Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Amint orrnyergemről elkerülnek ujjaim, Damiennel találom szemben magam. Nem lep meg, csak még inkább megkapom a lehetőséget, hogy elkapjam tekintetét, és teljesen elkaphassam az ő ajkaira is felkerülő mosolyt. Halkan nevetek fel, fejemet ingatom meg.
- Hízelgő, hogy ennyire támogatsz az olvasásban, azonban, mint mondtam, valóban nincs rá sok időm - vonom meg vállaimat. - A szakdolgozatom sokkal fontosabb jelenleg - már csak a választott témát tekintve is fontos, mert ahogy telt az idő, egyre több emberrel beszéltem és ismerkedtem meg, sokkal mélyebbre ástam magam az egészben, mint gondoltam volna - szinte már személyessé vált az egész. Tenyerembe simítom arcomat, amíg fürkész, türelmesen várom meg, bárhova is vezessen ez az egész.
Szemöldököm megemelkedik, aprót bólintok, kezem minimálisan mozdul felé, hogy ezzel is megerősítsem őt: kezdjük. Amint felém fordul, a mosoly szúr szemet először, azonban onnan zizzennek feljebb kékjeim szemeire szinte azonnal. - Megtisztelve érzem magam, amiért az elsők között lehetek - fogok rá a pohárra és emelem meg kicsit felé. - Örülök neked - koccintom poharainkat egymásnak el nem eresztve tekintetét a mozdulatsor közben. - Indiszkrét lenne rákérdeznem, mégis hogy történt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A változás szembetűnő és lehetetlen nem észrevenni. Nem mondhatnám, hogy mintha egy másik ember ülne velem szemben, mégis közelítünk ehhez: a szavak úgy gördülnek le ajkairól, mintha az elmúlt évek akadozott szavai meg sem történtek volna. Valóban örülök neki.
- De csak semmi nyomás - nevetek fel halkan és őszintén. Poharamat húzom vissza, aprót kortyolok belőle, miközben gondolataim csapódnak oda-vissza. Az ilyesmik nem csak megtörténnek, ahogy ő is mondja, és talán ez aggodalomra adhat okot - ha kívülről nem is tűnhet úgy, sokkal komolyabban veszem ezt, mint bárki gondolná, de nem lehet tőlem elvárni, hogy ugrálni kezdjek örömömben, igaz?
- Megértem. Talán így a legegyszerűbb a továbbiakban - dőlök hátra a széken, a poharat fentről megfogva mozgatom meg kicsit. - Miből gondolod, hogy egy ekkora titkot rám bízhatsz? - villan fel szemtelen vigyor arcomon, hiszen mágia ide vagy oda, nem apróságról beszélünk. - Erősen kezdjük újra, azt meg kell hagyni - hangom továbbra is nevetős, azonban most nem eresztem ki, hogy valódi nevetéssé avanzsálódjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egyetértően bólogatok a szavaira. Valószínűnek tartom, hogy súlyosabb dolgokkal is meg kell küzdenem a fegyintézetekben, vagy annak idején az ELME-ben sem volt egyszerű feladatom már. A nosztalgia kerülget ugyan, de azonnal el is száll, amint elfordítja tőlem a fejét. Vonásaim nyugodtak maradnak, amíg a vigyor nem kerül rájuk a kérdést követően.
Várom, hogy folytassa, s mikor megteszi, fél szemöldököm rebben meg egyetlen pillanatra. - Olyasmire? - kérdezek vissza elgondolkodva, de jobban nem megyek bele. Ha szeretné, elmondja, azonban esélytelen, hogy rákérdezzek, mégis mire gondol. Az utolsó meglátásra bólintok aprót. - Való igaz, nehéz megijeszteni vagy olyat tenni, esetleg mondani, ami félelmet kelt bennem - ezzel nem tudnék vitatkozni, még akkor sem, ha szándékomban állna.
Lehunyom szemeimet pár másodpercre, majd nézek rá igyekezvén elkapni tekintetét, ám a pincér szól közbe, aki az asztalunkhoz lépve teszi elénk az ötféle kaviárt. - Köszönjük. Legyen szíves még egy whiskyt, valamint... Damien? Még egyet? - amint a pincér ellép tőlünk pillantok ismét rá. - Teljesen megértem, mire gondolsz - mosolyodok el szomorkásan. - Kellemetlen érzés tud lenni, amikor mások úgy nyúlnak bele az életünkbe, hogy minket meg sem kérdeznek. Ki van az életedben, akit nem te választottál? - hangom komoly, érdeklődve fürkészem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Fejtsd ki, kérlek - fürkészem arcát kicsivel tovább, mint indokolt lenne. Ahogy ő, úgy én is figyelmen kívül hagyom az elénk letett ételt. Jelenleg sokkal jobban leköti a figyelmem Damien, akiből az ilyesfajta viselkedést soha nem néztem volna ki. Az csak a hab a tortán, hogy egy teljesen más ember ül előttem, mint bármikor. Tetszik.
Az eljegyzésnél ráng meg szemöldököm látatlan, a többi pedig csak a járulék. A felsorolás nagyobb dobbanásra készteti a szívemet. Sokkal jobban tudok ezzel azonosulni, mint azt bárki elképzelhetné. Hátradőlve fordulok az ablak felé, érdemben nem felelek azonban szavaira. Oldalvást sandítok rá arra, hogy kiszolgáltatottá tette. Elmosolyodok egy pillanatra, majd pillantok vissza az ablak felé.
- Mégis a részese vagy - szólalok meg másodpercek elteltével, végül fejemet csóválom meg.
- Éppen beszélgetünk. Ezt annak hívják - mutatok először rá, majd magamra, miközben megköszönve veszem el a whiskyt a pincértől. - Eszedbe jutott valaha, hogy kitörj ebből véglegesen? Nem ilyen próbálkozásokra gondolok, hanem valósakra - még mindig nem nézek rá, szavaim elmerengve hagyják el számat, mintha csak hangosan gondolkodnék. - Olyanokra, amiknek valóban súlyos következményei lehetnek, de végül te győzöl, mert megkapod az áhított szabadságot?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Soha nem esett nehezemre a családomat ért alapvető kérdésekre válaszolni - természetesen teljesen más, ha mélyebbre szeretne valaki ásni, mert akkor a lehetőséget úgy vágom el, mintha soha nem is létezett volna. Szeretem meghúzni a határokat, amiket a másik ember is tökéletesen érez.
- Ugyan. Vagy csak nem ismertél fel - mosolyodom el halványan. - Néhány képen még én sem ismerem fel magam - nevetek fel halkan. Bár nem tudom miért, de előszeretettel használnak sminket még rajtam is, még akkor is, ha csak minimálisat, azonban a rám aggatott ruhák valóban megnehezítik, hogy felismerhető legyek. Főleg, ha olyan kerül kiválasztásra, amin az arcom nem is látszik jól. Utálom, hogy ez ennyire összetett.
- Szeretek meglepetéseket okozni így, ha már a mágia nem az én oldalamon áll - vonok vállamon aprót. - Örömmel hallom, hogy végre nem siettél sehova, remélem így az izgalmadat is sikerült kicsit kordában tartanod - kapom el tekintetét, miközben arcomon a szemtelen mosoly indul el, majd teljesedik ki. Fejemet biccentem félre. Előre nyúlva nyújtom ki mutatóujjamat, hogy arca elől húzzam lejjebb az itallapot: látni szeretném. Ha sikerül, kapom el tekintetét.
- Máshogy is lenyűgözhetlek majd - arcom komoly, mindössze kék tekintetem csillan jelentőségteljesen, ahogy fél szemöldököm rebben meg. Oldalra pillantva húzom vissza kezemet, a pincérre nézek, bólintok, majd vissza Hargitára, hogyha sikerült választania, adja le a rendelését nyugodtan, utána teszek én is így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Mondhatom, hogy látható a különbség - tekintetem lassan ereszkedik lejjebb felsőtestén, majd vissza arcára. - De tegnap sem panaszkodtam - jelentem ki szemrebbenés nélkül, ajkaimra egyetlen pillanatra csal mosolyt a tegnapi lány látványa. Ki gondolta volna, hogy ennyire ki tud tenni magáért? Megmerném kockáztatni, hogyha az élet és egy bizonyos helyzet úgy hozná, még nyilvánosan is megjelennék vele.
Tekintetem csillanása mellé társul egy szemtelen és igen széles vigyor a kérdésre. Fejemet ingatom meg, könyököm huppan a terítőn, ahogy elkapom tekintetét, és államat támasztom tenyerembe, miután kezemet húztam vissza tőle.
- A fejemben világosan él még egy helyzet, amiben ugyan elképzelni eltudlak, de kötve hiszem, hogy megfelel a valóságnak, így kíváncsi lennék milyen a gyakorlatban - nem engedem el tekintetét. Legalábbis nem tervezném, de mikor a pincér az asztalunkhoz lép, felpillantok rá, megvárom, míg Hargita rendel, majd közlöm, hogy ír whisky-t kérek és pillantok vissza rá. - Mit gondolsz, lesz lehetőségem megtapasztalni azt a nőt is? - onnan folytatom, ahonnan abbahagytuk: hangom éppen elég hangos ahhoz, hogy biztosan meghallja, de kellően halk ahhoz, hogy mondandóm intimitását megtartsa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Elégedettség lesz úrrá rajtam, ahogy Reiner még inkább belesimul az ölelésembe, ahogy karom köré kerül. Halkan szusszanok a homokszőke tincsek közé, majd nevetek fel halkan.
- Ez egy borzasztó ötlet - bólintok aprót. - Soha nem fog megtörténni - teszem hozzá ugyanolyan hangsúllyal. Senki nem tudna rávenni arra, hogy Reiner valaha is közel kerüljön ahhoz az élethez, amitől néha még magamat is megóvnám, nemhogy őt. És azt is igencsak elkerülném, hogy címlapra kerüljek vele. Nem tudom melyikünk járna rosszul, de az biztos, hogy a bárminemű kapcsolat, ami most köztünk van, aligha maradna titok, ahogy eltervezte.
A reakciója hatására tör fel belőlem a nevetés, kezemet szemeim elé téve élvezem a pillanatot, de egy idő után esik ölembe és nevetek tovább önfeledten.
- Máskor, értettem - bólintok megint egyet, majd csak hagyom, hogy azt csináljon velem, amit csak szeretne. Telefonomat a zsebembe vágva szállok ki végül, lassú, elnyújtott léptekkel közeledem a hatalmas ház felé.
- Az nincs. Cserébe két szint, két medence és személyzet - lépkedek fel a lépcsőn. - Remélem így is megfelel - mielőtt kezem mozdulhatna nyílik előttünk az ajtó, Luka széles mosollyal áll az ajtó túloldalán, aprót biccent.
- Látod? Túléltem - emelem meg összekulcsolt ujjainkat Reinerrel, majd sétálok be. - Reiner, ő itt Luka. Évek óta dolgozik nekem, bármi kérésed van, áll rendelkezésedre, ahogy mindenki más is - engedem el, hogy a kabátot vehessék le rólam, ezután veszem ki ismét a telefont, hogy ugyanaz a név villogjon rajta - és eközben hajol meg kissé Luka Reiner előtt.
- Örülök, hogy megismerhetem, Reiner uram. Bármiben állok szolgálatára, csak tudassa velem - lép hátrébb és fordul felém. - Sztravinszkij uram, az édesapja több alkalommal ker-.
- Hagyjuk ezt. Nem vagyok elérhető senkinek az elkövetkezendő napokban. Még Leonyidnak sem - hangom határozottan csattan a falakról, Luka ennek hatására hajol meg kissé és hagy minket magunkra Reinerrel. - Megmutatom a hálót. Voltam olyan bátor, hogy az én szobámba kérettem a cuccaidat - vigyorodom el szemtelenül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Felsandítva rá mosolyodom el mindent tudóan. Mindketten pontosan tudjuk - legalábbis remélem, hogy mindketten - mire gondolok. Egyáltalán nem azért mondok dolgokat, mert mindenképpen magyarázatot várok rá, éppen ellenkezőleg. Nekem csak elég, ha elfogadja és továbblépünk.
A visszakérdezésre billen félre fejem, arcomat támasztom tenyerembe.
- Jól hallottad - felelem egyre szélesedő mosollyal, mert most legalább biztosan meglátja, hiszen nem bújik az itallap mögé. A rendelést leadva fordulok a nő felé ismét. Halkan, szinte már lemondóan sóhajtok. Vajon nem voltam elég egyértelmű, vagy csak nem szeretne arra gondolni, ami a szavak valós jelentése? Bármelyik is legyen, nem tudom meddig van ehhez türelmem: mindig egyértelmű vagyok, és általában a velem szemben ülő is tudja, mit szeretnék. Hümmentek, hátradőlök.
- Hagyok időt, hogy átrágd a szavaimat - mosolyodom el végül féloldalasan. - Valószínűleg tudni fogom, mikor értek be, mert mindig minden az arcodra van írva - körözök kicsit mutatóujjammal, ahogy arca felé mutatok. Ahogy a vörössége most is tökéletesen látszik, és bóknak fogom fel, hogy ezt én váltom ki. Hozzászoktam, de játszani mindig szeret az ember, főleg, ha ilyen éles reakciókat vált ki. Régen tapasztaltam ilyet, és minden másodpercét élvezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A feltett kérdésre egyébként igen egyszerű a válasz. Sokszor megkérdezték már tőlem, de a szórakoztatási értéke soha nem veszít. Mint aki elgondolkodik pillantok a plafon felé egy pillanatra, végül ismét vissza rá.
- Nem mondanám - ne essünk félreértésekbe: a helyzet maga nagyon szórakoztató, imádom ezt csinálni. Az emberek különböző fokú zavara jó kedvre derít, de legyen bármilyen hihetetlen, ha már ennyire messze merészkedem, a szavaimat általában komolyan gondolom. Ha nem teszem, időben kiderül a másik fél részére is: leginkább abból, hogy nem viszem el vacsorázni egy másik országba, vagy, ha el is jutunk eddig, a beszélgetés első húsz percében hagyom itt.
- Egyszerűbb lenne úgy beszélgetni, ha látom az arcod - jegyzem meg mellékesen, mikor a pincér lép az asztalunkhoz a kért italokkal. Hargita elé kerül a boros pohár, amibe tölt is a pincér, elém pedig a whisky-t csúsztatja, végül arrébb lépve vár.
- Rendelj, kedves - emelem ajkaimhoz a poharat és kortyolok bele aprót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Végig követem, ahogy az ablak felé fordul, de csendben várom meg, amíg érkezik a kérdés. Fejemet rázom meg. Sok minden elmondható rólam, de az, hogy arab zenét hallgassak, pont nem.
Szemeimet lesütve mosolyodom el, kékjeim a terítőt fürkészik, pedig jóformán semmi érdekes nincs rajta. Egyszerű fehérsége tisztaságról árulkodik. Felnézek, találkozik tekintetünk, de nem tartom sokáig a szemkontaktust: de összecsengnek. Több hasonlóság lenne bennünk, mint, amit elképzelni tudtam volna? A kastélyban olvasó srác felszívódott, helyette Damien Felagund ül előttem, teljes valójában, amilyennek évek óta kellett volna lennie. Nincs dadogás, nincs háttérbe szorítás, csak ő. Végül ismét ránézve bólintok aprót.
- Csengjünk össze - fordulok a léptek felé, végül vissza Damien felé. - Szívesen beszélgetnék veled franciául, de az a nyelv sajnos nincs a repertoáromban - jegyzem meg mellékesen, miután a pincér már biztosan nem hallja szavainkat. Kortyolok a whiskyből. Arra, hogy félreértem, tudnék reagálni, azonban nem teszem meg. Nézőpont kérdése.
Fél szemöldököm rebben meg, ahogy közelebb hajol. Testem gondolkodás nélkül reagál rá; ugyanezt teszem. A pohár koppan az asztalon, de azt nem elengedve hajolok én is előrébb, hogy válaszoljak a kérdésre.
- Döntéshozatal - felelem halkan, mély hangon. - Külső nyomás nélkül - egészítem ki mondandómat, végül ülök vissza eredeti pozíciómba. Sok ember elképzelni sem tudja, hogy a szabad akaratnak mekkora jelentősége van, és bár én is előszeretettel élek ezzel, a lehetőség, hogy ez miatt elvesztem a családom, mindig a fejem felett lebeg.
A vacsora kellemes hangulatban telik, bármennyire elképzelhetetlen, könnyedebb témákat is érintünk vacsorapartneremmel, mint a ki nem mondott feszültség mindkettőnkben az elvárások miatt. Annak végeztével búcsúzom el tőle, egy ideig még az utcán állok, nézve elsétáló alakját, mielőtt beülnék az autóba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Még mindig szórakoztató látvány, ahogy haja és tenyere mögé bújik, de nagyban megkönnyítené a beszélgetés őszinte menetét, ha láthatnám az arcát. Nagyon úgy tűnik, hogy nem partner benne, így csak elfogadom a sorsom, ami jelenleg az, hogy nincs esélyem választ kapni a nemrég feltett kérdésre - valószínűleg nem akarattal, de gyönyörűen tereli le, én pedig hajlandó vagyok úgy tenni, mint akinek nem tűnt fel. Szívesen.
- Ugyanazt - tolom ki az asztal szélére az étlapot. A pincér lép el tőlünk. Mosolyogva emelem meg felé poharamat, nevetésemet fogom vissza a majdnem kiöntött borra, és kortyolok.
- Nem szándékos, hogy zavarba hozzalak - ingatom meg fejemet. - Én köszönöm, hogy megtisztelsz a jelenléteddel. Remélem nem érzed magad feszélyezve, szeretném, ha jól éreznéd magad - mosolyodom el kedvesen. Halkan hümmentek a kérdésre.
- Itt van dolgom, amitől csak egy ebéd erejéig tudok elszabadulni. Elnézést kérek a kellemetlenségért, de ha már megígértem, mindent megteszek azért, hogy meg is tartsam azt neked - kapom el tekintetét.