Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Jun◗
Vannak a vicces ötletek, a kissé borongósak, na meg az igazi hülye ötletek. De én kedves akartam lenni, első sorban. Vizsgák mennek, a végén járunk, mindenki vagy feszült még, vagy épp arra eszmél, hogy elájult, vagy akármi. Egy kész időzített bomba a suli, persze, nem szó szerint, ki se merem mondani, mert a robbantás azóta a levitás balhé óta igencsak ingoványos talaj. Na de hol is tartottam? Ja, kedvesség! Kriptahangulatot kívánok, kívántam elűzni, mivel legjobb számításaim szerint jelenleg már nem vizsgázik a kutya sem, megvolt az utolsó nap, utolsó hajrá és az utolsó könnyek. Én a végére már egész pozitívan éltem meg a dolgot, még ha az eredmény nem is lesz az, annyira nem, mint ami lehetne, de mégis, rosszabbra számítottam. Talán ezért vagyok ilyen merész? Vagy mondjuk úgy, hogy pozitív? A fene tudja. - Ezt nem egészen így gondoltam... - dörmögöm magam elé, a folyosón állva. Hogy mit tettem? Elsőnek arra gondoltam, hogy kidíszítem a folyosót, mint karácsonykor, csak nem tudok előbűvölni semmi dekorációt. Szórólapot is oszthattam volna, de egy pillanatig még szerettem volna muffinokat is sütni, csak épp nem tudok. És akkor döntöttem a zene mellett. Azt tudom, hogy semmi elektromos kütyü nem működik itt, olyan könnyen, de volt egy ilyen... nos, magnetofon? Megafon? Mindegy. Zenél. Nem könnyű darab, de kihoztam ide, minden erőmmel és lopakodási tehetségemmel. Csak egy kis hangerő hiányzott róla, a kellemes muzsika pedig elöntötte volna a kastély ezen szárnyát, lett volna egy kis tánc, meg ha valaki hoz, kaja, és estére minden elfelejtődik. Délután van, a diákok élednek, fellélegeznek, a lábam előtt a kis zenemasina, és csak üvölt és üvölt, kellemesebbnél kellemesebb dallamokat, és talán nem épp a legjobbakat. - Ezt nagyon nem így gondoltam – próbálnám elhallgattatni, de nem megy. Lehet, hogy így védekezik az ellen, hogy kihoztam? Vagy talán... Ohh, remek. Annyira izgulhattam, hogy sikerült „kisütni” és most várhatok, míg ideér valaki, aki jól... Aki nem élvezi. Körbetekintek, és az első kétlábú élőlény, diák felé kiabáltam. - Segítenél, légyszi?! - és akkor színészkedjünk kicsit. Nem én voltam kártya.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Jun◗
Számoljunk el tízig, ami alatt egy fújással adjuk ki a felesleges levegőt és feszültséget. Nem tart hosszú ideig, talán valamikor hasznos is, de nem most. Mármint, igazából nem vagyok annyi para, nem mindig akarok megveszni és hajat tépve ordítani. Végül is, én akartam muzsikát a folyosóra, csak nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztem. Lehetne rosszabb is, azt tudom jól, elvégre, legalább nem ugrál. Első pánik után hallgatva a dolgot, újratervezek. Ameddig nem jön ide egy tanár sem vagy prefektus, nincs gond. Nem? A büntetésekkel valóban nincs, nem félek annyira tőle, mint mondjuk a vizsgáktól, úgy láttam, eddig semmi olyat nem adtak senkinek, amibe belehalt. Nincsenek láncok, korbácsok, vagy bármi más rosszaságok. De ha tévedek... - Mmmmmh – egyenesedek fel végül, és az érkezőre pillantok. - Menő a hajad! - ez az első, amit ki tudok bökni a szokatlan színválasztást észlelve. Nem ítélek el semmit sem, még ha nem is akarnék ilyet magamnak, máson viszont abszolút nem zavar. Sőt. Egyre jobban divat, meg minden. Most viszont az ordító kisdoboz a lényeg. Ugye? - Hát, az, hogy valaki hozzányúlt. Egy kicsi extra hangerőre vágyhatott és... ez lett belőle – pedig mindent úgy csináltam, ahogy kell, kellett volna, csak hát ez van akkor, ha valaki új dologgal próbálkozik, vagy olyasmivel, ami nem az ő szintjét üti. Azaz, hogy többre vágytam, mint kellett volna. Ehm... - Eddig is folyamatosan zenélt, el van bűvölve, csak... nem ilyen hangosan. Te tudsz valamit, vagy hagyjuk itt és tegyünk úgy, mintha nem is látnánk? - mert hallani ezt még a holtak is hallják. Jó, nem olyan vészes, de így, hogy visszapattan a falakról a hang...
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Jun◗
Tanácstalanul vakarom csak fejemet egyelőre, ebben ennyi volt csak, úgy néz ki. Mármint az ötletek között a megoldásnak. Hát, vannak ilyen napok, amikor minden nehezebb, mint aminek kinéz. Vagy épp lehetetlen. Kezemet leengedve, aprót sóhajtva nézek le a zenecsodára, amely nem akarja az igazat. Jó, tudom, ez az én saram, én akartam, no de nem egészen így. Igazából, valahol örülnöm kellene, csak épp, ha valamit szeretnék és nem úgy jön össze, még manapság is hajlamos vagyok erre, hogy elkezdem lógatni az orrom. Itt vagyok egy tanévnyi ideje, és hogy mit fejlődtem? Azért akadnak olyanok, amiket mosolyogva tudnék sorolni, de kevesebb, mint amit elhallgatok. Szóval, ezért is jó a srác érdekes színű haja, ami legalább egy időre eltereli az ember gondolatait. Lehet, hogy megleptem azzal, hogy dicsértem, nem leszóltam? Érdekes lenne, de tudom milyenek az emberek nagy része és az tök mindegy, hogy mágus vagy épp nem. Ott vannak a neten is, amikor látok egy olyan képet, ahol az embernek épp színes a haja. A csajokat – persze csak ha szépek -, agyondicsérik, a srácokat meg jól leszólják. Szóval, ja, és akkor még a finom kommenteket olvastam. - Áhh, akkor... ha nagyon idegesítő lesz, kidobjuk az ablakon – mert ez totál egyszerű megoldás, már nem azért. Igen, ami rossz, azt ott kell kidobni. Nem, ezt nem gondoltam ilyen komolyan, de az, hogy menjünk egy felnőttért és vele oldassuk meg, már nem tűnt annyira vagány megoldásnak. Igazából, folyton ezen viaskodom. Ki érti ezt? - Szia Moon! Én Elijah vagyok – én viszont kezet nyújtanék, csak épp ő hajol meg. Kicsit sután pislogok rá, majd aztán dereng fel valami arról, hogy az ázsiai környéken ez a szokás. Nem, nem vagyok rasszista, egyszerűen csak felszínesek az ismereteim. - Öhm, bocsi – engedem le a kezem és egy kicsit ügyetlen meghajlást mutatok be, valahogy úgy, mint ő. Vagy valami olyasmi. Aztán ismét lepillantok a zenedobozra és rámordulok, mint egy bolhás kutya. - Akkor legalább valami szépet is játszhatnál! - a folyosó is éled, szóval, ideje lesz okkosban gondolkodni.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Kolos◗
És akkor ismét itt. A napbarna szín ugyan nem sikerült, de a szeplőim igen erősek lettek és persze azért valamennyi színem csak lett, anyáék szerint már megérte a sulis táborozás, mert addig sem bent voltam, és képernyőt bámultam. Pedig mennyi mindenről lemaradtam! Kijött egy csomó játék, meg minden újdonság, a kedvenc videósaim is ontották a tartalmakat és alig tudtam felzárkózni, mert közben program volt szülőkkel, a haverokkal, minden. Bruh. Nem, nem fog ez így menni, egyszerre kell arra figyelnem, hogy mágus vagyok – kicsi, és titkos -, meg hogy megmaradjak annak a kiskockának, aminek elindultam. És itt nem tudom csak úgy előkapni a szünetekben a kütyüimet, bár lenne rá mód, elvileg, felruházzák vagy felrúnázzák, fene se figyelt már erre és akkor menni fog. Persze biztos nem fognak WIFI kódot osztogatni, és a lefedettség sem játszik erre, tehát megint sehol sem vagyok, és akkor nem tanulnék. Pedig valamennyire muszáj, hogy átmenjek. Engem egészen meglepett a vizsgák eredménye, pedig az Elfogadhatón kívül nem kaptam sokkal változatosabb jegyeket, DE átmentem. És ez csoda, nekem csoda. Új könyvvel a kezemben és megannyi gondolattal a fejemben haladok előre. Ez a folyosó frusztrál mert itt mindenki zsibog, még mindig igencsak be tudok parázni, ha egy kép megmoccan, de itt még beszélnek is, hangosan, arról akár, hogy milyen gyűrött az ingem, milyen kócos vagyok, vagy épp másokról. Tehát, képzelhetitek, hogy sietek. Nem, nem félek a mágiától, annyira. És akkor a kéz csapódik a vállamra. Épp kesergek magamban, hogy mennyire jó lenne kipróbálni azt a Zelda játékot, és olyannyira meglep a srác, hogy felkiáltok. Nem, nem sikítok, kiáltok. - Én nem hiszek a mozgó festményeknek! - pillázok fel rá, mert igen sokkoló, de hát ő nem festmény. Ő él. Mit is mondott? Színezőkör? - Én.. én.. akarok?
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Kolos◗
Az a szerencsém abban, hogy nem ejtem el még a cuccaimat is ijedtemben, hogy abba kapaszkodok, mintha az lenne a valóság egy olyan szeletje, ami támaszt ad az... őrületben? Vagy a pánikban, bár itt lassan már teljesen mindegy, melyiket nézem, mert mindegyikbe beleillik kicsit. Oké, ezt is picit túlgondolom tudom én, de hát, igazándiból tényleg csak a hirtelen támadás az, amely ennyire kizökkentett a fejemben lévő kis világból. Oké, háromig elszámolok és visszatérek a valóságba. Bár, mióta ide járok, nekem ez inkább egy naaaagyon hosszú álom, amiből csipkedéssel sem tudok felébredni. - Színpadra? - oké, most még jobban meghökkenek, mint eddig. Lehet fokozni? Ki hogy veszi, persze, de ha ez a srác azt akarja, hogy énekeljek, akkor jobb ha most fut, de a freskón lakók is. Tényleg. Botfülem, fahangom és meg mindenem van. - Szegény nézők, ha ezt kell hallaniuk... - motyogok, inkább hangosan gondolkodva a dolgon, elképzelve, hogy én énekelek nekik. Hát, megéri, ha majd azért fizetnek, hogy maradjak csendben! - Én nem tudom... - aztán kapcsolok, hogy adott valamit, vagyis akart, csak nem kaptam utána. A szórólapra bámulok, lassan, de olvasva követem a sorokat és megvilágosodok. Ó, nem színező! - És azt mondod, hogy... hogy nekem van tehetségem ehhez? Ha mindenki ott van, akkor lehet jó – színjátszás. Hát, az is olyan dolog, amit még nem próbáltam, és nem is gondoltam rá. De nem is hiszem, hogy tényleg komolyan gondolta, hogy engem akar oda.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Jun◗
- Ihh! Azt kéne még csak... - elképzeli, mit jelent a még csúnyább. Hát, van egy pár káromkodós zene, amik még nekem is soknak számítanak, pedig néha-néha el tudom magam szólni cifrán, de azok... Na azt inkább tényleg ne. Szerintem, akármennyire is szeretek zenét hallgatni mindenféle stílusban, ritka alpárinak számítanak, és szerencsére anyáéknak nem kell azon aggódnia, hogy ilyenekkel borzolom a kedélyeket. Lehet ettől nem leszek majd menő a későbbiekben, de egye a fene. Vállalom! - Szerintem meg... szerintem nem megfelelően állították be, vagy elromlott. Volt egy magnóm, még apa kapta kicsinek, és annak is egy idő után elromlott a tekerője és csak hangosan szólt, hiába állítgattad. Lehet ennek is valami ilyesmi lehet – bár nem hiszem, hogy ezen lenne ilyen gomb, itt minden mágiával van csinálva, semmi sem egyszerű, semmit sem lehet szinte csak úgy megoldani. Nem bánt a dolog és nem is bosszant, csak mivel nekem sok dolog még tényleg értelmetlen meg fura, így aztán semmivel sem tudok egyelőre mit kezdeni. Nem baj, még csak az első évem ez, ebben a világban, ebben az iskolában, bőven lesz rá időm, legalább azt megtanulni, hogy hogyan hallgattassak el hangos gramofonokat. Vagy reptessek magamhoz dolgokat, amikor lusta vagyok. Az a másik, amit mindenképp szeretnék megtanulni. Tök béna, nem? Mások a menő átkok meg bűbájok miatt izgulnak és tepernek előre, én meg csak azt akarom kibekkelni, amikor lusta vagyok felkelni valamiért. Nevetni támad kedvem, de lenyelem. Nem mutatna most jól. - Itt élünk egy ideje, de amúgy Belgiumból. És te? Neked még különlegesebb neved van, mint nekem, nem csak a hajad – keleti, de hogy mennyire, azt én nem tudhatom. Ebben apa a jó, ő utazik rengeteget, és igazából én is annak akartam készülni. Mármint, sok ötletem volt, tippem, de én is utazni kívántam a legjobban, mert amikor nyaralni megyünk ide-oda, azt tökre élvezem. Csak ez a mágia dolog most elég erősen beleköpött a levesbe. Ajh. - Hát, mert nem akarok tiszteletlen lenni, mert te nem kézfogós vagy vagy bármi. Nem tudom amúgy, megszokásból – főleg, ha valamit elrontok, leverek, vagy bármi történik vele. Berögződés. - Ha itt hagyjuk ezt a vacakot, nagy gáz lesz belőle?
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Kolos◗
Oké, ez olyan lehet, mint azok a parfümárusok a plázáknál, akiket alig lehet levakarni, pedig tuti, hogy nem akarsz semmit venni. Jó, ez elég erős példa, de na. Igazából elszaladhatnék, ami igen érett viselkedés lenne, na meg bunkó is, de igazából még mindig kicsit földbe van gyökerezve a lábam, és nemigen tudok moccanni. Szóval a parfümös példa nem annyira jó, de nem jutott más az eszembe. Sok hülyeség van a kobakban, tudom. - Tényleg? - megszeppenek és pislogok is nagyokat, mint az őzike, vagy épp a birka. Hát hallanák akkor a kiáltásom, amikor belerúgok valamibe vagy amikor mérges vagyok. Na akkor az igazi! Ez? Ez most nem az igazi volt, csak... valami. - Jaj istenem, cikkek. Azoktól zavarba jönnék, nem is kell – rázom meg a fejem, nem szükséges sem plakát, se semmi. Persze, tök jól hangzik, meg kecsegtető, de a valóságban tökre fura magáról olvasnia az embernek – a legtöbb esetben -, vagy épp már egyenesen zavaró. Én még nem kerültem be az újságba, és jobb is. Én inkább a hullócsillag típus vagyok, de most törjem le? Milyen lelkes! - Nem, igazából sose mesélt nekem senki arról, hogy mik vannak ott. Pláne nem a bulikról – nem is tudom felidézni igazándiból, hogy beszéltem-e valaha színjátszóssal. Vagy csak én nem figyeltem erre, vagy nagyon ritkák, vagy titkos. Nem tudom, melyik tippem az erősebb. A fejemet kicsit félrebillentem, miközben hallgatom őt. Mint a sportcsapatok, abban is mindenki menő, de az ilyen sorozatokban a színjátszók a gyíkok. Szóval, akkor mi az igazság? - Áhh! Értem én, értem. Vagyis nem, de majd egyszer biztosan megfogom. A lányok meg... mindig a menőkre figyelnek, rajtam ennyi nem fog segíteni, de azért köszi – hát, hogy majd pont én leszek ettől jobb náluk. Hah! Jó vicc. Igazából épp vissza akarnám adni a papírt, amikor szemeim tágra nyílnak. Hogy mi? Én? - Hát de... de arról még nem is volt szó! Vagy igen? Azt mondtam, hogy megyek? Jaj... jaj, jaj – én, színjátszás, próbaterem. És még nem tudja, kivel hozta össze a sors. Ha varázsolni is kell közben, akkor fél hatra ki is fog rúgni. - Ö.. ötre.. de hol?
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Kolos◗
Őszintén, most kezdek feléledni és felfogni, hogy mégis mi a fene folyik körülöttem. Tehát, itt az új év, új lehetőségek és persze még nehezebb tananyag. Nyakig benne fogok lenni a szószban, és akkor még finoman fejeztem ki magam. Az első vizsgáimon is majdnem elsüllyedtem, nekem igazából olyan korrepetálásra lenne szükségem, ami mindent átfog, na jó, nem mindent, de elég sok tárgyat, és mégis, sikerült olyan dologra feliratkoznom, akaratlanul, amiről fogalmam sincs, tehetségem és tapasztalatom még annyi se, és időm! A drága idő. Idén tuti meg fogok bukni, mint a huzat. Hogy az a... - Öhm, oké. Balra, jobbra, megint jobbra és balra. Azt hiszem, meg fogom találni, de ha nem... majd improvizálok. Egy kérdés, ha már így.. így sikerült nekem ide bejelentkezni. Mi lesz ott? Tényleg elő kell adni valamit meg... sok próba van? - igazából az érdekel, kik járnak oda, mennyire béna dolog ez, meg hogy mennyire komoly. De ezeket nem illik megkérdezni, úgy néz ki, ezt nekem kell majd kitapasztalnom, amint odaérek. Komolyan. Tuti én vagyok az egyetlen olyan bolond, aki csak azért lesz ott, mert annyira berezelt, hogy fogalma sem volt, mire is jelentkezik. Sőt, és még bele is ment! Ha ez nem lesz égés, akkor semmi sem. Még egy erdőtűz sem. - Reméljük – bólogatok párat, majd megfogva a lapot, odaszorítom a könyvekhez azt is, amibe még mindig kapaszkodom és amit ölelgetek, mintha valami plüss lenne. Most kéne futni, de már minek. Ezt elintéztem. - Elijah vagyok. És.. és te? - nekem ismeretlen a srác, az iskola nagy része az, így nem nagy kérdés az, amit megeresztek. Vagy tudnom kellene valamiről?
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Kolos◗
- Ó az ég szerelme... nincs ehhez egy térkép? – sóhajtok egyet, és ismétlem el magában azt az útvonalat, amit felsorolt. Oké, jobban bele kellene vetnem magam a kastély zugait illetően, de annyit sétálni nem szeretek, akárhogy is nézem, ez túl hatalmas falat ahhoz, hogy csak úgy le lehessen gyűrni. Igazából, darabolva se mennem egyszerűen. - Nincs egy tollad? Felírom ennek a hátuljára – bökök a szórólapra, amit adott. Ciki vagy sem, hétfőig sok óra telik el, sok minden fog történni, és a tananyag, amit beletömök a kobakba, ki fogja ezt lökni. Nagyon. - Ne is emlegesd azt... - fintorodom el egy kicsit, majd a fejem rázom meg. Ha valami nem, hát a bájitaltan nem hiányzik senki életéből, az enyémből pedig főleg nem. Ez van, ameddig kell, elviselem, aztán, amint nem... le lehet adni amúgy valamit, ha nem megy? Ezen nem is gondolkodtam el annyira. Na majd, ha odaérek. Egyelőre így is elég kaotikus a rendszer, nem kellene megzavarni, főleg, hogy most csináltam a pluszmelót. - Hát... egy kicsit nem árt, de ha nem szabad, akkor ne – kicsit csalódott az arcom, de végül is, lehetett erre számítani, elvégre, akkor hol marad az élvezet, meg a minden, no meg, akkor félő, mármint gondolom ő véli úgy, hogy ha már mindent tudok, el se megyek vagy akármi. Igazából felmerült bennem, hogy nem megyek el, de ha most megtalált, akkor máskor is megfog, és akkor biztos totálisan rám ijeszt. Nem, nem így, hogy meglep, hanem komolyan. Neki is van hangja, nem csak nekem. - Rendben van, Kolos, megjegyzem – még picit ki is húzom magam, és bólogatok. Érdekes neve van, magyar, és ott sok a fura név, egy babaneves oldalon láttam párat, és ennél furább nekem már csak a György vagy épp a Vendel. Meg még sok más minden. Már ezért is könnyebb megjegyezni. Vagy csak az emlék... - Igyekszem! - oké, totál hülyeség, hogy azonnal engedelmeskedem egy idegennek, de itt már csak ilyen. A prefektusok is diákok és mégis hallgatni kell rájuk. Ki érti ezt...
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Jun◗
Egyszerűbb lett volna ott hagyni, ahol találtam. De úgy néz ki, annyi szerencsém csak van, hogy nem kenem egyből magamra. Igazából, tényleg nem az én művem ez. Már akkor is szólt, amikor megtaláltam, folyamatosan zenélt, így ezt nem én tettem vele. Sőt, láttam olyat is, hogy valaki beleszólt, és azt a muzsikát játszotta! Lehet csak tévedek, és ilyen nincs, és csak totálisan félreértettem az egészet. Lehet nem. Azonban én már kértem sok mindenre, abban a pár pillanatban, amikor még egyedül voltam, de fennállt a probléma. A beste nem hallgat rám, ilyen egyszerű. Bár nem is csodálkozom, múltkor a lépcső gondolt egyet, aztán meg az a titkos folyosó váltott egyirányú utacskává. - Mmmm – húzom vissza magam ide, a folyosóra, mivel most nem az a gond, hogy merre nem tudok menni. A zene nem hallgatott el, odébb léptünk, de attól még hangosan kell beszélni. És akik elhaladnak erre, azok bizony furán néznek ránk. Aha, tuti belekeverik a srácot is, amit nem akartam. Utólag is bocsi. - Nekem igen, de Magyarország is. Más mindkettő és ez a jó, mindegyiknek megvan a maga szépsége. Szóval, ha nem a városokat nézzük, hanem vidéket, talán odakint szebb – emlékszem vissza a kirándulásokra, vagy épp csak amikor átutaztunk egyik városból a másikba. Itt is tettünk ilyet, itt a falvak kicsit furák és lepukkantak, de volt nagyon szép is. De hol nincs ilyen? - Aaaa, olyan messziről! Apa hozott onnan pár dolgot, amikor ott volt, hűtőmágnest meg furi édességeket. Ja meg fotókat. Mikor jöttetek ide? - megvan még a lelki szemeim előtt apa beszámolója, de nem sokat repült arra, helyettesített, amikor sztrájkoltak a pilóták vagy egyszerűen kevesen voltak. Aztán lehet megy még arra, nem tudom. Sokat utazik, mint mindig, de már megszoktuk anyuval. - Hát nem, de ahány ország, annyi szokás. Van ahol ölelkezni kell, meg ilyenek. Szerintem itt ilyen fura dolgok nincsenek, a kézfogás meg olyan... nemzetközi – vonom meg a vállam, hogy én ezekbe nem mentem bele. Köszönök ha kell és kész. - Akkor menjünk egyelőre oda, aaaa... falhoz. Ott nem süketülünk meg. Persze ha van kedved. Van nálam pár cukor, ha kérsz. Kárpótlásul a hangzavarért.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Kolos◗
Mire elballagok. Hát, az se most lesz, főleg, ha addig elkaszálnak még pár vizsgán év végén, és ismételnem kell. Én tökre felkészültem erre a forgatókönyvre, még anyáéknak is említettem, hogy nehéz azért itt és lehet meg fog esni, de ők azt mondták, okos gyerek vagyok, majd megoldom. De hogy hogyan, azt már nem mondta meg senki sem. Tanulni kell, tanulni és... tanulni. Nem hangzik ez nehéznek. - Kivéve ha úgy eltévedek, hogy évekig nem kerülök elő – nevetem el kicsit magam, mert tökre elképzelhető egy ilyen helyen, vagy csak épp így oldom a feszültséget. Vagy valami olyasmi. Főképp ha az elől kell elbújni, ami rám vár. Mondjuk erről a szakkörről. De fog még fájni fejem miatta. - Rendben van, akkor kivárom... a sorom vagy mimet – kicsit ijesztően széles lett a mosolya, amely mögött annyi minden lapulhat, hogy csak na, de remélem, most csak annak van öröme, hogy sikerült ez az egész. Vagy esetleg arról, ami azokon a próbákon történik és ő tud róla. Ezért még kicsit kíváncsibb is lettem, no de az se megoldás, ha nyaggatom, mert akkor lecsap a nagy kezeivel, az pedig igencsak fájdalmas lenne, a sokk után. A dámák meg csak mondják és mondják, még nevetnek is, de oda se figyelek. Minek. Nem hiszek nekik, mondtam. -Órán? Eljátszhatom hogy tudom az anyagot, ez tényleg jó – meg persze értem én, néha el is maradhat egy-egy óra. Remek! Sőt! De azért mégse kellett volna csak így, elvégre, tényleg annyit se mondtam, hogy fapapucs. Tudod mi jó azért ebben? Hogy nem valami veszélyes dologra sikerült jelentkeznem. Na akkor... - Oké, oké, készülök – de mivel? Vinni kell valamit, esszét, fogalmazást magamról? Az ilyen helyeken kell valami. Majd összedobom, ha kitisztult a fejem. Tökéletes. Nem is csinálta volna senki sem jobban. A fejemet rázva indulok utamra tovább, és ívesen kikerülök bárkit, aki rám néz hosszabban. Még a véletlen beszerveznek egy bájitalszakkörbe... // mission completed - köszi a játékot! //
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Jun◗
- Mondjuk, igazából itt is. Volt az a... zizi vagy micsoda, meg az a másik, az a fagyi, amiben az a nagyon rossz ízű krém van, nem a rendes fagyi. Háh. Kinek mi számít annak, az a savanyú valami egészen jó volt, meg is ettem mindet. Elég hamar – emlékezem vissza arra, amikor megjött a kis csomag és felfedeztem. Meg aztán ahogy fájt végül a hasam tőle, mert túl sok volt és tömény. Na mindegy is, nem zavar a dolog, most is simán csinálok ilyeneket, mindenki csinál ilyeneket, ebben nincs különlegesség. Egy rakat gyerek, és a legtöbb szeret enni is. Én biztosan. - Tarisznyarák? Hű... ez már kicsit tényleg annak is hangzik. De apa valami banánosat hozott. Életemben nem ettem olyan furát, pedig én ettem abból a nagyon erősből is már. Meg van az a fura ropi is, nem? - ha már beszélünk, akkor érdeklődöm, mert miért ne. Nem vagyok olyan, aki csak imitálja, hogy nyit a másik felé, nem akarok olyan lenni. Lehet nem a legjobb ez sem, viszont én vagyok, teljesen. Még ha emiatt furának is tartanak páran, vagy idegesítőnek. Abból nem volt sok, de akadt, csak nem bántott meg. Azt nehéz. - Akkor az sem most volt, mi olyan négy éve, vagyis mindjárt öt. De előtte is jártunk erre néha, nyaralni. Anya szereti a Balatont és a virágkarnevált, amikor tudtunk, eljöttünk nyáron. És aközben tanulgattam a nyelvet. De te ugye többet tudsz a nyelvről, mint én – nekem szóban erősebb, mint írásban elv érvényesül, majd elkopik, ha gyakorlom. Lesz rá időm. Addig is, ha már felajánlottam, odébb is lépkedem, el attól a hangos vacaktól, és felszusszanok. Itt egy fokkal jobb, mivel ennek a nagy folyosónak az akusztikája tök fura, csak keresni kell a jó helyet. - Senkinek nincsen, szerencsére amúgy nem zajos iskola ez – veszem elő az emlegetett cukorkát és nyújtom felé. Savanyú, alig édes de mégse kellemetlen. A kedvencem. - Kérsz akkor?
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Jun◗
- Ööö... igen! Pontosan az, a színes rizs. De inkább csak a fogadba ragad bele – főleg, ha lyukas is, mint az én bal hátsóm, akkor roppant kellemetlen. Jó a fogorvosunk, szerencsére, ez olyan apás dolog, ő intézte, mert neki is ő csinál mindent, mi meg mentünk oda. Nem is kell félni tőle, a legtöbben azt teszik, de nekem már odakint se kellett gügyögnie a dokinak, mikor kisebb voltam. Persze, féltem, hogy fájni fog, de ennyi, attól még nem csaptam ki a hisztit. Másik orvosoktól se tettem vagy teszem, ez valami fura dolog lehet velem, mert a legtöbben mindkettőtől irtóznak, én meg önként mentem a hóhér karjaiba – ahogy emlegették. - Egeeen, az. Én olyan lelkes voltam, amikor kaptam a Mikulás csomagban és szomorú voltam napokig, hogy nem olyan.. mint az igazi. Ez illúzióromboló valahol – csóválom a fejem, mintha a világ hatalmas dolga okozott volna ekkora csalódást, nem pedig valami édesség. Persze, nekem nem is kell még tőzsdével meg politikával foglalkozni, ez legyen egyelőre a suli mellett a legnagyobb gondom, hogy amit eszek, az nem ízlik. - Nem tudom, hogy csokis volt-e, de annyira nem vészesen. Ha túl édes valami, nem eszem meg, de ez sós is volt így elment. Megmutatnám képről, meg lefotóztam őket, csak épp itt nem működik semmi és nem is hoztam elektromos kütyüt. Azért kár, vagy te... nem élsz ilyenekkel? - hallottam már arról, hogy sokan még a létezését sem nagyon ismerik még egy telefonnak sem, így jobb, ha úgy világít rá az ember, meg én is, hogy tudom, ki mennyire van ebben képben. Nem elítélésképp, még ha nekem ez nagyon fura és hihetetlen, csak azért, hogy ne égessem be magamat. Jobban. - Menjetek el egyszer, ha tudtok. Én azt hittem tök béna meg lányos dolog, de például csináltak olyan kocsit, amin dínó volt, vagy épp valami szuperhős. És nem is látszik, hogy virágból van – meg persze van még rakat más program is, de nem most adom elő, meg nem is emlékszem mindre. A cukrot végül odanyújtom, majd bekapok egyet magam is. - Igen, én is szeretem. Nem olyan kavicsos, mint a tenger és nem is hideg, mármint, amikor nyár van. Csak mindig nagyon sok az ember és hangosak. Deeee.. a lángos finom! És... - visszatekintek a gramofon irányába. Kicsit elhalkult, vagy csak rosszul hallom. - Ó, lehet lemerül..
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Jun◗
- Nekem nem jött be, de nem vagyunk egyformák – szerencsére. Mármint ne értsen félre senki, nekem nincs gondom a sráccal, azzal lenne, ha mindenki, minden egyes embernek ugyan azt kellene szeretni. Jó, akkor nem tudnám, hogy létezik más, de... de jó se lenne. Így a legjobb, annyi szent. A változatosság jó, csak akkor felesleges, amikor finom az ebéd és hetekig enném, vagy egy zene annyira leköt, hogy újra és újra csak azt játszom le. - Óóóó! Én is az vagyok! Az én apukám pilóta, ezért utazik sokat és hallok sokat a helyekről, ahova jár. Azt hittem ide nem járnak sokan a mugliszületésűek közül. De azért tök jó, hogy nem vagyok egyedül! - mert hát honnan a fenéből tudjam én azt, ki merről jött ugyebár. Nem látok bele senki fejébe sem, és nem illik ezt kérdezni se, azt már megtanultam, mármint az eddigi életem során. Vannak kérdések, amik érdekelnek, de nem illik kimondani. Nők súlya, kora, meg hogy mennyi az annyi, apa mondogatott pár ilyet. Pasiknál annyi nincs, azonban úgy logikázom, ez is az lehet. - Szeretem őket, igen. Meg igazából sok mindent nézek, amit persze lehet. Nem engedik nagyon a korhatáros dolgokat, pedig láttam már véres filmet. Meg olyat is, amiben volt meztelen nő, de azt anya nem tudja. Szóóóval... én is bírom, igen. Őt mondjuk nem ismerem, én inkább a Marvel féle hősöket szeretem mostanság, előtte meg... meséket néztem – nevetem el magam, mert gyerekként meséket néztem, most ezeket, meg Star Wars, aztán majd jönnek az akciófilmek meg a sport. Meg bármi. Igazából, a horrorfilmek érdekelnek, azok az igazi ijesztő filmek, csak még az eléggé messze van, és bár van kísértés, egyelőre jó gyerek voltam. - Hasonlít a neve Aquaman-re, ő is nagyon jó. Kár, hogy nem tudunk kimenni moziba – ezt sajnálom, hogy nincs a faluba és ami lenne az nagyon messze van innen. De majd bepótlom nyáron, mire való az internet. - Nem a tortába szoktak arcot nyomni? Bár... végül is – képzelem el, milyen lehet egy jó sajtos és tejfölös arcpakolás. Aztán hopp, már fel is ültem az ablakpárkányra, kényelmesebb, mint ácsorogni. És ha tényleg abbamarad a zene, akkor könnyen vissza tudom majd vinni azt a vacakot. Csak kell egy kis idő még. - És amúgy neked nem volt fura? Mármint, amikor megtudtad, hogy ez a világ létezik, meg minden.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Jun◗
- Hát most én is így vagyok vele, mármint, lehet, hogy találkoztam másokkal is, csak nem tudok róla – mert hát tényleg nincs ez senkire sem ráírva. Így egyszerűbb lenne, de inkább maradjunk annál, amikor már a beszélgetés maga terelődik oda és könnyebb. Úgy néz ki, mások is átélték azt, amit mi is, és persze ezzel nincs semmi gond, egy percig se hittem, hogy ezzel egyedül csak én vagyok így, elképzeltem, hogy akadt-e már olyan, aki partvissal kergette ki azt, aki segíteni akart nekik, vagy épp a rosszabb fajtát, aki a gyereket üldözte el, mert ilyennel nem tud és nem is akar mit kezdeni. Ó, én tudom, hogy az átlagban élek. De ez a kényelmes. - A vonatokon? Miért, mi volt ott? Valami szörny vagy... na mindegy is. Én úgy vagyok vele, hogy az csak film, nem lesz belőle semmi gáz. Ki nem mászik a tévéből, nem lesz valóságos, vagyis akadhat olyan, ami még sikerülhetne is, viszont nem. Szóval, ne aggódj, nem lesz gáz a vonaton se! - nem azt mondom, hogy csak azt nézzen vagy egyáltalán nézzen, hanem inkább, hogy ne rettegjen alaptalanul. Én megpróbálom, bár, őszintén nem vagyok mestere, mert alig láttam ilyeneket és abból sem a legvészesebbeket, mégis, egyszerűbb azt mutatni, hogy rám hallgathat, mert értek hozzá és értem hogyan működik. Meg miért ne. - Ühüüm, ilyesmiket bámulok én otthon. Idebent meg olvasni szoktam. Most Stephen King-et olvasok, ő is jó ijesztő könyveket ír! - legalább a könyvek működnek idebent és nem csak az van, amiket a könyvtárba halmoztak fel. Ezek anya könyvei, neki van egy kisebb gyűjteménye, és mivel a csomagok is elérnek ide, amit úgy érez, azt elküld, hogy olvassam el. Őszintén, ebben engedékenyebb, mint a filmekkel, valahogyan, szerintem úgy van vele, hogy örül, hogy olvasok és nem csak pötyögök a telefonomon. A szomszéd srác ilyen, és hát... - Aaauh. Azért abba csak nem ami forró. Mert a hab meg a tejföl oké. Bár én lehet inkább a kaját sajnálnám, mint az arcomat – töprengek el, hogy ha lenne testvérem és így viselkedne, akkor mi lenne a legnagyobb bajom. Nem az arcmosás. - Akkor neked könnyebb volt, én aligha fogtam fel, meg most se. Túl sok, vagy inkább sokk elsőre meg ötödjére is. De nem panaszkodom – csak egy kicsit.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Jun◗
- Zombik a vonaton. Na az egy egészen új környezet mindenkinek, elég... meredek. De így elbújtak rajta vagy ott lettek zombik? - pislogok, mert hát, még ha film is, olyan vonatra ép eszű ember nem száll, amin hörgő, rothadó és mégis járkáló holtak leledzenek. Vagy mégis? Vannak ezeknek a filmeknek logikájuk, vagy csak fejest kell ugrani a veszélybe? Meglepne, de hát épp melyik a fontos, az akció vagy a hitelesség. Sokszor nem járnak kéz a kézben, mert hát, hogy lenne akkor látványos. Értem én a logikát, mert akkor senki nem nézne filmeket csak a saját életét. - Mi a gond a szóismétléssel? Megesik, én is szoktam – vonom meg a vállam, hogy ezen én aztán nem akadok fenn. Amikor beadandót írtam, vagy írok, ott bújnak elő ezek a gondok, és mégis, úgy hagyom, ahogy van. Nekem azt mondták annak idején, mindig az a jó gondolat, ami elsőre jön, mert az az igazi, a többi meg már csak túlgondolás. Ha épp ismétlem magam? Hát ez van. Szerintem egy tanár el tudja viselni ezt, de amikor meg a kis segítő pennát használom, akkor meg aztán javít serényen, így át sem kell néznem. Csak amikor már úgy érzem, merül, mert kivesz belőle a varázs. Ezt akkor tapasztaltam meg, amikor beadva egy dolgozatot, nos... igencsak kibuktak rajta a hibák, de szerintem az is, aki javította. Akkor láttam meg, hogy ezek is le tudnak merülni, és milyen csalódás! Mert miért nem örök a mágia? - Mangák? - pislogok párat, mikor elszakadok a múltbéli botlástól. - Jaj! Azok a képregények japánból, nem? Egyik ismerősömnek van, ott láttam párat. Ilyen... robotosat meg vámpírosat is. Mondjuk én inkább a szuperhősöset szeretem, meg a Garfield-ot, de azok se rosszak – nem az én műfajom ugyan, de tényleg volt benne potenciál. Más, mint a megszokott. Eleve fordítva kezdtem el olvasni, szóval... - Minden testvér ilyen, gondolom. Nekem nincs, így nincs tapasztalatom sem, abban viszont igen, hogy a kaja fontos – bólogatok nagyokat, mert enni szeretek. Ki nem? Ritka olyat látni, főleg ebben az országban. - Neked nem voltak furák az itteni ételek? - gondolok vissza az első élményemre a túrós tésztával, a töltött káposztával, vagy a lecsóval. Bármivel. De azóta kibékültünk! - Hát nem ilyet! - nevetve bökök a most éppen csukladozó gramofonra. Na, csak javul valamit ez is! - Amúgy bármifélét. Rock, pop, vagy épp valami régi diszkó. Nem szoktam nagyon válogatni, inkább a hangulat fog meg. És téged? A mangás zenék?
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖úristen◗
Nem, nem, nem, nem és nem.Mantrázok magamban, meditálnék is, ha tudnék. Vizsgák, már megint a vizsgák, hát nem most írtunk?! És megint? Úgy érzem, az összes hajam kihullik ettől az egész helyzettől, ami nem lenne baj, apám csak örülne, mert szerinte ez se normális, hogy úgy nézek ki lassan, mint valami hippi. Vagy huligán. Fene sem tudja, milyen szót használt. De itt jó, nem ér utol és aztán ja, én elvagyok, elszórakozom, elszórakoztatnak, vannak tök jó arcok, ezt már megtanultam, seggfejek is, mit számít. Aztán ugye... Vizsgák. Igazából azt kell mondjam, hogy év közben egész jól ment, senkit nem küldtem a gyengélkedőre, magamat se nagyon, így talán van esélyem arra, hogy a vizsgáztatókat sem. Hogy átmenjek? Az már más kérdés. Tudjátok, ez olyan, mint a takarítás, addig kell ódázni, ameddig lehet és én mindenre figyeltem, csak a jegyzeteimre és a könyveimre nem. Aztán tessék, azon kapom magam, hogy bár az egyikből sikerült elkérnem a dolgokat, a másik hiányos, a harmadikra meg ráönthettem a kakaót vagy az ég tudja mit és olvashatatlan. És tessék, itt vagyunk. Vagy hat könyvet raktam egymásra és ezzel kívánok egyensúlyozni, de pont jó, az állam tökre rá tudom fektetni a felsőre és így látok is és el se ejtem. Nem merem, mert félek, ki leszek akasztva a következő évig, mint a könyvek merénylője. Brrr. Első lépés, második, megy ez nekem, egyre kevesebbszer ejtem a dolgokat, határozottan javul vagy végre ember méretűre nő a tenyerem. Meg a reflexem. Kinézem az asztalom, már látom magam ott ülve és a körmöm tövig rágva, a másik kezem meg lezsibbadva, hogy épp jegyzetelek. De, sajnos nem vagyok jóstehetség. Sem. Valamit épp ugatnék a beszólásfélére, aztán már csak arra van időm, hogy tágra nyílt szemekkel pillantsam meg a felém száguldó könyvet. Nem újdonság, láttam már galacsint, rágót és egyéb dolgokat megbűvölve repkedni az áldozatok felé, én is kipróbáltam, ez viszont olyan hévvel jön, hogy a gyorsvonat megirigyelhetné. Vagy nyilván csak felfújom, férfiasan sikítva dobom el a könyveket – meg fognak nyúzni, fel leszek lógatva – és elugrani nem, de az arcom akarom védeni, ehelyett amint becsapódik, felnyögök, a tüdőmből minden levegő kiszorul és végül, mint valami zombi, felhördülök. Észre sem veszem, hogy a könyvet szorítom, csak jön a sötétség és a zuhanás. Remélem, megint a labirintus... Rettentő ramaty idő és zuhanás. Kiáltva érkezem és próbálom kivédeni, valahol olvastam, mi az ideális póz meg ilyenek, aztán már lent is vagyok. Zihálva tapogatnám át magam, hogy egyben vagyok-e meg ilyenek, de érkezik Petya és mindent visz. Előbb a tüdő, most a gyomor, mint valami eszement viadal. A hányás és a káromkodás közötti állapotban lendül meg a kezem és vernyogok fel, mert oké, megütöttem, de ez fáj. Ez is. A jó ku... - Direkt hát... direkt – fogok a fájó pontra, majd feltápászkodva görnyedek előre és köpök egy embereset. Oké, nem hányunk, kis szédülés, de elmúlik. - Te kinek beszélsz? - egyenesedem ki, amennyire kényelmes és körbetekintve veszem észre a többieket. Némán formálok ó-t a látottakra, nagyobbat a lógó lányra. Van aki rosszabbul járt, igen. - Nyilván akkor lejött volna, ne kérdezz hülyeséget – lépkedem Petya mellé. - Le kell onnan lebegtetni vagy mi. Én öhm... inkább valaki próbálja meg, odaadom a pálcám is ha kell – mert megint nem bízok én ebben, aztán meg ha a lány repül miattam, repülök én is. Aztán, mint a villámcsapás, akár a távolban. - De ami még fontosabb... hol... hova kerültünk? - ez nem Kansas, Toto...
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖erdőcske és népecske◗
Senkinek nem kell a pálcám, nekem sem, szóval ez a kör marha hamar lement. De ahogy nézem, a csaj is lefog, valamit ügyködik. Nyelek egyet, ha itt töri össze magát előttem, akkor nem lesznek szép éjszakáim, de hát ugye, neki van több esze és eszébe jut a megoldás. Én nyekeregnék a fán és leesnék, ilyen rizikós esetekben nem tudok szépen és okosan dönteni, bevallom. Pedig már lassan harmadéves vagyok, ott kéne lennie a kisujjamban a mágiának, hogy na majd mindenre azt, de nincs. És talán nem is lesz, mások legyenek okosabbak. - Ez tök ügyes cucc – mutogatok, a gyomrom még mindig kicsit forog és fáj, Petyának nincs puha térde és ha a fizikát nézzük, estünk olyan erővel, hogy ennek fájnia is kell. De legalább nem akarok hányni, aztán terelnek minket, vagyis megérzem a nagyobbik kezét, amint finoman felszólít erre mert valóban, felfele bámulni most könnyebb. Egy nagyobb dörrenés miatt rezzenek össze, nem azért, mert félek a vihartól, hanem mert odakint – vagy hol van a valóság – jó és napos idő van, ez meg itt mindjárt leszakad és meglepett, így rázom hát meg a fejem, ez ránt ki a bambulásból, épp akkor, amikor a macska talpra esik. Még meg is tapsolom. - Szuper, hogy leértél. Üdv a földön – sütöm el a béna poént, aztán kiegyenesedek végleg, mutogatós körbeismerkedés történik, de az én homlokom azonnal ráncolódni kezd. - Ali? Nem vagyok Ali, a nevem Elijah – mintha sértve lennék, de nem, csak hát minek tudja rosszul, ha beleszólhatok. - De amúgy szia Sára. Nem minden nap ilyen fura amúgy, bár... elég sok – húzom el a számat, belegondolva abba, hogy mennyi fura dolog, esemény történik vagy hát eleve a mágia. Uhh. És ő pont azonnal futott bele, nem fogom csodálni, ha a vonatra vágyik vissza, én az első héten éreztem úgy, hogy csomagolok a francba, mert nem leszek itt, ebben az őrültek házában, ahol repkednek a poharak meg minden. De én speciális vagyok, azt hiszem. Legalább ebben? - Tanulni akartam, de az univerzum se akarja. Az biztos, ha emiatt bukok meg valamiből, megnyúzom a tettest – mordulok, de ott a vigyor az ajkaimon, hogy hálelujah, megint nem kell tanulni. Nem volt kedvem, és most... Azért azonban ez a viharos égbolt, amit felnézve látok, nem biztató, az összes szőr feláll tőle a hátamon meg ilyenek, közben Sára mondja a dolgokat, így visszaforgatom felé a tekintetem. - Vannak olyan könyvek, amikbe bele lehet lépni? - emelkedik meg szemöldököm, jön elő a mugli. Oké. Nekem a magától író penna is csoda volt, maga a penna, amivel írni kellett és én csaltam és tollat használtam és használok amíg csak lehet, de na. Oké. Fogom vissza magam, nem kéne ennyire földhözragadtnak bemutatnom magam. - Az otthon van, nem hozhattam el, mert elvileg nem működik – tessék, ebben most hasznos lehetnék, a mobil, hátha itt menne, fene vigye, hát jövőre elhozom, bár év végére ezerszer lemerül és itt nem divat a konnektor. Óóó szűzanya. - Nem tudom amúgy, mert nekem jött egy könyv és ennyire emlékszem csak, aztán már itt vagyok. Az olyan cuccok nem ilyen lomos szutykok szoktak lenni? A suliban elég nehéz lenne... - vonok vállat végül, a tarkóm vakarom, mert közben még a viharfelhők mellett van itt még valami. Gyorsan körbe is nézek, de én nem látok semmit. Vagy igen? - Szerintem keressünk valami szebb helyet, mert a végén még el is ázunk. Vagy... oké, befogom.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖erdőcske és népecske◗
Hát na, a fatörős jelenet nem volt semmi, de nem vagyok én olyan, hogy a szájamat tátom ilyesmin, arcom egy elismerő fintorba moccan, halkan hümmentek egyet, hogy ez nem nekem jutott előbb eszembe...! Persze, itt a pálcám, na de egy bot, hát menten nekem is kell egy, így szememmel kutatom mint az állat, hátha találok valamit. Aztán odébb látok is egyet, de egyelőre nem moccanok érte. Kivárom az alkalmat? Na meg figyelek. - Semmi gond amúgy, nem haragszom – persze vágom én Petya megjegyzése után, hogy mi volt itt a nagy köszöngetés meg minden. Aprót vigyorgok is a pajtás felé, hogy na, mik vannak, minden rosszban van valami jó, meg minden, neki meg most aztán főleg, én meg kapom azt, amit, egyelőre az értetlenséget. Jó, hogy Sára nem törte össze magát első körben, ez külön öröm, így akkor egész nyugodtan tudjuk megvitatni a helyzetet és persze, talán kitalálni valami olyat, amely hasznos lehet. Megint megvakarom a fejem búbját, ilyenkor szoktak ötletek jönni, amikor kihúzok egy szálat közben az üstökömből, de most... most semmi. Ott is annyi a kérdőjel, hogy abból is erdőt lehetne ültetni. Ajh. - Én szórakozni ilyennel? - meglepett arccal pislog egy sort, bár aztán egy szégyenlős „hja, igen” vigyorral vonok vállat, a könyvlapozgatós dolog vicces lenne, na de bezárni egy mesekönyvbe, az olyan mágia, amelyet még elképzelni sem tudok. - Hát most már mindegy ki mit csinált. Nekem a kezemben sem volt mesekönyv, mégis itt vagyok. Szerintem csak random kapott mindenki, aki kicsit közelebb volt, ha akarta, ha nem. Szerintetek valaki más szívatása ez? - el lehet képzelni a kreatívak közül, hogy ilyet is kiagyal, viszont ott bűzlik az egész, hogy nekem ez nagyon bonyolultnak tűnik ahhoz, hogy csak úgy egy diák megtegye. Viszont mindig vannak meglepetések, így aztán nem kell ezen sokat gondolkodni, majd kiderül, egyszer. - De ugye ki lehet jutni...? - bukik ki belőlem ismét, aztán leginkább egy másféle válasz hangzik el Lilitől, amire nem tudok nem nagyon nyelni. - F*sza... - mormogom arra, hogy akár itt is maradhatunk ha valaki megpiszkál minket és elveszi a könyvet. Akkor ezek szerint most ott fekszem a könyvtárban, szorongatom azt a könyvet és idebent meg állok és pofázok? Remek! - Tuti valaki meg fog minket találni és elveszi a könyvet. Nem akarok mesehős lenni! - nem nyávogok, nem nyávogok, ez tény. Inkább mérges vagyok, de nem Petyára, nem volt ráírva, hogy ez történik. Szegény... tuti most rágja magát, hogy mit csinált véletlen. - Ég is feketéllik... Biztató cím, ez inkább valami thriller lesz, nem mese – csóválom meg a fejem, most itt már tényleg nem vicc, főleg ha megint felnézek az égre, amely ezt sugallja, a címre utal meg minden és még mindig nagyon nincs jó érzésem ezzel az éggel kapcsolatban. Nem olyan, mint mikor valami kemény vihar csap le a strandon, vagy a városban, ez sokkal... mélyebb? Nincs hideg, mégis ráz a hideg folyamatosan, főleg mert közben még érezni azt a figyelő dolgot, érezni, hogy itt nem jó. Azért arcom felvidul egy kicsit, amint Lili felé fordulok. - Tényleg? Ez remek! Te... te tudsz majd segíteni felrúnázni? Vagy hogy kell? - érdeklődöm, addig sem ezzel a vacak hellyel kell foglalkozni. Figyelem őt, őket, amint a telefonnal bíbelődnek, forognak és világítanak, az már túl szép remény lett volna, ha van térerő és még hívni is lehetett volna segítséget. - Máshogy nem lehet üzenni kifele? Mondjuk ráírom a homlokomra, hogy ne piszkálj, az nem jelenik meg a fejemen kint? - spekulálok csak, azon történetek alapján, amiket valaha olvastam, akár képregény formájában. Talán bejön, talán hülyeség. Egy nagyobb dörrenés közben pont jól esik, aztán irányt választunk, miután a vakuval körbekémleltük a dolgokat. Fényben, főleg ebben, még parább az egész. - Oké! - indulnék meg, de gyors visszalépek és felkapom a nemrég kinézett botot. Egész vastag, nem fog kettétörni, mert épp ránézek, talán megcsapkodhatok vele szörnyet is, ha lesz. Remélem nem. De közben úgy nézek ki, mint valami túrázó. - Akkor menjünk – nem vagyok épp hősalkat, de nem küldhetek előre lányokat. Így magamra veszem ezt a terhet és elindulok Sára irányába, hátha járható, közben Petya felé sandítok, mennyire bírja. Amúgy tök vigyorognék, mert végre valami kaland, csak ja, nincs jó érzésem.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Laura◗
Tudom, hogy itt nagy a zsongás mindig a festmények miatt, de most mégis ide csoszogok be és ledobom magam a kanapéra és elfekszem mentem. Nem figyelek arra, ki és mit mondd, vagy épp kik vannak még bent, csak egy nagy sóhajjal engedem ki a feszültséget. Megint felmentem a baglyok közé, megint nem esett jól. Itt vagyok már két éve és ezzel nem tudok megbarátkozni. Nem szerettem a magasat sem, most már ha lenézek akár a csillagvizsgáló toronyból, nem zavar, nem szédülök. Nem bírtam az utazást sem, most már alszom a kocsiban, vonaton. De pár madárral nem tudok megbarátkozni. Sőt, menekülőt fújok, amint csak lehet, de most hirtelen nem találtam senkit sem, hogy megkérjem, küldje el nekem a levelet haza. Megírtam, mikor indulok vissza, meg, hogy túléltem a vizsgákat és szerintem meg sem buktam. Nemigen szokták meg ők sem, hogy néha így levelezünk, de anya szerint nagyon szépek ezek a madarak és olyan régies meg filmes érzete van az egésznek, ő jobban élvezni ezt, mint én. Pedig nagyon örülnék, ha lenne egy mágikus biciklivel ellátott postás, heti egyszer beteker, felveszi a cuccokat és huss! Lehet, én leszek majd ez és segítek azoknak, akik hasonlóan nem akarnak repülő tollas zsákokat használni bármire. Még egy sóhaj, már jól vagyok és meg sem csípett egyik sem. Múltkor sikerült, azt hittem, leesik majd az ujjam, úgy fájt. A barátságosabb madarak felé fordultam, azt mondták, azok alacsonyabban vannak és mondtam nekik pár kedves szót. Vagyis remegő hanggal, cincogva kértem meg, hogy vigye el ezt a kis papírt és nagyon köszönöm. Többre nem volt erőm és idáig szaladtam. Felülök végre, és körbenézek. Annyira csak nem feltűnő, hogy épp chillezem le a bensőmet. Kócos tincseimet lelapítom, hogy ne nézzek úgy ki, mint aki talált egy konnektort és bele is csókolt, majd hátradőlök. Lement az év nehéz része, most pár nap pihi. Kell ennél több? Aztán majd valami kellemesebb programot is kitalálok majd, nem akarok egész végig ücsörögni és most olvasni sem, annyit írtam a napokban, hogy a betűket most pihentetem. Enni mehettem volna mondjuk, vagy pancsolni az akváriumos szobába, amiről meséltek de a pánik ide űzött. No nem baj, pár percet még kibírok.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖erdőcske és népecske◗
- Nagyszerű! - lelkendezek, mert tényleg öröm, ha segít majd benne. Könnyebb lesz nekem azzal, kicsit az otthoni környezetet fogom dédelgetni és megnyugtat majd. A többi dolog most? Nem. Nagyon izzad a tenyerem, félek, ha valamit megfogok, úgy ugrik ki belőle, mint fürdésnél a szappan. Nem jó, hogy a mese ilyen, nem jó, hogy ez a hely ilyen és mi itt vagyunk. És nem egyedül, mert mindenki figyel ide-oda, mindenki nézelődik, mintha keresne valamit vagy valakit. Senki nem tudja mit, és mégis, ott van, mert... Mert. - Eeeeh, nálam nincs semmi olyan. De pálcás módon nem lehet? Megcsinálom magamon ha kell, csak mondd, hogyan – mert hát na, nem akarom senkire sem ráerőltetni, főleg, ha fájdalmasabb dolog az, hogy oda kell tenni a szöveget. Lehet mindenki akarja majd, lehet senki, én meg mint valami hős. Csak kár, hogy sosem voltam az. Az időnk azonban fogy, így ha ez meg is lesz, akkor valójában már menet közben, nem is gond, egy percet sem tudtam volna már helyben állni. Egyre rosszabb... Sosem féltem a viharban, de ez olyan, mintha még lenne benne valami. Lehet idegenek, mint a filmekben, vagy valami gonosz lény egy horrorból. Tényleg, remélem, nem korhatáros véres mesét ír a könyv. Nyelek egy nagyot. Épphogy elindulunk azonban, Petya felkiált, mintha ajtót talált volna. Megállok én is, aztán ránézek, mert érdekel mi az. - Óóóó! De menő! - nem zavar, hogy elteszi a csúzlit, a lámpának azonban nagyon örülök. Fény! Mintha valami csoda lenne, komolyan. Máris vidámabb az út, nemde? Nekem könnyebb az, hogy végre így kövessem. Hagyom, hadd vezessen, olyan jól csinálja, én meg be vagyok tojva, csak menőbbnek akarom mutatni magam. Komolyan, nem kéne mindentől beijedni, elvégre, nem lesz bajunk, nem? Fogalmam sincs, elmerengve sétálok, próbálok valamiféle tervet kiagyalni, minden esetre, de mindig egy áll a képlet végén: bármit látunk, futás. Így aztán észre sem veszem, mi folyik körülöttem, a dörgésekre néha összerezzenek, aztán már csak Petya hangja ráz fel. Mi? Ahogy félrelök, úgy rázom meg a fejem, mint akit fejbe vágtak kicsit. A tarkómra fogok, megvakarom, mintha beleégett volna a valami pillantása, vagy csak az idegesség miatti izzadtság csípte ki. Fejemet felemelve nézek a pánikoló haverom felé, majd aztán észlelem, hogy mi történik. Hunyorgok, sajogni kezd a fejem, túl sok minden történik. - Hova lett Lili? - de az érzés nem múlik, csak könnyebb a lélek. Mintha, a zavaró tényező, amit nem mondtunk ki, nem lenne már, de észre se veszem, csak Lili hiányát. Petya a kezembe nyomja a telefont, mert azonnal ott termek mellette, ösztönösen. A képre tekintek, ajkaim elnyílnak, majd össze is zárulnak. Kattan a billentyűzár és elteszem a telefont. Most fontosabb dolgok is vannak. Valami nem oké. Valami, valami... - Figyi, én... - aztán megakadok. Miért? Nem, mintha nem tudnám megfogalmazni. Vagyis, tudom. Pánik talán. - Én is nagyon aggódom érte, de talán csak látott egy rövid utat – hogy mi? Mi ez? Kiabálni kellene. Lili! És én. - Menjünk innen, el, előre. Ott van egy hely, nézd. Egy – falu, ott a falu, megmenekültünk. De ujjam másra mutat végül, egy kastélyra. De hát. - Lehet oda ment? Nézd, mintha... valami kastély lenne ott, és a fények. Biztos vannak ott mások is – elfordulok, Petyát is oda fordítom. Sára? Sára talán már látta eddig is, talán vele sem lesz gond. Rátekintek. Figyelem. Mondanám, hogy van még valami, de a nyelvemre harapok és félek.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Laura◗
Fogalmam sincs, hogy én most modellt döglök. Épp még mindig magam lelkivilágát nyugtatom, meg azt, hogy nincs semmi gáz, túl kellene lépnem az egészen. Tudom, aki fél úszni, azt bevágják a medencébe, aki fél a magastól, felmegy a kilátóba, aki fél a tollas nyavalyáktól, annak itt egy torony, tele bagollyal. Tyúkudvar is lehetne, akkor sem lenne jobb, sőt, ott még kakas is lenne és mindenki tudja, milyen szemetek azok, a szemed is kicsípnék, ha arról van szó. Engem nem kergetett meg ilyesmi, gyereknek, izé, még gyerekebbnek városi voltam és csak csomagolva láttam, amikor meg már itt éltünk és valakinél volt, elkerültem a fenébe. De elmesélték a halál közeli élményeket, vagy a nénik azt, hogyan hajtják el a kisseprűvel. Talán nekem is kéne egy, amikor levelezni megyek, de lehet, nem díjaznák, elvégre, ott vannak saját madarak is, meg okosak, túl okosak és akkor biztos nagyon kapnék. Eeeeh... Szóval, legközelebb majd mást találok ki, vagy mást találok meg, illetve veszek majd valami könyvet, amelyben lehet pár pro tipp arra, mi a francot kezdjek én most ezzel. Lassan már nem foghatok mindent a gyerek dologra, és ha nem akarok körberöhögést reggelinél, amikor tányérnyi szemekkel bámulok a mellettem ülőre, mert épp oda száll egy... Aztán ki tudja, a legnagyobb macsók is félnek, ott van Mr. T. féle Bosco őrmester, ha jól emlékszem, őt lehetett csak altatva repülővel szállítani és közben meg akkora volt, mint egy hegy. Szóval, talán van még esélyem ezzel is ha nem is menőnek, de átlagosnak lennem. De hát ugye engem most rajzolnak. Nem aludtam amúgy, de néha tök jó így képzelegni valamin, valami történeten akár. Vagy mert így hagytam magam. De zsibbad mindenem, így aztán ennek vége, kezem leengedem, lábam kinyújtom, igazából fel is ülhetnék, de azzal munka van és marha kényelmes. A szúró tekintet ha éget is, tök jól bírom, aztán a hangra már felkapom a fejem. Hú! - Mmmmmh? - fordulok a rossz irányba elsőnek, aztán a másikba, és hát az ismerős arc már ott is előttem. Már ülök is fel, megkapaszkodva húzom fel magam és kócos fejemmel fordulok felé, arcom már vidámabb. - Szia Lau! De örülök, hogy látlak. Ééééés.... igen. Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de betemetett a tanulás. Azt hittem csak elsőben sok, de... pfuhh... - grimaszolok. Itt úgy néz ki, az a könnyebb, utána minden csak meredekebb és merészebb. De azért figyeltem, néha odaintegettem neki, meg ilyenek. - És veled mi újság? - figyelem, aztán a mappát. Szemöldököm felcsusszan kicsit, de kíváncsian. - Hát az ott?
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖erdőcske és népecske◗
Nem biztos, hogy a halálunkkal zárul. Ez a mondat tök olyan, mintha azzal próbálna bárkit nyugtatni, hogy nyugi, csak kicsit harap. De jó, legyünk optimisták, meg vidámak, újkori tinihősök és miegymás. Aztán majd ha olvasható lesz, kiderül, mennyit ér a szereplés, amiből nemigen kértünk. Nincs mindenhol reklamáció, ámbár a könyvtáros felé később lehetne, hogy jobban is figyelhetne, milyen köteteket enged a polcokra, azonban az nem biztos, hogy eddig is ott volt. Még mindig egy rossz, kicsit szemét viccnek vélem az egészet, aljas kísérletnek, vagy épp a saját hülye szerencsémnek. Vagy csak az agyam már nem bír el szinte semmit sem és tiltakozik. Kegyetlenül. - Akkor ne kísérletezgessünk? Persze, meglehet jobb így, de akkor lényegében, ha itt valami van, akár meghalunk, akár mondjuk csak valami seb, az nincs kint? Eeennyire nem lesz ez könnyű, úgy érzem – van benne valami biztos, hogy ne legyen minden könnyű, ezt valahogy zsigerből érzem, vagy csak hasonló tartalmú előzmények súgják könyv, film és akármi téren. Sosem olyan egyszerű, bár az is lehet, hogy ha itt végünk, odakint alszunk tovább, mint a Csipkerózsika, de a csók már rég nem lesz elég semmire sem. Megrázom inkább a fejem, nem most kezdek majd el alkart kapirgálni, hogy igazam legyen vagy épp cáfoljam. Valahogy Sárából olyan nyugalmat érzek, és magabiztosságot, ami megijeszt és amit irigylek is kicsit. Mi vagyunk az „erősebb” nem, és mégis, lassan mint a riadt nyulak. De nem gond, sehol sem veszem elő a hím-soviniszta vonalat, vagy azt, hogy kinek mi lenne a főbb dolga. Dolgozzunk össze, ez az egésznek a nagy lényege és ez eddig nagyon jól megy, ahogy figyelem. - Ohh.., - erre hirtelen nem is gondolt, valóban, hisz ha az előbb a nem egyszerű mellett szavaztam, akkor most sem kellene, csak nem nyitottam ki eléggé a szemem, mert igazából megörültem, hogy nem csak szívatás lesz az, ami várhat minket. Vagy épp bármi. Szerencsére nem indulunk vissza tettest keresni, nagyobb és jobb az, hogy előre és biztonságba húzódjunk, végtére is, ezt már letárgyaltuk. Persze, csak megint nem az egyszerű módra állította valaki a történetet. Sóhajtok. Továbbra sem veszem le a szemem Lili helyéről, mintha valami látomás, még mindig ott lenne, aztán nincs. Petya kivan, mindenki, csak máshogy jön ki. Vagy mégsem. Valami... Szinte észre sem veszem, ahogy kikapja a kezemből a telefont. Egy pillanatra ujjaim erősebben szorítanak rá, de az kicsusszan, én pedig a levegőt markolom. Ujjaim engednek, végtére is, nem is az enyém és nem is volt jogom eldugni. Bocsánatkérő pillantás, azonban a szó elmarad. Nem volt helyes. Senki sincs itt rajtuk kívül, orrnyergem dörzsölöm végül meg csupán, az agyam fárad, a fej zúg. Pont jókor, pedig nem vagyok migrénes. Sőt. Szinte sosem fáj, és most kellemetlen tör rám, értetlenül állok elébe. Kezem leeresztem. - Nem tudhatjuk a faluról sem, nem-e valami gonoszok lakta tanya-e. Semmit sem tudunk semmiről. Az irány más, a táv szinte ugyanaz – nem mentegetőzök, hogy rosszra mutattam, csak akkor már lényegében ott is lehet ugyanolyan rossz, mint másutt. Az egész hely rossz. Zsiger ez, mélyről jön. De Sára hajthatatlan, átveszi a stafétát, megragadja és erélyesen dönt. Lábaim nagyon lassan és nagyon nehezen mozdulnak. Fázni kezdek, az ég is zavar, mélyül a sötét. Fejem felkapom, amint hallok valamit. Egészen biztos, hogy hallom. - Srácok! Hallottátok?! Valaki bajban van... - és itt vagy hülyén néznek rám, vagy nem. Nem látom jelét, hogy ők is kiszúrták volna, hogy megtorpannának, hogy... és megint. Újra meg újra, belerezdülök, szinte a fülem befogom. Hallom, amit ők nem? Ez nagyon nem jó...Vagy képzelődni kezdek csupán, mi sem jönne jobban. A reszketés erősebb, már a gyomrom is öklömnyi. Páni félelem, a nagy pupillák, a heves szívdobogás, minden megvan. Pedig amúgy örülök, hogy haladunk, hogy együtt vagyunk- Ne – bluggyan ki belőlem, megállok. Közelebb értünk a faluhoz, és ha nem elég a sikoly a fülben, amit úgy néz ki csak én érzékelek, szinte látom, érzem, hogy a falu a nem jó irány. - Az a hely. Az a hely gonosz. Nagyon gonosz... Kérlek Sára, ne menjünk oda! És ha... és ha azok voltak, akik ott élnek? Akik figyeltek és... és elvitték Lili-t? Nem mehetünk oda... - és a riadalom valós. A faluba nem lehet, nem akarok. Nem akarom. A fejem jobban hasogat, már mindent érteni kezdek. Mégis néma maradok, mint a sír.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Laura◗
Én is nevetni akarok azon, hogy tanulok meg ez veszi el az időm, csak nem tudok. Tudjátok, ez a tipikus szomorú de igaz valóság és csak együtt lehet élni, mert amúgy muszáj. Meg azért szerencsémre nem vagyok annyira stréber, hogy ne látszódjak ki a könyvek mögül 0-24, az mondjuk meglepne engem is és a végére sikítanék. Mindig kell önidő, meg társasidő, egészséges egyensúly meg minden zen cucc, vagy minek nevezik ezt. Persze, lesz még szebb is, néha hallom felsőbb éves diákoktól, hogy mik várhatnak ránk, rám és egyre jobban el kell fogadnom, hogy az ilyen édes és kellemes semmittevésre egyre kisebb időt fordíthatok, ha nem akarok tényleg a legrosszabb lenni. Mondjuk tény, meglátogathattam volna többet is, de mindig egy sráccal vagy más lányokkal láttam, én meg olyankor nincs merszem alapon csak integetek. - Kérlek! Nagyon hálás leszek, mert én hiába kaparom, kemény. Aztán ha végeztünk, elássuk a könyveket – egyszer nekiálltunk még anyaországban matekkönyvet temetni, de végül nem volt merszünk, hogy össze is koszoljuk, mert aztán még azért is kapunk, ha már előtte a firkákat nem szerették. Vicces emlék, itt meg sokan vagyunk, ki figyelne ránk. Senki? - Aha, igen. Pontosan így, örülök, hogy te megérted – sóhajtok fel, a beilleszkedés még most is tart ugyan, de már kisebb ütemben, mint akkor. Akkor sok infó, most sok anyag. Főleg, hogy ő egyel feljebb van, mint én, és ha ilyet mond, akkor alátámasztódik, hogy tényleg nem lesz időm. Sír a lelkem. - Harmadik, ugye? Mennyire nehéz? Egy olyan egytől tízig tartó skálán – sejtem a választ, hogy huszonkettő, de azért hátha annyira nem vészes. Annyira. Igen, nekem ilyen gondjaim vannak, nem a csajügyek meg minden. Béna, ez van. Én mondjuk örülök. Lesz még elég más. - Jaj tényleg, prefektus! Menő, mi? Hány büntit szórtál már ki? - itt akaratlan vigyorgok, én tök vicces dolgokat adnék. De én nem leszek prefektus, mert tuti olyankor aludnám a legszebbet, amikor kint kéne lennem. Meg példát mutatni, mikor szétszórt vagyok, bahh. Neeem, én nem. Nem is vágyom. - Mondjuk én is kapkodom a fejem manapság, de velem lényegiben kevesebb. Na majd jövőre! - előre és tovább. Aztán dőlök felé kicsit, hogy jobban meg tudjam nézni, mit is alkotott. Azta. Hát felőlem lehetne ez a végleges is, nem csak vázlat, vagy akármi, már jól mutat. Nem azért, mert én vagyok, hanem mert tök jól csinálja. - Szuperül sikerült elkapnod a hajkoronámat. Meg amúgy is. Tök ügyes vagy! Ha ezt tudom, maradok még és alszok maximum egy sort, de gondolom az a legjobb dolog, mert akkor nem moccanok – fogalmam sem volt, kattogott az agyam. Lehet szólt? Vagy tapsolt? Hű, remélem nem ignoráltam. - Az a valaki szégyellje magát most menten. Ilyenre vetemedni... - értem ám a poént és vigyorgok egy sort. Tényleg ne haragudjon, nem direkt volt. - Hűűűű... Muglinak lenni, kockulni, vásárolni cuccokat jövőre amiket elhozok, fürdeni, ilyenek. A szokásos valami nyaralás után szabadprogram, szerintem nem tudok majd válogatni és kapkodok mint a marha. Ti mentek valahova családdal, baráttal, akárkivel? - felhúzom a lábaim és törökülésben fordulok felé, hogy jobban halljak, mert az ettől függ, ugye.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖erdőcske és népecske◗
Eljut agyamig bocsánatkérése és úgy is nézek rá, hogy nincs semmi baj, nincs emiatt baj, de van, van valami nagy és hatalmas, de hogy mondjam el ha...? Persze, iszonyat szörnyű dolog volt eddig is Lili eltűnése és akkor még minden más is... Ezek után ha valaki valaha könyvet mer a kezébe fogni... előtte minimum írok egy végrendeletet. Kettőt. Nagyot sóhajtok, vállaim kicsit megrogynak, mintha valami nehéz lenne ott, majd el is tűnik, talán lehet, hogy tényleg túltoltam ezt a hiszti dolgot, sőt, sőt, nagyon, érzem, de úgy elönt, hogy már nem tudok ellene tenni. Nem én irányítok és mégis, muszáj lesz erősebbnek lenni, ujjaim ökölbe szorulnak, az érzés azonban marad. Miért ilyen nehéz? Fejem fordul, ahogy nevem hallom, ahogy rám néz és ahogy most ő próbál nyugtatni, alkudozni velem, rávenni a falura és reppennék, jaj, már rég ott lennék de _nem_megy_. Nem lehet. Talán még könny is csillan a szemeimben, fejembe még jobban beleáll a fájdalom, egy pillanatra meg is fogom kobakom, mint aki csak tiltakozni akar vagy egy kis csendet azáltal, hogy ráfogok füleimre, de semmi. A fájdalom enyhül, az arcom is, minden. - Ott van Lili, tudom és érzem – nézek el a kastély irányába, vágyakozóan, hogy nekem ott a helyem. Lehet interjú lesz, lehet vámpírral is, nem számít. A falu említésére testem ösztönösen rezdül össze, védekező mechanizmus és miegyéb, visszapillantok rá és határozottan rázom meg a fejem. - A falunál még ez a nyomorult pusztulat tisztás is biztonságosabb – szűröm ki fogaim között, mintha csak valami káromkodás lenne és nem esne jól. Nem is esik jól. Semmi sem. Egy véleményen vannak, egyet mondanak és egyet döntenek. Menni kell, nincs mese, Petya hangjából elég kiszűrni, hogy itt és most nincs helye annak, amit teszek, tenni akarok. Bátortalan, apró léptek, mintha ólomból lennének a cipőim, de elindulok. Tekintetemmel ismét a kastélyt nézem, bámulom, hátha véletlen mégis arra tartunk, de nem. Előre, a falu közeledik, az én gyomrom egyre kisebbre szűkül, az őrület pedig közben... Ujjakat érzek magam körül, hisztérikus tekintetem a másikra kúszik. Mintha egy üveg mögött lenne, elérhetném és mégsem. Még úgy is hallom kicsit, kell egy kicsi időre, mire felfogom szavait, mire lenyomom a magam torkán a gombócot és ki bírom nyitni számat. De elsőre valami nyikkanást hallatok csak, még mindig tele van a fülem azokkal, azzal, nem múlik. - Nem hallod...? De... - erőtlen, tekintetem riadt, nem tudom, van-e ott bármi más is. Lehet. Nagyot sóhajtok, máskor zavarba hoz, ha egy lány ilyen közel és így, most erre sem tudok figyelni, csak kitépni innen magam és elrohanni. A lábaim mozgásban, toporgok, mintha nem lenne nyugtom, apró harc ez, önmagammal? - Téged látlak, téged hallak és... mást. Valakit. Valaki aki veszélyben van... - és keservesen sikolt életéért talán. Szörnyű. Kínzó. Már-már szinte én érzem, mi fáj neki. De hogy mi ez és miért csak én hallom, fogalmam sincs. Reszketek, miközben ismét elindulunk, folyamatosan. Lassú lépések, elmaradok, lemaradok, megtorpanok, nem könnyű, tudom. Haladunk, csak nekem egyre rosszabb. És más. Felsikítok, amikor a lángok felcsapnak. Ösztönösen ugrom hátra, mint valami vad és nem gondolkodom. Aztán kilép a mágus. Tekintete metsző, állom, de közben elsírnám magam, azonban ezt már nem engedem magamnak. Csak bámulom, állam felszegem, majd le. Ó, tudja. Tudja, amit én is? Nagyot nyelek végül, semmit sem mond, a lángokra pillantok. Közelebb érek hozzá, érzem Sára kezének fogását. Aztán elborul minden. Most már nem csak a fejemben tombolnak, én magam is üvöltök egyet és kirántom a kezem. - Nem, nem, nem. Halál! A tűz éget! - fröcsögöm és hátrálni kezdek. Nem enged oda be, tekintetem most már nem fél, határozott. - Akkor vesszetek oda! - köpöm feléjük a szavakat és megyek, vagyis... bukdácsolok. Lábaim még mindig nem engedelmesek, a bal erre, a jobb arra, de végül megtalálom az irányt. Nem futok gyorsan, náluk ott a pálca, ha meg akarnak állítani, de nekem az a cél, hogy ettől a tűztől olyan messze legyek, mint ide Kairó.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Laura◗
kicsit sárgulok, évnyitóról kiszökve
Tényleg mindenki mindenhol van, elég csak a talárokat nézni és a helyeket, ahol fel-felbukkannak. Nem akartam én nagyon csavargó lenni, de mégis, ennyi belefér. Nem szabályellenes, úgy érzem, de ha mégis, akkor bőven bele is fér, hiszen kell is, elvégre pontosan az a cél, hogy mindenki beszéljen a másikkal, ismerkedjenek, ne legyenek olyan nagy ellentétek meg minden a házak között, bár biztos akadnak, lesznek is, de én nem figyelek ilyesmikre, mert inkább szeretek jóban lenni, mint ellenségeskedni, nem is szoktam ilyesmikre figyelni, mert felesleges, inkább csak a jóra. Laurát már ugyan régebb óta ismerem és meg-megszoktam állni, hogy mi újság vele, szóval még könnyebb is, mint valami tök idegen elé leülni, hogy na, hello, mi a helyzet. Bahh. Az azért még mindig erős lenne, mert aztán ki tudja kit fogok ki, aki leharapná a fejem egy ilyenért. Kevesebbet kockáztatok inkább, a random ismerkedések mégis ilyenek.
- Eléggé mindenki mindenhol van, ami nem rossz, elvégre, kell ilyen is – nem érti, mire fintorog, de ugye megint alapzaj van, eléggé magas, lehet, hogy az zavarja? Megeshet, mert egy-két kurjongatás nekem is kicsit bántja a fülemet. Meg is rázom a fejem, bár nem leszek álszent, én is szoktam, meg ujjaimat a számba véve fütyülni, ha úgy jön ki, de most nem kezdem el itt előtte, csak a tapsba csatlakozom bele. - Amúgy nincs semmi, túléltem még egy vizsgaidőszakot, ami tök jó, szóval... lesz belőlem egyszer valami. Más nem elrettentő példa – nevetek egy sort, rám nem szállt semmi plecsni, nem is bánom, mert nekem mindig is az a cél, hogy görbüljön, vagyis a sikertelennél feljebb legyen, akár csak egy fokkal is. A többi senkit sem érdekel, én megyek előre, aztán igazából fogalmam sincs, hova tovább. Még van egy évem, persze, de hiába néztem meg, miket lehet csinálni, nos, semmi sem tetszik egyelőre. A plecsnik meglelik végül a helyüket, van, aki obégat miatta, hogy mi a franc ez, más meg csak büszkén kihúzza magát. Ez ilyen. Engem lehet zavarna, főleg, mert akkor végignéznék, ahogy megbökdösöm, hogy mi a franc ez, meg minek. Nem emlékszem tavalyról ilyenre, de lehet csak az az oka, hogy kicsit meg voltam fázva és jobban érdekelt, van-e elég zsebkendő nálam, mint hogy ki miben lett első. Ehh.
- Nem? - pedig általában a jó tanulók motivációja az, hogy az élen legyenek. Nem nevezem strébernek, mert amikor beszélünk, nem a tanulás az elsődleges téma, meg lenyomva a torkomon vagy rohan el, mert neki el kell olvasnia egy könyvet. Meg mert igazából kedvelem és az a szó sértő lenne rá, de sosem mondanám ki, hangosan sem, az indokot se, miért nem teszem. Mindegy. Ebbe bele fogok keveredni. - Hát, mindenesetre, sikerült annak lenned és tök menő. Még ha véletlen is. Nekem is egész jók lettek a vizsgák, meg is lepődtem, mert nagyon nehéz volt némely – főleg, ami gyakorlati. Bár nem tudom, mit hall a végére, mert megint zsizsegnek, beszélnek és esznek, amely miatt csörömpöl minden is. Fejem kicsit oldalba billentve nézem, hogy arcából szökik is a szín, pislogok is nagyokat. Húha. Valami nem oké.
- Tényleg? Kicsit sápadt vagy. Kevés a levegő vagy...? - oké, nem értem most ezt a választ a vizsgákra, mert láthatóan most más a gondja. Aztán meghallom a kérdését és erősen bólogatok felé. Felállva várom meg, amíg elköszön és megejti a köreit, semmiben nem siettetem, de tök jó lesz, hogy vele megyek, nehogy út közben legyen rosszul. Kell a csend, állítom. Vagy a levegő, vagy a tömeg hiánya. Egyik lábamról a másikra állok, majd amint visszaér, már indulok is. Kikerülöm azokat, akik felállnak, csupán csak azért, hogy elérjenek egy falatot, vagy mennek bárhova, majd sietve távozok az ajtón keresztül. Kiérve veszek egy nagy levegőt, bevárom, míg mellém ér ismét.
- Cseng a fülem kicsit. De minden rendben? Tudok segíteni? - már ha nem azzal tettem, hogy elhagytam vele a helyet. Körbenézek, majd döntök és a csarnok felé indulok. Nem akarok kimenni, de itt jár a legjobban a levegő, főleg, ha kicsit nyitok az ajtón is, vagy csak mert épp tágas. Nincsenek sokan a folyosón, mert a tömeg még bent van, nem is baj az. Végül megállva nézek szét a helyen és a korlátnak dőlve nyújtózok egy nagyot. Ülőhelynek nekem jó lesz a lépcső is, le is telepszem rá, miután kibújtam a taláromból és leterítettem oda. Pont elég hosszú ahhoz, hogy kényelmes távban Lau is leülhessen rá. Feltűröm az ingem ujját, majd a nyakkendőt veszem le, amit szívből utálok. Miért muszáj ezt? Egyenruha, brrr.
- Na, itt kicsit csendesebb lesz és egész szellős. Ha van kedved, ülj le, és akár később ki is nézhetünk az udvarra. Bár... ahhoz lehet késő van már, vagy lesz. Na mindegy – legyintek, hogy miattam aztán nem kell majd szabályt szegnie. Sőt. Inkább ne. Kinyújtom a lábaimat, és ha leül, ha nem, felé fordulok, megvárom, míg reagál valamit, nem akarom elárasztani mindennel is.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Laura◗
kicsit sárgulok, évnyitóról kiszökve
- Eeeh. Nem baj ha nem, akkor is lesz tudod, emlék rólam – nevetem el magam, mert tényleg nem zavar már. Az elején nagyon, nem vallom be, de sírtam otthon is, hogy nem akarok visszamenni, de muszáj volt, kellett, aztán elmúlt ez is. Persze, valahogy fura ezekre emlékezni, és mégsem, aztán most marha nehéz is, mert mindenkinek épp jár a szája, de nagyon. Fuhh. Nem csodálom, hogy nem bírja, amikor már rá irányul, én ilyenkor szoktam besüllyedni az asztal alá és nem létezni. De tök jól bírja, mármint süllyedés nélkül, látom mégis, hogy nem kedveli. Elhúzom kicsit a szám.
- Fene tudja, szerintem sosem volt. Aranyos amúgy, meg minden, csaaak… feltűnő – lehet az volt a cél eleve, hogy kitűntesse azokat, akikről szó van. Van, akinek szüksége van rá, meg vannak, akik nem azért csinálják, hogy sok ember figyeljen rájuk, hanem mert fejlődni akarnak, kihívás nekik, meg cél. Nekem nem tudom, tanulok, de nincs annyi motivációm meg erőm, kitartásom, hogy meg is tegyem. Nekem jó a középmezőny, kényelmes, nincsen ilyen kitűzősdi és nem bukom meg sem. Arra mindig ügyelek, csak ugye, sok mindenben nem megy.
- Persze. Anya is mindig azt mondja, nem neki tanulok, hanem magamnak. Meg na, most tök mindegy ki mit mond, ha neked így jó, akkor az a jó – rohadt sablonos, de nekem is ezt kellett elfogadnom, hogy ne akadjak ki azon, hogy valami nem megy, gyengébb, vagy akármi. Ebben mondjuk anya és Petya segített a legjobban, de mégis nekem kellett végleg elfogadni, ugyebár. De nem hiszem, hogy neki ezzel gondja lenne, sőt. Inkább a tömeggel, amit már én is érzek, cseng a fülem, mire kiérünk, miután rábólintottam, ebből ennyi elég volt. Nem kellett sokat kérnie sem, szinte felüdülés a fülnek és a léleknek. Hamar csinálok helyet is, mondjuk az egyik sütis tálcát lenyúlhattam volna és akkor most nasink is lenne, de felkelni és visszamenni már nincs gusztusom.
- Elhiszem. A zajtól, vagy előtte is fájt? – helyezkedem el úgy, hogy valamelyest kényelmesen tudjak felé is fordulni, majd a korlátnak döntöm a hátam és onnan hallgatom. Leül ő is, így azért mégiscsak kényelmesebb és jobb, mint a csupasz betonon és porban, mert az előbb csörtetett át rajta a diáksereg.
- Áhh igen. És nem nagyon van ötleted, hogy mi szeretnél lenni? Vagy van és nehéz? Nem akarlak faggatni, csak tényleg sok most így. Fejfájással főleg. Még anélkül is cseng a fülem – meg is vakarom, de csak felületesen, hátha kimászik belőle. Én se tudnék válaszolni arra, hogy mi lenne nekem jó, mert hát… semmi. Valami mugli egyetem, talán, vagy nem is tudom. Sose néztem utána.
- És tényleg, te már ott laksz. Hát na, majd mondom hogy rám figyeltél, mert sok sütit ettem és majdnem rókáztam – nevetek egy sort, hogy vicces lenne, ha egy másik prefektus épp ezért akarná letolni őt és ez lenne a mentőöv. Érdekes lenne, nem tudom, kibírnám-e nevetés nélkül. Nem hiszem. Ennyi szabályszegés meg belefér.
- Igen, jól. Szeretek otthon lenni, az olyan… én. Hiányzik a számítógépem, meg sok dolog, de egész jó itt is – bólogatok, majd megakadva pislogok párat. Kicsit zavarba jövök, ezért olyan a mosolyom is, közben egy tincsem piszkálom.
- Melyiket? Én… hát totál béna voltam, meg minden, de a csapat jó – kezdek bele, majd vállat vonok. – Nem tudom, jelentkezem, és remélem igen. A pálcás dolgok nem mennek jól, de a repülés egészen. Tetszik és nem akadok annyira le. Te nem játszottál sosem? – nem emlékszem, hogy kviddicsezett volna valaha.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Laura◗
kicsit sárgulok, évnyitóról kiszökve
- Hát én most nagyon szívesen mondtam – bólint egyet. – De igaz is. Most ha nem tanulok, nekem nem lesz jobb végzettségem, és a többi. Szerintem ha valakire nagyon ráerőltetik sem jó mert így… belecsömörödik – ismertem olyanokat a régi iskolámban, akik tanárok gyereki voltak és nekik igenis voltak elvárások azzal szemben, hogy mit kell nekik letenni az asztalra. Aztán meg persze, csalódás, mert csomó esetben kivételezve is volt velük. Itt ilyet mondjuk nemigen észleltem, sőt, talán nincs is? De nem merem kijelenteni. Inkább nem és akkor abból nincs semmi gond.
- Jaj, akkor kellemes lehetett már az elején is. Az időjárás? – mert anyának sokszor attól fáj, szerencsére nekem nem, nem örököltem, ahogy szokta mondani, ő se tudja honnan, a családban nem nagyon kínos a fejfájás. Persze, lehet neki is mástól, ellenben nem fogok abba belemenni, mert hát, nem köteles elmondani nekem, hogy mi van odafent, ami nyomhat. Nekem akkor szokott, ha sokat próbálok egyszerre tanulni, vagy nem alszom eleget éjszaka. Sarkalatos esetek inkább.
- Hmmm. Hát én is ezt magyarázom magamnak. Amiket szeretek, azokkal kábé itt nagyon semmit se lehet – nevetek – Lehet, hogy valami egyszerűt csinálok, majd visszamegyek, leteszem az érettségit és arra építek. Tudod, így több lábon. Hátha – vonok vállat, bár sokáig sem akarok tanulni, mert akkor meg mire dolgozhatnék, már minden leszek, csak nem fiatal. Igazából, aztán mégis, addig tanulni, míg lehet. Nem tudom mi a jó. Nagyon nem. Valahogy ez nekem elmaradt, hogy ilyen komolyan gondoljak arra, mi lesz akkor, ha elvégzem az alapképzést.
- Hát, lehet, hogy késett! Viccelek csak. Szerintem, bár rossz dolog, de nem feltétlen lehetetlen. Én év közben szoktam, amikor megyünk előre az anyagban és érzem, hogy sok. Én nem tartom viccesnek, csak nagyon remélem, hogy elmúlik – mert nem kéne így folytatódnia az évnek, ha már most ilyen stresszes, akkor később csak rosszabb lehet és az meg… Na igen. Elsős koromban volt az, hogy annyira féltem mindentől, hogy féltem egész évben, csak a végén jöttem rá, hogy ez nem is olyan rossz. Szóval, szurkolok neki.
- M-mm. Majd nagyon megnézek mindent, aztán hátha. Apukám repül, pilóta. Kicsinek az akartam lenni, de már az sem. Szóval… - tárom szét karjaimat, hogy annak is mindegy már, hát még a mostani ötleteimnek. Majd leszek valamit. Időm van rá. Még. Aztán mikor jut majd eszembe megint? Amikor ott ülök, hogy döntenem kell.
- Ó, sosem kevernél abba. Szerintem ha valaki kikísérek mert rosszul van, még meg is köszönik – vagyis, amikor valaki beteg volt, szintén a másik helyen, így volt. Aztán, hogy itt mi a szokás, nem tudom. Viszont a kérdésére kicsit elkomorodom és megvonom a vállam. Találom-e vagy sem, tényleg kétes. Nem vagyok jó mágus, mugli vagyok, de sosem lehetek totálisan mugli, mert tudok varázsolni. Ez még ennyi év után is hitetetlen.
- Nemigen. Tudod, nem azért, mert nem vagyok ügyes, hanem mert mindig van valami új, és ez jó, csak aztán rájövök, hogy itt se lesz igazán helyem. Nem tudom, valaha meg tudom-e szokni. Szerintem muglik között fogok élni, még ha mágus munkám is lesz – ezt mondjuk olyan jól eldöntöttem, nem úgy, mint a továbbtanulásom. Az lesz nekem a legjobb, ha lehet majd autóm, és nem, még véletlen sem próbálkozom meg a hopponálással. Sosem. Láttam a rossz próbálkozások alatt mi lehet.
- Igen-igen. Én Rúnakígyók között voltam – mosolygok rá, nem baj, ha nem ismeri. Itt sokan szeretik ezt a sportot, de van, aki nem. – Jaj! Nem szeretsz repülni, nincs ezzel baj. Te másban vagy jó, ennek így kell lennie. Én mondjuk sosem tanulok meg hoppanálni, így majd lesz más. De a repülés egész jól megy. Hajtó vagyok. Aki gólt próbál dobni – magyarázom, de nem megyek bele annyira, hogy összezavarjam. Persze, ha kérdez, akkor szívesen elmondom. – Jobb amúgy kicsit? Vagy hozzak ki azért inni vizet? Azt mondják az jó rá.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Laura◗
kicsit sárgulok, évnyitóról kiszökve
- Hát, akkor nem tudom. De az mondjuk jó, mert akkor nem kínoz sokszor. Vagy… sokszor fáj amúgy? – érdeklődöm, mert az sem jó, ha igen, nekem tényleg ritka, hogy megesik, azt sem szeretném, ha neki ennyire gondja lenne vele, mert hát, nem jó az, de nem is én döntök róla. Azért beszélek neki, hogy jobb legyen, de nem fogom erőltetni sem a válaszokat, ha csendben szeretne lenni.
- Aha. Nem vagyok nagyon ügyes, elemem sose lesz, csak Duracell, így könnyű lenne. Persze, nem felejteném el ezt a világot, lehet, hogy mágusok között fogok élni végül, ezt nem tudom. De ha úgy adódik, akkor igen… Elemmel nehéz, azt úgy tudom gyakorolni kell, nem? – nem jó dolog, de nem is a vége mindennek, mivel tényleg nem tudom, ez is egy lehetőség, amelyből több akad majd, ha befejezem a tanulmányokat. A munkámtól fog majd függni, bizonyára, mert ha olyan, akkor nem lesz egyszerű muglik között végezni, szóval, előre nem temetek semmit. Ha úgy alakul, nem szeretnék megszakítani semmit sem, ott van Petya, minimum már miatta is fent fogom tartani a kapcsot a mágusvilággal. De nagyon előre van ez a dolog. Nagyon messze.
- Persze. A repülés az, így mágusoknak szerintem fura is. Nekem a seprű volt. Nagyon kíváncsi vagyok, miket tudnék kipróbálni, nem vagyok a legügyesebb, de kíváncsi igen – bólogatok is, csak adjon majd egyszer valaki tanácsot. Erre valók a tanárok, majd felkeresem a házvezetőm akár, egy tavaly végzett ismerősnek is ők adtak tippeket és lám, tök jól teljesít. Így, egyelőre ezt az ötletet elraktározom magamnak. Nem szégyen, nem szoktam ilyeneken aggódni.
- Olvastam róla, igen. Mármint arról, hogy tök sok baleset is lehet és kicsit parázok tőle, hogy na én lennék az a srác, aki elhagy ezt-azt. De tudom, ott a kandalló, meg minden ilyen izé. Meglássuk, fogalmam sincs ugye, hol leszek én akkor – mert jóslástanból szörnyű voltam, hamar le is adtam, mert nekem az álomnapló írás is sok volt, mivel ritkán álmodok bármit is, vagy ha igen, oltári nagy hülyeség. Egyelőre, én így látom a dolgokat. De minden képlékeny.
- Igen, szerintem is a legnehezebb. Mert még ott vannak a terelők is, hogy leüssenek a seprűről, meg ilyenek. Szóval… tényleg az. Meg jó is, én szeretem, viszont fejlődni kell benne, legalább az is egy cél – és amit még tudok is, mert nem kell hozzá pálca. Valahogy magabiztosabb vagyok nélküle, lehet, csak beképzelem az egészet, persze. Sosem tudni. Egyszer majd megér egy beszélgetést ez is, valakivel.
- Örülök, hogy jobb – mosolyodom el közben szavaira. – Szerintem nem, már úgy sincs érdemi, csak a kajálás meg a gratulációk. Amúgy is lassan vége lesz, nem? Sose tudom meddig tart, nem figyeltem közben az időt. De ha halljuk a zsivajt közeledni, akkor kell mennünk csendesebb helyre – nézek hátra, de egyelőre senki sehol. Nem is bánom, hogy nem vagyok ott, ha éhes vagyok, ott a konyha, megoldom.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Laura◗
kicsit sárgulok, évnyitóról kiszökve
Szusszanok egyet, hogy oké, ez még a jobbik eset, legalább nem kell sűrűn szembenéznie ezzel a kínnal. Nem is faggatom tovább, mert lehet a gondolkodás is kellemetlen, nemhogy még beszélni is. Örülök, hogy még nincsenek itt sokan és nem hangosak, bár úgy olvastam vagy láttam valahol, hogy ilyenkor a sötét szoba is segít, meg az alvás.
- És addig, ameddig nem tör felszínre, addig nem is lehet tudni róla? Mármint, mi kell, hogy felbukkanjon? Korhoz kötött? – mert jó kérdés, mi hoz ki egy ilyen erőt, ha egészen addig „csendben” van. A mágia is random jön, mesélte valaki, hogy egész gyerekkorában tudták, mert látszott, jött, másnak alig akart, épphogy az iskolaérettsége előtt mutatkozott meg, nekem meg nem tudni pontosan, mert nem tudtuk mi az, furcsaságok meg néha történnek. De nem volt durva, hogy megijedjünk. – Megvéd? Akkor nagyon is hasznos, amellett, hogy nagy dolog. De azért az életveszély igen ritka dolog szerencsére – és itt nem arról van szó, hogy leesne a lépcsőn valaki, vagy elvágja valamely tagját, hanem az a tipikus veszély, ahol el tudom képzelni, hogy ez az elem az, ami jön és megvédi. Érdekes, de semmi jele annak, hogy nekem lenne, és mégsem vagyok irigy. Örülök annak, ami van.
- Háááát igen, az nagyon nagy mumus. De sokaknak – bólogatok, hogy ahogy órán sem mindig megy, főleg, ha valami rém száraz és unalmas, amikor már a fele banda inkább kiterül a padon és alszik, vagy bármi mást csinál. Vannak jegyzeteim, vagy kerítek, de soknak szélén van akasztófa, firkálmányok, akármi. – Kifáraszt? És mennyire messze lehet elmenni? Azt tudom, hogy ismerni kell – azt hiszem – azt, ahova menni akarok. Tehát ha a világ másik felére akarok, akkor oké az is? – persze, belekalkulálom azt is, amit mond, hogy elfárad az ember és kidől, de ezek szerint lehetséges. Mégis lehet, hogy rá kellene gyúrnom. – Az, amikor más visz, igen. Gyors, persze, annál gyorsabb nemigen van – vagyis ott a zsupszkulcs, de azt nem lehet csak úgy, meg a kandalló, de ott meg fontos, hogy kandalló legyen a másik végen és hát, eleve nincs mind egybekötve, meg egy virágos réten nagyon hülyén is nézne ki. Felírom magamnak, hátha bejön.
- Náááh, ez csak hobbi. Itt jó, oké, megy is, de aztán lesérülnék, ismerem a szerencsém és annyi is lenne. Meg kicsit eleve veszélyes is, szóval tuti benne lenne a pakliban. Így marad hobbi, vannak hobbi csapatok, szóval ha hiányzik később, majd beállok oda – mert ezeknek már utána is tudtam nézni, nem kell a profi liga, ez is olyan, mint a foci, vannak kisebb csapatok, nem olyan komoly tétekkel, de mégis, a játék az játék.
- Hát amennyi fogás van, órákig lehet enni, kipukkadásig. Szerintem a desszertnél vannak, aztán még egy-két szó, gondolom és tipli. Még van egy kis csend-idő – nevetek halkan, nem akarok harsány lenni, hogy az is zavarja a fejfájást. – Nem hát, van a szobámban mindig valami nasi, amit be tudok kapni, ha éhes vagyok. Nem gond – nyugtatom meg, hogy emiatt ne aggódjon, se harag, se károm nem lesz belőle. – Úúú, nagyon szívesen megkóstolom. Nem is kell olyan sok fogás, ez itt más, az meg ott lesz más. Köszönöm! Elfogadom a meghívást. Maaajd… viszek desszertnek valót.
|
|
|
|
|
