Bumm Balázs
Mugliszármazása lévén Lizának minden új volt, de a sport, ha nem elvarázsolt, repülő seprűn ülve, veszélyes vasgolyókat kerülgetve zajlott is, távol állt tőle. Nem azért, mert nem szeretett volna versenyezni akár, odahaza a focitól a röpin át a váltófutásig kipróbálta magát mindenben, és egyéni sportágakkal is kísérletezett, de még a sakkban is képes volt lesérülni, és emelett még el is bénázni az egészet.
Mikor tesiórán csapatot kellett választani, inkább az emberhátrányt választották, mint őt, ezért egy idő után a tanár őt tette meg rendszeresen az egyik csapatkapitánynak. De ilyenkor is mindig minden félrement, ezért végül hanyagolta a dolgot.
Lizát persze sose kedvtelenítette el mindez, úgy volt vele, hogy egyszerűen csak még nem találta meg a neki valót. Ezért is döntött úgy, hogy kinéz a pályára, hogy tanúja legyen a mágusvilág legnépszerűbb, és jobbára egyetlennek tűnő sportjának, a kviddicsnek. Amit seprűn lovagolva játszottak, és ha ez az életveszély-faktor esetleg valakinek még kevés lett volna, jó eséllyel lehetett súlyos sérüléseket szenvedni, nem csak a földbe csapódva, és ráadásul még teljesen szabályosan is. Ezen felül dobálózni kellett, meg egy igen kicsi, de fényes, ráadásul szárnyas jószágot elcsípni. Valahogy olyan bugyutának tűnt az egész, hogy Liza mindenképp tudni akarta, miért olyan jó móka. Nem mintha nem előlegezte volna meg neki, hogy tutira az, és muszáj kipróbálnia, de néha nem ártott legalább a látszatát keltenie az ésszerűségnek.
Szóval a lelátók mellett lépdelt épp, mikor meghallott a sarkon túl egy koppanást. Nem olyannak tűnt, mintha valaki seprűn ülve beleállt volna a földbe, és fazonra nyalta volna a füvet, sokkal inkább olyannak, mint mikor ő fejel le valamit, mikor nem figyel oda, hova tart épp.
Aztán meglátta az orrát markolászó fiút egy padra leülni, és az ujjai közül előbukkanó vöröslést. Elsőre fel se fogta teljesen a dolgot, csak addig jutott el, hogy nyilván úgy járhatott, mint ő szokott, ezért még volt ideje kibökni, hogy:
- Óó, jól vagy?
Aztán ráébredt, hogy vért lát a zsebkendőn, szóval azzal a lendülettel össze is csuklott alatta térde, és máris a földön találta magát, amit senki se nyalt fel előtte, szóval ővé volt a megtiszteltetés.
Mikor tesiórán csapatot kellett választani, inkább az emberhátrányt választották, mint őt, ezért egy idő után a tanár őt tette meg rendszeresen az egyik csapatkapitánynak. De ilyenkor is mindig minden félrement, ezért végül hanyagolta a dolgot.
Lizát persze sose kedvtelenítette el mindez, úgy volt vele, hogy egyszerűen csak még nem találta meg a neki valót. Ezért is döntött úgy, hogy kinéz a pályára, hogy tanúja legyen a mágusvilág legnépszerűbb, és jobbára egyetlennek tűnő sportjának, a kviddicsnek. Amit seprűn lovagolva játszottak, és ha ez az életveszély-faktor esetleg valakinek még kevés lett volna, jó eséllyel lehetett súlyos sérüléseket szenvedni, nem csak a földbe csapódva, és ráadásul még teljesen szabályosan is. Ezen felül dobálózni kellett, meg egy igen kicsi, de fényes, ráadásul szárnyas jószágot elcsípni. Valahogy olyan bugyutának tűnt az egész, hogy Liza mindenképp tudni akarta, miért olyan jó móka. Nem mintha nem előlegezte volna meg neki, hogy tutira az, és muszáj kipróbálnia, de néha nem ártott legalább a látszatát keltenie az ésszerűségnek.
Szóval a lelátók mellett lépdelt épp, mikor meghallott a sarkon túl egy koppanást. Nem olyannak tűnt, mintha valaki seprűn ülve beleállt volna a földbe, és fazonra nyalta volna a füvet, sokkal inkább olyannak, mint mikor ő fejel le valamit, mikor nem figyel oda, hova tart épp.
Aztán meglátta az orrát markolászó fiút egy padra leülni, és az ujjai közül előbukkanó vöröslést. Elsőre fel se fogta teljesen a dolgot, csak addig jutott el, hogy nyilván úgy járhatott, mint ő szokott, ezért még volt ideje kibökni, hogy:
- Óó, jól vagy?
Aztán ráébredt, hogy vért lát a zsebkendőn, szóval azzal a lendülettel össze is csuklott alatta térde, és máris a földön találta magát, amit senki se nyalt fel előtte, szóval ővé volt a megtiszteltetés.