Salamon Gréta

Elsődleges álmomként szerettem volna meglévő bolthoz pálcakészítőként és eladóként tevékenykedni, vagy esetleg sajátot nyitni, ha összejön rá elég pénz. Másodsorban akartam egy bandát, így született meg a RagDollz ötlete. Nekem a hangszerekkel aligha volt problémám, negyed-vélaságomból eredendően tanulás nélkül tudtam rajtuk játszani, viszont örültem volna, ha többszemélyessé növi ki magát, ezért teleszórólapoztam az iskolát, a megfelelő engedélyekkel. Feltüntettem rajta a próbául szolgáló helyszínt amit külön kabaré volt elintézni, így viszont használhattuk a falusi könyvtár nagytermét. 150 fő befogadására volt képes és rendelkezett egy gyönyörű színpaddal. Az épület jobb alsó részében helyezkedett el, ott voltak a banda jelenlegi tagjai, engem is beleszámítva. Mindig aktívan kerestük a vállalkozó szellemeket, sose volt fix idáig, hogy ki marad a végén. A nagy fluktuáció se vette el a kedvemet, számítottam rá, hiszen idő függvénye és úgy gondoltam, jönnek majd azok, akiket őszintén érdekel az egész. Ezzel a tudattal álltam a színpad élére, mint frontember és kezdtem gitározásba. A próbáink úgy két hete kezdődtek, nagyjából ennyi ideje nem változott az összetétel se, aztán ki tudja, mit hoz a jövő! Arra gondoltam, improvizálhatnánk kicsit, így némi bemelegítést és egy rövidke cigi szünetet követően elkezdtünk valamilyen ismertebb rockzenét játszani. Egy jó kis vörös elektromos gitárral nyomtam. Általában ketten néztek minket, jelenleg még senki se volt bent, de bíztam abban, hogy esetleg csak idő kell és beindul a nap.    

Salamon Gréta

Bár látszólag elegen voltunk, nem ártott volna még pár vokalista, esetleg rézfúvós a jazz vonulat miatt, de hát ez a mi szerencsénk, így jártunk, hogy eddig senkit, egy futóférget se találtunk a suliban, aki játszana rajta. Azért még fent hagytam a szórólapokat, hátha csurran-cseppen és a jelenlegi négy fővel adtunk kiskoncertet a mai napon. Nem volt kőbe vésve meddig maradunk, mindig ameddig türelmünk és kitartásunk vitt, addig nyúztuk hangszereinket. Nem voltunk elég ismertek, hogy saját számokkal rukkoljunk elő, ezért feldolgozásokat adtunk elő. A lány, akit ekkor még nem vettem észre, a Guns 'N Roses egy igencsak népszerű zenéjére vonulhatott be. Nagyjából csak egy perc ment le belőle, amikor megpillantottam, felmosolyogtam rá a húrokból, majd letekintettem, és fél pillanat múlva tekintetem tovább is siklott a mellettem álló, rajtam kívül egyetlen gitárosra. Mindent beleadtunk, hogy lendületes, heves érzelemmel telire sikeredjen az előadás. Mosolygott, zavartalanul nézett bennünket, aztán váratlan dolog történt. Eddig csak online cikkekben olvastam őrült rajongókról, akik felléptem a színpadra kedvenc énekesükhöz, ő viszont beizzította az itteni extra felszerelést, becsatlakozott az éneklésbe. Életemben először tapasztaltam ilyet. Még meglepőbb az egészben, hogy egész jól tolta.
Azt a picsa...!
Kérdőn néztek rám a többiek, de biccentettem, hogy abba ne hagyják most! Axel Rose szerintem irigy lenne erre a Sweet Child o' mine-ra, mert enyhén érces, de meglepően kellemes női hang kísért bennünket. Én szentül hittem, hogy leköröznénk a bandáját! A szám véget ért, izzadtságcseppek gyöngyöztek homlokomon. Nagy volt a hely, zero szellőzéssel, így le kellett tenni a gitáromat, hogy hátizsákomhoz rohanva kivehessek egy zsebkendőt és letöröljem magam.
- Hali - intettem, miután sikerült összeszedni, kifújni magamat. Felegyenesedve, zsebre tett kézzel odasétáltam hozzá - Ami azt illeti, igen. Tudsz valakit, aki csatlakozna esetleg?
Óvatosan végigmértem, vigyázva, nehogy félreértse. Mondjuk azt, hogy tényleg csak végigpillantottam rajta, felmértem stílusát. Szemrevaló volt, kisugárzásilag okés.

Salamon Gréta

Az egyik tagnak úgy leesett az álla, hogy azt hittem még nyikorogni is fog, amikor egy másik az álla alá nyúlt és segített neki visszacsukni, láthatóan bejött neki a lány közvetlensége. Szerencsére jól beszélt, így félreértés nem történt részemről, de viccesebb lett volna, ha nem teszi hozzá a háttérénekesi pozíciót és csőbe húz mindannyiunkat fél perc alatt. Lehet a többségnek még rendben is lett volna, amennyiben társul a fő énekesi részen, nekem viszont kevésbé. Annyira nem vagyunk nagy banda, hogy erre szükség legyen, meg különben se terveztem egy egész hadsereggel színpadra állni!
- Tökös vagy, csak ez még kevés – biccentettem felé – Még legalább egy dalban hallanunk kéne téged is, nem csak spontán beugróként. Van esetleg most bármi dalcím a fejedben, amit el tudnánk játszani? Jelenleg, mint láthatod, nem vagyunk túl sokan, ezt is érdemes lehet számításba venni – Akadt egy dobos, szintetizátoros, egy gitáros, én mint főgitáros és persze tagok akik ilyen-olyan ok miatt nem lehettek velünk ma.
- Körülbelül két hete kezdődtek a próbák és ennyi ideje nem változott a felállás sem – válaszoltam és végignéztem a többieken – De remélem maradni fogunk most már, mert eddig jók vagyunk!
Diadalmasan ökölbe szorítottam jobb kezemet és lendületesen a levegőbe emeltem.
- Ja öööh, izé… Nem mutatkoztam még be, ugye? Az oké, hogy láttál már, de meg kell adni a módját! Szóval! – csaptam össze két kezem és megigazítottam a ruhám mindenütt, hogy ne legyen olyan gyűrött – Én vagyok Stephen Zimmermann, a Levita-ház elsős mestertanonca és karizmatikus kabaláája--, a többiek meg az előbb bemutatkoztak már neked. Arcról megvagy, névről annyira neeem. Lilinek hívnak, nem? És talán az Eridonba jársz. Huh.

Salamon Gréta

Dicséretem nem éppen úgy sikerült, mint terveztem, az a mosoly nem volt meggyőző, de valamit elértem legalább. Hamar túllendülve a helyzeten, kihívás elé állítottam a kinézetre kb. velem egyidős ifjoncot. Ha volt mötyörője, akkor nem félt megmutatni magát, már pedig kíváncsiságom egyre nőtt, hiszen hosszú idő után ő a következő érdeklődő a bandám iránt. Próbáltam nem nyomasztani őt és visszafogottan, a helyén kezelni a belső dolgaimat, a végén még elszalad.
- Ja, egyik kedvencem! - félmosolyt engedtem meg magamnak. Ritmusra bólogattam, mikor belekezdett a számba. Jónak tűnt.
- Hmm, meghallgatnék még tőled egy >>Sweet but Psychot, Ava Maxtől<<, bevállalod? - kérdeztem mosolyogva, leheletnyi játékossággal hangomban. Amennyiben belement, csöndre intettem a gitárost és helyette én kezdtem pengetésbe.

Salamon Gréta

Zenész társaim visszafogottan hallgatták a lány első énekét. Az egyik tag volt egyedül olyan merész, hogy bólogatós blöki módjára ritmusra mozgatta fejét, viszont nem sokkal később valaki bele is huhogott a műsorba, tapsolt közben, és azután is, hogy az ismeretlen végzett. Sajnos a neve még mindig nem rémlett egészen, úgyhogy ha ez így ment tovább, akkor már kiötlöttem, Samanthanak fogom hívni.
- Persze, máris - kérésének eleget téve belepengettem a szám refrénjébe, miközben arcát méregettem. Ha kellett még segítség, kicsit bele is énekeltem a refrénbe, karcos hangommal. Szerencsére szólt, hogy így okés lesz, meg a teljes szöveg nem volt meg neki, annyi baj legyen. Lazán legyintettem.
- Inkább a hang a lényeg. Hogyha segít és éppen tudsz improvizálni, saját dalszöveget is nyomathatsz - Most már nem bírtam ki vigyorgás nélkül. Nehéz lehetett leolvasni arcomat, viszont apró gesztusaim így is sokat mondhattak. Jobb kedvem lett a lány előadásmódjától a nap elejéhez képest, akkor nyomottabbul éreztem magam.
Hamarosan rázendített, én pedig úgy váltottam az akkordokat, mint még ez előtt soha! Kitört a bulikor közöttünk, mindenki a fejét rázogatva táncolni kezdett, mintha ez lenne életük rock koncertje, pedig ez a dal relatíve nem gyorsaságáról ismert. Néhol a lány úgy tűnt, hogy kiesett a tempóból, bár ez inkább akkor mutatkozott meg, mikor egyik, favágó inget viselő emo társam odarakta a lány elé a kottát. Érzékeltem zavarát, amire csak azután reflektáltam, hogy végeztünk. Mindenki tapsolt, kivételesen még én is beálltam a sorba.
- Szerintem se rossz! - feleltem harsányan, mire a taps abbamaradt. Mindannyian vigyorogtunk a tagokkal, magamat is beleszámítva. Könnyed, vidám légkör uralkodott a teremben.
- Hát, ifjú tanítvány... - Úgy döntöttem, kicsit beijesztem, elkomorodott arccal ingattam fejemet. Viszont ott volt bennem, hogy marha nehezen tartottam vissza a vigyorgást, és végül a kezdeti komoly színjátékomban elnevettem magam.
- Fel vagy véve! ... Két hetente próbálunk, neked ez megfelel? - érdeklődtem.

Salamon Gréta


Annyiszor ismételtük át a lánnyal a dallamot, ahányszor csak szükségét érezte. Szerencsére hamar ráérzett a ritmusra, és ezzel a kis részlettel is alaposan feldobtuk mindenki napját.
- Aaaz igen, nem jutott eszembe a szó - kacagtam, utána pedig nem tehettem róla, arcát látva ez még harsányabb lett, de így is igyekeztem visszafogni magam. Éreztem egy láthatatlan határt, amin túl megbántottam volna őt.
- Köszönöm szépen - vigyorogtam tovább, majd amint kezet nyújtott, ráfogtam az enyémmel, nagyjából ugyanolyan erővel és határozottan megráztam - Semmi gond, nem haragszom.
Persze lehet nekem kellett volna elnézést kérni, de nem láttam úgy, hogy ezt tényleg meg kéne venni, a viccek nem azért léteznek. Helyette elhúztam a kezem, kiöltöttem rá nyelvem, ha már belém boxolt, ennyi kijárt. Különben tetszett a játékossága, a nyelvmutogatást vehette egy fajta válasznak is erre.
- Örvendek. Én Stephen Zimmermann, de másoknak csak--.
- Züm-Züm!! - vágott közbe röhögve az egyik tag, aztán hasát fogva hahotázott tovább. Ha a tekintetem kővé dermeszthetne másokat, a srác már kőpor lenne, de hát sajnos be kellett érnem átható kékjeimmel, amivel késként keresztüldöfve elhallgatttam nagyon hamar, mielőtt megfullad itt nekem. Lehetett viccelődni a nevemmel,csak a Zümm-Zümm valahogy unalmas már, sokan hívtak így a suliban. Öt év alatt mindenféle szar ragad itt az emberre. A legjobb amit kaptam talán, az egyik Hollósitól volt, ő Zimm-Zimmezett, picit egyedibb név. Volt aki "Nagy Fehér Istenezett", na az a háztárs se volt egészen normális, de annál nagyobb könyvmoly.
Bocsánatkérőn tekintettem Grétára, nem kicsit elkanyarodtunk attól, hogy éppenséggel belement a kéthetes próbákba.
- Bocs, nem pont idő, inkább anyagiak miatt van így - húztam a számat - Nem vagyunk csöves* gazdagok és még így is, hogy megosztjuk egymás közt a díjat, épp nem olcsó a bérlés. Ezek itt fejenként képesek 10 galleont elkérni, csak azt felejtik el, hogy kis banda vagyunk még.
Összevont szemöldökkel a távolba révedtem, hangot adva mérgemnek. Ha egyedül rajtunk múlt volna, hetente lennének itt próbák.
- Na mindegy. - sóhajtottam lemondóan.
- Szerintem együnk té'lleg - szólt közbe egy alacsony, szemüveges tag. Grétánál is alacsonyabb volt, ő dobta oda neki a kottát korábban. Körbetekintett a helyiségben, újdonsült tagunkon át, s végül tekintete megakadt rajtam, mint bandavezéren.
- Ja skacok, pakoljunk. Tipli van - biccentettem a kijárat felé - Szép munka volt a mai is! Jövő hét után már Grétát is várjuk, ja és még valami!
Lepillantottam a sötét hajú lánykára.
- A 10 galleonos összeg rád is vonatkozna, de erre felé az a szokás, hogy nyilván ha nem olyan a helyzet, akkor megoldjuk máshogy. Ne fájjon most a fejed miatta.
Ez a fiatal rockkos kölke hegyibeszéd valahogy még most is furcsa volt számomra. Nem tudom mennyit sikerült átvennem abból, ahogy a többiek beszéltek, valamit viszont jól csinálhattam, ugyanis úgy tűnt, hogy végre szereztünk magunknak egy vokalistát. Mindannyian összeszedtük a cókmókunkat, aztán készen álltunk bulizni egy jót.

*A Szívem itt cső gazdagra gondol, de szótévesztő a svéd anyanyelv miatt.

//Köszönöm szépen a játékot! :3//

Kállai Lénárd

A magyarországi piacokat sokan szeretik, mert olcsón lehet a rengeteg régi vacak között valódi kincsekre bukkanni. Sosem voltam az a vásárolgatós típus, de állítólag vannak könyvstandok is. Nem lehetek szívtelen! Tartanom kell magamat a családi hagyományokhoz és ha van könyv, meg kell menteni! Anyám ritka idióta és szerencsétlen példány. Máig megvetem. Viszont furcsamód ragaszkodott mindig is a könyveihez. Ha bármikor is hozzányúltam egyhez, már repült az a bizonyos papucs. A sok szitok szó.Ami másnak beteges ragaszkodás, neki valódi szeretet volt. Az ő szeretete különös. Valami, ami belőle nekem nem jutott attól a nőtől, de hagyjuk is. Elkerülök egy jókora pocsolyát bal oldalt és leállok nézelődni az egyik standnál ami megfelel szerény feltételemnek. Találok régi lexikonokat, egy-két ifjúsági regényt. Etnikai kisebbség árulja, jó... terebélyes hölgyemény. Kedves mosolyú. Sok bogarászás után boldogan megyek tovább új szerzeményeimmel. Találtam csillagászati lexikont, útikalauzt Uppsalához meg két "kötelező olvasmányt". Kíváncsi vagyok, hogy miért mondják A kis hercegre, hogy nehéz. Ki is kölcsönözhetném, de az nem olyan. Ezekkel a gondolatokkal elmegyek valami bolt előtt és megpillantok egy kölyköt, víz foltos zsebbel. Egyelőre probslom figyelmen kívül hagyni, de az a folt elég nagy. Ennek se nagyon mondták, hogy ne pakolja a hűtőből frissen kivett üdítőt a zsebébe, vagy mi? Igazából az egész gyerek hidegen hagy. Nem az én fiam. El akarok menni mellette, de úgy látom, hogy még csak körbe se néz. Halad bakker, mint vak ló a világba.
- Várjunk csak... - suttogok és megindulok utána. Az előkészítőben töltött büntetőmunkám miatt ismerem. Egyelőre meg nem szólalok, csak csendben követni kezdem. Kíváncsivá tesz, hogy hová tart. Fél szemmel Hubát vagy más felügyelő tanárt keresek. Egyelőre azonban nem találok.

Kállai Lénárd

Bele se gondolok épp, mennyire ijesztő látványt nyújthatok egy gyereknek. Korábbi izmosabb alakom kissé soványabb az utóbbi hónapokban beköszönő történéseknek hála. Többségét magamnak okoztam a sok stresszeléssel. Még hogy a stressznek nincsen fizikai kivetülése. Fenéket nem! Ennek következtében kicsit lógnak rajtam a ruháim, bőrdzsekimet ideértve. Szemeim alatt sötét táskák ülnek, de nem olyan drasztikusan, mintha arcon csaptak volna ököllel. Sok hozzám hasonló hangszínnel rendelkező egyén futkos körülöttünk egyébként, így sok mindenkit lehet hallani, de annyira nem lényeges. A srác legalább úgy didereg, mintha bántani akarnám. Nos, büntetőmunkám alatt sokat jártam az előkészítőbe, vele is éppenséggel összefutottam párszor, a sztoriját már nem ismerem. Első kérdését elengedem fülem mellett, inkább egy riadt őz hangjára emlékeztet, mintsem emberi beszédre.
- Ezt én is kérdezhetném, fiatalember! - vonom össze szemöldökömet, karba tett kézzel. Hangosan rázkódik rajta az a papírzacskó amit megtöltöttem a piacoshölgy könyveivel - Neked az előkészítőben lenne a helyed alapvetően. Ki a kísérőtanárod?
Forgatom fejemet, viszont éppenséggel továbbra se látok ismerős felnőttet, ez meg itt császkál, mint aki egy átlagos napját tölti a falusiak közt. Talán mondjuk van esze és a többi idiótával ellentétben értelmesebb dolgokra költi a pénzt, mintsem cigarettára, de attól még... Na meg az a folt a gatyája bal oldalán... Nem tudom mit tett oda, de a folt egyre jobban megközelíti azt a helyet ahol nem lenne illendő. A végén úgy fog festeni, mint aki épp a nyílt utcán végezte a dolgát valamiféle traumatikus esemény hatására.
- Bocs, már nem azért, de mit raktál a bal zsebedbe? Hamarosan szétázik a gatyád, ha így folytatod - vakarom tarkómat zavaromban. Azt hiszem még el is pirulok. Nem értek a kölykökhöz és fingom sincs, hogy keveredhetek ilyen szituba. Legutóbb pöcs voltam és kiröhögtem Venantot érte, de elismerésem nagyon is őszinte az irányába. Hogy ennyire elkötelezetten tanár szeretne lenni. Affinitása is több van hozzá, mint nekem....! Ebből a szempontból én inkább az elvont kategóriába tartozom.

Kállai Lénárd

- Aaahaaa... - bólintok nagyot, kínos lassúsággal. Nekem meg tollas a hátam! A többire nem reagálok, csak hallgatom, a közben előkerülő zenelejátszót vizslatva. Láttam már jobb állapotban lévőt, de az övé még viszonylag egy darabban megúszta. Csak a felső burkolat tört szét elég komolyan. Ez nem feltétlen a fiú műve, inkább azoké a gyáraké, akik olcsó anyaggal hajlandóak dolgozni. Most mit csináljak vele? Venant mit tenne? Ő is, én is voltunk gyerekek. Egyik lábamról a másikra helyezem a súlyt, azt elemezvén, hogy mégis mennyire tosszam le a kölyköt a hülye cselekedetéért, végül egy erőteljes sóhajjal le is zárom magamban ezt a gondolatfonalat. Ha ráripakodok itt, még miattam kap infarktust.
- Előbb add át azt a zenelejátszót, hadd vizsgáljam meg neked közelebbről - mosolygok biztatóan, ezután felé is nyújtom jobbomat. A könyves zacskót addig kényelmesen átteszem a bal karomra. Voltam már gyerek, az a hozzá hasonló fajta. Sose szöktem el, mert nem volt hova mennem. Csak a zenébe menekültem, azt meg meg tudom érteni. Egy jól megírt darab sok mindenen átsegít. Ha tudnád, mennyi szakításon vagyok túl, meg még egyébként képzelt szerelmen is. Azt hittem szeret a másik, aztán képzeld! Nem úgy volt. Ha bízik bennem eléggé, akkor előkerül a papírzacskóból a ciprusfapálcám, amivel megpróbálnám kihajtani a vizet a készülékből. Egy reparot is megnéznék rajta.
- Kétlem, hogy így elengednének - Pont azok, akik biztonságról és felelősségről papolnak, nem hiszem, hogy kinyitják a kaput, és elengedik a gyerekeket, mint a csirkéket. "Tessék, menjé'!" Felszegett állal pillantok le a fiúra. Éppen csak nyomatékosítani akarom, mennyire átlátok a szitáján - Bemószerolni viszont nem foglak.
Majd ő szépen elmondja a kis szájával, mit tett. El fogom majd kísérni és végignézni mindazt, de egyelőre még állok vele szemben. Nem égbe kiáltó bűnt követett el... Hogyha előttem lenne egy tanár és ezért komolyabban megráncigálná, akkor felszólalnék. Persze valamilyen büntetést még megérdemel, mondjuk mossa csak fel az egész előkészítőt egy héten át, hisz felelősséget kell tanulnia és vállalnia a tettéért. De nem markolnék a karjába olyan erővel, hogy tiszta kék legyen, és azzal az ósdi kukoricaszemen térdelős kínzással se megyünk sokra az ő esetében.

Kállai Lénárd

Átveszem tőle a lejátszót, amiből legalább úgy folyik a víz, mint a repedt kancsóból. Átfut az agyamon, hogy én biztosan nem tettem volna a gatyámba.
- Mit szólnál ahhoz, ha megpróbálnám rendbe hozni? - emelem meg orra előtt a készüléket, hogy értse mit szeretnék. Amolyan udvarias engedélykérés, hiszen, én legalábbis, nem örülnék neki, ha szó nélkül esnének neki a kedvenc kütyümnek. Kissé el is mélázok, van-e nekem olyanom, de hamar rájövök, hogy nincs. A gitáromat imádom, az viszont egy hagyományos, akusztikus darab és azzal csinálod, mintsem hallgatod a dalt. Mielőtt bármibe belemennék, Evaporest alkalmazok pálcámmal a fiú nadrágján éktelenkedő foltra bökve. Legalább nézzen már ki valahogy, ne úgy, mint aki becsinált tőlem az út közepén.
Aztán ha nincs ellenére, akkor ugyanígy megoldható a folyadék eltűntetés a lejátszó belsejéből, Reparoval pedig helyre tudnám állítani annyira, hogy ne legyen darabokban. Ha meg nagyon nem akarja, simán végigmérem a cuccot és visszaadom, nekem aztán édes mindegy ki nyúlkál még hozzá vagy bele, úgy se én leszek az, aki rúnát rak rá. A segítő szándék megvan.
- Ennyire mehetnéked van? - vigyorodom el. Érezné Lénárd, hogy nincs választása? Hmm, jól sejti, okosabb, mint a legtöbb idióta a kastélyban. Vállára rakom két kezem, majd elfordítom finoman a menetiránynak megfelelően. Aztán elengedem.
- Mutatom az utat. Itt először is befordulunk jobbra, fel egyenesen, ennél a standnál balra és végig az úton - magyarázom, hogy hogyan juthat ki a piacról, szorosan mellette maradva - Figyelni kell arra, hogy a standok helye mindig változik, szóval egy héttel később simán másik árus mellett mész majd el.
Lassan magunk mögött hagyjuk a tömeget. Akkor fellélegzem kissé és megkönnyebbülve elrakom a pálcámat a könyves szatyorba.
- Máskor legyen eszed és ne gyere ki egyedül. Nem a felfedezővágyaddal van baj, hanem hogy simán elrabolhatnak.
Nekem pár pillanat és simán a hónom alá kapnám. Na már most elfutni nem tudnék nyomtalan, mivel nem varázslócsempésznek készülök.

Kállai Lénárd

Egy kis Reparo az egybetartásért, hozzá Evapores ízelítőnek a folyadékeltüntetésért és voila! Ezzel olyan, mintha egy nagyon rossz főzőműsor hangulata kerülne felvezetésre. Végre újra egyben van a lejátszó és ha megdöntöm, akkor nem áll neki folyni a víz belőle úgy, mint amikor egyszer túldöntöttem a tejes dobozt és a müzli helyett az asztalra is ment. Hey! Nem lehet rám panasz a háztársaim között, tejben fürösztöm a népet. Tudjátok egyébként, hogy én hányszor tettem tönkre az enyémet? Úristen. Ráfordultam alvás közben, volt hogy az árvaházi csajok közül vitték el és törték szét húskloffolóval… Sok évnyi kimondatlan tortúra volt ez a szívemnek, főleg mert magamnak kellett megoldás után kutatni. Szóval most már mondhatni ez nekem rutin. Na, okostelefont vagy laptopot azért már nem tudnék vállalni.
- Kész is. Jobb, mint új korában! - vigyorgom - Annyi, hogy az alján ott a jel, amiből tudom, hogy rúnáztattad. Eeeeeeeeeh. Az a rúna már nem fog működni, addig zenét se fogsz tudni vele hallgatni, és ebben az egyben nem tudok segíteni. Szóóóval ha ismered azt aki eredetileg csinálta, érdemesebb lenne őt megkérni rá, hogy rúnázza fel újra.
Átnyújtom az eszközt, elteheti a frissen "vasalt" gatyájába, amit igazából csak foltmentesítek, mert Merlinre…! Körbe is nézek, de nem fedezek fel ismerős arcokat, aki körbepletykálná, hogy miattam csinálta össze magát egy kissrác az előkészítőből.
- Elég türelmetlennek tűnsz, azért - Arra próbálok kilyukadni hogy jelenleg egy hajszál választja el attól, hogy egy toporgó kislányhoz hasonlítsam. Meg is unom kicsit a stílusát - Nevetés helyett inkább magadra figyelj.
Nem biztos, hogy más… Áááh sőt, biztos vagyok benne, hogy mástól nem fog praktikus tanácsokat kapni. Legyél türelmetlen/boldog/szomorú = add át magad az érzéseidnek. Nevess de légy résen = sose tudhatod mikor vagy biztonságban, teljesen nem szabad a védfalainkat leengedni. Ezek kimondatlan szabályok az életben.
- Ha rám hallgatsz kölyök, próbálkozz bejutni jutalom kirándulásokra. Biztosan a faluba is szerveznek - eszembe jut az a vakarcs, aki bejött a pálcaboltba autogrammot kérni tőlem. Vajon vele mi lehet? - Ha rossz irányba fordultál volna, akkor csak pár utca innen a Pramberger. Kijut az embernek mindenféle rosszból arrafelé, amit a hírekben hallani.
Én nem vagyok annyira bizakodó, mint ő. Inkább realista. Aki egyszer elszökött, máskor is el fog, mert a szájában érzi a szabadság ízét és megbolondítja őt. Remélem máskor észnél lesz és óvatosságra tanítják.
- Japp, menj csak kölyök! Itt leszek mögötted.
Azzal visszakísérem. Nyugodtan, eseménytelenül telnek a továbbiak. Én leginkább csöndbe burkolózom. Az előkészítőben az egyik nevelőnél eltörik a mécses de tök jól kezeli. Nem oszt neki pofont amiért elszökött, nincs kiabálás. Bakker, nehogy már: itt emberként kezelik a gyereket is! Kicsit úgy érzem most, hogy helyrejön a lelkem. Nem tehetek róla, oké? Még én is elérzékenyülök attól, ha valaki hazatalál. Egy laza intéssel búcsúzom, aztán "haza" megyek szintén, mintha mindig is az elveszett gyerekek védangyalának esküdtem volna fel (nem). Remélem sose lesz kölyköm, különben lenne plusz egy ember, akiért szétaggódnám magam.