Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala
A kettétört Durmstrangos diákomat ujjaim között forgatva sétálok be a Bogolyfalvi hivatalba, ahol eddig még soha, és ahogy elnézem, ezután sem nagyon szeretnék sűrűn vendégeskedni. Annak ellenére, hogy a tárgyalótermi szituációkért milyen felfoghatatlan mértékben tudok lelkesedni, önmagában a hivataloktól, már jóformán a létezésüktől is elfog a néma borzongás.
Az orromat finnyásan felhúzom, ahogy sorszámért indulok, és míg várom, hogy a nehéz faasztal mögött maga sem tudja miafaszért pardon, szóval miért üldögélő recepciós kisasszony odaadja minden mese, történet és film misztikus sztárját, a huszonegyest, rendesen esz a penész, vajon miért nem voltam még képes elintézni a telefonom felrúnáztatását, mikor itt vagyok már ezer meg egy éve?!
- Kösz’ - morgom már egyébként is gyönyörűen felhúzott orrom alatt, és épp csak, hogy elfordulok a pulttól, máris jön a következő csapás, mely lévén kénytelen vagyok igen gyorsan szembesülni a rideg ténnyel: a várakozók számára fenntartott széksorban mostanra már csak egyetlen szabad hely maradt. Méghozzá egy nagyon, ismétlem: nagyon csúnya, nagyon öreg és biztosan iszonyúan nagyon büdös (is) bibircsókos boszorkány meg egy... hát így elnézve, valszeg insomniában szenvedő sápadt srác között, aki abszolúte de hótziher, hogy csak azért ült ki a sor legszélére, mert - ki tudja, miért? - nem volt kedve elfoglalni az előbb említett bűbájos boszorkány közvetlen szomszédságát.
Segítségkérően pillantok el oldalra, de az isteni szikra helyett csak egy méretes tábla meg a rajta lévő kopott felirat jön szembe: ülj le a seggedre, míg vársz, te majom.
Ahh, nemááár, maaaan.
- Bocs' - visszafojtott levegővel erőltetem ki összetapasztott ajkaim alig észrevehető résén a szót, miután szinte beleülök a szerencsétlen álomkóros srác nyakába - hát nyilván nem fogok a fürdetlen nénje felé húzódni! A vállam, a karom, talán még a csípőm és a combom is az övéhez ér, de inkább nézzen melegnek a szentem, mintsem ízléstelen, az orrnyálkahártyáját egy pillanatig sem féltő nyolcvanas évekből itt ragadt mocsoládé hippinek.