Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Annyira kivoltam a mai indulástól, hogy éjjel nem bírtam elaludni. Hajnali 3-kor ütődtem ki, és ennek köszönhetően háromnegyed 8-kor a Levita kandallója előtti kanapén, magzatpózban nyöszörögve próbáltam ellenállni az engem keltegetőknek, mert az ébresztőmet nem hallottam meg.
Szerencse, hogy előző este mindent bepakoltam. Miután megértettem, hol vagyok, mennyi az idő és mi a mai program, csak le kellett nyúlnom a táskámért a kanapé mellé, fellendítettem a hátamra, és már mentem is fogat mosni.
Igen, táskában. Ne kérdezzétek.
Aztán immáron friss lehellettel eszembe jutott, hogy nem pizsamát terveztem hordani a jeles napon, úgyhogy mielőtt a portréajtó becsukódott volna és a szfinx egy hatodfokú kétismeretlenes egyenlettel nehezítette volna meg a dolgom, visszafordultam átöltözni.
A háztársaim ma reggel is sziporkáztak. Míg fel-alá masíroztam dolgom végzendő a klubhelyiségben, legalább három "Úgy nézel ki, mint aki kísértetet látott." megjegyzést, és egy "Haláli lesz!"-t kellett ellegyezgetenem.
A Levita házszelleme, A Kishölgy is be volt zsongva. Le akart kísérni a gyülekezőre, amely ötletétől a frász is kitört rajtam. Amúgy mint ember, teljesen rendben vagyok vele, de... az... életmódjával sajnos nem tudok azonosulni. Szerencsére Csengettyű látta ezt rajtam és annak ellenére, hogy ő is cukkolóim között volt, elterelte az átlátszó lény figyelmét, hogy kisurranhassak az ajtón, és megszökhessek a szellemes társaság elől. Ilyen fiatalon meghalni! Teljesen kivagyok ettől.
No, valahogy így esett, hogy fél órával a gyülekező kezdete után, de még a lejárta előtt befutottam én is a Bagolykő kapujához.
Lejelentkeztem a tanárnőnél - akit nem is ismerek, mivel nem vettem föl ezt a tantárgyat, elsősként nem is tehetném -, majd rávetettem magam a reggelire.
Egy fél diós patkóval a számban még a nap is vidámabban sütött. És hogy mit keresek itt, ha frászt kapok a szellemektől és nem is tanulom a tárgyat? Ez remek kérdés, aminek Harmat Betti a felelőse. Ahogy forgolódom, meg is pillantom a lányt az asztal túloldalán, a táskáján ülve. Nem lehetett biztos benne, hogy tényleg eljövök.
- Meglepetés! - mosolyodom el bár a gyomrom görcsben van, és intek neki a diós patkóm másik felével.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A Levita szurkolópáholya mögé kifeszített, a házunk jelképét ábrázoló ponyva alatt ülök egy laza, sötétszürke cargo nadrágban. Valószínűleg repülés lesz a vége, ehhez öltöztem. Kezd hűvös lenni, érződik, hogy jön a tél, de a fűtött páholyban elég egy pulóver. A házamét vettem fel, amelyiknek az elején kék háttéren egy L-betűn hever egy szfinx a farkát lóbálva.
A bokám összekulcsolva, a kezeim a térdeim között malmoznak. Hozhattam volna egy könyvet.
Egy ideig csak nézelődöm, aztán megragadja a tekintetemet a két piros pont, akik balra a levegőben gyakorlatoznak. Nem túl nagy érdeklődéssel figyelem őket, mivel nem sokat látok belőlük, de a maradékot elképzelem.
...Nem zavarom, zavarom, csak figyelem, Belefeledkezem, vele utazom, Nem sürgetem, nem várom, Nem bántom és nem sajnálom, Nem sajnáltatom magam, magam adom, Megadom, megadom, neki megadom magam... - motyogom, az egyik térdem a ritmust veri. Ezen a dalon dolgozom mostanában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Férfias sikoltásra azért nem vetemedem, de összerezzenek, amikor jobbról meglep Róza. El is vágják a rapszöveget.
- Hű - nem is tudom hirtelen, mit mondjak. - Egy mugli együttes száma.
Ja, nem ezt.
- Kiváló lopakodóképesség!
Furcsa, ahogy így fölém magasodik. Vagy talán nem ez a fura, hanem az annyira kék szemek. Néhány pislogás után visszafordulok a repkedő eridosokhoz, és ez nem fura, mert ő is.
- Nem olyan rég. Csak nem szeretek késni.
Róza sem késett, én vagyok mindig ott túl korán. Azt hiszem, anyám rigolyája nevelte ezt belém, de nem bánom... hiszen nem szeretek késni.
- Ó! - a jobb térdemhez kapok, az ottani zsebbe rejtettem a papírcetlit, amit neki szántam. Felpattintom a patentját, és csuklóig elmerülök, mire sikerül kitapogatnom az üzenetet. Közben megosztom a részleteket is.
- Megtaláltam, kit kell keresni a színjátszóval. Képzeld, levitás, és harmadikos... Miért nem hallottunk eddig róla?
Odanyújtom a kis papírt, rajta Ivanich Benett nevével meg a felirattal: "színjátszó-kör". Nagyon lassan írtam, hogy olvasható legyen.
- Nem ülsz le? - kérdem újra felnézve a lányra. Lehet, ő már rögtön seprűre pattanna, nekem még szükségem lenne néhány tanácsra előtte. Bár nem sok lóg ki az én pulcsim ujjából sem, kezemmel magam mellett a kényelmesnek nem mondható pad szélét markolom.
- Fázol?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy kicsit beszélek neki a bátyám jóvoltából a nyáron megismert együttesről. Ő mindig járt fesztiválokra, de idén először elég nagynak ítélt, hogy én is menjek vele. Talán igaza is volt, hogy eddig nem vitt. Az önpusztító tevékenységeiben nem vettem ugyan részt, de jó pár új magyar együttest megismertem. Az alternatívok tetszettek a legjobban, mint például a Quimby, akinek a Magam adom dalát daráltam az előbb. Nem annyira gyors, de eddig nem foglalkoztam rappel, úgyhogy néha elakadok még a versszakokban vagy elrontom a ritmust. De a gitáralap már megvan hozzá.
- Megmutatom, majd ha kész és érdekel - ajánlom fel, miután mindezt elmeséltem neki is.
Még mindig nem tudom elképzelni, ahogy Róza színpadon szerepel, hiszen leginkább kviddicsezni és tanulni látom (no meg oldalról a vetítő fényében, moziestek alkalmával). Elgondolkodtatnak az ilyen sokoldalú emberek, nem tudom, hogyan van mindenre elég idejük. Időnyerőt tudtommal nem adnak arra, ha sok a hobbid.
Kérdésére előre dőlök kicsit, úgy fixírozom a mellettem ülő arcát, államat saját vállamnak támasztva. De igazából nem látom őt: fogalmazok.
- Hát a legkíváncsibb arra, hogy hogyan élik túl az emberek a 60 kilométer per órával suhanó gurkóval való találkozást.
- De igazából azt szeretném tudni, milyen az iskolai kviddics belülről? Fontolgatom, hogy jelentkezzek, de még azt sem tudom, milyen poszton. Otthon mindig az voltam, amiből éppen hiány volt a pályán. Tanács kéne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Róza egész részletesen elmeséli, hogyan ne halj bele a gurkóütközésbe. Bár a kérdésem költői volt - mindig elintéztem a "varázslat" magyarázattal -, most engem is végigvezet a gondolatmeneten. Mi nem játszottunk igazi versenygurkókkal otthon sosem. Mák, hogy mágusok vagyunk, így nem gond egy csont beforrasztása vagy fog visszanövesztése... de azért fájdalmas!
"Szemfülesnek kell lenni és odafigyelni rájuk" - hangzik a naiv poén, horkantva felnevetek. Könnyű azt mondani! Pláne, amikor a pályán két ember pontosan azért van, hogy téged kiiktasson.
Eztán elmeséli, milyen élmény volt neki elsősként a csapatban, és hogy milyen játszani a többiekkel. Próbálom elképzelni, hogy a pályára érkező iskolatársak egy pillanat alatt átváltanak egy másik személlyé.
- De gondolom nem fajulnak a tettlegességig a nézeteltérések...? - vetem fel.
Miközben beszél, végig a száját nézem. Nem csak Rózával van így. Azt hiszem, semmi baj a hallásommal, valahogy mégis szükségem van arra, hogy az emberek száját figyeljem. Udvariasságból azért feljebb emelem olykor a tekintetem, belenézek a világosnál is világosabb kék szemekbe. Megkérdeztem egyszer Pollit, de azt mondta, nem észrevehető, hogy az emberek száját bámulom a szemük helyett. Amúgy is olyan zavarba ejtő mással farkasszemet nézni.
Csak egy pillanatra kalandozom el, ezután az engem legjobban érdeklő kérdéshez jutunk: Milyen pozícióban játszhatnék?
- Pont fogó? - tényleg meghökkenek Róza meglátásán. Ez a legfelelősségteljesebb pozíció. Legtöbbször az egész meccs azon a 150 ponton múlik. Nem biztos, hogy el tudnám viselni a nyomást. Másfelől... elég menő lenne.
- Hát az biztos, hogy terelőnek elég satnya vagyok - viccelem el. Felidézem az alkalmakat, amikor őrzőként vagy hajtóként játszottam. Nem mondanám, hogy bármelyikben különösebben sziporkáztam volna, de hát ezek nem rendszeres edzések voltak, csak alkalmankénti meccsek a tesóm haverjaival.
Felerősödik a szél. Így igazán embert próbáló repülni.
- Mennyit kell gyakorolni, hogy egyáltalán megfontolják a felvételemet? A ti csapatotok tart toborzókat, vagy folyamatos a jelentkezés? Bírod még a kérdésáradatot? - mosolygok rá bocsánatkérőn.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy kicsit megüt a megjegyzése, hogy ne aggódjak már annyira, nem nyírják ki egymást az ellenfelek - sem a pályán, sem azon kívül. Úgy tűntem, mint aki ezen görcsöl? Biztosan egy gyáva féregnek alaknak tart. Pedig tényleg nem. Mármint, az csak olyan szarkasztikus kérdés akart lenni a gurkóval. A másik meg csak érdeklődő... Mindenki tudja, hogy félek a szellemektől. Vajon anyámasszony katonájának ismernek az emberek? Vajon tényleg az vagyok?
Aggyal felfogom, hogy túl sokat tépelődöm, de mégsem tudok ellene semmit tenni - most sem. Annyira belelovalom magam ebbe a gondolatba, hogy töketlennek tűnök Róza szemében, hogy nehéz visszazökkennem.
A szél őt szembe, engem hátba kap, fellibbenti a csuklyámat. Megigazítom, méginkább a fejemre húzom, de egy rakat tincs mindig kikandikál alóla. Megzabolázhatatlan haj.
Zavaromban persze teljesen hülyén kezdek viselkedni, és ezt tudom is magamról, csak remélhetem, hogy kívülről nem tűnök annyira furának. Elsütök egy poént a satnya alkatomról, amikor meg a fogó-kvalitásomat forszírozzuk, hirtelen előre dőlök és tágra nyílt szemmel az övébe nézek.
- Mint a sasé!
Mondom, teljesen hülyén kezdek viselkedni. Megsorozom még néhány kérdéssel, de talán jobb is lesz, ha kezdek magammal valami mást, úgyhogy kapva kapok a seprűre pattanás lehetőségén. Ennél hülyébbet még reptemben sem csinálhatok magamból.
- Persze! - vágom rá, pedig a cudar idő nem sok jót ígér. Térdemre csapok, felállok és a lejáró felé veszem az irányt.
- Odalent láttam egy ládát elöl hagyva.
Onnan beszerezhetjük a labdákat, és a tárolóban láttam a gyakorló seprűket is.
- Milyen változások? - kanyarodok vissza a korábbi beszélgetéshez, és a jelenetváltással igyekszem visszapaszírozódni egyszerű önmagammá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem tudom, milyen átszerveződés lehet a kviddicsben, nem sok információ jut ki a tárgyalóikból. Mindenesetre most sem fog kiderülni számomra, mert Róza megakad a mondat közepén.
- Ez fura - közelebb állok az ajtóhoz. Vagyis inkább a lányhoz, mert éppen köztünk áll, és taszít egy újabbat a szertár bejáratán. Teljesen beszorult.
- Ühüm - egyezem bele, és elengedem a kvaffért igyekvő Rózát, fél kezem meg már a farzsebemnél jár. Előhúzom a pálcám.
- Alohomora - próbálkozom először, de előre tudom, hogy nincs értelme, mert nem a zárral van gond.
Meglököm az ajtót. Ahogy gondoltam.
Ujjaimmal pördítek egyet a pálcán. Pördítek még egyet, de csak olyan átkok jutnak eszembe, amik az ajtó jelentős részét is vinnék magukkal. Volkov nem lenne rám büszke.
- Hát oké, akkor legyünk muglik - mormolom, és hármat hátralépek. Elrugaszkodom, és futólépésben nekirontok jobb vállammal a deszkáknak.
A vártnál jobban fáj, de a tároló megadja magát.
- Siker! - kiáltok fel, de nem tudom, hallótávolságon belül van-e a lány. Kitárom a szertár ajtaját, és bal kezemmel a jobb vállamat masszírozva besétálok a gyéren megvilágított helyiségbe. Azért a repülésben nem fog akadályozni. A seprűk bal oldalt sorakoznak, rögtön felmarkolok annyit, amennyit tudok. Ismerem az iskolai seprűket, lehet, hogy nem lesz szerencsénk az elsővel.
Hét nyéllel a kezemben indulok kifelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Látszik, hogy meghökken a csokornyi seprűn, és már nyitom a szám, hogy megmagyarázzam, de mire belekezdhetnék, leesik neki is, miért hoztam ennyit.
Odanyújtom neki a zsákmányt, ő kiválaszt egyet, a maradékból pedig én is kihúzok egy szimpatikusat. Amelyiknek a legépebbnek tűnnek a farokvesszői. A többit ott hagyom a falnak támasztva egyelőre.
A kisebbik bátyám Szalamandra-Szentegyeden repülőseprű-készítést tanul egy mestertől. Most először látom meg a potenciált a szakmájában, és nekem is kedvem támad hozzá.
- Fel lehetne újítani ezeket a csoffadt tüzifákat - utolsó gondolatomat hangosan is kimondom, azzal fél lábamat átvetem a seprűn, és álltamban elrugaszkodom. Megindulok fölfelé, és meglepődve tapasztalom, hogy se jobbra, se balra nem hord a járgány. Megsarkantyúzom, és egy rövid sprint után, pár méterrel később éleset fékezek.
A fékező bűbáj megkopott, de nem annyira lomha, mint Jólsep-R 7 létére számítottam.
- Ez nem is rossz! - kiáltom át Rózának vidáman.
Együtt emelkedünk a karikák magasságába, már rég elhagytuk a ványadt seprűket. Odalent látom a két Eridonost lobogó kapucnival a pálya túloldaláról a szertár felé ballagni.
- Az első repülésemre? - utalok vissza Róza kérdésére. - Hát... lehettem vagy három éves, úgyhogy amire emlékszem, szerintem csak azért, mert a szüleim annyiszor elmesélték már. Karácsonyra kaptam egy gyerekseprűt, mert akkoriban mindenképpen repülni akartam, és a bátyámét nem bírtam el. Nagyon vicces volt, van róla fotó!
Látom magam előtt a képet, ahogy teljes hároméves erőmmel próbálom felhúzni a seprűt, ami persze meg sem mozdul.
- Szóval ahogy megkaptam az első sajátot, egész karácsony este nem akartam róla leszállni. Hisztiztem, hogy a seprűn lebegve akarom megenni az ünnepi vacsorát.
- Te emlékszel a tiédre?
Közben nyújtom a kezem a lány felé, hogy dobja a kvaffot. A szél hullámokban borzolja a hajamat, de még nem olyan erős, hogy a seprűt is dobálná.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Valahogy mindig elfelejtem, hogy Róza mugli származású. Talán mert olyan keményen tanul és olyan tehetséges, hogy a tanórákon abszolút nincs hátrányban.
Rövid ideig elnevetgélünk első repülésünk történetein, de aztán kezdődik a munka, végül is ezért jöttünk.
Nyújtom a kezem a kvaffért, de a mesterlövész nem adja olyan olcsón. Ha ki akar velem szúrni, korábban kell felkelnie!
Visszafordulok a seprűm nyeléhez, lejjebb nyomom az orrát és előre is hajolok, hogy a hulló labda útjába kerüljek. Elkapom a levegőben.
Egy rövid ideig vigyorogva pörgetem a kezemben a labdát, és visszakormányozom magam Rózával egy szintbe. Mit csináljak vele?
Végül amilyen erősen csak tudom, megküldöm felfelé, hogy egy jó magas ívben repüljön a lányhoz. Ha akarja, elébe megy, ha akarja... hát, meglátjuk, ebben a szélben az ölébe hullik-e.
Én addig is folytatom utunkat a karikák felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Második alkalommal nem nehezíti meg a dolgom, egyszerű passz következik. Elkapom a labdát, és nem vesztem közben szem elől Rózát sem, látom, ő rágyorsított, míg én a kvaffot vártam. Nincs már ötven méter a karikák és köztünk, még egy passz belefér. Hadd élje ki a hajtó-örömöket - gondolom magamban, és felgyorsítok én is.
Már emelem a kezem, hogy dobjak, amikor a seprűm kettőt rángat. Az orrára csúszom, és jobb híján Róza felé hajítom a labdát, hogy két kézzel kapaszkodhassak. Annyira előre kerülök, hogy megindulok lefelé seprűstül, és kell egy másodperc, hogy visszatornásszam magam hátra.
Szent egek! Nem volt nagyon időm megijedni. Mire eljutna a tudatomig, hogy lezuhanhatnék, már megoldottam a problémát. De azért utólag belegondolva...
Reményeim szerint Róza azóta már karikákra dobott, némileg alulról érkezem hozzá, kezemmel okét mutatok. Minden príma, csak megbokrosodott a tüzifám egy pillanatra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Leengedem a kezem. Nem dobott rá. Ezek szerint végignézte a hattyú halálát. Azzal nyugtatom magam, hogy nem készülhettem fel a seprű hirtelen hangulatingadozására. Mondjuk markolhattam volna erősebben...
Bravúros rádobást mutat be. Nem csoda, ilyenkor, őrző nélkül biztosan jó szórakozás karikára dobni. Nem nagyon sűrűn játszottam hajtót otthon, de sosem őrző nélkül. Általában engem állítottak be védeni, ha nem volt elég ember.
Nem hiszem, hogy fél óránál többet játszunk még ezután. Amikor elkezd szemerkélni az eső, akkor még nem adjuk fel, csak jobban meghúzzuk kapucnink madzagját. De amikor egyre sűrűbben esik, takarodót fújunk.
- Hát... mit tudtál meg a mai alkalomból? - kérdezem bizonytalanul Rózát, miután berohantunk a szertárba, és az eső ellen bemenkítettük a maréknyi seprűt és a labdás ládát is. Én nem sokat. Őrző nélkül megy a gólszerzés, illetve el tudom kapni a labdát, ha dobják.
- A reflexeim asszem rendben vannak.
De azt eddig is tudtam.
- Illetve a gyakorlóseprűk kiválóak és főleg megbízhatóak - nevetek fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A szótárban a tavaszi tunyulás szemelvény illusztrálására álltunk (ültünk, feküdtünk) össze. Ez a kedvenc időszakom, amikor elég egy pulcsi. Sőt, most még arra sincs szükség, olyan meleg lett hirtelen a napokban. Ledobva hever mellettem a fa tövében; hófehér, de nyugodt vagyok felőle. Tisztító bűbájok for the win!
Eddig olvastam, de ez a Kardok vihara legalább olyan száraz, mint a mágiaelmélet-órák. Ó, mondd, kit érdekel, hogy a csatába érkező huszadik csapat vezérének másodszülött fiának a kutyájának a volt gazdájának a szobalányának az előző munkáltatójának a házának a címere piros alapon ezüst gyűszű?!
Felmorrantok és félrerakom a könyvet mióta olvasom oly sokadszorra. Ha beledöglök is átverekedem magam rajta! Csak nem most.
Letépek egy fűszálat magam mellől, és nagy műgonddal tépem hosszában félbe. A háromnegyedénél elszakad. Nyeh. Inkább a pitypangokat veszem célba. Letépek egyet, kettőt, hármat és összefogom őket. Ajsa megtanított koszorút fonni belőlük tavaly ilyenkor, most felidézem, hogy is volt az.
Vajon van bűbáj a virágfonásra? - merül fel bennem a teljesen érdektelen kérdés. Feltehetném Améliának, de úgy érzem, ezzel az indokkal vétek lenne megzavarni: Ő nem a Trónok harcát olvassa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Úgy látszik, még megy a virágfonás, bár nem teljesen értem, mit kéne csinálnom a néha kiálló végekkel. Valahogy begyömöszkélem őket a szárak közé. Legjobb tudásom szerint igyekszem dúsra fonni, és amikor már kezdek türelmetlen lenni, Amélia hajához mérem a művet, de csak úgy, hogy ne zavarjam vele. Hát még vissza van legalább a harmada. Pálcámmal a letépett pitypangok csonka töveire mutatok, és elvégzem az újranövesztő bűbáj pálcaintését. Így nem kell felállni és újabb virágokat gyilkolni a koszorúért! Jó, mi?
Kötögetek, csavargatok kicsit, és újra felemelem a koszorút. Mögötte, látom, osztálytársam egyben legjobb barátom már nem olvas, hanem a könyvét ölelve maga elé mered. Akkor szoktak így nézni az emberek, amikor meghal a kedvenc szereplőjük vagy véget ér a könyvük jó sok gondolkodni valót hagyva maga után. De mivel tudom, hogy verseskötetet bújt, ezeket mind kizárhatom. Mi baj? - kérdezném, de megelőz.
Lassan leeresztem a koszorús kezem és nem tudok megszólalni. Először csak az a sügérség jut eszembe, hogy mennyire utálom, hogy Tökfejnek hívja. Túl bizalmas. Nekem egy másik "...fej" jut róla eszembe, ami tulajdonképpen szinonimája a töknek. Ha nem hökkentett volna meg így a vallomás, még el is mosolyodnék az irónián. Talán egy fintor azért jut az arcomra, nem is érzem. Aztán kijavítja a nevet, és semmivel nem lesz jobb. Érzem, ahogy tolul fel bennem valami. Mintha hányni akarnék, vagy inkább tüzet okádni. És ő még mondja, mondja...
- Hát ez szuper - morgom még egy kis hallgatás után. Ez a legjobb szó rá. Hörgöm. Fröcsögöm. Lehelem? Nem. Morgom.
- Ez aztán... - kezdem, a fejem vörös és igazán, mérhetetlenül dühösnek érzem magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ő felém fordul, engem viszont feszélyez most, hogy a szemébe nézzek. Mintha áruló lenne.
Mi a fene ütött belé?! Hogy lehet ilyen hülye? Miért nem veszi észre, hogy az a szemét csak kihasználja és jót röhög rajta a háta mögött? Egy érzéketlen barom, egy pszichopata! Annyi normális ember közül miért pont ezt a félkegyelműt választotta?
Ezt meg is mondom neki. Figyelmen kívül hagyva a mentegetőzést, belevágok.
- Annyi ember közül miért pont ő? - köpöm értetlenül. - Bárki lehetett volna, bárki.
- Mi a jó neked ebben? - kérdezem, de nem is hagyom, hogy válaszoljon, költői volt. Semmi! Az égegyadta világon semmi jó!
- Tele van a Bagolykő rendes emberekkel. Akik nem gázolnak át másokon. Miért mindig ezeknek az őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú embereknek jár a kitüntetett figyelem? Mi a büdös frász baj van az olyan normális, unalmas alakokkal, mint én?!
Hát ez kibukott. És ezzel el is száll a harag jó része. Szégyellem magam, hogy így kifakadtam. Amélián és persze a családomon kívül senkivel szemben nem engedem ezt meg magamnak. Még Bettivel sem. Mondjuk ő nem is próbált soha kihozni a sodromból. De sem ő, sem a családom nem tudja igazából, mi van velem. Utóbbiak is csak folyton nyaggatnak, de le sem szarják.
Rohadtul nem érdekel a meséje arról a gyökérről. Olyan mélyen csalódott vagyok, mintha csak engem bántott volna meg. Pedig nem erről van szó, csak látom azt, hogy milyen mazochista lépés ez. Egyszerűen nem értem. Nem. értem. meg!
Ökölbe szorítom a kezem, de azért annyira nem ragadtatom el magam, hogy vagdalkozzak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Elragadtattam magam, pedig ez igazán nem jellemző. Úgy látszik, csak ez a rellonos gyerek bír így kihozni a béketáborból. Fogalmam sincs, mi az a béketábor, anyám szokta mondogatni.
- Nem. Úgy értem... Itt most nem rólam van szó!
De, és pont én hoztam fel magamat.
- Ne tereld a témát!
Megint csak. Én voltam. De érzékelem, ahogy Amélia lerakja a problémáját és támogatóan felveszi az enyémet. És én ebbe most nem akarok belemenni. Felhúzom a térdemet, átkarolom a karjaimmal és belefúrom az arcomat az így képzett erődbe. Hallgatok egy kicsit eképpen elbújva. Egyet még nyöszörgök is, amikor megpróbálok mondani valami értelmeset.
- Itt most rád vagyunk mérgesek! - már kínomban felnevetek. Kikukucskálok rá.
- Minden vétójogommal ellenzem - komorodom el. És ezt teljesen őszintén mondom. - Nem tehetek semmit ellene. Meghallgatlak, ha szeretnéd, de nem tudok tanácsot adni. Az egész lényem tiltakozik az egész ellen. Ha azt várod, hogy boldogan éltek míg meg nem haltok - nem fog megtörténni. Erre bármilyen mérget meginnék. És szerintem őrült vagy, ha azt gondolod, ebből bármi jó kisülhet. Sajnálom.
Tényleg, őszintén sajnálom, hogy ő ezt nem látja. És hogy én ezt nem bírom megérteni. Elkap egy furcsa érzés, hogy én irányítsam Améliát. Fognám a kis zsinórokat a csuklóján és a bokáján és elsétáltatnám ebből a helyzetből. Teljesen szürreális és egy kicsit félelmetes is ez a gondolat, de tehetetlennek érzem magam másképpen, hogy kiszedjem ebből a csávából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Én csak itt mondom, mondom a mondókámat, és abszolút süket vagyok arra, hogy Amélia mit mond vagy mit érez. És amikor erre ráébredek, hirtelen még pocsékabbul kezdem érezni magamat, mint eddig. És rá vagyok dühös, mert ő nem érti és ő cseszte el ezt az egészet.
A fejemhez vágja, hogy nincs jogom megvétózni a dolgot. És igen, ezt tudom, de ahogy rám pirít, még mérgesebb leszek. Ó, ha olyan magabiztos, akkor főjön meg a levében!
Elengedem a kicsit megnyomorított pitypangokat, lehullanak mellém a földre.
A sok marhasággal, amit összehordtam, csak méginkább elszakítottam magunkat egymástól. Nem fog mesélni. Leesik, hogy nincs is talán más, akinek mesélhetett volna, és most már én sem vagyok.
Kinyitom a számat. Aztán becsukom.
Már késő lenne bármit is mondani. Hiába faggat az én bajaimról, hiába mondja, hogy a legjobb barátja vagyok. Nem így érzem.
- Hagyjuk - morgom, pedig tényleg nem ezt szeretném, csak valami vörös kukoricaszem a fejemben ilyenre szűri át az értetlenséget és bizonytalanságot és szégyent. Feltpápszkodom a fűből.
Mondanék még valamit, de tényleg nem tudok. "Majd szólj, ha felébredtél!" - ezt csak gondolom, szerencsére nem mondom ki. Magára hagyom Améliát a saját nyűgjével.
Ehh, a pulóveremet ott felejtettem. Mindegy, már nem fordulok vissza. Dühös csörtetés helyett csak bánatos cammogásra telik, mindenesetre rövid megtorpanás után folytatom az utamat a kastély felé.