Estére Katie végre kiszabadult a káoszból, ami az évvégi vizsgák közeledtével a Bagolykő Mágustanodában uralkodik. Jó volt egyet kikapcsolódnia, hiszen hetek óta csak tanul és gyakorol.

 Blue-val, a macskájával éppen kedvenc helyükről, a stégről nézték a vizet, amikor a lány egyszer csak valami mozgást láttott a szeme sarkából. Egy másik macska vette üldözőbe Blue-t. Ezután már csak összemosódott fekete-vörös foltokat lehetett látni, ahogy a két macska játszott egymással és szaladgált fel-alá. Az állat mögött lassan felbukkant gazdája is.

- Szia Johanna! Miújság? Te is jöttél kiszellőztetni a fejed?- kérdezte a lánytól.

- Egész jól. Szerencsére a szünetben bőven volt időnk készülni- mondta Katie.

A lány ezután elgondolkodott, hogy milyen érdekes, hogy Johannával a mugli világban egy óvodába, majd a varázslóiskolába való felvétel előtt egy általános iskolába is jártak, azonban mégsem ismerték egymást annyira. Valahogy mindig más körökben mozogtak. Pedig Katie tudta, hogy a lány is szeret olvasni, hiszen gyakran lát nála könyveket. Katie minden évben megfogadta, hogy megpróbál barátokat szerezni, és nem lesz többé olyan félénk. Ez nem mindig jött össze, azonban most úgy érezte, hogy lehetősége nyílik rá, és ha minden jól megy, talán egy új barátra lelhet Johanna személyében.

- Nincs kedved valamikor eljönni könyvtárb..- kezdte a lány, azonban kérdését egy nagy csobbanás félbeszakította.

Hamarosan a két lány meglátta a csobbanás okozóját. A hullámok közül egy tengeri kígyó bukkant fel. A lányok azonnal támadóállásba helyezkedtek pálcáikkal védve magukat.

Katie nagyon rémült volt, mert éles helyzetekben még sosem használta az iskolában tanultakat. Azonban, mint kiderült, nem is volt rá szükség. A szörnyeteg mögött ismét hullámok keletkeztek, majd mégegy alak bukkant ki.

Egy sellő. Katie nem tudta mit tegyen, hiszen a sellőkről még nem tanultak, ezért csak annyit tudott róluk, amit mesékben olvasott. Az adott helyzetben viszont az nem tűnt valósnak. Ezt bizonyította a sellő nyálkás bőre, és összetapadt, hínáros haja. Ami meglepő volt viszont, hogy a lény arcán barátságos tekintet volt látható.

 A sellő közelebb jött, és egy apró dobozkát helyezett el a lányok elé a földre. Majd őt is, és a kígyót is elnyelték a habok.

Ahogy a lények eltűntek, Johanna nyomban munkához látott. Katie meglepődve figyelte ahogy iskolatársa kinyitja a dobozt. Mégjobban meglepődött, amikor meglátta a tartalmát.

A dobozban ugyanis egy levél volt pecséttel lezárva. A megsárgult papír hívogatóan lebegett a szemük előtt.

- Ezt vajon nekünk szánták? Felnyissuk, vagy vigyük be az iskolába? Mit gondolsz Johanna?

-Jó ötlet. Arra úgysem jár senki -felelte Katie, majd a két lány, nyomukban macskáikkal elindult az erdőbe.

Az erdő széléhez értek, és elindultak befelé. Ahogy haladtak a fák sűrűjébe, a tölgyfák levelei között egyre kevesebb fény szűrődött át.

-Lumos- szóltak a lányok kórusban, majd pálcáik végén apró fénypontok jelentek meg, amik segítségével már tisztán láttak.

Néhány perc gyaloglás után elértek egy tisztáshoz.

-Itt jó lesz- szólt Katie, majd a két lány megállt, és Johanna előhúzta zsebéből a dobozkát. Kivette a levelet, majd Katie feltörte a pecsétjét.

- Készen állsz?- kérdezte a lány, majd a papapír fölé hajolva olvasni kezdték.

A levél tartalma nagyon meglepte Katie-t. Azt tudta, hogy édesapja annak idején szintén itt tanult, de ismerettségét a sellőkirállyal nem említette a lánynak.

A Tengerszép Gyöngyről már olvasott a könyvtárban. Pontosan fel tudta idézni a könyv borítóját. Ezt meg is osztotta Johannával.

- Én már hallottam a Gyöngyről. Legutóbb amikor a könyvtárban voltam, ráakadtam egy nagyon szép könyvre. "Mágikus Tárgyak" volt a címe. Abban azt olvastam, hogy a Gyöngyöt ha kiviszik a tengerből, akkor a különleges varázsereje miatt nyomot hagy maga után, amit egy bizonyos varázsigével lehet láthatóvá tenni. Szerintem menjünk be a könyvtárba és nézzük meg a varázsigét, meg hátha valami mást is találunk róla.