Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Mugliszármazása lévén Lizának minden új volt, de a sport, ha nem elvarázsolt, repülő seprűn ülve, veszélyes vasgolyókat kerülgetve zajlott is, távol állt tőle. Nem azért, mert nem szeretett volna versenyezni akár, odahaza a focitól a röpin át a váltófutásig kipróbálta magát mindenben, és egyéni sportágakkal is kísérletezett, de még a sakkban is képes volt lesérülni, és emelett még el is bénázni az egészet.
Mikor tesiórán csapatot kellett választani, inkább az emberhátrányt választották, mint őt, ezért egy idő után a tanár őt tette meg rendszeresen az egyik csapatkapitánynak. De ilyenkor is mindig minden félrement, ezért végül hanyagolta a dolgot.
Lizát persze sose kedvtelenítette el mindez, úgy volt vele, hogy egyszerűen csak még nem találta meg a neki valót. Ezért is döntött úgy, hogy kinéz a pályára, hogy tanúja legyen a mágusvilág legnépszerűbb, és jobbára egyetlennek tűnő sportjának, a kviddicsnek. Amit seprűn lovagolva játszottak, és ha ez az életveszély-faktor esetleg valakinek még kevés lett volna, jó eséllyel lehetett súlyos sérüléseket szenvedni, nem csak a földbe csapódva, és ráadásul még teljesen szabályosan is. Ezen felül dobálózni kellett, meg egy igen kicsi, de fényes, ráadásul szárnyas jószágot elcsípni. Valahogy olyan bugyutának tűnt az egész, hogy Liza mindenképp tudni akarta, miért olyan jó móka. Nem mintha nem előlegezte volna meg neki, hogy tutira az, és muszáj kipróbálnia, de néha nem ártott legalább a látszatát keltenie az ésszerűségnek.
Szóval a lelátók mellett lépdelt épp, mikor meghallott a sarkon túl egy koppanást. Nem olyannak tűnt, mintha valaki seprűn ülve beleállt volna a földbe, és fazonra nyalta volna a füvet, sokkal inkább olyannak, mint mikor ő fejel le valamit, mikor nem figyel oda, hova tart épp.
Aztán meglátta az orrát markolászó fiút egy padra leülni, és az ujjai közül előbukkanó vöröslést. Elsőre fel se fogta teljesen a dolgot, csak addig jutott el, hogy nyilván úgy járhatott, mint ő szokott, ezért még volt ideje kibökni, hogy:
 - Óó, jól vagy?
Aztán ráébredt, hogy vért lát a zsebkendőn, szóval azzal a lendülettel össze is csuklott alatta térde, és máris a földön találta magát, amit senki se nyalt fel előtte, szóval ővé volt a megtiszteltetés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Liza boszorkány-pályafutása első felborulását produkálta, és semmilyen segédeszközre (varázspálcára, repülő seprűre, elvarázsolt akármicsodára) nem volt szüksége a bravúr bemutatására, de szerencsére nem is volt túl nagy nézőközönsége, így volt oka remélni, hogy nem fogják már az első itt töltött hetében halálra cikizni. Csupán az az egy szerencsétlen látta, aki szintén valami hasonlót hozott össze, és aztán ahelyett, hogy kinevette volna a lányt, még fel is támogatta az eltaknyolás helyszínéről, a földről. Mikor ismét kezdett tisztulni a tudata, érezte, hogy arcát kicsit szúrja is valami.
 - Köszi.. - lehelte kicsit zavaros fejjel még, és megkapaszkodott a legközelebbi szilárdnak tűnő dologban, ami történetesen a srác nyaka volt.
 - Jézusom! - sikoltotta, és ijedten eleresztette, mikor rádöbbent, mit csinál, és azzal a lendülettel véletlenül orrba is vágta szegény fiút, ami biztosan nagyon hiányozhatott most neki.
Liza arrébb tántorodott, és a lelátó egyik oszlopába kapaszkodva, szemét becsukva kalimpált szabad kezével a másik irányába, miközben arca rákvörösre színeződött.
 - Ne haragudj, ne haragudj, bocsánat, véletlenül volt, bocsiii! - hadarta, és még hozzátette a biztonság kedvéért: - Bocsánat!
Ha ennél is bénább lett volna, talán agyon is veri szegényt, pedig ő igazán jó akarattal közeledett, csak nem az nem volt benne a pakliban, hogy bár nem ő vérzik, mégis ő kerül elsőként földre. Nem merte kinyitni a szemét, mert attól tartott, hogy bizony még rosszabb a helyzet, mint mielőtt elalélt volna, ami valóban, tényleg a vér látványának volt köszönhető, és nem annak, hogy olyan rettenetesen helyes lett volna ez a fiú. Bár még az is lehetett, Liza odáig nem jutott el, hogy ezt az információt is feldolgozza, mert a rendszere lefagyott a sok piros láttán.
 - Nagyon vérzik..? - kérdezte bizonytalan hangon, remélve, hogy nemleges lesz a válasz. - Bírom én a vért amúgy, nagyon jó dolog, sőt, egyenesen szeretem.. de csak akkor, ha belül van. Úgy nagyon szép. Meg jó. A vér belülre való, tudod. Persze, biztosa tudod, nem direkt tetted ki, ugye, hehe.
Eléggé zavarban volt, kínosan is érezte magát, és ilyenkor be nem állt a szája. Mondjuk ez egyébként is előfordult vele gyakran.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Már hetek óta járt a Bagolykőbe Liza, mégis minden nap egyre több és több ámulatbaejtő dolgot tapasztalt ahelyett, hogy logikus módon ezek száma csökkent volna. Annyira lélegzetelállító volt minden számára, hogy még a száraz magolnivaló is izgalmas volt, nem csak azok a tanórák, melyeken gyakorlati tudást szerzett ahhoz, hogy egyszer majd elmondhassa magáról, hogy boszorkány.
Ezúttal is épp az egyik pálcasuhingatós óráról jött, lelkesen ugrálva, vissza-visszasuhanva évfolyam- és háztársához, akivel egymás mellett ültek és akitől igyekezett ellesni, hogy is kell ezt csinálni. Neki persze továbbra is csak szikrák záporoztak pálcája végéből, de legalább most már változatos színösszeállításban, és nem is gyújtotta fel a jegyzeteit vele.
 - Nem lehet ugye gyári hibás a pálcám? Egyáltalán gyárban készül? A bácsi, akitől vettem, eléggé úgy nézett ki, mint aki maga faragta, szinte oda se akarta nekem adni, miután kettő felrobbant a kezemben.
Persze hadart, be nem állt a szája, és gondolatban máris egész máshol járt, az öt perccel ezelőtti órai munkája, melyet a minősíthetetlen jelzővel lehetett volna illetni, már rég kiment a fejéből, csüggedségét, amiért béna, és nem jön össze neki a legegyszerűbb varázslat sem, most az kötötte le, hogy körülötte milyen elképesztő duruzsolás megy a festett képmások között.
 - Szerinted ők bejöhetnek órát látogatni? Vagy már unnnák? Én lehet már herótot kapnék tőle, ha ezerszer láttam volna. Áh nem, mégse! - nevette el magát, mert annyira lenyűgőző volt az egész varázslósdi, hogy egyelőre kizártnak tartotta, hogy valaha megunná. Még akkor is, ha neki soha össze se jön egy bűbáj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Lehetett valami tudatalatti dolog is abban, hogy Liza épp egy olyan társához csapódott, aki a vérét tekintve, mágusos szempontból éppen az ellentetje volt neki. Míg ő mugli származású lévén csak nemrég szerzett tudomást egyáltalán ennek az  egész világnak a létéről, addig az aranyvére büszke tulajdonosaként Manu csak a varázslók és boszik életét ismerte. Így aztán kisegíthette a nem kicsit elveszett lányt. Persze az, hogy a srác miért is viselte el őt maga mellett, nem tudta, de nem is mert rákérdezni, hátha Manu hirtelen ráeszmél, hogy jé tényleg, miért lógok ezzel a nyomival?
Bár kedvesnek tűnt, még nem igazán ismerte, szóval nem tudta biztosan, mire számítson, és úgy hallotta, sok aranyvérű veti meg a hozzá hasonlókat. Nem értette miért, de egyelőre úgy tűnt, Manu nem ilyen, sőt.
És még bemutatót is tartott neki a helyes pálcafogásról, amit Liza azonnal le is kopizott, miután kapkodva előhalászta táskájából az egyik könyv lapjai közé szorult pálcáját.
 - Hát de ha egyszer nagyonakarom..? - fordult felé amolyan daah? fejjel, mintha nem értené, Manu hogy gondolhatta, hogy hát nem.
 - Így jó, ugye?
Miközben csuklóját előre-hátra ringatta, kezében a pálcával, az ezúttal nem lövellt ki magából színes-szagos szikrákat. Ez még akár jó jel is lehetett.
 - Milyen..? Hát ilyen vékony. - mutatta neki a varázseszközt, tovább ingatva csuklómozdulatokkal. - Jaa, hogy a magja, az meg olyan madarszőr. Toll. Madártoll.
Látszott, hogy Manut eléggé zavarják a hangos és illetlen festmények. Biztos otthon is volt nekik pár, meg aztán Liza is talán megunta volna őket, ha egész életében.. áh, nem, tök viccesek! De a tanteremben, ha voltak is, csendben ülték végig az órát.
 - Te sok varázsütést tudsz amúgy? És mit gondolsz, lesz olyan óra, amikor direkt szikrahányás lesz az anyag, és akkor én lehetek a legjobb?
Vigyorgott is szélesen fogszabályzós mosolyával a kérdés mellé, mert szikrákat már csak akkor nem produkált, ha nem volt a kezében a varázspálca, szóval mondhatni profi volt benne, pedig nem is direkt csinálta őket.