Sadie

Már egy ideje itt vagyok. Legalábbis a tanévkezdése óta eltelt jó pár nap, de a szüleim kérésére még mindig életjelet kell adnom hetente magamról. Ez az oka annak, hogy a mai sétám a Bagolyházba vezet. Az öltözékem ma is a szokásos ing, fekete nadrág, cipellő és a Levita színeiben pompázó nyakkendő. Lassú, komótos léptekkel megyek fel a baglyok lakhelyére, lépcsőfokról-lépcsőfokra haladva. Őszintén szólva semmi kedvem hozzá. Már a levél megírásához is egy fél nap kellett, mert konkrétan nagy újdonságokról nem tudtam beszámolni az otthoniaknak. Maradt a szokásos. „Sziasztok! Élek még, ez nem csak szóbeszéd. A suli tetszik, az órák izgalmasak, bár van egy-két tanár, akit szívesen elkerülnék, de csak kibírom valahogy. Jókat eszem, a Levita menő, a könyvek érdekesek és próbálok barátokat is szerezni. Üdv, Som”
Eléggé távolságtartónak tűnik az egész, de az elköszönés még nem az erősségem. Meg minek ez az egész? Elsős vagyok, egy idegen helyen, ahol nincsenek a szüleim, a szabályokat kell csak betartanom, de ezen kívül szabad ember vagyok, s mégis leveleket kell küldenem hetente.
Nagy nehezen sikerül felérnem a  Bagolyházba, ahol eléggé nagy a kosz. Tollak és mindenféle hasonló jóság lepi el a padlót, a fejem felett pedig baglyok százai ülnek a farudakon. Nem is olyan egyszerű megtalálnom a saját kis baglyomat, Hugót. Egy gyors buksi simi után csőrébe is veszi levelemet és elsuhan vele, én meg maradok a baglyok között.
Már épp indulni készülök vissza a hálókörletbe, amikor az egyik bagoly a vállamra száll. Ő is kap tőlem egy kis simogatást csak, hogy ne tűnjek bunkónak. Majd óvatosan megpróbálom áthelyezni a vállamról, az egyik közelben lévő gerendára, de ahogy a lábai a fához érnek, vissza is repül a vállamra. Ezt még kétszer megismétlődik, de valamiért nagyon ragaszkodik hozzám. A nagyobb baj, hogy rajta kívül még egy másik bagoly érez hasonlóan és így már mind a két vállam foglalt lett. Úgy látszik bele kell törődnöm sorsomba, én vagyok a Bagolyház új madártartója.  

Sadie

A baglyok tartónak használnak, az orromba beleszáll minden por, amit felvernek a kis madarak és itt egy lány, aki szinte tudomást se vesz rólam, szürreális az egész. Rám se néz, csak békésen üldögél, mintha ez a jelenség, ami körülöttem kialakult teljesen természetes és normális lenne. Nos, ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez. Lassan oda topogok a lányhoz, útközben már rájöttem, hogy könnyebb lenne csak simán szólni neki, de ha már eddig nem vett tudomást rólam -feltételezem szándékosan-, akkor a segélykiáltásomat is figyelmen kívül fogja hagyni. Szóval, odatopogok a lányhoz, vállaimon a baglyokkal, most úgy nézek ki, mint a parkban ülő idős hölgyek, akiknek életük az ott lévő galambokat etetni.
-Bocs, tudnál segíteni? -teszem fel a kérdést. Hangomba próbálok kedvességet csalni, de nehéz. Utálom, amikor az emberek átnéznek rajtam, de nyugtat a tudat, hogy okosabb vagyok náluk. A lány meg teljesen úgy viselkedik, mint egy Rellonos, rájuk jellemző, hogy csak magukkal vannak elfoglalva.
A jobb vállamon lévő bagolynak talán csak egy fuvar kellett, mert amint az ismeretlenhez lépek és felteszem a kérdést, a kedves kis madárka átpártol az ő vállára. Mondjuk ez korrekt húzás volt tőle, megvárta, amíg megszólítom a lányt. Már csak egy madárról kell gondoskodnom, akit most leveszek a bal vállamról és elindulok vele az egyik gerenda felé, hogy lerakjam oda. -Kösz a segítséget! -vetem oda a lánynak. Most teljesen érződik a szarkazmus a hangomban. A bagoly most már az ő gondja.
Amíg leteszem a baglyot, a jól nevelt Levitás énem is előjön, pontosabban a lelkiismeretfurdalás hívja elő őt és bemutatkozom.
-Somlay Kornél vagyok, de hívj csak Somnak. -nem tudom miért mondtam el a nevem. Talán csak arra várok, hogy segítséget kérjen, bár elég talpraesettnek tűnik, szóval várom a fejleményeket. Vajon mi lesz a madár sorsa? Kiderül, hogy a lány valóban Rellonos, ahogy azt a megérzéseim súgják? Vajon, hogy folytatódik a történet?

A segítségkérésemet ignorálja, de szerencsémre az eddig jobb vállamon pihenő bagoly karmaként működik tovább és átpártol az ismeretlen lány vállára. Ha Rellonos lennék a jelenetet látva biztos megjelenne arcomon egy gonosz mosoly, de jó Levitásként inkább nyugodt helyre viszem a másik baglyot. Na, nem a bagoly miatt, inkább magam miatt. Súlya már kezdte nagyon nyomni a vállamat. Félszemmel a lányt nézem, ahogy elzavarja a baglyot.
-Okos kis madarak. Tanulmányok bizonyították, hogy a bagoly a legcsendesebb vadász a húsevő szárnyasok között. Zsákmánya meg se hallja a madár közeledését és a semmiből csap le rá. -intézem rövid madártani beszédemet a lánynak. Közben elhelyezem a másik baglyot a gerendán. -Tudod egyesek madarak megjegyzik azokat a személyeket, akik ártottak nekik és csapatostul visszatámadnak. Én a helyedben tartanék tőle, hogy megtámad a madár, amit elzavartál. Nem véletlen, hogy ennyire szemmel tart téged. -gúnyos kis mondatom csak féligazságot tartalmaz, mert a mondat első fele ornitológusok által bizonyított, de eddig csak a varjakról derült ki ez a felfedezés. A baglyokra nem jellemző a csoportos támadás.
Azon már meg se lepődőm, hogy a nevemből próbál gúnyt űzni. Most, hogy már a madarat biztonságba tudhatom, szembe fordulok a lánnyal és egyenesen ránézek. Két lépést közelítek hozzá és csak most reagálok a kis tréfára.
-Nagyon szellemes, most találtad ki vagy a Rellonosok kézikönyvében olvastad? -most már biztos, hogy Rellonos a lány. Rajta kívül még egy Rellonossal se találkoztam, de egymaga hozza a ház diákjaira jellemző tulajdonságokat. -A legtöbb esetben azok az emberek próbálják megbántani embertársaikat, akiknek valami nyomja a szívüket vagy belső vívódásaikban nem találják helyüket. Szóval, mi a te történeted? Nem tűnsz gonosz varázslónak, inkább durcásnak, aki lázad a hely és az ittlét ellen. Esetleg büntetésből kerültél a suliba? -teszem fel kérdéseimet, ha már ő támad, akkor valahogy meg kell védenem magam. Hangom teljesen higgadt, kis beszólásával egyáltalán nem bántott, sőt önmaga sétált be az erdőbe. Rossz emberrel kezdett.
-Az élet szép, nem is értem, hogy miért látják mások az egészet feketében és miért küzdenek minden ellen? Ha gondolod, nekem elmondhatod! A Levitások jó fejek és kedvesek. Tudom, a Rellonban ezek ismeretlen fogalmak. -a végén megtetszik, hogy szívhatom a vérét. Már alig várom, hogy milyen gúnyos kis mondattal fog visszatámadni. Persze, az is benne van a pakliban, hogy itt hagy, de próbálok óvatos lenni. A célom nem az elriasztás, hanem a megértés. Mindenkinek kell valaki, akinek elmondhatja az életét, még akkor is ha látszólag egy áthatolhatatlan burkot épít fel az illető, s ez a burok nem más, mint a támadás és mások sértegetése.

Sadie

Olyan mámorító örömmel tölt el, amikor embereknek tarthatok kiselőadást. Ha mugli lennék, biztos, hogy felnőttként egy neves egyetem professzora lennék és fiatal felnőtteknek tartanék 90 perces előadásokat, amelyeken végig én beszélnék és megosztanám velük tudásomat. Persze vizsgaidőszakban keményen vissza is kérdezném az elmondottakat. Most kicsit megfájdult a szívem, hogy erről lecsúsztam és varázslóként kell élnem életem. Nem sokat javít a helyzeten az, hogy a lányt hidegen hagyja a baglyokról szóló kis történetem.
-Oh, Em, Dzsi? Bocsánat, nem tudtam, hogy épp imádkozol, ha befejezted az imát, akkor mesélek tovább. Látom, érdekel a téma. -tudom jól, mit jelent eme rövidítés, amit az ismeretlen így idedobott, mint valami lerágott és kiköpött csontot. Azt is tudom jól, hogy ez nem egy zsoltár befejező himnusza. Nem gondoltam volna, hogy képes lesz megfejteni a házat, amelyhez tartozom.
-Hollóhátas? -kérdezek vissza, és már pörögnek a fogaskerekek, hogy vajon hol is találkoztam ezzel a szóval. -A Hollóhát nem annak az angol varázslóképzőnek az egyik háza? -most beugrott, a Roxfort Levitás megfelelője a Hollóhát, de vajon a Rellonos ezt honnan tudhatja? Kétlem, hogy szabadidejében a Roxfort történetéről olvasgatna, hisz nagy valószínűséggel még ennek az iskolának a házirendjét se ismeri, nemhogy egy másik varázslóképző házairól tanulna.
Kezdek hozzászokni gúnyos válaszaihoz, amikkel egyébként csak labdákat dob fel nekem és én szívesen lecsapom őket.
-Szóval ezek szerint intelligens embernek nevezed azt, aki bánt egy ártatlan madarat? -nehezen szakadok el attól, hogy elriasztotta szegény kis baglyot, aki csak szeretetre vágyott. Szeretet…egy Rellonos számára ismeretlen fogalom lehet ez.
-Nem várom el, de érdekel. Van egy ajánlatom, ha elkezdem én a te történetedet és igazságot is tartalmaz, amit elmondok, akkor te folytatod és mesélsz nekem magadról. Ha nem mondok el legalább három valós tényt rólad, akkor elismerem, hogy jobb vagy nálam. Mit szólsz? -most nem várom meg gúnyos kis válaszát. Fejben úgyis lassan összeállt a Puzzle. -Szóval Roxfortos voltál és onnan kerültél ide Bagolykőre. Aranyvérű varázslók gyermeke vagy. Van legalább egy testvéred, aki nem itt tanul, hanem a Roxfortban. Nem szereted ezt a helyet, kifejezetten utálod és úgy véled, hogy nem elég jó neked. Az éven kezdtél és még nem szereztél barátokat. Most pedig levelet vársz a családodtól és azért vagy itt a baglyok között. Nem Magyarországon születtél. Imádod a kékeket és lenyűgözz magas intelligenciám, szeretnél olyan okos lenni, mint én. Nos, mennyit találtam el? -az utolsó tényt csak a poén kedvéért tettem a listához, tudom, hogy úgyis tagadni fogja.
-Küzdesz a beszélgetésünk ellen? Miért? -játszom a meglepettet, pedig szavai egyáltalán nem lepnek meg. Nem indulhat minden barátság olyan könnyen.
-Mit szeret egy Rellonos csinálni? Azt sejtem, hogy nem tanulni, de a varázslatokkal, hogy állsz? -teszem fel érdeklődve a kérdést, hátha sikerül kiugrasztani a nyulat a bokorból.

Sadie

Ez nem egy könnyed kis nyári csevegés. A lány nagyon ellenáll. Látszik, hogy nem akar nyitni felém. Kicsit szomorúvá tesz, de nem adhatom fel, vagyis feladhatom, de az nem vall rám.
-Tényleg, a Roxfort. -magamtól is rájöttem volna, azért elég nagy ismeretem van a világról és benne minden kis létesítményről. -Megnyugtatlak, tudtam az iskoláról. Csak nem ugrott be a neve, nem olyan jó, hogy észben tartsam. Szerintem a Bagolykő, kenterbe veri. -szemtelen mosoly húzódik arcomon Persze, hogy jó és nagy a Roxfort. Talán a mágusképzők közül a legrégebb óta működő intézmény, köszönhetően négy varázslónak. Ha már ő beszólogat nekem, akkor én is megtehetem ezt.
-Ez nem feltétlenül igaz, a legtöbb vezető csak jó retorikai képességekkel rendelkezett vagy katonai múltuk miatt kerültek előtérbe. -vele együtt felnézek a madárra. -Külsőleg valóban jól néz ki, de belül lehet, hogy megsebesült. A sebesült állat a legveszélyesebb, mert gyengének érzi magát és kiszolgáltatottnak. Fél, hogy ezt mások is észreveszik, ezt pedig nem engedheti. -kinyújtom karomat és a bagoly, ami eddig a gerendán ült most a karomra száll. -Pedig, ha tudná, hogy a világon nem csak gonoszok vannak, akik csak a gyengeséget látják. Vannak jók is akik segíteni akarnak. Szerinted miért nem látja azokat, akik segítőkezet nyújtanak? Szerinted miért löki el azt, aki barátkozni akar és nem bántani? -enyhe célzás van mondandóm és kérdéseim mögött. Igen, most a lányra gondolok, akinek a nevét még mindig nem tudom. Viszont a madár jól jött, hogy ilyen filozofikus kérdéseket szegezhessek a Rellonosnak.
A lány reakciójából ítélve érdemes volt a klasszikus irodalom mellett, pszichológiai könyveket is olvasnom. Mind az öt állítás igaznak bizonyult, máskülönben már kinevetett volna vagy tagadta volna az állításokat, de igazából csak az utolsó pontot tagadta. Bár az érthető, én is csak a poén kedvéért mondtam. Látszólag olyan kaput kezdtem el kinyitni, amit szeretne zárva tartani. Majd később visszatérünk rá.
-Megátkozni? Nem, dehogyis! -nem is tudna, elsős és ha valamit össze is hozna nem tudná kijavítani. Én abban az esetben biztos, hogy nem segítenék neki. -Csak egy kérdés volt. Miért tekintesz rám ellenségként? Tök jófej vagyok, laza, vicces és okos. Nem fecsérlem arra az időmet, hogy másoknak ártsak. Szóval, nyugi! Béke van! -próbálom megnyugtatni a paprikás kedvű ismeretlent.
-Legalább a nevedet elárulod? -most már eléggé érdekel. Lassan több, mint tíz perce beszélgetünk, de azt se tudom, hogy hívják.
-Ha már úgyis a neves Roxfortból jöttél, mesélj milyen különbségeket tapasztaltál az angol suli és a Bagolykő között? -teszem fel a kérdést. Próbálom őt is beszédre bírni, hogy ne csak az én szám járjon. Közben a bagollyal a karomon lassan leülök a földre. Elfáradtam az állásban és jelenleg csak ide tudok letelepedni még akkor is, ha nem a legtisztább. Figyelek a lányra és szabad kezemmel a bagoly buksiját simogatom.

Sadie

Van valami magasztos ebben a jelenetben, hogy egy Roxfortossal beszélgetek. Pontosabban inkább én beszélek, ő marad a titokzatosság ködfátyola mögött és nem árul el túl sokat magáról. Az vitathatatlan tény, hogy nem egyszerű eset a Rellonos lány.
-Erre a kérdésre nekem kell válaszolnom? Te voltál Roxfortos, te látod a különbségeket. -próbálok kibújni a válaszadás alól. A lányt látszólag kellemetlenül érinti a téma, mintha még nem engedte volna el a volt iskoláját és visszavágyna oda, ahonnan eljött.
Gyorsan felismerte mondataimban az utalást és magára ismert. Talán segítségére volt a karomon békésen pihenő bagoly.
-Lehetséges. Pont egy tudálékos locsifecsitől kéne tartania? Szerintem ez a tudálékos locsifecsi az egyetlen, aki a kezét nyújtja, bármiféle hátsó szándék nélkül. -rá se nézek a lányra, bár szavaimat neki intézem, de inkább simogatom tovább a madár fejét. Vajon tényleg úgy nézek ki, mint akitől pofonra kell számítania? Talán mégis csak megkellett volna fésülködnöm mielőtt idejöttem, lehet akkor nem tűnnék megbízhatatlan embernek a szemében.
Kedves tőle, hogy választási lehetőséget ad nekem.
-Akkor legyen a neved! -ha már ez a két lehetőség maradt, akkor inkább az utóbbi jobban érdekel. Vajon milyen névvel rendelkezik az, aki az enyémből próbált viccet fabrikálni? Szemeimmel a Rellonosra nézek, tényleg érdekel a neve.
A bagoly, amely eddig a karomon pihent megemeli testét és elszáll egyenesen ki a szabadba.
-Ők nem egy társas állatok, de néha még nekik is szükségük van valakire, akire számíthat. Fura, hogy a világon mindenki jobban szeret egyedül lenni, de mégis mindenkinek szüksége van egy másik emberre, akiben bízhat, aki meghallgatja, aki megtöri a magányt. -lassan felállok monológom közepén a földről és leporolom nadrágomat. Miután végzek a művelettel, állok csendben hátha szavaim célba érnek.

Sadie

A horkantás egy elég erőteljes „nem akarok válaszolni”, legalábbis én ezt a definíciót adnám a jelzésnek. Szóval, inkább hagyom a témát, ha nem akar bízni bennem, nem erőltethetem rá.
Legalább a nevét megtudtam ennyi beszélgetés és hegyi beszéd után.
~Sadie, és még ő cikizett. ~remélhetőleg a lány nem legilimentor, így a gondolataim biztonságban maradnak és a „bemutatkozására” csak bólintok egyet, hogy tudomásul veszem. Vagyis nem, muszáj jófejnek tűnni. -Köszönöm! -mosolygok a lányra. Kicsit erőltetett a mosoly, de azt mégse mondhatom el neki, ami elsőre eszembejutott.
Az újabb hegyi beszédem a társaságról és a magányról nem hatotta meg. Egy újabb sértő mondat érkezik tőle válaszként.
-Én mindig önmagam vagyok és tudod mit? Vettem a lapot, békén hagylak, ha ezt szeretnéd. -elindulok a bagoly felé, ami még mindig a gerendán ül azóta, hogy odatettem és megsimogatom a fejét.
-Csak nyitni próbáltam, de megértelek, hogy elutasítasz egy Levitást. A Rellonosok teljesen megbízhatóak és számíthatsz rájuk, nem is kell az én figyelmem. -a sértődés jól hallható hangomban. Ez egy újabb strigula életem legrosszabbul sikerült beszélgetéseihez. Majd megindulok lassan az ajtó felé.
-Ha mégis meggondolod magad, akkor tudod hol találsz. -bár kétlem, hogy ezek után az én társaságomra vágyna. Majd megállok az ajtó előtt és a lány felé fordulok. -Minden jót, Sadie! Remélem nem bánod meg, hogy a Bagolykőre jöttél! -majd elindulok lefelé a lépcsőn.

Kárási-Tóth Zsanna

Eljött a nagy nap. Baromi sok könyvet olvastam el a randizásról meg úgy mindenről, ami hozzáköthető. Egy 17. századi könyvben azt írták, hogy a randizás csak az úrinépség bugyuta elfoglaltsága, elég a lány apjának valamilyen haszonjószágot adni és a hölgy már a miénk is. Nos, mivel nálam nincs kecske vagy más ilyesmi, ezért ezt elvetem, főleg, hogy a XXI. században már máshogy mennek a dolgok. A lélekszoba lett a kiválasztott helyszín, ahol találkozom Zsannával. Örültem volna valami kevésbé lépcsős helynek, leszakad a lábam mire elérek oda. Nem tudom mennyire gondolta komolyan, hogy megcsináljuk a bájitalt, ezért a biztonság kedvéért magammal hozom az üstömet és a szükséges egyebeket, nehogy az legyen, hogy ő tényleg elakarja készíteni ezt a valamit én meg üres kézzel toppanok be.
Nagy nehezen feljutok a szobába, belépek az ajtón és meglátom őt. Az én egyszerű kis fehér ing-fekete farmer kombómhoz képest ő úgy néz ki, mint aki divatfotózásról ugrott be gyorsan. Végig nézem a teljes szettet, meg persze őt is, kicsit elakad a lélegzetem, de gyorsan összeszedem magam és köszönök neki.
-Szia, Aranyoskám! -mosolygok, majd beljebb lépek a szobába. -Készen állsz? -teszem fel a kérdést vigyorogva és leteszem az üstöt a padlóra.
-Ha mákunk van, akkor sikerül valamit összehoznunk, ha nincs, akkor beírjuk magunkat a történelembe, mint egy őskori kastély megsemmisítői. -előszedem a cuccokat és az üst aljából egy rózsát is előhúzok, amit a lány felé nyújtok. Egy másik könyvben olvastam, hogy randira virágot kell vinni és a legjobb egy szál vörösrózsa.
-Ezt neked hoztam! -igen, mondhattam volna valami nyálas dolgot is, de szerelmes versek olvasására már nem maradt időm.

Kárási-Tóth Zsanna

Az az igazság, hogy csak olvastam a bájitalról, de soha nem készítettem el. Anyám biztos tudná a fortélyát és lehetséges, hogy tanácsokkal is ellátna, hogy hogyan is kell elkészíteni a főzetet. Viszont az ő véleményét most nem kérhetem ki, mert mégis csak tilosban járunk és félek, hogy ha valaki rajtakap minket egyből írna a szüleimnek, anyámnak meg lelkiismeretfurdalása lenne, hogy még tanácsokkal is ellátott. Szóval, ez lesz az első önálló, órán kívüli bájital készítésem, de ezt persze nem mutathatom Zsanna felé, muszáj magabiztosnak lennem.
Az első megszólalásom már nem tetszést váltott ki a lányban.
-Oké, nem nevezlek se butusnak, se aranyoskámnak! Akkor mondj te egy becenevet, amit használhatok! -nézek a lányra. Azzal talán nem lövök mellé legközelebb, ha az általa választott néven szólítom őt.
-Egy lift? Ugye az megvan, hogy még mindig baglyokkal kell levelet küldözgetnünk? Majd legközelebb a hátamra veszlek, hogy ne kelljen ennyi lépcsőt megmásznod! -nem mintha nekem olyan könnyű lett volna ide feljönnöm. Szerintem a hegymászók is hasonló fáradtságot érezhetnek egy-egy sikeres mászás után. Konkrétan ahhoz kell legalább két-három perc, hogy újra érezhessem a lábaimat, de erős vagyok és belül szenvedek.
Vasárnap beáll az ajtó elé, hogy nekiütközhessek most meg elejti a virágomat. Még szerencse, hogy nem kecskét hoztam, ahogy azt a 17. századi könyvben ajánlották, szegény állatkát meg se tudná fogni. Csak egy mosollyal nyugtázom, hogy végül sikerül kézbe vennie a virágot. Utána előkerül a savanyú gumicukor.
-Úristen, imádom! -majd széles vigyorral az arcomon gyorsan be is tömök a számba kettőt, nem akarok mohónak tűnni, de konkrétan az összeset megtudnám enni. A kedvencem, egyszer annyit ettem meg belőle, hogy utána fájt a hasam. Majd belépünk a szobába, ő már meg is mutatja, hogy hova tegyem az üstöt én pedig a kijelölt helyre pakolom le a cuccokat.
-Bájitaltan órán már kotyvasztottam, de a véremben van a főzetek elkészítése. -vagyis remélem, ha anyám eltudja készíteni őket, akkor remélhetőleg nekem is menni fog. Gyorsan kipakolok minden hozzávalót, előveszem a könyvet és kinyitom a bájitalnál.
-Először is kell víz. Addig te megkeresed az őrölt csalánt meg a kígyófogakat? Valamelyik tasakba tettem őket. -mutatok a földön heverő zacskóra, amiben sok kis tasak van. Közben megtöltöm vízzel az üstöt, mert vizet is hoztam magammal, semmit nem bíztam a véletlenre. -Az egyik sötétzöld, a másik fehér színű!

Kárási-Tóth Zsanna

-Oké, akkor legyél Zsizsi! -mosolygok a lányra. -Azért nem jó, mert mindenki így hív az is, aki bír, az is aki utál, a tanáraid, a családod mindenki. A becenévnek meg pont az a lényege, hogy valaki olyantól kapod, akinek nem vagy közömbös, érted? -meglovagoljunk ezt a témát, de nem akarom kimondani, hogy azért aggatok rá ilyen neveket, mert szimpi nekem. A Zsanna meg a rendes neve, nem hívhatom én is Zsannának, mert rajtam kívül mindenki más is így hívja és ezáltal csak egy lennék a sok közül.
-Ha összebarátkozol velük és rendesen kapnak kaját, akkor nem csípnek. -próbálom a lehető legkedvesebben mondani, nehogy ezt is támadásnak vegye és megsértődjön. A végén még az ajtó előtt lefújja a randit.
A savanyú gumicukorral kapcsolatban ugyan azon a véleményen vagyunk. Annyira aranyos, amikor a savanyú íz miatt elfintorodik, hogy muszáj vigyorognom rajta.
A bájitaltanos történetet jobb, ha csak meghallgatom és nem mondok semmi olyasmit, hogy „persze, mindig más a hibás” vagy ehhez hasonló. A végén még beledob a főzetbe. Miközben ő a bájitalhoz szükséges hozzávalókat keresi én beleöntöm a vizet az üstbe és elkezdem melegíteni. A szín kérdésre összeráncolom homlokomat, nem is értem, hogy pontosan mi a kérdés.
-Az lesz a csalánlevél! -mutatok az egyik tasakra, melynek sötétzöld por a tartalma. -A kígyófog meg talán az. -mutatok a másik tasakra, mondjuk az pont problémás, mert két tasakban is fehér por van, de talán a kréta színű a kígyófog.
-Öntsd bele őket! -közben én kevergetem a forrásban lévő vizet, amibe majd belekerülnek a hozzávalók. A könyv azt írja, hogy lassú kevergetés mellett kell a két anyagot beleönteni, szóval megpróbálok erre is ügyelni nehogy már itt az elején elvérezzen a dolog.
-Most várnunk kell egy kicsit, amíg hűl! Addig mesélj valami jó kis pletykát! -fordulok Zsannához. Közben előkeresem a 8 darab tarajossül tüskét, ami az utolsó hozzávalója a főzetnek.

Kárási-Tóth Zsanna

-Akkor maradjunk a Zsannánál! -sóhajtok nagyot, látom, hogy nem nyerte el tetszését ez a becenév se, én pedig nem szeretnék nagy vitákba kerülni vele a téma miatt.
-Igen, hogy szimpi vagy, úgy értettem -mondatomba eléggé belepirulok, még szerencse, hogy nem piros inget vettem fel a mai alkalomhoz, különben nem lehetne megkülönböztetni az inget és a fejemet.
Lassan beindul ez a bájital főzéses esemény, olyan érzésem van, mint amikor nyaranta a kertben bográcsoztunk. Csak most nem esszük meg a készítményt.
Nagy nehezen sikerül összeszedni az alapanyagokat, közben Zsanna felmutatja mind a két fehér poros tasakot és jön a kérdés, amire nem számítottam. Bennem fel se merült, hogy félreérthető egy fehérporos tasak.
-Csak az egyik, a másik valami őrlemény, amit múltkor órán használtunk, de már nem tudom mit tartalmaz. -olyan nyugodtan adok választ, mintha csak azt kérdezte volna, hogy milyen nap van ma. Nekem tök természetes, hogy ilyen ismeretlen eredetű anyagokat rejt a bájitalos zacsim.
-Ugye az megvan, hogy már az is illegális, hogy mi itt épp bájitalt készítünk? Másrészről, tényleg képes lennél felnyomni? -kérdéseim során kis pimasz mosoly jelenik meg az arcomon. Ha eddig nem esett volna le neki, akkor ő a bűntársam, ergo elég nagy butaság lenne felnyomnia.
Zsanna beleönti az anyagokat a forró vízbe.
-Igen, még érkezésem előtt kiporcióztam minden hozzávalót és mindenből annyit, amennyit a könyv ír, nyugi! -bár tévedni emberi dolog. Én pedig ember vagyok, szóval semmi sem biztos.
-Akkor mondok én egyet. Emlékszel még vasárnapról a pocakos Levitás srácra? Összejött a Navinés bozontos szemöldökű lánnyal. -Zsannát biztos lesújtja majd a hír, főleg azok után, hogy a srácot szemeltem ki jövendőbelijének.
-Ezt nem megitatni kell, but…Zsanna! Ez ilyen felkenős cuccli lesz. -szerintem már eleget hűlt a bájital, beleteszem a három darab tüskét és a végén futóféregnyálkát teszek hozzá, ez sűrűsíti be az egészet.
-Kész vagyunk! -büszke mosoly jelenik meg képemen, de talán elhamarkodtam a kijelentést, mert az üst elkezd rázkódni, majd egyre sűrűbb füst jön belőle. Tudom mi a probléma, nem vártunk eleget és a készítmény még nem hűlt ki, amikor a tüskéket beledobtam, ez para.
Gyorsan felpattanok a földről megragadom Zsanna karját, segítek neki felállni és kirohanok vele a szobából. Még éppen időben távozunk, mert ahogy bezárom az ajtót az üst egy hatalmas dörrenéssel szétrobban és tartalma beteríti a szobát.
-Túl hamar tettem bele a tüskéket! -mondom Zsannának. -Neked milyen szép szemed van! -csak most veszem észre szemei szépségét.
Miután úgy tűnik, hogy elmúlt a baj benyitok a szobába, aminek falait beteríti a zöld trutyi.
-Szóval öhm..kész vagyunk, akinek kelése van elég ha odadörgölődzik a falhoz és meggyógyul!

Kárási-Tóth Zsanna

-Akkor marad a Zsanna!-megnyugtat, hogy nem kell agyalnom beceneveken. Bár, szeretek másoknak becenevet adni, de talán majd később kap tőlem, amikor már jobban ismerjük egymást.
-Köszönöm! -mosolygok a lányra, ezt most bóknak veszem. Persze jól is esik, mert ez az Eridinostól olyan, mintha azt mondaná, hogy ő is kedvel engem.
Zsanna fennakad az ismeretlen fehér poron és nyomozósdit kezd el játszani, jönnek a kérdései, amiken nekem is el kell gondolkoznom.
-Mert ingyen volt és bármikor jól jöhet csak már elfelejtettem, hogy mi van benne. -talán ezzel a válasszal lenyugtattam kíváncsiságát, de az is lehet, hogy pont sikerült összezavarnom. Nem tudom, hogy miért van nálam az a tasak, amikor elhoztam, akkor jó ötletnek tűnt megtartani.
Az illegális dolgokkal kapcsolatban elég érdekes véleményen van, ami kicsit meglep.
-Tessék? Mi az, hogy én végzem el a büntetőmunkát? Emlékeztetlek arra, hogy te vártál meg a könyvtár előtt, hogy beléd rohanhassak azzal a céllal, hogy randira hívhass és a randin bájitalt készíthessünk, vagy tévedek? -pimasz kis mosolyomat előveszem. Muszáj felhánytorgatnom a vasárnapi találkozásunkat. Másrészről viszont biztos nem végezném el egyedül a büntetőmunkát, ha meg egy tanár vagy prefektus ránk találna, akkor minden felelősséget magamra vállalnék.
-Ezekre gondolsz? -mutatok kis gödröcskéimre, amelyek mosolyom kisérői.
A bájitaltanos felkérésére csak bólintok. Én is úgy terveztem, hogy elzavarom bamba társát és majd segítek neki az órákon, de így, hogy ő maga kér fel a feladatra nem kell ismernie eredeti tervemet.
Közben lassan elkészül a bájital, a hozzávalók belekerülnek és kezd összeállni a dolog.
-Igyekszik az ember! -kihúzom magam, jól esnek dicséretei. Talán jobban is esik az ő elismerése, mint Rudi bácsi dicséretei Báitaltanon.
-Elvileg igen, kicsit csúnya, de nem is a kinézete miatt használják, hanem gyógyító hatásai miatt. -válaszolok feltett kérdésére.
Viszont a bájital mégse úgy sikerül, ahogy az eredeti tervekben szerepelt. Az üst elkezd mozogni és füstölni én pedig fedezékbe vonulok Zsannával együtt. Pontosabban kimentem őt a veszélyes zónából, nehogy megsérüljön. Nehéz lenne előadni valami sztorit arról, hogy miért darabokban viszem el a lányt a gyengélkedőre. Már odakint az ajtó előtt állunk, én tudom, hogy lassan bekövetkezik az elkerülhetetlen robbanás, a lány pedig nem érti, hogy mi történik.
-Most jobb, ha nem maradunk az üst mellett! -és bumm, még szerencse, hogy az ajtó elválaszt minket az üsttől. Lehet, hogy az első bájitalkészítés nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztem, de legalább felismertem a veszélyt és nem maradtunk a szobában.
Visszatérve a helyiségbe szembesülök apró hibám hatalmas következményével.
-Igen, szerintem se kéne tudnia erről! Amiről nem tud, az nem fáj neki! -másrészről rontaná is a gyorsan felépített hírnevemet és onnantól kezdve már nem engem tartanának az első évfolyam legokosabb diákjának.
-Talán a legjobb, ha átneveznénk a szobát kelésriasztónak és úgy nem lenne akkora para, hogy zöld trutyi csöpög le a plafonról. -Zsanna továbbra is fogja a kezem, ami jól esik és őszintén én se szeretném elengedni.
-Nos, a jó hír az, hogy a bájital kész. A rossz hír az, hogy ezt nem tudjuk innen lekaparni! Szóval, jobb lenne, ha erről más nem tudna! -nézek a lányra, mélyen a szemébe. Gondolom neki se hiányzik az, hogy mindenki tudja, hogy itt járt. Másrészről annyira gyönyörűek a szemei, hogy nem tudok máshová tekinteni.
-Ez egy darabig itt marad. -körbenézek a szobában. -Ahogy ez is, ha szeretnéd. -közel hajolok hozzá és adok egy puszit az arcára. Jó, elsősként még nem vagyok gyakorlott ebben a romantikus dolgokban, a puszi meg nem tűnik olyan túl riasztónak. Lehet a lánynak már ez is sok, nem tudom, hogy mi jár a fejében velem kapcsolatban és hogy szeretne-e egyáltalán tőlem bármit. Annyi van meg, hogy cukinak tart.
-Viszont a könyvet muszáj megkeresni, mert az rögtön elárulná, hogy itt jártam! -amikor beleírtam a nevemet a könyveimbe, akkor még nem tudtam, hogy egyszer majd tönkreteszek egy szobát a kastélyban.

Kárási-Tóth Zsanna

-Ez megint szarkazmus? -teszem fel a kérdést a megjegyzése kapcsán. Vasárnap a könyvtár előtt is valamelyik szarkasztikus megjegyzését komolyan vettem, utána jött a lecseszés. Szóval, inkább rákérdezek a dologra a félreértések elkerülése miatt.
-Oké, nyugi nem akarok balhét! Neked van igazad! -egy férfi mondat, amit nőtől nem hall az ember. -Csak arra céloztam, hogy nem jó ajtók előtt várni a szőke herceget, mert most szerencséd volt velem, de mi van akkor, ha valaki más botlik beléd? -természetesen nem gondolom komolyan és tudom, hogy véletlen volt, de annyira jó Zsanna agyát húzni vele.
-Mi az, hogy nem randi? Hoztam rózsát meg üstöt és kiöltöztem..na jó, ez tényleg nem randi! Akkor ezután el kell mennünk egy igazi randira! Valahová kajálni vagy piknikezni! -most ebben neki van igaza, de ezek szerint kár volt annyi könyvet elolvasnom a randizásról.
A gödröcskéim nem várt fordulatot okoznak a lánynál. Helyettük inkább az ablakon néz ki és összefonja karjait maga előtt, így puffog.
-Sokkal szebb vagy náluk!  Te égiekkel játszó földi tünemény, Istenségnek látszó remény. -talán ez a Csokonai átirat kicsit feloldja a durcis kedvét. Én örülnék neki, mert nem jó ilyennek látni Zsannát. Konkrétan a másodperc töredéke alatt megváltozik a hangulata és a jó kedvű lányból fordul át durcis pingvinné.
Nem szoktam meg, hogy kritizálják munkámat, de Zsanna nem tud szó nélkül elmenni a bájital kinézete mellett.
-Eddig minden gyógyszer, amit valamilyen bajomra kaptam, csúnya és rossz ízű volt. Szóval, most ez a mondat nem állja meg a helyét! -nem engedek neki. Én eddig mindig csak borzalmas ízű gyógyszereket kaptam anyámtól és az ízük ellenére mindegyik segített.
Kimenekítem a szobából Zsannát és az ajtó előtt várjuk meg amíg az üst megadja magát. Látom a lány szemében a csillogást, az én szememben meg ott a csalódás. Akkora hülyeség, hogy egy ilyen kis semmin múlik egy főzet sikere.
-Rendben, akkor legyen ez a terv, ha ránk talál egy tanár, akkor azt mondjuk te voltál! -nézek Zsannára. Persze nem engedném, hogy ő vigye el a balhét. Arra csak bólintok, hogy a tettünket ő is titokban fogja tartani. Megnyugtat a tény, hogy nem kell kisujj esküt fogadnunk vagy ehhez hasonló.
Örülök, hogy a puszi után nem csak én pirulok el, hanem ő is. Gondolom megleptem vele, talán ez is volt a célom. Viszont pozitív, hogy nem akad ki, csak szó nélkül elfogadja, ez annak a jele, hogy én is érdeklem őt? Reménykedem benne, hogy igen.
-Nem, csak téged! -meg anyámat, de az más fajta puszi. Meg csak rontana a dolgon, ha ezt így hangosan kimondanám. Legyen elég az a tudat, hogy csak ő kapott puszit, más lánynak nem adtam még rajta kívül a kastélyban.
Bezzeg a rózsája sértetlenül megússza az egészet. Az én könyvemnek annyi, vehetek újat.
-Szuper! -felveszem a trutyiban úszó könyvet. Ennek annyi. Nem akadok ki, talán azért nem, mert még magam se fogtam fel, hogy menthetetlen állapotba került, vagy csak azért nem, mert itt van Zsanna és nem szeretnék gyerekesen viselkedni mellette. Majd később biztos kiakadok, amikor realizálom, hogy a remekmű, amire eddig annyira vigyáztam, megsemmisült. Elindulok vissza könyvvel a kezemben az ajtóhoz, de a ragacson megcsúszik a cipőm és egyetlen biztos pontnak a lány tűnik, ezért belekapaszkodom. Ez a mutatvány olyan jól sikerül, hogy én a karjaiba kapaszkodva térdre ereszkedem és onnan nézek fel rá.
-Öhm..Kárási-Tóth Mária Jennifer Juliska Rozika Zsanna! Elfogadsz-e engem, Somlay Francesco Rodrigo de Mariana-árok Kornélt, legjobb arc évfolyamtársadnak? -csak most vegye a lapot! Már annyi feldobott labdámat csapta le simán, ezt itt és most nem lehet kihagyni! Nem maradhattam szó nélkül azok után, hogy véletlenül pont úgy esek el, hogy előtte térdeljek. Megpróbálok óvatosan felállni, hogy ne csússzak el jobban és az ajtóhoz tipegek.
-Szerinted, hogy sikerült a nem randi, randink?

Kárási-Tóth Zsanna

Ez a szarkazmus nagyon össze tud zavarni engem, én általában mindenkit komolyan veszek és annak a lehetősége fel se merül bennem, hogy az illető nem gondolja komolyan azt, amit mond. Zsanna mellett tanulok és még nem teljesen, de már kezdem felismerni szarkasztikus megjegyzéseit.
A kijelentésén miszerint neki nincs szüksége hercegre meglepődöm. Azt hittem, hogy minden lány a tökéletes hercegre vár.
-Én azt hittem, hogy a lányok a szőke hercegre várnak, aki felülteti őket a lovára és a naplementében ellovagolnak a palotába. -lehet, hogy túl sok mesét néztem eddigi életem során és ideje visszatérnem a földre.
-Zsanna eljössz velem randizni pénteken sötétedés előtt a Csillagvizsgálóba? -már fejben meg is van a terv, hogy hogyan fog kinézni az első igazi randink. A megvalósítás kicsit macerás lesz, de olyan randira viszem el, hogy még az unokáinak is arról fog mesélni.
Én is éreztem, hogy a bók kicsit sok lett, de legalább felhagyott a durcis kedvvel és újra mosolyog. Ha másért nem, már ezért megérte az a kis Csokonai átirat. A beszélgetés a gyógyító főzetek ízére és állagára terelődik. Kijelentésére csak bólogatok jelezvén, hogy egyetértek vele, valóban lehetne jobb az ízük. Zsanna a történéseket nevetéssel reagálja le. Megnyugtat a tény, hogy nem zavarja a bénázásom és nem kezd el hibáztatni, hogy miért nem sikerült a tervek szerint az első bájitalkészítésünk.
-Zsanna, nem hagynám, hogy te vidd el a balhét! -majd rákenjük másokra, a Rellonosokról elhinnék, hogy ilyen káoszra képesek. Szóval nem kell aggódnia a lánynak. nem mintha a hangjában az aggódás jeleit fedezném fel. Én biztos pánikba esnék, ha valaki elkezdene faggatni a helyiségben történtekről. Távol áll tőlem, hogy bárkinek is hazudjak, de lehet, ha felmerülne a közelemben, hogy mi történhetett a szobában, muszáj lennék valamit kitalálni. Remélem, hogy senki nem fog minket gyanúsítani és ez az egész csak a mi titkunk marad.
-Aranyos vagy, de majd veszek egy újat! -mosolygok a lányra. Azt nem kell tudnia, hogy felmegyek és gyászidőszakot tartok a hős könyv miatt, ezen időszak alatt csak sírok és olvasok majd. Elég, ha úgy tűnik, hogy a helyzet magaslatán állok és jól tartom magam a körülményekhez képest. Péntekre biztos sikerül majd elengednem az elveszett művet és addigra be is kell szereznem egy új példányt belőle.  
Véletlenül térdre borulok előtte. Azzal nem számoltam, hogy főzetünk ennyire csúszós, bár gondolhattam volna rá, hiszen nyálka van benne. Viszont sikerül kivágnom magam a kínos kis szituból és még Zsannát is megnevetettem poénommal. Örülök, hogy bolondnak tart és annak, hogy megtudtam nevettetni. Felállok a földről és az ajtóhoz megyek.
-Zölden..hmm..végülis.. -mosolygok a lányra. Maximum akinek elmeséli, hogy az első randija zöld lett, az illető azt hiheti majd, hogy a természetben voltunk.
-Naa, azért tartogasd bókjaidat péntekre is! -már egyre jobban kezd összeállni a csillagvizsgálós randink képe fejemben. Remélem elnyeri majd a lány tetszését. Puszijától ismét elvörösödöm, jól esik, de sikerül zavarba is hoznia vele. Ő kimegy a folyosóra én pedig követem.
-Rendben! Ne feledd, mi nem is jártunk itt! -majd elindulok abba az irányba, ahova mutatott.
-Szia, Zsanna! -nehogy még a végén megszóljon, hogy el se köszöntem tőle.