A csajt látva, egyből egy szobanövény jut eszembe, amit öntözni kell, meg szép cserépbe rakni... hmmm... na, jó nem. Nekem még gyakorolnom kell a rellonos jellemet elvileg, így csak nem hagyhatom itt, plusz... ezzel talán kicsit ellensúlyozom a saját... nos botlásom.
A leírást hallva felenvetek, őszintén, és hangosan, épp hogy csak nem ütögetem a földet mellettem.
- Nem, még sose hallottam, miszter Humor Heroldról- vigyorodok el, mert, ha Noel nem mutatkozott be, én se fogom elárulni. A végén még rajtam is kamatoztatná a kreativitását.
Aztán felállok, előkotrom a pálcám a zsebemből, majd járkálni kezdek, miközben a megfelelő varázsigén agyalok.
- Oké, előre szólok, hogy eddig csak gáz volt abból, hogy varázsoltam, szóval nem vállalok felelősséget az épségedért- a miheztartás végett, jobb, ha közlöm vele, majd a pálcám ráirányítom.
- Baziteo- ejtem ki a számon, majd ha a lány jelentősen megnöveszti magát, elvigyorodok.
- Oké, most mássz ki... így talán könnyebb- adom neki az instrukciót, majd, ha kikászálódott, egy Reducio-val visszaváltoztatom az eredeti méretére.
- Na.... viszont a hajaddal már nem tudok mit kezdeni- húzom el a szám, mert konkrétan annak örülök, hogy ezt sikerült végrehajtanom.

Hedvig

Egyesek nem képesek elhinni, hogy egy ekkora emberben, mint én, hogy lehet ennyi düh. Jelenleg én is elképedek saját magamon. Általában pillanatnyi hangulatingadozásaim vannak, de ez már délelőtt óta fojtogat. Egyszer, tényleg egy évben egyszer szánom rá magam, hogy bemenjek Felagund órájára, erre valaki egyből kóstolgatni kezd. Alapjáraton teszek arra, hogy ki, mit gondol, vagy mond rólam, ha az nem a varázstudásom, vagy jelenleg annak hiányára vonatkozik. Na, azzal tényleg elérik, hogy elhagyjam a tolerancia, és a teszek rá bogyóim - na, jó ez most úgy hangzott, mintha a drogosok rosszabbik kategóriájába tartoznék.
A szobatársaimat megkímélve, tépem fel a Szanatórium ajtaját, hogy aztán megkeressem a csajt. Megjegyeztem magamnak, ami általában nem jelent jót, legalább is ebben a szituációban nem. Az emberek elkerülnek a folyosón, amit meg is értek, mert jelenleg a legkevésbé foglalkozom azzal, hogy elrejtsem azt, ami rá van írva az arcomra.
Csak akkor erőltetek magamra sztoikus nyugalmat, mikor kilépve a kapun, a rét felé veszem az irányt. A csaj feje már messziről virít, legalább is nekem, de lehet csak a düh miatt hallucinálom azt a nyilat, ami rá mutat, "engem átkozz" felirattal felette. A pálcám előhalászom, mert ellentétben azzal, amit úgy két hónappal ezelőtt produkáltam, most már használni is tudom, Seren különórái megtették a hatásukat.
- Obstructo- köszönök illedelmesen, miután a szőkére szegezem a pálcám, és ha  annak nincsenek szuper reflexei, el is érem vele, hogy a közeli fának csapódjon. Egy apró rándulás- ami mosoly akar lenni-, jelenik meg az arcomon, úgy tűnik, ez a varázsige a védjegyemmé vált. Na, de el is kergetem a keserű gondolatokat.
- Jól hallottam, szeretnél arculatot váltani?- kérdezem csevegő hangnemben, miközben a másik fa törzsének dőlök, de a szemeim elárulják, hogy "neki annyi".

Hedvig

Szenvtelenül, kifejezéstelen tekintettel nézem végig, ahogy a lány a fának csapódik, és kihullanak a kezéből a könyvek. Próbálok nem arra gondolni, mennyire jó érzés ez, az ilyen gondolatok nálam nem vezetnek jóra, hisz... bennem is megvan a hajlam, hogy olyanná váljak, mint nagybátyám, tudom ezt, ezért nem is hiszem el másoknak az ellenkezőjét. Az egész csak az elhatározásomon múlik, meg azon, hogy szándékosan kerülöm el az ilyen helyzeteket, de van egy határ, mikor már nem bírom lenyelni a békát, és hagyom, hogy a büszkeségem előtérbe kerüljön, amit éppen meg kell védenem.
- Nem tudom. Mire volt jó belekötni olyas valakibe, akiről jobb híján a nevét se tudod?- a hangom hidegen cseng, semmi gúny, viszont vérszemet kapok az ő hangvétele miatt.
Gyanítom, ha tudta volna, rellonos vagyok, más lett volna a hozzáállása, már ha nem tartozik a mazochisták közé. A pálcám forgatom, és oldalra döntött fejjel nézem, mit szenved össze magának.
- Oh, had segítsek- önzetlenségem nem ismer határokat, de a másik rájöhet a hangomban megbújó gúnyról, hogy nem épp a legnemesebb szándékok vezérelnek.
- Exagito- vetem be a gáncsoló átkot, ami végtére is még hasznos is. A lánynak nem kell hajolnia a könyveiért.... egy szintbe kerül vele. Hogy beveri-e a fejét? Esetleg rossz pózba érkezik, és megsínyli a karja? Na, az most nem érdekel, van gyengélkedő. A kérdés itt az, hogy jó kislány módjára visszavesz magából, vagy itt fog éjszakázni?

Hedvig

Nem igazán érdekel, a lány mit gondol, az meg, hogy mit mond, végképp nem. Ha mást nem is, magamnak bebizonyítottam, hogy fényévekkel jobb vagyok annál, mint mikor idekerültem, és nem csupán mágia terén. Talán meg is nyugodhatnék, pech, hogy az nem megy olyan könnyen.
- Nem, alapból átkozni való kisugárzásod van, az, hogy még szerencsétlen is vagy, csak egy plusz- vonok vállat. Nem fogok kamuzni, szerintem nem is várja el, viszont jelenleg ez a véleményem róla, és nem rejtem véka alá.  
Ha jó kedvemben lennék, biztos szemközt röhögném, de így csak szemet forgat, és összefonom a karom a mellkasom előtt. Lebámulok az órámra. Elmúlt takarodó, nem kéne itt kint lennem, ha nem akarok megint büntit. Mostanában mániájuk, és esküszöm, van egy beépített Ophelia radaruk.
A kérdést ignorálva sóhajtok fel.
- Petrificus Totalus- küldök felé egy bájos mosolyt, miután sóbálvány átkot szórtam rá.
- Nem tudom, mi lesz rosszabb számodra, ha rád talál egy prefi, vagy, ha nem. Mindenesetre jó éjt- ezzel vágok egy stílusos hátraarcot, és visszamegyek a Rellonba, nem törődve a réten hagyott lánnyal. Az emberek többsége úgyis azt fogja hinni, hogy Noel műve, ami talán jobb is így.

Nath

Hihetetlen, hogy teljesen legálisan jövök vissza ilyenkor a suliba. Azt ugyan nem tudom, minek pörgök én ennyire, holott amúgy hulla fáradt vagyok, na meg teljesen illegálisan is kilógok, de ez most olyannyira jól esik. Igen, határozottan. Dolgozok, holott sose gondoltam volna, hogy ezt fogom én tenni valaha is, tudniillik a pénzem pont elég arra, hogy örök életemre ne kelljen rá gondolnom, vagyis addig nem, míg el nem költöm az összeset, de valamivel el kell ütni az időt ugyebár. És végre megint félig érdemes tagja lehetek a cyber térnek, már amikor Arvid engedi, hogy alaptopján csüngjek. És engedi, néha, szóval már ezért simán megérte. Asszem'.
Pizzás csigát majszolva szelem az utat a suliig, mérhetetlen nyugalommal. Mintha nem is pár napja lett volna, hogy valaki követett, de az már régen volt, nem? De.
Igazából ignorálom a tényt, hogy Sofi bakancsa van rajtam, a hatalmas kupiban csak azt találtam, na meg a macskát. Sokan mondták már, nem ártana rendet is tartani, de az nem annyira egyszerű, főleg, ha három olyan lány lakik egy helyen, akiknek már az is fizikai fájdalom, hogy arrébb dobják a pizzás dobozt. Részben ezért is kajálok útközben, na meg azért, hogy ne vessék rá magukat. Visszasírom az Üvegházas időket, rájöttem, nem nekem való ez a lakjunk együtt dolog, de majd csak megszokom, na meg mostanság úgyis a klubhelyiségben dőlök ki, hála a sok lecónak, mert az alól nem mentenek ám fel.
A suli kapujához érve, észreveszek valami nagy vöröset. Hát ez meg? Összevonom a szemöldököm, és már megfontoltabb léptekkel haladok a vörös micsoda felé. Csak nem ET? Vagy Gozilla? Egyikkel se lenne jó összefutni.
 Aztán hamar megnyugszom, mikor látom egy srác az. Mellélépek, bámulom, vagy fél percig, hogy szokjam a látványt, és leküzdjem a féltékenységem, csak mert az ő haja hosszabb, mint az enyém.
- Pizzás csigát?- nyújtom felé a zacsit, amiben van még egy érintetlen darab.

Blackwoood no1.  

- Ha nem jössz le most azonnal, én szedlek aztán megetetlek egy macskával- teszem csípőre a kezem, miközben a fán lévő kanárimra próbálok hatni. Eddig teljesen sikertelenül, és láthatólag a fenyegetés se válik be nála. Chh, elkényeztetett kis dög ez, ráadásul szerintem most kamaszodik, mert eddig még nem fordult elő, hogy ellenkezett volna.
Egy kívülálló valami olyasmit láthat, hogy egy szőke csaj, rövid naciban, bikini felsőben - a meleget így lehet csak elviselni- és napszemüvegben, fenyeget... egy fát. Igen, merthogy a rajta lévő sárga tollkupacot nem igazán lehet messziről látni, mivel a levelek között lapult meg. Tehát két következtetést vonhat le, vagy dilis a lány, vagy hallucinál a hőguta miatt. Hirtelen én magam sem tudom, melyik a jobb eshetőség, így nem is nagyon foglalkozok ezzel.
- Hát, te akartad- indulok el a fa felé, majd mégis megtorpanok. Nem akaródzok én oda felmászni, mert nem jövök le. El is kezdek gondolkodni, hogyan érhetném el, hogy Lilla önszántából tegye meg a lefelé vezető utat, de egyetlen épkézláb ötlet se jut eszembe.
Kapóra jön, hogy egy srác lép ki a suli ajtaján. Gyorsan mérlegelni kezdek, vajon mennyi fog veszni a büszkeségemből, közben tekintetem közte, és Lilla között váltogatom, majd az utóbbira vetek egy gyilkos pillantást, és a srác felé megyek.
- Bocsi, tudnál segíteni? A Kanárim nem akar lejönni a fáról- n a, hogy ez most mennyire hangzott hülyén, csak akkor derül ki, mikor a srác képen röhög, véleményem szerint jó hangosan, mert... mert mégis ki állna elő ilyesmivel? Egyáltalán ki tart még itt rajtam kívül kanárit? Visszagondolva, addig kellett volna nyaggatnom Serent, amíg nem egy sólymot varázsolt volna elő nekem... minimum. Megannyi égő szituációtól megmentett volna.

Blackwoood no1.  

- Mielőtt bármilyen nemű megjegyzést tennél, gondolj bele, hogy egy másodikos mennyi átkot tudhat- fenyegetem meg burkoltam, ami kicsit fura, főleg, hogy én kértem az ő segítségét, de Lillát csak én sértegethetem. A pálcámért nyúlok, vagyis... végig tapogatom zsebeim, de mikor nem találom, póker arccal tekintek a srácra.
- És tényleg sokat tudok- úgy van, maradjunk is ennyiben, bár a pillanat kellemetlenségét nem szünteti meg, de legalább már ki tudom vágni magam. Hűűű, azt hiszem, tényleg fejlődőképes vagyok.
- Nem tudom, eddig mindig szót fogadott, ezért sem vettem meg a kamasz kanári kezelő könyvet- áááá csak egy leheletnyi szarkazmus van a hangomban, igazából, ha nem húzott volna fel az a tollkupac, még örülnék is neki, hogy legalább nem egy háztárssal van dolgom. Tudom, hogy nem rellonos,azt nem tudom, honnan, de tudom.
A macska szó hallatán, a szemeim is elkerekednek.
- Haver, te nem néztél Szilveszter és Csőrikét? Szerinted egy macska nekiállna jobb belátásra bírni?-oké, ez ugye nem hangzott hülyén, csak én képzelem be magamnak a meleg miatt. Jesszusom, nem, egyáltalán nem akarom tudni, mit gondol jelenleg rólam.
Vissza is megyek a fához, már az álhőssel magam mögött, abban a reményben, hogy ő talán tud nekem segíteni.
- A Lillára, asszem'. Megneszólalj!- tudom, hogy a pasikat általában irritálja ez a név, de szerintem cuki, és még mindig jobb, mint A Kanári. Seren is megmondta.
- Mázlid van, pontosan az vagyok- vágok teljesen hiteles képet. Túl sok időt töltök a házamban, ha már egyszer hagynám, hogy egy idegen összetörje magát a kanárimért....
- Na jó, nem, de én se tudok fára mászni, kimaradt- forgatom meg a szemem, mert tény, hogy gyerek koromban sokkal fontosabb dolgaim is voltak. Legalább is, akkor azt hittem.
- Te Navinés vagy, ugye?- döntöm oldalra a fejem, miközben a srácot fürkészem. Ugyan kérem, lerí róla. Jó ez csak tipp, de még mindig jobb, mintha azt kérdezném, melyik házba jár. Ettől én is a falra mászok.

Nath

Nem mondom, fura egy srác ez, bár lehet csak azért, mert hosszú hajú pasikkal nem gyakran találkozok, vagy nem is tudom. Mindenesetre, nem akarok én találkozni vele egy sötét sikátorban az éjszaka közepén, ami szerintem érthető is. Persze ez nincs az arcomra írva, a világért se vállalnám fel, hogy tartok valakitől, már csak az kéne.
Gondolom, a takarodóra vonatkozó szabály neki sem szent, már meg se lepődök ezen, sőt kimondottan örülök annak, hogy nem prefibe is belebotlok ilyenkor. Engedély ide, vagy oda, nekem is már bent kéne lennem, így nem vesztek semmit azzal, ha leállok csevegni, olyat úgyis ritkán szoktam.
- Ugye tudod, hogy most haraptál bele hat lónak elegendő nyugtatóba, és két perc múlva dőlsz, mint a dominó?- kérdezem csevegő hangnemben, mintha azt vitatnánk, ma sötétebb az ég. A fejem is oldalra döntöm, miközben a srác arcát fürkészem. Meg nem lehet mondani, hogy kamuzok, pedig így van, már ha Arvid nem nyugtatózta be tényleg a kaját, pedig némelyik vendég megérdemelné, de nem panaszkodok.
- Na, jó nem, de ha ennyire éhes vagy, miért nem mész a konyhára? Ha megfenyegeted a manókat, olyan vacsit rittyentenek össze, hogy csak na- vigyorgok rá, mint aki tapasztalatból beszél, mert így is van, csak aztán kibékültünk, így elkerülöm a ciánozás veszélyét. Egy haragtartó manó sose jó dolog, én már csak tudom, mikor méreg erős kávét kaptam, azt hittem kiugrik a szívem a helyéről.
- Megmutatom, ha akarod, vagy ott van még az étterem, ahol dolgozok, nálam meg egy kulcs hozzá- ugyanis ma rajtam volt a sor, hogy zárjak. Biztos a srác is örülne, ha tudná, milyen jó hely a falatozó.
- Mellesleg Oph vagyok- mivel lusta vagyok kimondani a teljes nevem, meg amúgy is többnyire így hívnak, így ezt is megspórolom magamnak.

Noel <3

Unottan lapozgatom a könyvet, igyekezve szemet hunyni a rossz érzés felett, ami csak nem hagy nyugodni. Noelnek már itt kéne lennie a kulccsal, ugyanis holnap én zárok, ahhoz meg elengedhetetlen az a kellék. Sose késett, vagyis többnyire nem, és ha mégis, akkor sem ennyit, tehát jogosan parázok, vagy nem, de akkor is, ő a barátom, bármennyire nem ez látszik rajtam. Sose voltam jó az érzelmek kimutatásában, az elrejtésében annál inkább, így kegyetlenül meg vagyok lőve.
Becsapom a könyvet, és megelégelve a tétlenül ülést, elindulok a háztársam elé, vagyis.... igen, valami olyasmi. Felkapok egy inget az izomtrikóm felé, ami kissé szakadt, de gyárilag, mert így menő. Oké, az öltözékem még most is egy szakasztott trógeré, de már a védjegyemmé vált, ahogy a bakancsi is negyven fokban, ez van.
Kikerülve a diákokat- nem érdekel, ha prefi is van köztük, kapjon el, ha tud-, kivágom a kaput, és cél irányosan a falu felé veszem az irányt. Útközben majdnem belebotlok egy másik szőkébe, aki morog valamit, amit aztán nem tudok kivenni.
- Hisztis pi...- harapom el a mondat végét, ahogy rám villannak a szemei, majd vállat vonva folytatom az utam. Oké, ez azért kicsit furcsa volt, mert én határozottan csak motyogtam, és esélyt nem láttam arra, hogy meghallja, no de mindegy. Fura szereztek mindig is lesznek, unalmas lenne nélkülük az élet.
Kicsit feszengek az erdő közelében, de csak emiatt kerülni egy nagyot nem vagyok hajlandó, így szimplán szaporábbra fogom  a lépteim. Azaz, ezt tenném, ha nem szúrnának szemet a szikrák. Minden érzést ignorálva, ami azt sugallja, fussak innen, ahogy tudok, elővéve a pálcám, fényt csiholok, majd a jelenség felé veszem az irányt.
Ezt általában akkor szokták csinálni a diákok, ha gáz van, jobbal nem tudnak előállni, így marad ez a nemzetközi SOS jelzés. Mármint a tapasztalat mondatja ezt velem, és bár marhára nem érdekel, mit szenved össze valaki, mégis úgy érzem, nagy szemét lennék, ha szemet hunynék efelett.
Ahogy közeledek, meglátom a sziluettet, majd azt, hogy fekszik, majd azt, hogy srác, majd.... szinte kiesik a pálca a kezemből, de erősen fogom. Gondolkodás nélkül futok oda Noelhez, és letérdelve mellé, mérem végig.
- Basszus, te mi a fenét csináltál magaddal?- kérdem talán kissé hisztérikusan, de így látni őt, kicsit mellbevágó. A pánik ellepi a porcikám, mert tudom, ezt helyrehozni én képtelen vagyok, és félek, csak nagyobb kárt okoznék, ha kamatoztatnám a nem tudásom. Aztán kipattan a fejemből egy ötlet, majd mögé helyezkedve, letérdelek, és óvatosan a térdeimre hajtom a fejét. Mittudomén, valamikor ezt szokták csinálni...
- Oké, fogalmam sincs, mit csináljak veled, félek, ha megmozdítalak.... - megrázom a fejem, miközben elcsuklik a hangom, még azzal se törődök, hogy szinte kézzel fogható a kétségbeesésem. Leszakítok egy darabot az ingemből, úgyis mindegy még egy lyuk, majd a vért kezdem törölni, miközben az agyam lázasan kattog valami életképes megoldáson.

Noel <3

Nem, nem akarom őt így látni, annyira... ijesztő. Noel pont az a srác, akiről elképzelhetetlen, hogy egy ilyen helyzetbe keveredjen, legalább is számomra az volt, erre most már-már a halálán van.
- Mi van, mit bámulsz te idióta?- rivallok egy csajra, aki kővé dermedve nézi a párosunk, de közelebb nem mer jönni. Csak akkor kap észbe, mikor kieresztem a hangom, akkor is elfut, chh, szánalmas.
Kétségbe vagyok esve, fogalmam sincs, mit tegyek, az ilyen helyzeteket nem nekem találták ki, főleg, mert én általában az áldozat szerepét kapom, és nem nekem kell segíteni valakin. Nem is tudok, és, ha nem Noel lenne, biztos, én is lelépnék, esetleg előtte a fejéhez vágnám, mekkora egy szerencsétlen. Nem érzek empátiát mások iránt, persze.... mindig van pár kivétel, de a tényen, hogy lassan egy lelketlen dög lesz belőlem, ha így folytatom, nem változtat. Így is csoda számba vehető, hogy a pánik érzése ellep, és őszintén szeretném azt hinni, hogy ez azért van, mert Noel fontos nekem, és nem azért, mert úgy érzem, kötelességem segíteni, ha már itt vagyok. Talán most először látom úgy, hogy elnyomni magamban mindent, nem feltétlenül jó, de szinte biztos vagyok benne, hogy csak a helyzet láttatja ezt velem, az ürességnél jobb érzés a világon nincs. Azaz... igen, nem érezni a legjobb, efelől semmi kétségem.
A kezeim remegve próbálják letörölni a vért a másikról, miközben a homlokát simogatom. Igazából, nem is figyelek a mozdulataimra, annyira azon gondolkodok, hogy menthetném meg, hogy fel se fogom, mit teszek.
Aztán csak rájövök, de mielőtt elhagyná bármilyen szó a szám, rendesen átnyálazom magam a dolgon. Az illúziómágia még nem az erősségem, de talán annyit el tudok érni vele, hogy... ne fájjon neki annyira, vagyis... inkább behaluzza, hogy nem fáj.
- Figyelj, van egy ötletem, viszont, kell, hogy beleegyezz. Illúziómágiával megpróbálhatom elhitetni veled, hogy annyira nem fáj, legalább addig, amíg a gyengélkedőre nem viszlek, viszont.... fogalmam sincs, mi sül ki az egészből- harapom be az ajkam, mert... mert ezt a mágiát komolyan is veszem, és nem egyszer olvastam már, mi történhet valami gikszer esetén. Aztán mivel beleegyező biccentést kapok, megpróbálok koncentrálni. A legnagyobb előnyöm, hogy nekem jelenleg nem fáj semmim - fizikailag tuti nem, a többi meg majd elmúlik-, így ezt az érzést könnyen ki tudom vetíteni, de tapasztalat, hogy nem teljességében, tehát Noel, fog fájdalmat érezni, csak épp nem akar majd belehalni. Megragadok egy vaskosabb ágat, amit a háztársamnak nyújtok, így talán könnyebb lesz mennie. Mázli, hogy csak egy lába tropa.
- Támaszkodj rám nyugodtan- ajánlom fel neki, hozzám mérten kedvesen, bár ez nem lehet újdonság, ilyenkor ez a minimum.

Fiam ^^

- Elhúztam- nyomok egy puszit Vanda arcára, majd már útba is veszem a kastélyt. Valahogy jót tesz nekem ez az ingázás, pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy egyszer majd átkozom az egészet.
Összébb húzom a kabátom, mert kicsit hűvösebb van annál, mint amire számítottam. A jelvényem rajtam, elvégre csak azért mozdulok ki, mert járőröznöm kell, amúgy ki nem tudnának rángatni a szobámból. Egyetlen olyan alkalmat sem akarok elcsípni, amikor összefuthatok Blaisel. Nem tudom, hogy kell kezelni egy szakítást, nem volt még tapasztalatom benne, mindenesetre még mindig elég pocsék a hangulatom.
Szerencsére Olivér némileg segít  a helyzeten, már magához mérten. Direkt nem vágom le az utat az erdőnél, kell a levegő, na meg... nem hiszem, hogy az a két ürge lelépett volna. Én meg jelenleg nem vagyok olyan állapotban, hogy meg tudjam védeni magam.
Rá kéne jönnöm, unokanővérem miért vigyorog folytonosan, mint aki beszívott, feltételezem a bál utóhatása, de igazából, majd ha akarja, úgyis elmondja. Bár az előző titkolózásából következtetve, erre nem látok sok esélyt. Hazudnék, ha azt mondanám, nem neheztelek még rá, de már elmúlt, és igyekszem túllépni rajta.
Az iskola kapujához érve, megtorpanok, majd döbbenten vonom fel a szemöldököm.
- Hát te meg?- "köszönök" a padon ülő srácnak, de csak mert nem tudom eldönteni, ilyenkor érez késztetést gyönyörködni a természetben, vagy szimplán mazochista. Könyörgöm, tél van... nem igazán alkalmas az idő a padon ücsörgésre. Aztán meglátom a hátizsákját.
- Új vagy? Melyik házba osztottak? Szándékodban áll itt kint megfagyni? Mert amúgy ma marha önzetlen vagyok, és esetleg segíthetek megtalálni a házad- lépkedek közelebb hozzá, majd megállva előtte, összefonom a karom a mellkasom előtt, úgy nézek le rá. Oké, nem tartozik a napi rutinjaim közé az újoncok pátyolgatása, sőt, de most miért ne tehetnék kivételt, nem?
Elsőre nem bírok rájönni, vajon hová tartozik, így érdeklődve várom, mit felel, aztán eszembe jut, hogy megint modortalan vagyok.
- Amúgy Oph vagyok, rellonos prefi, te meg mázlista, mert én találtam rád, és nem egy társam- ezt tényként közlöm vele, mert a nyakam ráteszem, hogy mondjuk Noel, nem csapna le rá, és szerintem a srácnak is jobb, ha nem részesül az ő fogadtatásából.

Robi

- Ütő van a kezében, meneküljön mindenki- hallom meg egyik háztársam hangját, mikor átmasírozok a klubhelyiségen. Persze ez a mondat megállásra késztet.
- Csak nehogy rajtad teszteljem, mennyire masszív- villannak a gyerekre a szemeim, majd már megyek is ki, hogy egy számomra némileg unszimpatikus helyen kössek ki.  Oké, tisztázzuk, nem ugrándoztam feltett kézzel, nem kentem meg senkit azért, hogy kviddicsezhessek, mert annyira azért nem tartom lételememnek. Csupán kell valami, ami eltereli a gondolatom, ha már a prefiségről lemondtam.
Nem sietek, ami annyit tesz, már késésben is vagyok, de mivel nőféleség lettem, ezért ezt max. elnézni lehet, na nem mintha meghatna Robi kiakadása. Ja, mert hogy vele van találkám. Hallottam én már róla mindent, de azok annyira érdektelenek számomra, mint az a kis csaj, aki a múltkor a pillangók szárnyait ecsetelte.  Saját tapasztalataim mondatják velem, hogy ne vegyem készpénznek a pletykákat, nem is teszem.
- Ha már erre járok, gondoltam visszahozom- dobom le a földre az ütőt, mikor a helyre érek, és meg is magyarázom, mi végre került az hozzám. Bár jobban belegondolva, simán tarthatnám magamnál, csak a miheztartás végett, na de mégse vagyok akkora pszichopata, és most tojok arra, hogy ezt sokan elvből megcáfolnák. És még a feléről se tudnak…
-  Oké, és most?- sóhajtok fel, lelkileg felkészülve a traumára, ami érni fog, mert hogy, nekem elvileg repülnöm is kéne, és seprűn… hát nem tudom, hogy fogom én arra felimádkozni magam, de na… a változatosság gyönyörködtet.