37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ava Sophia Volkov összes RPG hozzászólása (15 darab)

Oldalak: [1] Le
Ava Sophia Volkov
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


MiniVolki
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2023. december 25. 11:36 Ugrás a poszthoz

Kadosa


Ez az egész helyzet határozottan szívás, de legalább a mobilom itt is működik, így legalább nem maradok le a világról, inkább a világ marad le rólam. Jó, ez barokkos túlzás volt, tudom, de annyira nagyon jó lett az életem, most meg megint visszakerültem a burokba. Egy másik, de nem feltétlenül mondanám, hogy jobb burokba. A kettő közötti élet ugyanis azt az opciót is feltételezte, hogy ha ismertebb leszek, akkor eljutok Calabasasba. Hogy mi van ott? Kim természetesen. Eljuthattam volna hozzá, de innen, a mostani burkomból még kisebb az esély, mint amikor a nagyszüleimmel éltem.
Mély sóhajjal nyugtázom, hogy a napsütéses, de téli napok jönnek, és nagy valószínűség szerint meg kell szoknom ezt a helyet. Órákra kell járnom, és mások előtt kell varázsolnom. Ez annyira nem tetszik, de szerencsére most egy kis karácsonyi szünet van, felkészülhetek arra, hogy az osztálytársaim megbámulnak majd, és megszokhatom a tényt, hogy halmozottan hátrányos helyzetben vagyok. Nem csak évközben váltottam iskolát és országot, de még egy tanár, sőt házvezető gyereke is vagyok. Furcsa hely ez, és furcsa lesz itt. A lábaimat átvezetem a kerítésen, a popómmal úgy pozicionálok, hogy ne akarjak leesni, és kinyújtom a kezem a felém közeledő aranyszín csikók felé, hogy szagoljanak meg. Békével jöttem, és remélem, hogy ők is így látják majd.
Ava Sophia Volkov
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


MiniVolki
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2023. december 26. 07:36 Ugrás a poszthoz

Kadosa


A békés csendbe, amit itt ülve tapasztalok, nagyon váratlan egy ismeretlen hang, és még szerencse, hogy az egyik kezemmel erősen kapszkodom, mert nagyon béna mutatvány lenne most arccal a földbe csapódni az ijedtségtől. Még jó, hogy háttal vagyok neki, mert így nem láthatta a hirtelen jött parát, ami aztán tovább is száll. Igen, itt vannak más emberek is, nem csak én.
- Fogalmam sincs, azt sem tudom, hogy néz ki. - vallom be homlokráncolva, mert eddig az sem tűnt fel, hogy van itt egy épület, pedig nem is olyan kicsi, és gondolom, laknak is benne. - Még új vagyok itt. A nevem Ava Sophia. - vajon mind a két nevemet kellett volna mondanom? A nagyszüleim mind a kettőt használták, de amikor kiabáltak utánam, akkor már csak Ava voltam. Az első interakcióm, ami nem az újdonsült apámmal zajlik, és fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem. Mit tenne ilyenkor Kim? Például egyáltalán nem látszana rajta, hogy zavarban van.
- Nem ismerem még a környéket, de láttam egy unikorniscsapatot, és idejöttem. A többiek visszahúzódtak a fákhoz, de ő itt maradt. Megsimogatod? Állítólag a fiúkkal bizalmatlanabbak, mint a lányokkal, de őket is elfogadják.
Közben lepillantok az említett növényre is, aki valóban nincs a legjobb bőrben, de ötletem sincs, hogy mit kezdhetne vele, így nem állok neki szakértőzni.
Utoljára módosította:Ava Sophia Volkov, 2023. december 26. 07:37
Ava Sophia Volkov
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


MiniVolki
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2023. december 26. 13:26 Ugrás a poszthoz

Kadosa


- Szolgálatomra? Vigyázz, mert a végén még szavadon foglak! - felelem mosolyogva, miközben végignézem a felmászási művészetet. Elég ügyes a srác, én annak örülök, hogy nem volt itt, amikor én átszenvedtem magam a korláton. Az ilyen jelenetek a filmekben nagyon jól néznek ki, de az életben, pufidzsekiben már kevésbé. A szép, hófehér szövetkabátomat biztos, hogy nem fogom itt elővenni. Maximum, ha apa azt mondja, hogy megyünk valahova. Nehogy még a végén csúnya ruhás kép jelenjen meg rólam. Így is percekig válogattam a megfelelő kinézetű fordítógyűrűt, amivel tudok gond nélkül kommunikálni egy nemzetközi iskolában. Vajon, ha eddig négy kézfogásra voltam Kimtől, itt majd csökkenni fog?
Ahogy kinyújtja a kezét, én benyomom a telefonomon a kamerát, és megpróbálom megörökíteni a pillanatot, amikor megérinti, de csak az előtte lévő sikerül elkapnom, főleg, mivel a kapcsolat nem is jön létre, hiszen a csikó elfordul és elfut. - Hát ez elég erős kioffolás volt. Nézd, ahogy néz, szerintem elmondja a többieknek is, hogy szint alatt vagyunk. Lehet, hogy nasit kellett volna hozni? - nem akarom megbántani azzal, hogy csak ő van ott, mert én meg tudtam simogatni, valószínűleg tényleg van abban valami, hogy az érintetlen lányokat jobban szeretik. De vajon akkor a vadőr hogyan tudja őket megfogni? Vagy egy férfias nő, vagy szűz lányok vérét keni a kezére? Remélem egyik sem. Megborzongok, és inkább elpillantok azokba az irányokba, amiket mutat, és mindegyikre bólintok. - A városon átsétáltam, vagyis, inkább futottam, mert akivel jöttem, nagyon gyorsan sétál. A vízesést még nem láttam, de jól hangzik, és igen, a kastély az megvan. - és, mint kiderült, az apám nem egy rejtett hercegség tulajdonosa, hanem itt tanít, de ezt a kellemetlen cikiségemet inkább engedjük is el. Pedig akkor csak egy kézfogásnyira lettem volna Kimtől.
- Másodikos, korábban is tanultam már mágiát, de tizenöt vagyok, így hiába tudok többet, az életkoromnak megfelelő évfolyamba soroltak. És azért most, mert az apám most jött rá, hogy van egy lánya, és neki ítéltek, szóval most hozzá kellett költöznöm, ezért vagyok itt. Mert itt tanít. Repüléstant.
Ava Sophia Volkov
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


MiniVolki
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2023. december 26. 14:13 Ugrás a poszthoz

Kadosa


Vidáman elnevetem magam, ahogy kinyújtja a növényt a paci után, és meg kell kapaszkodnom, hogy ne boruljak le innen. Hogyan képesek az emberek leélni a fél életüket ilyen helyeken ülve? Én csak olyan filmesnek gondoltam a felszálló köddel, unikornisokkal, napsugarakkal, de valószínűleg sem Istennek, sem Merlinnek, sem Lilithnek, sem senkinek nem az a terve velem, hogy én is egy olyan lány legyek, aki kerítéseken ül. Viszlát vagányság, helló átlagosság.
- Amúgy, menőn néztél ki vele.- Fordítom felé a kijelzőmet, amin éppen csak miliméterek választják el a csikótól, aki szépen csillog a fényben, Kadosa haja pedig pont úgy áll, mint akinek egy gondos fodrász órákig állította a tökéletes jelenetig.
- Az jó lenne. Most még minden új, és hasonló helyen nevelkedtem, de jó lenne, ha segítenél, te biztos mindenféle jó helyet ismersz. - egyáltalán nem szeretném kijavítani, hogy nem a barátom, szeretném, hogy a barátom legyen. Nagyon vágyok valakire, aki a barátom lehet, és amikor kiderül, hogy az apám nem kedveli őt, csak még jobban nevetek. - Szóval ez az út a szívéhez? Szeretni kell a kviddicset és játszani is kell tudni? - egy kicsit elhúzom a számat, mert bár szerintem jól repülök, de azért azt nem gondoltam, hogy játékkal nyerhetem meg a szívét. - Nem áll akkor valami jól a szénám nála. De a varázslatokban szívesen segítek, szeretek varázsolni, és új dolgokat tanulni. Tanulhatnánk együtt olyan varázslatokat, amiket csak érintőlegesen veszünk. - egyedül annyira nem buli ez, de ha van egy társad ebben, akkor az bulis lehet. - Csak nem értik. - teszem hozzá megértően, mert, ha nem is ebben, de engem sem értettek meg, és hasonló érzése lehet neki is. - Jujj! - felsikkantva nézek a leesett növény után, majd fel a fiúra, aztán vissza rá. - Lehet, hogy csak visszavágyott a természetbe. Képzeld csak el, hogy itt nő ki, és az egész kerítés borostyános lesz.
Ava Sophia Volkov
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


MiniVolki
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2023. december 26. 21:30 Ugrás a poszthoz

Kadosa


- Persze, megkeresed magad? - sokkal egyszerűbb, ha ő adja meg magát, mintha én keresnék rá, mert ki tudja, hány Kadosa él a környéken, a vezetékneve meg valami süti volt, amire csak a pocakom reagált egy kis morranással, hogy olyat is enne, de most csak egy isler lebeg a lelki szemeim előtt, és ez a fiú nem olyan isleres. - Szeretek enni, szeretem, ha oda van figyelve arra, hogy az étel meg a ruha megfelelően készüljön el. Szeretek márkákat, amik itt nem kaphatóak, és jó lenne valami munka, mert ha rendelni akarok egy Skims-t vagy Good America-t, akkor tuti, hogy a saját pénzemet kell ráfordítanom. - mondjuk nem is baj, mert nem szeretnék egyelőre Damyan Volkovnak tartozni. Nem ismerem még őt, csak a magazinok által, és abból annyit tudok, hogy van vagy tizenkét nője meg ja, szereti a kviddicset.
- Találkozzunk itt a tanév végén, és megmondom, hogy sikerült-e neki bármiért is megszeretnie, és nem érzem-e rajta még mindig a rémület szagát, hogy mégis mibe keveredett. Nagyon ijesztő szag, először édes, de aztán egy picit savanyú, totálisan gáz, mert elárul. - biztos vagyok benne, hogy az apám teljesen be van parázva. Én is éreztem ezt a szagot, amikor kiderült, hogy Kim és Kanye el fognak válni. Én nagyon reménykedtem a békülésben, és abban az időben csak a cikkeket bújtam, hogy ki mit mond.
- Hát jó. De ne nevess ki. - hát nézzenek oda, ő is csak úgy leugrik, én meg szép komótosan lemászok, nem mintha olyan nagy lenne a táv, hogy nyugger tempó kelljen hozzá, de valahogy pánikolok egy bokatöréstől. Minden szeretnék lenni, csak kiszolgáltatott nem. De leérkezve leguggolok mellé, és nekiállok kiszedni a cserépből a borostyánt. - Neked tuti, hogy kutya a patrónusod, elég jól ásol kézzel.
Ava Sophia Volkov
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


MiniVolki
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2023. december 28. 20:43 Ugrás a poszthoz

Kadosa



- Olyasmi, tudod éppen pénzen próbálták megvásárolni a szeretetem. - pedig nem volt rá szükség, mert valójában egyikőjükkel sem volt még sok együtt töltött pillanatom, így valójában sem anyát, sem apát nem szerettem sem jobban, sem kevésbé. A telefon eredetéről nem sokat tudok, azt sem, hogy anyámnak hogyan volt rá pénze, ha éppen apámat zsarolta, de a lényeg, hogy megkaptam és hiába utasítottam vissza, nálam maradt. Nekem pedig rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan rossz cucc.
A tervezgetésére elnevetem magam, mert lássuk be, ennyire előre én nem gondolkoztam, csak annyi pánikom volt, hogy mi van, ha a csodás Good America farmerom valami miatt kiszakad, és bár van másik is, de nem ugyanolyan. Kell a pénz, de, hogy ingyen cuccokat is szerezzek. Tetszik a bátorsága. - Mondjuk cukrászda vagy kávézó? Van itt ilyen, ha jól emlékszem. Melyik tetszene jobban, ott bepróbálkozom a Volkov névvel. - az apukámra tekintettel csak felvesznek. Vagy pont, hogy miatta nem, mert kiderülne, hogy a tulajdonos lánya és neje is megvolt neki. Elég sok ilyen történet van róla. A mosoly az ajkaimon marad, ahogy kacsint, és biztos vagyok benne, hogy vele egy barátság, az tényleg életre szól. Azért is ugrok le és segítek neki a borostyánba. - Te kiástad, én bele helyezem, adunk neki egy kis vizet, mert azt olvastam hogy azt kell ilyenkor, és együtt betemetjük. Ő lesz a barátságunk záloga. Van nálad pálca?
Ava Sophia Volkov
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


MiniVolki
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2024. január 4. 10:27 Ugrás a poszthoz

A két megajándékozott szerelmes

Végül a cukrászda mellett döntöttem, mint diákmunka. Nem a legjobb anyagi forrás, de nem kocsma, nem pub. Mondjuk ezekre a helyekre amúgy sem vettek volna fel, mert még fiatal vagyok hozzájuk. A cukrászdában viszont mindenki nagyon kedves volt, és szívesen fogadtak, így aztán hamar beilleszkedtem a heti háromszor négy órás műszakommal, amit vállalni tudtam. Emellett néha vasárnap is kisegítek, ha úgy van.
A mai műszakban pedig egy igazán aranyos kérés is befutott, amit örömmel vállaltam. Olyan szép dolog, ha az emberek így támogatják a barátaikat. A világ nagyon jó irányba halad, és én maximálisan azok mellett vagyok, akik ennyire szépen tudják támogatni a szerelmet megélő barátaikat. A legszebb szív alakú sütit választottam, még egy kicsit nagyobb is volt a társainál, köré az extra díszítést választottam, amit már megtanultam. A valóságosnak ható vörös rózsaszirmokat, melyek nagyon finomak, hiszen cukorból és csokoládéból készültek, és szürok rájuk egy kevés fehér és rózsaszín ehető csillámot is. Semmi giccs, ez még a szépérzéken belül van, a túldíszítést hagyjuk meg a Valentin napnak, főleg, mivel remélem, hogy azt is itt ünneplik majd. Milyen aranyosak! A művészetem készítése közben felpillantok rájuk, mert az egyik fiút már korábban is észrevettem, és valljuk egy, egy picit azért előjön ilyenkor az is, hogy kár érte, de sosem kár azért, aki szerelmes, szóval ezt le is nyelem, és a legszebb mosolyomat felöltve - ezért a mosolyért az anyukám több díjat is bezsebelt, csak mondom - indulok el a tortácskával, a bele helyezett romantikus dallamot játszó gyertyával és az üdvözlőlappal feléjük. Utóbbit a korábban kiszúrt, rendezettebb hajú fiú kezébe nyomom mosolyogva, ezzel lezárva az el se kezdődő romantikus kalandunkat.
- Ajándék nektek. Hallottuk, hogy ma van az egy éves évfordulótok. Ez gyönyörű időszak, és még száz ilyet kívánunk. - Jó, közelről is kicsit kár a borostás fiúért. De jó rájuk nézni, szóval igen, éljen a szerelem. - Óóó igen, és a szirmok is ehetőek. Gratulálok! - kacsintok rájuk, aztán mosolyogva visszaindulok a pult mögé.  
Ava Sophia Volkov
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


MiniVolki
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2024. január 6. 08:09 Ugrás a poszthoz

Kadosa


- Nem, de úgy voltam vele, hogy minden ajándéknak örülni kell. Kaptam egy szuper mobilt és egy apát. Érdekes karácsony volt. - meg kell hagyni, az emberek zöme nem pont arra számít, hogy apukát kap karácsonyra, és ha mégis, akkor sem olyat, akinek hadseregnyi barátnője van. Szóval az apám nem csak híres, de híresen nagy férfi ringyó is. Remek. De mindannyian kedvesen fogadtak, sőt, volt, aki egyenesen odáig volt értem, pedig két szót nem szóltam.
- Ez egy jogos érv, akkor legyen a kávézó, és ha ott sokan vannak, akkor váltsunk a cukrászdára. - azért nem fogom az elsőnél feladni, ha az valamiért nem működik, nem olyan fajta vagyok én. Arra, amit mond, én is, de azért kicsit elhúzom a számat a gondolatra. - Én is. Még sosem csináltam ilyet, és nem is tudom, hogy hogyan kell. Vagyis, az anyukámtól láttam, amikor be akart jutni valahova, akkor csak közölte a nevét meg mosolygott, és megnyíltak előtte az üzletek. Az utóbbi időben, amíg pereskedtek, próbálta ezt az életet megmutatni. - de csak annyi maradt meg, hogy tetszett az élet, akartam, Kim közelébe szerettem volna kerülni, aztán idő előtt kirántottak onnan. Pedig szerintem meglett volna idővel Calabasas és találkozhattam volna vele. - Dehogy, te vagy hivatalosan az elsőszámú legjobb barátom, nem állhat közénk se szerelem, se gyűlölködés, sem félhalott borostyán, aki feladja az életet. Kisujjesküt rá. - nyújtom felé a kicsit földes ujjamat, hogy belefonja a sajátját, és innentől hivatalos legyen a barátságunk. - De azért remélem, hogy túléli. Menő lenne, hogy máris alkottunk valamit az utókornak. Hátrébb lépek, hogy a víz biztos ne fröcsögjön rám, és büszkén nézek rá. - Ügyes vagy. Nekem még új pálcát kell vennem, egy régen meghalt rokonomét kaptam, és nem igazán vagyunk jó viszonyban. Eljössz velem oda is?
  
Ava Sophia Volkov
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


MiniVolki
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2024. január 6. 22:52 Ugrás a poszthoz

A két megajándékozott szerelmes

Tudod milyen érzés az, amikor van egy pillanatnyi remény, aztán kétszeresen rúg gyomorszájon? Nagyon rossz. Mert, amikor azt mondja, hogy nem a kócos fiúval van kapcsolata, akkor egy pillanatra valami megmozdul bennem, mert nyilván elsőre azt hallom ki, hogy "nincs kapcsolatom", holott ezt sosem mondta, én meg állok ott, mint egy bamba bambi, és lassan értelmezem azt, amit mond.
- Kár, pedig kedves fiúnak tűnt, de akkor sajnos inkább bántalmazó. Ha nem éltek nyitott kapcsolatban, akkor eléggé rossz. Nem is kellene vele lenned, hiszen csal, ráadásul egy lánnyal, ami elég nagy különbség, szóval szerintem azzal a fiúval kéne lenned, akivel itt bent ülsz. - nem mintha kérdezte volna a véleményemet, de természetesen van véleményem, és állítólag genetikailag vagyok őszinte, szarkasztikus és fájóan nyílt. Remélem az apukám büszke rám, hogy egy ekkora csodát hozott össze. Közben nézem, ahogy lerogy, és eldönti, hogy többet vele egykorúakkal nem kezd. Hát jó. - Sok sikert hozzá, hogy találj egy rendes fiút, olyat, aki megérdemli a szerelmedet. - mondom őszintén a jókívánságomat, csak azzal nem számolok, hogy pont akkor, haladnak el mellettünk, és persze mindenki felénk fordul, majd két néni összesúgva halad tovább, én meg kicsit elhúzom a számat. - Ne aggódjatok, a világ jó irányba halad, és idővel már nem fognak így nézni. Én hiszek ebben. És sajnálom, hogy azt mondták, hogy a pasija vagy, mindenki magából indul ki, de nyugi, idővel mindenki megleli a párját, akkor is, ha azonos a neme, szóval rád is vár valahol egy kedves fiú. - kacsintok bíztatóan a kócosabbik fiúra, mert biztos, hogy neki is jól esik a támogatás. - A torta tényleg nagyobb finom, az egyik legjobb itt. - ahogy visszafelé sétálok, azon morfondírozok, hogy milyen helyre hozott az apukám engem, és azon is, hogy milyen sok mindenről lemaradtam volna, ha Kadosa örömére a kávézóba vesznek fel. A cukrászda azért sokkal érdekesebb.
Ava Sophia Volkov
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


MiniVolki
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2024. január 20. 07:14 Ugrás a poszthoz

Kadosa


Nem lesz olyan rossz itt nekem. Hiszen itt van Kadosa. Az első napok magányosan teltek, próbáltunk beszélgetni ugyan az apámmal, de nem nagyon volt témánk, vagy, nem nagyon volt hangulatunk. Talán kicsit mind a kettő. Sétálgattam a folyosókon, beszélgettem a portrékkal, de ez is csak addig volt jó mulatság, amíg egyikőjük azt nem mondta, hogy "na az ám a csődör", elvileg ők tök rég halottak, vagy ilyesmi, nem? Nem kellene, hogy ilyen szavakat használjanak, olyan...kellemetlen. De most már érzem, hogy minden jó lesz, és hiszek a szobaborostyánban is, aki élni fog itt, a külvilágban. Így hát a dolog megpecsételődött, és én nevetve pillantottam le a kezeimre, amik nem kicsit voltak dzsuvisak.
- Mossunk kezet. Hozok pénzt, és mehetünk. - ha most úgy nekiindulunk, nem hiszem, hogy messzire jutunk, mert egy árva knút, annyi sincs nálam. A kerítésen átmászva, Kadosa mellett, vidáman értekezve a világról sétálok vissza a kastélyba, tele reményekkel, mert érzem, hogy ez jó lesz.
Ava Sophia Volkov
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


MiniVolki
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2024. január 20. 07:23 Ugrás a poszthoz

Kadosa


- Igen, na és szóval, tök tetszett, aztán kiderült, hogy meleg, pedig sejthettem volna abból, hogy a másik fiúval bújkál egy boxban. - extra fontos életeseményem volt, méghozzá az első "tetszik" fiú felbukkanása, és pillanatokkal későbbi meleggé válása. Mármint meleg volt ő előtte is, de a számomra akkor lett hivatalos, hogy az. Nem állhatok meg, mert bent van a főnök, és néha random előbukkan megnézni, hogy dolgozunk-e, ami persze normális, de nem akkor, amikor ennyire fontos híreket kell közölnöm. Leteszem Kadosa elé a süteményt és az italt, ami a cég ajándéka azért, hogy benézett hozzám. A többiek már tudják, hogy ez így megy nálunk, és mivel nekik is vannak barátaik, akik ingyenélnek, semmi baj, hogy nekem is van. - És ez még nem minden. Azt hittem, hogy a srác, aki a kis tortát küldte nekik a jó barátjuk, aki mellettük áll, erre kiderült, hogy nem. Hogy a fiú megcsalja őt egy lánnyal. Szóval most vagy hárman vannak ebben a kapcsoltban, ha még kapcsolat, vagy négyen. Idősebbek, mint mi, szerintem mesteresek már. A festmények azt mondják, hogy ott elég durva dolgok szoktak lenni. Szerinted mi is ilyenek leszünk? - az a nagy helyzet, hogy nem tudom elképzelni most, de ha mégis ez ilyen életkori dolog, akkor szeretném, hogy úgy menjünk át rajta, hogy fel legyünk készülve, és ne legyen offos a barátságunk.
Ava Sophia Volkov
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


MiniVolki
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2024. január 21. 14:03 Ugrás a poszthoz

Kadosa


Bólogatok, vállalak vonogatok, megint bólogatok, és az egész vége az, hogy totális katyvasz a sztori, amibe belecsöppentem. Kellett nekem észrevenni, hogy az a fiú helyes! Tök cikis helyzetbe kerültem, mert levágós volt, hogy bejön nekem a fiú, csak én nem akartam levágni, hogy neki meg egy másik fiú jön be, vagyis nem csak egy, kettő is. Tök égő.
- Szerintem nem nyílt, mert azt mondta, hogy a srác, aki a tortát küldte, az a lánnyal csalja, és, hogy eredetileg ő a pasija. De ha meg egy éve a másikkal van, akkor lehet, hogy most buktak le? Én meg még azt hittem, hogy a számlák miatt gáz dolog felnőttnek lenni. - de ezek szerint nem, felnőttnek lenni azért gáz dolog, mert gázos arc leszel felnőttként. Előre félek tőle, hogy én mennyire égő leszek. Muszáj lesz Kadosának tényleg odafigyelnie rám.
- Muszáj lesz, mert még most is ég a fejem, ha rá gondolok, és ez a piros nem az én színem. - nyomom a kezem az arcomhoz, érzem így is, hogy melegebb, de tudom, hogy el is pirultam. Kadosa lesz az én védőangyalom, tutiszáz. - Mesélj te is valamit, most éppen senki se figyel, kicsit pihenhetek. - le is dobom magam vele szembe, és a kötényembe rejtegetett villát előkapva, lopok a sütijéből. - Mmmmmmh. Ez sokkal finomabb, mint a múltkori.
Ava Sophia Volkov
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


MiniVolki
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2024. január 21. 15:14 Ugrás a poszthoz

Kadosa


Megforgatom a szemeimet arra, hogy tudnom kéne, de ez egyáltalán nem sértődött szemforgatás, hanem a lehető legőszintébb emberi reakció arra, ha az ember lebecsüli a másikat. Én kérem, meg leszek sértődve.
- Kérlek, én mindent tudok. - jó, ez nem igaz, de már nézelődök az iránt, hogy kivel barátkozhatnék még, mondjuk főleg olyanokkal, akiket nem ijeszt meg a Volkov név, apa valószínűleg eléggé beleteheti az ideget a diákokba. Télen az iskola meg a tanfelügyelet, vagy mi, nem igazán engedi, hogy repkedjünk, de már mindent tudok a helyi csapatokról és a bajnokság állásáról. - Színész lány. Hangos, vidám, aranyos. Olyan hippis. Nem ápolatlan hippi, hanem olyan, akit utálsz, mert jól áll neki a háremnadrág, de nem tudod utálni, mert egy tündérke. - mondja még valaki, hogy nem vagyok jó megfigyelő. Ő tényleg ilyen, rajta is van a listámon, akikkel talán barátkozhatnék. - Áldásomat adnám rá, ha szeretnéd a barátnődnek. De csak azzal a feltétellel, hogy nem fog drámázni a fiú-lány barátságunkon. - ez egy komoly kikötés, mert az ember nem szereti, ha ilyet csinálnak, létezik barátság fiú és lány között, a miénk működik, mindenféle szexuális kémiás magyarázat nélkül is. Még a hideg is kiráz picit, ha ilyen eszembe jut, és nem azért, mert Kadosa csúnya lenne, de ő Kadosa, nem egy srác, hanem Kadosa és kész. - Randira hívnád, vagy meglepnéd?
Ava Sophia Volkov
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


MiniVolki
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2024. január 24. 21:12 Ugrás a poszthoz

Kadosa



Figyelmesen hallgatom és bólogatok olykor, hogy értem, amit mond, mosolygok a jó részeknél, de összességében a végén elhúzom a számat. A fura vibe az sosem jó, az mindig valami, amit nem szeretsz. Ez nem hangzik túl jól, sőt. Viszont, én egy Volkov vagyok, nem azért teremtettem egy elvileg terméketlen apától, hogy ne tudjam a legjobb barim helyzetét orvosolni. Szóval elégedetten dőlök hátra, ahogy összefonom magam előtt a karjaimat, és kissé egoista mosolyt villantok.
- Minden vibe csak addig fura, amíg nem jön Ava. - jó, ez full gáz volt kimondva, a fejemben überzseniális volt, és azt hittem, hogy jól fog majd hangozni. Legyintek egyet, és visszahajolok hozzá. - Egy bölcs nő egyszer azt mondta, hogy butaság lenne nem megragadni azokat a lehetőségeket, amiket az élet az utunkba sodor. És neked ezt pont nekem kellett elmondanod és pont most. Szóval bejött neki a süti meg a tánc, ugye? - kérdezem hunci mosollyal az ajkaimon, mert hát lássuk be, pont ilyen dologra készülök. - Csütörtök este, jó, tudom, hogy nem a legfancybb napon, de csütörtök este korán zárunk, öt után, mert mindenki elmegy valami gyűlésre, és egyedül nem maradhatok, de diákmunkás vagyok, nem meheteket. De össze kell takarítanom és én zárok. A megmaradt sütiket meg elvihetem. Mi lenne, hogy ha ezt a helyzetet átfordítanánk? Bezárok, aztán jöttök, és csak a tiétek lenne a hely. Lenne süti meg lágy zene, táncolhattok és én lennénk a pincérnőtök. Egy igazi privát randi. Simán feldobom a helyet nektek.
Ava Sophia Volkov
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


MiniVolki
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2024. február 4. 14:40 Ugrás a poszthoz

Kadosa


Vidáman elnevetem magam a kritikájára, tényleg nagyon rosszul hangzott kimondva, de fejben azért eléggé tetszett. Muszáj előbb eljutnom egy szintre, hogy a kimondott gondolataim menők maradjanak és ne legyenek ennyire gázosak.
- Dehogy! Kim a bölcs nő, én csak a próféta vagyok, aki terjeszti az igét.- Teszem a szívemre a kezem, és pillogok párat az irányába. Méghogy én a bölcs nő, eszembe se jutna Kim szavaival ékeskedni. Ő tudja a Kardashian, de legfőképp Kim mániámat, neki el mertem mondani, hogy mennyire nagyon szeretem, és, hogy ő az én példaképem. Sosem lesz olyan szép alakom, mint neki, de egyelőre még tartok attól, hogy mondjuk plasztikáztassam a fenekemet, már annak is örülök, hogy az apukám révén a főbb színeim megegyeznek Kim színeivel. A szemem és a hajam tökéletes lenne a családba. Jobban beleillenék, mint például Khloe. - És, ha én hívom el? Megkérem, hogy segítsen nekem, mert az ő zsenije kell, és örökké hálás leszek neki, ő eljön, és te meg már itt leszel? Vagy, csinálhatjuk mondjuk ezt a kívánságos teremben is. A konyhán összekészítek nektek egy jó kis randi alapot, és akkor nem kell kimozdulni a kastélyból sem. Láttam egy csomó ilyen műsort, profi szervező lennék. - ez a téma mondjuk tényleg érdekel is, szervezhetnénk mindenféle eseményeket, szerintem bejönne az embereknek. Ne vessük ezt el, ha egyszer jövőt terveznék. - Nem csinálhatod mindig alkohollal, mert akkor, hát alkoholista leszel. És az rossz. - bölcs intelem, mint mindig.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ava Sophia Volkov összes RPG hozzászólása (15 darab)

Oldalak: [1] Fel