Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

Öröm, utazás, izgalom, még nagyobb jókedv, érkezés, sütés, mókázás kettesben, buli, megint együtt, pattogás, nutella, ugrabugra, nevetés és boldogság. Tömören és lényegretörően mindezek az elmúlt nap és éjjel összefoglalói, amit maguk mögött tudhatnak, amit Luca látott, érzet és megélt belőle. Eléggé furcsán érezte még magát az elején, de aztán ahogy elkezdtek pörögni az események, gond egy szál se stílusban vetette magát bele mindenbe, ahogy valamikor kora reggel felpislogott a meleg takaró alól – berögzülés a koránkelés, az edzések miatt, csak nem tud még ilyenkor sem nyugton lenni – azonban a fáradtság most először győz, pillanatokon belül csukódik vissza a szeme és merül újra álomba Vincére feküdve oldalról. Mosolyog, folyamatosan, megmásíthatatlanul. Bármi jusson is eszébe, ezt teszi vele. Mikor napokkal korábban Zephyvel beszélgetett arról, mi is a helyzet, mik kavarognak benne, még annyira nem gondolt bele, hogy egész egyszerűen csak ki kell mondani dolgokat és azzal boldoggá teszi a másikat. Mert ugye az egy dolog, hogy ő picit ennél kényszeresebben vágyik rá, hogy inkább kimutassák felé, mert a szavakban annyira nem bízik. De igyekszik, semmit nem akar elrontani, és most tényleg inkább borítja rá az egész szeretetét az eridonosra, mintsem várjon holmi megfelelő időre. Azt maga teremtheti meg úgy is. Na, most pedig sikerült, tökéletesen.
Szeret, újra, nagyon és most félelem nélkül.
Olyan nyugodt és békés most minden, ahogy megmozdul mellette a fiú, kicsit magához tér, de a szemeit sem nyitja ki, csak magára húzza a takarót, aztán a csók után elmosolyodik. Valahogy nem igazán akaródzik neki megmozdulni, érzi, hogy a tegnapi aktívsága nyomán még az ujja hegyében is izomlázas nagyjából, hiszen már a szünet előtt, ha utoljára mozgott rendesen, az újév örömére pedig adott a kedve és a hangulata mindennek. A nagy szempihentetésnek eredményeként már másodjára is sikerült visszaaludnia és még magukkal is álmodnia… Kávéillat, ajtócsukódás és a közeledő léptek azok, amik a már nem túl mély alvásból ténylegesen felkeltik.
- Ühhüm.
Kinyitja a szemeit, de elsőre csak a fejére húzza a takarót Vince kezét elkapva két kézzel és az arcához húzza a takaróval együtt, hogy véletlenül se húzhassa el tőle egyiket se. Aztán egy kicsit rájátszott mély sóhaj után, ami a „muszáj”-t szimbolizálta, erőt vett magán, elengedte és felült az ágyon.
- Ki kell takarítanunk.
Felhúzta a lábait, és az ölébe keveredett párnát ölelgette kicsit ásítozva. Fáradt volt és még kicsit kimerült, de egyetlen percet sem cserélne el semmire. Talán még sütire és nutellára sem. A tálcára pillantva rájött, hogy egyébként éhesnek egyáltalán nem éhes, így csak nézte Vincét meg mi van a tálcán.
- Nem igazán vagyok éhes…
Aztán az ágy másik oldalán lefelé kezdett lógni, hogy megkeresse a cuccait. Jó, tud ő rendes lány lenni, meg szépen elpakolni, de alapvetően, hát, na, majd meglesz minden, mikor szükséges. A ruháknak nincs se keze, se lába, biztos nem léptek le. Bár annyira nem zavarná az sem, ha a rajta lévő pólóban kéne hazajutni, de valami hosszúnadrág nélkül kicsit hideg lesz… meg zokni és cipő, ahj. Jó, mindjárt, gyerünk Luca!
Inkább visszafordult. Vigyorgott rá, aztán óvatosan áthajolt a tálca fölött és megcsókolta Vincét, aminek köszönhetően majdnem sikerült átesnie rá. Nagy volt a lendület, fel is nevetett.
- Nem biztos, hogy azzal kéne kezdeni az újévet, hogy beléd esek… ma is.

Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

- Mert mi lesz, ha nem kelek fel?
Felvonta a szemöldökét, miközben kibújt a takaró alól, de nem bírta ki nevetés nélkül a dolgot, mondjuk tényleg kíváncsi volt mi fog történni, ha ilyen nagyon „ellenáll”. Persze nem gondolta komolyan, ha muszáj, hát muszáj, erőt fog venni magán… lassan. Aztán ahogy látja a dolgokat, azért csak úgy nevelték, hogy főleg idegen helyen nem illik nagy kupit csinálni, de ha már sikerült, illik azt szépen rendbe tenni, és a legjobb emlékei szerint, nagyon jól sikerült rumli várja őket kint is. Bár neki is lennének jobb ötletei a takarításnál, leginkább az ágyban maradni. Megnyugtató, hogy Vince ilyen könnyen veszi, úgyhogy pár bólintással egyetértően lezártnak tekinti, viszont, ha már el kéne indulni az úton a felkelés felé, nem ártana ruhát találni hozzá, valahol. Igen, mondjuk nem ott, ahol látja ő is.
- De az messze van…
Morog egy kört egész halkan magában, mikor ő is megtalálja, aztán az eridonost nézve a kijelentésen csak felnevet és már nyitná szóra a száját, de inkább nem mond semmit. Édes tudatlanság. Hamar feladja a nagy „akkor felkelek” lendületet, és inkább csak megcsókolja, majd visszahátrálna az ágyba, de a következő pillanatban már zuhan is a puha párnák közé a fiúval fölötte. Még a megjegyzésen is csak kacarászik, majd csak ismételni tudja Őt, amire még rá is játszik kicsit.
- Fogalmam sincs, hogy került oda. Nem tudod véletlenül?
Ezen ő remekül elszórakozik, sőt kifejezetten élvezi, aztán közelebb húzza, hogy az orruk egészen összeérjen, aztán a nevetése mosollyá csendesül, végül közelebb húzza, hogy jó erősen magához ölelhesse, aztán egy puszit ad először az állára, aztán az arcára, de a szája előtt megáll. Nem igazán szeretné elengedni, viszont… Ha már annyira kérte Vince. Gyors mozdulattal tolja kicsit távolabb és csúszik ki alóla, hogy felülve mellette lehajoljon egy leesett párnáért.
- Szóval… azt mondtad fel kell kelnem.
Néz rá, aztán fel is kel, elmegy a nadrágért, aztán visszaérve az ágy mellé bele is fog bújni majd, magát ismerve kicsit szerencsétlenkedve ugrálja bele magát a szűk ruhaneműbe, amint belekezd. Na, azért annyi sütit nem evett tegnap, hogy ez ne menjen. Nagy vigyorral a párja tekint a nadrággal a kezében, még a kezét is csípőre teszi közben.
- Én fent vagyok…
Olyan vicces volt ez az egész, de nagyon is élvezte, mert pontosan tudta, hogy azt a felkelést még Vince sem gondolta teljesen komolyan, ráadásul az imént annyira jó volt. De ő rendes kisnagylány, és hallgat a kérésekre. Jó, talán az is közrejátszott, hogy ezzel húzhatta kicsit az eridonos agyát, persze csak hangyányit, nem akart ő rosszat. A legaranyosabb és legártatlanabb szemeket meresztette rá, még kicsit billegett is a kezeit maga mellé eresztve a nadrágot pedig az ágy végébe dobva. Nagyon várta mi lesz ebből. Jó, majd ad neki egy puszit, ha mérges lesz rá…

Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

Jóleső és örömteli érzés tölti el, ahányszor visszapillant Vincére az ágyban, hiszen akaratlanul is elé kúszik a korábbi mókázás képekben, amik lássuk be, nem kicsit pörgetik fel a navinést. Ez neki elég lelki dopping ahhoz, hogy elkezdjen a szokásos módon pattogni, majdhogynem köröket futni saját maga körül. Érdekes látvány lenne. Valahogy csak belenyúlna ezzel a tér-idő kontinuum egy olyan szegletébe, amit jobb nem firtatni. Kinek a kávé, kinek az érzelmi löket, ugyebár. Ha most nem érezné a jogosságát a dolognak, és nem ismerne ebben magára, már biztos kézzel-lábbal tiltakozna, hogy ő ugyan ilyet sosem tenne. Nem hozna ételt az ágyba, nem dobálná a ruháit, nem lenne nyakig lisztes sütéskor, nem villogna felemás zokniban, mert elhagyta a párját... és így tovább. Bár meg kell hagyni, hogy Mickey meg Minnie egér szép páros a lábfején, így nem is olyan feltűnő, hogy az egyiken rózsaszín a másikon fehér a zokni. De a nehézség a nadrágnál következik be, amibe ugyan beleugrálja magát, de a cipzár és a gomb már nem olyan, ami miatt erőltetné magát. fújtat egyet, miközben felnéz a beszélő eridonosra.
- ...és élvezed.
Vigyorog rá, aztán  feladóan, mert elég is volt ennyi a ruhákból egyelőre, megemeli a kezeit aztán körbenéz a szobán, igazából annyira nem foglalkozott eddig a külcsínnel, most is hamar elviszi a figyelmét a párja, így megint elmarad a nagy terepszemle. Sajnálja... na jó, annyira nem, mert ideje feladni ezt a "jó akkor most csak azért is nekikezdek a napnak" projektet és inkább még körbeszeretgetni az eridonost. Az egyik szekrénytől figyelte, aztán pedig érdeklődve tekintett rá, ahogy mintha felkelni igyekezett volna - ismét - ő is.
- Ó, na neeeeem. Itt még nincs vége.
Megrázta a fejét aztán vigyorogva lendült neki, hogy futás szerű mozgásba kezdve közelítse meg az ágyat meg a fiút, aztán széttárt karokkal, mint valami tengeri csillag vetődik rá szegény párára magukat az ágynemű sűrűjébe préselve. Valamennyire próbál megtámaszkodni azért, hogy ne tejes erejével és súlyával érkezzen, nem szeretné szegényt megfosztani az életétől, ő csak örül neki és ezt igen sajátosan fejezi ki, ahogy az arcába vigyorog, aztán a fiú feje mellett előrenyújtózik és lassan érinti össze az ajkaikat, hogy hosszan megcsókolja. Nem gondolhatta ő sem komolyan az előbbi induljunk akciót.
- Nagyon jó volt tegnap, meg ma, meg most...

Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

Nem feltétlenül tudja elkülöníteni magában az utóbbi időben mi az, ami érzelem, és mi az, ami a fiatalságával járó hullám. Ez okozza azt is, hogy a szokásosnál is könnyebben veszi kicsit a dolgokat, de azért igyekszik magát cselekedetekben kontrollálni, bármennyire is nehéz ez. Ő tényleg kiszámíthatatlan olykor, meg heves, ez olyan, amire nála rá kell számolni bárhol és bármikor, ezért is jelt adó az arcán elterülő mosoly, miután teljes egyszerűséggel jelenti ki, hogy ez a dolog még lezáratlan.
- Csak vigyázz...
Csatakiáltás, a fennhang és a harc nélkül, szóval nem is az, de felszólítás, elég erőteljes, bár a megmozdulásai is kellően tükrözték mit szeretne így a bevetődése nem volt teljesen váratlan, de meg kell hagyni nem aratott osztatlan sikert. A fejében jobb ötletnek tűnt, kényelmesebbnek és kevésbé drasztikusnak. Igyekezett azért nem kért okozni, tényleg, nagyon, de azért sikerült a lábaikat első blikkre összekoccantani, de semmi rosszabb. De aztán sikeresen tette át az egyik lábát az eridonos másik oldalára, hogy rákulcsolva magát hajolhasson közel és csókolhassa meg. Ahogy érzi Vince kezét a tincsei között belemosolyog a csókba, de csak egy pillanatra és nem szakítja azt meg ezzel még. Az igazság az, hogy ezt naphosszat el bírná viselni, és ez milyen jó, meg tetszik neki és felpörgeti. Ami doppingolja a testét és a lelkét is egyszerre, arra ráfügg, és közel járnak ehhez a fantasztikumhoz. Meg amúgy is, amennyire csak tudja, Luca azon van, hogy kimutassa a dolgokat, mert bár beszélni szeret, ki nem mond konkrétan dolgokat, mert azt nem is tartja mindig elégnek.
- Ühüm, csinálhatnánk ilyet sokszor. Már nem szilvesztert, abból egy van, hanem úgy csak ketten lenni.
Vigyorog rá aztán újra megcsókolja, de ez most addig tartott még rá nem jött a beszélhetnék megint. De nem volt annyira össze-vissza legalább a hadoválása.
Valószínűleg ez is felkerül a "miről kéne leszokni" listájára, de attól még ez nem most fog rögtön abbamaradni. Próbálja a rájuk omló haját kicsit eltűrni, de némi sikertelenség után feladja, hogy jól van az úgy. Aztán kicsit lejjebb csúszva fekszik a mellkasára Vincének, közben a maga arca előtt köröket ír a fiúra a ruháján keresztül, aztán elvigyorodva. Bár kíváncsiság hajtotta, hogy beszéljen, nem tette. Ennek oka egyszerű, amit látott most, nem az erejéből fakadóan, hanem az apró jelekből furcsa volt neki. Nem is volt egészen biztos benne, hogy ez van a dolog mögött, de sokszor veszi észre a fiún, hogy annyira igyekszik és aggódik mindenen, amit még nem teljesen sikerült megértenie. De már nem lehet min, hiszen mi történhetne, itt vannak, van ölelés, van csók, van szeretet, boldogság és nincs átverés vagy rossz szándék. Hisz benne, mert már lehet ebben.
- Igazából, elkezdhetnénk újra ezt a két napot, persze ugyan így. De tényleg...
Felemelte a fejét és a barna szemeket keresve beszélt, aztán még huncut mód vigyorgott is, de csak feljebb csúszott kicsit, hogy a fejük egy magasságban legyen, aztán fölé hajolva nézte egy darabig a fiút. Csak figyelte, mert ezt akarta...

Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

Nehéz, sőt, szinte lehetetlen lett volna Lucusnak visszafognia magát. Ez nem csak a helyzet miatt, de amiatt is nyilvánvalóvá vált számára, amit ott belül a szíve heves dobogása, vagy a felszabadultabban, de a gyomrában még mindig repdeső pillangók jeleztek. Azon túl, hogy nagyon élvezte, tudta ő is, hogy a nagyon-nagyon kedveli őt nem elég kifejezés mindarra, ami itt éppen történik. Talán új mese kezdődött a számára? Lehet még hercegnő a herceg mellett és jöhet a happy end? Ez egyelőre jótékony homály alá vont elgondolás, de abban biztos, hogy most boldog, őszintén és mélyről jövően. Nem kényszeresen, nem csak a másiknak való kedveskedésért, hanem önmagáért.
- Vagy amikor te.
Vigyorog rá, aztán ez el sem múlik az arcáról. Igyekezett mindkettejüknek kényelmesen helyezkedni, ő is érezte, hogy biztos nem a legkomfortosabb valaki teljes valója alatt heverni. Mindig eszébe jut ilyenkor a kicsi a rakás játék. Neki ezzel nem voltak soha gondjai, mert mindig ő volt a legkisebb és legaranyosabb és senki nem várta el, hogy alul legyen, mert nem akarták kilapítani. Hát, azóta már megtapasztalták egyesek, hogy van erő benne és nem kell félteni, de nem bánja hogy kimaradt a passzírozásból.
Óvatosan dőlt a fiúra, és ahogy feküdt a mellkasán szinte tisztán hallotta a szapora szívverését, és a sajátja sem akaródzott a normális felé tendálni. Hm, ez már csak ilyen. Erre mondják, hogy rózsaszín minden, nem? Csak itt most inkább néhol csokis, meg kupis, de legalább vicces. Aztán a simogatás meg  a puszi is csak felvillanyozta teljesen és nem is hagyta szunnyadni az amúgy is felpörgött Lucát.
- Meddig lehet az a még?
Felemelte a fejét, hogy ránézzen mosolygósan, aztán felemelkedve megtámaszkodott és feljebb mászott, hogy a fejük újra egy magasságban legyen, de nem nehezedett rá vissza, - biztos nem jó, ha valaki gyomrába ülnek - hanem csak fölé hajolt. Az egyik kezével finoman beletúrt a hajába, aztán közel hajolt, hogy az orruk hegye összeérjen. Ott volt nagyon benne a beszélhetnék, de nem egészen úgy mint eddig. Ez azért a tegnapi estétől kezdve motoszkált benne, mikor ott volt Vincével szemben és ő kimondta neki, hogy szereti. Az egy dolog, hogy a nyakába ugrott, de eddig nem mondta ki ő ezt. Fél attól, amit tud magáról, hogy gyorsan szeret. De most olyan biztos a dolgában... Szeretne hinni is benne.
- Szeretlek Vince.

Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

Nehezen tudná összegezni mindazt, amit most érez, érzékel vagy gondol. Ezúttal nem valaki játszik vele, nem valami külső tényező, hanem a saját, meglévő és boldog érzelmei azok, amiktől újra és újra elvigyorodik, közeledik. Egyszerűen nem akarja, hogy ami itt van elmúljon, minden pillanatot, minden egyes tizedmásodpercet valamivel tölteni akar, egy mozdulattal, egy puszival, egy szóval. Kérdés sem fér meg amellett, mennyire beütöttek nála a hormonok és az, hogy szereti a fiút. Mert... mert így van ez, tessék csak megnézni. Most nem fél úgy, nem várja, mikor jön a baj, mert nem kell, nem tart tőle - vagyis még fel sem merült benne - hogy jön a következő lány és neki arrébb kéne állnia. Talán picikét az első tapasztalatai nagyon rosszul csapódtak le, de megmutatták neki a jó oldalt. A sokkal jobbat és számára cukibbat. Igen, ez határozottan az, már talán kicsit túl rózsaszín is a kép, de ez őt picit sem zavarja, az az egyik kedvenc színe. Colgate reklámarcnak is leszerződtetnék a vigyora után, amit láttatott, de aztán visszafogva magát végül csak odabújt hozzá kicsit és magához szorította, de aztán nem tervezett sokáig nyomorogni rajta, így felemelkedett kicsit.
- Jó, maradjunk ma! Az meg, majd eldől, biztos kitaláljuk mikor mit csinálunk...
Van benne egy kicsi akadás, tekintve, hogy néha elég rugalmatlan tud lenni az edzések miatt, de most még ez se aggasztja, ő a kapitány, csak sikerül jól időzítenie mindent, mindig. Talán szorult belé ennyi tehetség, bízik magában, így egy pillanatra se szontyolodik el a ténytől, hogy nem ilyen egyszerű a dolog. De az igyekezet... az bőven megvan, mindenki részéről. Az pedig, hogy még bumm, előhúzza a kör -tudja mindenki, az a szívecskés lap- ászt is a pakliból, teljességgel pontot tesz erre a kis kiruccanásra, de csak jobban örül neki láthatóan mindenki, hogy ki is mondta azt.
Közben feltornássza magát, hogy térdelve lejjebb csússzon, és felüljön Vince combjára, szegényből nem kéne kipréselni az enni-innivalót, így muszáj kicsit lemászni, hiszen közel sem éri végig őt. Pici, hát ezt is meg kell szokni. De ezzel a mozdulatsorral elkapja az addig köré font kezeket is, hogy felhúzza magával szembe az eridonost.
- Jóóó, akkor pihenünk, megismételhetjük a tegnapot, kevesebb kupival, aztán huss és huss a pálcával és mehetünk haza, áll az alku?
Hogyne állna, inkább költői a kérdés a vigyora mögött, mintsem más így azzal a lendülettel csókolja meg elég határozottan és dönti magukat vissza az ágyikóba. Lefordulva kuporodik mellé vigyorogva.
Hiába telt már el a nap nagy része, Luca pontosan olyan, mintha csak most kezdené azt, és nem is tervezi alább adni a terveinél. Pontosan így fog ez zajlani.

Ninus;;
-Nagyon keressük azt a ruhát...-

Már két teljes éve csillogott az ujjacskáján az a bizonyos gyűrű, aminek az első nyalókás verziója mindössze egy napot élt meg. Szerette azt is Luca, sőt, mindennél jobban értékelte, hiszen nem ez az aprócska ékszer volt a lényeg az egészben. Előtte van ma is, ahogy felbukkan Vince, ott a tábla, ott van ő, ott a kérdés, ő pedig elsírja magát... és ha őszinte akar lenni, attól is el tudná, ha csak belegondol. Mérhetetlenül boldog, talán mostanra érte el azt a konstans szintet, amire mindig is vágyott. Luca sosem játszott pókerarccal, nem is tudna vélhetően, nyitott könyv volt, bárki láthatta, hogyan ért el idáig, márpedig aki kicsit is figyelt, az tudja mekkora dolog ez most neki. A holtodiglan, holtomiglan; a fogadom; az örökké; az egészségben s betegségben. Lehet kicsit túl is pörögte a dolgot, ami nem lenne meglepő, nemrég kapott gy kis segítséget, hogyan meditáljon és szedje össze a kontrollt, az most nagyon jól is jön. Most mindenképpen. Egy, kettő, három, négy...kifúj, mély levegő öt, hat, hét, nyolc...
Lassan végezte ki a shaket közben, majd a pohár landolt is egy kukában, nagyokat pislogott, már egy ideje nem járt Franciaországban, utoljára tavaly egy fesztiválon, előtte pedig nem titok, az eljegyzésük ünnepléseként Disneyland volt a célállomás! Igyekezett nem túl idegesítő lenni Nina számára, hiszen be nem állt a szája. Az előbb említett helyről, mik az élményei innen, meg úgy a kviddics. Ezek szoktak a saját nyugtatására feljönni témának, de nem sokáig tudta fenntartani sajnos. Végül csak kilyukadt a mai napnál. Az esküvő, a ruha...
- Nina, köszönöm. Nem tudom mit kezdtem volna egyedül...
Beszélt ezután színekről, formákról, hogy az esküvő sem hagyományos lesz, hanem olyan mint ők. Meg hogy ő alacsony és tart tőle, hogy csúnya lesz bármelyikben. Azt is hozzátette, hogy a fehér ruha ugye problémás, és amúgy is a színes különleges... Ezt a  témát inkább nem is firtatta tovább, hiszen meg is érkeztek, meg magát se akarta felbosszantani.
- Szép napot! Igen, nekem, el sem hiszem, hogy itt vagyok!
Lelkes volt, ez nem is kérdés, és illedelmes is, amennyire le tudta küzdeni az izgatottságot. Egyből kezet is nyújtott, legszívesebben meg is ölelte volna az urat, de Vince már leszoktatta a mások személyes terébe való mászkálásról.

Vince ♥;;
-Kékes-tető, Mátra, kirándulós-

Lá-lá-lálá-lá-lálá-lá-lá... Luca boldogan dudorászott, még kesztyűjébe bújt és a sapiját igazította fejére. Jó melegen fel kellett öltözni, ami nem volt annyira ínyére, egyébként sincs oda a ruházkodásért, a tél meg kész katasztrófa tud lenni azzal a sok réteggel, amit ildomosnak tartanak és erősen ajánlanak neki. Egy hangyányit bosszús is volt ezért, de inkább ezzel foglalkozott, mint bármi más történéssel körülötte. Az esküvőtől enyhe gyomorgörcsöt és szélütést tudott volna kapni, izgatott volt, de meg is remegtek a lábai a dologtól, furcsa ez, ahogy egyre közelebb van az igazi nagy nap; ami meg a másik részét illeti a hangulatváltozásának az némi családi zűr. Egy igazán aprócska, amiről tudomást sem óhajt venni, volt s nincs, pontosabban. Jelentéktelen tény, ha az ember lánya húszas éveiben szembesül vele, hogy lehet nem ő a legkisebb gyerek, hogy lehet van egy húga, hogy ez a húg itt van az orra előtt és nem is kicsi. Felejtős téma, pedig egyszer majd valamit kell vele kezdeni, főleg ha előkerül az esküvői vendéglista. És itt ért össze a két téma, amitől nagyot ugrott a gyomra. Biztos csak éhes.
- Vinceeeeee. Készen vagy?
Nagyot sóhajt, mikor Vincét keresi tekintetével, hogy indulhatnak-e végre. Nagyon várta már ezt a kis kirándulást, a havat szereti a tél minden hátrányának ellenére, és hol lehetne ezt jobban kitapasztalni, mint az ország tetején. Kulcsos faház, kettecskén való őrület, és lehetőségek tengere. Luca amennyire szerette a pörgést, most annyira akarta ezt, és hogy kicsit kisajátítsa Vincét, a szabadidőt és mindent. Úgy is nemsokára a pályán kell jeleskednie, és nem a kis aranyost kergetve, hanem Manda oldalán figyelve és bizony meccset irányítva. Jó, be kell vallania, ezt nagyon várja már. Sok új vár itt rá, ami feldobja nagyon.
- Kaptunk ilyen térképet, mehetünk ezzel is szerintem, van több út is, melyik lenne jó?
Természetesen a "van több út" kettőt jelent, csak Luca rosszul értelmezi és az egyéb légi jelöléseket is sikeresen belevette. Ja, amúgy meg fejjel lefelé is nézi a térképet, nem baj, nem a buksi tartalmadért szeret Vince!

Vince ♥;;
-Kékes-tető, Mátra, csapassuk, A bármit is!-

Hideg és nem a legkedveltebb hely, de ha Luca egyszer kigondolta, hogy ő ide bizony el fog jönni, akkor az úgy is lesz. Megvoltak a módszerei, amivel elérte általában azt, amit szeretne, és ehhez nem feltétlenül a képességére kell gondolni. Bár sokféle tehetsége van. Például a táncával tömeget lehet oszlatni, a sírásával meg olyan szíveket is megolvaszt, amit sneki más. De visszatérve, Vincén érezte a vonakodást, de úgy érezte ez jó lesz és menni kell.
- Hupszika, jövöööök.
Pillantott az ablakra, majd zsebébe csúsztatta az asztalon heverő édességet és ki is lépett bezárva maga mögött az ajtót. Nagyot nyújtózott, csak aztán próbálta értelmezni azt az útikönyvből származó szép és színes valamit. Sikertelenül.
- Akkor nem is fogunk szánkózni vagy síelni?
Szomorúan biggyesztette le a száját, még várta, hogy visszakapja a sok színes vonalkával rendelkező térképet. Értette - vagy azt hitte - mire akar utalni a vőlegénye, de inkább csak grimaszolt egy kört, majd körbenézett. Bátran szorította jobbjával Vince kezét, miközben felhagyott a hirtelen jött origamis gondolattal, és csak feltekerte a papírt úgy hadonászott vele.
- Nézd, tök szép arra a táj, hopp lyuk - azzal hirtelen esett az amúgy is alacsony lány egy jó 10 centit a hóban, sebaj. Vigyorogva kievickélt, szorítva Vince kezét. - Majdnem találtam egy völgyet! Kérsz csokit? Kicsit havas lett a zsebemben, de jó még! És csak egyszer haraptam bele.
Alapvetően nehéz lelőni, de most kicsit direkt is vette át a beszéd szerepét, nem volt oda az elképzelését, hogy Vince kérdezzen, vagy hozzon fel valamit, amit nagy felnőtt módra át kéne tárgyalni.

Vince ♥;;
-Kékes-tető, Mátra, csapassuk, A bármit is!-

Luca mellett nem könnyű, ezt bárki, aki volt valaha a közelében alá tudja támasztani, azonban Vince türelme feneketlen minimum. Ezt a lány is tudja, és igyekszik nem visszaélni vele, még akkor sem, mikor túlpörög és tudja, hogy csak egy kis energiabefektetéssel el tudná érni, hogy Vince boldogabb legyen például. Kimondva-kimondatlanul, de elfogadta őt úgy, ahogy van, amivel az egyik dolgot, amitől tartott kissé, kipipálhatta. Igen, még akkor is, ha most éppen nem túl jó kislány, bár nem szándékosan.
- Mi, neeem, nem-nem-nem. Az alapja ennek nem én voltam, és nem direkt volt. Esküszöm. - Megadóan nézett kiskutyaszemekkel Vincére. Ő generálta, de nem akarta átragasztani, tudja ő, hogy előbb-utóbb majd megjön a kedve. Vagy reméli. - Rendben, az nagyon jó lenne, meg csinálhatunk hóembert is, vagy bármit. Hónyulat...hómókust! Senkit nem diszkriminálunk.
Ez utóbbi szót nemrég építette a szókincsébe, szinte alig várta már, hogy használja is. Napi kisebbik öröm pipa. Közben kihúzza a zsebéből a karamellás csokit, lehúzza a visszatűzögetett papírt, meg lefújja a hópelyheket, és kedvesének adja. Ő pedig a zsebében kotorászva keresi a narancsos cukorkát, tudja, hogy még volt egy, és azt magának dugta el. Jó, nem kellett, mert Vince is tudja, hogy imádja és mindig meghagyja neki.
- Hm? Mi?
Értetlenkedik, de egyáltalán nem fordul felé, a látszatkutatás annak ellenére, hogy megvan már, amit keres folytatódik és szaporázza lépteit is. Kicsit oszladoznak a boldog felhők benne és némi ellenállás, na meg düh kevereg, de érzi, hogy ha az imént ilyen nyilvánvaló volt, türtőztetnie kell magát, így mosolyogva fordul szerelméhez.
- Őt is el akartad vinni szánkózni talán?

Vince ♥;;
-Kékes-tető, Mátra, csapassuk, A bármit is!-

Annyi minden eszébe jutott Lucának, és mindezekkel magát igencsak elfoglalta, annyira, hogy az se tűnik fel neki, ha éppen az pofijába tódul a hó, mert arcon vágja egy faág. Gratulálunk eme remek tehetséghez, de legalább jó kis ébresztő a belső világából. Vincére néz, szemöldöke felkúszik, majd nevetve bólogat. Jó, persze csak viccel, de Lucánál a vékony határ sincs meg a legtöbbször a kettő között.
- Neeem, nem muszáj mindet egyszerre, csak nem tudom neked mihez lenne kedved, mint felhívtad rá a figyelmet nem lelkesedsz...
Luca nem szokott komoly lenni, vagy az ilyeneken lovagolni, ez a megjegyzés is inkább abból fakad, hogy őszinte és amit érez, azt szóvá is tesz. Néha ha kell, ha nem. Most például maradhatott volna kimondatlan is, de van benne remény. Remény arra, hogy akkor lovagolnak kicsit a ki és mit szeretne inkább témán, mintsem azon, hogy beszélgessenek egy lányról, aki itt sincs. Akihez még nincs is semmi köze, ha meg rajta múlana, nem is most lenne. Csapattársak voltak egy rövid ideig, majd mikor Luca távozott a csapatból kapitány lett a kislány. Ügyes volt és szépen taktikázott, de ennél nem ismeri jobban, és így érzi most jól magát.
- Helyes, ugyanis fogunk is, együtt, ülhetsz te előre, ha szeretnél. Láttam egy jóóó nagy pályát kicsit feljebb.
Mondta boldogan, igyekezve nem reflektálni semmi egyébre, pedig csak megmozgatják az érzelmeit a szavak újra, és újra. Csak az a furcsa, hogy nem a méreg és a düh tódul ki a testvérség emlegetése okán, sokkal inkább a kíváncsiság és az elutasítás együttese. Nem lehet Lucán kiigazodni.
- Ennyire jól megismerted Maját, mikor beszéltetek?
Szándékosan a nevén hívja, bár jóval kevésbé érdeklődően mondja, próbálja takargatni a nyilvánvalót és az elsődleges elképzeléseire hagyatkozni: ő akar maradni az egyetlen legkisebb.

Vince ♥;;
-Kékes-tető, Mátra, csapassuk, A bármit is!-

Luca semmit nem szeretett félbehagyni, feladni vagy eltolni későbbre. Hirtelen volt kissé talán, de a kitartására sosem lehetett panasz, arról nem beszélve, hogy a fejébe vett dolgokról se tudták lebeszélni. Egy-két alkalommal Vince tudott rá hatni, vagy még Zoé, de másnak ez sem ment. Vagy ha mégis, az egy gyenge illúzió volt inkább. Most csak beleegyezően bólintott, közben lábával egy-egy lépés után a hóba rajzolgatott és igyekezett a totál  kiürült buksijában a kongást fenntartani, szemben a családi drámával.
- Leginkább sehogy lenne a legjobb. Mármint nekem aztán semmi bajom, jól működött a csapatban, jó kapitány is volt a navinében. De ennyi. Egy jó háztárs volt... meg jóban van Véda lányával is...pff.
Merev, lüktető ellenkezés, Lucában csak úgy pulzált a kényszer, hogy oda-oda szúrjon. A volt házvezetője felé kicsit több van benne, mint harag, nagyon nem kedvelik egymást, újabb oknak érzi, hogy kerülje ki ezt a kapcsolathálót. És most először talán gondolkodásból válaszol. Érzi, hogy Vincének nincs jó kedve, és mivel csak ezt tudja, gondolatot nem olvas így igencsak azt hiszi ez amiatt van, mert ő ilyen, amilyen. Szomorú sóhaj hagyja el a száját, aztán megtorpan.
- Biztos jó ötlet ez az egész?
Itt leginkább arra utal, amivel Vince tömi a buksiját, hogy engedjen egy kicsit, hogy legalább vegyen róla tudomást, nem kell szeretni, ismerni, beszélni vele jelenleg, csak induljon el a jó úton. Csak elhúzza végül a száját, és figyeli, ahogy szánkóznak, majd eltanyálnak az emberek. Felnevet, miközben Vincnek nagyban mutogat egy nagyobb dombot.
- Ott kéne lecsúszni, mi ügyesebbek vagyunk! Sokkal-sokkal! Vagy most körül is nézhetünk csak, nem bánom ám, már itt lenni is olyan szupi.
Csillogó szemekkel fordult felé, és csókolta meg kedvesét, aztán teljesen természetesen húzódott el és a kezét szorítva indult tovább.

Vince ♥;;
-Kékes-tető, Mátra, csapassuk, A bármit is!-

Elhúzta a száját és hatalmas sóhajjal keveredett morgást produkált. Miért olyan fontos ez? Miért kell neki ezt elfogadni, és miért kell csak úgy elhinni bárkiről, hogy beleillik egy családba. A szeretethez és az elfogadáshoz édes kevés a vérkötelék, vagy bármi, Luca számára pedig amilyen könnyű kötődni és megszeretni bárkit, annyira egyszerű az elutasítás és az ellenszenv fenntartása is. Persze nem feltétlenül direkt, kicsit ösztönszerű, hogy nem akar változásokat, érte őt már elég az évek alatt, és egyik rosszabb volt, mint a másik. Amik pedig megfordulnak benne, azt éppen mind érezteti is. Nem befolyásolja ugyan Vincét, de tudja, hogy mindent ki tud belőle ezen a téren olvasni.
- Jó! Aki utoljára ér fel, az ül hátra!
Mintha ez akkora tét lenne, de Lucát ez mit sem érdekli. Megkereste a Vince által szépen helyrepofozott csuszka húzóját, majd elindult futólépésben, előbb háttal, várva, hogy kövesse őt szerelme, aztán megfordult és irány volt lejtőnek fel. Na, a kondija pont nem akadály.
- Héééé, csiguuuusz, gyereeee, mert ránk fog sötétedni!
Mint egy kiszabadult ötéves, ám nem zavartatja magát, felérve jól körülnéz, keresi, merre lehetne lecsúszni, és a szánkó elején átlépve le is huppan rá. Félelem érzet... ugyan már, az itt hiánycikk, Vince izgul helyette is, elég az.
- Na? Mehetünk?

Vince ♥;;
-Kékes-tető, Mátra, csapassuk, A bármit is!-

A visszakérdésre szomorúan biggyeszti le ajkait és egy percre még meg is fordul benne, milyen gonosz dolog ez. Pontosan tudja egyébként hogy csak ő pörgi túl a dolgokat, őt élteti csak a verseny és az izgalom, Vince jóval higgadtabb és megfontoltabb tud lenni, talán ezzel is tudja ilyen jól kordában tartani őt.
- Naaaa, menjünk, legközelebb cserélünk helyet!
Ajánlja fel, aztán már be is akasztotta a lábait, áthúzta a szánkó kantárját feje felett szerelméhez, majd felkészült. Az a pár másodperc, amíg száguldanak lefelé Lucának bőven felér sokkal többel is, kettejük közül ő élvezi csak igazán amúgy is. Aztán jön egy bukkanó és hopp, minden fejre áll, látja a fát lógni az égből, vagy mi a szösz. Aztán meg érzi Vincét mocorogni, maga alatt. Más esetben ezen meg sem lepődne, de ami azt illeti a hidegben, sötétben és hóban, miközben szegény fájdalmasat nyög is, nem valami ideális. Ráadásul Luca füle félig a hóban van, tisztán se hall. De lemászik róla, mielőtt bajt okozna. Nagyobbat.
- Lekötöznélek? Ú, játszani akarsz valamit?
Teljesen eltájolták, nincs ám agyrázkódása, csak hibbant és telement a füle hóval. Miközben takarítja le magát és igazítja a ruháját látja, hogy jóformán maguk kezdenek csak maradni. Vincére siklik a tekintete, megvárja még felkel, aztán a kezét tartja, hogy ha megfogja, akkor jó hírrel szolgálhasson.
- Induljunk el vissza, ott majd jobban érzed magad te is. Ezt meg majd...máskor folytatjuk.

Vince ♥;;
-Ülni. Örülni. Megőrülni.-

Lucára nem kifejezetten jellemző az aggodalom, idegesség vagy kiborulás, még ha mástól veszi is át, benne máshogy csapódik le. Most is inkább felfokozott izgalommal viseltetett a dolog iránt, de nem volt teljesen megbékélve. annak idején szinte gondolkodás nélkül mondott igent a leánykérésre, és csak napokkal, inkább hetekkel később realizálódott benne, hogy ez milyen irányba viszi őket. Akkor kicsit megváltozott talán, nagyon szeretett Vincével lenni, és ahogy egyre közeledett a május, egyre jobban ragadt hozzá. Nem akarta, hogy jöjjön egy papír, majd egy hétre rá kisétáljon a legjobb dolog az életéből. Rossz tapasztalatok rulz.
- Hopp, bocsánat. Micsoda sürgés van.
Kemény dió az egész esküvő téma nála, a jelenlegi helyzetben pedig lehet a családban is. Tutira felfokozott menyasszörnyre lehet számítani, pláne majd a véghajrában, amire lelkileg senki nem tud felkészülni. Lucára nem lehet, egy ilyenre meg pláne. Időbe telt, még őszinte örömmel kezdett foglalkozni mindennel, ezért is most tipegnek be csak a terembe, amin ámuldozik nagyokat. Bólogatott a megállapításon, aztán az addig szorongatott kezet elengedve a plafont bámulva indult el, néha belebotolva tereptárgyakba, mint asztal, szék, váza... nincs hozzászokva, hogy ezek szembe jöjjenek vele, mert ugye véletlenül sem ő a hibás. De igyekszik ám.
- Olyan szép nagy ez a hely, meg minden. Láttad ott, azt fenn? Megcsillant, vagy villogott...ú lehet villogós volt az egész? Az milyen szép már!

Vince ♥;;
-Ülni. Örülni. Megőrülni.-

Annak ellenére, hogy látszólag már lefelé kerül a dekoráció, és itt-ott hiányos is, így is van min ámuldozni. Mondjuk Lucának a szó legszorosabb értelmében kicsit uncsi ez a sok pasztell szín, de azért így is meg van benne az a varázs, ami még őt is leköti. Egy idő után már nem akart átesni semmin, ügyesen lavírozott, aztán meg is állt, hogy a szék háttámlájára kötött nagy masnit piszkálgassa. Nem is ő lett volna, ha nem. Persze ilyenkor a fülei csukva vannak, és azt sem érzékeli nagyon, ha emberek vonulnak a közvetlen közelébe. Ilyen ez a sóbiznisz.
- Miii? - Felvont szemöldökkel fordul meg a hanghatásra, aztán mikor Vince tekintetével találkozik az övé elmosolyodva indul feléjük. Fogalma sincs ki az a szőke mellette, bár most a szokott problémázásain túl lett kíváncsi, lehet ő fog nekik segíteni. azt sem igazán tudja a leányzó, hogy mennek ezek a dolgok. Hiába van túl a húszon, olyan most, mint egy 12 éves a búcsúban.
- Őőő...helló, Luca vagyok.
Illedelmesen legalább a nevét elmondta, majd kicsit késve kezet is fogott a nővel, aztán folytatta, amit az imént leginkább magyarázott.
- Nem tudom mi az a plafonon, ami villogott, de annyira szééép, imádom a fényeket, meg a csillagokat. Volt már itt ilyesmi? Csak ilyen kevésbé színes dolgokkal van a terem általában? Egyébként az a masni olyan jól néz ki!
Mutogat minden felé, a legvégén meg a székekre, lehet hogy még ő sem tudja magát követni. Majd alakul ez egyszer biztosan.

Vince ♥;;
-Ülni. Örülni. Megőrülni.-

Azt senki nem mondhatja, hogy Luca nem igyekszik, hiszen nagyon próbálkozik! Leginkább mondatokat formálni, amiknek értelme van. Nehéz, mert ha őszinte akar lenni teljesen, bele se gondolt még ebbe. Nyilván kicsit a benne mocorgó fenntartások magával az eseménnyel nem segítettek sokáig, de már jóval nyitottabb erre. Most mégis vaksötétben tapizik, hogy mi is volna a jó. Nagyot sóhajt és bólogat végül, mikor Vince szótárként is funkcionál élete szerelme, legjobb barátja és segítsége munkakör mellett. Vigyorogva fordul kicsit meg bámulja a plafont, ahogy mini bemutatónak lesznek tanúi.
- Lehet nappalisból estis esküvő itt? Mármint hogy így világosból megyünk át a teremben is a sötétbe, szóval hogy a tánci sötétben legyen, de előtte meg világosban és színes dekoráció között, csak a csillagok lennének mondjuk ilyen fények.
Próbált hozzátenni valamit úgy az egészhez, de nagyjából ismételgeti csak magát, hiszen az, hogy halvány lila sarkifénye sincs, nem kifejezés. Kicsit furcsán méregeti az asztalokat, aztán úgy az egész termet, és a mosoly azért megerősödik az arcán. Nagyon szép, tényleg, de valahol elég különös, hogy nemsokára majd az ismerőseik, barátaik és rokonaik töltik fel a helyet azon a bizonyos napon. A bulis részt nagyon várja, kétségtelen, de a tenyere már most is izzad, ha belegondol magába a fogadalomba. Nem akar semmit újra elrontani esetleg.
- Ez-ez-ez mi volt? Olyan színes fényekkel voltak a csillagok nem csak sárgááás-fehéren. Ez nagyon jól nézett ki! Mi is kaphatunk ilyen nag masnikat? Éééés gerbera! Gerberákból lehetne a virágdísz?
Igen, bizony, az a kedvence.

ArLeon  
- Brüsszel, Belgium ~ backstage pass pls -
rucika

Oroszlánkirály  
- Brüsszel, Belgium ~ backstage pass pls -
rucika

Vince ♥;;
-Ülni. Örülni. Megőrülni.-

Lucus legalább abban biztos, hogyha azt kell elmesélnie mi szép és mit lát szívesen lelkes tud lenni. Nagyon nem tipikus arajelölt és ez messziről felismerhető, ami azért az őket fogadó nőn is hamar meglátszik, ahogy egy-egy szónál felkapja a fejét. Ekkor Vince átveszi a szót, Luca meg tovább magyaráz. Cukrokról, nyalókákról, édességről. Kvázi hamar lefest egy édeségbirodalmat, ami az éjszakába fut neonokkal és foszforeszkáló dolgokkal. Fogalma sincs, az agya ezt honnan ásta elő, mindenesetre ott van még pár furcsaság, amellett a néhány agysejt mellett, ami neki jutott és megmaradt az évek alatt bőven elfér. IQ helyett neki leginkább EQ jutott. Megesik.
- És azt hiszem ennyi. Nem tudom, hogy ebből mi a jó. Különben sok esküvő lesz akkor? Vagy lesz idejük erre?
Ez a kérdés olyan természetesen bukik elő a lánykából, mintha csak megkérdezné mennyi az idő. Biztos benne, hogy azért foglalkozik velük mert terveznek erre, van idejük is. Nem is tudja ezzel mit akar kezdeni. Lucánál sose tudni, hogy még dolgozik-e benne a félelem az esküvőktől, vagy szimplán buta pillanatait éli.
- Tessék? Jaaaaa. Persze. Mindenkit, aki számít. Úgy értem, aki tényleg számít. - Kihangsúlyozta, mielőtt mg érkezne valami, de elcsúszott vele, tudta s érezte. - Ahham. Mondjuk Lottit meg Legrát tuti, ő lehetne a legkisebb. De ott van még Leonie, Renée, Adri és Verocs.
Sorolja, miközben az ujjain számolgat is. Fogalma sincs mennyi a kevés, a sok és az elég ebben. Csak a legjobb barinőit sorolta fel. Még eszébe jutott a két lány, akikkel egy csapatban van, de annyira nem nagy az összhang, hogy eddig a szintig emelje őket. Közben ennél nagyobb dolog ugrott be neki hirtelen. A tanú kérdése. Dilemmába esett.

Oroszlánkirály  
- Brüsszel, Belgium ~ backstage pass pls -
rucika

Elvigyorodva nézett fel rá a fejsimire és a dicséretre egyaránt, ezek mindig megtöltötték a szívecskéjét. Nagyon csípi ha elismerik. A kviddics és a hírnév rosszra neveli az embert, úgy néz ki. Közben ahogy ad a sütiből, ő maga is tör még, nem nagyon sajnálja magától ha már pihi nap van. Vélhetően ezért egyszer még valaki kitekeri a nyakát. Bár amíg nincs gond, a munkáját jól végzi és sorra fogja a kis aranyosokat, nem aggódnak. Legalábbis a teljesítményén fölösleges. Tegnap is, kínkeservesen ugyan, de övé lett a cikesz. Ah, ha már itt tartanak!
- Tessék, ez a tiéd, gondoltam majd szerencsét hoz és megkímél a hisztisebb csajoktól a turnén tovább.
Azzal kihúzta az üvegbe zárt cikeszt a táskából, kicsit megviselt volt szegény, eléggé megszorongatta őt Luca tegnap. De na, neki van már elég. Az egyik éppen ott repked a csípőjén... vagy ahol éppen akar a testén, kis örökmozgó.
- Ah, csak ne, csak ne. Még fogalmam sincs mi lesz, de moooost nagyon kíváncsivá tettél, mit csinálunk?
Azzal nagy szemeket meresztett rá - az amúgy sem kicsi tekintetével, az munka. Huncut mosollyal szorította meg a felé nyújtott kezet, szigorúan miután lenyelte az utolsó falatot, aztán a semmibe esett... hopp.
- Uhh, ez jól néz ki. Miiiid van? - Ezres fordulat az érdeklődésben. Kivárja szépen a választ, csak aztán javasolgat. - Menjünk be! De várj, mennyire ismeretlen a terep? Kell valami fedősztori, hogy kinek a kijei vagyunk?
Pillog rá sejtelmesen, érzése szerint nem Arlen rokonságának bulijába fognak csöppenni, az meg még az ő butus fejében is tiszta, hogy akkor viccike lehet a helyzet.

Oroszlánkirály  
- Brüsszel, Belgium ~ backstage pass pls -
rucika

Oroszlánkirály  
- Brüsszel, Belgium ~ backstage pass pls -
rucika

Oroszlánkirály  
- Brüsszel, Belgium ~ saját Dévid Gettám ♥ -
rucika

Oroszlánkirály  
- Brüsszel, Belgium ~ saját Dévid Gettám ♥ -
rucika

- Varsó, a meccsem után nálad -
badabumtsch volt-lesz-nincs
that would be the best therapy for me...

Fontos meccs volt, mondhatni, de Luca számára mind életre és halálra megy, ez a fogók végzete, az övé meg aztán pláne. Amit sokszor játék címen a pályán művel, abban minimum benne van a legközelebbi hozzátartozóinak pár szívroham, az összegből meg amit keres a temetési költséget is fedezheti, meg még vehet mellé egy lakást. Ilyen eszébe sem jutott még, jól megvan ő a faluban, a kutyik fölött. Kényelmes, egyszerű, boldogság. Egy köpésre van minden hely, amit szeret és mindenki. Egyszerű és nagyszerű. Menhely, a sulis pálya, a cukorkabolt. A legutóbb is igen tartalmasan múlatta ott az időt egy régi és kedves ismerőssel, Greg személyében. Fontosak neki az emberek. Vegyük csak példának újdonsült barátnőjét, akivel a legtöbb dolgot megosztják, mármint elsősorban Mandára gondolván. Az ember meglepődne mennyi közös volt és van bennük. De ez a helyzet pillanatnyilag Majával is.
Nem különösebben közönségkiszolgáló minden játékos, de a fogó ebből a szempontból nagyon hálás felelősséget visel. Rajta áll vagy bukik szoros helyzetben minden, ráadásul mindenki rajong. Beletelt egy évbe legalább, mire elismerték itt, a nevét visszahallva pedig tudta, hogy biztatják is. Azóta pedig, hát lehet őt nem szeretni? Bár azért az még őt is meglepte, hogy mikor győztesként leszálltak mennyi emberrel szembesült. Bár figyelmet egyre szentelt nagy vigyorogva. Megjött Bojarski.
Aztán jött, látott, vitt mindent. Amihez nagy lelkesen asszisztált persze a Törpe. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy miután kidolgozta a lelkét is ma, többszörösen is, neki esze ágában sem volt megmozdulni.
- Maradj a fenekeden, biztos, hogy nem kelek fel.
Leginkább a párnába dörmögte volna, de addigra már jött a puszi is aztán elmosolyodva egy kicsit feljebb csúszott mellette, és meg is fordult, hogy beszélgethessenek. Hajdejó. Érezni a lelkességét a témában.
- Egy ... EZ csak jó meg rossz döntés? Te is ennyiben elrendezted magadban a tiédet? - Kicsit kétkedő volt, a szemöldökét is felvonta, aztán sóhajtva pillogott maga elé. - Mik az ellenérvek, ha az könnyebb? Mármint azon túl, hogy még egyszer ne akarjak már elvált lenni, halmozottan csak a süti jó!

- Varsó, a meccsem után nálad -
badabumtsch volt-lesz-nincs
Something tells me you know how to save me.

Még kicsit rendezgette magában azt, ami a pályán történt ma, valahogy ebben az egyben az agya sosem képes leállni, de mivel általában csak ez van odabent, ne hibáztassa már őt senki. Nyertek, valahol ott van egy törött szárnyú kis aranyos a táskájába zárva, amivel még célja van, de egyelőre túl jó, túl kényelmes bármi másnak nekiállni. Bár van, amihez szívesen kapja össze magát ő mindig.
Egy pillanatra elhúzta a száját, aztán megadóan inkább vonult az árral, de látványosan csúnyán nézett, hogy érezze Lewy a törődést. Persze ezzel sem volt nagyobb baja, de ennél a témánál sokkal jobb ötletei, és jóval kreatívabbak is lettek volna, annak ellenére, hogy a felének eszébe sem szabadott vagy illett volna jutnia. Utóbbi ismeretlen számára, mindegy is. Egyelőre parkolópálya.
- Az nem...unalmas? Hát, nem t'om, esetemben Benji haja amúgy is kihullik minden alkalommal, ahogy kimondom, hogy meccs lesz, ő meg nem a... érted, a tesóm csak. Család?!
Előbb csak nagy szemeket meresztett a hölgyemény, majd nevetni kezdett, de nem azon a szép és aranyos módon, hanem azon a röhögőgörcs közeli, elnémuló, artikulált sipításoson. Egyrészt elképzelte a sztárt a naplementébe lovagolni, másfelől meg... nem, ez önmagában elég volt, bár a család ténye is elég humorosnak hat. Neki hirtelen elég nagy, sőt, túl nagy is, ami most akadt. - Nem Maja érdekelt, hanem, hogy te könnyen döntöttél-e, te. Nem a lelki világotok érdekel, azt amúgy is tudom.
Nyomatékosította az utolsó szót, talán ő van a legjobban tisztában vele hármuk közül, na, hosszabb idő impulzív társaságban elég, hogy átvegyen ezt-azt, nem szándékosan is.
- Kérlek, meg a felsorolást is... - vigyorgott rá, ahogy kicsit közelebb húzódott. Bár nem sokon múlt hogy lemondóan törjön rá, hogy még egy család vagy gyerek dolog és tutira kilöki az ágyból. Lelombozó, de komolyan, a ténye is ennek. Tisztán emlékszik a műbabára, aki a kukában landolt. - Ezekkel tisztában vagyok, de mindenki szerint így a helyes, meg ez a normális. Jobb esetben elsőre és utoljára, én utóbbiban még reménykedhetek. Juhú.
Éljenző mozdulatok, nem nagy vidámsággal, és azzal fel is adta, hogy nyugton maradjon. Ez pedig régen rossz. Felé fordulva a kezével végigsimított a felsőtestén, aztán a csípőjénél aprót dobbantva ujjaival megállt és legszebb mosolyával várta, mivel kívánja még... lassan le és nem rábeszélni arra a bizonyos álomesküvő feelingre.
- Pedig micsoda koszorús fiú adottságaid vannak!

- Varsó, a meccsem után nálad -
badabumtsch volt-lesz-nincs
Elragadtatom magam, magam adom,
megadom, megadom...

- Hát nem tudom, nem fogott meg a dolog. Mármint, biztos van, amikor valakit elkap a húha érzés. Jóság van meg szeretet. Sőt, tudom…
Csak éppen nem nagyon akar megint a saját családja fejével sem gondolkodni. Okozott ő már elég fejfájást. Sok dolgot lehetne most mondani, de még ő is biztos benne, hogy nem feltétlenül van helyes úton, sosem volt. Az életében mindig valami kis mellékútra tért, ahol az elágazásban rosszul döntött. Ez az évek alatt csak annyira fejlődött fel, hogy nagyobb hibákba hajszolta magát a kisebbekből. Aztán csend lett. Béke volt, nyugalom, egyszerre kellemes és kellemetlen csend talán. Luca nem nyugodt, nem elülős, nem békés. Fogalma sincs mikor tört elő belőle a pattogás, az örökmozgó én, az agresszív kviddicses, a hajhászó…kalandozó. De az a csók, amit éppen viszonoz jelenleg túl sokat mond el, többet is, mint szeretne. Játszik, szórakozik, csak tesz egy utolsó lépést a következő döntése felé.
- Nem, valóban nem, de te se buksival döntöttél csak, tudom. Én meg nem dönthetek, amíg azt se tudom mi a sajátom… - megrántotta a vállát, majd elvigyorodott, mintha mi sem lenne természetesebb. Nem volt az, de elég régóta nem kezeli rémülten vagy éppen meglepődéssel a hirtelen helyzeteket. Aztán csak figyelt, még egészen szépen tudott, az egyik kezével a körmeivel még csak finoman karcolt Lewy bőrén, ahogy közelebb húzódott.
- Nincsenek anyagi gondjaim, aki meg beszól rám, vagy nem tetszem, annak benyomom a nóziját. Aztán kész… jóóó tuuudom nem megoldás, pedig de. - Próbálta az eltúlzást elkerülni, de nem sikerült. És az a gond, hogy komolyan is gondolja. Ezt a rejtett agressziót talán ki kéne magából engedni valami módon. A beleegyezés kérése részen csak felnyögött, nem, egyáltalán nem elégedett vagy kellemes módon. Ezt azért nem kellene erőltetni, nehezen viseli a kontrollt, tudja, hogy kell, azt is, hogy jót tesz neki, ha figyelnek rá, de ez nem tetszik neki. - Mi? Kihagytad a középső nevem. De most kirázott a hideg, mindenhol, látod? Bah.
Igen, valóban tiszta libabőrös lett. Még a cikesz is eliszkolt valamerre, mert éppen a csípője környékén se látta. Tökre lelombozó kezd ez az egész lenni. Neki eddig inkább szentimentális problémái és rossz tapasztalata volt, de egyre inkább érzi súlynak, mint felhők fölé repítősnek. Akar is hinni a lengyelnek, meg nem is. Elveszett. Mint a keze, ami nem állt meg, szörnyű.
- Ez jobban hangzik, mint a korábbi opciók, soookkal. Mondjuk, mondjuk, de méég nem vagyok benne biztos. - Ez nem volt teljesen igaz, ellenben a huncut mosoly mindent elárult. Közelebb hajolva csókolta meg, de nem húzta sokáig a dolgot, egy puszi az arcra, aztán már a nyakánál járt. Két apróbb csók között sóhajtott fel végül, hogy felnézzen a hajtóra. - Naaagyon nem vagyok mintamenyasszony.

- Varsó, a meccsem után nálad -
badabumtsch volt-lesz-nincs
Oops!...I Did It Again

- Fel kellene keresnem valakit, valakit, aki talán helyrebillenthet. De nem tudom akarja-e, akarjuk-e.
Nem tudta eldönteni, hogy magát győzködi, vagy Lewyt avatja be kicsit, mindenesetre kezdte úgy érezni tudja merre tart a döntési kényszere. Talán egy pillanatig átszaladt a fején, hogy hova is keveredett, vagy az, hogy mit is tett az elmúlt héten, hetekben, hónapban, ennek ellenére képtelen volt egyről a kettőre érni. Nem kereste magában az okokat, nem akarta megmagyarázni a tetteit, nem érezte helyesnek, ettől még nem érezte elítélendőnek se. Elveszett a saját kis útján. Amiről egy ember tudná kirángatni őt igazán, egy olyan ember, aki talán Angliában van éppen. Egy ideje nem látta már, hiányzik is neki. Fel kell keresnie, érzi, tudja. Ott bujkál a gondolataiba és minden nappal jobban szüksége lenne tőle egy fejmosásra. Most, ahogy szinte éhesen falja a másik ajkait, nem tudja megmagyarázni a benne motoszkáló akaratot, de kitörni készül. Lassan megállította a kezeit a sztáron, miközben oldalra billentett fejjel figyelt fel rá ártatlanul. Mert aaaz.
Bólintott párat, még mindig könnyebb két pofont adni valakinek, mint azt feszegetni, mennyit lát vagy hol az agya, mikor ilyeneket mond. Luca mondjuk szerencsére az agresszivitást viszonylag kevésszer hozta ki kviddicses körökből, de ki tudja mit hozna ki belőle mondjuk a házas élet. Borzongató utóbbi elképzelése jelenleg számára.
Sokkal jobban lekötötte és felvillanyozta az, amibe belefogott, és az, hogy a hajtó sem volt rest viszonozni, de a megálljra csak felvonta a szemöldökét. Megrántotta a vállát az első kérdésre, aztán elvigyorodott.
- Naaagyon csábító.... de! Először is szeretnék egy befőttesüveget tőled, aztán rátérhetünk bármilyen repetára. - Hatalmas lendülettel és vidámsággal kúszott vissza Lewy arcába, ajkaikat összetapasztva simított végig az arcán, a lengyelre harcolva magát, majd át rajta, beletúrt a táskájába, hogy kiszedje a jól elzárt zsebecskéből a törött szárnyú még izgő s mozgó cikeszt, aztán a kezeibe fogva végrehajtotta ezt a mozdulatsort majdnem teljesen visszafelé is. Egyik lábával azonban a srácon felejtette magát. Miközben a kezében lévő zizzt felemelte kettejük közé.
- Ez itt a tiéd, csak rakd el, mert visszajön, tudod.

- Varsó, a meccsem után nálad -
badabumtsch volt-lesz-nincs
I know you want me
I made it obvious that I want you too
So put it on me
Let's remove the space between me and you

- Nem? Nem tudtam és nem is tudhatom előre, mi lenne ’ha’, ezt már sokkal korábban elcsesztem, nem most kellene elkezdenem bánni, ahhoz asszem késő van.
Meg eleve gondolkodni, nem is érti, hogy jutott pont most oda, megremegjen, mit szeretne. Nem akart az életében soha, senkit bántani Misin kívül és őt is csak a második hatalmas pofon után, amit Lucának hagyott maga után. Akkor csalódott, összetört, darabjaira hullott és biztos benne, hogy meggondolatlanul nagy kárt tudott volna a fiúban tenni – Jeremy véletlen baleset volt, amikor kiakasztotta, és a mai napig bűntudata van, ő az egyetlen, akinél ezt erősen érzi, ahogy a fiú érzéseit azóta is. De szándék ezen kívül például Vince felé nem volt, hogy ártson neki. Nem tett hiszen semmit, kitartott mellette, segítette talpra állni, ott volt és Lucának ez egy ideig mindennél több volt, amit érdemelt. Aztán ahogy egyre gyorsabban pörögtek a napok, nem érzett megálljt a ruháig, az igenig. Amitől nem a boldogság öntötte el, talán az ő hibája, talán nem. Már nem ez foglalkoztatta, nagyon nem. Hatalmas vigyorral nyugtázta a nyögést az elválás után, aztán türelmesen támaszkodott fel, hogy végignézze, ameddig a látóterében volt a keresgélés és érkezés folyamatát, mikor pedig visszaért az üveget is végigmérte, majd heves bólogatással engedett a cikesz szorításán.
- Tökéletes. - A kis szökdösőst beledugva az üvegbe tudta le ezt a kört, aztán a következő pillanatban csak felnevetett. - Na, hajlandó vagy átütemezni magad fogónak?
A képzelete elkalandozott, sokkal szebb és színesibb vizekre evezett, nem úgy nézett ki, mint aki nagyon kifelé igyekezne ebből az egész kavarcból, inkább, mint aki a játéknak még csak egy szakaszában jár, de nyerni akar. A válasz mit sem számított már, ellepte a köd, ahogy közelebb húzta magához, és talán követelőzve, de csókban forrtak össze. Átkarolva őt szorította meg és nem eresztette, legalábbis ebből ki már nem…

***

Ő mindig nyerni akar, akarja a győzelmet, az utat is élvezi, nem csak a célt ettől még. Szeretne játszani, mindig. A vereséget ismeri, a győzelem meg az apróságokból összeadódik. Egy meghozott, végleges döntéséből például, arról, mi legyen a jövővel. Pár nagyobb levegővétel után fordította a buksiját Lewy felé, aztán az arcán hosszabb csóknyomot hagyva nyújtózott egyet a takarót magára vonva. Könnyedén és stresszmentesen. Van terápia, ami működik.
Egy kis idő után sikerült már megint kinyitni a beszélőkéjét, rekord hallgatásnak lehetett fültanúja Lewy, pedig csak pihengetett a játékvezetőcske.
- Szerintem nincs már kérdés… Azért ajánlom, hogy te ne juss idáig, Majára meg vigyázz. Mert a te nózid is benyomom ám, még ha kisszék is kell. Kettő.