Az a helyzet, hogy nem tudok mit kezdeni valakivel, aki sír, azon kívül, hogy a hátát veregetem, és azt mondom, hogy nem lesz semmi baj. De, mint tudjuk, ez nem segít. Az van, hogy bár nem lakom bent állandóan, de a nagypapi már megint kórházi ellenőrzésre lett berendelve, és mivel még kiskorú vagyok, ezért nem maradhatok otthon, egyedül, az meg nyilván halál ciki lenne, hogy vagy a szomszédba aludjak, ahol ott van Winter Cone, aki határozottan fiúból van, vagy a házvezetőmnél, ami meg még cikibb, mert, hát mert az. Ő is együtt lakik a testvérével, meg az unokatestvérével, akik szintén férfiak. A nagypapi is az, de ő a rokonom, és a nagypapám, szóval értitek. Nem fura.
Na de! Annak köszönhetően, hogy én most itt ragadtam, a nyakamba kaptam a zokogó Rebekát, aki azért sír, mert Csanáddal most lenne a randijuk, de totálisan tele van pattanásokkal, és az arca az izgalomtól egyre csak rosszabb és rosszabb kinézetet ölt. Én viszont, mint aki hivatalosan is utálja, ha valaki csak sír, de nem oldja meg a helyzetet, Rebekát Tami vállára fektettem át, én meg azzal az ígérettel, hogy csinálok pattansátalanítót, elrobogtam lefelé. Nem menekültem, esküszöm megoldom. Amúgy is, a nagy izgalomra, pontosabban arra, hogy több, mint harminchárom alkalommal hangzott el fél óra alatt a "pattanás" szó, érzem, hogy nekem is fog nőni egy pár az arcomon, legalábbis már haluzom az orromhoz, a homlokomra, a szemöldökeim közé, a számhoz, az államhoz, vagyis oda, ahol Rebekának ténylegesen vannak, így hát nem várhatok egy percet sem, mert, mondjuk én jól viselem őket, csak nem szeretem. Meg kell oldanom a krízist, ha én ma nem alszom ki magam, akkor valaki nagyon pórul jár.
Azt tudom, hogy Rudolf bácsi nincs itt, így tőle nem kérhetek segítséget, szóval nekem kell megoldanom, ha csak vész esetén nincs a bájitallaborban. Csettintek az ujjammal, mint aki most oldott meg minden bajt, és úgy vágom ki az ajtót, mintha ne lenne holnap. Vagy ne lenne ott senki, de nyilván van valaki, amire felsikkantok, mert hát meglepődtem. Jé, hogy egy ekkora helyen másnak is vágya legyen bájitalt főzni. Hát tényleg döbbenet.
Na de! Annak köszönhetően, hogy én most itt ragadtam, a nyakamba kaptam a zokogó Rebekát, aki azért sír, mert Csanáddal most lenne a randijuk, de totálisan tele van pattanásokkal, és az arca az izgalomtól egyre csak rosszabb és rosszabb kinézetet ölt. Én viszont, mint aki hivatalosan is utálja, ha valaki csak sír, de nem oldja meg a helyzetet, Rebekát Tami vállára fektettem át, én meg azzal az ígérettel, hogy csinálok pattansátalanítót, elrobogtam lefelé. Nem menekültem, esküszöm megoldom. Amúgy is, a nagy izgalomra, pontosabban arra, hogy több, mint harminchárom alkalommal hangzott el fél óra alatt a "pattanás" szó, érzem, hogy nekem is fog nőni egy pár az arcomon, legalábbis már haluzom az orromhoz, a homlokomra, a szemöldökeim közé, a számhoz, az államhoz, vagyis oda, ahol Rebekának ténylegesen vannak, így hát nem várhatok egy percet sem, mert, mondjuk én jól viselem őket, csak nem szeretem. Meg kell oldanom a krízist, ha én ma nem alszom ki magam, akkor valaki nagyon pórul jár.
Azt tudom, hogy Rudolf bácsi nincs itt, így tőle nem kérhetek segítséget, szóval nekem kell megoldanom, ha csak vész esetén nincs a bájitallaborban. Csettintek az ujjammal, mint aki most oldott meg minden bajt, és úgy vágom ki az ajtót, mintha ne lenne holnap. Vagy ne lenne ott senki, de nyilván van valaki, amire felsikkantok, mert hát meglepődtem. Jé, hogy egy ekkora helyen másnak is vágya legyen bájitalt főzni. Hát tényleg döbbenet.