Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mr. Brandner,

Már kora reggel készülődni kezd; az ecseteivel babrál a tükör előtt, és bár most nem tervezi teljesen eltüntetni a vonásait, még így is mély színeket használ. Sötét szemöldökei alatt jellegzetes, vastagvonalú tusvonalat rajzol, a keze meg sem rezzen közben, tűpontos, gyakorlott mozdulatokkal siklik ujjai között a toll. Aztán felkel a tükör elől, beleforog a kicsit keserű, kicsit édes parfümfelhőbe, amit az alig néhány négyzetméteres szobájába fújt, és elindul.
Megbeszélte a művészkellékessel, hogy nyitás előtt ott lesz, mert utána rohan a színházba, felfedezi a terepet, beköszön az igazgatónak meg a többieknek, akikről csupán hallomásból tud, és egyébként sem célja szoros barátságot kötni velük. Az ő munkája - munkája által pedig ő maga is - unique, akinek térre, időre és egyedüllétre van szüksége. Ahhoz, hogy csoda szülessen, sötétség kell, fegyelem, koncentráció. Meg néha egy kis alkohol is, persze.
Kartonpapírral, tonnányi gézzel, ilyen-olyan ragasztóval, szilikonnal és különböző méretű festékesvödrökkel felpakolva lép ki az üzletből, az ajtón vissza se fordulva, a cipő talpával tol egyet, majd gyors léptekkel átvág a számára ismeretlen, szökőkutas téren. A cuccok két karjában tornyosulnak, alig lát ki felettük, és mivel kiengedett haját is folyamatosan - és egyre idegesebben, hát vérlázító! - fújdogálja, hogy ne lógjon állandóan az arcába, fogalma sincs, kik között sasszézik, már ha egyáltalán van rajta kívül bárki is a környéken.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mr. Brandner,

Haladás közben meg-megtorpan azért, olyankor leengedett kezekkel-kupaccal bele is pipiskedik a helyzetbe, hogy az állát felemelve manguszta módra körbepillantson, biztosan nem ütközik-e neki valakinek vagy gázol el egy rémesen figyelmetlen ötévest, aki az anyja kérésének ellentmondva csak azért is fejvesztve rohangál. Fő a biztonság, ugyebár, így mikor újra maga elé emeli az ingatag és minden lépésnél idegesítően zörgő tornyot, a haját türelmetlenül fújkorászva sietősre fogja, és a feltehetőleg hozzá érkező kérdésre is csak a fejét hajlandó megrázni. Azt mondjuk látványosan. Hagyjál, hagyjál, pont jó így, gondolja magában, és szaporábbra veszi a tempót. Disznó.
Aztán meghallja a nevét.
Fúj még egyet a szemébe hulló szőkés-vöröses tincsen, és a maga előtt tartott, teljes felsőtestét és az arcát is kitakaró toronnyal együtt a hang vélt irányába fordul. Margie. Hiszen itt még senki sem ismeri, és egyébként is, Audrey-ként mutatkozott be annak a néhány embernek, akinek muszáj volt. A főbérlőjének, például.
Óvatosan lejjebb ereszti a karját máris iszonyúan nyomó, ám tökéletes biztonságot nyújtó kelléktornyot, és nagy, barna szemeivel kipillant a pad irányába.
Egy másodperc, kettő, három, pislogva nézi a hajléktalant, azt, akit annak idején olyan gyönyörűnek látott, és akinek az illata még sok-sok éven át ott lapult a lelkében. A tornyot alig észrevehető lassúsággal emeli vissza az arca elé, és beharapott ajkakkal igyekszik láthatatlanná válni, mintha ott sem lenne. Kár, hogy olyan nagyon hülyén zörög a kezében a vödör. És milyen ronda piros színe van, ajj, bazdki. Mert hát, a padról őt sasoló férfi most csak azt a ronda piros vödröt látja belőle, meg a festékes macinaciját, aminek derékrészen kinyúlt a gumija. Az arca enyhén felforrósodik, szemeit lehunyja egy pillanatra, gondolkodik. Végül úgy, kitakart arccal szólal meg:
- Haló? - inkább kérdésnek hallatszik a szó, amit többkilónyi szarság tesz fel a pad irányába, dehát valahol el kell kezdeni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hallja a hangját, de nem nyitja ki a szemét, mintha úgy maradt volna, azon a furcsa és hihetetlenül nevetséges várakozó állásponton, lefagyva, mint a windows és csak jóval lassabban felocsúdva, mint az internet explorer szokott. Érzi, hogy homloka közepén lüktet egy vékonyka ér, és legszívesebben beleverné a fejét az esztétikailag botrányosan ronda vödörbe, hiszen nem tudja merre tovább, balra vagy jobbra forduljon, hát most még abban sem biztos, hogy a színház épületét merre találja, de a hangot, azt a rozsdás hangot nagyon is ismeri, az évek során mélyre temetett emlékek pedig zúgolódni kezdenek. Igazán reméli, hogy nem kap agyvérzést így huszonhat évesen, miközben néhány mély sóhajjal hozzá-hozzáérinti fejét a festékes vödörhöz. Kocc-kocc-kocc.
Azután megenged magának még egy sóhajt, és mosolyt erőltetve az arcára, egyetlen bátor mozdulattal leengedi a kellékeket, és kíváncsi szemekkel átles a férfira. Persze nem mozdul meg, hovatovább, azon a halk nevetésfoszlányon kívül, ami Bálintét követi, más hangot sem ad ki magából. Megnémult. Nem látta ezt az embert, lássuk csak, nyolc-kilenc éve, de kiegyezne a közel tízzel is, rajta nem múlik, most meg kiderül róla, hogy azért tanult ennyit, hogy egy világvégi magyar mágusfalucskában hajléktalanként tengődjön? Hát ezért hagytál el, nagyokos?!
Ahogy Bálint közelebb lép, ő óvatosan kinyújtja a nyakát, és rezonáló orrcimpákkal beleszimatol a levegőbe, csak hogy lecsekkolja a másikat, nem-e büdös. New Yorkból jött, ott az ilyesmi előírás.
- Hm - jegyzi meg összeszűkülő szemekkel - ami annyit tesz, hogy a férfi átment a vizsgán -, miközben gyanakvó és kissé mintha bosszús pillantást mérne rá. Nem tehet ő semmiről, hivatalosan, de majd meglátjuk, mi mindent indított el azzal, hogy az annyi lehetőség közül éppen ezt a roskadozó padot választotta fekhelyéül. Éppen most. Margie anélkül, hogy beszélni kezdene, megdönti a felsőtestét, így szabadulva meg (a gravitáció nagylelkűségének hála átcsoportosítva) egy csomó tehertől. Kilónyi szigetelőszalag, tízféle spatula, összetekert kartonpapírok és pár vödör. Ő pedig végre valahára a füle mögé tudja tűrni a haját, és szusszanva elindulhat a… rossz irányba. Kár, hogy nem tudja, merre van arccal előre, így határozottan sétál arra, amerről amúgy idáig eljutott. Tökegyedül mellesleg. Van némi zavar az erőben. - Köszi, egyébként. De elbírtam őket - mondja maga elé, aztán összehúzott szemöldökei alatt átpillant Bálintra. - Most komolyan, hobó lettél?
Mert semmi pénz nincs nála, hogy meghálálja a segítséget. Még a cigijét is otthon felejtette a nagy sietségben. Dirr. Sose gondolta volna, hogy az az okostojás egy nap az utcán köt ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mr. Brandner,

Figyeli a másik arcát, megforgatott szemeit meg az ajkát, ami formába rendezi a régi, úgy szeretett illat piacra dobott nevét. Beszívja közben a levegőt, utoljára, hosszan és elnyújtva, azután, mintha mi sem történt volna, visszaegyenesedik. Nem enged teret a hasát csiklandozó emlékeknek, mert már rohadtul nincs helyük az életében. Leszámolt velük, pontosan úgy, ahogyan azóta más férfiak esetében is tette. Bálint volt a prototípus. Kár, hogy Nobel-díj nem sűrűn jár ilyesmiért.
- Gyógyító lettél? - pislog rá megenyhülő arccal; vonásait büszkeség színezi meg, és vastag száját is mosolyra húzza. Még bejátszhatná, csak úgy kedvességből, hogy akkor pláne nem érti, mit keres szabadidejében egy közterület padján, de nem akarja túlhúzni a cérnát. Azért bocsánatot sem fog kérni, inkább csak hagyja, hogy a férfi nevetésével együtt az aprócska baki is a semmibe vesszen. - Hát nem is tudom, nekem nem szokásom ilyen-olyan terek padjaira kifeküdni, és… mindegy. Eddig New Yorkban éltem.
Még a vállát is megvonja, úgy tűnik, szoknia kell a kulturális különbségeket. Soha nem élt még az USA-n kívül, és azt is, hogy Magyarország egyáltalán a térképen van, a rokonok és Bálint Ilvermony-ban való feltűnése miatt tudja. Megeshet, hogy lesz néhány konfliktusa az itteniekkel.
- Mi? Nem - rázza meg a fejét, és a távolba hunyorogva ismerős pontokat keres. Hát, nem sok van. - Ó, igen, nem is tudod, de a színházba megyünk, holnap kezdek, és van néhány dolog, amit még szeretnék elintézni előtte.
Így a nulladik napon, igen, Margie az a fajta ember, aki a kinézetével ellentétben nagyon is precíz és pontos, főként, ha a munkájáról van szó, ami nagyjából az idők kezdete óta az élete origóját képezi. Amúgy viszont spontán és tüneményes, aki minden buliban ott van, és aki a bulik előtt szívesen kifesti azokat, akik megkérik rá - meg persze azokat is, akik részegen túl hamar bealszanak. Ejnye, anyukáim, apukáim, lesz rémület másnap hajnalban, a tükörbe pillantva.
- Épp egy új gipsztechnikán dolgozom, ami a maszkmesterek munkáját fogja megkönnyíteni, ha elkészül - meséli, hangjából süt a lelkesedés és az új iránti vágy, az egész világnak megmutatni kívánt tehetség izgalma. - Még szükség van egy csomó mindenre hozzá - felpillant, és a férfi kezében lógó piros vödör felé vigyorog. - Például arra is, ott, a kezedben.
Aztán elhallgat, de a fejét nem fordítja el. Mosolya leolvad a szájáról, vonásai lassan kisimulnak.
- Piszok fura látni téged - mondja ki végül a közöttük megtorpanó igazságot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mr. Brandner,

Orvos. Elmosolyodik, mert eszébe jut Hubby, aki bár életében nem dolgozott sürgősségi ellátásban, kórházban a "nagy kutyák" között, a háziorvosi praxisában még most is híresen jó. Ahogy az élet sok más területén, úgy a gyógyítás tekintetében is sokkal közelebb áll Margie szívéhez annak mugli megfelelője. Talán, mert egész gyermekkorát varázstalan környezetben élte, és mert anyai ágon senki sincs, akinek akár egyetlen csepp mágia is folyna az ereiben, de még saját munkájában is hajlamos pálca helyett két kezével megoldani, amit akar.
- Te sem csinálhatod életed végéig - emlékezteti felvonódó bal szemöldökkel, és végigpillant a másik nyúzott vonásain. - Ne ess bele olyan hibába, amit később megbánsz, akkor viszont már semmit sem tehetsz ellene - röpke, könnyed megjegyzés, Margie-féle őszinteséggel. Nem vészmadárkodik, csak elmondja, amit gondol, amit lát, aztán megy tovább. A kérdésen sem mereng sokáig, kiszélesedő ajkakkal, nevetősen fordítja arcát Bálint felé. - Megőrülnél tőle. Sűrű és zajos; tele van idegenekkel, egy hatalmas olvasztótégely az egész. Kicsit sem olyan, mint Salt Lake City volt. Habár a Central Parkot szeretnéd. Van ott néhány csinos kis pad…
Még a nyelve hegyét is kidugja, pedig nem is annyira szemtelen, mint általában lenni szokott. Túl friss az élmény, az, hogy ennyi idő után itt vannak, együtt cipelik ezt a sok hülyeséget, aminek a feléről csak foghíjas elképzelése van, mire is fogja használni.
- Ó, igen, dereng valami - mondja játékosan, hümmögős-halkan, és hogy kordában tartsa saját magát, inkább beszívja ajkait, aztán széles mosollyal megfordul, és a boglyas téren újfent átvágva elindul a férfi után a jó irányba. Bálint és az új ismeretek… jobb, ha nem mélyül bele egyik felderengő emlékképbe sem. - Szilikon és gipsz segítségével protéziseket tervezek, amihez öntőformákra van szükségem. Olyanra, ami után nincs utómunka.
Szívesen mesél, de az elméleti részét nem tudja úgy átadni, mintha gyakorlatban mutatná meg, mit is csinál pontosan. Az orr, fül, különböző hegek és mélyebb sérülések sminkeléséhez gyakran protéziseket használnak a színházban, ő ebben vágyik újító lenni, aki csúcsra tör, és akinek a neve fennmarad - akár a gipszkísérlete, akár más miatt.
- Haló! - villan a szeme a másikra annak munkát illető, egyébként ártatlan megjegyzésére. - Szerintem meg bagoly mondja verébnek. Egy huszonnégyórás műszakokat toló, fáradtfejű, kialvatlan, öregedő baglyocska…
Jesus, hát ő dolgozza halálra magát! Margie csak bevisz magával néhány cuccot, ha már úgyis szeretne beköszönni és körbenézni picit, hogy holnap már ne érezze magát teljesen idegenül.
Aztán ő is megáll, arcába hulló haja mögött pillant a férfira.
- Ideköltöztem - mondja egyszerűen. - New Yorkban nem termett számomra babér. Nem azért, mert béna lennék, mert nem, rohadt jó vagyok a munkámban - emeli ki - csak túl sok volt a különc, aki mind ugyanazt akarta, ugyanazon az áron.
Margie pedig nem az ágyban (és itt-ott) nyújtott teljesítményével kíván előrébb vagy akárcsak lehetőséghez jutni. Nem térdel le öreg fószerek és gazdag színházi nevek előtt, még akkor sem, ha főmesteri pozíciót ígérnek neki. Akkor inkább dobbant, és újrakezdi máshol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mr. Brandner,

Margie is a férfival nevet, pillantásával önkéntelen is követve annak földreszegeződő tekintetét. Túlságosan is empatikus, nyitott és féltő személyiség, éppen ezért kezdte el már idejekorán tetoválásokkal elfedni egyébként mindig-mindig meztelennek érzett, ártatlan testét. Ha az emberekben félelmet és undort ébreszt “elcsúfított” bőrével, vagy ítélkezést vált ki belőlük, máris elérte, hogy távol maradjanak tőle. Ez is csak egy szűrő, és akik ezen kirostálódnak, szerinte nincs is helyük az életében.
- Jól tennéd. És csak hogy tudd, van még ott, ahonnan ez jött - mosolyodik el, és bár pontosan tudja, hogy Bálint ironizált, attól még komolyan gondolja. - Az elmúlt tíz évem után amúgy is alanyi jogon kéne járnia nekem egy pszichológus diplomának, de minimum egy viselkedéselemzőinek.
Amilyen lelkekkel összesodorta az élet, csodálja, hogy saját krízisében fuldokolva egyik sem okozott tömegkatasztrófát, vagy zuhant le valamelyik turistalátványosságként működő felhőkarcolóról. A barátnői se semmik, meg úgy en bloc a nők, persze, de a férfiak, akiket a szíve választott, pfhu, ha könyvet írna az életéről, enciklopédia vastagságút, biztos, hogy külön fejezeteket szánna mindegyiknek. A barmok. Meg ő is, hogy naivan elhitte: ez most más lesz.
- Szóval azt mondod, Amerikában egyetlen arccal és egyéniséggel sem találkoztál, hmmm, biztos vagy benne? - vonja magasra fél szemöldökét, miközben a férfira pillant. Tekintete zavarosnak tűnhet, az őt néző hirtelen nem is biztos, hogy képes eldönteni, sértettség, réges régi agónia vagy provokatív pimaszság játszik benne. Margie-t azonban nem kell félteni, pontosan tudja, mit csinál, tudja, hogyan és milyen szemekkel néz a másikra. Mindig. Az évek során, mikor a new yorki éjszakában rendre vadként tekintettek rá, megtanulta, hogyan kerekedjen a rá vadászó férfiak fölé, és cserkéssze őket be úgy, hogy valójában egyikre sem vágyik. Hosszú időnek kellett eltelnie addig, amíg valakit újra akarni nem kezdett, Nathan viszont a gerillaháborúkat választotta. - Hát felhúznád őket, apukám, szépen okosba’, hidd el, a környezet kárpótolna minden kényelmetlenségedért.
New York legszebb része, legpihentetőbb, legcsendesebb, legelszigeteltebb szeglete a Central Park, ahol bár történnek sötét ügyek, így is Margie szíve csücske. Rengeteget buszozott ki oda járókelőket rajzolni vagy videókat készíteni, máskor meg a barátnőivel Ben & Jerry’st tömve pletyizni. Egyszer az anyját is elvitte oda csónakázni, mondjuk hamar meg is bánta, mert Margaret, az anyja két evezőcsapás után lehúzta száz ronggyal. Az öcsédnek kell, persze.
- Nos, én is itt lakok valahol - mondja, és hunyorogva az egyik irányba mutat. - Arra, vagy nem is… - a száját rágcsikálva elfordítja a fejét, keze hűen követi az irányt. - Arra… valamerre.
Pirospozsgás orcákkal pillant fel Bálintra, aztán mosolygósan megvonja a vállát, tökmindegy. itt lakik a faluban, az egyik kevésbé lepukkant társasházban, ezen a két négyzetméteren csak hazatalál.
- Anyát nem érdekli - kezdi átlagos, érzelemmentes hangon, és valóban nem is érez ezzel kapcsolatban semmit. - Hubby úgy tesz, mintha nem tudná, hogy visszaszokott, én pedig egy ideje lemondtam arról, hogy valaha is az anyámként fog viselkedni. Scott tizenhat éves, egyedül az bánt, hogy őt nem tudtam magammal hozni. Nem tudnám gondját viselni, tudod, annak is örülök, hogy én megállok a saját lábamon. Granny nagyon sírt, azt hiszem, úgy gondolja, soha többé nem látjuk egymást viszont, de érzik, hogy odahaza nem vagyok a helyemen. Mintha rossz földrészre születtem volna vagy valami ilyesmi.
Nem tudja, mennyire furcsa most Bálintnak, újra felvenni a fonalat vele kapcsolatban, hallani az öccséről, Scottról, akit ő hétévesen látott utoljára, mikor Margie néha hazavitte látogatóba a nagyszüleihez, és a kisfiú is ott dekkolt náluk, mert az anyjuk épp elvonón volt, Frank meg börtönben. Margie tekintetét a megjelenő színház épületére szegezi, ajkai boldog, üde vigyorra húzódnak, és mint egy kislány, hangos úúúúzásba kezd.
- Ójh, nemár, hát beszarás! - elnyíló ajkakkal, önfeledten beszél, közben megszaporázza a lépteit. - Ki gondolná, hogy egy ilyen kisvárosnak efféle piszokcool színháza van?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mr. Brandner,

Bálint horkantásban végződő szavaira látványosan megforgatja a szemeit, talán még a fejét is megrázza kicsit, azonban mikor mondhatni irányított kérdésére a remélt választ kapja, arcára mosoly költözik. Nem kérdés, hogy tudtak egymás nélkül élni, erre tökéletes bizonyíték az évek és mérföldek száma is, viszont azt, hogy régen különlegesek voltak egymás számára, nem szeretné megmásítani vagy akár csak elmismásolni.
- Különleges, mert egy folyamatos mozgásban lévő, hatalmas és hangos város központjában fekszik, és amint ott vagy, olyan érzésed lesz, mintha New York  hipp-hopp megszűnt volna, és valahol vidéken lennél. Egy kis tóparti városkában, a világ egy eldugott részén, zöld vízzel és kiskacsákkal - magyarázza, miközben lelki szemei előtt megelevenedik a Central Park. És beugrik vele minden; a csajok, a Friends, az egydolláros pizza-kóla, az anyja, Scott, a rengeteg rajz, amit ott készített el, de még az elfuserált randik is, amikre egyébként szentségtörés a randi szót használni. Azután kíváncsian megdöntött fejjel átpillant Bálintra. - Oké, fogalmam sincs, neked mi lehet most a kedvenc helyed a világban. Mondd, hogy nem a sürgősségi osztály az.
Szája szegletében pimasz vigyor ül, úgy néz fel a másikra. Habár a szíve összeszorul a gondolatra, bízik benne, hogy Bálint megtalálta a számításait, és a hivatásán túl is létezik számára egy világ. Egy jó világ.
- Yepp - mondja. Érezhető, hogy nem érdekli, hisz’ rég letett a nőről. Pedig hosszú éveken át odáig volt érte, és alig várta, hogy vele lehessen. Bulis volt, csajos, az összes együtt töltött alkalom ünnepi, és minden, csak nem egészséges. Alig nyolcéves korában már együtt pezsgőztek a tömb tetején, egy-egy kerti széken, olyasfajtán, ami piros csíkot hagyott a combján. Margarettel szívott először dzsangát is. Kevesen mondhatják el magukról, hogy anyuval a legjobb tépni, erre tessék, ő ezt is magáénak tudhatja. És hazudna, ha azt állítaná, bánja, vagy hogy nem imádta borzasztóan. Mert de. Könnyen függővé válhatott volna, szerencse, hogy Hubby egy este bekopogtatott hozzájuk, és hazavitte őt Grannyhez. - És jahm, már tizenhat. Az a kis tökfej, hihetetlen, vagy harminc centivel lehagyott, tiszta Hubby. Tudod, nem mutatkozott nála mágia, így kábé biztos, hogy apámtól örököltem.
Kérdés, ki a fater, ugyebár. Valószínűleg soha nem fogja megtudni, és ez a gondolat, hiába kerüli tudatosan, elő-előbukkan álmatlan éjszakákon vagy meditatív állapotban, lótuszpózban bámulva a mennyezeti poros lámpabúrát például.
- Alig várom, hogy megismerjem őket - feleli, és nem, nem teljesen süket, hallotta, hogy a férfi múlt időt használt, ő meg a megfelelési kényszere azonban dolgozik - mindig, mindenhol. Teljesíteni akar, hogy a neve eljusson a régi nagyokhoz is, hogy eljöjjenek és megnézzék, mi történik itt, mióta ők nincsenek, Margie viszont van. Pár lépés múlva, már a színház ajtajában aztán váratlanul megtorpan, majd némi gondolkodás múlva visszafordul, és ha Bálint figyelmetlenségében nem ütközik neki, akkor egyenesen rá pillant. Tekintetében az elszántság tüze ég, és ott, a küszöbön állva mosolyog fel rá. - Nagyon köszi, hogy nem hagytál egyedül cipekedni, de innen inkább átveszem, szóval légyszi, add vissza a vödrömet - ajkai vigyorra húzódnak, és mielőtt teljesen elfelejti, szabad kezével a mackója zsebébe nyúl, elővesz belőle egy fekete alkoholos filcet, és anélkül, hogy Bálint annyit is mondhatna: áh, és finnyás ellenkezésbe kezdhetne, a kupakot fogai közé veszi, és a számok helyes sorrendjére erőteljesen koncentrálva a férfi karjára írja telefonos elérhetőségét. Aztán visszadugja tollára a kupakot, és jókedvűen folytatja. - Whatsapp, telegram… megtalálsz, ha kifogynál a Coelho idézetekből.
Mintha az egyáltalán lehetséges volna…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Miss Warren,
és persze a nagyszerű Mardzs

Olyan, hogy unalmas szombat délután, feléjük nem létezik. Audrey már kislányként is feltalálta magát, ha sem az anyukája, sem pedig drága nagyszülei nem értek rá vele foglalkozni. Nem esett kétségbe, csendben köddé vált, és automata üzemmódba kapcsolva magát összecsomagolta a zsírkrétáit és átment a szomszéd gyerekekhez, hogy aztán kérdés nélkül firkálják össze a friss a tapétát, a padlót meg egy kicsit egymást is, majd fogják a pincében porosodó fehér műanyag asztalt és azt a néhány poros széket, kicipeljék őket az előkertbe, a járdához közel, és csináljanak hozzá annyi limonádét, amennyit gyermeki kezeik közt elbírnak. Ha megunták, hogy a kutya sem kér a túlcukrozott limonádéjukból, otthagytak csapot-papot, elmentek fára mászni vagy a mindig nyitva tartó videótékába, és századjára is kikölcsönözték az Oroszlánkirályt. Audrey kedvencét.
Az emlék, a mese, rágcsa és limonádéillat a semmiből tör elő, miközben széles mosollyal épp egy barnahajú kislányt változtat Szörnyellává. Pozitív csalódás, hogy a sétányon felállított standjához botorkáló kishölgy nem hercegnő vagy Aranyhaj akart lenni, hanem a legvagányabb Disney szereplő, maga Szörnyella. Audrey a kislány haját néhány egyszerű pálcamozdulattal teszi élethűvé, az arcán azonban muglimódon, festékkel és némi szilikonnal dolgozik. Az ecsetet határozottan irányítja, de mozdulatai olyan könnyednek tűnnek, hogy ha az ember nézi, hajlamos lehet azt hinni, hogy hazamenvén elsőre utána fogja tudni csinálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Mr. Szávay,
és persze az utánozhatatlan Mardzs

Habár ahhoz kétség sem férhet, hogy különleges kapcsolatot ápol a divattal, és az átlagtól egészen eltérő szemmel néz a ruhákra - legyen szó nőknek vagy férfiaknak készült darabokról -, ma reggel, ittléte első szabad délelőttjén semmi kedve nem volt a saját elvárásainak megfelelő párosításokkal bíbelődni. Rá nem jellemző drámai lassúsággal tárta ki szekrényei ajtaját, és noha még meg is emelt egy-két puha felsőt meg néhány szoknyát, végül életuntságában hangosan felnyögve mégis a vállfán lógó egyrészeseihez lépett, és levette az elsőt, amin megakadt a szeme. A fehérneműs fiókhoz már át sem sasszézott, jóvanazúgy, takar ez a pamut mindent, amit kell, és egyébként is csak kávéért tervez leugrani a faluba, mert már egy hete vágja a centit, hogy ma végre itthon lesz, főz egy kis indiait és beköltözik a félkész protéziseihez a kisszobába.
Snitt.
Orcáját óriásira nyúló szájjal, ásítás közben vakargatja meg, miközben baljában gőzölgő kávéval megtorpan a macskaköves utca közepén, és sűrűn pislogva, behajlított mutatóujja segítségével igyekszik kitörölni szeméből azt az álnokmód ott felejtődött csipadarabot.
Aztán, egyszercsak, mikor végre feltűnik neki, hogy amúgy épp beszélnek hozzá, homloka közepéig szaladó szemöldökei alól, némileg megszeppenve néz fel az előtte álló férfira, és az ujjai közt morzsolgatott koszt maradék nőiességébe erősen belekapaszkodva, reményei szerint észrevétlen pöccinti el.
- Öhm - nyögi, és pillantását az ismeretlen alak kezeiről annak tekintetére emeli. Szemöldökeit összeráncolja, ahogy a férfi problémájáról áldásosan megfeledkezve, saját magára tereli a témát. - Az az egyetlen baj, hogy jelenleg a világomról sem tudok - mondja berekedt hangon, majd forró kávéjából kortyolva egy életmentőt, kómásan hozzáfűzi, csak hogy a férfi tényleg valódi képet nyerjen ma délelőtti hangulatáról: - reggel még bugyit választani se volt erőm, szóval képzelheted. Milyen csomagról van szó? Mintha rendesen kínban lennél.