Ophelia
Eseménydús hetét kezdte azzal, hogy Kowai szótlan társaságában kiásott egy kardot, ezzel a falu temetőjének egyik legrégebbi sírját téve tönkre, majd másnap egy háztársnőjével egyetemben betört Rubya professzor asszony szobájába nagy családi titkok után kutatva, s miután lebuktak, ő ezen az éjszakán is egy újabb betörésre készül. Különbség azonban bűntettei között, hogy mai munkáját egyedül végzi, társ nélkül, biztosítva ezzel azt, hogy minden tökéletesen működjön. Bőven takarodó után indul útnak, szövetségeséül választva a kastélyra telepedő sötétséget, s egyszerű fekete ruháiban, összefogott hajával árnyként közlekedik a tanári szoba felé, hogy egyik-másik fiókba belessen, és átnézzen pár fontosnak vélt iratot. Diáktársai hetek óta a vizsgára készülnek, s minden kétséget kizáróan neki is a könyvek felett volna a helye, de hiába. Lassan halad a számára semmitmondó tankönyvekkel, a mágiatörténet első oldalán pedig nyálfoltok bizonyítják, hogy kinyitotta ugyan a megsárgult könyvet, de többször ébredt arra, hogy fényes nappal, tátott szájjal horkol a vastag köteten. Őt nemes egyszerűséggel más érdekli, ásni szeret, kutatni, és feltérképezni mindent, ami körülveszi. Neki mindegy, hogy mi volt száz évvel ezelőtt, mindegy, hogy melyik varázsnövény miként funkcionál a gyógynövénytanban, vagy hogy a kviddics hogyan alakult ki. A mágia igazi ágai tartják lázban, a sötétség igéi vonzzák, és ő maga is inkább a gyakorlat embere, feje a fizikai úton megtapasztalható jelenségek után viszi. A ma, a most, a jelenleg izgatja, hogy hogyan, kivel, mikor valósítja meg céljait, és semmi mással nem törődik.
A folyosóra befordulva elégedetten mosolyodik el, hiszen az pont olyan kihalt, amire a rellonos elsőévesnek ebben a pillanatban szüksége van. A tanári szoba tölgyajtajához siet, s már pálcája is a kezében van, amikor egy, az ezer közül is felismerhető hang szólítja válaszra.
- Ophelia, de örülök, hogy itt vagy!
Fordul a Rellon prefektusai egyikéhez, s elegáns mosolyával azt üzeni neki, hogy minden a legnagyobb rendben van, semmi szükség nincs arra, hogy itt légy, csupán sétáltam egyet. Gondolatai azonban erőszakosan cikáznak fejében, és némi indulat is útnak indul ereiben, mert egyáltalán nem számított társaságra, főleg nem prefektusi ranggal rendelkezőre. Szemeiben halványan fénylik a feszültség, de most nincs idő saját érzékeivel törődni, Ophelia választ vár tőle, ami alól ez esetben nincs kibúvó.
- Tudod, mindenki a vizsgáira készül, én meg nem tudtam aludni a hangosan magoló szobatársaktól. Bizonyára te is éppen ugyanezen indokból sétálsz pont erre, vagy ó! Csak nem járőrözöl éppen?
A lány talárjára tűzött P betűre siklik tekintete, majd nekidől a tanári tölgyajtajának, és onnan figyeli a lányt. Nem gondolná, hogy büntetés lesz az éjszakai kószálásából, de ha azt is szán neki a szőke, még mindig előrukkolhat egy mindkettejük számára jóleső alkuval.
Eseménydús hetét kezdte azzal, hogy Kowai szótlan társaságában kiásott egy kardot, ezzel a falu temetőjének egyik legrégebbi sírját téve tönkre, majd másnap egy háztársnőjével egyetemben betört Rubya professzor asszony szobájába nagy családi titkok után kutatva, s miután lebuktak, ő ezen az éjszakán is egy újabb betörésre készül. Különbség azonban bűntettei között, hogy mai munkáját egyedül végzi, társ nélkül, biztosítva ezzel azt, hogy minden tökéletesen működjön. Bőven takarodó után indul útnak, szövetségeséül választva a kastélyra telepedő sötétséget, s egyszerű fekete ruháiban, összefogott hajával árnyként közlekedik a tanári szoba felé, hogy egyik-másik fiókba belessen, és átnézzen pár fontosnak vélt iratot. Diáktársai hetek óta a vizsgára készülnek, s minden kétséget kizáróan neki is a könyvek felett volna a helye, de hiába. Lassan halad a számára semmitmondó tankönyvekkel, a mágiatörténet első oldalán pedig nyálfoltok bizonyítják, hogy kinyitotta ugyan a megsárgult könyvet, de többször ébredt arra, hogy fényes nappal, tátott szájjal horkol a vastag köteten. Őt nemes egyszerűséggel más érdekli, ásni szeret, kutatni, és feltérképezni mindent, ami körülveszi. Neki mindegy, hogy mi volt száz évvel ezelőtt, mindegy, hogy melyik varázsnövény miként funkcionál a gyógynövénytanban, vagy hogy a kviddics hogyan alakult ki. A mágia igazi ágai tartják lázban, a sötétség igéi vonzzák, és ő maga is inkább a gyakorlat embere, feje a fizikai úton megtapasztalható jelenségek után viszi. A ma, a most, a jelenleg izgatja, hogy hogyan, kivel, mikor valósítja meg céljait, és semmi mással nem törődik.
A folyosóra befordulva elégedetten mosolyodik el, hiszen az pont olyan kihalt, amire a rellonos elsőévesnek ebben a pillanatban szüksége van. A tanári szoba tölgyajtajához siet, s már pálcája is a kezében van, amikor egy, az ezer közül is felismerhető hang szólítja válaszra.
- Ophelia, de örülök, hogy itt vagy!
Fordul a Rellon prefektusai egyikéhez, s elegáns mosolyával azt üzeni neki, hogy minden a legnagyobb rendben van, semmi szükség nincs arra, hogy itt légy, csupán sétáltam egyet. Gondolatai azonban erőszakosan cikáznak fejében, és némi indulat is útnak indul ereiben, mert egyáltalán nem számított társaságra, főleg nem prefektusi ranggal rendelkezőre. Szemeiben halványan fénylik a feszültség, de most nincs idő saját érzékeivel törődni, Ophelia választ vár tőle, ami alól ez esetben nincs kibúvó.
- Tudod, mindenki a vizsgáira készül, én meg nem tudtam aludni a hangosan magoló szobatársaktól. Bizonyára te is éppen ugyanezen indokból sétálsz pont erre, vagy ó! Csak nem járőrözöl éppen?
A lány talárjára tűzött P betűre siklik tekintete, majd nekidől a tanári tölgyajtajának, és onnan figyeli a lányt. Nem gondolná, hogy büntetés lesz az éjszakai kószálásából, de ha azt is szán neki a szőke, még mindig előrukkolhat egy mindkettejük számára jóleső alkuval.