Mesmesélő
04.03. 22:00 körül
Tegnap plüssökkel álmodott, ma plüssöket fest a káosz folyosóján. Szereti ezt a folyosót, illik hozzá - a falaknak öt perc se kell, hogy tökéletesen idomuljanak az ő festékes meztelen felsőtestéhez. Már megint nem vett pólót, undorító. De egy pirosra színezett, kis eridonos címer-mozaikokkal díszített iskolai talár ott hever a fal tövében a háta mögött, egy tollas kalapos páncél mellett, aki már réges-rég megszokta, hogy Keith folyamatosan feldíszíti őt.
- Háh! - Közli diadalmasan, és nagyot lendít egy szamár csóváló lila farkán. Kissé drága mulatságnak tűnhet arra használni a különleges falfestékeit, amelyből a született kreációk már rögtön a mű befejezte után életre kelnek, hogy kétnaponta kijárjon az iskola különböző pontjaira, de örömittasan vigyorgó, nevetős arca arról árulkodik, hogy nem is tudná szebben elfoglalni magát a minimális Leonie-mentes órákban. Leonie most elaludt, ő meg így is majdnem egy óráig ücsörgött mellette, mielőtt kijött.
- Úgy gondolod te is, hogy elkéne egy kecske? - Kérdi a páncélostól, hátrébb lépve, szakértően vakargatva a lila mókusszőrrel az állát, amitől az természetesen teljesen lila lesz.
- Ühm...- Lett kecske. Kissé absztrakt módon akkora, mint a szamár patája, de legalább nagyok a szemei. Jó. Jó festmény - pont olyan kaotikus, színes, expresszív mint most Keith. A tíz színű, nagy fejű papagájok a 160 centis plüss-szamár felett repdesnek, a szamár meg egy kicsit meg van zavarodva, mert egy oázisba került, de azért vigyorog. Fent egy felhőn sír egy orrszarvú.
Mikor aztán a fiú piros festékes ujjával megvakarja a piros festékes orrát és megfordul, hogy egyetlen Lellolie-hez menjen (vagy ahhoz a manóhoz, aki egy hajnalban elmesélte neki, mennyire sajnálja, hogy le kell mosnia a festményeit) egy fel nem festett, de pontosan oda illő lényt lát maga felé rohanni.
Pislogás, kettő is, négy is. Első lehetetlen, de meglepően makacsnak bizonyuló gondolata az, hogy a festők -tanácsának láthatatlan dimenziójából pottyant ide a kis oroszlán, hogy megbüntesse/segítsen neki, amiért kihagyta őt az élénk freskóból, és ezzel -életében először- talán rosszat tett az ecsettel. Már szinte bűntudatos képpel várja, hogy odaérjen hozzá a lény.
- Miért jöttél? - Kérdi barátságosan vigyorogva - már az általános norma szerint barátságosan, saját magához mérve talán inkább óvatosan.