Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zalán lassú felfogása nincs ínyemre, ez még akkor is látszik az arcomon, mikor kiérünk a nagyteremből, hogy a bejárati csarnokban szembe is forduljak vele.
- Na végre - fűzöm hozzá kissé idegesen. - Kicsit előbb is rájöhettél volna, hogy mi van.
Esküszöm, hogy ha még pár pillanatot el kellett volna töltenem a viháncoló kamaszok között, nem álltam volna jót magamért. Nem mintha nem tudnék én is néha megfeledkezni magamról, de ez nem az a nap.
- Tegnap az edzés után alig tudtam megakadályozni - szűröm fogaim között, igyekezve a legkevesebb konkrét információt kimondani, arra az esetre, ha valaki azzal szórakozna, hogy minket hallgat. Most viszont nem érzem úgy, hogy sok időm lenne, hogy kerülgessem a tárgyat. - ...azt, amelyiket már láttam melletted. De most éjszaka... nem az volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ezt akartuk volna elérni? Pár pillanatig csak bámulok a másikra, majd végül megrázom a fejem, egy csúnya tekintettel kísérve az elharapott elszólásra. A diákok belépnek a csarnokba, s míg elhaladnak mellettünk, el is hallgatok.
- Nem érted - ellenkezek fojtott hangon, kezeimmel hevesebben gesztikulálva, mint egyébként tenném. - Mielőtt ez volt éjszaka, volt egy... a másik. És nehezen tartottam vissza. Nehezebben, mint szoktam. - Szinte hebegem. A kezemben maradt bögrében a kávé egyre nagyobb hullámokat vet, lassan kockáztatva, hogy kicsapjon a peremen. - És este sem a bogolyfalvás volt, hanem...
De hiszen én akartam, nem igaz? Hogy kontrollálhatatlanul megtámadjanak a képek álmomban. Úgy, hogy semmit sem tehetek ellene...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bár óvatosan kellene ezt a témát megközelítenem, főleg akkor, mikor egy ennyire nyilvános helyet választunk a beszélgetésre, a rajtam eluralkodó érzéseket mégis elég nehéz kordában tartani. Szemeim szinte kiguvadnak, ahogy a levitásra nézek.
- Elindult felém - mondom halkan. - Csak villanások. De azt hiszem, elindult felém az asztalon. Lassan.
Hát döntse el ő, hogy hasonlít-e az övéhez. A gyomromban lévő görcs, mellyel keltem, s azóta is kínoz, nem tudom, miről árulkodik. Persze nem is tudom, mit hittem. Hogy majd megfordul, s másfelé indul el? Hogy majd nem törődik velem, hogy majd nevetni fogok a dohos szobában az ismeretlen hanggal együtt? Hogy valamiféle viccnek vagyok épp tanúja? Ez azért elég valószínűtlen opció volt mindig is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az ajtószárny mögé húzódunk, Zalán keze a vállamon, s a bögre, melyről el is feledkeztem már, kikerül a ujjaim közül. Viszonzom pillantását, s nekem fel sem tűnik, de szinte kapaszkodom a tekintetébe. Kérdésére kiráz kissé a hideg.
- Nem - lököm ki a választ kapkodva, ahogy idegesen a hajamba túrok. - Még nem. Csak lassan elindult, azt hiszem. De nem láttam rendesen, mert mindig csak egy-egy képszakadásnyi időre... jelent meg. - Halkítom le a hangom a végén. - Azt sem tudom, fog-e. Egyelőre nem fájt semmi.
A vak is láthatja, hogy szükségem van Hollósi jelenlétére ebben a pillanatban. Hogyan is siklanék el afölött a részlet fölött, hogy életemben először végre folytatódott egy látomás?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Hát, én is - szűröm a fogaim között. Nem lenne rossz, ha csak... nem is tudom, miért indulna el felém az állat. Csak mert épp arra volt dolga.
Szavai talán kissé lehorgonyzó hatással vannak rám, de mégse mondanám, hogy annyira megnyugodtam. Lassan megcsóválom a fejem, miközben még mindig rászegezem a pillantásom.
- Szerintem erre nem lehet igazán felkészülni. - Persze, hogy nem. Hiszen Zalán sem tud igazán felkészülni az ő jövőjére. Ki lenne képes erre? Megbirkózni mindezzel? - De... igazad van... előrehaladás. - Nyelek egy aprót.
- Csak el akartam mondani. Hogy tudd, mi van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zalán felvetését is hosszabb csend követi - a csarnok zsivaja és a légzés persze megtöri. Mögöttünk egy csapat eridonos halad el, talán a konyha felé, hogy egy kis extra adag reggeliért puncsoljanak a manóknál, ki tudja. Nevetnek, és hangjuk megtölti a csarnokot pár másodpercig.
- Ne, csináljuk - csóválom a fejem lassan. - Csak... nem arra a jelenetre számítottam álmomban. Hanem a másikra. Azt reméltem... - hogy végre megfordul. De persze nem ez történt. - Csináljuk. Haladni kell előre.
Kezeim talárom zsebébe mélyesztem, még egy sóhajt is hallatok a döntés meghozatala után. Senki sem mondta, hogy könnyű út lesz, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zalán ismét meglep. Szemöldököm enyhén felfelé rezzen, mikor a nehézségekről beszél. Na, ezt se mondta még nekem senki. A kávésbögrét hamarosan már kézbe veszem, és iszok is belőle egyet (majd enyhén fintorgok is az ízre), mielőtt válaszolnék.
- Nem hiszem - csóválom meg a fejem lassan. - Így is, úgyis az lesz a vége... ami lesz. Jobb tudni.
Megbánni meg... ismét kortyolok egyet, hátha az majd segít összerántanom magamat.
- Köszönöm, Zalán. - Bólintok egy aprót. A hangsúlyt, azt, ahogy beszélt. Hogy engedte magát kirángatni a reggeliről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ez a gesztus is jólesik - halványan rámosolygok, mielőtt indulásra intene minket. Már majdnem bólintanék is, mielőtt kapnám magam, hogy odaérjek LLG-re... Ám végre eszembe jut egy apró részlet a ma reggeli mutatványról. Ez - hogy az agyam működésbe lép - csakis a kávé hatása lehet. Na jó... talán Hollósi keze is benne van.
- Zalán... Mi az a fiola nálad? - Teszem fel a kérdést enyhén oldalra billentett fejjel. Hiszen az ember nem tart magánál minden nap egy ilyen tartalmú üvegcsét; legutóbb még a Beauxbatonsban láttam ilyet a legilimenciateremben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zalánnak több titka van, mint amit elárul. Igaz, ezzel nincs egyedül - mégis bosszant válasza, hiszen kíváncsiságom kiapadhatatlan, és tényleg nem tartogat bárki ilyeneket magánál reggeli közben. Elég nagy hülyeség is volt, ha engem kérdez, hiszen ha titokban akarná tartani, ez volt a lehető legkevésbé értelemszerű húzás. Ennyi erővel el is újságolhatná a foszlány tartalmát.
- Hát persze - bólintok. - Ha tudok segíteni, szólj. Egész jó nyomozónak tartom magam. - Grimaszolok egy kissé, bár nem állítok valótlant. A játszótér megtalálása igencsak nagy teljesítmény volt, s nem kis elhatározottságot követelt tőlem.
- Hát akkor szia. Este találkozunk - mondom még neki, emlékeztetve rá, hogy nem úszhatja meg a meditációt, ha egyszer nekem is hatott az ő ötlete.
Hamarosan pedig már a reggeli hűvösben mélyesztem kissé kihűlt ujjaim a talárom zsebébe, miközben a háztársaim azt találgatják: krupot simogatunk, vagy netán egy szalamandra fog előbújni valamelyik kő alól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A kastély folyosói, ahogy kell, üresen tátonganak az éjszakában, ahogy csendes léptekkel a konyha felé vesszük az irányt Sallowval. A helyiség meleg fénybe borul, mikor belépünk, s a pár túlórázó házimanó azonnal lesi is a kívánságainkat. Saide már ki is adja nekik az utasítást, mire ketten el is szaladnak, a manótrió harmadik tagja azonban vet rám egy ferde kis pillantást, szinte már kérdőn, mire én csak finoman megcsóválom a fejem.
Mikor leülök, már meg is hallom Sadie hangját magam mellől, s mondandójára talán kissé meglepve emelem fel rá a tekintetem, végül pedig csak egy halvány, fáradt mosoly jelenik meg arcomon; az a fajta, ami elárulhatja a lánynak is, hogy ezt a beszélgetést sem fogom világgá harsogni.
- Lehet, hogy csak aznapos inferus vagyok - utalok a klubhelyiségben elhangzottakra, kicsit talán lazítva a helyzet komolyságán. - Kösz, Sallow.
Még mielőtt folytathatnám azonban, a manók odahozzák elénk a tálcát - a saját bögrémbe egy szem kockacukrot ejtek, majd kis gondolkodás után még egyet, hogy kevergetni kezdhessem.
- Jól áll, mikor ilyen vagy, mint most - nyilvánítom még ki. - Én sem akartam bunkó lenni. Ne haragudj... de ezek a vizsgák... néha már nekem is sok, bármilyen hihetetlen. - Még azért egy saját magamon szórakozó, ironikus mosolyt megengedek magamnak, hogy Sadie tudja: ez még véletlenül sem komolyanvehető.
Végül beleiszok a kávéba. Nem olyan jó, mint a kedvencem, "a szokásos", amit az az itt dolgozó manó néma párbeszéddel ajánlott fel: a cikóriakávé... de megteszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Megjegyzésére egy nevetésszerű szusszanást hallatok, de még el is vigyorodok.
- Ja, kösz, ez kedves tőled. Tudom. - Válaszolom némi iróniával a hangomban, ám érezhetően jól szórakozom. Hiszen tudom, hogy ez már ismét az a fajta csipkelődés volt Sallowtól, amit megszokhatott körülötte mindenki, de annál ő is fáradtabb, hogy komolyan elő tudja adni, s most különben is érezhetően csak viccel. - Még a végén elbízom magam, Sadie. - Mondom hasonlóan komolyanvehetetlenül.
Én is belekortyolok a kávémba, majd még egy kis tejszínt teszek bele, így pedig már megelégszem a végeredménnyel. Ahogy az órára pillantok, látom, hogy a mutatók szürreálisan kései órákat mutatnak, de már biztos is vagyok benne, hogy ma éjszaka egyáltalán nem fogok aludni; inkább kibírom holnap estig, hátha akkor visszaáll valamelyest a rutin.
A lány kérdése talán meglep némiképp, ám az azt követő felcsattanás ismét nevetésre késztet.
- Nem, nem mondanám, hogy kedves, ne aggódj. Azért odáig hosszú az út. - Vonom fel a fél szemöldököm kissé. - Kevésbé vagy... fanyar. Vagy... rosszindulatú... vagy... defenzív. - Próbálom megtalálni a jó szót. - Ez pedig előnyödre válik, ha engem kérdezel - magyarázom neki apró gesztusokat téve a kezemmel. Ha normál körülmények közt beszélgetnénk, talán lenne valamiféle kioktatás vagy értékítélet a tónusomban, ám most nem ez a helyzet. Elég egyszerű a helyzet: kérdezett, én pedig válaszolok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Sadie nem kérdezte, legalábbis ő ezt állítja - nem tudom eldönteni, hogy komolyan mondja-e, vagy csak viccel, hiszen konkrétan rákérdezett három másodperccel ezelőtt, hogy milyen most... de valószínűleg e döntésképtelenségemért is csak a fáradtság a felelős.
Váratlan monológja alatt mosolyom egyre inkább szelídülni kezd, míg végül annyira elhalványul, hogy csupán egy gyenge árnyék marad meg belőle, szinte már csak arcom izommemóriájában. Egy pár pillanat erejéig csend áll be közöttünk, ahogy a házi tejszínes kávé ismét megkavarodik kiskanalam nyomán; csak a halk koccanás hallatszik, ahogy a fém a csészealjat simítja.
- Értem, amit mondasz - bólintok végül egy aprót, ismét lassú körútra indítva a mokkáskanalat. - Nem voltak azok a barátaid, Sadie. Nekem sem azok, annak ellenére sem, hogy levelezek egynéhánnyal. - Talán az álomszerű állapotnak köszönhető, hogy arcomon megjelenik valamiféle fintor. Undornak azért nem mondanám, ahhoz nem elég erős - de visszatetszés mindenképp, és egyértelműen a volt háztársaimnak szól. Igazából... majdnem mindenkinek, akit csak ismerek.
- Tényleg rohadtul nem igazságos - folytatom. - De tagadhatatlan, hogy mégis jobban áll, mikor ilyen vagy. Mindannyiunknak jobban állna, ha nem kellene mindig megjátszanunk magunkat, azt hiszem.
Egyszeriben azt érzem, hogy örülnék, ha valamiféle kocsmában vagy fogadóban lennénk, és a kávé rumos lenne, de mindegy... jó lesz így is. Beleiszok.
- És egyébként ki tudja, lehet, hogy előnyödre is válna. Csak mindenkit kartávolságra kell tartani magadtól, akkor nem lehet olyan nagy baj. - Egészítem még ki a korábbiakat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem, Sadie bénázása nem vált ki belőlem kifejezett érzelmi reakciót, mert valahogy... így tűnik most fairnek. Ő szekálni kezdett, én egyszerűen nem mondtam erre semmit... ő pedig békénhagyott. Ez azt jelenti, hogy jelen kimondatlan egyezség szerint most úgy nagyjából azért békénhagyjuk egymást. Legalábbis inkább vagyunk teljesen komolytalanok, ha egymás csesztetéséről van szó. Abba pedig nem fér bele, hogy cikizzem, mert halál fáradtan kilötykölte a kávéját. Nem otthon van, megteheti.
- Ja, hát persze - sóhajtok a bölcsességére, s ezzel nyújtózkodok is egyet, hogy úrrá legyek némiképp a fáradtságon. - Madarat tolláról, meg minden. - Folytatom a közhelyek sorát, de többet nem mondok. Én is csak annyit tudok arról, hogy vele mi történt akkor a Roxfortban, ami a pletykákból hozzám eljutott. Lehet, hogy a fele sem volt igaz; és ebben az esetben, el kell ismernem, hogy egy kicsit megsajnáltam. De biztos csak a kései óra teszi... hiszen mind tudjuk, milyen a családja.
A következő kérdésére azonban az undorodó arckifejezésből hirtelen, ám nem természetellenesen váltok át vigyorra, hogy végül nevetni kezdjek. Fejemet oldalra fordítom, s ezzel a vigyorral pillantok rá, ám tekintetemben inkább valami keserű, mégis játékos csillan. És valami, már-már zavaró komolyság is.
- Én? Én nem vagyok semmilyen, ha valaki nem figyel, Sadie. - Nyilvánítom ki, majd felhörpintem a maradék kávét az apró porceláncsészéből. - A társaság a lételemem.
Az egyik manó megközelít minket, hogy azonnal arrébbvigye a kiürült csészét, s arról érdeklődjön, szükségem van-e még valamire, mire én csak rámosolygok, s egy forró csokoládét kérek tőle, illetve az elnézését, hogy még mindig ébren tartjuk. Ám ő nem úgy tűnik, mint aki bánja a dolgot.
Eközben pedig Sadie is felköti a haját, egy kontyba gyűri, és azt hiszem, ezzel a stílussal még sose láttam.
- Te ilyen vagy, mikor senki sem figyel? - Kérdem végül, pillantásomból el nem tűnő, halvány komolysággal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A komolyabb, kissé keserű megszólalásomra adott replikája után eltelik két másodperc, mígnem nevetésben török ki.
- Most lelepleztél - nevetek fejemet csóválva. - Mindenki legnagyobb szociális fóbiája, Julias Ebony, szolgálatodra.
A bögre forrócsoki elém kerül aztán, amit egy mosoly kíséretében köszönök meg a manónak, hogy aztán kissé hideg ujjaim köré kulcsoljam. Jól esik a melegség, és nem számítottam rá, hogy ma valami ilyet halványan belülről is érezni fogok, még ha fel nem is fogom teljesen a fáradtság ködén át.
Ismét pár másodperces szünetet kell azonban tartanom, hogy Sadie következő szavai kellőképp lecsapódhassanak és a megfelelő értelmezési szintre rendszerezhesse őket az agyam.
- Hé, hé, lassíts egy kicsit, mert olyan magasröptű vagy, mint egy benyomott pixi - igyekszem lelassítani kicsit a lány filozofikus gondolatmenetét, mert hirtelen elég gyors ütemben haladt az intellektuális párbeszédben így hajnali fél négykor.
Ismét hangosan nevetnem kell azonban Sadien. Hangosan és jóízűen, őszintén. Merlinre, még a végén kiderül, hogy félreismertem Sallowt? Pontosabban nem is ismertem: anyám elmondta, mit kell tudni róla és a családjáról, és láttam, hogy viselkedik a mardekáros bandájában. Ez pedig épp elég volt nekem ahhoz, hogy berakjam abba a bizonyos skatulyába, s bár még mindig ott helyezkedik el a fejemben, mert abból a fiókból nem olyan könnyű kimászni, azért az biztos, hogy bizonyos elképzeléseimet megkérdőjelezte.
Az az igazság, hogy ha teljes mértékben ébren lennék, lehet, hogy flörtölésnek is venném Sallow viselkedését, de így? Elrepül a fülem mellett, ha van ilyen felhang. Szimplán viccel, és jó benne.
- Megígérem, hogy a sírba viszem magammal ezt a képet rólad - támogatom meg szavait, biztosítva róla, hogy titkos hajviselete biztonságban lesz velem. - Az elmepajzsom legerősebb része védi majd. - Utalok az okklumenciámra, hiszen a lány is pontosan tisztábban van vele, hogy tanulom.
- Egyébként meg nincs semmi baj a hajaddal - teszem azért hozzá, csak a rend kedvéért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hiába érzem már, mi ennek a beszélgetésnek a dinamikája, mégis ismét nevetést csal elő belőlem Sallow, mikor azt mondja, kirázta a hideg. Furcsa ugyanis, hiszen ismerem őt, legalábbis ismerem valamilyennek, és normál esetben nem számíthattam volna sok jóra egy ilyen kommentár után. Mégis, most csak viccel vele, egyértelművé téve, hogy nem osztozik ezen a véleményen senkivel, pedig van, aki szerint tényleg így van. És ez most váratlan módon igencsak jól esik. Még akkor is, ha Sallowról van szó, valaki olyanról, akivel sosem voltam jóban. Nem ez a fontos ugyanis: hanem az, hogy ismer. És láthatóan ennek ellenére sem gondolja úgy, hogy borzalmas velem egy légtérben lenni.
- Tény, hogy kevésbé vagy kék - egyezek bele egy megengedő bólintással, hiszen ez végülis tagadhatatlan.
A lány azonban nem fejezi itt be, tovább nevettet engem, ami azt eredményezi, hogy a forrócsokit is le kell tennem az asztalra annak érdekében, hogy véletlen se lötyköljek ki belőle. Fáradt, kissé sápadt arcom szinte már bele volt gémberedve abba a kifejezéstelenségbe, mely rajta ült az elmúlt időszakban, s a röhögés már szabályosan fáj, még úgy is, hogy azért nem gurulok a padlón; de tagadhatatlan, hogy mennyire jól esik.
- Az első dolgom lesz, hogy átadjam a kollektív tudatnak a kontyodat - mondom neki, arcom pedig egy komolyanvehetetlen rosszmájú fintort vesz fel. - Sokat fog nekem ezért még fizetni a Modern Boszorkány. - Emlegetem fel annak a magazinnak a nevét, melyet anyám csak azért járat, hogy a kolléganőivel lépést tudjon tartani, s egyébként rendkívül unottan szokta olvasni.
Ismét felnevetek, kezeimet kissé széttárom afféle értetlen gesztusként, hiszen komoly vádak érnek a lány részéről, melyek természetesen abszolút alaptalanok.
- Látod, ez a vád is annyira légbőlkapott, ne is tagadd a pixi-léted - csóválom a fejem nevetve. - És egyébként meg: bármit elrejtek vele. - Védem meg az okklumenciámat még mindig a nevetés határán, a kiskanállal megkavarva az előttem pihenő forrócsokit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Úgy nevetek fel kérdésére, hogy bár én nem fogom fel, lehet, hogy az mások számára már-már sértő lenne. Olyan magától értetődő számomra, hogy ez az eshetőség egy viccnél sosem fog közelebb kerülni hozzám, hogy az már szinte az ízléstelenség határait súrolhatná mások előtt. Sadie előtt valószínűleg legalább ezen nem kell aggódnom.
- Nem, nem, köszi, megleszek ezzel - mutatok a halántékomra, utalva a most bezsebelt emlékre a kontyáról, melyet el fogok adni. - De igazán kedves tőled az önzetlenséged. - Vigyorgok még, eljátszva, mintha azt feltételezném, sosem kérne a kölcsönért semmit cserébe.
Végre eljön az az idő is, hogy belekóstolhatok a forrócsokiba, amiben nem kell csalódnom. Még talán egy aprót sóhajtok is, jól esik ugyanis a meleg ital ilyen későn és fáradtan.
Sallow kérdése azonban hamar felráz a beült nyugalmamból. Meglepően sokan jutnak arra a következtetésre, mint most ő, s erre az okklumencia puszta ténye készteti őket. Őszintén szólva nem számítottam rá, mikor elkezdtem tanulni, hogy ilyesmi lesz az eredmény - de az biztos, hogy a lány most csak viccel, bizalmaskodó közeledésére pedig illene nevetéssel válaszolni. Nevetek is: ám ez már korántsem olyan vidám vagy önfeledt, mint korábban, inkább csak valami keserűbb és kissé kényszeredett. Fáradt.
- Hát persze, tele vagyok velük - sóhajtom, s a fejem is megcsóválom, érzékeltetve a kérdés abszurditását. Igyekszek valami mosolyt eszkábálni az arcomra. - Kiváltképp praktikus és a legkevésbé sem feltűnő okklumenciát tanulni ezzel a rengeteg titkommal.
Remélem, hogy Sallow csak betudja a fáradtságnak a hangulatváltozásom; felhörpintem a maradék forrócsokit is.
- Késő... vagyis inkább korán van. Menjünk vissza? - Pillantok fel Sadiere, s hamarosan már úton is vagyunk a Rellon klubhelyisége felé, hogy aztán ki-ki a maga hálókörlete felé induljon. És bár Sadie utolsó kérdése alaposan pofonvágott, talán egy kicsit nyugodtabban hajtom álomra a fejem, mikor majdnem elnevetem magam a másnapos inferuson, amikor eszembejut.