Tudta, hogy valamikor majd eljön ez is, mármint az, a nap, amikor a felelőssége, mely a jelvényével jár, komolyodik. Tudta, de most mégsem a legnyugodtabb módon áll hozzá. Nem tudja eldönteni, hogy izgul, fél, vagy egyéb kavarog benne, de a nyugodtság nemigen megy számára. Napközben pihent, és olvasott, hogy gondolatait elterelje a dologról, és felkavarodott érzéseit is elrejtse. Némileg sikerült is neki, hiszen, mire becsukta a könyvet, hogy szundítson kicsit, már egész jól volt.
Pár órát aludt csak, nem sok, de felfrissülésnek tökéletesen megfelelt, sőt. Amikor felébredt, és tudatára jutott ismét, hogy mi vár rá, rátört kissé a pánik, nagyokat szusszanva higgadt le, és bújt bele egy sötét ruhácskába, melyhez papucsot húzott. A haját szabadon hagyta, a hullámos tincsek vállára omlottak, és megindult kifelé, kissé szaporán dobogó szívvel. Még nem volt takarodó idő, kicsivel előbb indult el, hogy vacsorázni is tudjon, amelyet hamar lerendezett a Nagyteremben, kicsit beszélgetve a háztársaikkal, és, míg nem jött el az idő, visszavonult olvasni a könyvtárba. Ahogy eljött viszont az tényleges takarodó ideje, kilépett a könyvtárból, nagyot sóhajtva, a kiürült folyosóra. Kissé fura volt, hiszen ahhoz szokott, hogy mindig hömpölyög rajta a tömeg, mindig zsivaj van a sok, beszélgető diák miatt, de most ijesztően nagy volt a csend. De, ilyenkor ez így is volt rendjén, hiszen visszahúzódtak a diákok a maguk klubhelyiségébe, és ott folyt tovább az élet, míg aludni nem tértek. Ő maga ezt most még nem ejthette meg, kicsit arrébb volt az, addig még le kell ellenőriznie, hogy nem-e settenkedik valaki rosszban. Nagyon remélte, hogy nem lesz ilyen eset, hisz nemigen tudja, hogy mi lenne a helyes fellépés, és, a kis büntetések, amelyeket a saját fejében agyalt ki, biztosan nevetségesek lennének a tapasztaltabbak szemében. De ő próbálkozik, nagyon is.
A folyosókon lépdelve, a festményeket figyelte, akiknek nagyja, a kastély lakóihoz hasonlóan már az igazak álmait aludták. Ez varázsolta el mindig is, hogy ennyire életszerűek, hogy nekik is megvannak a maguk kis életfejezetei, és hasonlóan a hús-vér emberekhez, ők maguk is alvásigényesek. El is bambult kicsit, de haladt tovább, tanulmányozva, mely portrélakók éberek még ilyenkor - meg persze, ki említi fel neki, hogy ilyen későn még erre mászkál -, de csak pár, ehhez hasonló mondatot kapott, hiszen a jelvény jól láthatóan rajta van. A fejetlenség folyosóján folytatta tovább az útját, tekintete ismét a berendezésen akadt meg, nem azon, hogy épp a lába elé kellene néznie, így történhetett meg, hogy a szembeforgalmat későn észlelte. Mire odafordult, már késő volt, a lány beleszaladt, így, a lendülettől és a váratlanságtól fogva a fenekére huppanva végezte a földön.
- Jaj.. - rázta meg a fejét, majd felfele pislogott, a lányra, aki beleszaladt.
- Ne haragudj, nem figyeltem! - kért automatikusan elnézést, miközben tápászkodott fel, és porolta le magát, majd, felocsúdva, kihúzta magát, hiszen eszébe jutott, hogy neki mi is az igazi feladata.
- Ühm.. ugye tudod, hogy hány óra van? - próbált szigorúbb lenni, mint ami, több-kevesebb siekerrel.

Nagy levegő. Kifúj. Abban a reményben indult el, hogy nagyobb gond nem lesz, nem lesz az, hogy majd jól meg kell büntetnie valakit. Igazából félig be is jött, hiszen az eseménytelen ideje még békés is volt. Nem merészkedett olyan helyre így egyedül az éjszakában, ahova nem szívesen akart, hiszen a segítséget várhatja, hogy ha kellemetlen helyzetbe keveredik, és kiabálásával nem akarja felverni a fél kastélyt. Már csak az kellene.. mindenki rajta nevetne, hogy ügyetlen, még ebben sem tud remekelni, és a többi. De nem, most megmutatja, hogy tud ő egyedül is járőrözni, nem kell fogni a kezét. Persze, utólag belegondolva jobb lett volna, hogy ha valaki vele tart, és legalább beszélgetni tudnának, hiszen akkor fele ennyire sem lenne unalmas, mint a csendes falak. Persze, ezt nem fogja hangoztatni, hiszen hogy nézne ki, hogy ha arról beszélne, mennyire annak tartja ezt, hogy sétálgatnia kell. Nem a rosszindulat beszél belőle, egyszerűen ő megszokta, hogy akkor járkál a kastélyban, amikor az zeng az élettől, mikor teli van emberekkel a folyosó, és mindenhol beszélgető társai néznek vissza. Ez már csak ilyen, éjszaka aludni kell, vagyis ő majd nemsokára oda is fog kerülni, csak még átnéz pár helyet, és indul is.
Ez itt viszont meg is szakadt, ugyanis az egyik utolsónak titulált helyen mégsem volt egyedül, noha nem zsibongott a folyosó, mégis, ebben a nagy csendben könnyen ki lehetett hallani, hogy itt bizony nem csak ő sétálgat. A nagy ütközésből már csak zsibogó hátsó fele maradt, ami keményen találkozott a padlóval, de semmi több. Szerencséjére nem hasalt el, vagy bármi más, amely később meglátszódhatna rajta, és olyan sem, ami miatt nagyon fájdalmas arcot kellene vágnia. Egy-két mozdulattal söpri le ruhájáról a port, majd, elhangzott kérdései után, kihúzva magát, megpróbálva a szigorú tekintetet, csendben várja a lány válaszát.
- Igen, igen. Egy ember. – nem, nem megy ez neki, ő nem tud szigorú lenni, még ezen is elmosolyogja magát, majd bután pislog, amikor meghallja a lány kérdését is.
- Szamaradat? – nem hallott még olyanról, hogy valaki szamarat tart a suliban, neki már az is sok volt, hogy valakinek pók, vagy épp kígyó a kedvence, de a szamár már meglepő. Nem egy kis állatról van szó, elég nagyról, nem is tudja elképzelni, hogy hol, és hogyan fér el, no meg, hogy hogyan is volt képes elveszteni. Még neki sem menne, amellett, hogy sok dolgot hagy el, mert nem figyel, de nem olyan apró dolog ez, ami be tudna gurulni egy asztal alá, vagy elbújni a sarokba,
- Ühm.. nem.. nem láttam erre amúgy. – böki ki végül, bár, mit nem mondhat, kicsit sántít neki a dolog, lehet, hogy csak őt ugratja ezzel a dologgal, és amúgy nem is igaz, és majd jól kineveti, amikor visszakerül a szobájába. Vagy plüssről lenne szó? Az már hihetőbb lenne.
- Ohh, már annyi az idő, hogy nem lenne szabad kint mászkálnod. – emlékezteti magát is, meg a lányt is, hogy bizony elég későre jár, itt ismét használva a szigorú pillantást, de nem sokáig tart, hisz a lány már pattog is, és szaladni kezd. Meg akar lógni előle?
- Héééé! – kiált utána, és már szalad ő is, követve, mikor megtorpan, és szemrevételezi, hogy tényleg ott az a bizonyos szamár, hogy tényleg nem hazudott neki, no meg… nem is plüss. Ezt mégis hogy hozta be ide?
- Tényleg van egy szamarad.. - mondja inkább magának, mint neki, miközben közelebb lépked, és igyekszik nem feledni azt, miért is van itt.
- De.. ideje lesz visszatérned a körletedbe, ha nem szeretnél büntetést! – hívja fel a lányka figyelmét, de a tekintetét nem tudja elvenni a szamárról. Nem, neki ez most kicsit sok volt mára. Aludnia kell. De még mennyire.

Nemigen akarja elhinni azt, ami itt most fogadta őt, az egész olyannyira szürrealista számára, mint egy Dali festmény. Persze, azért reméli, hogy semmi nem fog kigyulladni, vagy hasonló, de azért, kell neki idő, míg megemészt mindent. Jó, hogy most kivételesen egyedül indult járőrözni. Lehet, hogy ha kap maga mellé valakit, akkor nem lett volna ilyen kedves, és azonnal büntette volna szerencsétlen főnixlányt. Mármint, a másik prefektus, nem ő. Azért még tisztában van azzal, hogy túl nagy a szíve, és meg kéne kicsit emberelnie magát. Vagy nem. Kellenek a csoportba olyanok is, akik nem vagdalóznak büntetőmunkákkal. Jelenleg inkább csak azon van, hogy felfogja a dolgokat, és a lehető legjobb megoldást agyalja ki. Nem akar olyannak lenni, mint aki tesz a feladatára, szigorúnak sem, és mindemellett, valahogy ott van az is, hogy szeretne segíteni is, amiben tud. Ő már csak ilyen, mindenkinek nyújtogatja a kisujját, amíg lehet, és valaki le nem rágja. Annak nem örülne ugyan, de addig is folytatja tovább.
Megrázza inkább a fejét, és kusza tincseit is hamar a füle mögé tűri. Nem sokáig marad egyedül, ugyanis pillanatokon belül rohan, kitartóan követi a lánykát, hiszen csak egy pillanatra torpant meg, de már ismét a vöröske mögött volt, aki az emlegetett szamarat üldözte újfent. Elég abszurd, mégis hogy tudta behozni ide? Hol tartotta eddig, hogy most már el is szökött valahonnan? Kérdések sokasága, de nem, nem tud rájönni egyre sem, majd inkább megkérdi, ha valaha lesz egy szusszanásnyi ideje rá, hisz csak fut, majd ismét megáll, amikor a másik úgy néz ki, sikeresen beérte, és újabb kísérletet tesz. Nagyot szusszanva, picit lihegve ácsorog, és nézi a bizarr fogócskát a két szemlélt között, aki úgy néz ki, okosabb, mint hinné. Azt eddig is tudta, hogy a szamarak nagyon makacs állatok, sőt, túlságosan is, de hogy ennyire? Nem, az istenért sem hagyja magát, szegény lány puffan egyet a földön, felszisszenve közeledik hozzá, mert ez még neki is fájt, majd lepillant rá, de nem sokáig, hisz hamar felpattan, és már indulna is tovább. Hihetetlen.
- Nem esett bajod..? – kérdez azért rá, biztos, ami biztos alapon de nem sokáig bámulhat, mert a lány elkapja a karját, és már húzza is maga után.
- Óóóóó! Nem tudtam, hogy ennyire sietős! – pislog csak, és szedi a lábacskáit, amennyire bírja. Így nehezebb, hogy valaki után lohol, úgy, hogy közben még fogják is. Lábai párszor megbicsaklanak, de nem zúg el, tartja magát, és halad tovább, csak azt nem tudja, merre tartanak. Az oké, hogy a szamár után, de nem kéne olyan helyre tévedniük, amelyre nem lenne a legjobb..
- Hogy tud így elszökni egy szamár?! – motyogja inkább magának, mivel ez így tényleg nem játék. Olyan hely kellene neki, ami kint van, szabad téren, de mégsem járkálhat ki belőle. Egy karám, vagy valami olyasmi. A kastélyba nem valók szamarak, ezt nagyon jól tudja, de vajon a vöröske is? Nem akart kioktatást tartani, de úgy néz ki, erre fel kell hívnia a figyelmet, mert bajok lesznek. Ismét kanyarok, ismét új helyek, majd végül megállnak. Nagyot sóhajt, már kezd fáradni, nem olyan energikus ő, mint aminek látszik, bár, azt sem lehet mondani, hogy most olyannyira ki van fulladva. Csak kezd fáradni, az más tészta.
- Jaj.. – csóválja meg a fejét, majd fellélegezve látja, hogy a szamár nyakába póráz kerül, és végül, elkapva, megpihenve a másik mellett. Nagyszerű, ez pipa.
- Nem.. nem itt kellene őt tartanod. – csóválja meg a fejét, inkább jó tanácsként értve ezt, mint leszidásnak. Most már tényleg láthatja, mekkora is a jószág, és hát.. valamit kezdeni kell, mert nem engedheti, hogy felvigye a szobájába.