesett végre napsütésre kelni. Utána következett a felismerés, hogy ma egyetlen vizsgája sincs, így lazíthat egy kicsit a következő előtt, vagyis inkább átolvashatja még egyszer. Kikászálódott az ágyból, aztán rövid készülődés után már a lépcsőkön baktatott lefelé, kezében két vaskos kötettel. Az egyik nyitott ablakon kellemes, friss levegő áradt be, nem tartott hát sokáig elhatározni, hogy odakint fog tanulni, de előbb még a kapuval ellenkező irányba vezető folyosóra kanyarodott, hogy megálljon a konyhán valamilyen elemózsiáért. A manók készségesen megtöltötték a termoszát teával és kapott mellé kakaós és sonkás csigákat is- illedelmesen megköszönte, aztán két pillantással később már ott sem volt.
A kastély környéke tele volt emberekkel- a legtöbben tanulnivalóval körülbástyázva gubbasztottak, így nem telepedett melléjük, hogy nehogy zavarja őket. Helyette felütötte a könyvjelzőnél az egyik könyvét és elindult a falu felé. Útközben senkivel sem találkozott- ha vasárnap is volt, a legtöbben még vastagon vizsgalázban égtek, így nem nagyon kirándultak semerre. Ő se nagyon figyelte, merre viszi a lába, csak automatikusan mindig a legcsendesebbnek tűnő ösvényt választotta és végül a stégnél lyukadt ki. Elballagott a végére, egy darabig figyelve a vizet- sokkal titokzatosabb volt, mint a vízesés kristálytiszta vizű tavacskája, itt hínár és nád nőtt, a mélyben pedig valami mozgott, bár lehet, hogy ezt már csak fantáziája rajzolta oda. Egy kicsit megnézte ritkán látott tükörképét is, a fennek-maszk hosszú füleit, amik mögül sötét, hullámos tincsek hullottak előre; a zöld pólót és kockás inget. Meglehetősen közönséges összeállítás, ha nem számítjuk, hogy a trikó szétkent festékfoltból egy filctollal jókora gekkót csinált, mivel leszedni nem sikerült róla. Hamar elunta, úgyhogy támasztékot keresve beült az egyik korláthoz lábat lógatni, visszatérve olvasmányához. Közben nekifogott reggelijének is, szórakozottan majszolva az egyik csokis tekercset, szépen legombolyítva, hogy a legkakaósabb része maradjon a végére.*
- Össze fogod kenni a lapokat.-*Dohogott a szőke hölgy, aki a mellette heverő napló fedelére mászott ki sütkérezni. Gilbert megtorpant, aztán némi bűntudattal nézett tényleg maszatos ujjaira, mielőtt letette a könyvet, s helyette nézelődni kezdett, mert valamilyen nesz, mozgás mindig akadt erre. Leginkább a madarakat figyelte, meg is feledkezve a vizsgáiról és amint tiszta volt a keze, ceruzát vadászott elő valamelyik zsebéből, firkálni kezdve. A legtöbb vízimadarat nem ismerte, úgyhogy feltett szándéka volt később kikeresni őket, addig is találgatta, mi lehet a kicsi fekete, fehér homlokú és piros szemű állat, ami tőle nem olyan messze úszkált, le-lebukva a felszín alá.
Hozzászólásai ebben a témában
Pethő Abigél
INAKTÍV


Abékaimádó :3 | ÁdiFeleség <3
offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 1939
Írta: 2013. szeptember 1. 20:00 | Link

Gilbert

Azon gondolkodtam, hogy vajon... vagyis, nem. Igazából több minden járt a fejemben, nem csak egy gondolat. Először is, hogy a minap fedeztem fel, Csonginak mennyire furi a bajsza. Olyan mókásan furi, nem lefújjolósan ám. Fogalmam sincs, eddig volt-e bajsza. Mármint azt tudom, hogy borostája volt, mert mindig bökött az arca, amikor puszit adtam neki. Mostanában kevesebb puszit kapott tőlem, de nem az én hibámból. Emiatt el is szontyolodtam sokszor, most is. Úgyhogy inkább váltsunk. Min töprengtem még? A töpreng szóról mindig a törpék jutnak eszembe egyébként, de nem erre akartam kilyukadni. A vizsgák is eszembe jutottak most, hogy valamiért sikerült jól a vizsgaidőszak végére időzítenem őket, így még egy megmérettetésen sem vehettem részt. De majd hamarosan, azt hiszem. Ehhez kell a naptáram. Ja, igen! Okulva a tavalyi esetből, amikor elfelejtettem bemenni Bájitaltan vizsgára, idén kértem anyukámtól egy naptárat a vizsgákhoz, ami mindig időben szól. Vizsga előtt egy héttel, két nappal és a vizsga napján reggel elkezd pityegni, amíg oda nem érek és fel nem lapozom. Ha nem jutok el időben a naptárhoz, akkor a pityegés szirénázásba vált át. Saját tapasztalat. Eddig még nem érkezett rá panasz a szobatársaimtól, csupán Ágo cicáját rémíthette meg a lárma - ezt a naptáron lévő karmolás nyomokból következtettem ki.
Aztán még az is érdekelt volna, hogy hol lehet olyan virág alakú fagyit kapni, amit az előbb láttam a faluban egy kisfiúnál. Meg a szokásos apróságok: mit csinál most Rudolf (azt már elfelejtettem, hogy a plüssrénszarvast induláskor felkötöztem a bicajom csomagtartójára), miért mosolyog mindig olyan kedvesen rám Rózsa néni szomszédja, mitől lesznek olyan finom puhák a vajas kekszek, és mitől olyan színesek a színek, mi ez az illat...
Szóval nem csoda, ha elfeledkeztem arról, hogy épp Alettán, a bringámon ültem és - szokás szerint - száguldoztam vele. Én csak tekertem és tekertem, nem figyeltem azt, merre - hisz annyi mindenen járt az agyam ehelyett. Az volt a csoda, hogy eddig nem ütöttem el senkit sem. Eddig. A gondolatáramlás rövid szünetében eszméltem a rémisztő tényre: szélsebesen száguldok a víz felé. Nem mintha baj lett volna, ha beleesek a tóba; a lila, szalagokkal díszített Alettát féltettem csak, neki nem tesz jót szerintem ennyi víz. Na meg a tóba esés előtt valószínűleg elgázolom a korlátnál üldögélő valakit. Ezek miatt gyorsan kellett cselekednem, úgyhogy jól behúztam a fékeket, elsőt is, hátsót is - biztos, ami biztos. Tulajdonképpen mindez már a stégen zajlott le. De megálltam! Időközben becsuktam a szemeimet, így nem láttam, vajon nekimentem-e az illetőnek, de nem hallottam semmiféle kiáltozást, se ütközést nem éreztem, úgyhogy megnyugodtam, hogy nem történt baleset. Kinyitottam a szemeimet, főleg, mert úgy éreztem, eldőlök. És így is történt. Aletta megállt, az én lábaim meg még a pedálokon voltak, egyensúlyozni így pedig nem nagyon tudtam. Úgyhogy puff, a stég padlóján kötöttem ki.
- - Adtam halkan hangot a tompa fájdalomnak, amit a hátsó felem szenvedett el.
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 1. 21:02 | Link

Jócskán megfeledkezett a környezetéről- a fekete madár után ugyanis néhány kacsa jelent meg, plusz a nádból előbukkant egy gém és igyekezett egyszerre rajzolni őket. A gém békászott-halászott, a vízfelszínt kémlelte, miközben a sekélyesben sétált, a kacsák viszont alatta csoportosultak, izgatottan hápogva és őt fürkészve gombszemeikkel. Kis késéssel jött rá, hogy reggelit remélnek tőle, így az egyik sonkás csigát kezdte darabokra tépkedni, hogy közelebb csalogassa őket és élvezte, ahogy a tarka népség a lábánál nyüzsög és hangos hápogással verseng a falatokért. Közben a másik kezével skiccelt és firkált, egyre több és több figurát rajzolva egymás mellé.
Pont ezért nem is igazán tűntek fel neki időben a mögötte támadó hangok. Furcsa volt  a zaj, ami egyre közeledett és jókora késéssel döbbent rá, hogy valahogy nagyon felé tart - ahogy megfordult, hogy szemügyre vegye, valami nagyot és lilát látott, hullámzó csápokkal, amint rávetni készül magát és ösztönösen védekezően kapta maga elé kezeit, kicsire húzva össze magát. Nem mintha az ilyesmi segített volna, ha az embert le akarja nyelni egy óriási, milkatehén színű sárkány. A szörny azonban centikre tőle mégis megtorpant és amikor karjai mögül kikandikált, pont látta, amint az egész dőlni kezd. Nem kicsit értetlenül szemlélte a rémből kibontakozó biciklit és utasát, akinek körülbelül annyira megilletődött volt az arca, mint az övé a maszk mögött. Nagyjából mindketten a puffanásra tértek magukhoz, ami akkora volt, hogy még Gil is felszisszent. A kezében tartott holmit lecsapva pattant fel, hogy segítsen annak, aki az imént kis híján elgázolta.*
- Nem esett bajod?-*Hajolt a lány fölé, a bicikli vázát ragadva meg, hogy segítsen kikecmeregni neki alóla. Arról ugyan még a bringa színét megközelítő fogalma sem volt, hogy került a kétkerekűvel a stégre, de nem akart leállni rögtön faggatózni. Pedig a szalagok - ezeket nézte elsőre nyúlványoknak- és a csomagtartóra kötözött rénszarvas azért felvetettek egy-két kérdést benne. Az esetleges sérülések azonban elsőbbséget élveztek, így miután félreállította a járművet, az egyik korlátnak döntve, leguggolt vissza váratlan látogatójához.*
- Fáj valamid?-*Kérdezte, miközben alaposabban szemügyre vette a leányzót- talán már látta, de biztosan nem egy évfolyamba jártak, mert az órákról nem volt ismerős. Nem akart kotlós módjára kotkodácsolva tüsténkedni, úgyhogy megvárta a választ, mert bár szeretett segíteni, sokan nem rajongtak az ötletért, hogy egy növendék botsáska ugrálja körbe őket.
- Azért jó, hogy nem a tóban landoltál.-*Állapította meg, miután felmérték a keletkezett károkat, mert a stégen túl elég mély lehetett a víz, a színéből ítélve.*- Mintha kicsit összetévesztetted volna Rudolfot E.T.-vel.-*Jegyezte meg, amint megpróbált kapcsolatot keresni a plüssfigura, a bicikli és a stéges majdnemrepülés közt. Persze, Rudolf is repült, de csak karácsonykor és többedmagával, ráadásul nem kellett volna a patáit lekötözni, mert akkor mégse tudja húzni a szánt. Meg a biciklit se.
Hozzászólásai ebben a témában
Pethő Abigél
INAKTÍV


Abékaimádó :3 | ÁdiFeleség <3
offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 1939
Írta: 2013. szeptember 2. 19:03 | Link

Gilbert


Az esés után nem volt időm elgondolkodni azon, vajon eltörött-e valamim. Nem igazán szerettem volna magamnak törött csontokat, az is csak kicsit villanyozott volna fel, hogy baj esetén használhattam volna azt a hippogriffes nevű varázsigét, amit még nem volt alkalmam kipróbálni, pedig tetszett a neve. Szóval, mindezekre nem volt időm, mert ahogy elestem, a következő pillanatban egy alak magasodott felém.
- Ü-ü... - Ingattam meg a fejemet, hogy nem, nem esett semmi bajom, és ezzel magamat is meggyőztem erről. Sokkal nagyobb problémát okozott ugyanis jelen esetben az idegen jelenléte, főleg, mivel látta az elesésemet, és lehet azt is, amikor szélsebesen egyenesen felé gurultam. Nem akartam ám, hogy azt higgye: meg akarom ölni! Megszeppenve figyeltem a felemás térdzoknis lábaimat, ahogy lekerül róluk a bicajom, a fiúnak köszönhetően. Kicsit elterelte a figyelmemet, hogy mennyire jól mutat egymás mellett a fehér alapon kék szivecskés zokni, és a kék alapon fehér pöttyös. Pedig nem is direkt csináltam ezt így. Óvatosan megmozgattam lábujjaimat, majd felhúztam a lábaimat; minden simán ment, úgyhogy kijelenthettem: épségben megúsztam ezt a kalandot is! És milyen jó, hogy ezt így gyorsan megállapítottam magamban, hisz nemsokára jött is egy kérdés, ami pont erre a válaszra várt. Én azonban nem tudtam megszólalni. Meg akartam, tényleg, még ha ismét bennem is volt az a kicsi félelem, hogy van rajtam kívül más is itt, és ugye az előbb részleteztem is, miért éreztem kínosnak a jelenlegi helyzetet. Amikor azonban felemeltem a fejem, amit eddig nem tettem meg, elfelejtettem, mire is kéne nekem válaszolnom. Felpillantottam a fiú arcára, vagyis inkább az arcát fedő maszkra, és azonnal bekapcsolt bennem a kicsi, lelkes, kíváncsi Abigél.
Namármost innentől kezdve nehéz volt arra koncentrálni, mit mond a fiú. Csak szavakat fogtam fel belőle, közben pedig le nem vettem a szemem róla. Szinte megbabonázva ültem ott, szoborrá válva, pedig a fejemben ment a harc a fangirl-mode Abi ellen, hogy végre fogja be egy percre, hadd ne legyek udvariatlan és/vagy ijesztő a fiú számára.
Rudolf nevének hallatára aztán a kicsi-Abit sikerült lecsapni egy kicsit, úgyhogy én is életjelet adtam végre, Aletta felé fordítottam értetlenül a fejem. Tényleg! Ott volt Rudolf, nahát!
- Nem tévesztettem össze. Tudom, hogy ő Rudolf. Te honnan tudod a nevét? - Pillantottam ismét a fiúra. Néha hajlamos voltam elfelejteni, hogy Rudolfnak nem is én találtam ki a nevét, hanem a Mikulás. E.T-n pedig nem is volt időm elgondolkodni, hisz a maszk ismét kiváltotta belőlem az égető kíváncsiság érzését. Felemeltem a jobb kezemet, szép lassan, és egy pillanatig úgy tűnhetett, meg fogom érinteni azt a maszkot... de aztán ráeszméltem, mit is készülök tenni, és gyorsan, elvörösödve visszarántottam a kezemet. A szemeimet azonban továbbra is a fiún tartottam, és másodszori nekifutásra sikerült is megszólalnom.
- Te róka vagy? - Hátö, igen. Ennyi volt a nagy kérdés.
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 4. 20:43 | Link

- Akkor jó.-*Fellélegzett, mert a hirtelen esemény azért alaposan ráijesztett, hiába tudta valahol, hogy a legtöbb kisebb sérülést el tudná látni, ráadásul a faluban volt is orvos. A legrosszabb esetben fel kellett volna ültetnie a lányt a biciklire és eltolni odáig, a lila sárkány okozta sokknak azonban kellett egy kis idő, míg lecsengett. De úgy tűnt, ezzel nem volt egyedül - az ismeretlen eddig ugyan a térdét tanulmányozta lehajtott fejjel, így nem sokat látott az arcából, aztán felpillantott és mintha sóbálványátok érte volna, egyszerre úgy meredt rá, pislogás nélkül, mint akit hipnotizáltak. Mostanra már megszokta, hogy az álarca a legkülönfélébb reakciókat váltja ki az emberekből, de ez új volt számára. Megpróbálta meghatározni a másik arcára rajzolódó érzéseket. Meglepetés. Kíváncsiság. Zavar? Tetszés? Csak abban volt biztos, hogy szokatlanul mély benyomást tett rá, és szokatlanul aranyosat, ahogy mintha vívódott volna, végül elfordítva a fejét, most a saját bringájára csodálkozva rá, a plüssel együtt. Mintha nem is arról, hanem az égből pottyant volna ide, gondolta, picit oldalra hajtva fejét, derűje és tűnődése jeléül.*
- Piros az orra. Nem tudtam, hogy biciklit is húz, nem csak szánt. De nyáron tényleg egyszerűbb, ha formában akar maradni.-*Ismerte be, tökéletesen elfelejtve, hogy pár pillanata még azon aggódott, hogy felfalják. Közelebbről és alaposabban megnézve, nem igazán volt mitől tartania - egy egyáltalán nem félelmetes, vele talán egyidős és egymagas lányka ült előtte, még kevésbé félelmetes, pöttyös-szívecskés zokniban és újra ámulatban. Most még erősebbnek tűnt az igézet, ahogy lassan felemelte a kezét és Gil nyugodtnak tűnő mozdulatlanságban, mégis kíváncsian várta, a barnás-zöldes szempárt figyelve, mi lesz a vége? A különös íriszek egészen lekötötték, ritkán volt alkalma ilyen közelről lesni a színek keveredését, az apró mintákat, s egy kicsit elveszett ebben. Valahol az utolsó centimétereknél azonban a bűbáj megtört és a lány hirtelen elvörösödve visszakapta a kacsóját- a heves mozdulat őt is felrázta. Egy pillanatra elkapta a tekintetét, hogy ne tűnjön úgy, ellenségesen mered a másikra, de kisvártatva pillantása visszavándorolt az idegenre, aki nem fordította el az arcát. Sőt, kérdezett, mire ő finoman megingatta a fejét.*
- Kitsune.-*Pontosított, a Noellel való találkozás emlékét idézve.*- Rókadémon.-*Tette hozzá, hevenyészett magyarázatként, bár nem annyira démon, mint csavaros eszű természetszellem volt, de nem akarta ragozni. Helyette kicsit előredőlt, lehajtva a fejét, szinte kínálva az álarcot, ha a másik mégis szeretné megtapogatni. Elmúltak azok az idők, amikor pánikszerűen ütötte volna el bárki kezét, aki közeledni mert, kérés vagy engedély nélkül. Még mindig nem mutatta meg az arcát, de már nem ragaszkodott a maszkhoz görcsösen, s ha apránként is, több bizalmat, nyitottságot szavazott azoknak, akik szóba álltak vele.
Ha Abigél csak megsimogatja az álarcot, nem történik semmi- közönséges, festett agyagot érez majd ujjai alatt. Ha azonban úgy dönt, megpróbálja levenni, úgy Gilbert helyén ismét a legutóbb is feltűnt róka jelenik meg, érdeklődve hegyezve füleit és szimatolva, borostyán szemében játékos csillogással.
Hozzászólásai ebben a témában
Pethő Abigél
INAKTÍV


Abékaimádó :3 | ÁdiFeleség <3
offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 1939
Írta: 2013. szeptember 16. 19:42 | Link

Gilbert



- Kit-su-ne. - ismételtem meg a szót, többé-kevésbé úgy ejtve, ahogy azt a fiú tette. Rögtön meg is kaptam a választ, így nem is kellett megkérdenem, mit is jelent ez a szó. Rókadémon. Nahát! Akkor félig igazam volt!
Igazából ez sokkal izgalmasabbá kerekedett így, minthogy azt el tudtam volna képzelni. Bár a démon szónál okkal eszembe juthatott volna mindenféle gonosz lény, és talán aggódnom is kellett volna, de én nem voltam olyan, aki fel tudta volna mérni az esetleges veszélyhelyzetet. Nem éreztem magam semmiféle veszélyben, ha bármi félelem is lett volna bennem mégis, azt a kíváncsiságom úgyis elnyomta volna, úgyhogy ennyi.
- Nem ismerem a rókadémonokat. - böktem ki, rövid gondolkodás után. Nem tudtam elképzelni, mit is tud ő, milyen képességei vannak, vagy miért rókadémon.
- Miért vagy rókadémon? Vagy... - tettem fel a kérdést mégis hangosan, kicsi habozás után. Egyébként, ahogy tellett az idő, akár csak percekről volt szó, úgy észrevehető volt rajtam, hogy a zavarom kicsit enyhült. Voltak emberek, akiktől nem tartottam annyira, hiába voltak idegenek. Nem is tudom ezt mivel magyarázni. Tudjátok... vannak emberek, akikben van valami. Valami, ami nem kézzelfogható, és nem is tudom megmagyarázni. Talán egy érzés bennem, amit ők váltanak ki. Biztosan van erre kifejezés, csak én nem tudom megmagyarázni magamnak. Na, és ez a valami az, ami feloldja a kényelmetlenséget, amit általában az emberek közelsége okoz.
Visszatérve a be nem fejezett mondatomra... á, nem. El is felejtettem. A maszkot figyeltem, és azt gondoltam, életemben először lehetnék nagyon bátor és szemtelen, és levehetném azt az álarcot. Érdekelt a gondolat, miért hordja ezt a fiú. Sokkal nagyobb kalandnak ígérkezett az, hogy ha inkább leveszem az álarcot, és úgy derítem ki a titkot, nem pedig csak simán megkérdezem. Bár ennek megvolt a veszélye: azt kockáztattam, hogy a fiú vagy megharagszik és felfal... vagy ott hagy és többet nem barátkozik velem. Mindegyik elég rossznak ígérkezett.
Lesz, ami lesz! Majd lassan fogom csinálni, és akkor bármikor megállíthat, aham.
Ahogy ezt eldöntöttem, akcióba is lendültem. Óvatosan felemelem mindkét kezem, néha megállok és figyelem, aztán mikor úgy látom, nem ellenkezik, folytatom. Ezalatt pedig egyre hevesebben ver a szívem. Ujjaim az álarc felszínét simítják, mindjárt fény derül az igazságra! Felemelem a maszkot, közel az igazság pillanata... aztán puff, a fiú eltűnik. Ajjaj! Rosszat tettem? Eltüntettem... vagy, vagy megöltem?
Ám, ami történt, az egyik elképzelésemmel sem egyezett meg - hálisten! Egy cuki róka állt előttem, én pedig elkerekedett szemekkel, és tátott szájjal néztem. Nem tudtam megszólalni. Közelebb húzódtam az állathoz, és most már mindenféle óvatosság nélkül nyúltam felé, hogy megsimogassam a fejét. Persze, csak ha engedte.
- Nagyon aranyos vagy ám! - és ekkor eszembe jutott az előbb elfelejtett kérdés.
- De... akkor te most róka, vagyis rókadémon vagy, aki emberré tud változni? Vagy fordítva? - néztem kíváncsian a rókára. Vajon tud beszélni?
Utoljára módosította:Pethő Abigél, 2013. szeptember 16. 19:44
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 24. 13:42 | Link

A lány elismételte a szót, nagyjából helyesen, úgyhogy csak bólintott - látszott, hogy a másik eltöpreng kurta kis definícióján és méregeti, megpróbálva kitalálni, mit is keres egy démon fényes nappal egy stégen, skiccfüzettel és ceruzákkal, miért etet kacsákat és viselkedik úgy, mint aki attól tart, hogy megeszi egy bicikli. Legalábbis ez tűnt kézenfekvőnek eddigi tapasztalatai alapján, de könnyen lehet, hogy a másik fejében egészen más jár, mert rosszallásnak nyomát se látta.*
- Japánban őshonosak.-*Ajánlotta fel az egyszerű magyarázatát annak, miért nem hallani ezen furcsa teremtmények felől többnyire, pedig figyelemreméltó bestiák, igen csalafinták. De nem akarta rögtön letámadni egy hosszú monológgal.*
- Miért vagy ember?-*Kérdezett vissza.*- Bár a kérdés helyesebb, ha úgy teszed fel, "mitől?".-*Fűzte tovább, ám a lány megint elkalandozhatott, mert nagy, csodálkozó szemei ugyan nézték, de a mondat nem folytatódott. Vicces és érdekes volt azt lesni, hogyan változik arckifejezése, egészen apránként, ahogy a gondolatai másfelé sodorták, még ha nem is értette teljesen - egy kislányra emlékeztette, aki mindent úgy csodált, mintha életében először látná és minden apróság percekre elrabolta a valóságtól.
Aztán visszatalált az elvesztett fonalhoz, mereven az álarcra fixálva és mozdulva felé - nyugodtan várakozott, vajon meddig megy el, mert a lány minden sietség nélkül cirógatta meg a festett fát, s csak lassan merészkedett odáig, hogy meglazítsa és megpróbálja levenni. Rém mókás volt látni az arcán az ijedtséget, ahogy a pukkanás hallatán a fejét kapkodta, az előbb még itt álló alakot keresve, csak hogy kis késéssel megpillantsa a ravaszdit, aki egyáltalán nem zavartatta magát. Először nyújtózkodott egy kicsit, fekete mellső lábait előrenyújtva a hátát, utána pedig hátsóit tornáztatta, mielőtt félig lehasalva, szétvetett mellsőkkel tipikus játékra hívó pózt vett volna fel. A lány közelebb húzódott és nem úgy tűnt, hogy fel akarna állni, úgyhogy végül Gil is letelepedett és az illúzió is követte példáját, farkincáját a lábai köré kanyarítva, és kissé félrebillentett fejjel kezdte el figyelni a lányt. A bókra viszont derűsen vakkantott, aztán farkát csóválva szinte nevetve csaholt - valahol egy kisméretű kutyához hasonló, de sokkal magasabb hangon. A simogatás elől nem húzódott el, bár a füleit picit lesunyta és hunyorított, de csak mert Abigél keze akadálytalanul áthatolt az illúzión és sima szőr helyett Gilbert kócos fején landolt, akárcsak legutóbb Noellé. Elmosolyodott, mert valahogy a lánytól sokkal kevésbé volt furcsa, mint egy Rellonostól- talán az elképzelés, hogy a zöldek bolyhos-szőrös állatkákat simogassanak, számára nem tűnt annyira extrémnek, de azért egy kockásinges hobóból lett róka szeretgetése kicsit tényleg Rellontalan volt. Vagy minimum rombolta a rossz hírnevüket, főleg, hogy utána még kekszeken és kakaón osztozva ücsörögtek jódarabig a tetőn.*
- A maszkban van a varázserőm egy része. Azzal változom emberré.-*A róka szépen artikulálva és tisztán beszélt, megszaglászva az ismeretlen kezét, aztán egyik zokniját is, értetlen fülbillegtetéssel kísérve az eltérő mintákat. Felemelte az egyik mancsát, megnézve, majd a másikat is, sőt, a biztonság kedvéért vetett egy-egy pillantást a hátsókra is, de neki az összes egyforma volt.*
- Fura, hogy csak két lábad van, és az is kétféle.-*Jelentette ki végül, tanácstalanul.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. szeptember 24. 13:43
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa