Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

És még el is ismétli, mintha nem értettem volna először is nagyon jól az információt. Elismétli, ráadásul, ha az ékezet nélküli, akkor az még rosszabb. Merlinre, ha a tanév végéig kibírja a DÖK így, akkor emelem kalapom az összes tag előtt. Ez hihetetlen. Egyáltalán, hogy került képbe a gyerek, mint DÖK-ös? Pedig olyan szépen hagytam magam mögött mindent, erre tessék: pillanatok alatt tönkreteszik. Végül is mindegy, mert immár nem az én felelősségem, és, ha minden igaz, akkor Domka azért érdemelte ki az elnöki pozíciót, mert tudja kezelni a tagokat. Ha az egyik Mórocz gyerek mellett ez nem derül ki, akkor senki mellett, szóval vállát paskolva kívánok neki sok sikert, majd fordítanék neki hátat, azzal a feltett szándékkal, hogy akkor elválnak útjaink és szerzek magamnak valami hideget - egy kávé nagyon, de nagyon jól esne -, amikor fogja magát és, mint egy felpuffaszkodott vörösbegy, elsétál mellettem.
A nevemre biccentem oldalra a fejem, az még hagyján, de a hangsúly olyan vigyort vált ki belőlem, amit mindenki megirigyelhetne, de sajnálom, csak és kizárólag Domkának - pontosabban a hátának - szól jelenleg. Hajamba túrva nevetek fel, zsebeimbe süllyesztem kezeimet, majd könnyed és elnyújtott lépteimmel követem. Gyanakodni kezdek, mikor elhagyjuk a mosdókat, de az érzésnek nincs ideje kiteljesedni, mikor a lány megáll egy sarokban és felém fordul. Kékjeim csillannak, ahogy fejem ismét félrebiccen, miközben megállok előtte.
- Domka - hangomban van egy kellemesen lágy esés, amitől normális esetben jóleső libabőr lepné el a tested, csakhogy Somogyiról van szó. - Nagyon jól hangzik az ajánlatod - mosolyodom el szélesen, aprót lépek közelebb, így még bizalmasabbá véve a helyzetet, mert a fontos az, hogy elhiggye, valóban benne vagyok. Pár másodpercnyi szünetet tartok, elkapom a tekintetét, mielőtt folytatnám. - De vissza kell utasítanom. Egy hűvös áruházban állok, úgyhogy mást kellene kitalálnod - vigyorodom el szemtelenül, és még csak eszembe sem jut megjegyzéseket tenni a helyszín választásra. Rángattak már furcsább helyekre is lányok, ez még simán a belefér kategória. - Fogalmam sincs mit pörögsz ezen a papucson, de mára elengedhetnéd, és csak élvezhetnénk egymás társaságát, ha már így alakult - pillantok a folyosó eleje felé, amerről jöttünk. - Például ihatnánk egy jegeskávét. Benne vagy? - kedves mosoly villan fel ajkamon, ahogy visszavezetem rá kékjeimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Természetesen befelé menet megkérdezhettem volna tőle, hogy mégis hova a francba megyünk, de annyira nem volt fontos, mikor alapvetően is tökéletes bőrömet megcsapta az áruház hűvöse, és valahogy onnantól semmi nem lehet fontos. Mondjuk az kérdéses, hogy fogom itt elütni az időt, amikor esélytelen, hogy ilyen no name ruhaboltokba betegyem a lábam, és esetleg még vásároljak is, szóval majd kreatívnak kell lennem. Fejemet ingatom meg kissé, míg várom a reakciót, de arcából arra következtetek, hogy van még időm elgondolkodni azon, mégis miért olyan hatalmas fétise az a papucs. Nagyon kedvesen kaptam meg, majd hülye leszek visszaadni. Kérlek.
- Dehogynem - vigyorodom el szélesen, ami leginkább a gunyorosnak szánt hangsúlynak szól. - Csak annyi a baj, tudod, hogy eddig is megoldottam nélküled - vonom meg vállaimat kicsit lehunyt szemekkel, majd esnek vissza kékjeim Domka arcára, aki túlságosan feltűnően nem arcomra néz, hanem valahova feljebb. Komolyan hihetetlen ez a lány. Halk kuncogást engedek meg magamnak, ahogy zsebemből szedem ki jobb kezemet, túrok tincseim közé, és mosolyogva összeborzolom azokat, miközben hallgatom a választ.
- Miért gondolod, hogy nem lenne az? - kérdezek vissza reflexből. Tény és való, hogyha az esélyt sem adjuk meg neki, akkor Domka a saját opciójával megy amerre akar, míg én is a sajátommal. Ami lehetséges, hogy mindkettőnknek a legjobb lenne, de hát hogy szalaszthatnám el az alkalmat? - Először is nem kell meghívatnod magad, mert én ajánlottam fel, alap, hogy én fizetném - mutatom felé mutatóujjamat, amit követ a középső. - Másodszor, fogalmam sincs miből gondolod, hogy nem mutatkoznék veled, amikor itt állok előtted, egy olyan folyosón, amit bármikor használhat bárki - mutatok hátam mögé a mosdók felé, amik igencsak forgalmasak, főleg egy ekkora áruházban. - Az, hogy neked kellemetlen mellettem mutatkoznod, nos… - nyammogok kicsit, majd fordulok oldalasan. - Szíved joga - fejezem be végül mondandómat ugyanolyan kedves mosollyal ajkaimon. Nem kötelező velem lennie, hiszen, mint mondtam, egyedül is feltalálom magam valószínűleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Őszinte leszek mindenkivel, ami egyáltalán nem meglepő. Nem különösebben érdekel, hogy Domka miért utál, vagy miért sem, miért ilyen ellenséges és elutasító, mert élvezem. Plusz, nyilvánvalóan van elképzelésem arról, hogy miért áll így hozzám, de meg kell mondjam, hogy nem tudom érte hibáztatni. Fordított esetben valószínűleg én sem lennék éppen elviselhetőbb, ha egy véla állna velem szemben mosolyogva. Mindennek ellenére, szórakoztató, ahogy latolgatja magában a lehetőségeit. Én pedig, miután kifejtettem, hogy lényegében fogalmam sincs mi baja van, türelmesen várom meg, amíg a felhorkanás után, igazából dűlőre jut saját magával. Egyértelmű, hogy nem fogok könyörögni azért, hogy meghívhassam egy kávéra. Laza mozdulattal döntöm hátamat a falnak, kezem ismét zsebembe csúszik, amíg Domka latolgatja a lehetőségeit magában. Legalábbis gondolom, hogy azokat. Halkan nevetek fel.
- Talán ki fogom tudni fizetni - egyenesedem fel, így lépek is el a faltól, ahogy ismét felé fordulok. Tekintete csak átsiklik arcomon, amire mosolyogva csóválom meg fejemet, hogy a folyosó felé forduljak féloldalasan ismét. Domkára esnek kékjeim várakozóan, de nem sürgetően. - Csak utánad - nyújtom ki előre kezemet, hogy fáradjon előre, én meg ismét kullogok mögötte, ha ez ekkora örömet szerez neki, mint ahogy testbeszédéből kiolvastam, mikor idefele is előttem sétált. Remélhetőleg hajlandó elindulni, így követem, majd ahogy végre kiérünk a folyosóról, indulok el lassú léptekkel a Starbucks felé, amit már befelé jövet kinéztem magamnak. A pulttól pár méterre állok meg, ha minden jól megy, akkor a mellettem állóra pillantok le. Aki terveim szerint Domka, és ha beletrafálok, csak elmosolyodom, amennyiben rám néz, egyebekben csendben szuggerálom a kínálatot, hátha jön az isteni szikra, hogy mégis melyik lenne a legmegfelelőbb. Mindenképpen jeges kell, de ez a töménytelen karamella, amit beletennének, egyáltalán nem szimpatikus. Ki gondolta volna, hogy egy kávé választás is lehet hatalmas dilemma. Márpedig most az. Bal lábamra helyezem a testsúlyomat, ignorálom a rám szegeződő tekinteteket, csak és kizárólag a kínálatot fürkészem, vagy Domkát, ha éppenséggel lenne mondanivalója.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem feltétlen úgy alakult a mai este, ahogy azt alapvetően terveztük. Az utolsó pillanatban szóltak, hogy a hajóra szerveződő party kicsit más fordulatot fog venni, ám be kell látnom, egyáltalán nem erre számítottam. Ezért probléma, hogyha egy kibaszott pocsolyában kell megtalálni a megfelelő helyszínt, nem a tengeren vagy óceánon. Azonban kikötés volt, hogy mindenképpen magyarországi legyen a helyszín - ha már eljöttek idáig -, így igencsak leszűkült a repertoár.
A kinti levegő éppen annyira hűvös, hogy a társaságnak meg se forduljon a fejében - nyilvánvalóan, mivel én kint szeretnék ülni -, hogy esetleg bent folytassuk a kellemes csevegést - ami inkább arról szól, hogy ki mekkorát bulizott a hétvégén. Halkan nevetek fel valami elcsépelt sztorin, amit már sokadjára hallgatok végig, ajkaimat lassan érinti a kristálypohár pereme, ahogy beleiszok a whiskybe. A jég egyetlen pillanatra érinti meg felső ajkamat, jóleső érzést hagyva maga után. Csak oldalra sandítok a hangosabb társaságra, ami elhalad mellettünk, felső ajkam alig láthatóan húzódik feljebb, ahogy kritikán alulian röhögnek fel. Szememet forgatom meg észrevétlen, majd fordulok vissza az asztaltársaság felé, hogy kékjeim kapják el a lány pillantását, aki kérdő tekintetét szegezi rám, míg feje óvatosan billen a tánctér irányába. Egy visszafogott mosolyt eresztek meg neki, míg mutatóujjam lendül a levegőbe, hogy várjon egy pillanatot, legyen szíves, az utolsó kortyot tüntetem el a pohárból, miközben felállok és habozás nélkül dobom le zakómat a pad szélére, míg mellém ér.
Lejjebb hajolva hallgatom szavait, amit nekem intéz, de a basszustól aligha érthető. Csípőm tökéletesen mozdul a ritmusra, a lányt is magammal mozgatom, véletlenül se csússzunk el egymástól, mert az egyáltalán nem férne bele abba, amit éppen mutatok - és ami az elvárás. A dal még nem ér véget, mikor a mikrofon recseg be a dallamnak csúfolandó basszus közepébe. Csípőm jár még aprókat ide-oda, mielőtt lassítva megállnék, ugyanolyan értetlen pillantást kap tőlem a lány, mint amilyet ő intéz nekem. Mégis mire számít? Honnan az istenből tudjam, hogy mi van, amikor végig mellette voltam? Ostoba. Végül elnyílt ajkakkal kapom fel fejemet, ahogy a körítés nélkül meghallom nevemet, majd az utána következő szavakat - a 2-es asztal küldi nekem, hogy otthon érezzem magam. A dallam eleje elég, hogy azonnal felismerjem a dalt, a hangszórók felé fordulok először hitetlen nevetve, majd az asztalhoz, középső ujjam tökéletes eleganciával lendül a magasba, miközben csípőm már mozog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A probléma az ilyen alkalmakkal, hogy sokkalta többen vagyunk, mint indokolt lenne. Belibbennek az országba, azonnal megtalálnak - végül is nem titok, hogy itt tartózkodom -, majd minden jöttmentet összeszednek, akik éppen hagyják, hogy megdugják őket. Cserébe nem kérnek mást, mint pár napos fényűzést, amit nálunk éppen pont megtalál.
És mégis ezek a barmok azok, akik ismerik azt az oldalamat, amit csak és kizárólag Oroszországban vagyok képes megmutatni. A zene mégis magával ragad, Gazirovka mindig tudta hogy vegyen le a lábamról - így engedelmeskedve a Neboblaka ritmusának mozgok, és hagyom, hogy a fedélzeten tartózkodók rajtam legeltessék a szemüket, míg meg nem jön a bátorságuk ahhoz, hogy körénk gyűljenek és csatlakozzanak. A legjobb, hogy nem kell sokat várni erre, így pont megfelelő ürügyként szolgál, hogy a dal végeztével lelépjek a színről; már csak azért is, mert hozzám értek. Arcomon undorral siklok a testek között, csak remélem, hogy senki nem ájul be mögöttem, amiért elmentem mellette. Bár lássuk be, igencsak érthető lenne.
Hajamba túrva, halkat szusszanva érek ki végül a tömeg közepéről. Mély levegőt veszek, az előttem elhaladó pincér kezében levő tálcáról veszek le egy felest és döntöm le. Vodka - remek ízlésre vall, bárkinek is ment volna. Halvány mosoly pihen ajkaimon, ami végül nevetéssé növi ki magát - tincseimen borzolva egyet fordulok meg, hogy kis kerülővel menjek vissza az asztalhoz, mikor valakinek az érintését érzem meg ismét vállamon. Ciccenek egyet, hogy kifejezzem nem tetszésemet, ámbár nem valószínű, hogy meghallja, így kis - elég egyértelmű - undorral arcomon fordulok hátra; és az undort azonnal felváltja az őszinte meglepettség, ahogy meglátom az ismerős mozgást és a homokszőke tincseket eltűnni a saroknál. Fél szavakat hallok meg csupán az illetőtől, aki nekem intézi szavait. Sokkal jobban leköt a srác, aki csak pár pillanattal ezelőtt tűnt el a látóteremből a túlontúl ismerős mozgással. Kékjeim esnek beszélgetőpartneremre, hogy legalább elhitessem, hogy figyelek, de pillantásom minduntalan zizzennek a sarok felé - mégis mit keresne egy ilyen elbaszott helyen?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Olyan maszkot vagyok képes felölteni az ilyen események alkalmával, amin keresztül senki nem láthat át. Ez mindössze azért szükséges, hogy ráerősítsek a családomról kialakult képre, valamint a nevünkhöz köthető kifogástalanságra. Mint Sztravinszkij, rengeteg mindent nem engedhetek meg magamnak, amit a velem egyidősek, hiába beszélünk huszonévekről. Vannak kötelességeim, amiknek eleget kell tennem, és nem feltétlen az elvárások miatt, mindössze azért, mert belém ivódott a családom példája. Nehéz ilyen elvárásoknak megfelelni, sőt, még eleget is tenni nekik, minden erődet felemésztik, de sokkalta másabb a helyzet, ha beleszületsz ebbe a helyzetbe - mikor minden mozdulatodról üvölt, hogy elképesztő vagy.
Kivéve akkor, ha a kézfejedre cseppen valami fentről, ami még végig is folyik a testrészen. Tekintetem kissé kikerekedik, ahogy megérzem, lustán és lassan emelem fel kezemet, hogy ránézhessek a folyadékra. Az átlátszó folyadékra. Kékjeim zizzennek feljebb, fejem is hátrébb biccen, hogy felnézzek, és lássam meg Reinert, aki éppen lehúzza a feles pohár tartalmát, majd olyan gyönyörű - és felejthetetlen - fintort enged meg magának, ami nevetésre késztet. Halkan, és diszkréten, lazán ökölbe szorított kezemet emelem szám elé, hogy köhögjek kicsit, palástolva, hogy majdnem szembe nevettem a férfit. Bólintok egyet kérdésére, hogy jól vagyok-e. Elnézést kérek, majd surranok el mellette, már-már betegesen figyelve arra, hogy véletlenül se érjek hozzá.
Arra a részre lépek, amerre Reiner eltűnt. A fedélzeti fények pár lépés után ide már nem érnek el, így a félhomályban állok meg a másik oldalon, kékjeim ide-oda járnak, míg meg nem látom a lépcsőt. Somolyogva lépek az első lépcsőfokra, lassan haladok felfelé, végül is egyáltalán nem sietek vissza a társasághoz. Kende mögött állok meg, pár pillanatig csak nézem, és igyekszem elhelyezni őt valamelyik, a hajón tartózkodó társasághoz. Mint halottnak a csók, annyira elképzelhetetlen bármelyikhez is.
- Ha így bujkálsz, a barátaid nem fognak megtalálni. Ráadásul összevizezel másokat, így még le is buktatod magad - lépek ki a félhomályból, majd sétálok mellé. Előrébb dőlök, alkaromat támasztom a korlátra mellette, kékjeim zizegnek az alattunk elhelyezkedő tömegen. Még idillinek is mondhatnám, ha nem valami elviselhetetlen szólna a hangszórókból, ami nem lenne baj, de valószínűleg, figyelemmel arra, hogy a hajó megállt, sokáig hasonló zenék fognak szólni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kékjeim végig követik a mozdulatsort, amit csinál. Keze simul tarkójára, mint aki valamin nagyon gondolkodik, amin nem kellene. Mintha zavarná. Ahogy előrehajol a korláton látom megfelelőnek a pillanatot, hogy kilépjek a sötétség jótékony takarásából és szólaljak is meg. Arcára pillantok, ahogy felém fordul, mosolyom automatikusan lesz szélesebb, míg mellé sétálok és elhelyezkedem. - Nyertem. Szeretek nyerni - gondolkodom el pár másodpercre. A hitelesség kedvéért még az ég felé is biccentem fejemet kicsit, majd vigyorodom el, és nézek lefelé megint. A vigyorból lesz halk nevetés, szemem elé kapva kezemet engem ki azt - nem olyan hangos, mint amit megszokhattunk, hiszen véletlen sem akarnám felhívni magunkra a figyelmet. Túl jól esik az, hogy csak létezzek, és a nevetésem őszinte legyen, ne pedig mű, ami rengeteg energiámat elszívja. Másképpen nem is követtem volna Reinert, amint a második alkalom ismét felkínálkozott, hogy meggyőződjek arról, valóban őt láttam-e.
- A poharadról leesett egy vízcsepp. Gondolom hideg volt a pia, amit lehúztál - vonom meg vállaimat, ahogy meg is válaszoljam a nemrég feltett kérdést. Torkomat köszörülöm meg, hogy a nevetés ismételt ingerét elnyomjam, majd sandítsak oldalra. - Szóval tényleg menekülsz - bólintok egyet, ahogy előrefordulok.
- Nézz már rájuk. Nekik rendesen ez a buli. Az a pasi… - emelem el mutatóujjamat, a korlátról, hogy a tömeg széle felé mutogassak. - Az ízléstelen és undorító zöld ingben, látod? - várok valami visszajelzést Reinertől, majd folytatom szinte azonnal. - Nem is gondolnád róla, főleg, mivel egy idióta, de egy igen neves és nagy cég vezetője, ami kozmetikumokkal foglalkozik - fordulok Reiner felé, hogy elkaphassam a szürkéskék tekintetet, ami még az irritáló fényekben is visszaadja a színét. - És mégis tudja élvezni. Majdnem mindig itt van, és fogalmam sincs hogy képes erre -  túrok tincseim közé kissé fáradtabban, mint ahogy neki indultam a mai estének. Lejjebb ereszkedem, államat támasztom tenyerembe, ahogy az alattunk elterülő és vonagló testeket fürkészem. A társaságomra siklanak kékjeim, akik ismét egymás szájában - egyelőre - élvezik az este hátralévő részét. Mosolyogva csóválom meg fejemet, ahogy pillantásom tovasiklik, és oldalra fordulva állapodnak meg Kendén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Halk nevetésem után kezdem el pásztázni a tömeget, pedig egyáltalán nem érdekesek. A látszatra hajt az összes, de az álarc mögött semmi nincs, amire legalább kicsit büszkébbek lehetnének. Nekem legalább a nevemtől függetlenül is van okom arra, hogy tudjam - igenis más vagyok, mint ők. Küzdenem sem kell azért, hogy kitűnjek a tömegből, viszont vannak olyan helyzetek, amikor semmilyen álarcot nem kellene hordanom. Amikor kicsit lehetek önmagam. És az illető, aki mellett ezt - minimálisan ugyan - megmerem tenni éppen mellettem áll. Somolyogva kezdem el neki magyarázni, hogy kit is kellene megtalálnia a tömegben, majd fejtem ki véleményemet - nem túl hosszan. Éjt nappallá téve tudnék beszélni a legtöbb itt tartózkodó emberről, de már csak a szavak, amiket róluk formázok leszívják az agyamat.
- Az is -  bólintok egy aprót a megállapításra. - De ott segít, ahol tud - mert az álarc, amit mutatnak a külvilág felé, nem véletlen, így még csak meg sem közelítik a valóságot. Abban is biztos vagyok, hogyha Reiner látna akár engem egy olyan társaságban, amiben valamikor nap, mint nap kell mozognom, elhinni sem akarná talán, hogy egy és ugyanazon emberről beszélünk. - Éli is - biccentek fejemmel a pasi felé, aki már a földön csinál valami brutálisan megalázó táncmozdulatot. Szám szeglete megremeg, pfölve engedem ki a nevetést, mert most esélyem sincs, hogy visszatartsam. Szemeim elé emelem tenyeremet, miközben hátat fordítok a korlátnak, derekamat támasztom annak, fejemet felemelve nevetek. Vállaim rázkódnak tovább minimálisan, de hamar sikerül moderálnom magam. Reinerre sandítok le egyetlen pillanatra, majd mosolyodom el féloldalasan, ahogy kékjeim elvesznek a fekete égen.
- Már vágod, hogy a sekélyesekhez és ízléstelenekhez tartozom? - sandítok le, majd szusszanva fordulok ismét előre, hogy mellé helyezkedjem. Fejem is felé fordul, egy még így is visszafogottnak nevezhető vigyor kerül arcomra a kérdése hatására. - Inkább csak tartok egy szünetet egy sokkal élvezhetőbbnek titulálandó ember társaságában - felelem a kérdésre őszintén. Vannak olyan pillanatok mikor minden sok, és csak menekülnék a társaságból, mert nem elég, hogy nem érhetnek fel hozzám, de még idegesítőek is, és jelenleg Reiner a legjobb alany arra, hogy kirángasson a révületből. Lényegében már a kisugárzása elég lenne, de ha beszél hozzá, csak még jobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nevetésem erősödik, bár nem bántóan, ahogy Kende csatlakozik hozzám. Sok mindent képzeltem el a ma estére - találok olyan ismerősöket, akikből hasznot húzhatok, új fotózások tömkelegét, mégsem számítottam arra, hogy a társaságomat a hátam mögött hagyva fogok nevetni őszintén Kendével mindenkitől távol. Majdnem mindenkitől, miközben a cuppogó hangok - Merlinre mondom, hogy ez gusztustalan - az én fülemet is megütik, mikor szünet van egy-egy dal között. Elég ehhez pár másodperc, így szinte imát rebegek, amikor elindul a következő és nem kell tovább hallgatnom. Most azonban mindegy, mikor nevetésünket viszi a víz messze. Aprón megrezzenő vállakkal túrok tincseim közé, hogy összeborzoljam őket, majd szusszanjak egy halkat. Oldalvást nézek Kendére, amikor megszólal, éppen egyetértően bólintanék, mikor válla érinti vállamat. Nem fontos, hogy aprón, hogy nem sokáig, de akkor is megtörtént. A mozdulat abbamarad, az inger nőttön nő bennem, hogy csak fogjam magam és elsétáljak, de ahogy ránézek - az valahogy elmúlik. Nem csak szavai mentén, ámbár sokat nyomnak a latban, hanem ahogy mondja: felszabadultan. A kezdeti megszeppenésen túllépve, ajkaim akaratlan görbülnek felfelé.
- Viccelsz? - egyenesedem fel, hogy zakóm gallérjához nyúljak és rántsak rajtuk egyet. - Ő tanult tőlem - hagyják el a szavak ajkaimat teljesen komolyan, ám nem bírom sokáig, halkan nevetek fel végül. Fejemet ingatom meg, ahogy visszatámaszkodom a korlátra.
- Az egész emlékezetes lenne - nyammogok kicsit felfelé pillantgatva, végül csak vállat vonok. A látszatra adni kell, valamikor még fontos is, de nem érdekel, hogy az emberek hova skatulyáznak be. Kevesen ismernek olyan mélyrehatóan, hogy adjak a szavukra, így őszintén szólva, az sem érdekelne, ha Kende felszínesnek tartana - a legjobb, hogy erről szó sincs. Hitetlen nevetek fel a reakcióra, kékjeim esnek arcán felbukkanó gödreire, amivel együtt bukkan fel a gondolat: eddig egyszer sem nyúlt a füléhez. Széles mosoly marad ajkaimon a nevetés után.
- Használtad a szofisztikált szót, fejlődőképes vagy - bólintok egyet, majd mozdul fejem minimálisan előre, ahogy lesütöm tekintetem. - És kösz - utalok itt arra, hogy ezt akár ő is mondhatta volna. A helyzet életidegen kissé, hiszen - bár hivatalosan még nem praktizálok - egy páciensemmel ütöm el az időt egy olyan hajón, amin egyikünk sem feltétlen szeretne lenni. Az egyesek szerint sorsnak csúfolt, de egyébként simán életnek hívott dolog, alkalmakkor nagyon pofátlan tud lenni. - Kihagynám. Túl drága a szettem ahhoz, hogy bujkáljak bárhol is - látványosan borzongok meg. Tekintetemmel követem a mozdulatsort, ahogy a kabát a korlátra kerül, fejem nem mozdul, így pontosan Kende felé fordul továbbra is, így tökéletesen láthatja a megváltozott mosolyt, amit kérdése vált ki. A korlátra támaszkodva fordulok hátra törzsből a hátunk mögött hallatszódó zajra, széles vigyort engedek meg a párra, akik majdnem repültek egyet, végül teljesen a lépcső irányába fordulok. Derekamat döntöm a hűvös korlátnak, halkat hümmentek.
- Mi lenne, ha most te mesélnél még, Reiner? - sandítok le rá. - Vagy ajánlatod van esetleg? - rebben meg szemöldököm kérdőn. Testem mozdul, felé fordulok, kezem markol rá a korlátra, ahogy türelmesen várakozom. Ilyenkor legalább képes vagyok rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Felszabadultan nevetek Reinerrel, miközben éppen a legjobb pofát kellene vágnom minden megszólalásukhoz a lent ülőknek. Kékjeim villannak is rájuk, ahogy a gondolat megszületik, mosolyom visszafogottabb lesz, mindössze vállaim rándulnak még meg kissé, amolyan utóhatásként. A kérdésre dörzsölöm meg arcomat fejemet ingatva. - Azt inkább egy fogyatékos hernyótól - merem remélni, hogy egy fokkal - tudjuk, hogy rengeteggel - jobban mozgok a parketten, mint a mágnás a földön. Lehet éppen rohama van, csak éppen senkinek nem tűnik fel? Kár lenne érte, nagyon jó kozmetikumai vannak, és van egynéhány, amiről még én sem mondanék le szívesen.
Beleülök a pillanatnyi csendbe, amit Kende további nevetése tör csak meg, majd halk hümmentése. Az eget fürkészem, és a körülöttem lévő emberek generálta zsivaj, a poharak csörömpölése, a jókedvű nevetések, egy pillanatra mind megszűnnek létezni. És abban a pillanatban, mintha a Pielavesi tó mellett állnék egymagamban, ahogy egyébként olyan gyakran megteszem. A képzelgés előidézte féloldalas mosoly nevetéssé növi ki magát, ahogy a külvilág ismét beoson gondolataim közé és hallom meg Kende kérdését. - Kértek már meg furcsábban is, hogy vetkőzzek - sandítok le rá elnyílt ajkakkal, szemtelen mosollyal ajkaimon, majd pillantok vissza az égre, ám mielőtt ismét átadhatnám magam a különös érzésnek, amit kiváltanak belőlem minduntalan, Reiner kérdése célba ér. Nem vagyok rest úgy mozdulni, hogy minden rezdülését elkaphassam a gyér fényben, és azokat úgy forgassam, hogy nekem legyenek jók. Azonban mikor rájövök, hogy erre nincs szükség, hiszen a folytatásból minden egyértelműen kivehető, a mosolyom mellett tekintetem is egy sötétebb árnyalatot vesz fel. Kékjeim zizzennek ajkaira: megnyalja azokat, alsó ajka minimálisan mozdul a levegőre, ahogy az befelé mozdul. Szemöldököm rezdül meg látatlan, a hangok ismét eltűnnek körülöttünk, halkan eresztem ki a nevetést torkomból. Gátlástalanul hatolok be a személyes terébe, kezem a korlátot markolja ugyanúgy, míg másik nyúl zakóm gombjához.
- Felhívom a figyelmed, hogy éppen flörtölsz velem - hangom rekedtesen csendül fel fülében, leheletem biztosan csiklandozza bőrét. Szavaim végeztével enged a gomb, a zakó lebben meg, ahogy az anyag kifele mozdul, míg én ugyanazt a mosolyt tartva egyenesedem fel, és kapom el azonnal a szürkéskék tekintetet. Elengedem a korlátot, kezem kínzóan lassan nyúl a nadrághoz, hogy kigombolhassam, ám mielőtt bármit is mutatnék magamból deréktól lefelé, kezeim felfelé mozdulnak az egyszerű fehér póló szegélyével ujjaim között és rántom le magamról. Izmaim mozdulnak kissé, ahogy az enyhe, mégis hűvösebb szél érinti meztelen bőröm. Ismét Kende elé lépek. - Egyáltalán nem érzem fairnek, hogy a te ötleted, mégis rajtad van még ruha - behajlított mutatóujjam érinti meg állát gyors mozdulattal, mintha meg akarnám emelni azt, csak lecsúszna ujjam, de erről szó sincs: ennyi éppen elég, hogy lassan, de biztosan felfogja, mit folytat, ha elég bátor hozzá. A gyors mozdulat után kezdek el hátrálni, kacsintok egyet, majd letaposva magamról a cipőt és a nadrágot fordítok neki hátat. Öles léptekkel termek a korlátnál ismét, a tavi víz undorító gondolata, ahogy megfogant úgy is száll tova, mert a már megivott whisky mennyiség nem hagyja, hogy ezen aggódjak - könnyed mozdulattal kapaszkodom fel a korlátra, majd lököm el magam, hogy egy gyönyörűen íves fejes ugrással csobbanjak a vízbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Minden ember életébe kell egy olyan személy, aki alaptalanul utálja. Az én életemben - meglepő -, de sokkal több ilyen jelölt van, mint az valószínűleg normális lenne. Nem tagadom, a legtöbbtől elfogadom, hogy utál, talán még rá is segítettem, hogy megtegye, de Domka nem tartozik ezen emberek közé. Mármint félreértés ne essék, felőlem utáljon, csak akkor mondja el, hogy miért. A nem tudom is lehetne egy válasz, az alapvető mágiám miatt, de egyelőre még ennyit sem kaptam a lánytól, és már igencsak bassza a csőröm az oktalan utálat, ami felém árad. Legalább legyen oka.
Hasonló gondolatokkal csúszok a pulthoz, ahol van akkora mázlink, hogy ismét egymás mellé kerülünk. Minden hátsó szándék nélkül mosolyodom el társaságomra, megszeppenve tapasztalom a kapott reakciót, de nem vagyok akkora tuskó, hogy tovább is vigyem. Legalább tudjuk, hogy elég ennyi, hogy hatással legyek rá, és nem. Eszem ágában sincs ezzel visszaélni. Elszakítom róla kékjeimet, ismét a kínálatot fürkészem, majd Domka után lépek még egyet közelebb, hogy a srácnak intézzem szavaimat.
- Egy jegeskávét. Sima jegeskávé, minden flanc és hab nélkül. Kösz - arcom mosolytalan, kifizetem a két kávét, majd pillantok Domkára, amíg a srác ellép, hogy el is készítse őket. Hátat fordítok a pultnak, derekamat döntöm neki, lesandítok a lányra. - Annyira csak nem esett nehezedre rendelni magadnak egy kávét a társaságomban - rebben meg szemöldököm, ajkam széle rezzen meg, ahogy visszafojtom a mosolyt. Laza öklömet emelem szám elé, ahogy megköszörülöm torkomat, majd elnézek róla, és a mellettünk elsuhanó tömeget figyelem. Többen is erre pillantanak, akiket még mindig könnyedén hagyok figyelmen kívül, ahogy eddig is tettem. Hogy lehetséges az, hogy valóban én érzem úgy, hogy Domka tesz nekem szívességet, amiért meghívhattam? Mosolyom szélesedik a gondolatra, elismerés csillan tekintetemben, de nem fordulok felé, nehogy véletlen meglássa és ezt kelljen hallgatnom az elkövetkezendő nem tudom hány órában. Bár tény és való, hogy elismerésre méltó, amiért ennyire tudja tartani magát mellettem. Azt is megmerem kockáztatni, hogy használhatom az imponáló szót ide. Mert valójában tényleg azt teszi. Imponál, hogy nem olvad a karjaimba és igenis elküldd a picsába. Nem kellene kihasználnom az alkalmat, igaz? Nemrég ígértem meg, hogy nem fogok visszaélni a helyzettel, ehhez kellene tartanom magam. Még akkor is, ha szórakoztató lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kiírnám én neonnal is, minthogy kihez tartozom, azonban vannak olyan cselekedetek, mondatok és érzések - maguk a pillanatok, amiket az ember megtartana magának. Ez is egy olyan pillanat. Önzőség lehet, tudok róla, nem is lenne újdonság, hogy valamit azért cselekszem meg, mert magamnak szeretném az egészet. Most is erről lehet szó, de nem bánom, kitartok amellett, hogy a helyzet hozta érzéseket igenis csak magamnak szeretném. Főleg, hogy a másik valami olyan játékot űz, aminek egyáltalán nincs tudatában, így az egésznek van egy amolyan játékos kimenetele. MÍg én pontosan tudom mit csinálok, addig Kende bizonytalansága, ami felüti a fejét olykor-olykor, egyre biztosabb lesz a tudatalatti cselekedeteivel - mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az automatikus közelebb lépése hozzám a korláttól, ami ismét szemtelen lépésre biztat engem.
A hűvös víz marja bőrömet, ahogy körbeölel. Kicsit olyan érzést kelt az egész, mintha egyedül lennék a világon, nem is gondolok arra, hogy Kende vajon követ-e, míg meg nem hallom a víz alatt, a messzebb lévő tompa csobbanást. Szélesen mosolyodom el. Valószínűleg ez a jele annak, hogy ideje visszatérni a valóságba, így rúgok egyet, majd bukkanok fel. Vigyorogva simítom hátra tincseimet, ujjaimat ott hagyva borzolok rajtuk, miközben kiengedem a halk nevetést. Kékjeim figyelik a vízre felfekvő sziluettet, szemöldököm rebben meg, ahogy közelebb úszik. Látom ujjának mozgását, de nem pillantok fel, mikor megszólalok.
- Elég jól néz ki - szavaim után mozdul fejem, hogy felpillantsak, és bár az érzés nem ugyanolyan, mint a finn tó mellett, de hasonló, így borzongok meg enyhén a hatására. Lábaim folyamatos mozgása miatt fodrozódik a víz, amin meg-megcsillan a hajóról leszűrődő rohadt kevés fény, így jut el a tudatomig: ez tavi víz. Hangosan ciccenek fel, felső ajkam mozdul felfelé, az undor ül ki arcomra. Ezt nem gondoltam át. Egyáltalán nem. Jön a következő borzongás, ami máris nem olyan jóleső, mint az előzőek voltak, pótcselekvésként túrok ismét tincseim közé.
- Csak ilyen remek ötleteid szoktak lenni ruha nélkül? - hiába emelkedik meg szemöldököm kérdőn, mikor nem láthatja. Kékjeim továbbra is az eget fürkészik, ám ha nagyon figyel, meghallhatja hangomban a különösen játékos élt, ami igen sok mindenre engedhet következtetni. Tekintetem zizzen a korlátnak támaszkodó társaságra, majd nevetek fel hangosan kezemet azonnal szemeim elé kapva. A hangok lassan, de biztosan érnek el hozzám, és nem győzik hangsúlyozni mekkora őrült vagyok, miközben pár gyökér még tapsol is. Fejemet ingatom meg, kezem lendül ismételten felfelé a középső ujjammal, ami még nagyobb röhögést vált ki. - Hogy fogtok feljönni, Sztravinszkij? - a kérdés jó. Fejemet kicsit jobban hátra biccentem, elgondolkodom. - Ráérek azon még gondolkodni - legyintek egyet felfelé vigyorogva végül, kezemet ejtem vissza a vízbe, majd pillantok Kendére féloldalas, sokat sejtető mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A válaszra szemöldököm megrebben, bár valószínűleg Kende számára látatlanul, köszönhetően a félhomálynak, ami a vízben uralkodik. Félő, hogy hamarosan olyan határt fog - esetleg fogunk? - átlépni, ami egyáltalán nem összeegyeztethető azzal, ami alapvetően van köztünk, és esetlegesen kapcsolatnak hívható - ennek ellenére tör ki belőlem a nevetés pár másodperc késedelemmel. Kurva jók és nedvesek. Nevetésem csillapodik ugyan, ám hangomon így is érezhető a jókedv, mikor felcsendül további szavaira.
 - Szívesen - felelem egyszerűen arra, ahogy összerakta a képet. A franc sem tudta, hogy mire gondol eredetileg, mindössze az egyértelmű flörtölést - miután minimális elégtételt vettem magamnak - be kellett szüntetni. És teljesen el is hiszem, hogy sikerült, mert míg én a hajón lévőekkel beszélgetek, mintha mi sem történt volna pár pillanattal ezelőtt, addig Kende a maga kis világát élvezi. Szemem sarkából érzékelem csupán, ahogy elmerül, nevetve nézek fel továbbra is a hajóra, azonban megakadok, mikor megérzem a hátam mögött felbukkanó testet. A víz jobban csapódik hátamnak, a nevetésből mindössze egy féloldalas mosoly marad, kissé jobban fordulok balra és pillantok hátra vállam felett, majd fejem mozdul, ahogy követem Kende mozgását magam elé. Fejem biccen félre kicsit, ahogy elgondolkodom, majd ingatom meg, mikor beugrik az információ.
- Mmm - billentem hátra fejemet, kékjeim fürkészik az eget. - Valóban nem úgy ismerlek, mint aki csak félig játszik, ami igencsak… illik hozzád - gördülnek le a szavak ajkaimról, amikkel párhuzamosan nézek ismét Kendére. - Milyen telhetetlen vagy - utalok itt arra, hogy mi értelme annak, ha félig megvan, mikor meglehetne egészben is. Ajkaimra egyértelműen kerül szemtelen mosoly, miközben ő harapdálja alsó ajkát, de a félhomály még most sem engedi meg teljesen, hogy láthassam, ezen kívül mégis mit csinál - mikor megérzem a vizet arcomon. Kékjeim kerekednek ki, arcomon egyértelmű fintor terül el, felső ajkam húzódik fel jól láthatóan, valami elégedetlen hang is kibukik belőlem.
- Ez undorító - nyílnak el ajkaim, ahogy ismét a hajóra pillantok, majd vissza Kendére. Megfogalmazódik a gondolat, hogy esetleg egy ellentámadást kellene indítanom, de… mégis hogy csináljam? Kezem mozdul a víz alatt, annak felszínére emelem - pár pillanatig nézem tenyerem, majd szusszanva emelem ki onnan, rázom le, és simítom hátra inkább tincseimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ki gondolná, hogy olyan apróságokon múlik az ember egy estéje, minthogy az ismerősöknek is igencsak nagy túlzással mondható személyek nyüstölésének eleget téve jössz el egy olyan party hajóra, amit a magadénak is mondhatnál már. Túl egyszerűnek tűnik. Valami olyannak, ami arra enged következtetni, hogy ezen a hajón kell lenned, hogy találkozz a nem hivatalos pácienseddel, akinek majdnem minden félelméről tudsz. Olyasmi, amit mások sorsnak csúfolnak. Én inkább szükségnek mondanám. Sokkal jobban hangzik, mint beadni a derekamat valami olyannak, amit nem én irányítok. Ajkaim mellett kékjeim is mosolyognak, mikor ismét rápillantok. A visszakérdezésre ingatom meg fejemet, majd hátravetve fürkészem ismét a fekete eget, benne és/vagy rajta a töménytelen mennyiségű csillaggal.
- Ha ez a véleményed, akkor így van. Csak tarts ki mellette - vonom meg vállaimat aprón. Mert az élet nem olyan könnyű, hogy egy-egy dolgot csak azért, mert foggal-körömmel kapaszkodsz belé, ne hagyhasd félbe. A szükség nagy úr, és ha tudod, mire van szükséged, akkor az elhatározásod elkopik, és haladsz afelé, amire szükséged van. Ez nem önzőség, mindössze a saját magad iránt érzett tisztelet. Fejem billen előre, amivel egy időben érzem meg a vizet arcomon. Természetesen az undor automatikusan látszik is rajta, hangot is adok neki, de inkább csak tincseim közé túrva igyekszem elfelejteni, hogy egyáltalán megtörtént. Nem kapok rá sok esélyt.
- Igen. Azonban nem győzöm felhívni a figyelmed, hogy ez tavi víz. Tudod mit jelent ez? Halak laknak benne - és igen. Ez az a pont, ahol végérvényesen le is esik, hogy valóban egy kibaszott tó vizében hemperegtem nagyjából, mintha én is valami kurva hal lennék. Látványosan borzongok meg, halk hangot is hallatok hozzá. - Örülök, hogy jó a kedved - nyammogok kicsit, majd esnek vissza rá kékjeim, ahogy kitör belőle a nevetés. Akaratlan ugyan, de az én ajkam szeglete is megmoccan, majd felfelé ível kissé, ámbár nem nevetek - sőt, nem is nevetek - olyan jókedvűen, mint Reiner. Szemeimet forgatom meg, fejem megint hátravetem, és mindössze lesandítok rá a kérdésre.
- Kérdezz - mosolygásra késztet a helyzet iróniája, de ennek most nem adok hangot. Ugyanolyan pozícióban várom, hogy elhangozzék a kérdés, mint ahogy az előző közben is voltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Más a szavak lejtése, feltűnt. Hogyne tűnne fel? A péntekeim szerves része, hogy minden figyelmemet Reinernek szenteljem, szinte már-már ki vagyok rá élezve, azonban eszem ágában sincs megemlíteni neki. A helyzet más - nem egy pénteki alkalommal ülünk egymással szemben, ami esetlegesen kissé bonyolíthatja a dolgokat a későbbiekben, de ezen ráérek akkor aggódni. Ha egyáltalán megteszem. Elgondolkodva hallgatom szavait, és valóban úgy csapódik le az egész, hogy egy kellemes cseverészésben veszünk részt, mint rég nem látott barátok, valami mégis van, ami más.
- A futamot is van lehetőséged félbehagyni - szólalok meg halkan, lassabban. - Más kérdés, hogy eszedbe sem jut megtenni - mosolyodom el halványan, majd szemöldököm szalad ráncba. Értetlen pislogok párat, nézek rá, mintha most látnám először, ajkaim el-elnyílnak egymástól, mielőtt megszólalnék. - Mi az a lángos? - süt rólam, belőlem és hangomból is az értetlenség, ahogy elhangzik a kérdés. Egyértelmű, hogy valami ételre kellene asszociálnom, de valahogy képtelen vagyok magam elé képzelni ezt a lángosnak hívott… bármit is. Undorítónak hangzik.
Majdnem annyira, minthogy éppen halak lakta vízben úszkálok, ami igencsak későn jut el a tudatomig. Nem mintha már bármit is tudnék kezdeni a szituációval, de attól még bosszantó, hogy magamnak kreáltam az egészet - mert olyan jó ötletnek tűnt beleugrani. Sóhajtva emelem fel kékjeimet a hajóra, aminek a fedélzetéről már a különböző színű fények villognak az ég felé. Oldalvást sandítok a jó tanácsra, szemeimet megforgatva pillantok vissza inkább a hajóra. Engedjem el, és fetrengjek még rajta. Persze, azonnal. Csak előbb megvárom, amíg jön a kérdés. Halvány mosoly kerül ajkaimra.
- Biztonságérzetet ad - felelem gondolkodás nélkül. Lehunyom szemeimet, mikor a gondolatok törleszkednek egymás elé, és így is szólalok meg újra. Nem szükséges Reinerre néznem. - A felszín arra van, hogy mutogasd az embereknek, akik nem szeretnének mélyebbre látni, így elfogadják azt. Azonosítanak vele, tehát olyan vagy, amit mutatsz feléjük: erős, határozott, szép, kedves, lényegében mindegy. Ha azt mutatod, akkor az vagy, mikor lehet belül szétesel éppen - pillanatnyi szünetet tartok, ahogy lassan nyitom ki kékjeimet. Elveszek a feketeségben. - Erőt ad - még ha hamisat is -, miközben megvéd a csalódástól és a fájdalomtól - fejezem be végül halkan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem tudom pontosan, hogy az ígéret óta mennyi idő telt el, mégis fel-felbukkant a gondolataimban, hogy márpedig ott lebeg kettőnk között. Valamikor nap, mint nap látjuk egymást a kastélyban, amikor éppen bemegyek, és bár nem jár a nyakamra, tudom, hogy az ő fejében is ott motoszkál a megtett ígéret. Nem fogok elnézést kérni, amiért nem sikerült előbb megszerveznem, hiszen mindenki a legboldogabb lenne ezen a földön, ha több lenne belőlem, és egyszerre lehetnék sok helyen, de sajnos nincs így - a modellkedés mellett Csongorra is időt kellett szánnom, nehogy a végén azt higgye bármit megtehet, amikor éppen nem vagyunk együtt. Belián pedig a biztos pont az életemben, akihez mindig mehetek, ha a világ elől szeretnék menekülni. Mint, ahogy eldöntöttem valamelyik nap, megkapta az üzenetbe sűrített információkat, most pedig a koromfekete Audi anyósülésén alussza a legbékésebbik álmok egyikét.
Oldalra sandítva figyelem pár másodpercig csupán, végül előre fordulva látom meg az úti célt. Halkan morranok, elégedettség tölt el, de még kell egy kis idő, hogy a Villa Gebához is elérjünk. Óvatosan nyúlok ki oldalra, Belián arcára cirógatok, miközben pár pillanatra nézek csak rá, majd ismét előre.
- Ideje felébredni - simogatom meg arcát gyengéden. - Belián… - szólalok meg ismét immár türelmetlenebbül, de ugyanolyan kellemesen lágy hangon, mint ahogy először tettem. Halkat szusszanva húzom vissza kezemet lassan, majd fordulok be a megfelelő utcába, visszasandítok rá, végül halkan elnevetve magam igazítom meg a napszemüvegem orromon. Szemerkél az eső, ami igencsak váratlan, de szerencsére, ha minden jól megy, akkor nem kell elhagynom a hotelt, mert Helvey sem pörög be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nagyon vicces étel lehet, ha Reinert ennyire vigyorgásra készteti, de türelmesen várom a választ. Nem is lenne olyan fontos megtudnom, őszintén szólva kicsit sem érdekel, de amíg végre nem a problémáiról kell beszélnünk, amik kiteszik a mindennapjait, mindenről hajlandó vagyok kisebb monológokat hallgatni. Ki tudja? Talán még a kötetlen beszélgetés is segít neki közelebb jutni ahhoz, amit el szeretne érni. Túl az elemi mágián.
- Ez gusztustalan - közlöm a tömör, őszinte véleményemet az egészről, ahogy befejezi. Közben talán még pislogni is elfelejtettem, ahogy csak mondta és mondta, bennem az undor egyre csak nőtt. Hogy lehet ilyet megenni? És hogy lehet két ember adagját? Igyekszem moderálni magam, legalább az arcomról tűnjön el az egyértelmű véleményem, amin végül a feltett kérdése segít.
A végére kerül halvány mosoly ajkaimra. Az elhangzott szavak nem csak szavak, hanem érzések. Túlságosan tudom, miről beszélek ahhoz, hogy a szavak mögött ne legyen semmi, mégis igyekszem tárgyilagos maradni. Visszakérdez, én pedig vállat vonok - amolyan emberfüggő, közlöm ezzel az egyszerű mozdulattal, míg fejemet kapom fel az oroszra. Szemeim elé kapva kezemet nevetek fel hangosan, míg fordulok a hajó hátulja felé. Vigyorogva bólintok egyet felfelé, kékjeim megakadnak azonban Reineren, így nem mozdulok. Elmosolyodom a szavakon, majd csak nézem, ahogy távolodik tőlem. Sok méter van már köztünk, mire én is mozdulok, a lenyújtott kezet megfogva érintik meztelen talpaim a fém felületet. A kézre rászorítok, véletlen se mozdulhasson el, miközben előre dőlök, és fülébe szólalok meg rekedtes, mély hangon.
- Bármikor - távolodom el minimálisan, oldalra sandítva mosolyodom el, majd engedem útjára. A törölközőért nyúlok ki reflexszerű mozdulattal, hajamat törlöm meg vele, alóla sandítok ki a társaságra, hogy hangosan nevessek fel ismét. Képmutató faszok. Mégsem érzékelem, hogy Reiner visszanézne, így nem zavartatva magamat veszem el a gondosan összehajtogatott ruhákat, hogy felöltözzek és immár csak a társasággal, meg azokkal, akik szemtelen módon hozzánk csapódtak, töltsem el a maradék időt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hajlamos vagyok megfeledkezni a másoknak tett ígéreteimről, ha azokhoz már nem fűződik érdekem. Ebben az esetben is fennáll, hogy nem lett volna szükséges Helvey-t elhoznom egy másik országba úgy, ahogy kimondatlan megígértem neki: csak mi ketten, autóval, valami közeli, mégis gyönyörű országba. De itt vagyunk, mert tudom, hogy szeretett volna valami hasonlót. Bár még mindig nem tudom miért tettem meg ennyi hónap elteltével, mikor csak egyszerűen meghagyhattam volna a hitben, hogy bármikor megtörténhet, így kötve magamhoz beláthatatlan időre. Tisztában vagyok azzal, hogy mindig fontos szerepet fogok játszani az életében, ahogy ő az enyémben, mindössze tartok attól, hogyha - jobb biztosan nem - jön valaki az életébe, akkor enyhíti azt a fájdalmat, ami hozzám tartozóvá teszi. Ennél önzőbb nem lehetek.
Halk nevetésem tölti meg az autót, ahogy morogni kezd. Mindig is nehezen kelt fel, de már egy új szintre emelte ezek szerint. Oldalra sandítok, mikor mocorogni kezd, széles mosollyal pillantok ismét előre, mikor felül.
- Montenegróban - felelem könnyedén, tekintetem le nem véve az útról, mert valahol… itt. Lassan veszem be a kanyart, mert bár nincsenek emberek jelenleg a környéken - hála Merlinnek, nincs turistaszezon -, nem lehetek elég óvatos. - Nagyjából négy órát - pillantok a műszerfalon levő órára, végül egy ismételt kanyar és állítom meg az autót. - Innentől gyalog megyünk - szállok ki lendületesen, majd magam után becsapva az ajtót pillantok fel az égre. Szusszanva veszem le a napszemüveget, míg két férfi lép oda hozzánk, hogy elvinnék a csomagjaink. A csomagtartó felé intek, majd sétálok át a másik oldalra, hogy kiszedjem Beliánt is az autóból.
- Remélem felkészültél az egy hetes semmittevésre, Helvey, mert bőven lesz benne részed - vigyorodom el, ahogy csuklóját fogom meg, húzom magamhoz közelebb és csókolom meg azzal a lendülettel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nagyon álszent dolog lenne tőlem, ha azt mondanám, hogy egyébként teljesen megértem és képes vagyok elfogadni azt, ha valaki negatívan áll hozzám? Igen, valószínűleg az lenne, hiszen kérlek. Nézz rám, pislogj egyet, majd nézz rám megint, találd szemben magad a mosolyommal, amiben még nincs is semmi különleges, és így is a lábaim előtt hevernél. Lehetetlen elfogadnom, hogy valaki alaptalanul ennyire passzív velem, mikor valóban nem tettem semmi olyat, ami felróható lenne. Egyelőre. De az én türelmem is véges, amin Domka úgy táncol, mintha csak tudná, hogy bármelyik pillanatban elveszthetem azt az önuralmat, amire egyébként annyira büszke vagyok.
Halkan nevetek fel a válaszon. Vállam felett nézek hátra, lendületesen fordulva veszem el a két poharat a pultról. Somogyiét kedves mosollyal ajkaimon nyújtom felé, majd amint elvette veszem a szívószálat ajkaim közé, hogy komótos léptekkel induljak meg valamelyik üzlet felé. Egyértelmű, hogy egyikben sem fogok vásárolni, de valamivel el kell ütni az időt, amíg a rohadt pótlót ide eszi a rohadt élet. Érdekes módon, ha mindketten - inkább Domka - megerőltetjük magunkat, képesek vagyunk egymás mellett létezni. Sőt, egy kis túlzással még egészen normálisan eltölteni pár órát egymás társaságában. Igen, a csípős megjegyzések ott voltak mindkettőnk részéről, de ezek nélkül nem is mi lennénk. Bátran merem kijelenteni, hogy egész kellemes társaság volt egy ilyen retek napra Domka, de ezt soha nem leszek hajlandó kimondani. Soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Esélyes, hogyha más tenné meg azt, hogy bealszik mellettem, míg vezetek és egy ki tudja hány órás út van előttünk, nem feltétlen úszná meg egy kedves ébresztéssel. Ez a különbség mások és Belián között. Félek, hogy soha nem fogom tudni úgy elengedni, ahogy azt kellene. Ahogy elhatároztam magamban otthon. Biztosnak éreztem akkor és ott, utána is, mikor megcselekedtem az elhatározásomat, de van valami, ami mindig visszahúz hozzá. Egy olyan láthatatlan kötelék, amit félek, soha nem fogok tudni megtapasztalni mással, mint vele. Az érzése annak, hogy valóban lehet szeretni, és nem csak a bennem lakozó lény miatt képes erre valaki, hanem mert: én én vagyok.
Fejemet ingatva hagyom figyelmen kívül minden szavát, mert feleslegesen beszélgetünk még mindig az autóban, amikor nem mindennapi látvány tárul elénk. Csak haladjunk, és élvezzük egymás társaságá... inkább egymást. A másik társaságára és a többi sallangra ráérünk még. Mosolyogva, aprókat bólintva hallgatom, ahogy ismét beszélni kezd, mert be nem áll a szája. Ezért bátorkodom egy csókkal kicsit belé fojtani a szót, mielőtt nagyon belendülne, mert akkor soha nem fogunk haladni sehova.
- Kapni fogsz mindent - morgom ajkaiba, majd egyenesedem fel. Halványan mosolyodom el. - Ne köszönd. Megérdemled - csúszik lejjebb csuklójáról kezem, összefűzöm ujjainkat és csókolok rá kézfejére. Lassan lépek el előle, hogy elinduljak a híd felé. Nagyon ajánlom, hogy mire a hotelbe érünk, a csomagjaink a szobában legyenek.
- Tehát... - engedem el kezét, hogy vállán átdobva húzzam közelebb magamhoz. - A semmittevés a középső neved? Akkor beavathatsz, hogy kellene csinálnom - nevetek fel halkan, napszemüvegemet húzom vissza orromra, szabad kezem borzolja össze tincseimet, ahogy lassan sétálok a hotel felé. Mély levegőt veszek, a csend átjárja minden porcikámat. Nincs turista szezon, így nagyon jól megúsztuk a hangoskodó kölyköket, de rá kell jönnöm, ha akkor jöttünk volna, képes lettem volna az egész hotelt magunknak lefoglalni, hogy tökéletesen legyen ez a pár nap.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Amiért sokan mások nem - szemtelen vigyoromat meg sem próbálom palástolni. Mert tényleg vannak azok az emberek, akik ennek a fényűzésnek a töredékét sem érdemlik meg, mégis részt vehetnek benne, és vannak olyanok, mint Helvey is, akik csak élik az életüket és valóban megérdemelnék ezt. Csak nem tehetik meg. Ezért adom meg neki én. Mert én megtehetem, és meg is érdemlem. Nap, mint nap megdolgozom azért, hogy megtehessem.
- Ez nem hangzik bonyolultnak - túrom hátra tincseimet, tarkómat dörzsölöm meg a mozdulat után, majd pillantok előre felé. Hamarosan helyszínen leszünk és tényleg jöhet a semmittevés. Amit nem csak ő, de én is megérdemlek. Idejét nem tudom mikor volt olyan utoljára, hogy nem munka miatt kellett utaznom, hanem azért, mert tényleg kikapcsolódtam. Valahol fájdítja a szívemet, hogy ezt éppen vele teszem meg. Félek, hogy elhintem a reményt neki, majd összetöröm a szívét ismét. Egyszer már megtettem, és tudom, hogy képes lennék rá újra, bármennyire is nem szeretném. Mindig fontos lesz nekem - automatikusan húzom magamhoz közelebb, mintha csak még mindig lenne hozzá jogom.
- Benne vagyok - pillantok rá oldalasan. Az ajtó kitárul előttünk, azonnal a hotelhez vezetnek minket, majd a legjobb szobába, amijük csak van. Elégedett mosollyal nézek körbe, megköszönve engedem útjára a férfit. Majd megkapja a pénzét. Kérdezés és minimális gondolkodás nélkül dobom le magamról a vékonyka kabátot, ami inkább mutatóban van rajtam, mintsem haszna lenne, majd az alatta lévő pólót és dobom félre. Helvey elé állok.
- Engedek vizet - somolyodom el, ahogy fentről lefelé kezdem el kigombolni az ingét. - Vagy inkább jakuzziznál? Azt sokkal jobban élvezném, bevallom - legalább ezt még magamnak is bemerem vallani, ha a sokkal fontosabb dolgokat egyszerűbb eltemetnem magamban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hetekkel ezelőtt volt szerencsém utoljára látni. Az a rendhagyó találkozás ad most esélyt arra, hogy jóvátegyem az akkor elkövetett hibámat, és semmiért nem hagynám ki a lehetőséget. Visszagondolok szavaira, amelyek azóta is fejemben visszhangzanak: azért remélem maradt belőle. Azóta csak többet gondoltam vissza az akkori eseményekre, és mindig ugyanoda lyukadok ki - nem akarom, hogy maradjon belőle bármi is. Kezem lassan mozdul, és meg sem áll, míg nem érinti azt a pontot, ahol egy ideig Damien fognyomai voltak teljesen láthatóak. Mosolyt csal arcomra, pedig tudom, hogy semmi okom virulni ezen, és mégis...
Az üzenet rövid volt. Egy egyszerű kérés, hogy öltözzön ki, valamint egy időpont és az étterem neve. Bár alapesetben nem lennék rest érte autót küldeni, nem vagyok biztos abban, hogy ez a megmozdulásom pozitív reakciót váltana ki belőle, főleg, hogy igencsak mugli közlekedési mód - fogalmam sincs, hányadán áll vele. Arról nem is beszélve, hogy ennyi idő elteltével keresem fel és nem feltétlenül hagytam neki választási lehetőséget. Mindössze reménykedem abban, hogy valóban megjelenik. Kezdhetnék gondolkodni azon, hogy mi történik akkor, ha nem, de felesleges: akkor egyedül eszem egy pazar vacsorát, a kedvenc whiskymet kortyolgatnám utána ráérősen, míg meg nem unom, ahogy bámészkodnak, és lépek le.
Nem pillantok az ajtó felé, amivel szemben ülök. Ujjaim az asztalon pihennek, ajkaimon halvány mosoly van, mióta megérkeztem, és zavartalan fürkészem az ablakon túli sötétséget, figyelmen kívül hagyna saját tükörképemet, míg rá várok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Lehunyt szemekkel sóhajtok egy halkat, ujjaim ütemesen dobolnak továbbra is az asztallapon, mert a múltra való visszatekintés remek ötletnek tűnik ilyenkor. Nosztalgikus hangulatom közepén fordítom fejemet minimálisan az ajtó felé, hogy meglássam a feketébe öltözött ma esti vacsoratársamat. Szemöldököm rebben meg, ahogy nem feltűnően, de egyértelműen mérem végig, amíg a pincérrel beszél, végül mosolyogva, aprót csóválva a fejemen fordulok vissza az ablak felé.
Hihetetlen.
Akkor pillantok fel legközelebb, mikor a pincér az asztalhoz vezeti, és azzal a lendülettel is adom vissza az étlapot. - Már rendeltünk. Itallapot legyen szíves az úrnak - mosolyodom el kedvesen, hangom kellemesen lágyan kerül a pincér és közém, aki bólint és minimálisan meghajolva lép el tőlünk.
- Megmondtam - pillantok rá. - Kiengesztellek. Mi sem lenne ehhez a megfelelőbb, mint egy puccos étterem elkülönített asztala, gusztustalanul drága ételekkel és beszélgetéssel telve? - mosolyodom el szélesen, hangom itt-ott csendül fel szarkasztikusan, például mikor az étteremhez érek, de őszinte leszek: az egyik kedvenc éttermembe hívtam el.
- Meglepett, hogy eljöttél - az idő, amikor testemmel is felé fordulok, nem csak fejemmel, hogy biztosítsam afelől, immár minden figyelmem az övé. Beismerem, nem feltétlen úgy közöltem vele az információkat, ahogy egy normális ember teszi, de már belém ivódott, hogy mindig célravezetőbbek a rövid és tartalmas üzenetek, mintsem órákat elpazarolni arra, hogy minden részletet letisztázzunk.
És végül is: tényleg eljött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szemöldököm ugyan megrebben, ahogy Damien marasztalja a pincért, de nem szólok. Féloldalas mosoly terül el arcomon, aprót bólintok a pincérnek, akit végül útjára engedek. Így is eleget lábatlankodott körülöttünk, van, ami jobban leköti a figyelmem éppen.
Állom tekintetét ugyanolyan mosollyal, ami ugyan szélesebb lesz a szavakat követően, de csak minimálisan. - Lenyűgözni máshogy szoktam embereket - magabiztosan jelentem ki, szemem sem rebben a szavakra - azonban, ha valaki van olyan szemfüles, egy hideg csillanást észrevehet az eszeveszett kék tekintetben.
A szavak bennem ragadnak, mikor a pincér lép a tálcával az asztalunkhoz: Damien elé kerül a kért gin tonic, míg elém a jól megszokott whisky-t teszik. Biccentek, tekintetem lassan siklik vissza a férfire, aki már hátradőlve helyezte magát kényelembe. Mintha csak megkönnyebbült volna. És bár ezt szerettem volna kijelenteni nemrég, mielőtt a pincér zavart volna meg, most visszafogom magam és csak kortyolok.
- A kíváncsiság nem mindig erény - fürkészem arcát poharam fölött szemtelen vigyorral egy ismételt korty előtt. Nem szólok többet, hagyom, hogy felmérje a terepet, így én ismét az ablak felé fordulok, hogy a kinti világot fürkésszem nyugodtan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Tizedmásodpercre akad meg a mozdulat, hogy ajkamhoz érinthessem a hideg kristályt, benne a whiskyvel. Kérdőn pillantok rá, a korty után gondolkodás nélkül koppan az asztalon a pohár, figyelmemet csak és kizárólag Damiennek szentelem.
- Hallgatlak - könnyedén vetem át jobb lábamat bal térdemre, ahogy minimálisan helyezkedem csupán. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lepett meg: kellemes a hasznossal alapon, végül is, nem kellene, hogy meglepjen, hiszen remek alkalom ez egy olyan beszélgetésre, ami soha nem adatott meg nekünk.
Lesütött tekintettel engedek meg magamnak egy halk kuncogást. Szusszanva sandítok fel rá.
- Nem kötöttek a témák, így arról beszélgetünk, amiről szeretnénk - fonódnak ujjaim ismét a kristály köré. - Szokásommá tettem, hogy mindig olvasás közben zavarjalak meg. Látom ennek a báját és iróniáját is egyszerre - ingatom meg fejemet szórakozottan. - Komolyra fordítva a szót: tényleg csak beszélgetni szeretnék. A kiengesztelésen túl - ami már zajlik -, nem volt kifejezett célom az estével, belátom - aprót vonok vállaimon, elhúzva kezeimet a pohártól, mutatóujjam siklik végig a pohár szájának fél ívén, miközben le sem veszem kék tekintetemet Damienről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az étterem éppen kellemesen puccos, de nem kihívóan. Elég ahhoz, hogy eltöltsek egy vacsorát a téren szétolvadt Hargitával, majd menjek a kötelező eseményre, ahol szélesen kell mosolyognom olyan emberekre, akik meg sem érdemlik, hogy rájuk nézzek. Az egész legnagyobb pofátlansága, hogy Leonyid helyett kell megjelennem, mert a Sztravinszkij családfőnek hirtelen halaszthatatlan dolga lett. Az igazság? A legtöbb vélalány, akit feleségül szán a fiának, az esemény nagyra becsült meghívottja.
Kezem csúszik zakóm külsejére, így tökéletesen érzem az apró zacskót a belső zsebben. Megkönnyebbülten engedek ki egy sóhajt, könnyed mozdulattal fordítom magam felé karórámat: ha minden igaz, pár percen belül meg kell jelenniük. Hargita valószínűleg igen nagy meglepetéssel szembesült, míg először Pestre lett víve a reptérre, majd egy magángépre ültették fel, hogy eljuthasson gond nélkül Varsóba, a randevú helyszínére. Őszintén, teljesen elfelejtettem, hogy ma estére esik a pofamutogatós rendezvény, ezért ajánlottam fel nagy hévvel a lánynak a ma estét. Elhamarkodott volt részemről, de megoldottam, így mikor az egyik pincér lép az asztalhoz, bólintva állok fel. Automatikusan gombolom be zakómat, halvány mosollyal ajkaimon várom, hogy a lányt bevezessék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Lábam keresztbe vetve pihen a másikon, ujjaim gyorsan görgetik a telefon képernyőjét. Arcom tökéletesen tükrözi az unottság minden létező formáját, míg másik kezem kézfeje nyomódik arcomnak. Egyetlen pillanatra zizzennek az ablakon túli világra kékjeim, de azzal a lendülettel fordulok is vissza. Tekintettel arra, hogy véla vagyok, a mágia mindennemű verbális és nonverbális formáját igen hamar el kellett engednem. Az a kevés, ami bennem van, nem elég semmire, így mondhatni kicsivel jobb képességekkel megáldott mugli életet élek. Ezért a magángépek, az autók, sofőrök, emberi munkaerő - ezért ülök az autó hátsó ülésén arra várva, hogy Reiner végre kisétáljon onnan, ahol a hopp-pont található. A reptér tele van emberrel, és Luka nagyon igyekezett lebeszélni arról, hogy eljöjjek én is, de mégis itt vagyok. Őszintén, nem tudom megmondani miért, de ezen már hiába is gondolkodom.
Arcomra automatikusan kerül egy széles mosoly, mikor kiszúrom. Kezemet teszem a sofőr vállára, azzal a lendülettel szállok ki én az autóból. Nem telik el egy másodperc, mikor az első telefon jól ismert hangját meghallom, ahogy fotóznak, de ignorálva a képek készítését és az egyre hangosabb beszélgetést lépek Reiner elé: fejére húzom a sapkát - ha nincs rajta -, elveszem tőle a táskát, és szó nélkül húzom magam után sietős léptekkel az autóhoz. Kinyitva annak ajtaját dobom be a táskát, várom meg, amíg Reiner beül, majd csuklóból csukom is be, hogy az autónak hátat fordítva mosolyogjak az embereknek.
Rengeteg kép, aláírás, kedves szavak, együtt nevetés, míg végül integetve ülök be az autóba, ahol azonnal fáradtan sóhajtok. - Mennään - szólalok meg, végül fordulok Reiner felé és azzal a lendülettel hajolok is előre, hogy megcsókoljam.
- Azt hittem sosem érsz ide - morgom ajkaiba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ujjaim siklanak le a zakó gombjáról, mikor megérkezik. Elismerő mosolyt villantok, automatikusan közelebb lépve simítom kezemet felkarjára, ahogy lehajolva csókot lehelek arcára. Ellépve tőle pillantok le.
- Szép estét - biccentek aprót, miközben a székhez lépek, amit lassan húzok ki neki. Önkontrollomról ad tanúbizonyságot, hogy nem nevetek fel hangosan a kérdésre - vagy hogy nem csinálok belőle becsületi kérdést. Pedig megtehetném, hiszen valamilyen szinten sérti az önérzetemet, hogy egyetlen újságban sem vélt felismerni ezek szerint. Megvárom, míg leül, foglalok helyet én is, majd pillantok rá.
- Így is mondhatjuk - ingatom meg fejemet. - Nemzetközi modell vagyok a szüleimmel együtt - láthattál is minket magazinokban akár -, akik jelenleg Finnországból irányítják a családi üzletet, miután eljöttünk Ukrajnából még gyerekkoromban. Apám és anyám is igen neves emberek több országban is - vonom meg vállamat. Soha nem volt szükségem rájuk ahhoz, hogy megálljam a helyemet, Leonyidnak is csak a nevemet köszönhetem, aminek több a hátulütője, mint a pozitívuma, lássuk be.
- Meg is ragadnám az alkalmat, hogy elnézést kérjek az igencsak mugli megoldásokért. Valószínűnek tartom, hogy egyszerűbben is meg tudtad volna oldani, de szerettem volna megadni a hangulatot - kapom el tekintetét. - Gondolom nem repültél még. Hogy tetszett? - billen oldalasan a fejem a kérdés közben, miközben intek egyet és kerül elénk az itallap.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Lehunyt szemekkel mosolyodom el az utolsó csók után. Fejemet eresztem lejjebb, szusszanva dőlök hátra, fél karommal ölelem át Reinert és húzom magamhoz, hogy hajába csókoljak.
- Küzdenem kellett érte, de itt vagyok - veszem el a műanyag tálcáról a dobozt. Komótos mozdulatokkal gyújtom meg a cigarettát, az ablak automatikusan húzódik le: felpillantva mosolyodom el a sofőrre halványan, köszönetem jeléül. Kékjeim siklanak oldalasan.
- Meglepődtek volna, ha magyarul szólalok meg - nevetek fel halkan. Fejemet vetem hátra, a tetőt szuggerálom pár másodpercig. - Miért? Inkább a szüleimmel találkoznál? Cirka három és fél órás autóút - hangom teljesen komoly, arcom egyetlen része sem rezdül, ahogy kiejtem rajta a szavakat. Híres vagyok az emlékezetes belépőkről, de félek, ez nem úgy sülne el, ahogy elképzelném: Leonyidék nem is tudnak Reiner létezéséről, és őszintén megmondom, ez így a legjobb. Ajkaim között tartva a cigarettát túrom ki telefonomat zsebemből, ujjam remeg meg a képernyő fölött a hívást nézve, végül nem csinálva vele semmit teszem a tálcára.
Egyszerűbb lenne még most is csak a munkával foglalkozni: elnyomná bennem azt a különös érzést, amit az vált ki belőlem, hogy Reiner mellettem ülve tart a házam felé, ahova eddig a kötelező eseményeken és néhány sürgős fotózás okán, senki nem tette be a lábát. Oldalasan sandítok rá, halkan sóhajtok egyet.
A házhoz közeledve engedem el, összekapva a szanaszét lévő cuccaimat várom meg, hogy kinyissák mind a két oldalon az ajtót, majd Reiner táskáját megfogva induljanak befelé vele, csak és kizárólag utánunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Fél szemöldököm látatlan rebben meg, mondhatni, csak egy ideg rakoncátlankodik az elhangzott szavakra, mint reakció. Ha befolyásolná, ha nem, akkor is úgy alakulna, ahogy fog. Nem szoktam idegeskedni olyan dolgokon, amikre nincs ráhatásom - és bár valamilyen szinten erre lenne, nem fogom magam megerőltetni. Ma nem küzdeni jöttem. Ami csak még inkább igaz lesz, ahogy kifejti, mégis mire gondolt.
Szélesen mosolyogva sütöm le ismét tekintetem, mutató- és hüvelykujjam fog orrnyergemre pár pillanatra. Halkat sóhajtok, mielőtt visszapillantanék rá.
- Vidd a nevem - intek nemtörődöm stílusban. - Csütörtökönként jöhetsz ücsörögni a kanapémon, ha az megfelel - pillantok a plafon felé elgondolkodva. - Feltéve, ha szeretnél is megjelenni és nem csak mondva csináljuk - pillantok rá. Csak délelőtt vannak előadásaim, így a csütörtök lehet a legjobb, hiszen a péntekeim már foglaltak. Halványan, őszintén mosolyodom el a gondolatra.
- Szeretném, ha nekem is több időm lenne rá - merengek el. Hetekkel ezelőtt tudtam rendesen könyvet fogni a kezembe, és akkor sem mondanám, hogy kielégítő mennyiséget sikerült olvasnom. A forrásként felhasznált olvasmányok pedig aligha mondhatók szórakozásnak, még ha élvezem is belevetni magam egy-egy szakmás kötetbe.