Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Ez, gyerekek, évek kitartó munkája. Mióta a kastély padjait koptatom - mást aligha teszek velük -, és Nora néni átlépte az iskola kapuját, kitartóan küzdök azért, hogy végre egyszer igent mondjon nekem. Voltam olyan pofátlan, hogy minden egyes vizsgán is, és teljesen mindegy, hogy írásbeli volt vagy szóbeli, de megkérdeztem, hogy eljön-e velem valahova. Persze mindig nemet kaptam, ami nem is meglepő, de ez sosem tántorított el attól, hogy a folyosón bombázzam a “legyen szíves eljönni velem fagyizni” pillantásokkal, vagy a vezetőségi megbeszéléseken csak egyszerűen sóhajtozva nézőkézni, miközben nagyon, de nagyon fontos dolgokról beszélt egyébként. És akkor arról még nem is volt szó, hogy minden dolgozatnál vagy szóbeli feleletnél is bepróbálkoztam. Látod? Kitartás. Az eredménye? Hogy a cukrászda előtt állok és várom, hogy Nora néni is felbukkanjon.
Péntek van. Ez fontos, mert taktikus vagyok. Péntekre hívtam el, nehogy véletlen felelőtlen tinédzsernek legyek titulálva, akire semmit nem lehet bízni, hogy lettem prefektus, meg a minden ilyen szar, felnőttes szöveg, amit Nora néni sosem mondd, de Malvin hangját hallom a fülemben, szóval megelőzöm. Pénteken 10-ig van nyitva a cukrászda, ami annyit jelent, hogy egy este 7 órás tala időpont tökéletes. Három óra pontosan mindenre is elég - leginkább arra, hogy Nora néni belém szeressen -, de nem olyan sok, hogy a végén még kellemetlenül váljatok el. Látod? Taktikus megtervezés, és a dudi biztos, hogy brutálisan büszke lesz rám. Kivéve most, mert éppen valószínűleg Csipesszel szenved a Navinében, de nem baj, egyszer túléli, főleg, mert jó ügyért cselekszi: a boldogságomért. Ami ugye, hogy a legfontosabb egy bromantikus kapcsolatban? Na tessék! Akkor ekkora áldozatot simán hozhat értem, kösz-kösz!
Negyed órával előbb jöttem, véletlenül se késsek el, de hamarosan hét óra, és ahogy a másodpercek haladnak előre, úgy izgulok egyre jobban. Szabad kezemmel borzolom össze tincseimet, amik végre ismét normális hosszúságúak, utoljára nézek végig magamon, másik kezemben szorongatom a könyvet, ami a Régmúlt korok mérgei címet viseli. Első kiadás, öcsém, ilyet nem találsz ám minden polcon! Feltett szándékom, hogy odaadom Nora néninek, de ha így haladunk, mire ideér, lehet ájultan fogadom az ajtó előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem rosszbú’! Komolyan távol álljon tőlem, hogy bárkit is megbántsak egy ilyen gyönyörű nyári napon, miközben pofáznak csiripelnek a madarak, a városban hatalmas élet van, mert mindenki kihasználja a jó időt, boldog fiatalok tengenek-lengenek, mint gólyafo- fodor a levegőben, párocskák smacceretózznak itt meg ott - az a kéz elvándorolt? Szemem, mint a sasé, csoro -, de, és ez egy nagyon fontos de: mindenki láma. Komolyba. Azt is elmondom, hogy miért, nehogy itt hisztike legyen, amiért nem mondtam el. Az a lényeg, haver, hogy amíg én a péntek estémet a kastély legbrutálisabb nőjével töltöm, addig te valahol balfaszkodsz, mert nincs jobb progid. Fokozzuk: annyira láma vagy, hogy nekem Nora néni integet már messziről, te meg a takaró alatt integetsz maximum éjszakánként.
Teljesen elveszve, megszeppenve és leesett állal emelem fel a kezemet, hogy valamit csináljak vele - integetésnek elég sértő lenne nevezni -, mert a nő még egy egyszerű, hétköznapi szerelésben is olyan, hogy hűha. Amolyan megbabonázott baromként nézem, miközben ő közelebb és közelebb jön hozzám, és a világomat nem tudom, pedig még nincs előttem, ami mondjuk két pislogás múlva már nem igaz. Mert előttem van, meg is szólal, én meg csak nézek, mint hal a darában, hogy aham. Ez most komolyan megtörténik.
- Igen. Persze. Naná - vigyorodom el szélesen, automatikus mozdulattal borzolom össze tincseimet, miután az igen szó majdnem összes szinonimáját elmondtam, és ezzel egy időben esik le a tantusz. Könyvemet tartó kezemet emelem fel és nyújtom ki Nora néni felé. - Szóval… Önnek hoztam. Izé… amolyan ajándék - elpillantva a nőről köhintek aprót, majd sandítok rá vissza kissé mintha zavarban. De csak kissé. Jó, baszki, maga a megtestesült nő áll velem szemben, ember legyen a talpán, aki nem jön tőle zavarba. Megemberelve magam lépek oldalvást, ha elveszi tőlem a könyvet, majd állok meg mellette. - Mehetünk? - mosolyodom el szélesen, igenleges választ követően sétálok az ajtóhoz, hogy kinyissam Nora néninek, majd magunk után csukjam be azt, miközben kékjeim már az asztalokat pásztázzák. - Hova szeretne ülni? - állapodik meg tekintetem az egyik asztalnál, ahol pár évfolyamtársam ül, féloldalas mosollyal intek nekik, majd bólogatok ezerrel, hogy igen, rohadt jól látják kivel vagyok itt. Ismétlem: lámák.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Mint minden rendes kamasz fiú, rengetegszer elképzeltem a Nora nénivel való randit, majd az utána következendő eseményeket, de tudtam, hogy ezek csupán álomképek. Illúziókban ringattam magam, mer’ ki az a gyökér, aki elhiszi, hogy egy olyan kaliberű nőnél van esélye, mint amilyen Nora? Nos, csirák, nagyon úgy tűnik, hogy az első számú Móric igenis olyan gyökér, akinek van esélye, mert kettecskén állunk a cuki előtt, én meg parázva adom oda az ajándékot a nőnek, akinek kérdésére zavart mosollyal bólintok egyet. Fejem billen félre a meglepettségére, hogy a következő pillanatban csere történjen és én szeppenjek meg, ahogy ajkai érintik arcomat. Automatikusan húzom ki magam, akaratlan nyúlok a bőrhöz, majd észbe kapva kapom össze magam. Félig. - Igen, nincs mit - fordulok el totálisan zavarba, majd indulok el inkább a cuki felé.
Belépve pillantok körbe, halvány mosoly, de a legnagyobb elégedettséggel telítve, pihen ajkaimon. Kékjeim rebbennek Norára, szó nélkül követem és huppanok le vele szemben, hogy kissé elnyílt ajkakkal kövessem végig a hajával való mozdulatot. Semmit nem csinált a nő, én meg már a székre olvadok. Ha ezt így folytatjuk, a randi folyamán bármikor elájulhatok, és az nemhogy kellemetlen, de kurvára kellemetlen lenne. Gondolkodás nélkül könyökölök fel az asztalra, tenyerembe támasztom arcomat, ahogy a nő ajkainak mozgását figyelem.
- Remekül hangzik - szólalok meg kicsit bárgyún, amikor a szavai eljutnak a tudatomig. Szemöldökömet ráncolom. - Micsoda? Komolyan mondja? - rázom meg fejemet értetlen. - Gondolom ez csak az iskolán kívülre érvényes - vigyorodom el szemtelenül, ujjaimat tincseim közé fúrva borzolom össze azokat, ahogy lesütöm a tekintetem egy pillanatra. - Tényleg jól hangzik. Te is nyugodtan hívhatsz engem Móricnak - folytatom a szemtelenséget, csak immár egy féloldalas mosollyal, kékjeimet a nőre emelem, amikben a játékosság csillan meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Folytassuk az előző gondolatmenetet, miszerint az első számú Móric a gyökér, aki Norával ül. Igen. Csak azt senki nem kalkulálta bele, hogy Nora olyan nő, amilyen, és minden pasi egy pillantásától elfolyik - nem úgy, te hunci -, és soha többet nem lesz olyan, mint amilyen volt. Főleg nem akkor, ha az a pasi én vagyok, aki éppenséggel minden mozdulatát úgy lesi a nőnek, mintha csak lemaradhatnék valamiről, pedig jól mondta: mindössze létezik. Merlinre, nagyon hosszú lesz ez a három óra.
Fél szemöldököm rebben meg, ahogy várom a mondat befejezését. Hívhatja bárminek egyébként, amikor az én fejemben igenis randinak van titulálva, és ha meghalok ma este, akkor sem fog ez változni, bár lábam akaratlan ráng meg az asztal alatt, ahogy várok. Szinte már a csodára, ami végre meg is érkezik. Féloldalas mosoly terül el arcomon, hátradőlök a széken, a plafon felé pillantva nyammogok kicsit, mert brutális gondolkodásokban vagyok. - És mit szólnál, ha Annának hívnálak? - biccentem előre fejemet, majd kicsit oldalra is. Lássuk be, abban semmi különleges nincs, ha úgy hívom, ahogy eddig mindenki megtette előttem. Ha máshogy nem is, legalább így hagyjak valami nyomot a nőben. Mosolyom nem lankad, kékjeimet fúrom Nora tekintetébe, és igyekszem palástolni, hogy nekem mégis mennyi dolog jutott eszembe, amit én szeretnék. Leginkább a nővel. Merlin a megmondója skacok, hogy igyekszem moderálni magam, de nem könnyíti meg. Ezzel a hangtónussal meg főleg nem, amitől akaratlan fut végig rajtam egy jóleső borzongás.
- Khm… erre nagyon sok minden eszembe jutott, mint esetleges válasz, de… - nyúlok az étlap felé, amit felcsapva csúsztatok elé. - Akkor gondolom maradunk a meg nem húzott határokon belül - veszem kezembe a másik étlapot is és kezdem el fürkészni a lehetőségeimet. Bár mi a bánatnak, azt senki nem tudja, amikor pontosan nem érdekel mi a felhozatal, mikor végre sikerült eldöntenem: ha ő lehet gátlástalan, akkor én is megengedhetem ezt magamnak, még ha meg is buktat mindenből a szemtelenségem miatt. Ember, figyelj már, simán megéri! - Pöpi, nekem megvan. Te mit nyalsz? - csúsztatom félre az étlapot, majd emelem rá kékjeimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem mondom, hogy a szívem ki akar ugrani a helyéről, de a szívem ki akar ugrani a helyéről. Külső szemlélőként valószínűleg úgy tűnik, hogy mennyire brutálisan - istenem, dehogyis - kézben tartom a dolgokat, de ez cseppet sincs így. A közelében nem vagyok, és ezen az előttem ülő viselkedése sem segít, főleg nem szavai. Huncut félmosolyra szaladnak ajkaim. - Szeretem, ha valami az enyém - nem lennék igazi rellonos, hogyha nem így lenne, ugye? Ez nem önzőség, egyszerűen, ha valami az enyémnek van titulálva, akkor kedvelem, ha ahhoz tartják magukat, és ez alól a nő neve sem kivétel innentől. Maradjunk annyiban, hogy territoriális vagyok inkább, mintsem önző. Tudod, hogyha megnyaltam, akkor az az enyém, így csak idő kérdése. Khm.
- Valószínűleg addig jó - bólintok egy aprót, és meglepő lehet, de tökéletesen tudom, hogy Anna egyáltalán nem olyan ártatlan, mint amilyennek most mutatja magát, és pontosan tudja, hogy mégis mire célozgatok itt, mint egy rakás szerencsétlenség. A határok addig kellemetlenek, amíg át nem lépjük őket, de ha meg sincsenek húzva, akkor nincs is mit átlépni, és ezzel mindketten tisztában vagyunk. Olyannyira, hogy le sem veszem tekintetem a tökéletes arcról, amíg az étlapot fürkészi, kékjeim így automatikusan zizzennek csücsörített ajkaira. Aha. Most haltam meg. Torkomat köszörülöm meg enyhén, hogy a feltörni kívánó nevetést palástoljam valahogy, lazán ökölbe szorított kezemet emelem szám elé.
- Én mondjuk jobban megnézném az utolsó oldalt - körözök kicsit mutatóujjammal a levegőben. Ha minden jól megy, és Anna hajlandó odalapozni, akkor szemben találhatja magát a kézírásommal, ami a nevemet firkantja fel átlósan, igencsak nagy betűkkel a lapra. Az illúzió csodája, hogy az ilyen apróságokat, amikhez nem kellenek hangok és érzetek, már tökéletesen űzzük testvéremmel. Az étlapról vezetem tekintetem a nőre szemtelen mosollyal, aki előrébb dőlt a cselekvésem közben. Fagyott mosollyal ádámcsutkám mozdul, ahogy aprót nyelek az elém táruló látványtól.
- Citrom és mentáscsoki. Bronszkikovszki szerint brutálisan jó, úgyhogy adok neki egy esélyt - mosolyodom el ártatlanul a nőre, mintha véletlen sem lenne utalás a mondatban. És mintha nekem kéne bárminek is esélyt adnom. Jó reggelt, fiam!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Általában tudom tartani magam ahhoz, hogy semmi ne üljön ki az arcomra. Komolyan. Jó vagyok benne, hogy tökéletes faarccal üljek végig olyan helyzeteket, amik minimum hatvan fintort érdemelnének - ez a képességem szertefoszlik, ha Nora közelében vagyok. Jó, figyelj tesó, lehet itt verni a nyálad, de rád nézne és keresztbe hugyoznád magadat minimum kétszer, mert a nő brutális. Nem elég a létezése, de ha még mosolyog is, plusz olyanokat mondd, mint kevésbé nyilvános helyen beszélni, a szíved meglódul. Mint az enyém. Szívem szerint úgy bólogatnék minden szavára, ahogy a szívem ver, de visszafogva magam rebben meg szemöldököm csupán, és mosolyodom el.
- Ha mindenképpen beszélgetni szeretnél, akkor húzzuk meg őket - fejem is félrebiccen kissé. Kicsit olyan érzés az egész, mintha a saját síromat ásnám éppen, mégis a vesztesek nyugalmával ülök itt. Tisztában vagyok azzal, hogy azért, mert igent mondott az évek óta tartó nyüstölésemnek, még semmit nem jelent. Nem elég, hogy a diákja vagyok, de még a Házvezető-helyettesem is, ennél hátrányosabb helyzetben meg aligha lehetne bárki is. Éppen ezért használom ki az alkalmat, hogy az egyelőre igen gyér - mégis létező - illúzió tudásomat mutassam meg a nőnek.
- Félek, hogyha ilyen lassan halad a kiszolgálás, akkor elveszted az érdeklődésed - csillannak meg kékjeim játékosan, míg ő hátradől, és végre nem kell annyira koncentrálnom arra, hogy a szemébe nézzek mindenképpen. Ami lássuk be, elég sokat segít abban, hogy a zsigerből jövő “én lehetnék közös bennünk” - ha érted mire gondolok - mondat ne hangozzék el hangosan.
- Bárki bármit mondd, a citromot kevés másik fagyi übereli - bólintok komolyan. - Mintha azt mondanánk, hogy a Levita jobb a Rellonnál. Esélytelen - mintha azt mondanánk, hogy bárki jobb lehet nálam. Lássuk be, ahhoz képest, hogy totálisan be vagyok szarva az előttem ülő nőtől, egész jól viselem. Viszonylag. Természetesen lehet, hogy közben kívülről egy komplett idiótának tűnök - biztos, hogy nem tűnök annak -, de hát ebből tudok gazdálkodni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Az egész nap egy hatalmas szívás volt. Minden porcikám sajog, és állva képes lennék elaludni, ha kapnék harminc másodpercet rá. Napközben nem kaptam, mert valahogy az emberek - meglepő -, de a két ünnep között még jobban szeretik a pizzát. Ma nem volt szabad asztalunk egyetlen pillanatra sem, a vendégek váltották egymást, én meg lehúztam több, mint tizenkét órát. Oké, ezt így nem szabadna egyébként, de kikönyörögtem Barnabástól, hogy legyen már szíves, mert kell a pénz bebaszni szilveszterkor a Balára. Megszánt, szóval ma és még holnap is nyomom neki teljes műszakban, még a zárást is magamra vállaltam.
Így nem csoda, hogy kissé fújtatva jövök ki hátulról, amikor hallom, hogy csukódik az ajtó. Ha valaki éjszakai nasinak szeretne pizzát, akkor megszívta, mert a szakács már elment. Kezemet a konyharuhába törölve lépek ki az ajtón és találom szemben magam Kiscsibével. Megszeppenve mérem végig, sután intek neki vissza, majd lépek az utolsó párocskához, akik nagyon nem akaródznak elmenni. Mosolyogva fogadom a bókokat az ételről, majd a kérnek-e még valamit kérdésre, a nemleges válasz után csapom ki nekik a számlát. Igazán elhúzhatnának már a picsába. Hatalmas vigyorral és hévvel köszönöm meg a borravalót, majd nézek utánuk, hogy amint eltűnnek a látóteremből rogyjak le egy székre. Fejemet hátravetem a támlára, kissé lejjebb csúszok.
- Haldoklom - biccentem előre fejemet, majd akadok meg megint Kiscsibén. - Mi a pálya? A szakács már elment, nem tudok adni pizzát - vonom meg vállaimat, majd állok fel. A konyharuhát dobom a vállamra, ahogy elindulok hátrafelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Komolyan hihetetlennek tartom, hogy az emberek nem tudják mit jelent a “zárunk” kifejezés. Lehet beszélek Bánkival, írjuk már ki az ajtóra a fogalmát, mert az rendben van, hogy ők elcseverésznek itt a jövőjükről, de az én jövőm a Balatonon lenne pár napon belül, megszámlálhatatlan feles társaságában - csakhogy nem adják meg rá a lehetőséget, mert nem zárhatok. És még csak nem is tudják mennyi dolgom van még a zárás után. A visító gondolataim - bocs, ha a közelben van legilimentor - lehet telepatikusan célba értek, mert végre felkelnek és eltakarodnak. Azzal a lendülettel vetem is le magam a székre, ami nem bizonyul jó ötletnek, mert elalszok, szóval kelek is fel, magam mögött hagyva Kiscsibét, akinek mondata elszáll az éterben. Immár a pult mögül emelkedik meg szemöldököm kérdőn.
- Aha. Hát ez kedves tőled. Kösz - lépek a kasszához, hogy elkezdjem számolni a pénzt, aztán megállok a mozdulatsorban. Hát hülye vagyok? Pálcámat előkapva suhintok, és mormolom el a bűbájt, oldja meg ő, majd pillantok előre. Elém jönni? Mintha valami tinilány lennék, akit kísérgetni kell A-ból B-be. Nem mondom, hogy bassza a férfias önérzetemet, de azért bassza a férfias önérzetemet. Ráadásul… vissza kell kísérnem a kastélyhoz, majd utána mehetek csak az állomásra. Remek. Két ujjal dörzsölöm meg szemeimet.
- Fasza volt. Nagyon sokat ettem. Többször is leégettem a nyelvemet, mint indokolt lett volna - libbenek be hátra, hogy elmormolva még egy bűbájt kezdjek el rendet csapni hátul. Az ajtón hátrálok ki, majd fordulok meg tengelyem körül. - És neked? Azt hittem a szünetet is Hollósival fogod tölteni, vagy… - vigyorodom el szélesen. - Miatta jöttél vissza előbb? Romi - könyökölök fel a pultra szemtelenül csillanó kékekkel, ugyanilyen mosollyal. Gondolom egyértelmű: rohadtul nem felejtettem el, hogy egy Hollósi miatt lettem lekoptatva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Megszeppenve nézem a pultra letett poharakat, amik még az asztalon vártak. Pálcámat ismét előkapva lebegtetem őket hátra, hogy a többi mosatlan edény közé csapódjanak. Aprót biccentek, néma kösznek szánom, mert ha most leállok beszélgetni, akkor soha nem fogok végezni. Bár elnézve őt, aki simán levetkőzött, hogy poharakat szedjen össze, lehet tényleg nem fogok innen elmenni soha. Miért is maradt? Nem kell sokat gondolkodnom azon, hogy derítsem ki, szóval a jól megszokott ami a szívemen a számon dolgot követve vigyorgok rá. Szemöldököm rebben meg a válaszon. Ennyi? És ilyen nyugodtan? Miért is nincs rám kiakadva?
- Mert elég elképzelhető lenne - pillantok a plafon felé, mint aki elgondolkodik. - Bár nem gondoltam volna, hogy a fiatalabbakra gerjedsz - szemtelenül csillannak meg kékjeim, ahogy fejem oldalra billen, követve az ő mozdulatát, arcom még jobban felnyomódik, végül nevetek fel.
- Aha, beszélni róla - ingatom meg fejemet lassan felegyenesedve. - Nem szeretném hallani mennyire fasza volt a bál kettesben, vagy ami utána jött - emelgetem meg szemöldökömet. - Hagyd az asztalokat, majd megcsinálom nyitáskor a maradékot. A nagy része kész úgyis - libbenek hátra szó nélkül. Pár perc múlva kerülöm meg a pultot, kabátomat csak magamra húztam, sálam libeg a nyakamba, ahogy Amélia kabátjáért nyúlok és tartom neki, hogy belebújhasson.
- Visszakísérlek - ez tényként van közölve, szóval nemigen van esélye tiltakozni ellene. Felőlem ő mehet három méterrel előttem is, de akkor is vissza fogom kísérni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Itt nem azzal van a probléma, hogy mással ment. A bajom az, hogy elméletileg jobban ismer, mint bárki más - a dudi ide nem számolandó -, mégis képes volt elígérkezni. Mindketten tudjuk, hogy az utolsó pillanatban is képes lettem volna elhívni, de ő inkább még azelőtt elvette tőlem az esélyt, mielőtt megpróbálhattam volna. Van elképzelésed arról, hogy kamaszfiúként mekkora bátorság kell ahhoz, hogy elhívj valakit magaddal egy bálba? Jó, nekem sem, mert általában a lányok kapnak el minket, de van elképzelésem róla. Bár ezek után mindegy a bátorság, ha soha nem fog megtörténni többet. Figyelmen kívül hagyom a kérdést, csak szemeimet forgatom meg kicsit válaszként.
- Óóó, többen csináltátok? Szép! Erről maradtunk le? Bakkerka, meg kell írnom majd a dudinak - tettetek meglepettséget. - Hát ki gondolta volna? - röhögök fel hangosan, míg hátrafelé sétálok. Bár egyik szavam sem komoly, nyilvánvalóan nem - soha nem gondolnék ilyet Améliáról -, de jól esik kicsit látni, ahogy idegesebb lesz. Kivéve, amikor megáll bennem az ütő. Marina? - Mi volt Rinnel? - kapkodom kékjeimet ide-oda arcán. - Amélia, mi volt Rinnel? - leszek hangosabb, és türelmetlenebb, de a válaszra talán hiába várok, ezért viharzok el inkább a kabátomért. Beszélnem kell Rinnel. Nem. Beszélnem kellene Rinnel, de nem fogom megtenni.
Visszaérve türelmesen tartom neki a kabátot, aprót dobok a textilen, hogy a vállára simuljon, majd fogom meg a sálat, hogy a nyakára dobhassam, de ő megfordul és csapkod. - Ijj, baszki - kapok felkaromhoz. Ez csak a dráma, nyugi, nem is fájt, csapkodjon csak. Elkezdi kiadni magából, én meg hallgatom és hallgatom a sáljával a kezemben, míg meg nem fordul és ott nem hagy. Váó, ezt egész olcsón megúsztam. Kérdés nélkül megyek utána, mert egy: nálam van a sálja, kettő: megígértem, hogy visszakísérem, és ne sétálgasson egyedül a sötétben. De megáll az ajtóban, én lábujjhegyre állva torpanok meg mögötte, az ajtóba kapaszkodva, így legalább nem csapódik neki, kissé kikerekedett kékekkel. Csoda, hogy nem ütközik nekem baszki! Megszeppenve nézek le rá, aprót lépek hátrébb.
- Elkísérlek. Nem mész egyedül - jelentem ki megint határozottan, ahogy a nyakába rakom a sálat. Az ajtót ismét kitárom, majd Amélia után lépek ki rajta. Pálcámat előkapom, bezárom a helyet, majd indulok el. Csendben. Ez fontos. Nekem egyáltalán nincs kedvem erről beszélni, és nem is ezért kísérem el. Ugye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A sál eltűnik a kezeim közül, mire észbe kapnék, már a nyakában igazgatja. Pislogok kicsit magára a tényre, amíg az agyam képes feldolgozni ezt a nagyon nehéz információ halmazt, majd pillantok arcára. Védekezőn emelem fel mindkét kezem, hátrébb lépek még egyet, ahogy kijelenti, tud magára vigyázni. Persze, én ezzel tisztában vagyok, csak pontosan annyira érdekel, mint amennyire el tudod képzelni. Bezony. Semmennyire. Ha már eljött idáig, a minimum, hogy visszakísérem, még ha több vér is van a pucájában, mint a legtöbb gyökérnek az évfolyamomon. Ha sérti is a hatalmas büszkeségét - legalább ebben hasonlítunk -, akkor mögötte sétálva kísérem el. Nekem aztán rohadt mindegy.
Szóval nézek utána, ahogy kilép a pizzériából, majd lépek utána. Pálcámat előkapva zárom be az üzletet, majd fordulok felé, ő meg azonnal el is indul. Táskámon rántok egyet, miközben halkan nevetek fel a viselkedésén. Fasza, hogy megint odalyukadtunk ki, hogy mindketten meg vagyunk sértődve a másikra. Fel kellene nőni. A gondolatra harapok alsó ajkamba, ahogy kullogok Amélia mögött. Róma látképe beúszik lelki szemeim elé, és szívem dobban hatalmasat. Fel kéne nőni, mégsem tudja senki, hogy a VAV után elmegyek egy évre. Hogy a dudi születésnapján már nem leszek itt. A következő évet nem együtt kezdjük mesteren. Az egyetemmel is csúszok… ha egyáltalán hazajövök valaha.
Fejemet kapom fel a kérdésre, ami ki is szakít a gondolatokból. Halványan mosolyodom el, egy hangos “eh” hang mellett vonom meg vállaimat.
- Nemtom - felelem végül. - Szíved joga volt azzal menni arra a szarra, akivel akarsz - ismét megvonom vállaimat. Most erre mi a tökömet mondjak? Nem mondhatom ki hangosan, hogy valószínűleg az utolsó esély volt arra, hogy elmenjünk együtt egy ilyen eseményre. Ez van.