Mostanság csak úgy jártam az iskola folyosóit egyedül, esetleg Nokedlivel, legtöbbször kávéval a kezembe, így félő volt, hogy elpatkolok koffeinmérgezésben. Ma is kint jártam a Réten, majd visszamentem a szobámba egy kis alvásra. Ébredés után felöltöztem, megmosakodtam és elindultam egy kis délutáni sétára.
Fekete nadrágot, poros toppot vettem fel, rá fekete zakót és fekete csizmát. Vörös hajzuhatagomat felfogtam egy nagy copfba. És így indultam el és pórázzal a kezembe ,aminek a végén Nokedli ugrált.
Elsétáltam a Fejetlenség Folyosójáig, ahol aztán fogtam magam és lecsücsültem a földre, reménykedve, hogy valaki megbotlik a lábamba és hasra esik. Muhaha .. Éljen a navine-s kedvesség!
Nem kellett sokat várni, már is megjelent egy megszeppent leányka kezébe egy enciklopédiával. Nem tudott láthatatlanul belopódzni a folyosóra, ezért ahogy észrevették a festmények egyből színdarabot rendeztek, és vitatkozni kezdtek.
A félhomályból kicsit felemelkedtem, és halkan megszólaltam.
  -Mégis kit szeretnél megölni azzal a kezedben.-suttogtam, remélve, hogy ráhozom a frászt.
Hú, de kedvesek vagyunk így a délutáni órákban, csupa báj.
Az előttem viaskodó festmények egyre hangosabban vitatkoztak a szerelmükön, én meg dühömben felpattantam kezembe a pálcával,-tuti, hogy a mellettem álló szívinfarktust kapott,- és a festményekre kiabáltam.
  -Fogjátok már be azt a lepcses szátokat,-hadonásztam a pálcámmal- ha nem szeretnétek, hogy felgyújtsalak.
Lenyugodva huppantam vissza a helyemre.

Kinézet.