Zója

 Trilliant a kezei között szorongatva rohan végig a folyosón, keresve azt a bizonyos ajtót, ami mögött mindennek a kulcsa rejlik. Már rengetegszer akart látogatást tenni Zójánál, de valahogy mindig ezernyi jelentéktelen dolga akadt helyette. Most azonban nem tűr halasztást a dolog, mert csúnya érzelemlavina szabadult el benne…
Látta! A fene vigye el, hiszen azzal a két szemével látta, ami ott figyel az arca elülső részén! Egészen bizonyos, hogy nem téved és nem ért félre semmit. Ott volt Ő, aztán meg az a másik is! És akkor ők ketten együtt! Pedig annak a nősténynek nem is volt olyan szép, kettőhúszas módra összekuszálódott vörös lobonca, mint kedves törpénknek. Hogy lehet, hogy Herci© mégis inkább a másikra figyelt, és nem rá? Pedig még a ruháját is úgy rángatta, hogy majd letépte róla!
Életében először gondolta azt, hogy istenigazából pankrátorosra kéne venni a figurát, és egy szép lábnyomot hagyni az illetékes hölgyemény gyomortájékán. Akár még azzal is megelégedett volna, ha az ismeretlen leány legalább két fogát odaajándékozhatta volna a fogtündérnek, úgyis olyan régen volt az, mikor a kis szárnyas ajándékokat dugdosott a párnája alá. De nem! Te jó ég! Mielőtt még elronthatott volna mindent, inkább elmenekült egy szó nélkül, hogy a gyermeteg problémáit, amit nem tud egyedül megoldani, más nyakába varrja.
Egyből beront az iskola pszichológusának ajtaján, mellőzve mindenféle illemszabályt. De hát ennek a kislánynak itt most nagyobb gondjai is vannak, minthogy türelmesen várakozzon odakint, míg beinvitálják.
-Nagy… nagy baj van… velem! – Eddig talán a kedves olvasókban nem tudatosult, és a pláne, hogy hölgyünkben sem, de megállíthatatlanul patakzik arcán a könny. Ajajj, ha Leonie sírásra adja a fejét, akkor ott tényleg vége felé jár már a maja naptár.
-Óóóúú… - Saját igen szokatlan megnyilvánulásától még jobban megijed, mintha legalábbis gépzsír szivárogna a fejéből és nem átlátszó, erősen sós ízű, enyhén lúgos kémhatású folyadék. Erre vadul törölgetni kezdi az arcát. Méghozzá Trillian-nel. Ha zsepi nincs, jó a nyúl is alapon. Mindeközben pedig odacsörtet a kanapéhoz, hogy hatalmas lendülettel levágódjon rá. Mázli, hogy kicsit sincs zavarban.
-Én.. én… nem bőghetek! Most… mit… mit csináljak? Maga a…  pszich… psz… pszi… - Olyan keserves késztetést érez a zokogásra, hogy képtelen kimondani ezt a bonyolult szót. Helyette inkább benyögi:
-Állítsa el! – Eddig, ha egéritatásra adta a fejét, mindig tudta, mi baja van, így a szomorkodás forrását könnyű volt kezelni. A bátyja letépte a plüssalmafájának plüssgyümölcsét, vagy a nővére azt mondta a kedvenc fülbevalójára, hogy csúnya… de most! Egyszerűen nem tudja lekövetni saját magát, és hogy tulajdonképpen mi a búbánatért olyan búbánatos, mikor valójában semmi oka rá. Vagy mégis? Majd Zója megmondja, állítólag itt ő a szakértő.
-Azt... azt hiszem... valami elromlott bennem! - Kezdi kétségbeesetten. Semmi bemutatkozás, semmi köszönés, helyette szegény Trillt gyúrja eszeveszetten, de az állat láthatóan még jól bírja a kiképzést. Valószínűleg nem most van először kitéve ilyen traumának, és úgy hiszi, ha halottnak tetteti magát, előbb szabadul gazdájától.

Zója

-De ettől… én nem nyugszom meg! – Hiába a sírás-rívás, inkább egyre nyomorultabbul érzi magát, mintsem megkönnyebbültebben. Az a tény pedig, hogy kell a hely az új könnyeknek, egy cseppet sem olyan információ, ami feldobná a buli hangulatát. Neki nem kellenek könnyek!  Nem akar többet sírni, mert ez az egész olyan szánalmasan tocsogós, mint egy kezdő szakács főztje. Legfőképpen Trillian számára, mert még mindig nem zsebkendőt használ, hanem egyfolytában a nyúl füle után nyúl, és azzal törölgeti arcát. Annyi öröm csak kijár neki eme ínséges időben, hogy kedvére dörgölőzzön puha nyuszi fülekhez, ha már egyszer van belőle kettő raktáron… vagyis Trill-en.
-Sosem sírok! – Biztosítja hüppögve az ügyeletes agyturkász nénit, aki igencsak fiatalkának néz ki. Most, hogy így jobban felméri (Péter), kénytelen megállapítani: sokkal, de sokkal fiatalabb, mint azt elképzelte. Viszont a dolgát értheti, mivel egyből kitalálja, hogy vöröskénk egy gonosz fiú miatt éli meg nagy világfájdalmát, és nem mondjuk azért, mert elhagyta a kedvenc piros zsírkrétáját. (mellesleg tényleg elvesztette, szóval, aki megtalálja, egy bagollyal vagy személyesen juttassa vissza – társadalmi célú hirdetésünket hallották)
-Na jó, egyszer sírtam, mert leütöttük Kristófot a pályán, pedig én nem is akartam bántani. – Valószínűleg ő az egyetlen terelő az iskolában, aki hatalmas lelki válságként éli meg, hogy egy játék keretében másoknak kénytelen fájdalmat okozni. Ettől függetlenül szeret kviddicsezni, és nem szívesen hagyná ott a csapatot. Ráadásul egy év alatt annyit fejlődött, hogy már simán megcsinál tizenöt fekvőtámaszt egymás után! Na, erre varrjunk meg arra!
-De az is gyorsan elmúlt, mivel ment a meccs tovább, és a csapattársaimmal kellett foglalkoznom, nehogy bajuk legyen. Nem mintha meg lehetne mindenkit menteni, kész mészárszék általában a pálya. Még jó, hogy nálam van ütő… – Amekkora nádszálkisasszony, majdhogynem elég volna egy mellette elhúzó gurkó szele, hogy eltörje valamijét. Tökéletes játékos alapanyag… Viszont, amíg kedvenc sportjáról magyaráz - bár senki nem kérdezte - láthatóan alábbhagy a kesergése Herci miatt. Persze neki nem akadály, hogy két téma között ugrándozzon, mellőzve mindenféle logikai kapcsolatot, úgyhogy a következő pillanatban ismét felzokog.
-Nem, nem. Neeem! Nem is fiú! – Isten ments, hogy Keith nemi hovatartozását kérdőjelezze meg, inkább az a baja, hogy nem képes belátni, tényleg a szőke srác a problémája.
-Én… gonosz lettem! – Egy fokkal jobb, mintha zombivá vált volna, és azzal töltené a szabadidejét, hogy a jóérzésű diákocskák lábait próbálja lerágni. De számára teljesen abnormális az, hogy nem csak békés és szeretetteljes gondolatok szambáznak a fejében.
-A múltkor bokán akartam rúgni egy lányt! – Gyónja meg töredelmesen bűneit, bár azt nem teszi hozzá, hogy nagyjából olyan kaliberű volt a történet, hogy Herci annak a hölgynek a haját húzta meg, nem a vörösét.
-És Runára is egy egész délutánon át haragudtam azon a rendezvényen! – Meséli kétségbeesetten, miközben vesz az asztalon lévő édességből, hogy aztán könnyei között elmajszolja azt. Tegyük hozzá, ez annyira nem is egyszerű művelet ám.
-Ma pedig… - Beiktat némi szipogást a borzalmas emlékre, majd szájába tömve a csoki maradékát, csupán megrázza a fejét. Ó, mily’ kegyetlenül elbánt a sors ezzel a kislánnyal!
-Még most is visszamennék szívem szerint, hogy a hajánál fogva rángassam el azt a lányt! Meg aztán Keith-t is! – Fel sem tűnik neki, hogy végül sikerült elárulnia saját magát. Helyette inkább Trillian-en illusztrálja, hogyan markolná meg annak a nőszemélynek a tökéletesen egyenes frizuráját. Oké, talán kedvencével egy fokkal finomabban bánik, elvégre őt szereti. Azt meg egyáltalán nem, hogyha Herci nem szentel kellő figyelmet a jelenlétének.

Zója

A visszakérdezésre hevesen megrázza a fejét. Valóban nem szokása sírni, hiszen az arra jó, hogy a felgyülemlett feszültséget kiadjuk magunkból. Látta már valaki Leonie-t feszültnek? Na, ugye! A mostani csak egy roppant speciális eset… és természetesen az egész Keith hibája. Ha nem ő volna a két lábon járó original Szőke Herceg, valószínűleg a kis törpe sem lenne ennyire oda meg vissza tőle. Már a szimpla létezésével megrengette a hölgyemény külön mesevilágát. Ez a teljesítmény azért csak megérdemel pár meghatódott könnycseppet, nem igaz?
-Háztársak voltak? Pedig Ön sokkal fiatalabbnak néz ki, mint őőő… - hogy is hívják a játékvezetőt? Mindig is bajban volt a nevekkel, vagy bármi mással, amit meg kellett jegyezni. Apropó, nevek! Hiszen be sem mutatkozott még, minő udvariatlanság ez részéről!
-Jajj, amúgy Leonie vagyok! – mosolyog át saját könnyfüggönyén, és még a kezét is kinyújtja, de csak egy pillanatra, majd inkább visszarántja, és beletörli Trillbe, hiszen a zsebkendő még mindig ismeretlen fogalom a számára. Egy darabig nézegeti az elázott nyulat, majd a ruhája ujjával elkezdi dörzsölgetni.
-Szegény, kicsit taknyos lett – motyogja szipogva maga elé, és amíg a tisztogatással foglalatoskodik, legalább addig is emésztgetheti Zója képtelen ötletét. Hogy ő féltékeny volna? Az márpedig nem úgy van! Nem, dehogyis!
-Én nem vagyok féltékeny! –repteti meg vörös loboncát, míg a fejét rázza tagadóan. A néninek valamit félretaníthattak a dilidoki iskolában, mert nem jól diagnosztizálja a helyzetet. Olyan szinten megdöbbenti a feltételezés, hogy ismét alábbhagy a sírdogálása. Mamuszos lábát maga alá húzza, állatkáján is fogást vált, aztán csak homlokráncolva bámul a vele szemben ülőre, míg az folytatja a beszédet.
-De… azt hiszem… félreérti a helyzetet. Nekem nincsenek gyengéd érzelmeim vele szemben. Keith a kedvenc barátom – megvonogatja a vállát. Tulajdonképpen azt sem tudja teljesen értelmezni, mit takarnak a gyengéd érzések. De kicsit olyan, mintha azzal, hogy Zóját meggyőzi, bebizonyíthatná magának is, hogy Herci nem több számára szimpla pajtásnál.
-És mint a barátomnak, az a dolga, hogy velem foglalkozzon, nem? De! – válaszolja meg feldúltan saját kérdését a pszichológus hölgy helyett. – És ő nem is figyelt rám, amíg az a lány befejezte a mondatát! Pedig az előző két óránk nem is együtt volt, szóval már egy csomó ideje nem láttuk egymást! – ismét belelovalja magát nagy bánatába, és elkezdenek potyogni a könnyei. Viszont legalább már az is kiderült, hogy csupán azért van megsértve, mert Keith udvariasan megvárta, míg a másik végigmond egy fél mondatot még. A lányra csak azért fújt, mert Hercire lehetetlenség volna.
-Nem értem – beletöm a szájába egy adag csokis édességet, és azon nyammogva, néha-néha szipogva hozzá egyet folytatja.
-Akkor mi az? Rosszat akartam valakinek. Ez gonoszság – tulajdonképpen nagy ívben tenne rá, ki hogyan néz a szőke úrra, meg ki mennyire hajt rá, ha bizonyosan tudhatná, hogy amaz nem akar majd sosem jobb játszópajtást a törpillánál.
-Valami módszer biztosan van rá, hogy meggyógyítson! Valami terápia… - márpedig ő a fejébe vette, hogy a rendellenes érzéseket ki kell irtania magából. A létezőket és a nem létezőket egyaránt.
-Hogy mi? – megáll a mozdulat közepén, ahogy épp Trilli fülével törli meg arcát. Ha ivott volna, most hétszentség, hogy kiköpte volna az egészet. De mindjárt bele is iszik a pohárba, hogy eljátszhassa ezt, jelezve vele, mennyire nagyon ledöbbentette, amit hallott.
-De csak tizenöt évesek vagyunk - bár nála ez elég megdöbbentő információ lehet viselkedéséből, de még kinézetőből fakadóan is. Tulajdonképpen abban sem lehetünk biztosak, hisz-e még a gólyában, erre itt apajelöltekkel dobálózunk?
-Akkor Keith-t nagyon sokan akarhatják apukának! – állapítja meg mindenféle gúny nélkül. – Mert rá mindenki mosolyog. Még a fiúk is. De nekem eszembe sem jutott, hogy ha egyszer gyerekem lesz… - kissé elvörösödik. – Én mindenkire mosolygok, és mindenkivel kedves vagyok. Ezek szerint az én ösztöneim nem válogatnak? – reménytelen a kislány.

Zója néni

-Hűűű – ámuldozik nagyban az imént hallott információkon. Így már egészen érthető, miért tűnik olyan fiatalnak és szépnek a vele szemben ülő hölgy. Még sosem találkozott vélával. Sem félvélával.
-Azt hittem, a vélák szőkék – jegyzi meg, bár fogalma sincs, honnan az információja, de mindig csodás szöszi teremtéseknek képzelte el őket. Mint Csipkerózsikát vagy Rapunzelt.
-Akkor Ön nagyon bölcs lesz egyszer, nem? Én is szeretnék sokáig élni… - ábrándozik egy sort, hogy mi mindent tehetne meg, ha százötven évig tapodhatná a földet. Biztosan nem pazarolna el egyetlen percet sem a plusz ötven évéből. Merthogy arról egészen meg van győződve, hogy a százéves kort el fogja érni. Elvégre a boldog embereknek hosszabb az életük.
-A papám mindig azt mondja, hogy a vörösbor a hosszú élet titka – teszi hozzá bólintva, lelkében teljes meggyőződéssel. Ha egyszer a nagyapa kimond valamit, akkor az úgy is van, mert ő nagyon okos, szent és sérthetetlen.
-De én nem tudom ám az Ön nevét – vallja be röstelkedve, miközben egy köszönömmel átveszi a törlőkendőt, és nagy szeretettel elkezdi letisztogatni nyuszmókját, aki még mindig hősiesen tűri a nyúzást. Nem ma kezdte az ipart, az már egyszer tuti.
-Mármint mi? Hogy… mi? – torpan meg értetlenül törölgető mozdulata közben, és elkerekedett szemmel pislog fel Zójára. Ha azt mondta volna, hogy egy vakondcsorda vár az ajtó előtt, akkor sem rendíthette volna meg jobban vörös törpénket.
-Most… Keithnek tetszik az a lány? – kérdezi egészen szerencsétlen képet vágva. – De hát… de… neki nem! – kicsit úgy érzi magát, mintha lenyomták volna a víz alá. Mi lesz vele, ha a szőkeség elkezdi hanyagolni valami fruska miatt? Nem, azt nem éli túl semmi esetre sem. Jaj, ne! Megint feltörnek a könnyek belőle…
-De nem akarhat vele lenni, mert én sokkal érdekesebb vagyok! – fő az önbizalom. – Még járőrözni is el szoktam vinni! – hopp, ez meg kicsúszott. – Nem lehet vele többet, mert akkor én… nagyon unatkoznék! – persze ő pont nem az a fajta, aki nem találja fel magát minden egyes percében, vagy elveszett lenne, ha egy emberrel kevesebbet beszél. De Herci egészen más kategória, ő kell az életébe, és kész.
-Akkor Herci is gonosz! – jelenti ki szipogva, de annál dacosabban, miközben lejjebb csúszik a kanapén, és Trilliant a keblére vonja, hogy rá tudja támasztani az állát. Látszik, roppantmód otthon érzi magát.
-Nem tudom… - folytatja motyogva. Egészen elbizonytalanodik a hallottak alapján. – Még sosem néztem meg, kinek nagyobb a feneke az enyémnél – pláne, hogy lényegében az egész lány egy piszkafa, de sosem voltak problémái a saját külsejével. Apukája mindig azt mondta, hogy ő az egyik legszebb teremtés a világon. A másik nyilván a nővére. És ha apuci így gondolja, akkor már nincs probléma.
-És ha valaki leejti a könyvét, akkor segítenék neki összeszedni – folytatja tovább a felhozott példák taglalását. Ezek szerint benne van a hiba, de neki ezek közül egyik sem okozna megnyugvást.
-Még akkor is, ha nem szimpatikus. Bár nem is igazán tudnék olyan embert mondani, akit nem szeretek – erősen gondolkodnia kell rajta, hiszen ő mindenkihez pozitívan áll hozzá. Ha esetleg ez nem kölcsönös, akkor ráfogja, hogy az illetőnek rossz napja van, és legközelebb majd újra megpróbál vele barátkozni.
-Talán csak Zsoltit kerülöm, de azért, mert ő olyan ijesztő tud lenni. Ha egy kicsit visszafogná magát, egészen szeretném, hiszen amúgy kedves fiú. De egyszer nekitámadt a háztársamnak, mikor játszottunk, és mindig olyan furán néz rám – megvonogatja a vállát. Valójában kisebb gondja is nagyobb annál, hogy Zsolti fiú mennyire követi őt a szünetekben.
-Szerelmes? – kerekednek el a szemei. Hát ez nehéz kérdés. Végül is mindig akadt valaki az életében, akiért éppen rajonghatott, de azt talán nem kéne szerelemnek nevezni. Túl nagy horderejű ez a szó.
-Sosem voltam. Vagy nem tudom. Ön volt már? Milyen az? - persze amióta csak összefutott Keith-szel, imádja őt a maga gyermeteg módján, de azt nem ismerné be, hogy beleesett, mint hajszál a levesbe.

Zója

Lelkesen átveszi a képet, amit Zója kihoz, és megcsodálja az egész familiát. Nagyon érdekes lehet nekik, hogy kívülről alig észrevehető, ki az idősebb köztük. A muglik biztos vélákat alkalmaznak a ránctalanító krémes reklámjaikhoz - a fotó láttán egészen bizonyos lesz ebben.
-De ez így nem is lehet olyan jó! Mert ha a nagyi nem öreg és nincsen ősz haja, akkor az olyan, mintha nem is ő lenne, és akkor a sütije sem lenne már olyan finom, mert nem a mama készítette. Mármint ő, de ha nem hasonlít egy mamára, akkor az már nem is a nagyi sütije. Érti ezt? – magyaráz teljes átéléssel, miközben Trilliant lóbálja maga előtt a nagy gesztikulálások közepette. El sem tudja képzelni a nagyszülőket fiatalosan. Annak úgy már nem lenne meg a feelingje.
-Zója? – ráncolja a homlokát egy darabig, majd megvilágosult módjára bólint egyet, és nyuszmókját a földre rakja, hadd legyen végre egy kis öröme a jószágnak.
-Mármint Zórára gondol, csak raccsolni tetszik, ugye? – együttérzően a nőre vigyorog, és megnyugtatásul rögtön folytatja.
-Én sem tudtam ám sokáig kimondani az r betűt, sőt, most kétféleképpen tudok dorombolni – jelenti be büszkén, és egyből be is mutatja, hogy tudja szépen magyarosan pörgetni a betűt, illetve megy a német képzése is.
-Bár… nem szoktam dorombolni – vallja be kelletlenül. Elég egy állat a háznál, és azt a szerepet Trill tölti be.
-De ha szeretné, segítek gyakorolni a kiejtést, vannak rá nagyon jó gyakorlataim – mindeddig egyfolytában beszélt, úgyhogy Zójának esélye sem volt közbeszúrni, mekkorát téved a kishölgy. De az is megeshet, hogy egyszerűen ráhagyja a dolgot. Ugyan kinek volna türelme Leonie-nak bármit elmagyarázni?
-Zsolti? – elhúzza a szája szélét, miközben újabb pózt vesz fel a kanapén. Ránézve az ember úgy hihetné, Zója megszórta hangyákkal a kanapét.
– Ő egy évfolyamtársam, sokszor virágot akar adni meg ajándékokat. És én szeretem a virágokat meg az ajándékokat, de ő nagyon fura dolgokat tud mondani ezekhez, szóval inkább azt szeretném, ha nem akarna nekem semmit adni. De én nem tudom, miért csinálja, mert már nagyon sokszor szóltam neki, hogy ne tegye! – bezzeg, ha Keith rohangálna utána fehér lóval! Egyből mondaná neki, hogy „akkó’ most kiss me!” De Herci még egy nyamvadt plüsspónit sem lőtt neki a búcsúban, nemhogy igazit. Ez elszomorító. Szörnyen elszomorító. Az pedig még inkább, hogy a néninek már két házassága volt.
-A második házassága… elején? – visszhangozza döbbenten. De hiszen a mesékben sosincs második házasság! Tény ugyan, hogy ott csak a boldog lábfellibbentős csókig jutnak el, aztán ezzel a happy enddel slussz. Azt már senki nem mutatja be, hogy Hófehérke lelép Kukával egy fél év elteltével.
-De hát csak egy nagy szerelem van!  - osztja meg saját gyermeteg felfogását a sokat látott nénivel. – És akkor miért tetszett hozzámenni az elsőhöz, ha csak a másodikat szerette? Csak úgy szabad házasodni, ha szeretjük a másikat. De örökre! Mert akkor az nem is az, ha alábbhagy egy idő után. Apáék még most is szerelmesek! Apa mindig megtáncoltatja anyát, ha szól a zene, és anya mindig megmasszírozza apa lábát, ha zsibbad neki! – bizonygatja, hogy bizony szüleinél nem hagyott alább a lángolás.
-És ha én szeretném Keith-t, amit ugye nem is, akkor bizony sosem szeretnék már mást rajta kívül, és ha fordítva ez igaz lenne, akkor ma velem foglalkozott volna, és nem azzal a lánnyal - ügyvédelve, önpacsi!

Ismerkedős

Mert ugyan miért ne lenne ideje még egy kis színjátszásra is, mindamellett, hogy próbál jó prefektus módjára viselkedni, vagy Keith-t megsétáltatni éjszakánként, és esetleg a cukrászdában is munkát vállalni, ha már egyszer Herci is ezt teszi. De közben még a tanulás… áhh, az valahol lecsúszott a listáról, jobb híján becsüccsen az utolsó padba, és nyitott szemmel alszik, mikor teheti.
Ahhoz képest viszont, hogy egyik helyről rohangál a másikra, a kialvatlanság nem látszik meg lankadatlan jókedvén és pörgésén, esetleg az lehet feltűnőbb, hogy a szokásosnál is jobban szét van esve a kislány, és a legtöbbször azt sem tudja, merre hány óra.
Most is nagyban rohan erre az ismerkedős próbára, amiről valaki még korábban tájékoztatta, és amire egyik szobatársa emlékeztette alig tíz perccel ezelőtt, különben eszébe nem jutott volna, hogy megjelenjen. Így is útközben kapja össze magát. Miközben a lépcsőkön rohan lefelé, húzza az egyik virágos mamuszát, aztán a következő lépcsőn a másikat, és páff! Tízpontos esést mutat be, épp csak nyakát nem szegi, hogy maradandó élménye legyen, miután szellemként visszatér a kastélyba, hogy Hercit kísértse örökkön örökké.
A terem ajtaján fél lábon ugrálva zúg be, miközben sebbel-lobbal a haját fonja, igencsak kusza művet alkotva vele, de a lényeg azon van, hogy kevésbé melegítse a hihetetlen mennyiségű séró. Végül a fonatot hátradobva, lihegve, egyik lábára sántán fékez le a kisebb társaság mellett.
-Áhh, sziasztok! Késtem! Vagy nem késtem? Nem késtem! Vagy mégis? – épphogy körbenéz a társaságon, és elvigyorodva mindenkihez odavágtat, hogy jól bemutatkozzon.
-Leonie vagyok, szia! Hello! Leonie, örülök, üdv, szia, Leonie! - mindenki kap egy kézrázást, mert van belőle raktáron bőven, de pacsit is lehet kérni, hiszen ma olyan jó a kedve, hogy mindet ingyen osztogatja a népnek. Bogárkát és Tiffany-t még meg is ölelgeti, ha akarják, ha nem, hiszen csapattársak voltak vagy vannak. Kinél hogy... Boti pluszban egy vállba bokszolást is kap, mert mint egyetlen jelenlévő hímnemű, megérdemli, hogy vele olyan fiúsan bánjanak, a vállba bokszolás meg olyan kőkemény férfias megmozdulás. Szerinte.
-Hűű, ti itt mind nem-eridonosok vagytok! - állapítja meg roppant bölcsen, mivel háztársainak nagy részét ismeri már látásból. Aztán lehuppan a földre, és miközben nagy érdeklődéssel füleli a tusa részleteit, rövidnadrágja zsebéből előkaparászik egy csokit, és kibontja. Nem egy nagy darab, de azért körbemutogatja mindenkinek, hogy kérnek-e. Mindenesetre ő ma még nem evett, úgyhogy nem zavartatja magát túlzottan, miközben az édességet csócsálja.

Zója

Lábait maga alá húzza, és sarkain ülve hintázni kezd előre-hátra. Ez némiképp segít legyűrni egyre növekvő mozgáshiányát. Mégiscsak fura volna, ha nekiállna rohangálni, miközben Zója éppen a családjáról és a névadásról mesél neki. Figyelemelterelésnek nem rossz, de az agyát ennek ellenére még mindig Keith képe vakargatja belülről, s míg a pszichológus néni beszél, megpróbálja kitalálni, melyik Herci kedvenc ruhája, mert bosszúból azt fogja elcsórni legközelebb.
-Tessék? – kezd ébredezni a figyelme, mikor Zsolti fiú kerül terítékre.
-Komolyan beszélne vele? – alsó ajkába harap, s tanácstalanul megvakargatja a fejét. Mennyivel könnyebb volna, ha a néni elintézné neki, hogy tökéletes nyugalma legyen eztán. Ha a bátyja itt lenne, már rég megszűnt volna a probléma. Vagy a probléma forrása. Otthon mindig minden gondját elrendezték helyette, sosem kellett aggódnia semmi miatt. De itt…
-Iiii… nem. Nem is tudom. Azt hiszem, megbántanám, ha ráküldenék valakit – és még a másik lelkivilágával is foglalkozik. Persze, ha a jövőbe látna, és tudná, hónapokkal később milyen gyalázatos dolgot fog művelni a levitás, nem is Zóját kérné meg, hogy beszélgessen el vele, hanem egy dementorfalkát.
-Jó, tegyük fel! – imádja a színészkedést, így egy kis szerepjátékra mindig kapható. Derűsen pillog a plüssmacskára, bár halovány fogalma sincsen, a nő mit akar vele elérni. Sőt… egyre értetlenebbül bámul rá.  Mégis mi a rozsdás zsanérért mondana ilyesmiket Zsolti fiúnak? Hát ő ezt bizony nem érti.
-Nem is ismerek Milánt – ragadja ki egyből a lényeget nagy komolyan. Meg aztán, esze ágában nem lenne ilyesmit előadni, hiszen ez úgy hangzik, mintha a fiúkkal bálványoztatná magát, és mindenkitől ajándékokat kapna.
-De ez… én nem vagyok ilyen népszerű a fiúk körében – és nem is szeretne az lenni, neki csak az a fontos, hogy Keith foglalkozzon vele, például ha mond neki valamit, akkor a szőkeség figyeljen rá. Ez olyan nagy kérés volna?
-Nem szeretném, hogy a fiúk plüssöket hozzanak nekem, legalábbis ne úgy, ahogy azt Zsolti teszi. Ha csak játszani akarnának, az nem lenne baj, mert Ririvel, tudja, Véda néni Szotyijával, szívesen fogadunk be pajtikat, mert úgy sokkal izgalmasabb – örök gyermeki lélek, aki meg van győződve arról is, hogy a hercegnők nem kergetőznek vasvillával.
-Hogyan nem tudhatták, hogy a házasság komoly dolog? Én ezért nem fogok sokáig férjhez menni – fecseg, miközben tekintetével a szabadjára eresztett Trilliant keresi. Hmm, nem lenne túl kedvező, ha megrágcsálná Zója fontos dolgait.
-Óóó – ezen az eshetőségen még sosem gondolkodott. Túl valóságos lenne az egész, ha rajongása viszonzásra találna.
-Hiszen nem is kéne azzal próbálkoznia, hogy figyeljek rá – ha a néni látta volna már őket együtt, megértené ezt. Leonie egyfolytában Keith nyakában lóg, amikor csak teheti, s mikor ez nem lehetséges, hát akkor meg nagyon hiányolja. Ennél több figyelmet nem igazán kaphatna, mert akkor a kis törpe lélegzethez sem jutna mellette.
-De ha szeretne – világfájdalommal teli sóhajt hallat. – Nem is tudom… - csodás, szép szerelmet képzel magának, másrészt viszont fél attól, hogy ez be is következhet. Mert mi volna, ha csak egy emberre kéne koncentrálnia? Egy párral az oldalán másokat már nem is ölelgethetne szabadon, és akkor fel kéne adnia önmagát… legalábbis ez az ő elképzelése.
-Ja, amúgy rosszul tetszett fogalmazni, mert nem „is szeretne”, hanem simán „szeretne”. Nekem ő a legjobb barátom, de ezt már mondtam – mondja rosszallóan. – Viszont, ha úgy lenne, akkor biztosan megfogná a kezem a folyosón, de nem, ahogy most szoktuk, hanem közben mosolyogna, mintha lenne valami, amit a világon csak mi ketten tudunk, és hozna nekem sárga tulipánt, mikor az nem is virágzik, és nekem adná a kakaós csigája közepét – tulajdonképpen alig mondd többet, mint amiből most is áll a kapcsolatuk. Csakhogy Herci az imént mellőzni merészelte!
-Most mennem kell! Trillian, gyere ide! – minden előzetes bejelentés nélkül pattan fel a kanapéról, hogy összeszedje a nyulat.
-Igazán köszönöm, amiért meghallgatott, sokkal jobban érzem magam. Meg kell keresnem Keith-t, mert az előbb nem tudtam neki elmesélni, amit akartam – felkapja nyuszmókját a földről, és a kijárat felé kezd trappolni.
-Majd jövök még! – fenyegeti meg a nőt, s egy udvarias köszönés után eltávozik a helyszínről. Pont ugyanolyan viharosan, ahogy megérkezett.

Zétényke

Kiscsibés mamusz, citromsárga ruha, hajában gyöngyök és virágok, ujjain túlméretezett pecsétgyűrűk, kezében pedig egy darab pergamen. Imígyen vágtat végig a folyosókon, miközben a lehető legnagyobb zajt csapja maga körül. Hogy a prefektusok? Ugyan, ugyan! Hiszen Keef védelme alatt áll - az más kérdés, hogy csak akkor, mikor együtt járják a folyosókat…
Különben most rendkívül fontos ügyben jár, hiszen muszáj eljuttatnia Tóni bácsihoz a rajzát. Már ellátogatott a szobájába, de érthetetlen okokból kifolyólag nagypapapótléka nem nyitott ajtót, akárhogyan dörömbölt is. Pár perc kellett csupán, hogy előálljon a B tervvel: Becsempészi a tanári szobába kiskutyás rajzát.
Nem kis meglepetésként éri, hogy könnyedén eléri célját, s még ennél is könnyedebben be tud jutni a helyiségbe. Megszokásból nyomta le a kilincset, nem gondolta volna, hogy az ajtó azzal a lendülettel kinyílik. Négykézláb érkezik a tanári szobába, csak úgy, mint általában, de ha már lent van a földön, nem áll fel, beljebb mászik inkább, s ninja üzemmódba kapcsol. Annyira koncentrál a hadműveletre, hogy ne vegyék észre, hogy ő maga sem veszi észre diáktársa jelenlétét.
Kúszik-kúszik, a könyökével és térdével hajtja magát előre, míg az orra előtt meg nem jelenik egy cipő orra. Khm. Egy boka, egy térd, egy… egy has, egy mellkas, egy áll… szépen lassan felkapaszkodik az úriemberen, akire rálelt. Talán mázli, hogy nem egy tanárba kapaszkodva próbálta magát talpra küzdeni. Vagyis… talán mégsem, csak ő még nem jött rá.
-Huhh… most a frászt hoztad rám! – hatalmas megkönnyebbüléssel sóhajt egyet, s felvigyorog a srácra.
-Vagyis... ugye Te nem tanár vagy? Jaj, nekem! Itt olyan fiatalok egyesek, nehéz megkülönböztetni őket a diákoktól! Bár Tóni bácsit nem, mert ő öreg már, szegény! Te jó ég, a rajzom! – ijedten néz körbe a földön, s szörnyülködve állapítja meg, hogy a rellonos rajta ácsorog csodálatos művén.
-Jajj, izéé. ne haragudj, de ez itt… ez… - lehajol, és a fiúcska lábát megfogva megpróbálja felemelni azt, mielőtt még feleszmélne a gazdája.
-Elnézést, de ezt… itt… a lábad… kicsit… igen, úgy, segítenél felemelni? Rajta állsz… - kétségbeesetten próbálja a pergament menteni.
-Tudod… sokat dolgoztam vele, és… szerintem nagyon szép lett. Megnézed? – meg mindig görnyedő pozícióból mosolyog fel Zétényre.

Pokolfajzat

Leonie az a lény, aki hírből sem ismeri a gonoszságot; soha életében nem találkozott még szívtelen alakkal. Ez neki olyan, mintha a gyermekek baglyos rémét emlegetnék neki: egyszerűen nem hisz a létezésében. Ezért történhet meg az, hogy Zétény szavaira ugyanolyan mosolyt villant, mintha a bolyhos kislamantinok ágyban altatási módszereiről folyna a szó.
-Az jó lesz, ha halkan beszélünk! – bólogat hevesen. A világért sem szeretné, ha valamelyik tanár rajtakapná őket ezen az aprócska szabályszegésen.
-Umm… Nadine néha azt mondja, hogy nem vagyok az – komolyan elgondolkodik a kérdésen. – De apu szerint nincs igaza, csak mindannyian máshogyan látjuk a világot. Apu szerint különleges vagyok! – végül is a retardáltaknak is azt szokták mondani, hogy különlegesek... de Leonie lelkesedését ez nem töri le, s ha szemüveget adnának rá, se látná meg Zétény tekintetében, hogy ő itt a lélekdaráló.  Tökéletes naivitással fogadja minden egyes szavát, még azt is beveszi egy pillanatra, hogy tanár. Valószínűleg a testnevelésre specializálódhatott, ha már késő este is az a legjobb elfoglaltsága, hogy diákokat ugráltasson.
-De a húsz fekvő… a gyűrűk meg fogják nyomni az ujjamat! Nem lehetne, hogy inkább... oké, de akkor nem kapok büntetést, jó? - egyezkedik, miközben lemegy vízszintbe, és szófogadó kislány módjára kezd fekvőzni. pont szintben van ahhoz, hogy premier plánban nézze végig, ahogy kettészakad a gyönyörű műve. Még a száját is eltátja, arcára pedig olyasmi borzalom ül ki, mintha most rohant volna el előtte Csubakka kopaszon. Bárhogy szeretné, nem foghatja rá a szakadás hangjára, hogy csak Zétény alsógatyája repedt ketté a hajlongás közepette. A fekvőzést természetesen azonnal abbahagyja, és sarkaira ülve döbbenten nézi végig, ahogy a srác összegyűri rajzának darabkáját, és elpöccinti.
-Te… Te… Te… - egyszerűen nem akar hinni a szemének, de még a fülének sem. – Elrontottad! – kiabál rá elkeseredett kisgyermek módjára. Életében nem látott még ilyen csúnya tettet, ezért minimum bele kéne hajítani Zétényt a Végzet hegyébe!
-Miért csináltad? – igazán úgy érzi, megsebezték a kis lelkét. A nagy heveskedésben még fel is pattan a földről. – Tönkretetted a szép rajzomat! Olyan sokat dolgoztam vele! – menten elpityeredik, de azért előbb inkább elkezdi püfölni az immár háttal ácsorgó rellonost.
-Csináld vissza! – követeli sírós hangon. – Vagy rajzolj velem újat! Oké.. még megbocsátok, ha most rajzolsz velem újat! Biztos véletlen volt, ugye? Néha én is eltépem véletlenül Keith rajzait.. Hallod? – miközben maga előtt mentegeti a gyerkőcöt, fel sem tűnik neki, hogy még mindig veri a szerencsétlent.
-Tönkretetteeeeed! - csak eltörik a mécses, ahogy felveszi művének megcsócsált maradékát. Nyomorúságos látványt nyújt. A rajz. Meg persze Lencsi is.
-Meg foglak mondani Tóni bácsinak! Ő pedig majd jól begöndöríti a szemöldöködet! Figyelsz Te rám? - befurakodik a fiúcska és az asztal közé.

Dr. G

Csak hápog, és a szívét szorongatja, ami majd megszakad a gonosz szavak hallatán. Hogy lehet valaki ennyire kegyetlen? Bizonyára ennek a fiúcskának itt sosem volt gyerekszobája, és még képzeletbeli barátai sem voltak kiskorában. Ez pedig már súlyos probléma!
-Annyira nem is volt csúnya – motyogja zavartan, s lám, még el is pirul. Komolyan elgondolkodik rajta, hogy talán tényleg jobb, hogy Zétény kettétépte, ha ennyire ocsmányra sikerült. Végül is… miért akarna neki rosszat a srác? Lehet, annyira rossz volt, hogy Tóni bácsi oda sem adta volna Obszidiánt sétáltatni, és így a rellonos csak megmentette őt. Igen, bizonyára így lehet. Dr. G csak megkímélte egy még nagyobb csalódástól. Megpróbál hát mosolyt erőltetni az arcára, s úgy felpislogni újdonsült ismerősére.
-A következő majd szebb lesz – mondja bizakodva, de Zétény csak-csak tovább rugdossa a rövidke beszélgetésüktől máris összefonnyadt mazsolalelkét. Valamit komolyan tönkretehetett benne ez a gonosz sátánfattya, mert Lencsike feje elkezdett ereszteni, s a csőtörésnek köszönhetően megállíthatatlanul folynak a könnyei.
-Az én barátaim nem nyomik! Ne beszélj ilyen csúnyán! – emeli fel kissé a hangját. Az csak szimplán bántja, ha őt sértegetik, de azt már nehezebben viseli, ha másokat is a szájára vesz a fiúcska. Csak nem fogja hagyni, hogy a barátait ossza egy ilyen romlófélben lévő kelbimbó.
-Miért vagy ilyen? Rossz napod van? Szeretnéd, ha megölelnélek? Nekem attól mindig jobb lesz!  – próbálja megérteni, miért viselkedik így Zétény, de nem sok sikerrel. Ez abból is könnyedén kiderül, hogy egy fél pillanat múlva már a földre huppanva találja magát. Nem egy nehézsúlyú birkózó, úgyhogy Zéténynek elég lett volna szellentenie, hogy arrébb repüljön a kis törpe, szóval… ha azt vesszük, mégiscsak szorult valami kedvesség az úrba, hogy nem ezt a módszert alkalmazta ellene.
-Te láttál már rühes sellőt, akinek áramot vezettek a tavába? – egy pillanatra kizökkenti a vizualizált jelenet, de csakhamar túlteszi magát rajta, és felpattan a földről, hogy a következő mozdulattal lefogja dr. Genya kezeit.
-Mit csinálsz? Ezt nem szabad! Nézd, milyen rendetlenséget csináltál már! Mit keresel? – Nem fogja elengedni Zétényt, csak azért sem. Igazán csúnya dolog, amit itt leművel.
-Van ám nálunk illemtan óra! El kéne járnod rá - állapítja meg egy-két szipogást követően. Nagyon próbálja elhitetni magával, hogy ez a rellonos itt valójában nem egy marék zabkása szintjén áll érzelmileg.

Dr. G

Köpni-nyelni nem tud, szóval a nyúlnyál majdhogynem szabadon folydogálna kifelé tátott szájából, ha nem kapna észbe időben. Letörölgeti könnyeit, ajkait összecsücsöríti, és úgy pillog Zétényre. Ez az este csupa döbbenet a számára. Most komolyan azt mondta rá, hogy koszos? Ő? Keith még sosem említette neki, hogy büdi lenne, mint egy szottyadt sárgadinnye.
-Pedig fürödtem! - odanyomja Zétény orra alá a mancsait. - Nézd meg, nem is koszos! - megnézi maga is, aztán gyorsan beletörölgeti a ruhájába, mert a sok földön csúszástól mégiscsak egy retekágyra hasonlít inkább a praclija. A tisztogatás után azonban mérhetetlen értetlenséggel a tekintetében pislog fel a fiúcskára. Na, ne már! Ezek után pláne nem fogja elengedni a kezeit. Igaz ugyan, hogy olyan, mint egy óvodás, de nem egy félős alkat. Mármint nála az lehet a probléma forrása, hogy az óvatosság és a félelemérzet sem alakult ki egészséges mértékben.
-Ha eltöröd a kezeimet, Keith majd jól móresre tanít! És Fynnci is! - ha nagyon szeretné, talán a fél eridont mozgósíthatná, van elég pajtása hozzá, de neki bizony Keef a csodálatos aduásza. Ő biztosan mérges lenne, ha Leonie keze eltörne, mert akkor hogyan tudná összemaszatolni a félkész festményeit?
-És én lány vagyok, te buta! Nem lehetek az öcséd - teszi hozzá oktató jelleggel, amint Zétény kiszabadul a fogásából. Már nem is pityereg, inkább próbálja megemészteni saját érzéseit a helyzettel kapcsolatban. Kezd bosszús lenni, amiért ilyen lelkiszegény emberrel hozta össze a sors, s ostoba módon még el is utasítja a jószándékú közeledést. Egy faklumpában több az együttérzés, mint ebben a zöld hínárban!
-Én nem törtem be, nyitva volt az ajtó, mikor jöttem - vonja meg a vállát, és még egy mosolyt is megvillant az éppen hátat fordító srácnak. Hátradobja gyöngyökben gazdag haját, majd természetesen dr. G nyomába ered. Nagyot téved a szerencsétlen, ha azt hiszi, Lencsit ilyen egyszerű lerázni.
-Leonie vagyok! - mutatkozik be, miközben ismét megpróbál befurakodni a fiúcska és az asztal közé. - Most akkor már jöhet az ölelés is? Bemutatkoztam - tárja ki karjait egy apróbb fejrázás közepette.
-Itt nincsenek ceruzák, és nagyon sokáig tartana újra elkészíteni a rajzomat. Inkább meg kéne beszélnünk ezt a barát dolgot, mert nem tesz jót az egészségednek, ha mindenkivel ilyen elutasító vagy. Biztosan nehéz gyermekkorod lehetett, és nem kaptál elég mamuszt, szegény... - egy gyors mozdulattal megpróbálja megölelni Zétényt, bár esélyes, hogy fel lesz kenve Markó asztalára.

Dr. G

Alamizsnát az exleprásnak! Vagyis kicsit több kedvességet az exszeretetgolymóknak.Hogy miért ex? Mert egy barbár éppen puszta kézzel próbálja meg kitépni Lencsi puha lelkének a gigáját, hogy aztán karóra tűzze, és kirakja az egyik toronyba elrettentő példának. Több-kevesebb sikerrel.
-Nincs is órám - közli Zéténnyel megrovóan, mintha legalábbis kötelessége volna a srácnak minden apró-cseprő dolgáról tudnia. Ő bezzeg mindent elenged a füle mellett; fantasztikusan szelektív hallással rendelkezik, így bizony nem is válaszol a naivitásával kapcsolatos kérdésre. Bár tekintve, hogy dr. Genya éppen most próbálja meg derékba törni, csoda, hogy egyáltalán ki tud még préselni magából néhány szót.
-Elengednél? Nem szép dolog másokat bántani - fújtat, mint egy cuki szörnyecske, s azonnal egyenesbe hozza magát, amint Zétény tesz két lépést hátra. Aggodalmasan rápillant a tanár asztalra, majd elkezdi rajta rendezgetni a cuccokat.
-De… de… ez a Te hibád volt! - vakkant rá a srácra, miközben megpördül a sarkán, hogy döbbent tekintetét a másikra függessze. Kezd lemondani az ölelgetős ötletéről. Hiszen ebben a fiúcskában egy szemernyi jóindulat sincs! Hitler szelleme előbb invitálna meg egy zsidót egy pohár kumiszra, minthogy Zétény száját bármi kedves mondat elhagyja.
-Ha még egyszer megfenyegetsz, akkor… akkor hozok egy dinnyét, és meglékelem a szemed láttára! - úgy bizony! Márpedig köztudott, hogy a rellonosok mind dinnyék, ezért ez a művelet maga a ház meggyalázása volna. Lencsi tud nagyon kegyetlen is lenni, ha akar! Ráadásul halálosan komolyan gondolja; ezt mutatja az is, hogy kezeit csípőre téve, mosoly nélkül figyeli Zétény további ügyködéseit az illemtan tanár asztala körül.
-Oké, lemásolom! - mondja hirtelen, és odalép, hogy kivegye a fiúcska kezéből a lapot. Először arra gondolt, tényleg megteszi, hátha azzal jobb kedvre deríti újdonsült pajtását, végül döntését az másítja meg, hogy szemét végigfuttatja a kérdéseken. Összevonja szemöldökét, és gyanakodva pislog fel Zére.
-Ez… ezek a vizsgakérdéseink? - ma már sokadjára döbben le mélységesen. Úgy tartja el magától a pergament, mintha menten előugrana belőle egy magvadult vakond.
-Te csalni akaaarsz! - kiabálja kissé hangosabban a kelleténél. Ezt nem engedheti meg! Milyen csúnya dolog ez mindenki mással szemben! S bár neki magának is jól jönnének a plusz információk, gyorsan visszarakja a lapot Markó egyik stócába.
-Várj egy pillanatot! - odatipeg a gyerkőchöz, lehajol, leveszi a mamuszát, majd lehúzza színes zokniját - igen, ilyen divatosan öltözik a kislány - és egy egyszerű mozdulattal jól oldalba vágja vele a gonosztevőt. Dr. G. pont akkorát kap, amekkorát érdemel; még püfölné tovább is a zoknijával, de esélyes, hogy erre nem lesz lehetősége.
-Te nagyon rossz vagy! - fakad ki szinte már kétségbeesve. - Anyukád ennek biztos nem örül! Javulj meg!

Színterápia

Végignéz egy-két produkciót, mire sorra kerül a tehetségkutatón. Vagy mi a homokbucka ez. Ideje volna rájönnie végre. Addig is üvöltve őrjöng mindenki után, egymagában hullámzik, füttyög és tapsikol, mint egy rajongó tinilány. Igen, ez egészen biztosan a Bagolykő Csillaga előválogatója lehet. És milyen csodálatosan tehetséges itt mindenki! Ez valami egészen elképesztő. Hiába, anyukája nagyon bölcs volt, mikor ide íratta be, ennyi sok tehetséges és szép gyerkőc közé. Talán abban bízott, hogy kisebbik leányára is ragad majd valami idővel. Na, majd most jól bebizonyítja, hogy mennyire ügyes! Mint egy stroke-ot kapott orangután.
-Brilliáns, egyszerűen pazar! - pattan fel a helyéről, miután végignézte Zsanett - vagy Vanda - csodálatos táncos előadását. Maga is táncra perdül egy-két lépés erejéig, majd odarohan a lányhoz, hogy lepacsizzon vele. Bár tulajdonképpen még sosem találkoztak, ez nem akadály. Eztán Bálint felé fordul, és izzó tekintettel, pattogva kiált fel.
-Most én, most én, légyszi! - annyira bepörgött, hogy immár neki is muszáj megmutatnia mindenkinek a tudományát. Szembe fordul a kis társasággal, majd mély levegőt vesz, és úgy kezd bele az éneklésbe, mintha Tosca áriáját készülne éppen előadni.
-Inpak tejet loha
inkal knügyem ado
akraf es elüf es
akrat icob icob - miközben énekel, egyet jobbra lép, egyet balra, egyet jobbra, egyet ismét balra. Ilyen ez a popszakma. Majd ahogy a dal végetér, lenyom egy ferde, kissé béna cigánykereket, melynek a végén sikerül lehuppannia a hátsójára. Ez persze nem hozza zavarba, kezeit égbe emelve elrikkantja magát.
-Tádámmm! - pont így tervezte. Naná, hogy így. Felpattan ültéből, és a szélrózsa minden irányába meghajol. Olyan kecsesen hajladozik körbe-körbe, mint egy műfűszál.
-Tetszett? - érdeklődik kíváncsian Bálinttól, miközben visszaugrándozik a helyére, de még nem ül le. Ahhoz túlságosan be van zsongva. A további verseket/jeleneteket már két lábon toporogja végig. Természetesen továbbra is egy díjnyertes szurkolólány szerepében.