Az élete felét ebben a teremben tölti. Ha valakit ez meglep, az egészen biztos, hogy még sosem találkozott a lánnyal. Hol egyedül jön, hol a színjátszó csoporttal, hol valakit rángat el magával.
Jelenleg ez utóbbi opcióban próbál szöveget tanulni. Nem rossz ez az iskolai színjátszó, az első néhány alkalommal próbált itt reformjavaslatokat tenni, fogékony arcokat keresni az alternatív színház bármely szegmensére, de miután kiderült, hogy nem annyira lelkesülnek se a bábokért, se a mozgásos darabokért, de még csak azért sem, hogy valami ős-klasszikust interpretáljanak modernebb környezetbe le tett róla, és úgy döntött, nem különcködik. Megtartja a véleményét magának és ha már egyszer nem egymást keresik, nem zavarja itt feleslegesen a munkát. A művészeti... a művészeti más. Ott kiélheti a vadabb fantáziáit is, ott megtalálja azokat az embereket, akikkel egy hullámhosszon rezeg.
Most is épp oda kellene szöveget tanulnia. A szövegkönyve nála, vagyis legfőképpen Benedeknél, rózsaszín kiemelővel kihúzva benne minden a szerepéhez tartozó szöveg és instrukció. Improvizációba épített élményeik alapján írta kifejezetten számukra az osztályvezetőjük, így értelemszerűen minden diáknak közel áll a szívéhez ez a darab.
Saját monológját igyekszik tökéletesre fejleszteni úgy, hogy rezzenéstelen arccal bámulja magát a tükörben. Tökéletes fókusz, kizárja a külvilágot, és teljes lényegével a szövegre koncentrál... koncentrálna, ha nem sülne bele. - Baszki, hát nem hiszem el! - Nem gyakran beszél csúnyán, és akkor sem nagyon - ez a maximum, ami telik tőle az esetek igen nagy többségében. Dühös magára. - Felolvasnád légyszi a negyedik mondattól? - dobja le magát a földre egy akkora sóhaj kíséretében, hogy csoda, ha a kastély másik felében nem hallják. Ideje lazítani kicsit, mert nem is tudja mióta ácsorog már a tükör előtt.
Jelenleg ez utóbbi opcióban próbál szöveget tanulni. Nem rossz ez az iskolai színjátszó, az első néhány alkalommal próbált itt reformjavaslatokat tenni, fogékony arcokat keresni az alternatív színház bármely szegmensére, de miután kiderült, hogy nem annyira lelkesülnek se a bábokért, se a mozgásos darabokért, de még csak azért sem, hogy valami ős-klasszikust interpretáljanak modernebb környezetbe le tett róla, és úgy döntött, nem különcködik. Megtartja a véleményét magának és ha már egyszer nem egymást keresik, nem zavarja itt feleslegesen a munkát. A művészeti... a művészeti más. Ott kiélheti a vadabb fantáziáit is, ott megtalálja azokat az embereket, akikkel egy hullámhosszon rezeg.
Most is épp oda kellene szöveget tanulnia. A szövegkönyve nála, vagyis legfőképpen Benedeknél, rózsaszín kiemelővel kihúzva benne minden a szerepéhez tartozó szöveg és instrukció. Improvizációba épített élményeik alapján írta kifejezetten számukra az osztályvezetőjük, így értelemszerűen minden diáknak közel áll a szívéhez ez a darab.
Saját monológját igyekszik tökéletesre fejleszteni úgy, hogy rezzenéstelen arccal bámulja magát a tükörben. Tökéletes fókusz, kizárja a külvilágot, és teljes lényegével a szövegre koncentrál... koncentrálna, ha nem sülne bele. - Baszki, hát nem hiszem el! - Nem gyakran beszél csúnyán, és akkor sem nagyon - ez a maximum, ami telik tőle az esetek igen nagy többségében. Dühös magára. - Felolvasnád légyszi a negyedik mondattól? - dobja le magát a földre egy akkora sóhaj kíséretében, hogy csoda, ha a kastély másik felében nem hallják. Ideje lazítani kicsit, mert nem is tudja mióta ácsorog már a tükör előtt.