Antonio


Ahogy Antonioval lementünk a pályára éreztem, hogy a friss szellő belekap hajamba. Nagyon jó érzés lesz a seprűn ezt még jobban megérezni. A pálya hangulata még ilyen csendes környezetben is igazi élményt jelent a magányos repkedő számára.
Már rég tudtam a tűzvillámomat kipróbálni, akkor is csak pár percre. Ez az átka egy új seprűnek. Sosem elég belőle. De most Antonio társaságában mindent beleadok. Igaz egy másik álmom is teljesülhet. Az Ő Nimbusz seprűjét is kipróbálhatom. Ahogy hallottam nagyon jó gép. Egyetlen gyenge pontja a tűzvillámmal szemben, hogy lassabban gyorsul fel.
Amúgy megbízható.
Kezemben a seprűvel barátomra nézek.
-Akkor felkészültél?

Antonio

Nem csodálkoztam azon, hogy Antonio ennyire türelmetlen a repüléssel kapcsolatban. Láttam rajta, hogy erre várt egész nap. Élveztem a látványt, ahogy felemelkedett, majd kigyorsított. Magabiztosságot tükrözött. Igazi tehetséggel megáldott. Azt hiszem nem kell féltenem. Ahogy felém repült én is a lábaim közé kaptam seprűmet, hirtelen elrugaszkodva egy szempillantás alatt Antonio mellé értem.
-Látod ott azt a bal oldali torony aljában lévő követ azon a kis emelvényen?
nemrég tettem oda. Versenyezzünk ki éri el előbb és tudja hamarabb megszerezni!- nem tudtam mennyire fogja élvezni a dolgot, de először teszteljük az ügyességét. Kis előnyt adtam neki. Persze nem sokat. Csak annyit, hogy a seprűm ne gyorsulhassa le. Majd egy éles kanyarral eltérítettem a céltól. Ha azt hitte, hogy könnyen megszerezheti a követ tévedt. A tesztelés folytatódik. Nekem a a kő a célom, hanem, hogy megdolgozzam kicsit. Persze csak azért, mert szeretne kviddicsezni. Így legalább megismeri mire is számíthat. Persze gurkók nélkül.
-Ne add fel. Érd el minél hamarabb Antonio!- majd előre bukva mutattam neki, hogyan gyorsuljon fel és célba vettem a kis asztalkát. Előtte lefékeztem és oda kiáltottam.
- Most próbáld meg te is!

Antonio

Épp erre vártam. Látom, hogy Antonio jól üli meg a seprűt. Van érzéke hozzá. Nem hiszem, hogy sok mindent mutathatnék neki. Elég, ha az ösztöneire hagyatkozik.
-Hajtó?-kérdeztem meglepve. Pedig azt hittem a cikesz érdekli. Mindegy. A hajtó is nagyon fontos a csapatban, mint ahogy az összes poszt az.
-Dobhatod! Ha jól megy akár még védhetek is párat!
A játék egyre jobban ment, sok jó labdát kaptam, majd elkezdtünk figurákat is bemutatni, mintha kikerülnénk tárgyakat, embereket?- szóval nem látott, de odaképzelt akadályokat!
Barátom néhány látványos dobással is szórakoztatta a lent nézelődő egyre lelkesebb közönséget.
A szél kicsit felélénkült, de jót tett mindenkinek. Nem volt az a bágyadt meleg mint délelőtt.

Antonio Welse

-Rántott csirkecomb? Az egyik kedvencem. - Hirtelen megdöntöttem a seprűmet és célba vettem a táskát. Mégis Antonio megelőzött, úgy néz ki gyorsan
kapcsolt.
Ahogy földet értünk hozzátette:- A paradicsomlevet nem szeretem. Egy kis vajsört hoztam  
-Tényleg mondtad, hogy hajtó akarsz lenni. Az idén lehet benn leszek a házunk csapatában. Még nem tudom melyik poszton. Majd eldől. -haraptam bele a rántott csirkecombba.
- Nincs kicsit hűvös?- nem vártam választ.
Páran az eddig nézelődök közül odajöttek. Leginkább elsősök. Hamar megnyugtattam őket, hogy falatozás után újra fent leszünk és tovább játszunk.
- Persze, már alig várom, hogy a Nimbuszoddal repülhessek.
A vajsörből megkínáltam barátomat is, habár a paradicsomlére nem tudom jó-e.
Mindenesetre engem felmelegített kicsit.
-Akkor elvihetem a seprűdet kicsit? Had mutassak az elsősöknek pár trükköt.

Antonio Welse

Számomra érthető volt az, hogy mihamarabb kipróbálhassam a Nimbusz-t, hiszen ez édesapám kedvenc márkája.
Ahogy ellöktem magam a földtől éreztem, hogy pöccre indul. Nem volt nagy szám, hiszen ez minden új seprű egyik legfontosabb erőssége. Mármint a dinamikus elindulás. De ami ezután jött nagyon tetszett. A tökéletes farrész és a lágyan keskenyedő nyél igazán jó légellenállással találkozott. A végsebessége éppen a tűzvillám alatt volt. persze nem annyira jól gyorsult, de tökéletes volt így is. Ha édesapám nem lett volna olyan bőkezű elsőszülött fiával, hát nekem is Nimbusz kellett volna!
De mire mindent kipróbálhattam volna épp alattam Antonio elvesztette a seprű felett az uralmát. Látszott valami baj van. Utána eredtem, de nem értem el.  Épp a föld felett ugrott le a seprűről. Persze szép földet érés volt, de láttam az arcára kiülő fájdalmat. Azt hiszem valami nagy baj lett.
-Antonio! Mi történt? Mi a baj? Hívjak segítséget?- hadartam el.

Kiva Faraday és Antonio

Épp ahogy megkérdeztem barátomat, hogy "hívjak-e segítséget" megjelent Eridonos társunk Kíva Faraday. Magabiztos léptekkel mellénk érve azonnal legugolt Antonio mellé és egy általam még nem ismert varázslattal sínpólyába helyezte a sérült lábat. Tetszett ez a magabiztosság a lányban. felnéztem rá, hiszen házunk kviddics csapatának egyik legjobb játékosa. Eddig még nem volt merszem megszólítani. Kicsit tetszett is, de leginkább az zavart, hogy fiatalabb voltam nála, na meg nem is játszottam a csapatban, ami talán még inkább távolinak tűnt hozzá képest.
-Persze, jobban fogunk vigyázni!- válaszoltam elcsukló hangon.
-Most jobb, ha felviszem Antoniot a gyengélkedőre. Azt hiszem legalább is.
Barátom egy kicsit szédülhetett, legalább is úgy éreztem, hiszen teljes testsúlyát rám helyezve sántikált mellettem, húzva a lábát....
Hirtelen ötlettől vezérelve hátranéztem.
-Kiva, nem lenne kedved edzeni velem valamikor? Szeretnék csapattag lenni, de jól jönne, ha egy profitól elleshetnék pár trükköt.
Majd mélyen a szemébe néztem és rámosolyogtam. Ebben persze az is szerepelt, hogy talán, ha látja bennem a magabiztosságom igent mond nekem.

Fodor Benjámin


Ma reggel korán keltem. Mint minden szombaton, most is egy kis sétát terveztem, de most nem az erdő felé vettem az irányt, hanem a falu felé. Persze, hamar irányt váltottam mint mindig.
Most valamiért a rét felé mentem. Kellemes lágy szellő és a fű illata elég varázslatos volt.
Na persze most is a sportcipőm vettem fel, mint minden kisebb sétámhoz. A túrabakancs ilyenkor otthon pihent a toronyszobámban.
Laza sportruha volt rajtam. A szokásos szürke mackóalsó (még ugye azért hűvös van)meg egy hosszú ujjú poló.
Magamban dudoráztam, amikor puffogást hallottam. Persze nem olyan messziről, na meg nem is túl sűrűn, olyan 15-20 másodpercenként. Ahogy közeledtem azért óvatosan néztem ki a rétre a fák közül, mert nem ismertem fel a hanghatás tulajdonosát.
Aztán nagy meglepetésemre a házam egyik tagját láttam, amint épp nagyot rúg a labdába. Kicsit néztem ügyes mozdulatait, majd épp azon gondolkoztam, hogy miért is szeretik a muglik ezt a sportot.
Na persze én is szerettem, mert nagyszüleim is muglik és ők is rajonganak a sportért. Én a Manchester United mérkőzéseit szoktam otthon, Londonban nézni.
Lassan közelebb mentem a labdával zsonglőrködő ismerős felé. A nevére csak halványan emlékeztem. Nem azért, mert nem lennék barátkozós típus, vagy nem figyelnék a társaimra, de nem sokat találkoztam eddig még vele.
Azt hiszem másodikos, én meg egy évvel felette járok. Szóval korban egymáshoz illünk. Talán a focival még közös témánk is lehet.
Hát megszólítom.
-Szia! Ron vagyok. Elég ügyes vagy a labdával, de vajon cselezni is így tudsz, mint kapura lőni?- tettem fel csipkelődősen a kérdésem, ami persze kihívásnak felet meg.

Benjámin


Örültem, hogy megszólítottam háztársamat. Persze tudtam pár dolgot róla, de azt nem, hogy ilyen jól kezei a labdát.
Egy csibészes mozdulattal felettem átemelte, ami még akkor is profi megoldás volt, hogy meg sem mozdultam.
A lövés is pazar volt, látszott rajta, hogy érzi a kaput.
A kihíváson elnevettem magam. Ennél jobb legyek? Nem, nem hiszem. Én cselezni ugyan szeretek, de védeni jobban tudok.
- Na, most én is megmutatom mit tudok!
Elkezdek dekázni, majd ütemesen fejelgetni, lábammal a labda körül 2-3 kört tenni. Szinte hanyatt fekvő helyzetben tartom meg a labdát.... aztán Benjámin felé törve két bicikli csellel előbb jobbra, majd hirtelen balra terelem a labdát. A labdát magasba emelve, hirtelen a kapunak háttal fordulva- ollózva lövöm meg a labdát. Furcsa, csavart ívet ír le a levegőben, de a labda csak a fáról pattan be a hálóba.... éppen csak. Majd elvigyorodok.
-Ezt nem oda szántam....
-Jobb, ha beállok a kapuba, ha lenne kedved lőni párat.
Meg sem várom a válaszát, úgyis tudom mit felelne, elindulok hát a háló felé, közben bemelegítek pár mozdulattal...

Benjámin


Nagyon örültem új barátom közvetlen és barátságos fogadtatására. Észrevettem, hogy a foci neki fontos, de nem a kihívás, hanem talán egy barátság kezdetét látta a labda mögül. Kevés az ilyen játékos, még a TOP ligákban is.
A mezén láttam, hogy a legjobb és legnépszerűbb Magyar klub szurkolója, talán még játékosa is. Habár ez utóbbi a suli miatt nehéz lehet neki.
-Szia! Ron vagyok.- mutatkoztam be neki.
-Sokat játszottam otthon. Az igazság az, hogy Manchester United drukker vagyok.De csak a West Ham ifi csapatáig jutottam.-feleltem a kérdésére.
-Pár évet játszottam, de nem vagyok túl tehetséges. Így leginkább csak ismerősökkel játszok, náluk kicsit jobb vagyok.- mosolyodom el saját szavaimon.
-Érdekes, még sosem láttam senkit a suli közelében focizni. Mióta jársz ki?
-Amúgy a Fradinak drukkolsz, esetleg ott játszol?- Hadartam én is el mindent.

Fodor Benjámin

-A Liverpoolban? Nem hiszem el, játszottam ellenük is. Igaz, akkor még vérvörös hajjal és szőke csíkokkal festve. Olyan Valderama típussal.- Majd felnéztem az égre. Szép időnk van, de a gyomrom korog már. Nem baj, a foci, az foci.
-Nagyapám MU drukker volt, innen a csapat iránti szeretet. Kicsit furcsa egy Londonitól, de ez van. Nekem leginkább a küzdeni tudásuk tetszik, a Liverpool viszont színesebben játszik. Nem rosszak, csak néha nem jön ki nekik a lépés.
Elgondolkodtam kicsit, tényleg milyen népszerű is lehet a Fradi, ha vidékről valaki felmegy játszani, na meg ahogy nagyapám is mesélt a régi nagy csapatokról...
-Hogy mit keresek itt? Ja igen, ma nem volt kedvem kirándulni menni, de sétálni igen -mondtam vigyorogva.
-Mit gondolsz? Egy Liverpool focista tud gólt lőni egy régi West Ham kapusnak?- közben a hasam egyre nagyobbat kordult.

Fodor Benjámin


Ahogy barátom áradozott arról a mérkőzésről, nekem is eszembe jutott az az erős lövés, amit ugyan lehetett volna fogni, ha legalább 100 kilós lett volna mindkét kezem, talán a labda meg is állt volna. De ilyet azelőtt és azóta sem fogtam ki.
Jó eltalált lövés volt. Még ma is emlékszem rá, pedig aznap a mérkőzés után el akartam felejteni az egész mérkőzést. Na, nem a bekapott gólok miatt. Azzal nincs gond, ha egy másik csapat jobb nálad, de.... hát igen, ha ti vagytok a tudásotok alatt, azt el kell felejteni, és aznap nem ment a játék egyikünknek sem.
Félreértés ne essék, jó volt az ellenfél, ha mi is rendes állapotban lettünk volna, akkor sem biztos, hogy más eredmény lett volna a mérkőzés végén.
- Igen, aznap én védtem, de a lövésed kifogott rajtam.
Mosolyogtam természetesen, hiszen nincs mit szégyelleni.
Meglepődtem a kérdésén.
-Már hogyne lenne meg a Magyar állampolgárságom- mosolyodtam el újra.- Édesanyám szülei magyarok. Egyértelmű, hogy az állampolgárságot is megkaptam. A terved jó, legyünk akkor készen a riói útra. Edzünk együtt, így bejutunk a válogatotba, álmodoztam én is.
Majd hirtelen eszembe jutott,hogy nekem már rég a klubhelyiségben kellene lennem.
-Ne haragudj, de most mennem kell. A klubhelyiségben megtalálsz, ja és talán a szobánkba is beköltözhetnél!

Majd sietős léptekkel elindultam.......

Sheela Lengrond



Ahogy a faluban tébláboltam, valamiért a rét felé vettem az irányt. Sokszor ösztönösen cselekedtem, de sohasem bántam ezt meg.
Épp jól jött, hogy reggel sportcipőt és laza farmert vettem fel. Londonban most ez a nadrágdivat. Majd egy kék pólót melyen egy nagy aranysárga lepke lenyomat volt. Sétálgatásomban semmi nem zavart. A bokrok mentén egy kisebb félreeső részre értem. Közben pálcámmal madarakat idéztem meg. Ez nem nagy dolog, még otthon tanultam.
Ahogy nézegettem a vörös és kék színben pompázó repkedő teremtményeket majdnem elestem egy törékeny testben. Nagy meglepetésemre hatalmasat estem, de a pálcám nem engedtem el. Viszont a madárkák eltűntek.
Madárkák? Te jó ég. Hiszen valakin átgázoltam.
-Szia!- néztem hátra, de csak egy fekvő testet láttam hirtelen. Felemeltem, hát a fejem. Akkor láttam, hogy egy lányban botlottam meg. NA jó, taknyoltam el.
-Nem esett bajod? Ne haragudj.- közben elvörösödhettem, mert úgy gondoltam nagy fájdalmat okozhattam neki, hiszen elmaszatolt könnycseppek voltak az arcán.
-Ron vagyok.- mondtam zavarodottan.
-Nagyon beléd gázoltam?

Sheela Lengrond

Látom, hogy a lányt, nagyon megtaposhattam, hiszen ahogy villámló tekintettem rám néz, olyan mintha kitörni készülő vulkán lenne. Igaz nem hallok panaszt, sem igazán jogos sértéseket azonnal. Azt viszont látom, hogy az arcát egy pillanatra a kezei közé temette. Lehet a szemébe ment valami?
Ahogy jobban megnézem ismerősnek tűnik, de lehet mégsem? Kicsit bosszús arca. Vajon az iménti eset miatt, vagy teljesen másért haragszik. Esetleg rám, vagy a világra?
- Haragszol? Tettem fel az egyetlen értelmes kérdést, ami az eszembe jutott.
- Kicsit szórakozott vagyok mostanában, de nem jellemző ám, hogy csak úgy belebotlok szép lányokba amerre megyek.
- Láthattalak valahol a faluban? Olyan ismerős vagy. Tudod én az iskolából jöttem le. Harmadikos vagyok.
Hadartam mentegetőzésképpen, mintha ez bármit is megmagyarázna. Azt hiszen jobb lenne eltűnni, de valamiért nem akaródzik megtennem a lelépés ezen módját.
 - Segíthetek felállni?

Sheela Lengrond


 Ahogy megfogta a kezem, hirtelen borzongás futott végig a hátamon. Na nem olyan, mintha egy elhagyatott szellemházban időznék. Ez valami furcsa volt számomra. Elég jól esett. Nagyot ugrott a gyomrom is.
 Persze azonnal, igaz gyengéd mozdulattal felsegítettem a földről. Majd mit sem törődve a hirtelen kiakadásával, hiszen ez a reakció várható is volt. Tovább figyeltem a szemét.
 Ahhoz képest, hogy még nem találkoztunk szimpatikusnak tűnt. Nem az a törékeny virágnak nézett ki, aki minden megpróbáltatáson elsírja magát. Úgy érzem vannak véleményei, amiket másokkal elég szenvedélyesen oszthat meg. Ezt onnan gondolom, mert az én gyengédnek induló "felsegítő" programomnál észrevettem az erőt a karjában.
 Hírtelen ötlettől vezérelve kibukott az első két szó a számon ami eszembe jutott.
- Éhes vagyok. Majd kissé zavarba kerülhettem, gyorsan hozzá is tettem a következő gondolatom is.
- Hoztam egy kis ételt a konyháról. Na meg itókát. Lenne kedved elfogyasztani velem?
 Persze észrevettem, hogy kissé meglephettem, így gyorsan folytattam a mondanivalóm.
- Én angon és magyar felmenőkkel rendelkezem. otthon sokat piknikeztünk a szabadban. Így ezt terveztem mára is. Igaz egyedül, de most valahogy örülnék, ha csatlakoznál hozzám.
 Majd választ sem várva levettem hátizsákom, ami elég apró volt. Elkezdtem kicibálni belőle a nagy méretű plédet, majd a pikknikes kosarat. Letérdelve elkezdtem kitenni belőle az ételt. Volt ott mazsolás- szezámmagos kenyér, sült kolbász és krumplipüré, halas szendvics, na meg sütemények és némi amerikai nemzeti étel is. Na persze magyarosítva, Hamburger sültkrumplival. Az igazság, hogy mindent beledobáltam a kosárba, amit elértem.
 Itókaként, sütőtök levet, mánaszörpöt, pár üveg vajsört na és a végén evőeszközöket, és poharakat is előszedtem.
-Na ezzel megvagyok. Hopp egy pillanat... benyúltam a hátizsákomba és előszedtem két párnát.
- Ezen szeretek ülni, adok neked is egyet. Kérlek fogalj helyet.
 majd előhúztam a pálcikámat és elővarázsoltam egy csokor nárciszt, majd a lány párnája mellé helyeztem.
- Ezt azért, mert elgázoltalak. Elmosolyodtam és mélyen a lány szemébe néztem.
- Ne kéresd magad, ülj le. Beszélgethetnénk is.

Roland


Mint már annyiszor, amikor magányra vágyom, vagy csak máshol van kedvem tanulni, lemegyek a faházhoz, amit pár éve fedeztem fel.
Így tettem ma is. Gondoltam lenézek, kicsit eltöltöm lent az időmet.
Ahogy a fához értem, észrevettem, hogy valaki van fent a faházban. Hogy miből? A lépcsőfokok friss sárnyommal voltak bevonva.....
Halkan közeledtem, ki tudja, lehet egy szökött varázsló van fent. Kezemben pálcámmal, szabad kezemmel eltolom a lombokat felettem. Már a faház ajtaja elé érek, amikor nesz üti meg a fülem. Hát észrevették a közeledtem.
Hát akkor hajrá...
- Capitulatus!
Ahogy kimondtam a varázslatot, már láttam, hogy felesleges óvatosság volt.
Csak egy elsős Levitás, akit minap láttam a Mugliismeret órán volt a faházban.
Arcán meglepetés és megrökönyödés ült ki.

Roland



Na nézd csak, hogy kinyílt a csipája....
- Mit keresel itt?- kérdezem támadólag.
- Ez az én rejtekhelyem már évek óta! Hogy mertél feljönni?
Persze inkább csak a szégyenem palástoltam tetetett dühömmel. Miért nem voltam óvatosabb? Persze nem lett a srácnak semmi baja, de akkor is!
- Amúgy jól vagy? Mi már találkoztunk, ha jól emlékszem, mi is a neved?
Közben leülök egy fotelba. Majd jelzem felé, Ő is tegyen így. Hoztam magammal töklevet, dobok felé egy üveggel. Kinyitom a magamét és nagyot kortyolok belőle.