Figyelj, túl van az első mérgén, ilyenkor még veszélyesebb a dolog. Nem kiabál, üvölt, csapkod, sír, hanem egészen racionálisan, mi több, nyugodtan és logikusan gondolkozik, miközben még mindig veszettül dühös. És ezen állapotában eldöntötte, hogy mivel megbukott a vizsgán, ezért eltemeti a jegyzeteit.

Nem kifejezetten szó szerint, bár az is megképzett a szemei előtt, de mégse vonzza annyira az ötlet, na. Az is egy megoldás lehetne, hogy elégeti a francba a jegyzeteket, de az a vizsgaidőszak utáni hagyomány, nem közbeni. Fogja tehát a paksamétát, és lejön ide, hogy bevágja a sufniba ezt az egész pocsadékot (= pocsékolós mocsadék dolgot. Nem, ezzel nem lett értelmesebb, tudom). Mert hadd suvadjon, akármit is jelent ez a szó, itt az isten háta mögött az egész dátumos-kardozós istennyila, amit általában mágiatörténetnek csúfolnak.

Ahogy így elnézi, két por miatti köhögés, két gyanús tócsa és lyuk kikerülése között a padlón, ez a hely pont megfelel. Ha még több vizsgán is megbukik, itt még akár el is bújhat. Valószínűleg senkinek eszébe se jutna, hogy ilyen terem is van, nemhogy itt keresse. Esetleg. Ha keresnék. Ugye.

Elképzelte, ahogy csinosan összeköti a paksamétát, lehozza ide, levágja egy félreeső sarokban a porba, hadd fájjon neki, és mellékel mellé egy csatakiáltást is törp nyelven. Végül ott megbukik a dolog, hogy be se kötötte, mert mit szenvedjen ilyenekkel. Türelmesen átnézte minden jegyzetét, hogy másvalami ne keveredjen bele, összefogta, amennyire tudta, azaz iőnként el-elhagyott belőle valamit, lecipelte ide, és most kéjes örömmel lépeget, és hullatja el a papírokat, miközben úgy nagyjából mindenki édesanyját szidja. Elnézést mindenkitől, de akkor is. A rumli itt etől már nem lesz nagyobb, ettől, ami itt van, már amúgy is kiakadna a rumlimérő.

 - És rohadjál meg te is, rohadt mágia elméletei.. - fejezi be lelkesen a szertartást, ördögi és átszellemült mosollyal megfodul, kezek a magasban, úgy nagyjából fel is van dobódva, és akkor meglátja, hoy nem messze tőle figyelik. Ja, jó. Oké. Szépen megköszörüli a torkát, az ördögi vigyor helyét pedig átveszi az az arckifejezés, mint amikor tetten érik az embert valami csúnyaság közben, és hirtelen megpróbál úgy tenni, mint aki itt se volt sose. Sunnyog, na.

 - Izé. - mondja szofisztikáltan, megvakarja a fejét, és úgy dönt, tök érdemes bámulni azt a savégette lyukat itt a falon.

 - Nem, nem hiszem.. - mondja nagyjából hangsúlytalanul, gondosan ügyelve arra, hogy lehetőleg nulla érzelmet tartalmazzon a hangja. Még mindig sunnyog. De már nem a falat nézi, hanem a lány dobozát, mert ha az ember sunnyog, akkor nem néz a másik szemébe, ez alapszabály.

 - Izé.. - megvakarja még a fejét lányos zavarában, majd úgy dönt, annyira nem volt kínos a jelenete, hogy még mindig úgy kelljen tennie, mintha nem is lenne itt. Rendesen ránéz a lányra, és egész határozottan mondja a nevét. Már csak azért is, mert egész határozott abban, hogy az a neve. - Annamária vagyok. - de hívj csak Bözsinek, gondolja, de végül nem mondja ki. Pedig igazán hívhatnák egyszer már Bözsinek, nagyjából minden máshogy ugyanis már hívták.

 - Öh.. miért is ne? - hökken meg egy kicsit a kötött pulcsi felajánlásán, de most tényleg, miért is ne? Ha ronda, ha szúr, ha bök, neki jó lesz, főleg, ha még hosszú és bő is. Most komolyan, a legjobb kötött pulcsik, főleg, ha olyan igénytelen és nyegle vagy, mint a kis navinés, a túlméretezett, kényelmes kis pulcsik, amikben feltűnés nélkül ücsöröghetsz a klubhelyiségben. Egy kikötése van, mégpedig hogy ne sárga legyen, mert akkor beleolvad majd a klubhelyiség falaiba.

Éppen feltűnésmentesen megtapossa a visszafordítás törvényeit tartalmazó jegyzetét, ahogy a lány felé tart, mikor beüt a krach, és borul minden. Jó, beverte a fejét a lány könyökébe, és a nyakán is érez egy adag pulóvert, de ezen kívül nincs is nagy baja.

 - Tök jó az anyaga. - állapítja meg lelkesen, csak kicsit tompítja a hangját az a tény, hogy fejjel lefele fekszik a padlón, és egy rakat ruha van rajta. - Az a jó, ha bök. - teszi hozzá nagy vidáman, és kísérletet tesz arra, hogy feltápászkodjon. Vagy valami hasonló.

 - Bözsinek! - tör ki belőle végre hoszú ideje viszafojtott álma, hogy ne az annyira sablonos neveken szólítsák, mint az Anna. Hát milyen gyönyörű kép az, amikor utánaordítanak a folyosón, hogy BÖZSIII, és ő vidáman, libbenő hajjal megfordul? Na, ugye. - Hívjál Bözsinek. - mondja nagy vigyorral, mert minden oka meg van örülni. Kapott egy doboz szúrós anyagú kötött pulcsit, és még fel is tudott tápászkodni, igaz, hogy csak másodszorra. Ez a nap gyönyörű.

 - És téged hogy hívnak? - az a mosoly továbbra is ott az arcán, és csivitel, mint egy madár, és ő is nekiáll kutakodni, mint egy szarka. Ahogy gátlástalanul kotorászik a teremben, rá kell jönnie azonban, hogy tekintélyes mennyiségű poron, porcicán, és pókocskán kívül sok használható dologra ő itt nem igazán fog bukkanni. Ó, de ha majd egyszer lesz valami hatalma, tuti ideküld valakit, hogy most rendberakod ezt a szobát, kislányom, vagy megmutatom, mit lehet csinálni egy söprűvel repülésen kívül is. És ha már ott vagy, hozzál már nekem valami régi kis aranygyűrűt is, jó?

 - Ezt nagyon szépen köszönöm, a mamád egy csoda. Valamit adhatok cserébe, mondjuk egy sütire meghívhatlak? - mert valahogy viszonozni kéne a dolgot, de neki nincs mamája, hogy kössön neki, csak kanárija van, aki viszont folyon gondoskodik arról, hogy kalitkát súrolhasson.

A padtársa igenis örül neki, csak éppen hosszú ő-vel, ha lehet. Itt ülnek a teremben, megy a szokásos háttérzsivaj, ő pedig szorgalmas kisdiák módjára szeretné megírni az átváltoztatástan-dolgozatát, ami a mai utolsó órájára kell, és volt rá egy hetük megcsinálni, neki pedig tegnap este jutott eszébe, mikor a táskáját pakolta. Szóval az ideje drága, nem ér rá azzal foglalkozni, hogy ütemesen kopogtatják mellette a padot, vagy hogy a mögötte ülő nagyon csámcsog a sonkás szendvicsén, vagy hogy a sarokban a lányok nagyon nevetnek. Ilyenekre egyszerűen nincs ideje, de azért minden apró zajt meghall, és borzasztóan idegesíti. A rossz lelkiismerete, biztos az játszik vele.

 - Ne haragudj, hagyd már abba, légy szíves. - fakad ki, miután negyedszere is félreírt egy amúgy tök egyszerű szót, mert nem tud koncentrálni. Dühösen néz a padtársára, és ha már elkezdte, szeretné megbeszélni a szendvicsen rágódóval is, hogy lehet azt halkabban is enni, és úgy egyáltalán, mindenki maradjon csöndben, kösz. A probléma gyökerét az adja, hogy fogalma sincs arról, amiről pedig kéne, nevezetesen, hogy mi is az elméleti alapja a sünök tűpárnává változtatásának. Az csak a ráadás, hogy ezen mindig nevetnie kell, mert mekkora hülyeség ez már. Mégis mért akarna tűpárnává változtatni egy sünt?

 - Tanulni próbálok, ha nem látnád. - fröcsög oda valamit a szomszédjának, miközben úgy érzi, megfájdult a feje ettől az egész butaságtól. A lapja fölé hajol ugyan, de valószínűleg előbb rajzol oda egy süncsaládot, mint hogy folytassa ezt az értelmetlenséget. De ha már csúnyán beszél az iskolatársaival, látszatja legyen, és elszántan úgy tesz, mint aki ír, és mint aki tudja, mit ír.

 - Arra. - fel se néz a mogorva válasza közben, nem ér rá; nagyon elfoglalja ugyanis az, hogy magában sok-sok csúnya szóval illesse a tanárát, a tűpárnákat és a sünöket is, bár az utóbbiért rögtön elnézést is kér magában; a sünök aranyosak, és a mágusok hülyeségeiről végképp nem tehetnek.

 - Idióta! - kiált oda a repülőt dobáló fiúnak csak úgy, aztán lecsapja a pennáját, és elkeseredetten rákönyököl a félkész dolgozatra. - Ez egy hülyeség, én ezt nem csinálom meg. - motyogja maga elé, és fáradtan néz a padtársára, aki a dolgozatát nézegeti. Ezen meglepődik, mert sok haszna nem lesz belőle, még ha ki is tudja silabizálni az apró betűs, és mérhetetlenül ronda, kapkodós írását. Egy darab értelmes mondat se nagyon van benne, a témához kapcsolódó meg pláne nincs.

 - Viheted, ha kell. - tolja inkább a másik orra alá a lapot, ő ránézni se akar. Még gyorsan odafirkantja a nevét a lap aljára, és hagyja az egészet a fenébe - az utolsó mondata pacás is meg félkész is; erre se kap jó jegyet, az is biztos.

 - De most komolyan, ekkora hülyeséget, nem? Meglátsz egy sünt a kertedben, és akkor ara gondolsz, hogy úgy sincs otthon zsákvarró tű, most majd lesz? Atyaisten. - rázza a fejét fásultan, mert a mágusvilág egy nagyon katyvasz valami, de mindjárt jobb a kedve, hogy nem kell ezen problémáznia. Örömmel készen áll arra, hogy amíg a tanár megjön, szapulja az összes dolgozattémát és házi feladatot, vagy igazából bármit, ami felmerül.

 - Na, logikából, abból tényleg nincs sok. - dörmögi félhangosan; saját tapasztalata szerint is a varázsvilág nagyjából úgy írható le, hogy valaki mindenfélét összeevett, és ezután nagyon hosszan és nagyon furcsákat álmodik össze. Logika meg racionalitás? Ugyan már.

 - Atyaisten. - szalad ki a száján, mikor padtársa üvöltözni kezd. Kuncogni sincs ideje, pedig ilyen szöveg alatt az a minimum, úgy megijedt hirtelen. De ha nem vele kiabálnak, többnyire élvezettel hallgatja, és hát a srác arckifejezése megérte azt a kis ijedtséget. Vág egy fintort neki és a lány háta mögött a lány felé mutat, jelezve a fiúnak, hogy figyelj, ez van, és ettől csak rosszabb lesz, szóval talán a saját érdekedben hagyjad már abba. De a kis navinés felől, mondja a fintor, igazán lehet folytatni is, mindig gyönyörűség azt nézni, hogyan átkozzák, a varázsvilágban szó szerint, szét egymást a diákok. Így felmérve az erőviszonyokat, nem fogadna a srácra.

 - Hagyjad, aki ekkora idióta, azon nem lehet segíteni. - próbálja azért kötelességudóan nyugtatgatni a padszomszédját, elvégre az előbb meg ő segített neki. - Amúgy is mindjárt jön a tanár. - jut eszébe, hogy amúgy óra előtt vannak, már csak az a kérdés, hogy mégis milyenen. Annyira szenvedett a dolgozattal, hogy kicsit lemaradt a napi eseményekről. A lába hozta ide, már megszokásból, de az esze az valahol lemaradt.

 - Te, figyelj, most milyen óránk is lesz..? - most mit csináljon, sose volt okos, ez van. Addig se a srácra figyel a másik, azaz annál tovább marad életben a fiú.

Él a gyanúperrel, hogy most gúnyolódnak rajta, de nagyon nem törődik vele. Nagyjából elfogadta és belátta már, hogy nyomós oka van annak, hogy nem a Levitába került, és azzal is megbarátkozott, hogy sok mindent lehet szerezni, a mágusvilágban meg pláne, de észt, azzal sajnos azzal kell beérni, amennyi adatott. Ha nem sok, akkor nem sok.

 - Volt már olyan, hogy rossz órára mentem be.. észrevettem hamar, de hát jó volt az úgy, maradtam. Nem tűnt fel senkinek, hogy addig még nem láttak. - von vállat a kérdésre; és ha egyszer eljut ötödikbe, egy mágiatörténet óra anyaga már flottul fog menni neki.

 - Amúgy meg mindegy is. Ha nem kéne itt lennem, csak szól valaki. Ha meg nem, az se baj, van még házim, amit nem írtam meg. - ugye milyen laza? Majd' szétesik. De nem jó idő van, az meg nemtörődömmé és álmossá teszi - ha ő egyszer már leült ide, akkor nem akar egy darabig felkelni.

 - Kösz. - vet egy utolsó pillantást a dolgozatra, és gyorsan el is rakja a táskájába, mielőtt megint sopánkodni kezdene az értelmetlen feladaton. - Mesélj inkább, hogyan szoktad szekálni szegény idős tanárbácsit, aki ezt egészen biztosan nem érdemli meg. - kanyarodik vissza az előzőekhez, előre felkészülve valami cifra történetre. Van egy-két jóindulatú, idősebb tanár, akinek látszólag fogalma sincs, milyen évszámot írunk, de azért a szakterületükhöz jól értenek - ő aranyosnak tartja őket, más meg szeret kibabrálni velük. Azzal sincs baj mondjuk, de neki nem kenyere az ilyesmi. De meghallgatni szívesen meghallgatja a különböző trükköket.

 - Afene. - ne kérdezze senki, hogy ez hogy jött ki a száján; kinn van és kész. Elismerően bólogat, hogy a lány milyen vagány, ügyes. Egy újonnan szerzett jó ismerőst nem bántunk meg mindjárt, úgyhogy a nagy elismerés közben nem teszi fel a kérdést, hogy hát ennek meg mi értelme van? Mármint, azon kívül, hogy nyilvánvalóan semmi. Él a gyanúperrel, hogy az idős tanár bácsi nem csak idős, hanem bölcs is, és ráhagyja az ilyen ártatlan tréfákat a diákokra. Talán úgy gondolja, hogy ha hagyja ezeket, akkor dacból nem fognak komolyabb kihágásokat elkövetni, megelégszenek az ilyen csínyekkel. És amúgy is, a tanár is biztosan örül egy kis változatosságnak, hiszen hányszor leadhatta már eddig ugyanazokat az órákat.

 - Na, most majd megnézem, mennyire tudod eltéríteni. - rezzen fel, ahogy belép a tanár, de ezzel csak a kisebbséget alkotja. A sarokban egész kártyapartit függesztenek fel pár pillanatra, de nem úgy tűnik, hogy óra alatt ne akarnák folytatni. Van, aki eszik tovább zavartalanul, mögöttük pedig most már vihognak csámcsogás helyett. A tanár úr lehet, hogy bölcs, de nagy fegyelmezőereje az nincs neki, mint kiderült. De legalább tudják már, milyen órán ülnek - a kis navinés öröme mérsékelt, elvégre bűbájtanon varázsolni is szoktak, és azt ő se nem szeret, se nem tud.