Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Tegnap összedobtam egy cikket Edictumba és mivel úgyis sétálni volt kedvem, kiszellőztetni a fejem, így nem bagolypostával küldtem az irományomat a kastélyba, hanem úgy döntöttem, most késő éjjel szépen felkeresem a szerkesztőséget. Legalább tiszteletemet teszem itt. Szemügyre veszem a faliújságot, majd átfutom és elrendezem az asztalomra pakolt pergameneket. Ötletek, tervek, leadott irományok. Hamar megvagyok mindennel. Kifelé indulok az üres teremből, utoljára körbenézve.
Elmerengve lépek ki a folyosóra, szokásom szerint ráérősen ballagva. Azonban gondolataim már egyáltalán nem az újság körül forognak. Hanem emberek körül. Régi és közelmúltbeli emlékképek váltogatják egymást, melyek üveges tekintetű elmélkedésre ösztönöznek. De főleg közelmúltbeliek. A szótlan séta azzal a diáklánnyal itt a tisztáson; a rozsomák alakjában üldögélő Dwayne a kanapémon; ahogy Zeph arcához simítom az arcomat a hóesésben; a vidáman cikázó vörös lány Mr. Coltrane lakásavatóján; Kíra a küszöbömön... Elmerültségemből egy festményalak zökkent ki, aki torkot köszörülve hívja fel magára a figyelmemet. Lelassítva pillantok fel rá, és biccentek neki, egyelőre nem is véve észre, hogy mindjárt a pszichológusi szoba előtt haladok el...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Egy Chaplin filmben is tökéletesen megállná a helyét a jelenet, amelynek tanúja lehet most az átrium folyosójának festett közönsége. Éppen végzek a keretbe foglalt úriember néma üdvözlésével, amikor nyílik az ajtó, nem messze tőlem. Nem nézek még oda, de már tudom, kivel van dolgom, hiszen felismerem az illatáról. Felé fordítom arcomat, még inkább lassítva lépteimen, ám ahelyett, hogy rám köszönne vagy bármit szólna, még rá sem pillantok, mikor Ő már nemes egyszerűséggel megragadja a karomat és behúz magához az irodájába. Egy fekete-fehér gegben persze mindez részemről egy néma felsikkantással és a lábam utánam lobogásával járna. Ez most sajnos elmarad.
A rendelőbe rántást követően lepillantok elbitorlómra, aki persze nem tudott volna így magához venni, ha én nem akarom és nem hagytam volna magam. Dehát miért ne hagytam volna? Hallgatom a csinos kis doktornő bocsánatkérését. Finoman megrázom a fejem, hiszen nem történt semmi. Mármint azon kívül, hogy egy nekem ez kell mozdulatsorral a szobájába kerültem, dehát ez meg kifejezetten hízelgő, akármi is legyen az oka. De úgy hiszem, hamarosan kiderül.
Nem sietek sehová. A jobb oldalon elhelyezkedő fehér ülőgarnitúrára pillantok, odasétálok és helyet foglalok a kanapén, ahogyan megkért rá. Kényelmesen hátradőlök, hosszú lábaimat szétvetve, kezeimet combjaimra nyugtatva. Ahogy így figyelem Zóját, finoman összevonom a szemöldökömet, majd egy pillanatra lesütöm a szemem, ahogy megfogalmazódik bennem egy gyanú és egy visszakérdezés. Azonban nem szeretnék tolakodó lenni, így inkább csak bólintok. Hallgatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Békés érdeklődéssel hallgatom a nőt, olykor végigpillantva rajta. Mikor taglalni kezdi a magánéletük jelenlegi állását, csak szelíden bólogatok. Igen, nagyjából képben vagyok az ügyekről. Egy mély biccentés formájában azzal kapcsolatban is egyetértésemet fejezem ki, hogy baromi ronda dolog visszaélni egy ilyen képességgel, mellyel mások fejébe lehet látni. Mondom ezt úgy, hogy ugyebár jómagam is rendelkezem ilyen adottsággal. Nem szeretem használni. Egyenesen ódzkodom tőle. Hiszen megfosztok vele másokat a szabad akarattól.
Viszont most ráébredek menet közben valamire, amivel bár barátom elmondásai nyomán eddig is tisztában voltam, csak most esik le, mit is jelent mindez tulajdonképpen: ha Léna meg Nina rendszeresen Dwayne fejében kutakodik... nos... mi kettőnkről akadnak ott sokkal érdekesebb dolgok még annál is, hogy mondjuk az exével csalja a jelenlegi barátnőjét. Kicsit talán el is kerekedik a szemem, ahogy erre rájövök, de inkább gyorsan félreteszem a bennem felmerülteket, és összpontosítok tovább Zójára, aki az asztalon üldögél előttem.
Nem igazán néz rám és meglehetősen zavart. Mi több: zaklatott. Nem csoda, elég sok történés kavarog az családi életében. Ülök csak csöndesen a kanapén, hallgatva mindazokat, amelyek nagy részéről már tudomásom volt. A férfival sokat találkozunk és elég könnyen megered a nyelve a társaságomban. Jól esik neki véget nem érően panaszkodni, tudván, hogy én aztán nem fogom se kiosztani, se hülye tanácsokkal ellátni. Csak meghallgatom és néha teszek egy-két csöndes megjegyzést.
Mikor Zója felhozza a veszekedés kapcsán a terhesség témáját, máris kiderül, már megint mennyire jó ötlet volt egy szót sem szólnom az imént. Be kell lássam, a hallgatásom tényleg sokkal inkább előny, mint hátrány. Mennyivel jobb, hogy Ő mondhatja ezt el nekem, semmint hogy én kérdeztem volna rá, miután berántott magával. Igen, rögtön tudtam, mi a helyzet. Hiszen érzem. Érzem a nőben az új, növekvő életet és azt, hogy a magzatnak Dwayne vére kering az ereiben. Így hát egyáltalán nem lep meg, ahogy a nő a hasára simít, sem az, amit közöl.
- Ugyanúgy joga van tudni, mint Neked. - hangzik fel lágy baritonom, először az este folyamán. De természetesen most sem eresztem túl hosszúra a mondandómat. Megértően, ám határozottan fénylő szemekkel fürkészem a doktornő tekintetét. Nyilván könnyebb lenne nem elmondani a férfinak, helyesnek viszont egyáltalán nem volna helyes. Ő az apja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Senki nem fogja elvenni a babáját. Most legalábbis biztosan nem. Na jó, ez most nem volt túl biztató. A lényeg, hogy igazán felesleges ezen aggódnia. Tudom, ettől még teszi. Ahogyan ilyen érzelmi válságban sem kéne lennie, mégis benne van. Bánja a múltbeli tetteit és próbál ugyan feledni, ám közben ostorozza magát. Noha nem hiszem, hogy olyan bűnei lennének, amelyek miatt ne nyerhetné el az üdvösséget. Ami miatt el lenne átkozva és ne lehetne boldog. Nem erről van szó.
Némán figyelem, ahogy arcát kezeibe temeti, magába roskadva és folytatja az önmarcangolást. Szavai arra késztetnek, hogy lesüssem a szemem kissé. Combjaimon pihentetett kezeim felé pislogok. Így teszek akkor is, amikor felnéz rám és felteszi nagy kérdéseit. Csak ülök, kissé lehajtott fejjel, arcom mellé lógó hajjal.
Azt mondja, nem csitri. Már hogy ne volna az? A nők mind azzá válnak, ha bekerülünk a képbe. Ha meglátnak és megszeretnek, vagy ha éppen elveszítenek és akarnak minket vissza. Akármilyen erősnek és hidegnek mutatják magukat, ábrándokat szőnek kanapén üldögélésekről és babákról, és olyan szavakat használnak, mint a szerelmes. Kész tanulmányt lehetne írni róla, vajon mi van egy Dwayne Warrenhez hasonló halandóban, ami miatt egyik nőt képes az ujja köré csavarni a másik után. Meg hát nem csak őket...
- Nem fog bántani. - szólok mély hangon, felemelve végre a fejem és a szemébe nézve. Pár hosszú pillanatig csak tekintetébe merülve ülök, így erősítve meg magabiztos szavaimat.
- Egyedül az a helyes út, ha tudatod Vele, hogy a gyerekét várod. Tőlem persze nem fogja megtudni. - rázom meg finoman fejemet, és bár mondandóm véget ért, tekintetem és markáns vonásaim még beszélnek. Azt közlik a nővel, hogy bár mint mondtam, a titka nálam biztos helyen van, nem leszek jó véleménnyel róla, ha a két szülő eredendő jogát kisajátítja egymagának. Vannak persze különleges esetek, mikor ilyesmit lehet tenni, viszont ez most egyáltalán nem az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Csöndben végighallgatom. Végighallgatok mindent, mint mindig. Szemlélem a háborgó, önátkozó fel-alá járkálást, és csak lustán pislogok olykor. A nő szíve csak úgy zakatol, a pulzusa az egekben, a légzése csaknem ziháló, ahogy feltörnek a sorsfordító emlékek, és magát okolja azért, hogy rossz irányba terelődött az élet. Pedig ehhez egy párkapcsolatban mindig két ember kell. Persze, ki ennyire, ki annyira veszi ki a részét, azonban ez a dolgokon mit sem változtat: ha egyedül önmagára dühös, azzal csak örök keserűségbe lovallja magát.
Ismét álomképeket taglal tömérdek gyerekről, egy farmról és hogy boldogan, amíg meg nem. Miért hiszik az emberek, hogy ha megkaptak volna valamit az élettől, ami most nem az övék, akkor minden rendben lenne? Hogyan hiheti egy percig is, hogy abban a helyzetben Dwayne nem olyan lenne, mint most?... Hogy milyen Dwayne? Makacs, lobbanékony, hisztis, gyerekes és nagyon egyszerű. Neki csak kell egy csinos nő, aki gondoskodik róla és odavan érte. Amíg ezeknek a feltételeknek Zója készségesen megfelel, minden szép és jó lenne, amíg valaki még odaadóbban nem fordul a férfi felé. Az auror pedig koránt sem elvetemültségből válik ilyenkor hűtlenné, hanem mert nem bír nem beleolvadni az érzésbe, hogy törődnek Vele. Még akár akkor se, ha rólam van szó. Ha nem egy égimeszelő férfi lennék, hanem egy helyes, bögyös lányka, akkor -a fajom miatti tettetett utálkozások és nagy jelenetek közt bár, de- képes volna végleg nálam ragadni. Persze, kínosan ügyelve rá, hogy senki ne tudjon arról, hogy egy éjlénynek adta magát.
Érdekes, amit Zója a vélavérről mond és arról, hogy általa egyetlen emberhez kötődik szerelemmel egész életében. Tudtam én ezt, csak mindig elfelejtem. Valahogy hátrább kerül a gondolataim közt. Na igen, ez jelentősen megnehezíti a nő helyzetét. Azonban semmi nincs kőbe vésve. Én már csak tudom...
- Te is tovább léphetsz. - jelentem ki lágy, rekedtes hangomon. Tekintetemből kiolvashatja, hallottam és értettem minden szavát. Nem annak mondok ellent. Csak rávilágítok, hogy magunk alakítjuk a sorsunkat, akármilyen hihetetlen. Ha én is a fajtámra hivatkoznék, most nem a kanapén üldögélnék ilyen békésen, hanem a doktornőcske vérében fürödnék jólesően. Úgyhogy mikor azt mondom, tovább lehet lépni, nem a levegőbe beszélek. Baromi nehéz felülemelkedni saját magunkon, ez tény. De nem lehetetlen. Persze, a késztetés, az érzés, a vágy mindig ott marad. Azonban csakis rajtunk áll, mit kezdünk vele.
- Rendben. - kapok könnyedén az alkalmon, mikor lehuppan mellém és bejelenti, mennyivel egyszerűbb volna, ha én közölném Dwaynenel a hírt. Bevallom, fogalmam sincs és őszintén szólva nem is érdekel, mennyire gondolta ezt most komolyan, mert olyannyira kedvemre való az ötlet, hogy mindenképpen szeretném végrehajtani. Főleg, hogy ennél jobb megoldás nincs. A végén még nem árulná el a férfinak, hogy a gyerekét várja, én meg úgy kéne barátom szemébe nézzek, hogy közben a tudásnak ezt a jelentős terhét hordozom magamban. Persze, lelkiismeret furdalást képtelen vagyok érezni és már rég megtanultam kezelni egy ilyen helyzetet. Egyáltalán nem jelentene gondot a számomra. Ahogy az sem, ha átmennének rajtam egy kocsival vagy ha ezüsttel megkorbácsolnának. De azért lássuk be, egyik se kellemes...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

De. Így működik. Persze, egyáltalán nem egyszerű, hanem pont hogy eszetlen nehéz. Viszont, amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. A saját érdekében. Nem tudom, belátja-e, vagy inkább még fürdőzik az önmarcangolásban meg a kínzó vágyódásban. Majdnem felsóhajtok, ahogy ismét mesélésbe és magyarázkodásba kezd. Hajlamos vagyok újra és újra elfelejteni, mennyit beszélnek a nők, meg úgy egyáltalán az emberek. Dehát jól esik nekik kiadni magukból. Érthető. Éppen ezért állom meg az ilyen bunkó megnyilvánulásokat. Hiszen belefér. Bele kell férjen. Hadd beszélje ki, ami benne van! Úgy könnyebben átlátja a helyzetet és talán rájön olyasmikre, amik eddig csak lappangtak benne.
Összevonom aztán szemöldökömet, amikor arról kérdez, mit szeretnék cserébe, ha én közlöm Dwaynenel a hírt. Mint mindig, ha felajánlásról van szó, a vér ugrik be elsőnek, azonban hamar elvetem ezt. Egy részről azért, mert abból csak botrány lenne, másrészt meg...
- Semmit nem kérek. - felelem, röpkén megrázva fejemet.
- Ha Te nem mondod el, számomra megkönnyebbülés volna, ha akkor legalább én elmondhatnám. Nem rajongok azért, hogy ezt titkoljam előle. - tisztázom a dolgot nyugodt, egyenletes hangon, le sem véve tekintetem Zójáról.
- Teljesen mindegy, hogy jó ötlet-e... - szólok aztán valamivel keményebben, mikor már megint itt tartunk. Ezt nem hiszem el...
- Te mit szólnál, ha a tudtod nélkül rendelkezne bárki a még meg nem született gyerekedről? - kérdezem Tőle, szemöldökömet erősen összevonva. Nem hittem, hogy egy felnőtt nőt, főleg egy pszichológust így kell győzködni ilyesmiről. Pont arról beszél, milyen jó érzés a terhessége. A gyerekáldás. Csak azért, mert nő, szerinte joga van ebben egyedül részesülni és döntéseket hozni? Csak mert a természet úgy döntött, az Ő hasában fejlődik ki a magzat?
- Komolyan szívesen közlöm vele, ha szeretnéd. Ha így könnyebb. - térek erre vissza, viszaszelidítve hangom a megszokottra. Közben előre dőlök, és combjaimra könyökölök, oldalvást tekintve a nőre magam mellé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Lehet, hogy bánja már a nő, hogy berántott az irodájába, azonban akármennyire fáj neki és felzaklatja, akkor is ez a legjobb dolog, amit tehetett. És szerintem ezt Ő is érzi a lelke mélyén. Később talán be is vallja magának. Most nem várok el ilyesmit. Most bőven elég az, hogy elfogadja a felajánlásomat. Már ezzel túllépet saját magán. Ez elismerésre méltó. Mert persze, mondhatnánk, hogy a könnyebb utat választotta, azonban ez koránt sem ennyire egyszerű. Megtehette volna, hogy elutasítja a felé nyújtott kezet és letilt arról, hogy bármit mondjak Dwaynenek. Aztán szépen megszüli a gyereket, és azt hazudja, hogy nem a férfié. Valószínűleg vannak ismerősei gyógyítói körökben. Nem volna túl nehéz tesztek eredményeit meghamisítania arról, kié a baba. Viszont ez a legnagyobb gerinctelenség volna. Meg rizikós is. Ami becsülendő, hogy a nő nem félelemből dönt végül a segítségem mellett, hanem jóérzésből. Jó, meg egy kis félelemből.
Ellágyult, nyugodt szemekkel figyelem, csaknem együtt érzően, ahogy elrebegi könnyekkel átitatott, bús szavait. Szusszanok egy nehezet, és lesütöm pillantásom egy kicsit, hagyva neki egy kis teret ezzel. Egy ideig nem fürkészem Őt. Csak akkor tekintek rá ismét magam mellé, mikor kérdez. Ekkor bólintok egyet. Igen, megéreztem, hogy terhes. A vér áramlása, a test belső és külső tevékenysége, a gépezet kemény és feltűnő munkája révén az emberi szervezet nyitott könyv nekem. Csak rajtam áll, beleolvasok-e. A nő most azt kéri, tegyem meg.
-  Mire volnál kíváncsi? - kérdezek vissza békésen, felfedve ezzel Zója előtt, hogy igazából bármit elárulhatok neki a benne fejlődő gyermekről, amit csak szeretne. Egészség, nem, vértípus, kedély... Bármit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Dr. Adam Kensington. Egyáltalán nem hangzik rosszul. Akármilyen bizarrul hangzik, nagyon sokszor felmerült már bennem, hogy orvosnak álljak. Jobban mondva, hogy orvoslással is foglalkozzak az ezer más tevékenységem mellett. Hiszen könnyedén megállapítom bárkiről, milyen az állapota, szenved-e bármilyen betegségben. Ehhez mondjuk még csak az sem kéne, hogy ismerjem a különféle kórokat és rendellenességeket. Egyszerűen bejönne a páciens, elé állnék, vagy a gyorsaság kedvéért hozzáérnék, és közölném egy hivatásos doktorral, miket észleltem nála. Ő meg ezek alapján felállítja a diagnózist. Nem kellenek se kivizsgálások és semmilyen teszt. Csak én. Egy két lábon járó orvosi csodaeszköz. Persze, menőbb volna, ha kitanulnám a gyógyító szakmát, hogy meg tudjam nevezni a betegségeket és elváltozásokat, amikre rábukkanok. Valószínűleg nem is esne igazán nehezemre, hiszen magamra szedhettem már az effajta tudásból is bőven. Két bökkenő van: egy részről a vér, ami ezzel a munkával járhat, más részről pedig az, hogy mégis ki bízná magát egy vámpírdoktorra? Már persze a mellettem ülő nőn kívül...
- Egészséges, bár kissé gyenge. És fiú. - árulom el azokat, amikről kérdez. Oldalvást figyelem Őt, továbbra is combjaimon könyökölve, előre dőlt ültömben. Kezeimet magam előtt lelógatva kulcsolom.
- Még nem igazán lehet megállapítani, kire fog hasonlítani. Ez a későbbiekben dől el. Amit még tudok róla, az az, hogy negyedrészt véla és hogy megvan benne a varázslat. Most éppen viszonylag nyugodt, de az előbbi idegeskedéssel felzaklattad. - ecsetelem tovább kellemes baritonomon mindazt, amit elmondhatok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Üldögélek csak tovább a doktornő kényelmes kanapéján, békésen hallgatva eszmefuttatásait, elmondásait. Szólni nem nagyon szólok hozzájuk. Mégis mit mondanék? Inkább csak türelemmel végighallgatom, figyelmesen kémlelve Őt. Hagyom, hogy kigördítse magából a gondolatárt, ami eddig benne tobzódott. Amikor a vámpírdoktor kifejezést használja és kuncog kicsit, vonásaim jobban ellágyulnak. Ez az ötlet újra és újra megtetszik nekem, mikor felmerül, csak végül mindig elvetem a már említett, érthető okokból. Lehet, egyszer azért megpróbálhatnám...
- Ha támogatni nem is feltétlen kell, de inkább, mint tiltani. - véleményezem a Mina vámpír lesz, ha nagy lesz ügyet. Persze, mondhatnánk, hogy egy fajtámbelinek nem feltétlen kéne tippeket adnia gyermekneveléssel kapcsolatban, azonban ez a világ hülyesége lenne. Attól még, mert én soha nem tapasztaltam, milyen szülőnek lenni és valószínűleg soha nem is fogom, attól még elég jelentős rálátásom lehet erre a témára és jóval több példát láthattam arra, ki hogyan szúrja el a kölyke életét, mint bárki más. A lényeg, hogy én nem aggódnék a Warren lány miatt, és nem hiszem, hogy Zója rosszul kezelné a helyzetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Megrázom a fejem, így jelezve neki, hogy ne aggódjon, nem tart fel. Ha sürgős dolgom lenne, vagy bármilyen oknál fogva nem akarnék itt lenni, nem lennék itt. Soha nem okozott gondot számomra, hogy közöljem valakivel, ha más tennivalóm van, vagy ha egyszerűen nem óhajtom rá fecsérelni az időmet.
Felállok a kanapéról, mikor a nő az asztalhoz megy valamiért, amit hamarosan átnyújt nekem. Átveszem Tőle a képet. Egy felvétel a babáról. Nézegetem a fotót, miközben Zóját hallgatom, meg persze az írást is elolvasom a másik oldalon. Bólintok neki, a szemébe tekintve, és dzsekim belső zsebébe csúsztatom a képet.
Tőlem mehetünk együtt, persze. Úgyhogy hamarosan édeskettesben hagyjuk el a rendelőjét. A festmények valószínűleg beszélni fognak erről. Az iskolai pszichológusnő berántotta a falu vámpírját a szobájába, ahonnan aztán később együtt távoztak. Egyenesen mehet az Edictum pletykarovatába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ideje volt. Mármint annak, hogy tiszteletemet tegyem a szerkesztőségben. Hiszen az elmúlt hetekben ezt is elhagytam. Azért a levelekre természetesen válaszoltam, ennél többre viszont nem voltam hajlandó. Egészen mostanáig. Pedig vár rám egy cikk összedobása is, aztán meg jöhet a többiek írásainak átnézése. Mivel ha valamibe belevetem magam, azzal gyorsan és hatékonyan végzek, ha úgy akarom, így ez sem okoz nagy gondot. Naplemente után jöttem ide, kora estére megvagyok mindennel.
Ahogy kilépek a folyosóra, felnézek a festményekre. Biccentek egy-egy engem üdvözlő alaknak. Aztán ahogy haladok bakancsos lépteimmel, az egyik kép előtt megtorpanok. Azon ugyanis a szokásos táj helyett nincs egyéb, mint valami örvényszerű színkavargás. Körbenézek a folyosón. A festményeket leszámítva egymagam vagyok. Éppen csak közeledni hallok valakit. Visszatekintek a fura jelenségre és elé sétálok.
Tudom, hogy ezt a helyet a Fejetlenség Folyosója néven emlegetik. Minden alkalommal, mikor erre járok, érzem is a kisugárzásán, hogy bizarr egy szeglete a kastélynak. Eddig azonban részemről nem tapasztaltam semmi rendellenességet. Jó, ez nem teljesen igaz. Több diákot láttam már a saját lábában elesni, tanárok jegyzeteit szimplán szanaszét hullani, azonban nekem még nem kellett szembenéznem semmi különössel. Igazából most sem kéne. Mehetnék tovább. De nem fogok. Érdekel, mi lehet ez. Kezemet a falra teszem a festmény kerete mellett, és közel hajolok, napszemüvegem sötét lencséje mögül figyelve az örvénylő képet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A léptek egyre közelednek. Egy fiatal srác az, érzem az illatán. Csak jön és jön felém, mígnem simán megbotlik, ahogy itt oly' sokan. A válla az oldalamnak vágódik, Ő pedig szinte tovább gördül rólam a hideg padlóra. Megzavarta az esés, és a bocsánatomat kérve próbál ösztönszerűen értem nyúlni, hogy felsegítsen. Csak hát részemről talpon maradtam. Úgyhogy én adom neki a kezem.
- Az volnék. - bólintok, ahogy bizonytalanul a nevemen szólít, és felhúzom Őt a kőlapokról. Gondoltam, hogy nem direkt jön nekem. Merészség lenne. A kastély ezen szegletén mindennaposak az ilyen balesetek.
- Jól vagy? - kérdezem figyelmesen, végigpillantva rajta. Természetesen látom és érzem, hogy nincs komoly baja, azonban nyilván jól esik neki az érdeklődés. Talán pár horzsolást szerzett, meg kissé megütötte magát, semmi több.
Hirtelen ismét a kavargó festményre kapom aztán fejem, mikor az egy másfajta mozgásba kezd. Az örvénynek vége, ezek már hullámok. Színhullámok. Elhúzódom a fiútól, vissza a képhez. Napszemüvegem sötét lencséin át szemlélem a jelenséget. Ez persze nekem mit sem csökkent az élményen.
- Ugye ezt Te is látod? - pillantok le rá mellém.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Rögtön megfogalmazódik bennem egy válasz a srác sejtelmes mosolyú kis megjegyzésére, azonban nem adom a világ tudtára, hiszen már így is egy életre elég témával szolgáltam az iskolaújság pletykarovatai számára. Jó, nem, nem ezért nem reagálok semmit, csak egyszerűen nem akarom zavarba hozni a fiatal fiút azzal, hogy közlöm Vele: képletesen szólva igenis megtette. Hiszen helyes kölyök.
Kontaktlencse? Optika? Érdekes egy mágustanonctól ilyen szavakat hallani. Nyilván mugli környezetbe való. A varázsvilágban másként oldják meg ezeket a dolgokat. Talán idővel felfedezi és keres más módszert. Minden bizonnyal van rá valami gyógyhatású főzet, vagy egyéb látássegítő. Ez nagy mértékben függ attól, mi okozza az érzéke korlátozottságát. Már majdnem úgy döntök, megvizsgálom, aztán rájövök, ezt nem kéne, az imént említett okokból.
- Nem így szokott kinézni. Ez eredetileg egy tájkép. - magyarázom meg, mi furcsa a festményen, és nagyon remélem, hogy nem azt fogja mondani, hogy Ő még most is tájképként látja, mert azzal csak fokozódna a rejtély.
- Nos... például amiatt, hogy az imént elestél a saját lábadban. Itt mindig történik valami. - felelem meg a fiú kérdését a folyosóval kapcsolatban és körbenézek rajta. Utána visszatekintek a festményre magam előtt. Úgy döntök, kockáztatok. Felemelem nagy, fehér kezem, hogy a képhez érjek.
- Honnan ismersz különben? - érdeklődőm meg, honnan tudja a nevemet. Valószínűsítem, hogy az Edictum kapcsán ilyen jól tájékozott. Miközben kérdezek Tőle, a festményt figyelem. Mutatóujjam végét a hullámzó felületnek nyomom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Engem aztán egyáltalán nem zavar a fiú bakfis viselkedése meg a necces bemondásai. Hallok és látok én bőven cifrábbakat, amik ugyanígy nem okoznak gondot, pletykálni meg rosszindulatúskodni pedig aztán végképp nem kenyerem. Ettől nem kell tartania. A nevetés közben elém tárt elméletével mondjuk nem vagyok kisegítve, de azt hiszem, nem is vártam ilyesmit. Figyelem tovább a képet, hallgatva a srác viccelődését meg a magyarázatát arról, honnan ismer. Csak bólogatok. Ahogy pedig a festményhez érek, azt tapasztalom, hogy az ujjam nem akad meg a felületen, hanem csúszik bele tovább. Mintha vízbe mártanám.
- Ezért. - felelek a kérdésre, miközben egyre beljebb tolom kezem a képbe, ami immáron csuklóig eltűnt benne. Nem érzek a túloldalon semmit. Mintha egy folyadékba mártanám egyre mélyebben és mélyebben. Lenézek magam mellé a fiúra, majd ismét vissza a kavargó színekre, és elkezdem kihúzni a kezem. Azonban azon semmi változást nem észlelek. Nem festékes, nem nedves. Ugyanolyan, ahogy bedugtam. Hümmögve figyelem ujjaimat.
- Nem tapasztál még ilyesmit más képeknél? - kérdezem meg a diákot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A következő lépésben pontosan azt akartam megejteni, amire most a srác kér engedélyt. Jelesül: belenézni a színkavargásba. Mikor bedugtam a kezem, egy jellegzetes szárazságot éreztem csak a túloldalon, egy védett tér közegét. Nem hiszem hát, hogy gond lenne belőle, így félrehúzódom, helyet adva a diáknak. Figyelem, ahogy feje elmerül. A pulzusa csak az izgalomtól erősödik, semmi mástól. Minden rendben van vele így fejetlenül is. Mikor aztán visszatér a felülettől kissé csapzottá lett fiú, érdeklődő tekintettel hallgatom a beszámolóját. Szóval sötétség.
- Nem vagyok varázsló. - rázom meg a fejemet az ötletére a pálcámmal kapcsolatban. Mágikus lény vagyok, azonban emberi életemben mugli voltam. Nem tudok varázsolni. Kiemelkedő képességekkel viszont rendelkezem.
- De jól látok a sötétben. - fedem fel előtte, hogy nincs is szükségem a pálcára. Nekem az éjszaka a természetes közegem, tehát nem okoz gondot a fény teljes hiánya sem. Ha van odabent bármi, akkor én azt megláthatom. Egy biccentéssel intem hát a srácot arra, hogy legyen szíves ismét odaengedni, majd a kép elé állok. Előveszek a zsebemből egy hajgumit, lazán hátrafogom a hajam, aztán kezem a fal mellé támasztom a festmény mellett, és arcomat a kavargó színekbe merítem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ez érdekes. A srác tudja a nevem, de úgy tűnik, csak a cikk címéig jutott el vagy én nem is tudom. A lényeg, hogy minden valószínűség szerint nem tudja, hogy vámpír vagyok. Legalábbis erre következtetek abból, hogy ennyire meglepi az, hogy nem vagyok varázsló. Mintha nem értené, akkor mégis mit keresek itt. Magyarázattal viszont nem most fogok neki szolgálni. Egyszerűen elmerítem a fejem a festményben, amint odaenged. Amit pedig tapasztalok, az igazán különleges. Szemlélem egy ideig a helyiséget, majd kiemelem arcom a színkavargásból és lenézek mellém a diákra.
- Mintha egy titkos szoba lenne a kép túloldalán. A fal mellett polcok, szemben egy fáklya és mellőle egy lépcsősor vezet valahová. - számolok be a fiúnak arról, mit tapasztaltam az imént. Eltöprengve pillantok a festményre.
- Vajon tényleg ott van? - vetem fel a jogos kérdést, szinte csak hangosan gondolkozva. Az érzékeim azt mondják, igen, azonban a varázslat képes átverni őket, bármilyen fejlettek. Sajnos pár hete a bőrömön tapasztaltam ezt. Szó szerint.
Összevonom sötét szemöldökömet, ahogy újabb kérdés fogalmazódik meg bennem: miért most fedi fel ezt a festmény? Ráébredek aztán, ez itt nem véletlenül a Fejetlenség Folyosója. Valószínűleg kár túl hosszan agyalni a miérteken. Körbenézek a beszédes nevű helyszínen, ezen merengve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Míg én a kavargó képet szemlélem elgondolkozva, a diák fényforrás után kutat a zsebeiben. Mondjuk nem értem, miért nem a pálcájával szándékozik világítani. Biztos nem tudja még azt a varázslatot. Vagy nincs nála a pálca. Lehet, ezért kérdezte tőlem az előbb, én nem világítanám-e be egy varázslattal a teret. Mindegy is.
Éppen rálel a keresett tárgyra és felveti, hogy valahogy be kéne jutnunk, amikor a festmény mögül, vagy éppen magából a festményből különös, beazonosíthatatlan, vékony beszédhang szűrődik. Próbálom beazonosítani, ám nem igazán járok sikerrel. Nem sokáig van időm végül ezzel foglalkozni, hiszen észlelem, hogy a fal megmozdul, kövei elfordulnak, hamarosan pedig egy az egyben kitárul, méghozzá a keret alatt. Összevont szemöldökkel figyelem a jelenséget, majd a srácra tekintek. Szerintem ő indíthatta el valahogy a folyamatot.
- Fedezlek. - küldöm előre ezzel az egyszerű szóval Matet az átjáróban. Az se biztos, hogy én bemegyek. Minek kússzak át a megnyílt átjárón, ha valószínűleg egy maga is fel tudja deríteni, mi van a túloldalon? Persze, ha fél bemenni oda, az más. Azonban nem hiszem, hogy akad ott bármi, amitől tartania kéne. Ha így vélném, nem buzdítanám arra, hogy játsszon egy személyes felfedező expedíciót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A drámai búcsúmonológot kissé szemöldökösszevonva hallgatom. Sápadt ábrázatom így is marad, míg a fiú el nem tűnik szemem elől. Ekkor körbetekintek a folyosón, ám nem sok időm marad nézelődni, hiszen hamar megtörténik a baj. Fejem rögvest az apró bejárat irányába kapom, és ahogy tisztán hallom, miként kezd a srác lefelé bucskázni, kelletlenül sóhajtok egyet és azonnal behúzódom a falajtón a titkos térbe. Nem túl egyszerű ez a művelet az én nyurga alkatommal, ám gyorsaságom bőven egyenlíti az így elvesztegetett időt.
Ahogy Mat bevágja fejét, és gördülése végül megreked a lejárat közepén, rögvest megállok az első fokon. Vér. Nyomban orromba férkőzik kiserkent vérének illata. Remek. Már megint. Állandóan vérző kölykökbe ütközöm. Veszek pár mély levegőt, lehiggasztva magam, és lesétálok az eszméletét vesztett diákhoz. Leguggolok mellé és ellenőrzöm az életjeleit. Vékony, rejtélyes hangok ide vagy oda, azt hiszem, hamar véget ér a kalandunk így. Mehetünk mindjárt a gyengélkedőre.