Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:

18-as, csak saját felelősségre | játék:

Egyszer sem jutott volna eszembe az az opció, miután kilépek innen, hogy szándékosan csináltad az egészet. Minden a te terved volt, te akartad így, én pedig simán belesétáltam a helyzetbe, akár csak az ágyadba. Nem kellett sokat küzdened értem, mégis megszenvedtem ezt az alkalmat, mert minden porcikáddal azon voltál, hogy felejthetetlenné tegyed, mégis megszenvedjem mindegy egyes másodpercét az alkalomnak. És mennyire sikerült? Nagyon is.
Szerintem ezt az érzést - tekintve, hogy testem néhány idegszála még mindig meg-meg remeg néha - hívják katartikusnak. Attól eltekintve, hogy átb*sztál, mert ugye én nem szólhatok egy szót sem, az előző alkalmak után, minden egyes másodperce olyan töltetű energiával töltött fel ennek az együtt töltött időnek, amit csak ezzel az egy szóval lehet leírni; katartikus. Pihegve fekszem alattad, amíg le nem fordulsz rólam, hogy aztán hiányodat rögtön megérezvén utánad is forduljak, és fejemet mellkasodra hajtsam.
Hiányzik. Hiányoztál. Nem! Hiányzol! Mert hiába vagy mellettem Frank, akkor is érzem a hiányod, mert tudom, hogyha én most kimegyek innen, akkor vége szakad mindennek, bár… Biztos ez? Amikor eljöttél hozzám, majd ugyanúgy távoztál is, mert nem tudtam mondani neked semmi értelmeset…, akkor is úgy éreztem, hogy vége. Hogy nekünk, kettőnknek, ott és akkor vége lett, de most ezt nem így érzem. Hiszen mégis a mellkasodon fekszem, mégis szexeltünk, mégis ugyanúgy odaadtad magad nekem, mint én neked. Akkor még sincs vége? Vége lehet a kettőnk között kialakult kapcsolatnak valaha?
Elmosolyodom, megcsókolom melledet, és akár egy első alkalmon túllévő tini nézek fel rád, hogy legalább álladnak férfias élét lássam. Bal kezemmel nyúlok felé óvatosan, hogy mutatóujjammal lassan végig simítsam.
- Az előbb te engem - simítom végig nyelvem hegyével álladnak másik élét. - Most én téged? - a kérdés nem költőti. És ezt te is tudod, mert ha te kérsz rá most, akár egy elesett állat  bólintok rá mindenre, csinálok meg mindent amit csak szeretnél, mert a tied vagyok, Arie, akármennyire nem akarom ezt, mégis a tied vagyok. Használj ki!

Brown

#bosszúból

Vigyázz!
Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném

Elmosolyodom azon, ahogy közelít felém ,ahogy próbál minél kisebb távot hagyni közöttünk, ahogy kényeztet, ahogy vágyakozik. Minden tökéletes, minden. Csak fekszem ott, hagyom, hogy kényeztessen, hagyom, hogy vezekeljen. Hiszen ez vezeklés, a hibáért, amit elkövetett. Vissza akarnám csinálni? Most még biztos nem. Nem akarok kapcsolatot, nem akarok csalódni. Mert akivel az ember egyszer megégette magát, azzal megint megfogja és ez szerintem ennek most nem kellene megtörténnie. Most nem érzem magam eléggé késznek rá. Nem akarom. Csak simán nem.
A hátát simogatva nézem a plafont, és gondolkozom azon, hogy tényleg nem akarok kapcsolatban lenni. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem, de ebben a pillanatban biztos vagyok benne, hogy nem akarok megint ott tartani, hogy valaki olyan fontos nekem, mint a nő, és a vége az lesz, hogy szenvedek, mint egy kutya, hogy minden alkalmazottam azt lesi, mikor csinálok hülyeséget.
- Hm.
Rápillantok. Sosem kényszerítettem semmire, sosem kértem olyat, amit ne élvezne, és nem akarom ezek után sem. Bennem van a gondolat, hogy bármit megtehetek vele, bármit, mégsem akarom annyira, mint hittem, hogy fogom már a lépcsőn felfelé jövet is. Nézem, egy hosszú másodpercig elmerengve azon, hogy tényleg kihasználhatnám a pillanatot, hogy tényeg megtehetném ezt, végül mégis nemet intek a fejemmel. Ha kérdezi, nem akarja.
- Ez most a te köröd lehet.
Felelem végül csendesen, miközben az őt nem ölelő, szabad kezemmel már azzal foglalatoskodom, hogy férfiasságom újraéledjen. Valljuk be, nem kell sok hozzá, hiszen a látvány magáért beszél.

Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:

18-as, csak saját felelősségre | játék:

Elégedetten morgok és sóhajtozok, mert hallhatom szívverésedet. Ami miattam dobog ilyen hevesen, hiába te tervelted ki azt, hogy itt kössünk ki a végén, de akkor is miattam ver ennyire, és imádom az érzést, ahogy körmeimmel óvatosan, éppen érintve bőrfelületed, kiráz a hideg, néha még össze is rándul az adott terület. Mérhetetlen boldogsággal tölt el, mégis úgy érzem, hogy valami helytelent cselekszem, pedig túl vagyunk a lényegen, első körben.
Látom tökéletes arcodon az árnyékot, amely arra enged következtetni, hogy latolgatod magadban a lehetőséget. Nem fogsz visszaélni a helyzettel, mert nem vagyok olyan, egyszerűen még mindezek után is az én érdekeimet nézed, de egy valamit elfelejtesz Frank; nekem most te vagy az érdekem, az az érdekem, hogy örömet szerezzek neked, hogy valahogy próbáljak neked kedveskedni az elmúlt hetek szörnyűségei miatt. Ennyi sem lenne elég?
- Gondoltam - sóhajtok lemondóan, amikor hangosan is kimondod, hogy már pedig az én irányításom alatt áll minden. Megint. Mint akármikor, amikor együtt voltunk. Mindezek után is azzal vagy elfoglalva, hogy a másiknak jó legyen, elnyomva a haragod, a sérelmeid, azt hogy elárultalak. Még ilyenkor is kedves vagy. Miért? Megérdemlem, hogy kihasználj, megérdemeltem volna azt is, hogy elküldesz, hogy nemet mondasz, hogy megálljt parancsolsz nekem és leültetsz beszélgetni. Mégis belementél, de nem oda lyukadtunk ki, ahol kellene lennünk.
Munkálkodó kezedet elkapom, minden egyes ujjadra lágy csókot lehelek. Ezt mondtad, ezt akarod, ezt teszem. Tenyered minden porcikáját csókolom, nyelvem hegyével szántom végig közepén. Fejemet belehajtom, mosolyogva, lehunyt szemekkel simítom bele arcomat abba a kézbe, ami mindig mindent megad nekem.

Brown

#bosszúból

Vigyázz!
Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném

- Ez most komoly? Azon sóhajtozol, hogy nem mondtam azt, hogy persze cicám, szopjál le?
Nem értem meg a nőket, most már biztos. Nem fogom kényszeríteni, nem fogom azt mondani neki, hogy csináljon olyat, amit ő nem élvez, és amihez én nem ragaszkodom. Nem kell mindent belesűríteni a dologba, mert rontja az élményt. Én nem ragaszkodom ehhez a momentumhoz, függetlenül attól, hogy én viszont szeretem a nyelvemmel is kényeztetni. Egyáltalán nem vagyunk egyformák, és ez nem is baj. Pontosan tudom, hogy engem ő képes boldoggá tenni enélkül is. Erre nekiáll hisztizni, majd dörgölőzik, ki a franc érti ezt?
- Fogalmam sincs, hogy miért hiszed, hogyha leszopsz, azzal beljebb vagyunk. Nem emlékszem rá, hogy ez bármikor is igény lett volna.
Jegyzem meg kissé durcásan, hogy azért érezze, nem csak az ő hangulata tud lenyomódni azzal, hogy így viselkedik, hanem az én hangulatom is, eléggé rendesen. Viszont most itt van, nem akarom, hogy egész végig durcázzunk, meg most még beszélgetni sem, még mindig túl sok minden van bennem ahhoz, hogy morogjunk. A kezem lejjebb csúszik, és nem túl erősen rácsapva a fenekére vonom magamra a figyelmét, miközben ujjaimmal pofátlan módon megint a combjai közé kúszok be. Valahogy ez valami furcsa perverzióm lehet, de imádom ingerelni.

Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:

18-as, csak saját felelősségre | játék:

- Először is; ne beszélj csúnyán - mutatom fel mutatóujjamat, miközben kinyitom pilláimat, hogy rád tudjak pillantani. - Másodszor pedig; bármit megtehetsz Arie - suttogom füledbe, ahogy föléd kerekedek, nyelvem hegyét végig húzva fülednek vonalán. - Nem volt kikötésem az orális szex - harapok rá fülcimpádra, hogy egy kicsit megszívva engedjem el azt. Lovaglóülésbe helyezkedem rád ismét, kezedet egy könnyed mozdulattal arrébb lököm, mielőtt neki állnál annak, amit éppen tervezel. Lehajolok, lágy csókot lehelek ajkaidra, hogy aztán haladjak tovább; arcodra, nyakadra, válladra, szegycsontodra, miközben körmeimmel oldaladat cirógatom. Egyre lejjebb és lejjebb haladok, mintha ezt kérted volna tőlem, pedig tudom, hogy nem, és azt is tudom, hogy ezzel mennyire felbosszantalak. Lassan haladok lefelé minden ponton elidőzve egy kicsit, kicsit bele-belekapva fogammal, kicsit érzékiebb simogatásokkal, de valamivel mindig több időt töltök az éppen kiválasztott területen. Férfiasságodhoz érve, felpillantok rád és egy gonosz mosollyal ajkaimon térek vissza tieidhez.
- Miért vagy durcás? - engedem le testem rád, állam alá összekulcsolt ujjaimat helyezem, amit mellkasodra, így tekintek fel rád.

Brown

#bosszúból

Vigyázz!
Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném

A szemöldökeim megemelkednek, amikor azt mondja, ne beszéljek csúnyán, és pillanatnyit habozás nélkül közlöm vele, hogy:
- Nem vagy az anyám.
Még azt is hozzátenném, hogy “bazd meg”, de végül nem teszem, mert nem akarok veszekedni. Még nem. Nem mintha tudnám, hogy mit akar, mert én esküszöm, hogy ez a nő megfejthetetlen. Mint a szakításunk, egyik nap házat nézünk, másik nap meg sír, de nem tudja kimondani, hogy vége, csak hallom, hogy Payne meg ő. Aztán egyszercsak itt van, és úgy vájja a körmeit a hátamba, mintha az élete múlna rajta, miközben idegből kefélem. Valljuk be, az előbb minden voltam, csak úriember nem, mert még én is belátom, hogy kicsit talán túlzásba estem.
Nézem őt, és megint ideges leszek, mert bármit megtehetek, állítása szerint, mégis, ő olyat tesz, amit se szóval, se gondolattal nem fejeztem ki, amit nem követelek meg, és ami nélkül is boldog vagyok. Nem értem, hogy mi van, hogy mit akar, hogy miért van itt igazából. Nem hiszem, hogy Jason nem elégítené ki megfelelően, és mégis, úgy vonaglott, hogy dugjam meg, mint egy drogos amikor az utolsó csepp anyag is kiürül a szervezete. Nézem, ahogy egyre lejjebb halad, ingerel, harap, élvezem, amit csinál, hiába teszek úgy, mint akit nem hat meg, a testem reagál, nem tudok úgy csinálni, mint akit nem érdekel, hiszen minden porcikám képes az érintésétől megremegni, és ő ezt pontosan tudja is.
- Hogy miért?
Emelem meg a szemöldököm újra, mint aki nem hiszi el, amit hall. Jobb kezem a fejem alá teszem, a ballal a nő csupasz vállát simogatom. Miért is? Nem mintha ne lenne rá okom.
- Szerinted miért vagyok durcás, Brown?

Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:

18-as, csak saját felelősségre | játék:

Halkan felkuncogok, mert megtehetem, mivel nem vagyok az anyád. És tényleg nem, kicsit furcsa lenne. Nem azt mondom vannak vérfertőzéses családok a világon, de remélem, hogy mi nem tartozunk közéjük, túlontúl szeretlek. Jobb kezemet kinyújtom feléd, hogy óvatosan megcirógassam füled tövénél a puha területet, majd arcodnak élét, végül csak pihentetem a kezemet a területen. Hogy bírod ki? Hogy bírod még mindig, hogy nem emeled fel a hangod, hogy nyugodt vagy - attól elvonatkoztatva, hogy csúnyán beszélsz, amit ki nem állhatok, mert te, Arie, nem szoktál csúnyán beszélni? Hogy vagy képes ilyen könnyedén venni az egészet, és nem nekem szegezni a kérdéseidet, amik biztos vagyok benne, hogy azóta nyomják a szíved, amióta kimondatlan, de vége lett.
- Nem tudom - mosolygok fel rád. Úgy érzem magam, mint egy tini, aki egy idősebb pasival feküdt le életében először és mindent meg akar tudni róla. Hajamat átdobom vállam felett, majd az egészet megfogva teszem át másik vállamra. - Miattam vagy morci? - feljebb kúszok, kinyújtott kezemmel túrok bele hajadba, hogy ott ökölbe szorítsam, majd hirtelen arcod elé kerülve harapjak rá alsó ajkadra. - Miattam Frank? - ismétlem meg a kérdést, biztos, ami biztos alapon. Gonoszan mosolygok folyamatosan, jobban ráharapok, hogy egy kissé magam felé meghúzva elengedjem alsó ajkadat és egy lágy csókkal kérjek “bocsánatot”.
- Ne haragudj rám - hajtom le fejemet mellkasodra, és bújok hozzád, akár egy macska. Az illatod, az érintésed, szívem még mindig olyan hevesen dobog, hogy lehet nem ártana felkeresnem egy kardiológust ez a nap után. A bocsánatkérés fogalmam sincs mire irányul, talán tudat alatt az egész miatt elnézést kérek, talán tényleg csak az ajka miatt kérek elnézést. Bár a második opciót nem tartom valószínűnek, mert értelmetlen lenne; tudom, hogy szereted, amikor kínozlak, amikor kínozhatsz, amikor nem kéred, mégis mindent megadok neked.

Brown

#bosszúból

Vigyázz!
Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném

- Nem?
Kérdezem megemelkedett szemöldökeimhez megemelem a fejemet is, ahogy ránézek. Nem tudja, hogy mégis miért lennék morcos? Hát kezdjük az utolsó találkozásunkkal, az az utolsó csepp, tényleg az volt az. Az nagyon az volt. Akkor valami megtört, aztán eltelt x idő, és nem került elő, nem adott magyarázatot, éppen ő, akinek elmondtam, hogy Ariana-val is mennyire pocsék volt a helyzet, amikor konkrétan ugyanebbe lettem kényszerítve. Én vártam, én türelmes voltam, és én voltam az, aki várt és várt, és nem kaptam magyarázatot. Aztán, amikor már lezártam a dolgot, visszaszambázik az életembe. Mindenki csak úgy visszaszambázik, mintha joga lenne hozzá.
- Miattad.
Felelem csendesen, és nem is biztos, hogy rendesen, mert igyekszik elvonni a figyelmemet a beszélgetésről azzal, hogy fájdalmat okoz nekem, ami pontosan tudja, hogy túlontúl élvezetessé teszi a jelenlétét. Bosszantó kis némber, komolyan mondom, de élvezem, hogy velem teszi ezt. Pedig tudom, az agyam hátsó zugában tudom, hogy ott van neki a Payne pasas, csak gondolom most éppen lelépett. Továbbra se tudok úgy tekinteni rá, mint aki ne tudná ezt megadni Felinek. Talán ugyanaz a gond, mint nálunk, az elköteleződés.
- Miért ne haragudjak? Mert most itt vagy?
Ez továbbra is azt jelenti, hogy elment, mint Ariana, nem adott magyarázatot, mint Ariana. A különbség annyi, hogy ő visszajött, hogy megfektessem, és ennyi. Aggódom, és éppen ezért nem akarok érzelmeket belevinni. Nem akarom, hogy gondolkozni kezdjek kettőnkben, mert az csak felszabadítana mindent.
- Hol van a pasid, Feli?
Érdeklődöm, miközben átfordítom magunkat, megint alám kerül, és nem kérek tőle engedélyt, hogy újra belé hatoljak. Csak most valamivel finomabban teszem, lassabban mozgok, miközben melleit kényeztetem apró harapásokkal.
- Figyelek rád.
Jegyzem meg csendesen, hogy azért nyugodtan válaszolhat is a kérdésre egy-egy intenzívebb lökés között.

Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:

18-as, csak saját felelősségre | játék:

Visszakérdezel. Én pedig hirtelen nem is tudom mit reagáljak. Miért kérdezel vissza? Mire? Ez csak játék, nem akarom hogy válaszolj, nem akarok tudni arról, hogy tényleg rám van mérges, mert tudom a választ. Tudom, hogy rám, tudom, hogy teljesen okkal, mégsem akarok tudni róla. Hagyd meg nekünk ezt a pillanatot, Arie, kérlek, hagyd meg nekem ezt a pillanatot inkább. Önző kérés, tudom, de mindig olyan készségesen álltál a rendelkezésemre… ebben most miért nem?
De válaszolsz, és én egyáltalán nem vagyok meglepődve a válaszon. Miattam. Halkan mondod ki, mintha félnél tőle, mintha azt akarnád, hogy csak akkor halljan meg, ha nagyon muszáj. Kezemet arcodra simítom, hüvelykujjammal kezdem el lágyan simogatni puha bőröd.
- Haragudj - mosolygok rád megkönnyebbülten. Fáj, borzasztóan fáj, de legalább valami érzést kimutatsz, valami mégis van benned, és nem csak az a semleges Arie, akivel az étteremben találkoztam, hanem haragszol. Mérges vagy rám, amit megérdemlek, amit megértek.
A kérdésre kikerekednek szemeim, pulzusom az egekbe szökik, de nincs időm reagálni, mert felettem vagy, és így várod a választ. Tőlem pedig mi telik? Egy halk sikkantás, ahogy megfordítasz, egy elhaló nyögés, amikor eggyé válunk, és egy mindenre éhes tekintet. Ez vagyok én most, és ezt te tetted velem, Frank.
- Nem… - próbálok egy értelmes mondatot kinyögni, tényleg próbálok, de nem megy. Annyira élvezem az egészet! Tarkódra csúszik a kezem, hogy lehúzzalak magamhoz egy lágy csókra, mert ez most egy laza menet lesz. Érzem. Érzed. És akarom, akarlak, mindent akarok! Testem akaratlan feszül ívbe minden egyes apró harapásodnál. Csak még többre vágyom, még többet szeretnék belőled, az egész lényedből, és egyáltalán nem szeretnék foglalkozni most Jasonnel. Miért csinálod ezt? Miért kell felhozni, és elrontani az egészet?

Brown

#bosszúból

Vigyázz!
Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném

“Nem.” Mi nem? Vajon mit szeretnél mondani? Vajon érdekel? Igazából nem, nem érdekel az sem különösebben, ha velem csalod, azt sem, ha nem. Eljöttél, és én el akartam, hogy gyere, azt akartam, hogy ez megtörténjen, ha utoljára, hát utoljára, de azt akartam, hogy megtörténjen. És lehet, hogy utána majd mind a ketten szenvedünk, lehet, hogy lesz még bennünk valami, talán vágy, talán bűntudat, talán valami teljesen más érzés, de jelenleg nem érdekel. A pillanatnak élek, és élj te is annak. Pusztán csak bosszantalak, hogy ne hidd, hogy nyeregben vagy, hogy ne hidd, hogy ez majd mindent megold. Csak mert szexelünk, nem oldódnak meg a gondjaink, bármennyire is hittem azt régen, hogy ez a megoldás. Nem ez a megoldás. Tudom.
Engedelmesen hajolok oda a csókodért, felajánlottam a lehetőséget, hogy te határozd meg, mit akarsz, de nem éltél vele, engem pedig nem érdekel, nem várakozom, megteszem én. Finoman mozdulok feléd, finoman mozgok benned. Az erős kezdés után egy gyengébb menetet diktálok, hogy meglegyen minden, ami mi voltunk egykor. Visszatérek a nyakához, finom csókokkal hintem be a nyakad, a füled mögötti részt, arcéledet, és finoman, mély szenvedéllyel csókolom ajkaidat, elveszek benned teljesen.

Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:

18-as, csak saját felelősségre | játék:

Szeretkezünk. Idejét nem tudom annak, hogy valaha volt-e ilyen köztünk. Valahogy mindig a durr bele! pártiak voltunk, amikor minden sérelmünket, dühünket és aggályunkat belevittük az alkalmakba. De most nem. Most miért nem? Rákérdezel Jasonre, majd úgy csinálsz mintha minden rendben lenne, és valójában nem is érdekelne. Tényleg nem érdekel, vagy egy szerepet játszol Arie? És ha az utóbbi, akkor miért játszol? Kérdezz rá, válaszolok, csak ne kínozz közben, és ne várd, hogy ilyen közjátékkal tudok válaszolni értelmeset.
Jason eltűnt, és fogalmam sincs merre lehet. Beszélni sem volt vele alkalmam, miután elváltunk, Arie, mert eltűnt. Egyszerűen felszívódott, se puszi, se pá, én pedig Kori szavaival élve két szék között ülök a padlón, bármennyire is formás a fenekem. Ott kötöttem ki, de mégis visszajöhetek hozzád, te pedig tárt karokkal vársz engem, és mindent megadsz, amire csak vágyhatok.
Szeretkezünk. Lassú és egyenletes légzésed annyira felizgat, annyira feltölt, hogy csak még inkább bújok hozzád, mert érezni akarom még azt is, ahogy a vér az ereidben pumpál. Lehunyt szemekkel fogadom minden egyes apró csókodat nyakamra, arcomra, bárhova. Ujjaim tincseid között találnak menedéket, ahogy elmélyítem a csókot. Szinte már szégyenlős mosollyal tollak el magamtól kissé, hogy ajkaidba tudjam suttogni.
- Hiányoztál - nem várok választ, nem akarok választ kapni, így rögtön birtokba veszem ajkaidat ismét.

Brown

#bosszúból

Vigyázz!
Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném

Soha életünkben nem szeretkeztünk, most mégis arra vágyom, hogy úgy ismerjem meg a testét, ahogy korábban még nem. Mint amikor egy festményt nézel. Szép a Mona Lisa, szép, de tudod mi van a hátterében? Ugye. Izgalmas, amikor valóban nézed is a másik fél általad keletkezett reakcióit. A bőre libabőrössé válását, azt, ahogy ajkába harap, ahogy a pillái megrezdülnek egy-egy érzékenyebb bőrfelület érintések.
Élvezem, ahogy keze a hajamba túr, ahogy magához von, ahogy csókolózunk, teljesen belefeledkezve a pillanatba, csukott szemmel, lassan mozdulva, egyszerre rezdülve. Belemosolygok a csókba, amikor azt monja hiányoztam neki, tudom, hogy őszinte. Kezemmel a kezét keresem, ujjaimat az ujjai közé fonom, ajkaimmal az állát csókolom, miközben fokozatosan gyorsítok a tempón. Meg sem közelítem azt a stílust, ahogy mi szexelni szoktunk, még mindig szeretkezünk, még mindig finom vagyok, de vonz a csúcsra jutás ilyen helyzetben is. Belenyögök a nyakába, érzem, ahogy egyre inkább mélyülünk el egymásban.
- Te is nekem.
Felelem csendesen, mert kár lenne tagani. Hiányzott. Viszont továbbra sem tudom, hogy mégis mit kezdjek a jelenlétével, mit kezdjek azzal, hogy most itt van, hogy most együtt vagyunk. Mi lesz később? Azt mondja kössz, felkapja magára a göncöket, és kilép? Talán. És utána? Eljön megint, én fogadom, és újra? Együtt tudnánk mi megint lenni? Meglenne a bizalom? Megvolt valaha is? Fogalmam sincs, mi lesz, miután az utolsó energiánkat is elhasználva neki kell állnunk...beszélgetni.

Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:

18-as, csak saját felelősségre | játék:

Az egész érzéki. Az egész annyira más, mint amihez hozzá vagyok szokva. Az egész annyira szerelmes. Testem még nem heverte ki az előzőt sem, erre jössz itt a meglepetésekkel, amiket a mai napig tudsz okozni. Azzal, hogy te tervezted így, azzal, hogy ennyire férfi vagy minden után is, pedig tudod. Tudod, hogy nem véletlen történt meg az az ominózus nap, nekem pedig volt pofám a karjaidba futni, hogy ugyanúgy várj, hogy ugyanúgy kezelj, mint azelőtt. Mert már tudom, hogy ezt vártam tőled. Azt akartam, hogy így várj, hogy tudjam még mindig kellek, azon túl is amit tettem veled. Te pedig eleget tettél ennek, és most itt vagyunk.
Hiányoztam neked én is. Te is nekem, drága Arie-m, és ha ezerszer mondom is ki neked, akkor sem lesz olyan mértékű, mint ahogy érzem. Szavaiddal, kényeztetéseddel, lassúságoddal és érzékiségeddel csak egyre jobban növeled bennem a nyomást, testem meg-megremeg. De nem akarom, hogy megtörténjen, mert mi lesz utána? Még egy alkalom? Nem hiszem. Beszélgetni fogunk, és nem akarom, hogy ez bekövetkezzen. Olyan csodás ez a pillanat, ez az egész… és mi, mert ilyenek vagyunk, el fogjuk b*szni az egészet.
Alsó ajkadra ráharapva, lehunyt szemekkel történik meg, amit még soha nem utáltam ennyire. Az orgazmus gyönyörűsége most elkerül, pedig olyan szép ez az egész! Arcomat nyakszirtedbe temetve remegek és pihegek, hátadra csúsztatva kezeimet húzlak magamhoz, amint tudom, hogy te is elértél a csúcsra. A plafont bámulom, érzem mellemen szíved robbanásait, de én csak simogatlak, cirógatlak, belecsókolok hajadba, belefúrom arcomat. Nem szólalok meg. Nem akarok. Nem tehetem.

Brown

#bosszúból

Vigyázz!
Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném

Érzem, ahogy a végénél járunk, a tested és a testem is elárulja, ahogy szépen fokozatosan eljut arra a bizonyos pontra, ahonnan már csak a békés megpihenés van. Élvezem minden mozdulatod, minden csókod, az ujjaidat, ahogy végigszánkáznak a testemen. Kiélvezek minden pillanatot, mert valahogy ez egy olyan dolog, ami kellett hozzá. Kellett ahhoz, hogy lezárjuk. Nem merek arra gondolni, hogy ez nem azért van. A búcsú aljak és megmagyarázhatatlan volt. Nem értettem, hogy miért történik, és nem adtál semmilyen támpontot, Jasont is csak pletykákból tudom, ahogy én is csak egy pletyka voltam neked az elején. Mire kiléptem ebből a szerepkörből, addigra pedig már nem voltam. Véget vetettél nekünk.
Élvezem, ahogy a testem remeg, ahogy hullámokat élek meg ebben az egészben, majd vége. Pihegve élvezem, hogy megtörtént, hogy megtehettem, hogy megkaptalak. Nem fáradtam el, hiszen ismersz, de nem tudom, hogy ezt válaszok nélkül tudnám-e folytatni. Én nem tudok csendben lenni, nem tudom nem megbeszélni. Mégegyszer megcsókolom az ajkaidat, mielőtt elvállva tőled felülök, és szusszanva nézek rád.
- Hol van a pasid, Ophelia?

Martin - viszontlátás - f*ck - FONTOS:

18-as, csak saját felelősségre | játék:

Tudhattam volna, hogy nem maradhatunk sokáig ebben a meghitt és nyugodt állapotban. Túl egyszerű, túl könnyű lett volna, de igazat kell adnom neked, amiért megszakítod a tökéletes pillanatunkat. Nem, ez nem igaz, a tökéletes pillanatomat. Válaszokat szeretnél. De mégis mit válaszoljak a kérdésre, amikor még én sem tudom, hogy jelenleg mi a tököm van? A legboldogabb lennék én, ha tudnék bármit is az elmúlt hetekről, de akkor hazudnék.
Könyörgő tekintetem rád emelem, de követlek, azonban én az ágy fejtámlájának támasztom hátamat. Lábaimat felhúzom, átkarolom őket. Térdemre hajtom fejemet, így pillantok rád, azon gondolkodva, hogy mégis mit válaszoljak, ami kielégítheti kíváncsiságodat és teljesen érthető elvárásodat.
- Nem tudom - nyögöm ki végül. - És nem a pasim - vallom be neked őszintén, mert valóban nem az. Semmi nem volt köztünk Jasonnel soha, a cukrászdában történt csókot leszámítva. Titkos pillantások, sunyi mosolyok, véletlen érintések, de ezeken felül soha nem történt semmi, mert el sem juthattunk odáig.
- Honnan tudsz róla? - suttogom szavaimat leginkább a takarónak. Nem merek rád nézni. Mindig él bennem a remény, hogy ez igazából nem történik meg és otthon ébredek fel úgy, hogy eldöntöm; eljövök hozzád, azonban okosabban, mindezt megelőzve, mert tudom, csak még nagyobb fájdalmat hagyok magam mögött, ha kilépek innen. Várható volt, egész életemben ezt tettem akarva vagy akaratlan, az mindegy, de ez történt, és te lennél az utolsó ember a Földön Arie, akit szenvedni szeretnék lenni. Túl fontos vagy, túlságosan szeretlek, túlságosan a tied vagyok. Ne szenvedj kérlek…

Brown

Martin - viszontlátás - f*ck

Soha nem gondoltam volna, hogy a bármit megtehetsz velem egy férfinál azt fogja jelenteni, hogy beszélgetni szeretne. Ebben a helyzetben valamennyire megértem, de akkor sem gondoltam volna soha, hogy működőképes lehet. Mert ki tud ellenállni egy olyan opciónak, amikor egy nő azt mondja neki, hogy bármit, ismétlem bármit, megtehetsz azzal a nővel, aki meztelen illegeti magát előtted? Rendben, hülye kérdés, mert éppen te csinálod velem ezt Arie, amikor kiélvezhetnénk a helyzetet is, de nem, te Jasonról kérdezgetsz engem, mintha tudnék válaszolni a kérdéseidre értelmesen.
- Hogy mi? - emelem meg fejemet felé, szemöldököm is egy kisebb ívet vesz fel, szemeim kikerekednek. - Terhes? Meghibbantál?! - nézek rád hitetlenül. - Nem lennék képes elvetetni a gyermeked… a gyermekünket - suttogom. Lesütöm szemeimet. Nem tudom, hogy ezt miért mondtam ki hangosan, de úgy éreztem egy pillanatra, hogy ennek itt a helye, mert ha ezt most nem tisztázzuk le, akkor soha. És ha már eljutottunk idáig, akkor tisztázzunk le mindent. Nem szeretnék gyereket most, egyáltalán nincs tervben, de ha mégis úgy alakult volna, hogy a közös gyermekünket hordom a szívem alatt, egyáltalán nem lett volna az elvetetés opció. Másik férfinál lehet opció lett volna - sőt, biztos vagyok benne, hogy az lett volna -, de nálad nem.
Halkan felkuncogok, amikor rád emelem pillantásom a következő kérdésednél. Megmosolyogtatsz még egy ilyen helyzetben is, pedig tisztában vagyok azzal, hogy ez egy kényes téma neked, és csak tudni szeretnéd az igazságot.
- Azért jöttem, hogy megnézzem jól vagy-e - kezdem el őszinte vallomásomat. - Te pedig jöttél a lágy hangoddal, az érzéki érintéseddel, és itt kötöttem ki. Te akartad, nem? - biccentem oldalra fejemet kérdésem végén. - De ha ez sem elég, akkor igen, hiányom volt. Rád, miattad, irántad, érted - mosolyodom el megint. Olyan természetesen beszélek minderről, mintha legutóbb nem zokogva az ágyamon, összeroppanva látott volna. Többé nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust, kötelezettségeim vannak, és a sárkányaim is számítanak rám. Korinak elmesélem, nyilvánvalóan, aztán túl lendülök rajta. Mert muszáj.

Brown

Martin - viszontlátás - f*ck

- Elhiszem, hogy szar volt akkor - emelem a plafon felé tekintetemet, fejemet is hátravetve. - De engem ne hasonlítgass más nőkhöz, Arie - kérlek. Kellene még hozzá tennem, de nem kérlek rá, mert tudod, hogy ez nem kérés kérdése. Mindig is utáltam ezeket az “ ő megtette, akkor biztos te is képes vagy rá” dolgokat. Nem. Ne keverjük össze a nőket egymással, mert mindenki más, ami így is van jól. Klisé, snassz és néha értelmetlen, de akkor is így van. Nekem pedig sértő azt hallani, hogy egy másik nőhöz hasonlítasz, teljesen elvonatkoztatva attól, hogy mégis ki az. A majdnem-feleséged, az exed, a barátnőd, a húgod.
- Akkor mit szeretnél, mit mondjak? - sandítok oldalra, hogy pont rád lássak. Azt hitted, hogy terhes voltam, és kinézted volna belőlem egy másik nő miatt, hogy szó nélkül elvetetem, a tudtod nélkül. Nem, Arie, megértem Ariana döntését teljes mértékben, fiatal volt, de én erre nem lennék képes a te szemszöged nélkül. Ugyanannyi közöd lett volna a gyermekhez, mint nekem. Nem gondolná az ember, hogy egy ilyen kiadós szex, majd szeretkezés után arról beszélgetünk, hogy elvetettem a gyermeked, leszbikus lettem, és ki tudja még mi jár abban a szép kis fejedben.
Hangosan felnevetek, pedig nem akarok, egyszerűen kitör belőlem. Ez a kikötésed? Amíg Jason vissza nem jön? És ha az holnap lesz? Ha egy hét múlva? Ha soha többet nem jön össze? Melyik opciónak örülnél a legjobban, Frank? Mutatóujjammal takarom el pár pillanatra szemeimet, majd lassan felállok. Egészen hozzád araszolok, veled szemben térdelek, fenekemet sarkaimra eresztem.
- És ha visszajön? - nézek fel rád, mert még így is magasabb vagy nálam, ami nem nehéz, de attól még zavaró, nem véletlen találták ki a magassarkút a nőknek. Természetesen nem abban jöttem, mert éppen iknognitóban voltam, ami, mint a mellékelt ábra is mutatja, nemigen jött össze, de nem is bánom jelenleg. - Mi lesz, ha holnap visszajön, Arie? Ha soha nem jön vissza? Melyik opciót szeretnéd? - biccentem oldalra fejemet nyugodtan. Kezem megráng, ahogy eszembe jut, mennyire hozzád akarok érni, nem véletlen jöttem közelebb hozzád. Érezni akarlak, kezeimet végig akarom húzni kidolgozott hasadon, melleden. De megállom, így kezem visszahullik mellém. A takaró egy kisebb gyűrődését kezdem el morzsolgatni ujjaimmal.

Brown

- Miért nem kérdezel, ahelyett, hogy keresed? - reflektálok visszakézből. Nem találgatni kell, Frank, nem tippelgetni, hanem rákérdezni arra, amire valójában kíváncsi vagy, mert ettől a bizonytalanságtól, ettől az egésztől, hogy érzem valami nem stimmel, egyszerűen megőrülök. Nem eresztem el tekinteted, mert az már biztos, hogy te is ugyanúgy akarsz engem még mindig, mint én téged. Ezért nem értem, hogy miért van az, kedvesem, amiért ennyire hűvös vagy velem mégis, mindazok ellenére, amik az elmúlt egy órában történtek. Valami nyomja a csőröd, de nem mondod ki, én pedig, mivel fogalmam sincs mire irányulhat a kérdés, hogy is kérdeznék rá? Na ugye… Mondd el nekem Arie. Kérlek, mondd el, mi nyomja a lelked, hadd próbáljam meg megérteni, és ha tudok, akkor segíteni.
- Szóval semmit - csettintek nyelvemmel, ahogy kiegyenesedem térdemre támaszkodva, hogy legalább így valamennyire egy vonalba legyen tekintetünk. Most egy vonalban vagyunk, nem állsz felettem, Frank, ilyenkor mi a teendő? Szemöldököm megemelkedik, ahogy válaszolsz következő kérdésemre is, fejemet is oldalra biccentem, egy zavaró tincsemet tűröm fülem mögé.
- Hogy micsoda? - nézek rád értetlen továbbra is. - Én… - kicsit megakadtam. Egyáltalán nem számítottam tőled ilyenre, vagy hogy egyáltalán kinézed belőlem ezt. Mégis más nőkhöz hasonlítasz Arie, és a szívem szakad meg ettől. - Én nem azért jöttem, hogy megdugj, Frank! - csattanok fel hirtelen, kezeidet ellököm melleimtől. - Nem is értem, hogy jut eszedbe! Azért jöttem ide, hogy megnézzem jól vagy-e, hogy bocsánatot kérjek, te meg kihasználod, hogy mit érzek irántad, szétteszem neked a lábam, aztán az arcomba vágod?! - felállok az ágyról, miközben fehérneműim után kutatok. Melltartóm az ágy végénél találom meg, míg tangámat sehol. Remek! - Ha nem csinálod meg a kis tervedet, akkor nem lennék most itt! De látom nem is kellene itt lennem, mert te kurva boldog vagy, ahogy elhallgatlak! - hangom megremeg a végére, de megfogadtam magamnak már rég, hogy nem fogok ilyen szituációkban sírni. Egyszer már elbuktam, Arie, és többet nem engedhetem meg magamnak… Mégis… miért ilyen nehéz ez? Érzem, ahogy az első könnycsepp kezd lefolyni arcomon, de gyorsan letörlöm, és csak remélem, hogy nem vetted észre.
- Már én sem tudom melyiknek örülnék… - suttogom a parkettának, miközben szemem megakad tangámon is. Gyorsan felkapom, és kezdek el öltözködni.

Brown

Martin - viszontlátás - f*ck

Dühös vagyok. Annyira dühös vagyok, hogy még szavakba sem tudom önteni, mert egyszerűen annyira felment az agyamban a pumpa. Mégis hogy merészeled rám kenni az egészet? Hogy mondhatod, hogy miattam jöttünk fel ide? Hiszen te használtad ki az egész helyzetet! Te értél hozzám, te beszéltél hozzám, és mire jutottunk? Szexre! Erre meg az arcomba vágod, hogy mennyire könnyen széttettem neked a lábam ismét, és még csak megküzdened sem kellett értem! De persze az ilyenkor el van felejtve, hogy nem én feküdtem le más nővel, amikor annyira, de annyira szerelmes voltam. Csapkodva és folyamatosan káromkodva keresem a ruháimat, legalább a tangám már rajtam van, ami azért haladás, ahhoz képest, ahogy indultam. Nadrágom sehol nem látom, hiába kapkodom ide-oda a tekintetemet a szobában.
Halkan felsikkantok, amikor magadhoz húzol. Az istenért sem hagyod, hogy kiszabaduljak, egy hajszálnyi hely sincs közöttünk. Szívem olyan hangosan dobog, hogy félek meghallod, de akkor is küzdök, hogy sikerüljön kiszabadulnom. Megdermedek, amikor megcsókolsz. Istenem… miért csinálod ezt velem? Egész testemen érzem, ahogy a pihés szőrök állnak mindenhol, ráz a hideg és elgyengül a lábam, mert ajkaid annyira követelik az enyémeket, hogy táncoljanak, szinte belé sajdulna az ember szeme. De a csókot nem viszonzom. Most nem… Heteim lettem volna? Egy pillanatra megállok, és szomorkásan elmosolyodom, ahogy tűztől égő tekintetemet a tiedbe fúrom.
- Amikor megpróbáltam, sem adtál lehetőséget - vonok vállat, már amennyire erős, férfias szorításod engedi. - Próbáltam összeszedni magam, elmondani neked, bocsánatot kérni, te meg felálltál és ott hagytál. Mire számítottál? Hogy futni fogok utánad? - halkan felkuncogok, ahogy lehuppanok az ágyra, és bele sem gondolok abba, hogy esetleg megbántalak, hogy esetleg neked az előbb kiejtett szavak fájhatnak. Ilyenkor nem gondolkodom. Nőiességemet és hitelességemet kell megőriznem, és nem mások, hanem magam számára. Ez a nem mindegy, mert bizony és nem leszek az a nő, aki feladja magát pár férfi szájból kiejtett szóért…
Szemeim kikerekednek, ahogy engedelmesen hátra dőlök az ágyon, hajam érzem, ahogy elterül arcom körül. Nenenenene, miért kellett ezt, Frank? Miért nem tudtál elengedni? Miért kellett…
- Baszdmeg! - mordulok fel hangosan, ahogy gyorsan tarkódra simítom kezemet, fejedet lerántva magamhoz csókollak meg. - Én is szeretlek - pihegek ajkaid közé. - Soha nem kértem, hogy bízz bennem. Alapból lehetetlen küldetés - suttogom a lágy csókba, amivel magamál tartalak. Mint egy félő vad fordítom meg testhelyzetünket, hogy én kerülhessek fölülre, ám most nem másért, minthogy fejemet mellkasodra hajtsam, és hallgassam szívverésedet.
- Istenem, mennyire hiányoztál - szorítalak magamhoz még ennél is jobban, beléd kapaszkodom, mint aki bármikor lezuhanhat. Lassan emelem fel fejemet, hogy tekintetem tiédbe fúrjam, és egy halovány mosollyal folytassam. - Bocsáss meg nekem - hunyom le szemeimet egy pillanatra a mondat végén, de aztán újra letekintek rád. - Mindenért, Arie. Mindenért - fejemet visszahajtom mellkasodra, és érzem, hogyha nem szólalsz meg huzamosabb ideig, akkor biztos vagyok abban, hogy elalszom. Itt, a mellkasodon fekve, szívdobogásodat hallgatva, boldogan elalszom.

Brown

Martin - viszontlátás - f*ck

Az a nap után, amikor egy szót nem tudtam kinyögni neked, mindig eszembe jutott megbántott arcod, és a hátad, ahogy elsétálsz tőlem. Kiabálni akartam utánad, ordítani, hogy ne menj el, hogy jöjj vissza, beszéljük meg, összeszedem magam, és megkapod azt az Opheliát, akit megismertél. Az összeszedett és határozott Opheliát. De nem tudtam megszólalni, csak könnyeim keresztül néztem a sziluettet, ami távolodott tőlem. Majd összetörtem. Lelkileg, testileg, mindenhogy, ahogy egy ember összetörhet. És mindezt miért? Hogy az illető, akiért megtettem, akivel tisztalappal akartam kezdeni, eltűnjön. Remek választás, Brown!
Halkan felnevetek a válaszon, ám belém fojtod még a nevetést is, ahogy viszonzod a csókot. Élvezettel és vággyal még mindig. Ahogy mindig is tetted, én pedig megszabadítottam magam ettől, olyannyira, hogy még téged is elvesztettelek.
- Ne hazudj nekem - válaszolom a csók végén. Lecsúszok rólad, de fejemet mellkasodon hagyom pihenni, mert szívednek dobogása megnyugtat. Bal kezemmel rajzolok absztrakt mintákat csupasz mellkasodra. - Tudom, hogy semmi nem lesz olyan, mint régen, Arie. Soha nem lesz már olyan, és azt is tudom, hogy amit most tettem annak következményei lesznek az én részemről is, de leginkább a tiedről - mély levegőt veszek, mielőtt folytatom. - Olyan sebeket szakítottam fel most, amikhez nem lett volna jogom - egy pillanatra abbahagyom a rajzolást, hogy feltekintsek rád, és amikor látom, hogy szemeid nyitva vannak még, folytatom. - Egyszerűen látni szerettelek volna, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége - nevetek fel halkan. Szemeimet lehunyom, ujjaim mozgása leáll. - És hiába szeretlek annyira, hogy meghalnék érted, akkor sem lesz semmi olyan, mint amilyen az előtt az este előtt volt - szorosabban bújok hozzád, miközben érzem, ahogy a puha takaró ellep minket. Szorítalak magamhoz, és így boldogan és mégis aggódva jön álom az agyamra.

Brown

H O L Y  M O L Y

Helvey Belián Balázs - nem is hozzád jöttem - mindegy