Cat
Több, mint egy hónapja vagyok az iskola tanulója, de még mindig szemrebbenés nélkül tévedek el; szinte már a rituálémmá vált az állandó cél nélküli bóklászás a tanodában.
Ez aznap sem volt másképp: épp korai látogatást tettem a konyhában, ugyanis hajnalok hajnalán arra keltem, hogy olyan hangokat adott ki a gyomrom, mintha a harmadik világháború játszódott volna le odabent, így hát - kora reggel úgy sincs talpon valami eget rengetően sok diáktársam - bezabáltam egy jókora adag csokis sütit. Az arcomon a tipikus "fhú, de jóllaktam" vigyorom ült, így hát elégedetten vágtam neki a szobámba visszavezető útnak, csakhogy teljesen ismeretlen terepre tévedtem.
- Elnézést - köszörültem meg a torkomat a folyosó falán lévő képek egyike elé lépve, mire az álmosan pislogva nézett rám. - Nem tudja véletlenül megmondani, hogy hol vagyok? - érdeklődtem udvariasan, ugyanis a festmény egy már-már őszülő úriembert ábrázolt. A kérdésemre a választ pillanatokon belül megkaptam, ami csak két goromba szóból állt: Fejetlenség Folyosója.
- Remek - dünnyögtem az orrom alatt, majd dühösen kajtattam a folyosó másik vége felé, hátha arra találok valami egérutat. Az elégedett arckifejezésemnek és a süti általi jókedvemnek természetesen lőttek.
Ahogy komótosan, néha-néha felásítva haladtam a folyosón, megpillantottam az ablakon beszűrődő gyér, reggeli fényt, ahogy kecsesen végigkúszott a folyosó kőpadlóján, amit álmélkodva csodáltam meg. Ez az idill sem tartott sokáig - a következő pillanatban már a szemembe sütött bele a Nap sugara, amitől majd' megvakultam. Kétség sem fér hozzá, itt a tavasz.
Az utóbbi állításomat még jobban megerősítette az orromat megcsapó édes gyümölcsillat, amit akár ha a legmélyebb álmomból ébresztenek is fel, akkor is megismerek: ez bizony Cat semmivel össze nem téveszthető, igazán orrfacsaró illatkombinációjú parfümje.
A feltételezésem természetesen igaz volt, a folyosó végéről Cat szökdécselve haladt felém egy... egy fura szőrös kis izével az arcában, amitől nem igazán láthatott semmit, mert a következő pillanatban teljes erejéből ütközött nekem.
- Cat, te szerencsétlen! - ripakodtam rá az orrnyergemet masszírozva, ugyanis hatalmas ügyességének köszönhetően lefejelt. - Jól vagy? - kérdeztem megenyhülve a kőpadlón csücsülő lánytól, majd a kezemet felé nyújtva felhúztam a földről.
A lány szeleburdiságához híven egyből ugrándozva fecsegni kezdett, egymás után tette fel a kérdéseit, de mielőtt szóra nyitottam volna a számat, már hadart is tovább.
- Ööö... Mutasd - mondtam végül a vállamat vonogatva a vöröske kérdésére válaszolva. Bár szerintem, ha nem egyeztem volna bele, ő bizony akkor is megmutatja, hogy milyen varázsigét tanult, ugyanis a varázspálcája már akkor a kezében volt, amikor még nem is válaszoltam.