Fiziognómia korrepetálás februárban
Alsó ajkát beszívva ácsorog és enyhén harapdálja, míg szemei izgatottan cikáznak az elhaladó, őt megbámuló diákokon.
- Ő meg mit keres itt?
- Nem túl idős már ehhez?
Hmmpf! Még hogy idős! Kikéri magának, hölgyünk igen csak fiatalként véli magát, még így közel a harminchoz is. Nem szégyelli a korát, sőt. Büszkén felhúzza orrát. Azt annál nehezebben látja be, hogy segítségre van szüksége a Fiziognómiát illetően, ezért küld ízlésesen baglyot róla a professzor asszonynak, akivel abban maradtak, hogy a terem előtt várjon. Itt áll már jó ideje és visszafogott vonásai ellenére egyre idegesebb. Ujjaival között függőlegesen áll könyve és füzete. Egyszerre tartja őket alulról és szorítja karjaival hasához, remélve, már nem kell sokat így várakoznia.
Közbejöhetett neki valami.
Vagy megfeledkezett rólam.
Netalán tán csalódást okoztam, amiért nem ismerem ki mgam eléggé a tantárgyában.
Eddig sosem volt a tanulmányaira panasz. Igyekezett minden tantárgyból jól teljesíteni és jegyeivel is azt sugallni, hogy ő itt igenis valaki. Általában csak néhány "V" figyelt be nála. A legutóbbi Fiziognómia dolgozata viszont "H" lett. Egyúttal meg szeretné majd tudakolni a korrepetálás ideje alatt, hogy van-e módja ezt kijavítani, különben… az önbecsülésének örökre lőttek!