Emily Blue

Taylor már több mint egy órája próbálja lehunyni a szemét sikertelenül. Megunta a forgolodást és arra gondolt, hogy egy kis éjszakai túra nem árthat. El is indult, a Déli-Szárnynak vette az írányt hiszen ott még nem járt. Az első szinten koválygott álmosan. Viszont egy kicsit meg kellett eröltetnie az agyát, hogy megjegyezze a vissza fele vezető utat. Egy hosszú folyóson sétált éppen és a falra akasztott mozgolodó képeket bámulta amikor halk sikolyt hallott. Először elengette a füle mellett, de másodjára már összerezent a hang halatán. Azt gondolta jobb ha utána jár az ügynek, így elindult a folyosón, majd balra fordult.  Egyre hangosabbá vált a sikoly. Egy kanyar után már értehtően kilehetett venni a segítség kérő kiáltásokat. Taylor elkezdett futni a hang írányába. Egy ajtó elött találta magát amit gyorsan ki is csapott. Hirtelen hideg levegő csapta meg, egy erkélyen találta magát. Gyorsan ki szaladt a korláthoz. Letekintve egy rémült szempár csillant meg a sötétségben. Taylor azonnal kapcsolt.
- Fogd meg a kezem! - kiáltotta és a lány felé nyúlt, akinek egyre jobban csúsztak le az ujjai a korlátról.

Emily Blue

Taylor látta , hogy a lány már nem fogja sokáig bírni, ezért gyorsan megragadta a kezét. tudni kell, hogy Taylor három báttya lévén igen edzett volt a kvidicsezésről nem is beszélve, így feltudta húzni az egyébként is könnyű lányt. Talán még egy kicsit nagyot is rántott a lányon ugyanis amikor a lány már felkapaszkodott ő erőteljesen hátra repült a falnak. Jó keményen beverte a fejét. Fél percig homály borította a szemét és szédelgett, de gyorsan össze szedte magát és felállt.
-Minden rendben? Jól vagy?- kérdezte, miközben a fejét fájlalta.

Állia Szipenni


Taylor a napokban kezdte csak felfedezni a kastély folyosóit. A kastélyon belül már nagyjából eltudott jutni abba a terembe, ahol épp órája lesz. Ma este úgy gondolta, hogy pár könyv kiséretében lemegy és körülnéz a kastély körül lévő területen, hiszen a kividics pályán kívül, még sehol sem járt. Így hát el is indult az erdő felé. Hirtelen egy kis faházat pillantott meg. Azt gondolta, hogy ez pont megfelelő hely lesz a mágiatöri megtanulására. Mikor odaért a faház ajtajához, halkan benyitott. A földön pár babzsák hevert, az egyiken pedig egy lány ült, kezében egy könyvvel. Taylor elvigyorodott, de azt, hogy miért még ő se tudta. Mivel nem akarta megijeszteni, ezért halkan szólt.
-Bocsi, nem zavarok?- Mi tagadás csinos lány volt, gyönyörű barna hajjal. Taylor nem igazán ismert más házakból jött diákokat, de már ideje volt. Első látásra gondolta, ha nem Eridonos, akkor csak Rellonos lehet. Ez egyáltalán nem zavarta Taylort, hiszen semmi baja nem volt a zöldekkel...

Állia Szipenni


Taylor hiába azt a választ kapta, hogy itt senkit nem zavar mégis úgy érezte, hogy nem látják szívesen. Nem akart se a lány agyára menni se pedig csak úgy elmenni.
- Köszi! - Mondta és leült egy babzsákra. Elővette a könyvét és elkezdte olvasni. Egy perc múlva észrevette, hogy már nem is a könyvet figyeli, hanem mélyen a lány szemébe néz. Mikor a lánynak feltűnt, hogy a fiú őt nézi, Taylor lesütötte a szemét. Nem hagyta valami nyugodni, mintha a lányt bántaná valami. Kénytelen volt megszakítani a csöndet.
-Hé, bocsi de minden okés?- Kérdezte Taylor. Ez után arra gondolt, hogy lehet, hogy csak ilyen a lány személyisége. De Taylor születésétől fogva ilyen, nem bírja elviselni, ha valakit szomorúnak vagy nyugtalannak lát.