A hideg levegő csípte az arcát, miközben kék csíkos sáljába próbálta temetni. Nem volt annyira hűvös, de azért kellően elég volt ahhoz, hogy kipiruljon tőle az arca. Még kesztyűt is húzott, úgy szorította magához az elnyűtt könyvet, miközben jobbjával a pálcamozdulatot gyakorolgatta. Huss és pöcc, igaz? Annyira egyszerűnek hangzik!
Felsóhajtott, miközben egy pillanatra visszanézett a távoli kastélyra. Olyan óriási és ódon volt. Hideg. Egyedül minden olyan hideg volt. Most, hogy az előkészítős társai sem voltak itt, Zalán sem jöhetett csak úgy meglátogatni őt. Pán meg... Pánt az ágya melletti ládájában kellett tartania. Mégsem rohangálhat egy plüss hippogriffel a táskájában! Tök ciki lenne. És hát. Emiatt mostanéban igen keveset szól hozzá. Talán megsértődött.
Vitte a lába előre. A kviddicspálya szélén járt, miközben jobbjával továbbra is a pálcamozdulatot próbálgatta, szemével azonban egy feljáratot keresett a lelátóra. Persze, hogy ő is csak a sima aréna kapuját találta meg először, nem pedig a nézőknek szántat. Pedig ő aztán tényleg nem akart mást, csak egy kicsit szélvédett helyre menekülni. Hisz nem is lenne olyan hideg, csak az a fránya szél ne fújna ennyire.
Összeszorította ajkait, miközben felcsillant a szeme, ahogy kiszúrta a jó húsz méterre levő bejáratot. Fürge léptekkel indult el, még pálcáját is elrakta, hogy ne legyen útba. Annyira koncentrált a célra, hogy észre sem vette a felé repülő labdát, hogy aztán puff, nagy koppanással a fejéről visszapattanva a földön landoljon.
Nekidőlt az aréna falának, majd óvatosan megrázta a fejét. Kissé kótyagosnak érezte, de nem volt vészes az ütés. Az előtte guruló labdát figyelte mozdulatlanul, míg várta, amíg visszatértek a színek a világba. Fura egy labda, meg kell mondani.