Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Alina


Gyönyörű időnek nézünk ma elébe, mégsem akarok kimenni, mert ma már volt egy edzésünk, futottam is reggel, úgyhogy bőven elég volt a friss levegőből. Ám mégsem tudok a fenekemen maradni és mégis vonzz a levegő és a szabad, így habár nem megyek ki a birtokra, az Erkélyt célzom meg. Szeretem ezt a helyet és gyakran fordulok meg itt. Azt hiszem, hogy elég népszerű ez a hely a diákok körében, nem egy ismeretségem kötődött-szövődött itt. Most is ide tartok és valamiért meglepődök, amikor kisétálva az erkélyre üresen találom azt. Végigmérem a nem túl nagy erkélyt, a korláthoz sétálok, kilesek a birtokra, majd lerakom a füzetemet és azt a két könyvet, amit hoztam. Igen, tanulni fogok, és igen, stréber vagyok. Sajnos ez van, de azért végzős MT-ként már nem tréfa és vicc a tanulás, és nem is szeretnék az utolsó évemben megbukni, így hát sajnos meg kell csinálnom a beadandóimat és hasonló dolgokat. Néha eléggé elegem van belőle, de sajnos meg kell csinálni és úgy vagyok vele, hogy ezt az évet már fél lábon is...
A korlátnál ácsorogva nézelődök, úgy döntök, hogy egy darabig még kihasználom a kellemes időt és a friss levegőt, élvezem a szellőt az arcomon és ahogy a hajamba belekap. Egy egyszerű fekete, rövid ujjú póló van rajtam, fekete farmer, sport cipő, kezemen szokásos bőrkarkötőm, gyűrűm, amúgy meg semmi extra. A hajam kicsit borzosan áll a fejemen, de nekem még így is jól áll. Igen, egoista vagyok, és? A szél kicsit erősödik, és a füzetemet kezdi el fújni, a lapok hangosan dörzsölődnek egymáshoz, így odakapom a fejemet, majd az ajtóra vándorol a tekintetem...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

A lágy szellő kicsit megpörgeti a füzetem lapjait, és ahogy arra nézek, egy alakot pillantok meg az ajtóban. Egy fél másodpercre megijedek, aztán hamar meglátom, hogy egy diáktársam érkezett az erkélyre, bizonyára ő is élvezni szeretné ezt a mesés kilátást és ezt a fantasztikus környezetet, amit ez a hely ad. Futólag végigmérem a lányt, aki úgy tűnik, hogy hasonlóan meg van illetődve, mint én, ám ő hamarabb magához tér és köszönt.
- Oh, helló! - szólalok meg én is kicsit meglepődve, majd igyekszem hamar visszanyerni a lélekjelenlétemet és egy kedves mosoly kúszik az arcomra.
- Persze, örülnék neki, gyere csak! - intek a szék felé, hiszen az asztalnál van néhány szék és bőven elférünk ketten az asztalnál. Egy biztató mosollyal fordulok teljes testemmel felé és ismét kicsit végigmérem.  Fiatal, ámde igazán csinos hölgyeményről van szó, úgyhogy tényleg örülök a társaságának. Na persze nem vagyok egy nagy szoknyapecér, de hát azért na! Melyik férfi nem nézi meg a csinosabbik nemet? Úgy tűnik, hogy egy igen beszédes, nyílt hölgyeménnyel hozott össze a sors, aminek nagyon örülök, hiszen én is hasonló jellem vagyok. Elnevetem magam és megcsóválom a fejemet.
- Hát igen, az első vizsga mindig nehéz. A húgom is most elsős és ő is eléggé be van... - harapom el a mondatot, majd szégyenlősen elvigyorodom.
- Szóval ő is eléggé fél tőle. De nem kell aggódni, annyira azért nem vészes, csak hát ja... Tanulni kell - tárom szét a kezemet és vonom meg a vállam, majd lassan az asztalhoz sétálok, ám megvárom, amíg a lány leül. Kihúzok neki egy széket, ezzel jelezve neki, hogy foglaljon helyet. A bemutatkozásra elmosolyodom és biccentek felé.
- Caius Randy Woodrow, hívj ahogy szeretnél, mindhárom nevemre hallgatok! - nevetem el magam és mutatkozok be a szokásos szövegemmel. Kíváncsi vagyok, hogy Isabella mit szólna, ha hallaná ezt a bemutatkozásomat. Lehet eltanulná tőlem.
- Na és most mit tanulsz? - érdeklődöm, és hogyha a lány leül, akkor én is leülök vele szemben az egyik székre, és kicsit összébb pakolom a cuccaimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Mindig is udvarias voltam, így neveltek a szüleim és úgy vélem, hogy a nők megérdemelnek annyi tiszteltet, hogy kihúzzak nekik egy széket, és megvárjam, míg ők foglalnak helyet először. Lehet, hogy ez esetleg a mai fiatal korosztálynak baromira furcsa, de eszembe jut, amikor Mercédesz még itt tanult. Ő mennyire elvárta ezeket a dolgokat, hiszen ő olyan közegben nevelkedett. Minden esetre észreveszem a leányzón, hogy zavarban van, és ezen jót mosolygok, de inkább csak magamban. Látom az enyhe pírt is az arcán, ami még bájosabbá varázsolja amúgy is csinos pofiját.
A lány kényelmesen elhelyezkedik és én is leülök vele szemben, majd a könyveire pislogok és rákérdezek, hogy mit is tanul most. Látom, hogy vet egy segélypillantást a könyveire, amire enyhé felszökik a szemöldököm. Komoly tanulási szándékkal jöhetett ide ki, hogyha azt sem tudja, milyen könyveket hozott ki, ám talán én előbb ismerem fel a Gyógynövénytan könyvet, mint ahogy ő válaszol. Elmosolyodom, és megcsóválom a fejemet.
- A húgom is gyógyító akar lenni. Biztos ismered amúgy az órákról. Vagy hát valószínű... - csóválom meg a fejemet és mosolyodom el. Persze elég sok elsős van, bizonyára sokan járnak GYNT-re, vagy BIT-re, szóval nem lepődök meg azon, hogy a lány esetleg tényleg nem emlékszik a húgomra, vagy egyszerűen még nem beszéltek és nem tűnt fel neki.
- A Gyógyító szép szakma, de elég nehéz is. Úgyhogy remélem, hogy nagyon komolyan gondolod, mert ha nem, akkor eléggé szenvedni fogsz vele... - húzom el kicsit a számat, de azért remélem, hogy nem sértem meg vele a lányt, vagy nem fogom elvenni a kedvét. Ezt meg is jegyzem neki:
- Persze félre ne értsd, nem akarom elvenni a kedvedet, vagy ilyesmi... - emelem fel lágyan a kezemet magam elé és szégyenlősen elmosolyodom, majd sóhajtok egyet.
- Honnan jöttél? - próbálom kicsit kivágni magam, és igyekszek témát terelni. Remélem, nem sértettem meg nagyon a lányt, csak ez a véleményem így kijött... közben persze a lány kérdésére is válaszolok:
- Igen, végzős Mestertanonc vagyok, kviddics tehetséggondzó szakon. Elsős korom óta terelő vagyok az Eridon csapatába és imádom ezt asportot, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy erre a szakra jövök. Aztán most várok felajánlásokat csapatoktól, ha meg nem kapok, elmegyek játékvezetőnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Néhány szót ejtek a húgomról, de igazából eszembe sem jut, hogy eláruljam a nevét, vagy valami. No nem mintha olyan baromi nagy titok lenne, de Lina sem kérdez rá, úgyhogy valahogy totál elfelejtem megemlíteni Bella nevét. Látom, hogy a lány nem lepődik meg a szavaimon, és talán egy kis neheztelést is látok kiülni csinos arcára, így gyorsan bocsánatot is kérek, hogy hát baromira nem akarok ám beleszólni a dolgokba, de tényleg! Eszembe jut, hogy vajon hányszor hallhatta már ezt a lány, hiszen a Gyógyító szakma tényleg nagy felelősséggel jár és igen nehéz dolog, ezt mindenki tudja. Úgy tűnik, hogy igazam volt, hiszen Alina megjegyzi, hogy rengetegen mondták már neki azt, amit én néhány perce. Kicsit elszégyellem magam, de figyelem, milyen lelkesen és elszántam beszél az álmáról a lány, így lassan egy kedves mosoly kúszik az arcomra.
- Öröm ilyen lelkes fiatalokat hallgatni, komolyan - csóválom meg a fejemet mosolyogva és legbelül kicsit elszégyellem magam, hiszen nekem kb. negyedikes koromig fogalmam nem volt róla, hogy mihez is kezdjek magammal. Talán még a mai napig sincs, hiszen nem biztos, hogy a kviddicsből életem végéig meg tudnék élni... Kihúzom magamat, majd mosolyogva a lánya nézek:
- Alina Kedves... - szólalok meg ünnepélyes hangon, és lágyan megfogom a lány kezét, két tenyerem közé véve azt.
- Remélem, hogy sikerül megvalósítani az álmodat! - nézek mélyen a szemébe lágy mosollyal, majd bólintok egyet, és elnevetve magamat dőlök hátra a székemen, elengedve a kezét.
- Ja, de tényleg. Hajrá! - kacsintok a leányzóra, akinek tekintete a könyveire siklik. Ja, tanulni kéne...
A lány elmeséli, hogy Pécsről érkezett, és hogy a szülei is tősgyökeres pécsiek.
- Hát, ott még nem jártam, de hallottam már, hogy Pécs szép város - mosolyodom el és raktározom el magamba az infót. Hogyha kell egy idegenvezető Pécsre, akkor már ismerni fogok egy leányzót. Remek! Szóba kerül az is, hogy én mit tanulok, mit keresek még mindig itt huszonéves fejjel. Látom, hogy a lány elég durván elképed, amire kicsit zavarba jövök és nevetgélve vakarom meg a fejemet. A kérdésére őszintén felnevetek és megcsóválom a fejemet.
- Hát, elég régóta repülök már, úgyhogy nem szoktam ilyesmin gondolkozni. Bár vannak néha éles helyzetek, amikor egyik kezemmel ütök, másikkal igyekszem kormányozni a seprűt és kikerülni a gurkókat, vagy épp megvédeni valamelyik csapattársamat. De hát ettől lesz izgi a játék! - kacsintok ismét a lányra és láthatja a szememben, hogy tényleg mennyire imádok kviddicsezni!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Egy picit talán valóban zavarban érzem magamat, de remélem, hogy ez annyira nem tűnik fel a lánynak, vagy ha igen, akkor érti, hogy miért is pirultam el egy kicsit, és miért is sütöm le a szememet. Kicsit kioktatom a lányt, és sejtem, hogy már baromira unja az ilyenféle beszédet, úgyhogy végül is lágyan a kezem közé fogom az ő kezét, és enyhén kihúzva magamat, ünnepélyes hangon kívánok neki sok szerencsét az álmaihoz és ahhoz, hogy sikerüljön minden, amit el szeretne érni az éltében. Lehet, hogy kicsit röhejesnek tűnik ez az egész, de a szememben láthatja, hogy habár egy kicsit humorosnak tartom magam is, tényleg szívből és őszintén kívánom neki azt, amit mondtam. Látom, hogy a leányzó is zavarba jön, talán pontosan ugyan úgy, ahogy én tettem néhány perccel ezelőtt. Lágyan elmosolyodom, és egy pár pillanatig Alina arcán tartom a tekintetemet, megvizsgálva csinos arcát, szép, csillogó szemeit és az apró pírt, mely vörösre festi arcát. Igazán bájos a hölgy, talán jobb lenne kicsit közelebbről is megismerkednem vele. Persze hamar megfedem magam emiatt a gondolat miatt, hiszen mégiscsak elsős...
Szóba kerül az is, hogy ki honnan származik és megjegyzem, hogy Pécsen még nem jártam, de majd ha megyek, akkor mindenképpen szólni fogok Linának, hogy esetleg mutassa meg a város szebb helyeit.
- Jégtánc? Úristen, te jégtáncolsz? - döbbenek le és remélem, hogy nem tűnik sértőnek ez a megmozdulásom, hiszen inkább csodálkozó és ámuldozó fejet vágok. Nem ismertem még eddig jégtáncost, és baromira kíváncsi vagyok, hogy a lány hogyan is táncol.
- Hát mindenképpen szeretnélek látni! - csillan meg a szemem, ami talán kicsit félre érthető is lehet. Vagy nem... Minden esetre tényleg nagyon kíváncsi vagyok a lányra és remélem, hogy egyszer tényleg láthatom táncolni.
~Majd mondom Bellának, hogy kérje meg Linát, hogy tanítsa meg.~jut eszembe egy gondolat és jól el is ültetem a fejembe, hogy el ne felejtsem. Mesélek egy kicsit a kviddicsről is, és úgy tűnik, hogy a lányt eléggé elborzasztja a dolog. Ezen csak mosolyogni tudok, hiszen habár a kviddics tényleg durva sport, azért ha benne vagy, akkor annyira nm vészes. Nem sok olyan embert ismerek, aki azért hagyta abba a sportot, mert egyszer leütötte a gurkó...
- Persze, ez a nehezítés a játékban - nevetek fel és csóválom meg a fejemet.
- Lentről sokkal vészesebbnek tűnik ez az egész amúgy. Odafent egyszerűen csak élvezed. Itt a suliban azért nem szoktak olyan vészes meccsek lenni, bár volt már néhány durvább meccs, amikor a fél csapatnak meg kell látogatnia a gyengélkedőt. Velem még nem történt semmi durva, egyszer a lapockám repedt meg kicsit, és két hétig fel volt kötve a karom, meg néha zúzódásaim vannak. - vonom meg a vállamat, mintha nem is zavarna. Tényleg túl lehet élni az ilyesmit.
- Hát, egyszer gyere ki az egyik iskolai meccsre, és akkor láthatsz hősködés közben - vigyorodom el szélesen, majd a könyvekre bökök a fejemmel.
- Hagyjalak tanulni? Nekem is kéne, de ilyen kellemes társaság mellett a fenének van kedve... - húzom el a számat, és egy kedves mosolyt küldök a lánynak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Eléggé meglepődöm, hogy Lina jégtáncol. Nem valami szokványos sport, talán még csak hallani sem hallottam róla, hogy valaki ezt a sportot űzné. Bizonyára gyönyörű a lány olyankor (meg persze máskor sem csúnya) és tehetséges is. Én személy szerint nem nagyon tudok korcsolyázni, nem esek el a jégen és a falnál meg tudok állni, de nálam már ez is valami! Látom a büszke mosolyát és ezért nekem is egy kellemes-kedves mosoly kúszik az arcomra. Szeretem, hogyha valaki büszke magára és arra, amit csinál. Akkor látható, hogy élvezi és jó benne. (Vagy legalábbis azt hiszi...) Mikor kijelentem, hogy szívesen megnézném egy bemutatóját, Lina kicsit zavarba jön, amire elmosolyodom. Nem akarom ennyiszer zavarba hozni a lányt, de tényleg kíváncsi lennék rá. Lelkesen mesél az első élményéről, én pedig kíváncsi tekintettel hallgatom őt. Szeretem, hogyha valaki ennyire odavan azért, amit csinál. Azt hiszem talán én is így beszélhetek a kviddicsről és a zenéről.
- Mindenképpen télen mennék, hiszen a jégtánchoz az dukál. - nevetem el magam és csóválom meg a fejemet. A meglepetésre azonban döbbenten, kíváncsi tekintettel nézek a lány szemébe, majd titokzatosan elmosolyodom.
- Meglepetés? Nocsak. - teszem a kezeimet az asztalra és kicsit előre dőlök a lány felé. Oldalra döntött fejjel, elgondolkozva nézem őt.
- Szeretem a meglepetéseket, úgyhogy ha az nem lenne elég, hogy láthatlak ilyen gyönyörű sportágban, már csak a meglepetésért is megéri elmenni. - a titokzatos mosoly nem tűnik el az arcomról, elgondolkozva dőlök ismét hátra, kezemet a szék karfájára téve. Pár pillanatig elgondolkozom, majd a kviddics veszélyeiről kezdek el mesélni. Elmondom, hogy azért nem olyan vészes, csak lentről tűnik nagyon durvának, és igazából még komoly balesetem sem volt ez alatt a 8 év alatt. Majd eztán, hogyha bekerülök egy komolyabb csapatba... A szívem enyhén hevesebben kezd el verni erre a gondolatra, hiszen mindig izgalommal tölt el, hogy vajon felvesznek-e valahova, hogyha itt végzek. Addig pedig már nincs sok idő, fél év sem... Alina poénjára felnevetek és megcsóválom a fejemet.
- Nem szeretném összetörni a csontjaimat, remélem hogy - ilyen esetben - nem fogunk találkozni. - mosolyodom el és kihangsúlyozom azt a részt, hogy ilyen esetben. Mert ami azt illati, más esetben szívesen találkoznék ezzel a lánnyal, mert igazán kellemes társaság, és persze látványnak sem utolsó. Elidőzik a tekintetem az arcán, a haján, majd a szemébe nézek. A bájos féltésére ismét csak elmosolyodom és észreveszem az apó pírt.
- Bájos vagy, amikor elpirulsz. De persze, igyekszem vigyázni magamra és így, hogy már minimum egy valaki aggódik értem, van értelme! -kacsintok a lányra lazán, majd felnevetek. Persze mindig vigyázok magamra, senki nem akarja a meccs utáni néhány napot/hetet a gyengélkedőn tölteni.
- De már nem sok lehetőséged lesz, hiszen idén végzek, utána megyek el. Nagyon remélem, hogy kapok felkérést valamelyik csapattól... - mondom kicsit halkabb hangon az utolsó mondatot és enyhén gondterhelt ábrázat ül ki eddig vidám arcomra. Rákérdezek, hogy hagyjam-e tanulni, mire a lány elmeséli, hogy eddig nem sokszor volt társaságban és most ezt igazán élvezi.
- Elég stréber vagyok ahhoz, hogy egy kihagyott délutánt bepótoljak. A vizsgaidőszakban általában be szoktam zárkózni a szobámba és nem sűrűn jövök ki. - nevetek fel, hiszen ez valóban így van. Van, hogy napokig ki sem megyek a szobából és okkal hihetik azt, hogy megléptem, vagy a hullám döglik bent, mert a szag is durva szokott lenni...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Egészen kellemes beszélgetés, társalgás alakul ki közöttünk és a helyzet az, hogy nagyon élvezem. Tetszik ez a lány, a jelleme, a mosolya, az arca és furcsa belegondolni, hogy Úristen, hiszen még csak elsős! Annyi idős, mint Bells, és... Lopva megcsóválom a fejemet és nem hagyok időt, hogy ezek a gondolatok nagyobbra nőjék ki magukat, inkább a lányra koncentrálok. Hamarosan kivesézzük a jégtáncot, illetve a kviddicset is, és mikor megemlítem, hogy idén befejezem a sulit és elmegyek, furcsán szomorkás lesz a lány arca. Nem szeretem hogyha az emberek szomorúak, főleg, hogyha miattam azok, úgyhogy furcsa érzés kezd keringeni a mellkasomba.
-Én is élvezem, köszönöm. - biccentek mosolyogva a lány felé. Tényleg egészen kellemes társaság, és még csak nem is Eridonos. Hah! Egy darabig csak az asztallapot bámulom és újabb témán gondolkodom, de nem lesz szükség rá, ugyanis Alina feláll, összepakolja a cuccait, majd közli, hogy későre jár. Felvonom a szemöldökömet, és lassan felállok. Értetlenül meredek a lányra, nem tudom eldönteni, hogy miért is rohan el ilyen hamar. Az ölelést sem tudom viszonozni, mert teljesen ledöbbenek és már csak a szőke haj suhanását látom, ahogy kirohan az erkélyről és befordul az egyik sarkon a folyosón.
- Hát ez mi mi a fene volt? - suttogom magamba, megcsóválom a fejemet és a könyveimre nézek. Felkapom őket és elhatározom, hogy megkeresem a húgomat, hogy ismeri-e Linát. Nagyon remélem, hogy igen...

//Köszi a játékot, nem úszod meg ennyivel. //