Julcsi
Kifejezetten örült, hogy a mai napot a tantermeken és a klubhelyiségen kívül tölthette, ugyanis már azt érezte, hogy szétrobban a feje a rengeteg tanulástól, amit az elmúlt két hétben leművelt. Nem volt stréber vagy ilyesmi, de az évnyitón történt malőr óta úgy érezte, hogy helyre kell állítania a renoméját és erre jelenelg nem volt jobb ötlete, mint az eszeveszett magolás és gyakorlás.
Ez a nap viszont más volt, hiszen Julcsi elrángatta (azért nem kellett annyira győzködni) magával a próbaterembe, hogy átvegyék a darabot, amire most gőzerővel készül. Nem ismerte még olyan jól a lányt, de meg volt az összhang köztük. Bár Beni abban is biztos volt, hogy ha Laca vagy Rómeó ráértek volna, akkor most nem ő ücsörögne a terem sarkában, kezében a (baromi hosszú!!) szövegkönyvvel, de jelenleg ezzel sem volt különösebb problémája. Tudta hogy elsősként még nem rúghat labdába az idősebb srácokkal szemben és nem is nagyon akarta magát hiú ábrándokba kergetni. Most inkább csak barátokat gyűjtött, aztán ki tudja, a jövő teljesen kifürkészhetetlen és eddigi 14 éve során is már bőven okozott neki meglepetéseket.
- Nyugi, jó vagy! Menni fog ez, csak ne feszülj rá! Én a felét se bírnám megjegyezni annak amit eddig elmondtál! - próbálja nyugtatni háztársát. Nyilván ő nem érezeheti azt a nyomást, ami Julcsin van, de voltak hasonló tapasztalatai a sport karrierjében és azt már régen megtanulta, hogy az a lehető legrosszabb, ha elkezd idegeskedni, mert akkor tuti, hogy minden szétesik benne és körülötte is.
- Persze... "Ugyanis olyankor úrrá lesz a késztetés, hogy megfelej, még akkor is..." - olvassa a mondatot és érdeklődön néz Julcsira, hogy hogyan folytatja.