A viccesfiú és a katasztrófamágus
Nehezen veszi rá magát, hogy emberek közé menjen, de tudja, hogy néha muszáj rászánnia magát. Végül is, nem olyan nehéz ez. Csak leül oda. Nem kell szóba állnia senkivel. Olyan, mintha csak órán lenne.
Mindenesetre magával viszi a telefonját és a fülhallgatóját, az előző nap készített sütit, és egy kellemes szakkönyvet, a jégkorong technikai részéről. Nem kifejezetten szeret olvasni, de az ilyen irányú olvasmányokat szívesen fogadja. Mindig aláhúzza benne a legérdekesebb részeket, megszamárfülezi azokat az oldalakat, amikhez később vissza szeretne térni. Egy vérbeli könyvmoly ezért biztosan átharapná a torkát, de ő nem foglalkozik ilyenekkel.
Az egyik kedvenc szürke pulcsijában és egyenesfazonú nadrágjában érkezik meg. A pulóver elején ott díszeleg a kedvenc hokicsapatának címere és neve. Elhordott már néhányat ezekből, ahogy nő úgy veszi sorra az egyre nagyobb és nagyobb darabokat. De úgy tűnik ez a férfirészlegről darab már kitart, amíg a minta olvashatatlanná nem kopik rajta.
Vöröslő arccal foglal helyet, hajzuhataga szabadon omlik a vállára. Legalább ez eltakarja, ahogy a könyv fölé görnyed. Jobbjával az egyik arcába hulló tincset csavargatja, míg baljával szorgosan jegyzetel a lap szélére. Mármint jegyzetelne, ha valaki nem kezdene már el az ajtóban üvöltözni, és utána nem bukna fel, egy... vödörben? Hogy kerül oda az a vödör? Összevont szemöldökkel bámul a fiúra, majd halkan felkuncog, ahogy a felsőbb évesek egyszerűen átlépnek rajta. Jobbját azonnal ajkai elé kapja, nem, ezt nem szabadna. Hiszen szegény most esett keresztül ezen a vödrön, ki tudja, nem esett-e valami bántódása. Azonban nincs ideje és lehetősége azon gondolkozni, hogy odamenjen-e segíteni, mert a - már épp ülésbe helyezkedő - fiatalember tekintete egyenesen rá és az előtte álló sütisdobozra szegeződik. Paradicsomszínűre pirul és ajkát beharapva aprót bólint. Igen, itt határozottan van kaja.
Mindenesetre magával viszi a telefonját és a fülhallgatóját, az előző nap készített sütit, és egy kellemes szakkönyvet, a jégkorong technikai részéről. Nem kifejezetten szeret olvasni, de az ilyen irányú olvasmányokat szívesen fogadja. Mindig aláhúzza benne a legérdekesebb részeket, megszamárfülezi azokat az oldalakat, amikhez később vissza szeretne térni. Egy vérbeli könyvmoly ezért biztosan átharapná a torkát, de ő nem foglalkozik ilyenekkel.
Az egyik kedvenc szürke pulcsijában és egyenesfazonú nadrágjában érkezik meg. A pulóver elején ott díszeleg a kedvenc hokicsapatának címere és neve. Elhordott már néhányat ezekből, ahogy nő úgy veszi sorra az egyre nagyobb és nagyobb darabokat. De úgy tűnik ez a férfirészlegről darab már kitart, amíg a minta olvashatatlanná nem kopik rajta.
Vöröslő arccal foglal helyet, hajzuhataga szabadon omlik a vállára. Legalább ez eltakarja, ahogy a könyv fölé görnyed. Jobbjával az egyik arcába hulló tincset csavargatja, míg baljával szorgosan jegyzetel a lap szélére. Mármint jegyzetelne, ha valaki nem kezdene már el az ajtóban üvöltözni, és utána nem bukna fel, egy... vödörben? Hogy kerül oda az a vödör? Összevont szemöldökkel bámul a fiúra, majd halkan felkuncog, ahogy a felsőbb évesek egyszerűen átlépnek rajta. Jobbját azonnal ajkai elé kapja, nem, ezt nem szabadna. Hiszen szegény most esett keresztül ezen a vödrön, ki tudja, nem esett-e valami bántódása. Azonban nincs ideje és lehetősége azon gondolkozni, hogy odamenjen-e segíteni, mert a - már épp ülésbe helyezkedő - fiatalember tekintete egyenesen rá és az előtte álló sütisdobozra szegeződik. Paradicsomszínűre pirul és ajkát beharapva aprót bólint. Igen, itt határozottan van kaja.