Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Unalmában sok mindenre képes az ember, de ő mégis csak a sétát szokta választani, ha ilyen problémái vannak. Akkor is éppen emiatt indult el, semmivel se törődve, csak céljának élve. Ha nem figyel, talán még kabátját is elfelejtette volna, de szerencsére azt magára véve indult el, reményei szerinte fel a kastélyba. Lassan lépdelt, leginkább barna csizmáját figyelte fejét lehajtva. Csak nézett rá bambán, bár igazából bármi másra meredhetett volna tekintete, az mindegy volt neki. A lényeg mindig, mindenhol ugyanaz - a séta, ami gyógyír szinte mindenre. Kivétel persze a bárminemű lábfájdalom, arra sosem jó.
Amint felért, útját a Déli szárny felé vette, bár ő erről akkor nem tudott, hiszen csak ment valamerre, amerre útja engedte. Továbbra is a földön, vagy éppen lábain vándorolt tekintete, fejében pedig szokás szerint múltjának képei játszódtak le újra és újra. Akkor éppen a jók, semmi rossz sem volt benne. Az ünnepek, amiket testvérével töltött, azok a csodálatos hétköznapok, amik kísértetiesen egyformák, a találkozások, melyek sokféleképpen végződtek, na meg az az este, amikor a térre vezetett útja... Az volt talál a legszebb dolog a közelmúltban, ami történt vele, tekintve azt, hogy pár hónap alatt feldolgozott - vagyis csak próbált feldolgozni - egy hatalmas családi tragédiát. Ez nem jutott eszébe, csak a pozitívumok.
Tette lassan egymás után lábait, míg elért a Fejetlenség Folyosójára. Fejét akkor sem emelte fel még, de hangot hallott, amire fejét automatikusan felkapta. Először nem látott semmit, csak jó néhány vaskos könyvet a placc közepén. Azt hitte, csak képzelődik, de tekintete feljebb vándorolt, és olyat látott, amit már tényleg nem hitt el. Pislogott párat, de azután is ott volt a lány, a csilláron ült. Közelebb sétált, szemét nem vette le róla.
- Öhm... Szia - szólt az idegenhez, kicsit furcsa, meglepődött arckifejezéssel. Nem is volt annyira idegen, valahonnan ismerős volt neki, csak éppen nem tudta a forrást, ezért nem foglalkozott vele. Csak a helyzetet próbálta átlátni, de hirtelen annyi kérdés fogalmazódott meg fejében, hogy csak egyre rosszabb lett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Teljesen normális napnak indult az is, és maradt természetesen, hiszen nem történt semmi említésre méltó. Csak a szürke hétköznapok, amelyeket megszépítenek a különböző pillanatokban előtörő csodás emlékek, vagy a rosszak, de azokból aznap nem jutott ki neki.
Akkor is csak elindult, és ment a feje után, ami a Fejetlenség folyosójára vezette éppen. Hangot hallott, de nem tudta, honnan jön, csupán miután tekintete a könyvkupacra vándorolt, onnan pedig ki tudja hogyan a csillárra. Természetesen nem a művészi kialakítás, vagy a csillogás fogta meg benne, mert nem igazán szereti a műtárgyakat, régiségeket, hasonlókat, kivéve a családi ereklyének minősülő tárgyakat. Inkább a lányt nézte, aki azon a plafonról függő dolgon ült.
Kínos másodpercek következtek, melyen belül mindketten köszöntek, és várhatóan az ismeretlen már el is kezdett mentegetőzni. Neki azonban erre nem volt szüksége, de mindent végighallgatva csak egy sejtelmes mosoly csúszott fel arcára.
- Nem... Nem nézlek dilisnek, és arra sem érdekel, mit keresel ott fent. Egyetlen egy dologra lenék kíváncsi: van még hely? - vigyorgott tovább sejtelmesen, és kicsit nevetett is hozzá. Más helyzetben biztosan levonná a következtetést, és elkerülné messziről azt, aki ilyenre vetemedik, de akkor túlságosan nem foglalkoztatták ilyesfajta gondolatai. Nem érezte a korlátokat, bár tudta, hogy vannak. Végül is, hol van leírva az a szabály, hogy nem lehet csillárokon hintázni? Teljes nyugodtsággal térképezte fel a könyvek helyzetét, hogy ha igenleges választ kapna kérdésére, könnyűszerrel fel tudjon pattanni a másikhoz. Vagyis, nagyjából, hiszen nem akar leesni, vagy bárminemű sérülést szerezni.
- Amúgy Sharlotte vagyok, Téged hogy hívnak? - kérdezte néhány másodperc múlva, hiszen jó is lenne ismerni, ki az, aki ilyen hasonló gondolkodással, vagyis inkább természettel, kifejezetten hülyeséggel rendelkezik, mint ő?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Meglepő volt, még saját magának is, hogy nem nézte totál zakkantnak a lányt. Helyette felkérezkedett mellé, a csillárra, mert az elég nagynak bizonyult. Vagyis, csak második ránézésre, mert mikor kimondta, még nem mérlegelt semmit. Még a válaszadás előtt közelebb indult az ismeretlenhez, pontosabban a könyvekhez, és onnan figyelte tovább. Miután az megnyugtatta, hogy van hely és felmászhat, határozott mozdulatokkal neki is állt a dolognak. Először a kupacra állt fel, majd onnan nyújtózott egy keveset a csillárhoz, végül pedig el is kapta azt, és pár bizonytalan mozdulattal felkapaszkodott, felhúzta magát. Közben hallotta, hogy bemutatkozik, az addig számára teljes mértékben vadidegen, mégis ismerős arc, de nem jutott előrébb az információval, csupán egy mosolyt villantott feléje, amíg rendesen elhelyezkedett. Egy kicsit el is kezdett parázni magában, hogy mi lesz, ha leszakad alattuk az a valami. Hát, igazából semmi jó.
- Melyik házba jársz egyébként? Ismerős vagy valamiért – jelentette ki az igazságot. Valahonnan akkorra már nagyon rémlett neki az arc, tudta, hogy sokszor látta. Hiszen ez egy iskola, valószínűleg mindenkit látott már minimum háromszor. De akkor is, rá emlékezett, valamiért. Muszáj volt rákérdezni, mert úgy már biztos lehet benne, mi az az ok.
- Amúgy, most, hogy végül is mindketten itt vagyunk, elárulhatnád, Téged mi vezért ide – szólalt meg ismételten, a beszédet fenntartva. Egy másik szituációban, lehet, hogy jó a csend, de ott, a berendezésen ülve egy kicsit kínos is lehet, bár ő általában az olyanokba spontán beleröhög. Akkor ez nem tudott megtörténni, mert egyszerűen nem volt hozzá csend, amit meg kellett volna szakítani bármi hanggal, csak pár másodperc, amit a légvételre használt ki.
Nem akart unatkozni, bár nem is számított rá, hogy kell majd. Azért is indult el sétálni, hogy ne kelljen átélnie az azzal járó borzalmakat, amikor is egyedül van a gondolataival. Olyankor születnek sötét, borzasztó dolgok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A csilláron ülve belül röhögött magán. Elképesztő helyzet, ilyeneket sokszor tudhat magáénak. Nagyon el szokott gondolkodni, de a különleges szituáció miatt inkább neki sem kezdett, mivel borzasztó dolgokig jutott volna el, amikre akkor nem volt szüksége. Inkább élvezte, hogy ilyenben is lehet része, hiszen nem egy túlságosan mindennapi dolog.
- Tudtam - kiáltott kicsit fel - Igen, én is az vagyok, azért vagy ennyire ismerős. De legalább tudom, miért - mosolyodott el újra. Ezután már muszáj volt rákérdeznie, mit is keres ott, bár, igazából saját indokát még nem tudta, addig fogalmazta meg, amíg hallgatta a beszámolót. A végén már nevetett, teljesen felszabadult. Valami bemutatkozás félét akart kinyögni először ő is, majd befejezte a vihorászást, és próbált valami stabil állapotot felvenni.
- Nos, Miss Lagger. Azt hiszem, ez gyógyíthatatlan betegség. A tünetek sem enyhíthetők, de a depresszió elkerülése érdekében, előírok napi háromszor minimum 10 perc csilláron való hintázást - nevetett magukon, már tényleg akaratán kívül is. Egyensúlya sokszor inogott meg, de nem foglalkozott vele. Olyannyira nem érdekelte, hogy észre sem vette, már nem ott van, ahol volt, hanem csúszik le. Sajna későn vette észre, ezért már nem tudott megkapaszkodni. Nevetett  tovább magán, ahogy végleg lecsúszott. Nem esett, szinte leereszkedett, de nem hagyta abba előbbi tevékenységét. Haját kissé megigazította, és felnézett háztársnőjére. A visszamászás mellett döntött, így már indult is a könyvkupachoz, pár biztos mozdulattal pedig fenn is termett. Haját ismét eltűrte, és egy nagyon széles, fogvillantós mosoly keretében szólalt meg.
- Na, akkor... Hol is tartottunk? - nézett rá, tovább humorizálva, ehhez híven egy pillanatra elkomolyodva, és úgy nézett rá, mint ahogyan a politikusok szoktak, vagy éppen a bírók. talán, ahogyan az orvosok, mikor a halálos betegségeket, vagy halálhíreket közlik. Vagy bármilyen ezekhez hasonló szervezet, a lényeg még mindig a móka.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Egészen elképesztő helyzeteket tudna felsorolni, ha kérnék tőle, mikben része volt. Mindig van egy rekorddöntő, és ez ismét az, ráadásképp nagyon szimpatikus neki a tevékenységében társa. Nem azért, mert háztárs, az nála sokat nem tesz, de a humor és a szituáció ezt hozta, megkedvelte. Egész jól elpoénkodtak, ahogyan a csillárfüggés pszichoterápiás kezelését, diagnosztizálás játszották, de annyira belemerült a nevetésbe, hogy lecsúszott ülőhelyéről. Szerencsére nem lett baja, egy percen belül már ugyanott volt és nevetett. Majd folytatódhatott is minden, mintha nem történt volna semmi.
- Lotte, Lotti, Shar, vagy amit akarsz, természetesen igen - mosolyodott el - Ja igen... úgy vélem a barokk lenne megfelelő, a helyzetre és stádiumra tekintettel. Mindenféleképpen zöld színben, az megnyugtató. Azt tudom még javasolni, hogy egy autentikus, növényekkel teli szobában, esetleg muzeális tárgyakkal berendezett teremben legyen. Boltíves mennyezettel, onnan 4 méterre lógva hagyva és az ajtótól 2,4372 méterre. Ha ez nem javít, akkor csillárotin tapaszt fogok felírni - nevetgélt tovább. Játszották a hülyeséget, de mégis elvoltak. Ritka, ha ilyen egyetértés, szimpátia alakul ki benne bárki iránt percről-percre. Akkor pedig megtörtént. Nem hiába, háztársaival egy fokkal mindig jobban kijön, de sok ismerőse van más házakból, meg barátai is. Egyáltalán nem tesz különbséget, de akkor nem is érdekelte már ez, csak próbált lenyugodni, és elmúlasztani a röhögőgörcsöt.
- Tudja, be kell vallanom, nekem kezdeti stádiumban sétafüggőségem van, ami unalomdaganatok terjedése miatt alakult ki. Áttétekkel, halálos - nevette el magát. Ezt még muszáj volt, ösztönösen jött minden, nem gyakorolt rá. Nem is tervezett ilyet, csak egy csendes, magányos bolyongást. Ahhoz képest ez nagyon extrém, bár, nem panaszkodhat. Hiszen élvezi, jól érzi magát. Kezdi megszeretni már a csillárokat, ezek alapján, és akkor komolyan elgondolkodott rajta, hogy szobájába kellene egy. Ágyán fekve elnézegethetné mindig, és persze nosztalgiázhatna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Csak mosolygott, vihogott, aztán újra kezdte, de befejezni, vagy komor képet vágni képtelen volt. Meg nem is akart, csak mikor színészkedett éppen, hogy hiteles legyen az alakítás.
- Legjobb tudomásom szerint egy pályázatot kell írni, melybe bele kell foglalni a betegséget, az anyagi problémákat, azok okát, az összeget megnevezni, az adatvédelmi szerződést elfogadni, és eljuttatni a kezelőorvoshoz, aki ezt továbbítja a felsőbb szervekhez. Ja, és készpénzben kellene, vagy átutalással? - próbált komolynak tűnni, és úgy beszélni, ahogyan az igazi orvosok szoktak - Valamint, a csillárotin tapaszra 50%-os támogatást tudnék kérvényezni magának, csupán a helyzetére tekintettel. Ebben a stádiumban minden segítségre szüksége van - a hatás kedvéért kezét a lány hátára tette, majd bátorítóan és együtt érzőn megveregette azt. Eddig bírta, itt megint kitört belőle a nevetés. Már fejét fogta, haját is igazgatta, és próbált levegőhöz jutni, mert a hülyeségi szint, amit elért, az már neki is sok volt hirtelen. Majd szépen, lesütött szemmel, erőltetett szomorú arckifejezéssel elmesélte saját "problémáját". Ezen maga is nevetett, meg a másik is, de már nem gondolkodott semmin, inkább a röhögőgörcsöt akarta fékezni, ami már ott volt minden mondatában.
- Nem, sajna. Az egyetlen megoldás az lenne, ha kialakulna nálam egy minimum C stádiumú csillárfüggőség, amellyel járó baktériumok megtámadnák a daganatokat, és elfogyasztanák őket - vette fel egy pillanatra a feszült, kétségbeesett nézését, majd röhögni kezdett magán. Pár másodperc erejéig nyugodtan ült, majd lábával elkezdett kalimpálni, és hatalmas vigyor ült arcára.
- Egyébként, tegezhetem, Madmoiselle? - kérdezte kezével mutogatva, a nevetést kicsit elfojtva. - Ez a csillárfüggőség elvileg örökletes betegség, de több generáción keresztül hordozható a génekben, így évtizedekig, vagy századokig lehetnek kihagyások, viszont arról nem tudok, hogy átadható-e bármiképpen - forgatta szemeit - Tudod, nekem nagyon nagy szükségem lenne rá - tette még hozzá cuki hangon, majd kitört belőle az a bizonyos elfojtott, a röhögőgörcs. Egyszerűen fogalma sem volt, honnan jön a mértéktelen hülyeség, amit produkált, de biztos volt benne, hogy rokonlélekre talált ott, akkor. Hogy hogyan, na az már egy másik történet, de bármikor vissza fog emlékezni arra az időre, amit azon a berendezési tárgyon csücsülve töltött, minimum mosoly jelenik majd meg képén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Állítólag a hülyeségnek is van egy határa, azt már nem lehet átlépni. Ezt viszont könnyedséggel, szinte tudatukon kívül kísérelték meg. Annyi biztos, hogy ha át nem is lépik, de már biztosan felvillant előttük az a bizonyos határ.
- Nincs, azt hiszem az irodában felejtettem - vágott gondolkodó képet, egy pillanatra felhagyva a nevetéssel. - De ez felettébb egyszerű. Csak ki kell tölteni egy papírt, azt átadnia nekem, és én pedig eljuttatom a felsőbb szervekhez. De, mindenekelőtt, egy számlaszámra, vagy címre szükségem lenne, miután megválaszolta: készpénz vagy átutalás? - nézett ki magából aranyosan, nagy bociszemekkel. Olyanképpen az orvosok soha nem néznek, ez már egy másik szerep volt a részéről. Egy cuki kislány talán, valamelyik meséből, azonban rögtön váltott, amint a háztárs megszólalt.
- Tehát akkor a levegő, vagy saját magunk melegítésével tudjuk ezt megtenni, de előbb kell néhány mágnes. Vagy az az alap mágnesesség megvan a légtérben? Esetleg, csak a sétafüggők körül. Kérem szépen összezavarodtam... - nézett értetlenül, mint a kis hercegnők, az elkényeztetett lánykák, a milliárdosok gyermekei.
- Na de kérem - váltott át hirtelen sértettbe. - Mit képzel maga? - beszélt már lenéző hangsúllyal. Aztán nevetett, mint ahogyan megszokta azt abban a maximum negyed órában. A görcs kerülgette már, de nem bánta. A nevetés a legjobb gyógyszer, az egyszer biztos, bár akkor a saját maga által diagnosztizált sétafüggőségen kívül nem volt baja. Kicsit csillapodott, és amint fejében megfogalmazódtak az újabb mondatok, már készült is, hogy azok megfelelő rájátszással hagyják majd el száját.
- Artériásan nem lehetne megoldani? Vagy mondjuk harapjon meg - kérte megint aranyos nézéssel, mint aki végelkeseredésében nem tud mást tenni, csak aláveti magát egy másfajta szenvedésnek. Amint kimondta, már el is kapta a röhögőgörcs, ismételten, pedig rekeszizmai, meg minden hasizma megnyugodott már viszonylag akkorra.
Közben lejjebb csúszott egy picit, tehát néhány szabad pillanatában próbálta visszahúzni magát, addig is várta a lány reakcióját a újonnan kiegészített hülyeségre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Őszintén szólva a helyzettől függetlenül minden olyan természetes volt már. Az, hogy egy háztársával elnevetgélnek, vagyis inkább megszakadnak a röhögőgörcstől. Az már nem is baj, hogy nem ismeri, az meg pláne nem, hogy éppen egy csilláron ülnek. Mindennapi dolgok, nemde? A válasz igazából nem, de akkor, annyi időt eltöltve ott már nem foglalkozott semmivel, csak a színjátszással, inden egyes mondatnál, akár a másik féltől hangzik el, akár ő mondja ki.
- Ne keseredjen el - nézett még megértő pillantásokkal Laggerre, és kezét megint a hátára emelte biztató és empatikus megveregetés céljából. Itt nem kerülgette a görcs, szerencséjére nyugodtsággal tudott olyan képet vágni, amilyet szeretett volna. Tágra nyílt szemekkel hallgatta végig azt a pár mondatot, amit elhagyta a páciens száját, majd értetlenül körbepillantott, a hatás kedvéért.
- Szikla - mondta az 'a'-t erősen megnyújtva. - Cicciccici.... hol vagy cicus? - tette még hozzá. Ez is csak úgy jött belőle, nem szabályozta, mert akkor valószínűleg elfojtotta volna, vagy éppen túl erőltetett dolgokat ad ki magából. Ezután nem sokkal már a harapást kérlelte, amibe nagy nehezen beleegyezést is kapott, de csupán eljátszották a jelenetet, valódi sebet nem ejtett rajta.
Minden szép is volt, rendben ment mondhatni, de aztán jött egy hangos reccsenés, csikorgással egybekötve. A lány megszólalásával teljesen egyetértett, és ezt már nyilvánította volna ki, ám akkor megtörtént, aminek nem kellett volna. Egy pillanatra elfeketedett minden, ahogy földet értek, majd az ideiglenes szédülésből kikecmeregve emelte fel fejét. Azt látta, amit várt. Leszakadt a csillár, velük együtt. Neki nagy szerencséje volna, vagyis viszonylag, mivel nem törte el semmijét, ahogyan akkor érezte. Egy kicsit jobb lábát fájlalta, az akkori pozícióját illetően saját maga alatt volt, és nem tudta mi van vele. Akkor jutott eszébe, hogy bizony nincs egyedül, itt van háztársnője is.
- Lagger, jól vagy? - nézett végül rá. Nem volt messze tőle, miért is lett volna? Kényelmesnek bizonyult a lába, de azért a zsibbadás elkerülése érdekében megpróbált lábra is állni, mert hát fájt is. Nagy nehezen megtalálta az 'utat', majd végtagjait lépésről lépésre úgy helyezte, hogy minden fájdalomérzet nélkül jusson el a puszta szőnyegig. A lábfájdalma akkor sem múlt, így inkább nem állt rá, bár tudta, hogy biztosan kelleni fog még az. Mindezt néhány másodpercen belül megcsinálta, így az új barátnő válaszát várva csoszogott közelebb hozzá, felmérve, hogy jól van-e?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Egyszerűen csodálatos fél órát tudhatott magáénak, csak éppen végződhetett volna máshogy. Nem szidott magában se semmit, hiszen nem látta a hibát sem magukban, sem a berendezésben. Ez utóbbiban nem is volt, a hülyeség pedig nem hiba, nevezhetjük betegségnek, vagy vírusnak, ami folyamatosan terjed. Hát ők elkapták, és egy zuhanás lett a vége.
Ő maga szerencsésen megúszta, majd figyelmen kívül hagyva fájdalmait már háztársnőjétől érdeklődött az ő állapotáról. Fel is tápászkodott, a romokon kívülre jutott, majd elindult a másik felé. Lábát csak húzta maga után, felemelni nem volt képes, ám ez akkor cseppet sem érdekelte, inkább a lány, ő akkor fontosabb volt. Felelősséget érzett, mert lehet, hogy nem az ő ötlete volt, hogy telepedjenek fel a berendezésre, de ő az idősebb, és lehetett volna egy kicsi esze. Talán bűntudata is volt, de mikor megnyugtatta Lagger végül, hogy nincs baja, akkor sóhajtott egyet. Mintha egy kő esett volna le szívéről, de azt a megkönnyebbült érzést is maga mögött hagyta, mert rájött a nevetés, épp úgy, ahogy társára. Nem nézte hülyének, hiszen ez a szituáció végképp a lehetetlenek közé tartozik.
- Én is megvagyok, köszi - mondta végül, mikor lenyugodtak izmai. még egy kisit közelebb csoszogott, amennyire csak tudott, majd ismét a másik szerencsétlenre nézett.
- Segítsek, fel tudsz állni? - jött elő belőle a hirtelen segítőkészség, ami ritkán nyilvánul meg, és akkor is csak családi körben, de ez a lány kihozta belőle. Meg vannak kivételek, de azok csak kivételes helyzetekben lépnek életbe. Ez nevezhető annak, meg sok mindennek egyébként, de a lényeg, hogy kedvesség is van még benne, és elő is tört. Igenleges válasz esetén természetesen segít neki, másképp pedig hagyja, hogy egyedül csinálja, hiszen nem akar tolakodó lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Amint felajánlotta segítségét, már reagált is rá a lány, ami ugyan kissé habozó, bizonytalannak minősült az elején, végül kisült belőle a lényeg, ami az igenleges válasz volt. Jobbját már nyújtotta is feléje, amibe a másik a baljával kapaszkodott bele. Szerencsétlenségére először véletlenül jobb lábára támaszkodott, ami hirtelen, és szúró fájdalomérzettel jelzett vissza, hogy ezt bizony rosszul tette. Arca abban a pillanatban eltorzult, de amint súlyát a másik végtagra helyezte, már jobbnak látszott a helyzet, és Lagger is álló helyzetbe került már addigra. Végül az ő arcára is egy a helyzethez viszonyítva teljesen idióta vigyor csúszott fel, de tekintete nem ragadt le a csilláron, hanem cikázott mindenfelé, a navinesen, a falakon, az egész folyosón egyszerre, majd végül visszatért a kiinduló pontra. A kérdést hallva azonnal elkönyvelte, hogy csak ez a két megoldás van, bár erre magától is rájött, viszont akkor már biztossá vált.
- Húúh... nem tudom. A takarításhoz eszközök is kellenének - jelentette ki, miután átgondolta, hogy tud-e valami varázslatot, ami helyrehozhatná a dolgot, és nemleges választ adott magának. - De honnan? - tette még hozzá, ahogy két kezét derekára helyezte, és nagy gondolkodó fejet vágott.
Mint egy villámcsapás, vagy egy Isteni szikra találta volna el, azonnal csodálkozó, meglepődött kifejezésre váltott, és egy nagy sóhaj társult hozzá.
- Figyelj, inkább pucoljunk el innen, túl macerás a másik választás - nézett végül a háztársára úgy, ahogy az éppen megvilágosodott hívők a papra, vagy a kanalat felfedező kisgyermekek anyjukra.  Még egy pillantást vetett a romhalmazra, ami egy ideje ott hevert, és aztán a bajkeverő társára is, majd felváltva tette ezt egy darabig, vagyis amíg választ nem kapott. Addig fejében képkockák kezdtek összeállni, amik leginkább arról szóltak, hogy éppen arra jár valaki, rajtakapja őket, sőt. Talán egy prefektus, vagy tanár. Ezeket rögtön próbálta elhessegetni, mert negatív gondolatai sokszor bejönnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Nem kivételes eset ez sem, mert rengeteg hülye ötlete volt már, egyik rosszabb, mint a másik, vagy éppen semmire se volt jó, csak elmondhatja, hogy ő ezt csinálta, ne tessék hülyének nézni. Most viszont nem akart túltenni magán, csak az éjszaka közepén minden ok nélkül felnézni a kastélyba. Prefektusok, tanárok? Az nem gond.
Fekete, rövid ujjú ruhát vett fel, hogy legalább annyira nagyon feltűnő ne legyen, de a magas sarkú akkor is elengedhetetlen, ugyanebben a színben, csak a hatás kedvéért.
Végül aztán el is indult, és a faluból feljutást nagyjából zökkenőmentesen megoldotta, ott nem volt probléma. Régebben annyi szabadideje volt, hogy a sok mászkálás következtében most már még arról is tudja, hogy hol van, amiről talán nem kéne. Ez egy kis segítség, de a kastélyban nem járkál annyit, hogy mindent ismerjen. Elég neki, ha az alapvető dolgokkal tisztába van.
Éppen ezért itt valószínűleg nem is jut messzire, és ha már valahogy kikötött a déli szárnyban, akkor nem is kísérti a szerencséjét, hanem valami talán nyugis helyre, mondjuk, a trófeaterembe beül. Mikor benyit, még tökéletesen egyedül van, amivel nincs is problémája, így hogy legalább ne unatkozzon annyira, mint szokott, valami távoli szegletében a teremnek kezdte tekintetét futtatni a csillogó kupákon. Annyira nem érdekelte, csak legalább a tekintetét lefoglalta vele, amíg már nem csak saját magas sarkúja kopogását, meg egy férfihangot hallott. Azonnal megfordult persze, és a két emberke felé nézve az egyiket automatikusan felismerte. Mira, büntette már meg, nem is egyszer, de azon kívül DÖK elnök is, a tusán is szervező, lehetetlen, hogy ne ismerje. A másik viszont ismeretlen, és éppen annyira furcsa is. A fekete ruházatuk még nem, de a bőrnadrág meg a bakancs ilyenkor... rendben, nem baj. De valószínűleg ő is rellonos. És ha rellonos, akkor rögtön az első gondolat, hogy mit keresnek ezek itt, és hogy neki itt kellene-e lenni egyáltalán. Elsasszézni nyugiban nem tud, mert ott állnak azon a ponton, amerre mindenképpen mennie kell, ha az ajtón is át akar jutni.  Hát, próba szerencse; pár másodpercig még csendben figyeli őket, aztán el is indul. Hiába érdekli nagyon, hogy mit csinálnak, ezt látja a legjobb megoldásnak, pár lépés erejéig. Ott megállt, bár elég közel van hozzájuk, nem ment tovább. Számított rá, hogy jó vége nem lesz, annak, amit csinál, pontosabban majd a zöldek csinálnak, de nem érdekli, legalább fel lehet dobni valamivel az unalmas estéjét.
Valószínű, hogy észrevették már, ezért csak egy erőltetettnek tűnő félmosolyt kiült a pár felé, és vár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Hatalmas szerencséje van, de tényleg. Balszerencséből legalábbis kijutott neki, de még talán valami érdemlegeset ki lehet hozni a dologból. Mirát ismeri végül is, de a srácot még soha nem látta. Megismerné valamikor, helyzettől függetlenül, de a rellonosok talán nem azok, akikkel annyira el lehet csevegni. Persze akadnak kivételek, de nem biztos, hogy ő pont az.
Az erőltetett mosoly után a feketeség meg is szólal, amire ez csak átvált valami határozott félmosolyba.
- Ha akarnék, biztos, hogy tudnék... -   csak az a helyzet, hogy most már nem is biztos, hogy akar, sőt. Inkább nem, meg ők sem engednék bizonyára, hogy nyugisan elsasszézzon és hazamenjen.
Ahogy a fiú ismét megszólal tekintetét rá emeli, és azt az egy mondatot is figyelmesen hallgatja, még ha nem is neki, csak épp róla szól. Erre őszintén kíváncsi az első pillanatban már, mégis mit rejt az a gondolkodás. Semmi jóra nem lehet számítani, ha már a zöldekről van szó, de ki tudja. Nem ismeri, így róla nem tud mit mondani.
Vigyorogva sétál a magasabb irányába, mert ő azon kevesek egyike, akikre fel kell néznie. Bár magassarkúban nagyjából ugyanazon a szinten vannak. Nagyjából harminc centire előtte áll meg, tekintetét keresve, és csak utána szólal meg.
- Hogyan gondoltad azt a gondoskodást? - még ő sem tudja konkrétan, hogy ezt a kérdést miért kellett feltennie, de a félmosolyából a srác is konkrét dolgokat kiolvashat. Vagy éppen semmitmondó dolgokat, amivel nem megy semmire, neki mindegy. Elsőre talán kinézné belőle, hogy bántaná, de ezeket még homály fedi, és előbbi megnyilvánulása a nyomatékosított gondolkodással... jó emberismerő, nem nem jó rellonismerő, majd kiderül.
- Amira? - íriszeit a lányra emeli, és kérdőn tekint rá, csak hogy egyértelmű legyen. Tehát van-e valami terve, esetleg ő szeretné kezelésbe venni. Bár, szívesen ismerkedik, így ha választási lehetőség van.. akkor tudja mi lesz.