Hell
Jól kiszúrtam velem, azaz a bál alatt

Nos igen, mondhatni a kis halálosan cuki barátom társaságát nem sokáig toleráltam. Szinte pánik-szerűen közöltem Hellel, hogy oké, akkor nekem most tényleg levegő kell, majd mint akinek fontos dolga van, gyors léptekkel hagytam el a Pokol tornácát. Kint persze visszapillantottam, hogy számítsak-e a lány társaságára, vagy lesz időm egy kicsit gondolkozni, egyedül. Pár perc meg is adatott, és bár a kis lényt már nem láttam, még mindig hallottam a fejemben "Lehet, hogy holnap már nem ketyeg a ketyegőd." Mély levegőt vettem, majd a hajamba túrtam és leültem, a hátamat a korlátnak vetve. Tik-tak-tik-tak. Azt hiszem, hogy érzékenyebb pontot érintett ez a kis bestia, mint gondolta volna. Lehetséges, hogy nem ártott volna bevennem a bájitalt, mielőtt még beléptem a Nagyterembe, de végül is késő bánat, eb gondolat. Közölte, hogy lélegezzek mélyeket, mire felpillantottam a közeledő lányra.
- Megvagyok. Csak egy démon járatta velem a bolondját. Minden okés. - sóhajtottam, bár még mindig nem voltam jól és azt hiszem, hogy ez még egy jó darabig így is fog maradni. Ő letett két pohár valamit a korlátra, majd felült rá, én meg felpillantottam az irányába.
- Nem igazán... De örülök, hogy utánam jöttél. Kedves tőled. Bár nem kellett volna, attól még, hogy az én estém... el lett szúrva, a tiéd nem kéne, hogy legyen - ráztam meg a fejemet, még mindig őt figyelve.  Ha mondhatok ilyet, azt hiszem, hogy Hellt egészen kedveltem, mármint... mint embert, nem mint... nőt... nem is tudom, hogy kéne ezt megfogalmaznom. Ez még fejben sem ment.
- Ha akarod visszamehetünk ám... Na nem most, kicsit talán később... de... érted, nem? Szóval ha szeretnél még bálozni, felőlem nincs akadálya, csak kicsit... összeszedem magam - nevettem fel halkan. Ez nagyon gázra sikeredett.

Hell

Sosem volt szokásom elfutni mások elől, főleg nem lányok elől, ha arra került a sor, akkor vagy izomerővel tudatosítottam az adott személyben, hogy nem a mai nap a megfelelő a kötözködésre, vagy varázslattal, de ez a mai más alkalom volt. Egész egyszerűen a helytől menekültem, nem is annyira Helltől. Sokkal inkább a teremtől, meg a kis dögtől aki a vállamra telepedett az órájával együtt. Ha ezt tudtam volna, megittam volna azt a vackot a terem előtt. De hát ugye ki számított erre? Mert hogy nem én, az is biztos.
- Öööö... azt hiszem... ugye volt az a lötty kint a terem előtt, démonűző, vagy mi volt a neve. Nem tudom, mi volt az a szőrös izé, de volt egy órája és a vállamon ült. Nagyon para volt... - túrtam a hajamba zavartan. Oké, Ward, ilyen hülye sztorit is csak te tudsz előadni. Most tutira azt fogja hinni, hogy a) megőrültél, vagy b) Bál-fóbiád van, esetleg c) valami bajod van vele, de túl  töketlen vagy, hogy bevalld. Na szépek vagyunk...
- Ez mondjuk igaz. Nem sok írható a muglik számlájára, de hogy Halloweenezni tudnak, az már egyszer biztos - mosolyodtam el halványan, mert volt már részem benne, legalábbis láttam egy-két efféle bulit, míg köztük éltem.
- Bence? Őőőőő valami pasid, vagy exed, haverod, ősellenséged... zaklatód? - soroltam fel oldalra döntött, értetlen fejjel pár alternatívát. Nem zavartattam magam, ha nem akar, akkor úgysem válaszol, ez ilyen egyszerű. Vagy elzavar a francba, ezek közül minden egy-egy lehetőség.
Mikor közölte, hogy először legyek kicsit jobban, halványan elmosolyodva bólintottam és megigazítottam a hajam, majd mély levegőt vettem. Tik-tak... tik-tak. Annyira már a szívem sem akart kiugrani a helyéről, ezt pedig jó jelnek vettem. Ahogy azt is nagyon díjaztam, hogy leült mellém. Elvettem a poharat, majd pár pillanatig tűnődtem, hogyan is fogalmazzam meg neki.
- Tik-tak. - kortyoltam az italba, majd a lányra néztem. - Emlékeztetett, hogy bármelyik pillanatban lejárhat az időm. Tik-tak.

Hell

Ő azt mondta, hogy nem igazán látott semmit, mire furcsán pislogtam magam elé pár pillanatig, aztán csak megvontam a vállamat. Mi az, Ward, csak nem kezdesz megkattanni? Mert az nagyon szép lesz, de komolyan...
- Eh, hát nem tudom... Lehet, hogy csak hallucináltam, fogalmam sincs... deee szerintem ez lehetett az a démonos dolog... talán - mondtam egyre inkább elbizonytalanodva a dolgomban. Mi van, ha tényleg nem volt ott semmi és csak képzelődtem?
A felvetésére csak bólintottam, elvégre nem volt biztos még az sem, hogy én jövőre is itt maradok-e... Annyit tudtam, hogy ma itt vagyok és holnap is itt leszek, legalábbis vélhetően... és ennyi.
- Olyasmi? Értem... Nekem még olyanom sincs, szóval no para, nem ciki - Ennyivel nagyjából le is tudtam a dolgot, mert úgy láttam, kínosan érinti a dolog, és ha tényleg így van, hát a világért nem akartam volna ráerőltetni a dolgot. Na meg amúgy sem voltam egy expert szívügyekben... Sosem volt rendes kapcsolatom, ha az egy éjszakás kalandok nem számítanak.
Inkább az italomba kortyoltam, majd hallgattam, hogy mit is akar kihozni ebből az egészből. A válaszára persze forgattam a szemem. Nem igazán hittem, hogy valamit ennyire félre tudtam volna értelmezni. Egy pár pillanatig bámultam a poharamba, majd csak megráztam a fejemet.
- Soha nem igazán érdekelt más. Mégis minek csináljak olyat, ami nem érdekel? Elvagyok. Egyik napról a másikra. Ez van, ilyen vagyok és nem hiszem, hogy valaha változnék. Ami pedig azt illeti... "Lehet, hogy holnap már nem ketyeg a ketyegőd." Szerintem ezt nem lehet túl sokféleképpen érteni. - fújtam ki lassan a levegőt, mielőtt felhúzom magam és olyanokat mondok, amiket esetleg később nem gondolok komolyan.  - Lapozzunk, oké?
Felállva letettem a poharamat, majd mászkálni kezdtem kicsit, bár lássuk be, hogy nem volt rá valami sok helyem.

Hell

- Igen, én is így gondoltam - helyeseltem, elvégre többnyire épeszű voltam, már amennyire ezt meg tudtam ítélni. Ami azért annyira nem sok, sajna, de hát ez van. Nem vagyok én tudós, hogy mindent tudjak, sőt, ahhoz képest, hogy testőr voltam, kifejezetten okosnak vagyok mondható. Sok kőagyú hülyegyerek... Mintha egy hegyitrollal próbálnál meg kommunikációt folytatni az atomfizikáról.
Asszem sikerült megdöbbentenem Helenát az alábbi kijelentésemmel, miszerint nekem még nem volt exem sem. Na, hát sosem érdekelt annyira egy csaj sem, de a kijelentésére a szívemhez kaptam a kezem és úgy tettem, mint aki levegő után kap.
- Azt mondod, hogy öreg vagyok? Hát kösz Hel. Ez most szíven talált - szipogtam aztán persze elkomolyodva bámultam a szemközti falra. - Hogy őszinte legyek, nem volt még párkapcsolatom, mert egyszerűen nem érdekelt... Miért is kellet volna érdekeljen? Csak ilyen szőke cicák voltak a sulimban és amúgy is jobban lekötött a kviddics meg a tanulás. Voltam csajjal... dee soha nem jártam senkivel.
Mindezekből leeshetett neki, hogy hát na, én sem vagyok Dr Love, szóval no para, semmi gond nincsen, vannak nálad nyomibbak is. Azt hiszem, hogy kicsit bunkóbb voltam a kelleténél, szóval egy grimaszt vágtam, majd leguggoltam elé kissé oldalra biccentve a fejem.
- Igen, jobban vagyok... Bocs, nem téged akarlak bántani, csak... megviselt ez az egész koponyás démondög dolog. - mondtam végül megfogva a kezét ha hagyta. Bocsánatot kért, hogy belefolyt a dolgaimba, mire csak megráztam kicsit a fejemet mosolyogva és leültem vele szemben.
- Visszakísérjelek a szobádba? Vagy még visszamennél a bálra? Mit szeretnél, drága? - kérdeztem, majd a vállára terítettem a pulcsimat, mert azért nem vagyok vak, láttam, hogy fázik.

Hell

Persze azonnal felszaladt a szemöldököm a megjegyzését illetően, mert igazából ez eddig eszembe sem jutott nagyon, bár most hogy felhozta...
- Hozzád képest, ha úgy vesszük, tényleg öreg vagyok. Talán zavar? - forgattam a szememet, mert engem valahogy sosem zavartak igazán a korkülönbséges dolgok. Rákérdezett, hogy nekem nem hiányzott-e soha ez a párkapcsolat dolog, mire megráztam a fejemet grimaszolva.
- Nem vagyok egy olyan egyén, aki igényli a kötődést. Asszem ez már feltűnhetett... Szóval néha elgondolkoztam rajta, de úgy komolyabban nem nagyon. - ráztam meg a fejemet lassan, elmosolyodva azon a tehetetlen csapkodáson. Mint valami pingvin... Kicsit még majdnem nevetnem is kellett, de végül inkább elfojtottam. - Nem csak te vagy hozzá hülye, hanem én is, nyugi.
Elég rendesen ráförmedtem a lányra, amit pár pillanattal később meg is bántam, ez pedig fura érzés volt, szóval igyekeztem viszonylag hamar szabadulni tőle és elé guggolva megfogtam a kezét, ami amúgy full hideg volt. Halványan elmosolyodtam, majd bocsánatot kértem a kezét megcirógatva.
- Néha mindenki követ el hibát, na... Fel a fejjel, oké? - simítottam meg az arcát finoman, majd ráterítettem a pulcsimat. Még a végén megfázik nekem és akkor vihetem neki a százas csomag zsepiket minden második órában...
Felajánlotta, hogy ha nincs kedvem visszamenni bálozni, akkor mehetünk akár a szobájába is, mire vállat vontam.
- Ha vissza szeretnél, visszamegyünk, ha nem, nem. Rajtad áll, cica - vontam meg a vállam kicsit, lágy mosollyal. A megfázásos kérdésre meg csak egy olyan "komolyan?" grimaszt dobtam, majd magabiztosan elvigyorodtam.
- Túl forróvérű vagyok én ahhoz, hogy megfázzak. - közöltem.