Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Fejcsóválva, néhány könyvet a hóna alatt szorongatva idősödő, de még viszonylag fürge lépteit. Már az állásinterjún is mondta két éve, hogy ő nem tanárnak tanult, épp ezért lesz számára kihívás a dolog. Igen ám, de sokat látott szeme bizony erre azért nem számított.
Persze, persze, fiatalság bolondság. Szokták volt mondani, nem igaz? Csakhogy ő hiába próbálja megreformálni itt a dolgokat, hiába indult el nagy lendülettel a tanárrá válás útján, folyton folyvást falakba ütközik. Hol egy aláírandó papír hiányzik, hogy egy példánnyal kevesebb, hol meg azt mondják, ez elfogathatatlan ötlet.
Úgyhogy kicsit csüggedten igazgatta meg fekete talárja úját, ami inkább hasonlított egy hosszú szövetkabáthoz a gombok miatt, de ő így szerette. Még a kalapját is a teremben hagyta, annyira elcsüggedt, hogy idén sem sikerült a zseniális ötleteinek megvalósítása. Pedig ő aztán igazán próbálkozott.
Nagyot sóhajtott, és lehajolt a földre a könyveiért. Valamelyik ebédelni igyekvő kisdiák lökte ki a kezéből őket. Még csak hátra sem pillantott... Sanyi morgott is valamit a gondosan borotvált, nem létező bajsza alatt, majd egy pálcaintéssel magához rendelte a gyereket, hogy egy-két rosszalló szó után az asztalához küldje. Egyébként sem akart túl sok időt elrabolni magától. Vágyott már egy jó forró feketére az ebéd mellé. Ki tudja, mivel lepik majd meg a manók őket. Olykor lejárt hozzájuk csak úgy. Beszélgetni. Kellemes társaság egy hosszú nap után.
- Jó étvágyat, Sándor! - húzta ki a széket kollégája mellett, miközben meglapogatta a vállát köszöntésképpen. Egy hatalmas sóhajjal huppant bele a kényelmes székbe, hogy egy nagy szippantás után magához emelje az éltető feketét. Már nem is emlékezett rá, mikor szokott rá az italra. - Korán végeztél - állapította meg az első korty után, miközben az érkező tanároknak biccentett üdvözlésképp. - Ennyire jók vagy ennyire rosszak voltak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Megkopott bőrtáskájában cipelte a papírokat, kalapjához egy-egy ismerős arc láttán odakapott. Nem emelte meg, mint szokta, sietős volt most a dolguk, Budanekeresd pedig nyüzsgő városrész, bárkivel is összefuthat, és mire észhez tér az ember, már órák óta az utcákat járja és nem jut egyről a kettőre.
Ezért is döntött úgy, hogy a kalapemelés helyett - mely leginkább alkalmas a hosszas csevegések invitálására köztudottan - csak megérinti a kalap karimájának szélét. Ha más nem is, de a gesztus azért továbbra is fontos volt.
- Szedjük a lábunkat, jó lenne nyitásra ott lenni. Remélem lecserélték már a jó öreg Bánvölgyit. Szerintem még a nagy mágusháborút is megjárta az öreg, viszont mindig elaludt ügyintézés közben. Nem lehetett vele egyről a kettőre jutni. Szegényt már régen nyugdíjazni kellett volna! - Ha sietős léptei nem is, de kissé kapkodó levegővétele azért mutatta már korát. Sétapálcáját is alig érintette a földre, miközben kedvenc diákjának magyarázott.
Eddig nem túl hosszú tanári pályafutása egyik legjobb döntése volt, hogy a fiatal, ám annál eltökéltebb Danvers kisasszonyt tegye meg tanársegédévé. Azóta az egy év alatt kapcsolatuk kissé szorosabbra is fűződött, mondhatni cinkostársakká nőtte ki magát a diáklány.
- Elhoztál mindent, ahogy megbeszéltük, igaz? - Egyetlen hiba a gépezetben, egyetlen homokszem az óraszerkezetben és máris hónapokat csúsznak mindennel. A ködfoltos ordasoknak azonban nem biztos, hogy van még egy hónapuk.
Benyúlt keményre vasalt mellénye zsebébe, és ránézett az ezüstórájára. Minden rendben, még nyolc óra előtt vannak.
- A liftek arra vannak - mutatott a hatalmas aula másik oldalára. Megkerülte a középen nyíló és virágzó kis kertet és a pálcájával megérintette a hívógombot. - Jó reggelt Egervári Úr, hogy vagyunk, hogy vagyunk? Parancsnok lett már a fiúból? Én mondom, egyszer még sokra viszi az a gyerek! - csevegett kedélyesen, mintha mindennapos vendég lenne a minisztériumban. Ha nem is minden nap, de azért elég gyakran megfordult. - A négyes szintre, legyen szíves. Ma is a Varászlény-Felügyeleti Főosztályra mennénk Danvers kisassonnyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Oda sem figyelt most igazán a liftben lezajlott, nevezhetjük jóindulatúan társalgásnak. Egervári sosem volt bőbeszédű, folyton az az érzése támadt Sanyinak, mintha a liftesember egy szempillantás alatt köddé válna. Olykor pedig csak egyfajta velejéig hatoló gyűlöletet érzett. Ettől függetlenül a pár pillanatos csevegés egy kicsit mindig oldotta a hangulatát, de most Sanyi valamiért idegesebb volt a szokásosnál. Az a tipikus "kifutnak az időből" érzése támadt.
- Nem kell aggódni, tudom kezelni az öreget... - Egy aprócska mosoly is megjelent az arcán, szemében egyfajta fiatalokra jellemző csíny csillant a szemében, ahogyan benyitott az ismerős irodahelyiségbe.
Bánvölgyi azonban meglepő módon tényleg nyugdíjba kerülhetett, vagy nagyon jól használt fiatalítófőzetet ivott reggeli kávé helyett. Sokszor eltöprengett, milyen lehetett az arca a sok-sok redő alatt, amiket az évek egyre inkább rápakoltak.
- Szép jó reggelt, kedves... Ignácz úr! - olvasta le a névtábláról a megfelelő megszólítást. Szerette a nevükön nevezni az embereket, tudta, milyen személytelen tud lenni a huszonegyedik század és mindenkinek jól esett, ha látták az embert a gépezet mögött. Nem volt ebben semmi számítás, csupán a jóindulat.
- A ködfoltos ordasok áttelepítési ügyében érkeztünk. Nem tudom, átadta-e Bánvölgyi úr a leveleimet, amiket váltottunk. Egy bizonyítottan Ordas populáció bukkant fel nemrég a Balaton feletti környéken. A muglik már elkóborolt farkasokról cikkeznek és hajtóvadászatot intéznek ellenük. Szóval meghoztuk a beadványt, hogy... - nyúlt Autumn felé az előre elkészített papírokért, közben pedig abba sem hagyta a helyzet ismertetését - áttelepítsék a farkascsordát egy mágikus védelem alatt álló területre. Véleményem szerint a a visszatelepítés Svájcba lenne a legmegfelelőbb. Tudjuk, hogy a ködfoltos ordasok védettséget élveznek, úgyhogy íme kitöltve a 23.12-es beadvány, illetve a bizonyítékok az ordasok mágikusságáról. Egyesek képesek összekeverni őket átlagos farkasokkal...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Koppant egyet a sétabotja, miközben legtöbször sietős léptei lassú ritmusban követték a folyosó falairól visszaverődő hangot. Nagy Sándor gondterhelt volt. Még a lépteinek visszhangja is halk sóhajokkal volt kikövezve, a falakon lógó festmények is bánatosan pislogtak letört professzoruk után.
Nagy Sándor volt már gondterhelt az életében. Mikor elvesztette a cirkuszi társulatot, akikkel utazott. Vagy mikor megtudta, hogy el akarják altatni az öreg sróforrút. De ez a gondterheltség most más volt. Nagyobb volt a tét. Itt most fiatal életek, jövők forogtak kockán. Egy új nemzedék látásmódja.
Megvakargatta a feje búbját, miközben befordult a sarkon az Asztrológia terem felé. Túl nagy fába vágta a fejszéjét. Túl nagy falat lesz  ez így neki. Hiszen mégiscsak más érdeklődő fiatal felnőttekkel beszélgetni az állatokról, mint kamaszokkal, akik a hátuk közepére sem kívánják az iskolát. Erre még bármilyen régen is volt, azért igazán jól emlékezett. A probléma csak ott kezdődik, hogy arra nem emlékezett már, hogy lett volna bárki is, aki rácáfolt volna annak idején az iskola szükségszerűségére vagy éppen annak élvezhetőségére. Arról pedig Sanyinak nincsenek tévképzetei, hogy a szokásos sztorizgatása elég lesz a jövő generációjának a figyelméhez.
Biccentett a mellette elsiető diákok felé, figyelte vidámságtól pezsgő arcukat, és a gondterheltség egy újabb rétege borult a vállára. Már-már egészen letörten kopogott be a nyitott teremajtón, jelezve érkeztét.
- Lenne egy kis szabadídőd, kedves Fanni, egy vén szivarra így az órád után? - Elengedte még az utolsó szünetre siető diákot is maga mellett, csak utána lépett be a terembe. Érdekes, még sosem járt az asztrológia termében. Mindenhol csillagok és alakzatot. Ha most lenne diák, biztosan kifejezetten érdekelné a tantárgy. De hát nem ezért jött most éppen ide?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Kedvesen mosolygott kollégájára, aki talán nem sokkal később kezdte a szakmát, mint ő. Ha lett volna most rajta kalap, valószínűleg nem csak megemelte volna, de le is vette került volna őszülő fejéről. De a kastélyban nem hordta magán, így csak a sétabotját kapta felé maga mellé, hogy aztán nyugodtan besétálva a terembe nekitámaszkodjon az első padnak.
- Nem akarlak nagyon feltartani, tudom, mennyi dolga van egy tanárnak. - Persze neki itt megint sokkal könnyebb helyzetben volt, hiszen három évfolyam oktatása sosem volt akkora kihívás. - Szóval a tanácsodra lenne szükségem.
Vannak emberek, akik nem tudják bevallani, hogy segítségre szorulnak. Akik nem tudják, hogy segítségre szorulnak. Nagy Sándor nem ilyen ember. Ő egy hatalmas sóhajjal nyelte le a büszkeségét, és egy bánatos tekintetbe sűrítve adta tudtára Fanninak, hogy ez bizony nem is olyan egyszerű a számára.
- Gondolom már hallottad te is, hogy Gábriel elment az iskolából. - Sanyit elég váratlanul érte a hír, és nem igazán örült neki. A levelére sem válaszolt azonnal, mikor megkapta. Persze a bagolyra fogta, de igazából nem volt biztos benne, milyen választ is írhatott volna. - Valamiért úgy gondolta az iskolavezetés, hogy van elég tapasztalatom a legendás lényekkel, hogy átvegyem az óráit. - Megvakargatta megint a fejét búbját és felsóhajtott egy újabbat. A legtöbb embernek valószínűleg ez pozitív, örömteli hír lett volna. Nagy Sándor sem olyan ember volt, aki megijedt volna egy kis kihívástól.
- A helyzet az, hogy a legendás lényekkel van tapasztalatom, de fiatal kamaszokkal kevésbé. Te még nagyon fiatal vagy, kedves Fanni. Jobban értesz a legújabb generáció nyelvén. Mondd csak, hogyan lehet megragadni a figyelmüket? Biztosan van néhány trükköd vagy ötleted, amit meg tudok még én is tanulni. Szeretnék az ő nyelvükön beszélni!