37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykőtől távol - Ifj. Holló Albert összes RPG hozzászólása (121 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 » Le
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 26. 22:24 Ugrás a poszthoz

Rue meg a famíliám

- A családom nem igazán iszik sört. Csak fesztiválokon vagy ha játszunk. Meg olyan alkalmakkor, amikor kertben sütünk. Képzeld el, hogy mi lenne, ha innánk, mindenkinek masszív sörhasa lenne. - és bár az ember nem nézné ki, de a húgom kétszer is nyert már sörivó versenyt, pedig milyen pici és mégis mennyi belefér. Mondanám, hogy ezzel itthon nem dicsekszünk, de van egy erős és tapintatlan legilimentor anyukánk, aki úgy véli, hogy ha szó nélkül tett tisztába éveken át minket, akkor a gondolatainkat is nyugodtan ismerheti. Valójában sokszor nem tudja irányítani, de olyan, mint én, humorral próbálja kezelni a hibáit.
Én is próbálom inkább azzal kiváltani a testemben gyűrűző és finoman a halántékomat verni kezdő feszültséget, amit a "legközelebb" szó okoz. Veszélyes játékot játszom, és ezt most realizálom csak, ahogy ő ezt olyan természetesen kimondja. Sok minden szólt a mai cselekedetem ellen, és mégis megtettem, bele se gondolva számos ténybe, mint, hogy ha ez kiderül, Miksa az összes hisztis nőt megszégyenítő drámával fogja kezelni a tényt, valamit, hogy a legközelebb az egynél több alkalmat jelöl, és én tizenhat éves korom óta nem csinálok egyetlen lánnyal sem semmit kétszer, mert három, kialakul a kötődés, és nekem nem szabad kötődnöm. Eddig legyintettem erre, meg úgy véltem, hogy Miksa erősen túloz, mert nem szereti Rue-t, de most halvány igazságot is felfedezek a drámán túl. Elment az eszem? Valószínűleg igen. Nem akarok erről beszélni neki, Fáni azt mondta, hogy úgy vívom majd meg a harcom, hogy a környezetem nem fedezi fel a poklot, amit megjárok. Nem akarom, hogy Rue is szenvedjen, hogy bárki másnak is fájdalmat okozzak. Én barom állat. Nem vagyok normális. És nem, ezen nem lenne szabad hosszabban gondolkoznom, ma nem, most nem. Csak jól szeretném érezni magam a számomra fontos emberek között. Hálásan pillantok az apámra, aki tudja, hogy mikor kell kérdést feltennie, így érdeklődve pillantok rá, majd Rue-ra, és próbálok magamban mindent elnyomni, minden keserűséget lenyelni. Nem akarom elcseszni ezt, hiszen ez Rue nagy estéje.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 29. 19:57 Ugrás a poszthoz

Rue meg a famíliám

Érzem, ahogy szinte mindenki egyszerre feszül meg, még én magam is, és nem is nézek az apámra, mert már most is tudom, hogy mit gondol, ahogy azt is, hogy anya hangtalanul is megerősítette, mi ketten csak barátok vagyunk, és nem kell aggódnia, nyugodtan beszélgethet önmagaként. És mint látható, meg is teszi, így én, nem zavartatva magam, folytatom az evést. Miksán szocializálódtam, a feszkó az nem olyan, hogy amiatt kétségbe kelljen esnem, és éhesen kelljen ágyba mennem. Meg aztán itt van anya, aki tudom, hogy mindjárt úgyis megszólal. - Teljesen igazad van kicsikém, hajlamosak vagyunk úgy szemlélni a világot, hogy közben nem tudunk elvonatkoztatni attól, hogy miként élünk. Ez egy nagy hibája az emberiségnek, az önmagunkból való kiindulás. - mondtam, és azt is tudom, hogy némán kéri apámat, hogy kérjen bocsánatot tőle, és alig egy pillanattal később ez meg is történik. Az évek meg a rutin. Egy gyöngédnek tűnő nő, aki térdre kényszerít egy férfit. És még kérdezik, hogy miért az olyan lányok jönnek be, akiknek ez a speciális területük? Minden kisfiú az anyukáját keresi a nőben, akit választ.
- Úgy döntöttünk, hogy a faluban maradunk. - tereli maga felé a figyelmes Eszti, aminek őszintén örülök, mert egy kicsit legalább nem mi vagyunk a középpontban. Most már leteszem a kanalam, és illedelmesen felé pillantok én is. Látom, hogy anya szeme csillog a boldogságtól és Andris is sokkal nyugodtabb.- Kátovics Marika néninek újabb unokája születik, és azt mondta, hogy találtak neki házat ott, így egész jó áron meg tudtuk venni, mire eljön az esküvő, felújítjuk, és berendezzük, így az esküvő után azonnal össze tudunk költözni, és egyik családtól sem visszük messzire az unokákat, nekünk úgyis előbb lesz, mint Albiéknak, mert ő még nem tud szülni. - a végén kinyújtja rám a nyelvét, én meg összehúzott szemekkel viszonzom a műveletet. - Nem tudhatod, hogy mire vagyok képes, különben is, pszichológusként lehetnél kicsit empatikusabb a hátrányaimmal. Amikor megnéztük a Juniort, kitaláltam, hogy az egyik gyereket majd én szülöm meg, a másikat meg a feleségem. De Eszter állandóan kioktatott, hogy olyat nem lehet. A Mikulást és a Fogtündért is ő tette tönkre nekem. Olyan, mint azok a pici kutyák, gonosz a komplexusai miatt. - fejtem ki a véleményem Rue-nak, aki biztos, tudja, hogy mire gondolok ezzel. De azért mosolygok és rákacsintok Eszterre, amit, hogy a hangulatot fokozza, Andris viszonoz.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 11:46 Ugrás a poszthoz

Saci
Svájc, két nappal a szünet vége előtt

Mivel Miksáék jó pár napra leléptek, még így a szünet utolsó etapjában, így nekem is van némi szabadidőm, amit nem a családommal töltök, hanem ígéretemhez híven meglátogatom Sárát, és megpróbálom teljesíteni a lehetetlen küldetést, amivel megbízott, vagyis, hogy hozzak neki kávét Amarillától. Az út, ha minden nagyon flottul is megy, megállások nélkül több, mint fél nap, és hát nyilván azért az ember meg is áll. Mondjuk, ha megtudják, hogy ennyi időt vezettem, és ezen az úton senki se volt velem, akkor baromira nagy szarban leszek, de hát megígértem. Így hát, itt vagyok, tegnap elindultam, éjjel szállodában aludtam, hajnalban megérkezett a megrendelésem, ami nem volt veszélytelen vállalkozás, hiszen mégiscsak bagoly hozta, és most, délelőtt tizenegy után nem sokkal itt vagyok, az autómnak támaszkodva, a Herzberghez közeli városban, és várom Sacit, hogy felbukkanjon.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 14:59 Ugrás a poszthoz

Saci

Elővigyázatosságból, mert a nők veszélyesek, csak a telefonom van nálam, és bár Miksának írok, valahogy apróságokat kifelejtek. Semmi komolyat, csak olyat, hogy Svájcban vagyok, a hugod nyál. Ne aggódj, nem haltam meg. Semleges beszélgetés, de hát nem tudunk nem beszélni egymással, lehetetlen. Így hát, amikor meglátom, hogy Sára közeledik a motorháztetőre teszem a telefont, és felegyenesedve fogadom az ölelését, szorosan visszaölelve őt. - Na mi a helyzet barnaságom? - Simogatom meg a haját, időt hagyva neki, hogy addig öleljen, amíg csak jól esik neki, furcsa lehet ez a távolság, és megértem, hogy furcsa lehet az is, hogy én itt vagyok. - Hoztam neked kávét, ahogy megígértem. És hétvégén voltam otthon, anyukád nálunk vacsorázott, hozott át sütit, így abból is csomagoltam el neked.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 15:16 Ugrás a poszthoz

Saci

- Megígértem. - Mosolyodom el kedvesen, hiszen, ha én azt mondom, akkor az úgy is van. Szorosabban ölelem meg, amikor azt mondja, hogy veszteség a női nemnek, hogy én nem állapodom meg, mert nem szeretném, ha most látná az arcomon átsuhanó érzelmeket. Nekem is az, tényleg az, és szeretnék, főleg látva, hogy a barátaim, még a viharok ellenére is mennyire jól érzik magukat ezekben a kapcsolatokban, de képtelen vagyok, tudva, hogy mi vár rám. Képtelen vagyok bárkit is kitenni ennek.
- Csak kedves vagyok. Asztalt is foglaltam, hogy ebédeljünk, közben elmesélheted a kalandjaidat, és hogy hogyan érzed magad. Pattanj be, mert ez a hely hidegebb, mint amilyennek írták. Otthon már vannak húsz fokok is, meg persze hóesés. Miksa küldött képet, napsütéseset, én meg vissza neki hóesést, pedig ugyanabban az országban voltunk, hihetetlen. Gyere. - Kapom fel a telefonom, hogy az anyósoldalra lépve, kinyissam neki az ajtót.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 17:14 Ugrás a poszthoz

Saci

Elnevetem magam arra, hogy vegyem el, és kicsit megrázom a fejem, nem tehetem, nem csak Miksa miatt nem, hanem mert van otthon valaki, aki nagyon szerelmes belé, annyira, hogy teljesen összeomlott és lezüllött, és egy idióta gyökér.
- Nem házasodom, ellenkezik az elveimmel. Mint a kapcsolatban levés, vagy a szerelembe esés. - Nekem ezek a dolgok nem járnak, én legalábbis így gondolok rájuk, még akkor is, ha felmerült bennem a gondolat, hogy egy lányt nagyon szívesen feleségül vennék, élete legszebb ajándékát adva meg ezzel, még akkor is, ha utána nem sokkal elfelejtené.
- Nem, és tök jó lenne, ha ez így is maradna. Nem szeretnék a túlféltőkkel veszekedni azon, hogy mit teszek és mit nem. Legyen ez a mi titkunk, jó? Pont jól jött ki, hogy a bátyád elutazott, így én is szépen eljöhettem. - Óvatosan indulok el, körültekintően, főleg így, hogy Saci is itt van mellettem, nem lehetek egy barom, még ha imádom is a száguldást. - Szóval a hideget megszoktad. Milyen a suli? Vannak már barátaid?
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 17:44 Ugrás a poszthoz

Saci

- Eszembe se jutott volna ilyet mondani, Saci. Sőt, ha mondjuk kényszerítettek volna anno, hogy megházasodjam, egészen biztosan kiharcoltam volna, hogy téged vegyelek el. Mondjuk lehet, hogy akkor Miksa az én fejemet akarná minden percben szétverni, mert elhagytam őt.- de a legnagyobb szerencsénkre ez nem így lett, én szabadon dönthetek az életemről, és amióta kiderült, hogy ez egy rövid táv, sokkal kevesebb megjegyzést is kapok arra, hogy nincs senki az életemben. Nincs, és nagyon törekszem rá, hogy ne is legyen, mert szép gondolat az, hogy negyven éves koromig élek, de az, hogy lesz egy működő test, amiben sorvad egy agy, lesz egy ember emlékek és ismeretek nélkül, az nem élet. Ha Miksa nem mondaná, hogy együtt kezdtük, együtt fejezzük is be, akkor abban a pillanatban, ahogy már túl nagy teher vagyok, elutaznék egy olyan országba, ahol van eutanázia, és befejezném a földi pályafutásom. De mint mondtam, romantikus alkat vagyok, aki tudja, hogy a másikat életben kell tartania, amíg csak lehet, hogy aztán már ne akarjon meghalni. - Sajnálom, ennyivel szolgálhatok. - nevetem el magam, de nem kell félnie, így, hogy ő is itt van, extrábban óvatos leszek, mint alapból. - Nem kell aggódnod, én anyósülésről is tudok autót vezetni, úgy, hogy a makacs bátyád ül a vezetőoldali ülésben, és ez nem kis teljesítmény. - arról meg, hogy az a gyökér fának ment és majdnem a tóba veszett, ne is beszéljünk.
- Kérlek, és nem, hidd el, hogy nem miattad, hanem azért, mert nem akarom, hogy országos balhé legyen, és életem hátralévő részében azt hallgassam, hogy mindenkitszomorító is vagyok. - megint elnevetem magam, ahogy szalutál, le sem tagadhatná, hogy Miksa húga, és örülök, hogy azért nem irtotta ki magából teljesen a testvérét. Rossz látni, hogy ennyire szétcsúszott náluk minden. - Nem mentél el? Miért nem? Hiszen randizni nagyon jó, én is nagyon sok randit szervezek. - értetlenül pillantok rá, mert szerintem az egyik legjobb dolog, nem vagyok az a bumm bele típus azokkal, akik mondjuk szeretnék, de bizonytalanok, vagy, akik tetszenek, és egy estét kerekké akarok tenni velük. Szeretek törődni a lányokkal, és tudom, hogy élvezik.
Utoljára módosította:Daróczy Elizabet, 2023. április 1. 05:51
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 18:11 Ugrás a poszthoz

Saci

- Sajnálom, igazad van, ne beszéljünk róla. Elfogult vagyok, Rue is ezt mondja. - kár is tagadni, hiszen valóban az vagyok, nekem Miksa a mindenem, ő az, aki miatt minél jobban próbálom életben tartani az elmémet, és akit nem akarok elfelejteni sosem.
- Szóval leszbikus lettél, ez egészen új fényben tünteti fel a házassági ajánlatodat. Lehetne egy egész háremem biszexuális nőkből. - tudom, hogy nem így értette, de attól még szeretném, ha megint mosolyogna kicsit. Elengedek egy tétovázó nőt, aki szerintem nem nagyon tudja, hogy mit is szeretne, de én meg nem nagyon szeretném, ha belejönne a kocsimba, és csak utána indulok tovább. - Tudja, hogy elcseszte. Tudom, hogy ez nem vigasztal, de nagyon szarul van. Sokszor volt már miattad a padlón, de ennyire még nem. De ő egy Bánki, Saci, közismerten elbaszottak a szerelem terén, és Botond se jobb a többinél. Az ikertestvére most éppen egy anyával meg a lányával kavar, vagy mi.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 18:45 Ugrás a poszthoz

Saci

- Én vagyok Bontovich Miksa életének szerelme. - ez az egyetlen értelmes magyarázat arra,hogy miért vagyok én még életben. Néha én is csodálkozom róla. - Megbeszéltük, hogy nem kerül szóba, találkozhatok vele, beszélgethetek vele, de otthon nem említem, a nevét se mondom ki. Ez fair, ha az ember nem akar drámát. De igen, hetente párszor szoktam vele találkozni, könyvekről és eszmékről vitatkozunk, beszélgetünk, jól érzem magam vele. - ennél többet nem mondhatok, mivel tényleg ennyi történik köztünk.
- Ha az anyád lennék, szájonvágnálak a csúnya beszédért. Mit tett veled ez a Svájc? - ciccegek kicsit, mosolyogva, ahogy ráfordulok az étteremhez vezető útra. - Bonyolult ügy, az anya valójában a nagynéni, aki későn született, de a lány gyámhatóság lett. A nők harminc, a lány tizennyolc vagy tizenkilenc, Bánki 6.0 meg bevetődött kettejük közé. Állítólag ezt mind a hárman ideálisnak látják.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 19:03 Ugrás a poszthoz

Saci

- Hogyan? - zavartan pillantok rá, mert nem értem, hogy mégis honnan jött ez neki, hogy miért akar hirtelen hazajönni, amikor olyan jól érzi magát itt. - Ne aggódj ezen, nem lesz semmi ilyesmi. Tud róla, és ignorálja a tényt, én pedig nem lépem át a határt, mert nem akarom megbántani sem Miksát, sem Rue-t. - mert az lenne a vége, szomorú, dühös, veszekedésekkel teli, és azt nem akarom. Én mind a kettejüket nagyon fontosnak tartom, egyértelmű, hogy Miksát választanám, hozzá húz mindenem, de nem akarok választani, így jobb nekem ez. - Csak magából indult ki. Ő sem szólt Lauráról vagy egy évig, aztán meg egy kellmetlen szituációban tényként közölte, hogy van, kellemetlen volt, mindenkinek. De félre ne érts, örülök nekik, nem hittem volna, hogy Miksa normális lánnyal kerül össze, és azt sem, hogy van olyan lány, aki elviseli őt. Csak azt hitte, hogy én is titkolok egy kapcsolatot, de csak egy barátságot titkoltam. - mert nem akartam veszekedni, és ezért vagyok hajlandó elfogadni ezt a mostani megoldást. Könnyedén parkolok, és mosolyodva pillantok rá. - Életben maradtál. És tudok róla, láttam, amikor csinálja, szétégette a kezét azzal, amibe beleöntögette, de azt mondta, hogy megéri. Saci, hidd el, hogy mind a kettőtök szíve  és lelke összetört. Olyan, mintha egyikünk se tudna normálisan kommunikálni azokkal, akik fontosak neki.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 19:43 Ugrás a poszthoz

Saci

- Nem lenne fair tőle. - de még én is tudom, hogy el fog durranni, csak nem értem, hogy miért, és éppen ezért próbálom a legkevesebb indokot adni rá. - Lehet, de én örülök neki, hogy van.  - csak persze ez felvet némi problémát, mert most már nem tetszik, hogy Miksa meghalna aznap, amikor én is meg fogok halni.
- Csodás volt, ha hiszed, ha nem. Ja igen, nekem nem változott semmit az életem. - vigyorgok rá, mielőtt kiszállnék, és gyorsan megkerülöm a kocsit, hogy kinyissam neki az ajtót. - Ne beszéljünk róluk, beszélgessünk rólad, hiszen egy nagy kalandot élsz át.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 19:56 Ugrás a poszthoz

Saci

- Hidd el, ha egészében nézed a képet, senki sem érdemli meg, hogy azt kapja, amit én nyújtani tudok. - nem pontosítok, az emberek fantáziája eléggé gazdag tud lenni, és inkább feltételezzen bármit, akár azt is, hogy az ágyban egy szadista nőverő barom vagyok, mint, hogy tudja a valóságot, és szomorú legyen.
- Ez egészen pozitív Saci. Örülök, hogy nem züllöttél le, mert simán benne volt a pakliban, hogy kitörsz, és féktelen partidíva leszel. - a kezembe csúsztatom a kezét, és mosolyogva indulok be vele, hogy megvillantva a francia tudásom, kérjem ki az asztalunkat legalább ennyi haszna legyen annak, hogy karban tartom az agyam. - Az anyukád nagyon büszke ám rád, végig arról beszélt, hogy milyen önálló lettél.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 20:19 Ugrás a poszthoz

Saci

- Igen, ezt számos tanulmány is bizonyítja - bólintok egyetértően, és közben belül a frász kerülget, mert hát ő az én cuki kis póthúgom, a kis Sárkikám volt, most meg rendesen olyan, mint valami mocskos szájú nőszemély, aki egyik megbotránkozásból a másikba ejt. Megcáfolnám, hogy nem kicsi a farkam, de hát mondom, inkább higgyen bármit, de tényleg bármit, mint a valóság.
- Akár, simán opció volt, amennyire rosszul éled meg Miksa jelenlétét az életedben. - nem szólok semmit a képre, nem akarok a bosszúja eszköze lenni, de tudom, hogy bele se kellene szólnom, hát még a végén felnyársalnak teljesen. Csak abban reménykedem, hogy mire visszaérek, Bánki nem gyilkolja meg magát. - Neki sosem leszel felnőtt, hidd el. Mi gyerekkora óta ismerjük Andrist, teljesen természetesen tartozik a családunkhoz, el fogja venni a húgomat, ami szintén természetes, és amikor belegondolok, hogy el fogja venni a húgomat, előjön bennem minden, ami Mártonban is, hogy Eszti még kislány, hogy babáznia kéne, játékbabákkal, hogy nem akarom, hogy szexeljen, de közben meg nagyon szeretném, ha boldog lenne. Borzalmasan kettős az egész, mint egy átlag nő érzelmi hullámzása. A bátyád ezt hatszorosan éli meg, sőt, talán tízszeresen is, miattad - a pincér kihúzza neki a széket, aztán nekem is, és elmosolyodva pillantok rá. - Ő jobban fog bőgni az esküvődön, mint az anyád, csak szólok. Remélem, hogy csak lányai születnek majd, vicces lesz.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 21:06 Ugrás a poszthoz

Saci

- Ezt bóknak és oktató-nevelő célzatú eredményes cselekedetek visszajelzésének tekintem egyszerre. - ha ő nem lesz olyan, mint mi, én nyugodtan fogok aludni. Szeretném, ha boldog lenne, ha ez az egész barnaSára esemény a végéhez közeledne.
- Már benne vagy attól a pillanattól, hogy megírtam, kedden jövök. - mosolyodom el kedvesen, hiszen áthágtam miatta a szabályokat, eljöttem ilyen messzire egyedül, és vissza is kell jutnom. Hoztam kávét és sütit is, szóval tényleg mindenre gondoltam, és szerettem volna mosolyt csalni az arcára. - Nagyon nem, de lányos apukának jó lenne. Vagy anyukának, néha olyan elveszett és szerencsétlen, de jóságos, ellentétben Mirával, aki egy nagyon összeszedett nő. Sőt, elképesztően összeszedett, még én is vigyázzba állok, ha hozzám szól. A múltkor hazacipeltem helyette a csomagokat a piacról, csak mert köszönt.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 21:11 Ugrás a poszthoz

Saci

- Mindkettő helytálló. Mind a kettőt megkaptam már, nem is egyszer. - pedig nem csinálok szerintem semmit másképpen, minden olyan természetesen jön nekem, de úgy tűnik, hogy ennyi is elég ahhoz, hogy a másik félnek jó legyen velem lenni. Ez veszélyes, főleg, hogy nem célom senkit sem kábulatban tartani.
- Az újdonság hatása, én azt mondanám. Ha megnézed, ő nagyon megszenvedte ezt az egészet. Végig a kötelességet tanították neki, kötelességed mindenkiről gondoskodni a családodból, kötelességed elvenni egy lányt, akit nem ismersz, kötelességed elvenni a húgát, kötelességed biztosítani a család jövőjét, kötelességed tudni, hogy honnan jön és milyen ember az, aki a család tagja akar lenni. Rengeteg pofont kapott, Mirától, Miksától, az apátoktól, az anyukátoktól, folyamatosan küzdött azért, hogy minden elvárásnak megfeleljen, és most Mirella az, akinek meg kell felelnie, különben vége, elveszti a szerelmét. Ez riasztó. Mit iszol?
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 21:25 Ugrás a poszthoz

Saci

- Akkor nem Mártonról beszélnénk. - felelem mosolyogva, mert lássuk be, így van. Márton mindig felelősségteljesebb volt, és valahol szerintem élvezi is a család feje szerepet. - Bennünk is bennünk lenne. A sértettség is, és a kín is, és minden negatív dolog. Nem tudom elképzelni, hogy fájdalommentes lenne a szakítás az ő esetükben. Márton össze fogja szedni magát, csak kell egy kis idő, hogy megnyugodjon. - kikérek két vizet és két alkoholmentes koktélt, amik közül hagyom majd, hogy válasszon, én mind a kettőt szeretem, de vezetek még ma nem is keveset. - Nehéz éved lesz, két-három esküvőn is koszorúslány leszel, plusz jön az ötödév, az apám. Nem akarok persze nyomást helyezni rád. Annyira.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 21:32 Ugrás a poszthoz

Saci

- Szerintem is, de majd beleszoknak ebbe a helyzetbe, én nagy rajongója vagyok a boldog befejezéseknek, szóval nagyon remélem, hogy hamarosan az ő esküvőjükön is táncolhatunk. - mert az biztos, hogy Sacit az összes esküvőn meg fogom táncoltatni, nem is kérdéses. - Alkoholmentes. Ma el kell indulnom haza. Úgy terveztem, hogy Münchenig megyek, idefelé is úgy csináltam, és akkor holnap onnan vissza Bogolyfalvára. - Ezt idefelé bírtam, és szerintem visszafelé is jó lesz ez az útvonal. Mondjuk fogalmam sincs, hogy ennyi terhelést elbírok-e, lassan itt egy újabb kontroll ideje. Előveszem a bőrkötéses jegyzetfüzetemet, amibe mindent írok, az összes emlékezetvesztést, és gyorsan a végére lapozok, a fontos dátumokhoz. - Májusban Esztiék, Június végén Misiék, de előtte még április végén elveszi Honit a Jani. A farsangi mulatságon túl jól érezték magukat, és megesett.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 21:36 Ugrás a poszthoz

Saci

- Nem szeretném az idődet rabolni. - jó egy kicsit aggódom is, hogy mi történik akkor, ha Miksáék előbb indulnak vissza a tervezettnél, habár nem úgy néztek ki, de tipikusan minden benne van a pakliban. Közben a pincérnek leadjuk a rendelésünket is, és elnevetem magam Sára kiakadására. - Igen, de mindenki örül neki, vagy legalábbis úgy tűnt. Nagyon kevés a gyerek a faluban, anya szerint ez most egy újabb hullámot fog elindítani, és kicsit fellendülnek majd a programok meg az élet. - legyen neki igaza, amikor mi gyerekek voltunk, még lehetett bandázni, amikor Sári, akkor már csökkent a barátkozások lehetősége. - És nyilván ő is téged szeretne, azt mondta, hogy még jó is, hogy megelőzte Esztert, mert így lehet a koszorúslánya anélkül, hogy megszólná bárki, ha a csokorért harcol.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 21:39 Ugrás a poszthoz

Saci

Elfogadom a felém nyújtott kezet, de úgy alakítom a helyzetet, hogy az ő keze legyen az enyémbe, és nem az enyém az övébe, ez olyan pasis dolog na, ha már egyszer itt a nemi szerepekről értekezünk. - Ha biztos vagy benne, hogy haza szeretnél jönni, akkor rendben. Gondolom nem szeretnéd, hogy ezt más is megtudja, hogy otthon vagy. - azt én sem, hogy megtudják, én vittem haza, de ő úgy érzem, hogy a visszaérkezés tényét is halogatná kicsit. - Felelőtlenek. Ha a szex az életed része lesz, akkor a védekezés is. Persze, van egy nagyon kis százalékos esélye a hibázásnak, de ez felelőtlenség volt tőlük, és sajnos a szüleiktől is az, akik támogatják ezt.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 21:44 Ugrás a poszthoz

Saci

- Csak nem akarom, hogy megbánd, hogy félbehagytad ezt a lehetőséget. - Botond őrült tervéről nem szólok, mert ezt kettejüknek kell lejátszani, nekem a barátaim kapcsolataiba semmilyen módon sem kellene belefolynom, és mindig nyakig benne találom magam. - Sajnálom, holnap hazaviszlek, Saci. - egy kicsit aggódom, mert most csak én voltam, de visszafelé ő is ott lesz mellettem, és az igazán nagy felelősség. De meg fogjuk oldani. - Nagyon nem, Miksa nagyon haragudna rám, anya szomorú lenne, megígértem, hogy mindig lesz velem valaki. Nekem nem nagyon szabad ilyet csinálni. - elmosolyodom, de van benne akaratlanul is valami szomorúság. Fáni szavai mindig ott csengnek a fülemben, még jó, hogy hozzák a rendelt ételt, és kicsit kizökkentenek. - De érted megérte, szóval ne aggódjunk ezen. Jó kis közös titok lesz ez. De azért megérte, ugye? Az utazás, a kiszakadás.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 21:50 Ugrás a poszthoz

Saci

- Én nem állok készen arra, hogy összetörjek még több szívet. Te, azt hiszem tudnád kezelni. De előbb a húgom menjen férjhez, azt ne árnyékolja be semmi, és talán utána, ha…ha visszajött a nászútjáról. - ez nem időnyerés, de tudom, hogy Eszter kész lenne lemondani az esküvőjét, ha ezzel csak szemernyi esélyt is látna a gyógyulásra. Nincs, ezt kell elfogadnia mindenkinek. - Tudom, hogy el kell mondanom, csak még nem megy. Tudod, az anyukám nagyon sokat sírt emiatt, és nem tudtam őt megvígasztalni. Rossz dolog tehetetlennek lenni, ezért nehéz ez. Talán Miksa kezeli a legjobban. Ő tud róla. - nem mintha ez ne lenne egyértelmű, előtte nincsenek titkaim, vagyis, eddig nem voltak.
- Most is ezt érzed még? Távol lennél tőle? Csak mert, tudod, ő a barátunk, és azért nem szeretném, ha teljesen magára maradna, nem lenne fair tőlünk.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 21:52 Ugrás a poszthoz

Saci

- Köszönöm. - szorítok rá a kezére egy mosoly kíséretében. Évekig jól ment ez, de tudom, hogy azzal, hogy mindenki kezd egy helyen lenni, lassan elérek az út végére, és nem fogom tudni már tovább titkolni, hogy mi is van bennem. Fáni is teljesen összetört, amikor elmondtam, és még azt hitte édesem, hogy ő hibázott, pedig nem, egy nevetséges szerencsétlenség az egész. Viszont nem akarom mindenkinek külön elmondani, hanem egyszerre, essünk túl ezen. Ami már csak azért sem lesz könnyű, mert Miksát és Rue-t egy helyre kell terelnem.
- Igen, valóban volt erről szó. - és abban a pillanatban megzizzen a telefonom, felvillan annak a szerencsétlennek a messenger üzenete, de csak annyit láttam, hogy “belémütközött egy csaj”. Rekord sebességgel kapom fel a telefont, és nézem meg az üzenetet, amire egy kicsit elnevetem magam akaratlanul is. - Az exed éppen most futott össze egy feletted járó, eridonos lánnyal, és azt írja, hogy olyan sok kérdést kapott tőle, hogy megbánta már azt is, hogy megszületett. Isten nem ver bottal, Botond. Valami Nini vagy mi. Nem javítom ki, had szenvedjen.”
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 21:57 Ugrás a poszthoz

Saci

- Akkor nem, Nonó. De Nini-ig jutott, mert annyira megijedt tőle. - még három röhögő fejet is küldök neki, mielőtt kinyomom, és aztán visszatérek Sacihoz. - Eldönthettem, hogy ma segítek neki egy projektben vagy eljövök hozzád, és én, természetesen téged választottalak. - nem is is volt kérdéses, ez a tökéletes időpont, Miksát meglepte Laura és leléptek, ez a szerencsétlen szenved a most már biztos, hogy nagyon szar terve megvalósításán, én pedig itt vagyok, és szépen hazaviszem Sacit. Jó, nem így terveztem, de nem is ellenkezek.
- Bocsánat, illetlenség volt, csak tudod, nem akarok lebukni, még egy rendes képet sem csinálhatok, pedig gyönyörű ország.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 21:59 Ugrás a poszthoz

Saci

- Kedves, de nem. Esetleg a bátyádnak elhinthetnéd, hogy ez egy olyan hely, amit érdemes megnéznie, és akkor majd mondom, hogy én támogatom, hogy megnézzük, és amikor eljövünk, akkor majd csinálok. - ismerem magam, pont ezzel buknék le Miksa előtt. Inkább ne kockáztassunk. - Lassan vissza kellene indulnod nem? Nekem meg találni valami szállást. Az jó, ha tíz körül találkozunk itt, iszunk egy kávét, és elindulunk? Münchenben töltjük az éjszakát, és akkor onnan akár haza is vihetlek, majd azt mondjuk, hogy Pestre mentem el érted. - azon is lesz kiakadás, de azért nem akkora, mintha Svájc lenne.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 22:01 Ugrás a poszthoz

Saci

- Nekem tényleg jó egy…óóó ő, igen, nála jó lesz. - szeretem a vörös hajú lányokat, mert kiismerhetetlenek és különlegesek, így az arcom egyből felderül, amikor meglátom, hogy kinél is töltöm az éjszakát. - Le sem tagadhatnád, hogy a bátyád húga vagy. Ha Miksának megtiltják a nők nézegetését és rendelését, majd mindenképpen hozzád fordulok. - ebben egészen biztos vagyok, miközben kikérem a számlát, amit természetesen én fizetek, ahogy a holnapi reggelit is én tervezem. - Jöhetsz hozzánk is, Miksa még pár napig távol lesz, meglepték egy romantikus elvonulással, kaja nincs, de vannak új videójátékaim. - ennyivel tudok hozzájárulni az ellátásához, miközben felállok, és felsegítem őt is. - De ha anyukádhoz mész, akkor én is hazanézek a sajátomhoz, és akár fel is hozhatlak az évnyitóra.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 22:03 Ugrás a poszthoz

Saci

- Igazad van, még mindig olyan furcsa néha. - imádom Bogolyfalvát, tökéletesen boldog vagyok, mert hiába város, jellegét tekintve sok szempontból falusi, és ez megnyugtató, főleg Pécs zajossága után. Imádok kimozdulni, szórakozni, utazni, mégis, valahogy az otthoni ideált keresem, azt a nyugalmat, a szabad, zöld tereket, így nekem az, amit nyújtani tud, tökéletes, főleg úgy, hogy Miksa ott van mellettem, ez több, mint amit reméltem, és boldogabb, mint hittem. - Megegyeztünk, akkor anyukádhoz viszlek. - elmosolyodom, amikor a kezét a kezembe csúsztatja, és így indulok ki vele. Búcsúzásunk után pedig el is indulok a vörös hajú lányhoz, aki szállást és nagy valószínűséggel kellemes kikapcsolódást nyújt majd a holnapi viszontlátásig.

Love Love Love
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. április 6. 20:24 Ugrás a poszthoz

Rue meg a famíliám

Amikor a Junior előkerül és apa veszi át a szót, akkor már pontosan tudom, hogy melyik film fog még nála szerepelni, és ezzel a húgom sincs másként, látom, ahogy sunyin egymásra pillantunk a tányér felett, és abban a pillanatban, hogy elhangzik, kihúzzuk magunkat, és rázendítünk az ismert sorokra és az ikonikus fejmozdulatra. - Making my way downtown, walking fast, faces pass and I'm homebound tü-düdü-dü-dü-dü and I need you…tü-düdü-dü-dü-dü and I miss you… tü-düdü-dü-dü-dü and now I wonder… If I could fall into the sky do you think time would pass me by?- Az If-nél már mind a ketten felpattanunk, hiába szól ránk anyánk figyelmeztetően, hogy ne csináljuk, viselkedjünk, és hasonlók, addigra már elkapva a húgom kezét megforgatom, és táncolva - énekelve a zongora felé terelem, ahol leülve előbb ezt a dalt folytatom, de, ahogy halad előre, és Eszter is becsatlakozik, átvált Brahmsra, amibe egészen belefeledkezünk.
- A fiúk később érnek. - Mentegetőzik mosolyogva Emma Ruenak, amire Andris látványosan a zongora felé fordul, majd vissza a társasághoz. - Engem nagyon gyorsan és sokszor szoktak kasztrálni ebben a családban, de hozzá lehet szokni. De a lényeg, hogy igen, az Eurovíziót mi is nagyon szeretjük, és egyáltalán nem foglalkozunk azzal, hogy mennyire meleg vagy sem, elvégre a zenéről szól.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. július 16. 19:09 Ugrás a poszthoz

Sacim Love

Biztos vagyok benne, hogy ha Miksa észreveszi, hogy kocsival jöttem el otthonról, egyedül, ki fog akadni, így nagyon remélem, hogy még ebédet is kap az asszonyánál, amiből kis minden utáni délutáni szundi lesz, és mire én visszatérek, addigra ő még nem lesz sehol. Az a baj, hogy ez most kezd egy kockázatosabb játék lenni, ennyi apró tünettel, de a saját magamnak felmondott hangüzenet, amit végtelenítve játszik le a telefonom, segít abban, hogy ha baj is van, tudjam, hogy hova megyek és miért megyek. Beszélek arról, hogy Sáráért megyek, hogy ki ő, hogy ki Miksa, és hogy minden rendben lesz. Egy könyvben olvastam ezt a módszert, és nagyon remélem, hogy működik. Nem kellene ennyit aggódnom ezek alatt az utak alatt, gondolom ez is hozzátesz, de sikeresen befordulok a ház elé, leállítom a kocsit, kinyomom a hangot, és mintha csak természetes lenne, hogy itt vagyok, úgy sétálok az ajtóhoz, amin bekopogok. - Saci, egyedül vagyok, eljöttem hozzád.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. július 16. 19:13 Ugrás a poszthoz

Sacim Love

- Nem az a fontos, hogy hogyan, hanem, hogy neked most egy másik országban kellene lenned, egy fiúval, aki kétségbe van esve, hogy eltűntél.
Persze a kocsiból felhívtam, hogy Saci itthon van, adjon időt, és ő ugyanezt mondta, hogy képtelen visszajönni. Muszáj lesz, de egyszerre egy probléma.
- Bemehetek? - kérdezem kedvesen. Nem feltételezek semmi rosszat, de ha Botond akaratlanul is durva volt, az lelkileg nyomot hagy abban, aki túl finom lélek. - Miksa nincs itt, de most csak Lauráig ment. Biztos vagyok benne, hogy nyomkövetőt ültetett a bőröm alá pár éve, szóval nincs sok időm szabadon.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. július 16. 19:15 Ugrás a poszthoz

Sacim Love

Nem válaszolok, figyelmesen hallgatom a háttérhangokat, és amikor távolodik, akkor óvatosan benyitok, és odasétálok a kupachoz. Leheveredek a földre, és a hátát simogatva sóhajtok egyet. - Nem tudom, hogy mi történt köztetek, hogy veszekedtetek-e vagy mi volt. Hajnalban kétségbeesetten felhívott, hogy amikor felkelt, nem voltál ott, körbejárt mindent, és értesítette a hatóságokat, hogy eltűntél. Szóltam neki, hogy itthon vagy. - azt nem teszem hosszá, hogy Botond viszont nem fog visszajönni. Nem láttam Sacit, így az első gondolatom az, hogy összeszólalkoztak és verekedtek. Saci kíméletlenül őszinte tud lenni, Botond pedig sokat nyelt az elmúlt lassan másfél évben. - Nagyon durva volt veled? Bántott?
Bagolykőtől távol - Ifj. Holló Albert összes RPG hozzászólása (121 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 » Fel