Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Falnak vetett háttal hunyom be a szemem, és magamban fohászkodom az égiekhez, hogy vége legyen. A sípoló hang, mely oly gyakran a kilélegzéseim kísérője, most is jelen van, én már megszoktam, de társaságban nyilván zavaró lenne. A táskám tompa puffanással éri el a földet, ahogy a mellkasomat szorítom.
~ Élek, lélegzem, fáj. Élek, lélegzem, fáj. Élek, lélegzem, fáj. Egy kicsit még pumpálj, kérlek. ~
Tudom, hogy vigyáznom kell, hogy nem szabad túlerőltettem, és bár dombról lefelé jöttem, mégis siettem. Nem szabad sietnem, de nincs időm. Mostanra anya nem csak azt fedezhette fel, hogy elvettem a sminkjeit - nyilván az ember nem akar úgy kinézni a nagy találkozásnál, mint aki haldoklik -, de azt is, hogy már nem vagyok a szobámban. Nem talál majd a kertben, és nem talál a konyhában sem. Nyelek egy mélyebbet, ahogy ráveszem magam, hogy az összeszorított szemeimet újra kinyissam. Az emberek érdekes lények, mert nem számít semmit, hogy becsukod-e a szemed, vagy sem. A fájdalom ott lesz. A fájdalom jelen van. Érzem, ahogy még most is remegek, de nincs időm. Emma, a lány, aki azért van, hogy beszélgessen velem, már biztos anya villogó szemeinek kereszttüzében van. Nem szóltam neki, nem szólhattam neki, mert nekem látnom kell őt. Látnom kell a bátyám.
Kitekintek a hatalmas, robosztus épület árnyékából, figyelem az embereket, akik az utcán élik a mindennapi életüket. Nekik nem jelent semmit ami körülveszi őket. Gyerekzsivaly, és számos illat a levegőben. Ma valahol túlfűszerezett csirkét kínálnak. Ő még nincs itt. Remélem a lány, akit megkérdeztem, nem hazudott arról, hogy ma ide jön. Nem vett számításba, nem gondolt potenciális ellenfélnek, és ez látszott is az arcán, de azért persze szóban is a tudtomra adta: A gülüszemű lányoknak nincs esélye Brightmore-nál.
Gülüszemű… beteg. Sosem tekintettem kifogásként a betegségeimre, sosem mondtam azt, hogy bezzeg, ha nem lennék beteg, akkor modell is lehetnék. Vagy, hogy bezzeg, ha nem lennék beteg, akkor hegymászással tölteném a szabadidőmet. Egyrészt, ez nem igaz, másrészt az én helyzetemben az ember annak örülne a leginkább, ha egészséges lenne, vagy, ha egyáltalán csak lenne ideje. Az orvosok a múltkor a leleteim felett túl sok időt töltöttek, és a végén anya egy új ruhát vett nekem. Gondolom, tudni akarta a méretemet a temetéshez, és azt, hogy mi állna a jobban, ha rövidebb vagy hosszabb ruhában küld a túlvilágra. Nem járok emberek közé, nem engedték soha, de azért az ilyen összefüggéseket felismerem. Ezért is vagyok most itt. Ezért leselkedem egy fiú után, akinek nem jönnek be a “gülüszemű lányok”. Mi van, ha én sem tetszem neki? Mi van, ha azt mondja, egy ilyen testvérre neki nincs szüksége? Fogalmam sincs, hogy milyen a testvérem, hiszen egész életemben egy elsötétített üvegen át néztem őt a kertben. Vágytam rá, hogy labdázzunk, hogy sikítva szaladjak előle, miközben kerget. Látni akartam, ahogy iskolába indul, hogy irigykedve azt mondhassam, én is akarom.
A tekintete egy pillanat alatt fúródik az enyémbe, észre se veszem, hogy megérkezett, csak, amikor rám néz. A szívem amúgy sem éli a fénykorát, most mégis, olyan hevesen kezd el verni, hogy érzem, ez az utolsó kör kezdete. Egyetlen, hosszú pillanat, és én tudom, hogy ő az. Testvérek vagyunk, hozzá tartozom. Riadtan húzódom vissza a fal biztos árnyékába, és az ajkaimat összepréselve várom az enyhülését. Hányingerem van, érzem, hogy ver a víz, remegnek a lábaim. Eljöttem idáig, nem szaladtam, nem siettem, pedig rohanni akartam. Szaladni. Mire észbe kapok, a lábaim gyors egymásutánban érintik a földet, de csak pillanatokra, és most kivételesen valóban nem számít semmi, csak az, hogy megérinthessem őt. Hátulról ölelem át, nem zavar, hogy sípolok, ahogy egyszerre próbálom szabályozni a szívem és megjegyezni minden új benyomást, ami ér. Emlékezni akarok. Emlékezni az illatára, a kölnire, a dohányszagra. Emlékezni arra, hogy a kabátja mennyire puha, hogy átéri a kezem a derekát, hogy magas és magabiztos. Minden, ami én nem vagyok. Csak egy pillanatot akarok vele, mielőtt vége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az illata nem olyan, mint amilyennek elképzeltem. Citrusosabbat gondoltam, ehhez képest nagyon hasonlít apáéra. Keserédes az élmény, hiszen egyszerre érzek bűntudatot azért, mert megszöktem otthonról - mostanra már biztos riadóztattak mindenkit, hogy kapjanak el -, és érzek földöntúli boldogságot, amiért fizikai kapcsolatot alakíthatok ki a testvéremmel. Fizikaibbat, mint akkor, régen. Nem zavar az sem, ha itt és most vége van, mert megtörtént, megérinthettem őt. A fejem felemelve nézek rá zöldjeimmel, és szeretnék valami értelmeset is mondani, de nem tudok. Nekem kell egy kis idő az után, hogy ilyen nagyon megerőltettem magam, ahhoz, hogy szólni tudjak. Meg akarom érinteni az arcát, hidat képezni a csendbe. A karomat felemelem, ő viszont ellép addigra, csak nézem, ahogy elindul, és hirtelen mérges leszek rá, amiért megpróbál lerázni. Ennyi volna? Hogy ő nem a megfelelő fiú?
- Denis Albert Brightmore, április hatodikán születtél, Londonban. A szüleid Lionel és Daisy Brightmore.
Hirtelen elmondok olyan információkat, amiket igazából bárki tudhat, aki mondjuk egy idős vele, vagy hallotta már. Gondolom az ilyenek nem titkosak, csak nem tudom, hogy mi mással állíthatnám meg. Azt nem tartom jó válasznak, hogy én tudom, hogy a jó embert ölelgetem.
- Ha nem te vagy, akkor vagy csak a rossz fiú.
De tudom, hogy nem ő. Egy ablakon át láttam, ahogy felnő, ahogy ott él tőlem karnyújtásnyira, és egyszer még arra is volt lehetőségem, hogy egyszerre legyünk az udvaron, sőt!
- Egyszer visszarúgtam a labdádat. Egy piros, pöttyös labda, amit összefirkáltál egy fekete tollal.
Ahogy kimondom, zavarba jövök, mert ezt biztos nagyon nagy butaságnak gondolja tőlem ő nem volt lekorlátozva, biztos számos intenzív élmény érte, és olyanok, hogy egy labda visszagurult hozzá, nem számítanak. Valószínűleg nekem sem számítana. Kicsit lehorgasztom a fejem, ostobának érzem magam, fogalmam sincs, hogy miként is lehetne ezt. Nem terveztem el, csak volt egy kínálkozó alkalom, és én eljöttem, és hiába utaztam sokat, fogalmam sincs, hogy mondhatnám el neki. Ez nem olyan dolog, amit az ember csak így kijelent hirtelen. Csak nézem őt kétségbeesetten, és nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, így kicsúszik a számon az, amire a leginkább vágyom:
- Nagyon szeretnélek megismerni és egy kis időt eltölteni veled, mert hamarosan el kell mennem. Szeretném, ha adnál nekem egy kis időt.
Csak abban reménykedek, hogy nem nevet majd ki emiatt, hogy nem néz majd ostobának és hagy itt tényleg. Nagyon fáj a szívem, össze-vissza ver, és érzem, hogy izzadok. Eddig csak a felmelegedett bőrömet éreztem, de most már biztos, hogy a homlokom is gyönygyözik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nézem őt, miközben beszélek, és kattog az agyam, azon, hogyan is mondhatnám ki neki. Itt vagyok. Most még itt. Szilárdan állok a földön, lélegzem, élek. Még élek. De egy nap majd - előbb, mint ahogy annak lennie kellene - egy utolsó lélegzetvétel jön, és vége. Elengedek mindent, ami bennem van. Ő pedig, tovább éli az életét. Kérdés, hogy hogyan.
Van-e jogom megbolygatni azt a törékeny egyensúlyt, amit a szüleink felépítettek. Védték őt, védtek engem. Tudom, hogy az védelem volt. De sosem adtak esélyt, sosem volt lehetőségünk kipróbálni, hogy milyen testvérek lehetnénk. Ő kint játszott, én néztem őt, és ha egyszer-egyszer fel is pillantott az ablakomba, nem látott. Nem láthatott. Szellem voltam. Szellem vagyok. Van-e joga valakinek, megváltoztatni a másik életét, tudva, hogy csak káoszt hagy maga után? Nem. Nincs jogom. Zavartan lehorgasztom a fejem, próbálok okot találni arra, hogy miért kéne megismernie.
Mert elválasztottak minket. Valóban, de melyik gyermek érdemli meg, hogy rettegjen attól, hogy ha fogócskáznak, abba a másik belehal? Egyetlen labda visszarúgása miatt megállt a szívem, és mégis, ez a legkedvesebb emlékem. Ezért vagyok itt, hogy ne egy pillanatnyi vég legyen az, amit majd látok a végén.
Mi lesz, ha én elmegyek és ő itt marad? Az egész családomat a feje tetejére állítom azzal, hogy egyszer azt akartam tenni, amit csak akarok, csak mert tudom, hogy az eredményeim nem a legjobbak? Hiszen, tizenhárom éve vége kellett volna hogy legyen. Aztán nyolc éve. Valahogy folyton elkerült a dolog. Már tudom, hogy miért. Azért küzdöttem, ellentmondva a törvényeknek, hogy emlék legyek. Egy kellemes emlék. Egy olyan emlék, ami nem fáj, hanem mosolyt csal a másik arcára. És egy nap, amikor észreveszi a nevem a márványon, emlékezzen egy hasonló nevű lányra, akinek adott egy esélyt.
- Kérlek, adj egy percet. Utána eldöntheted, hogy felkeltettem-e az érdeklődésedet vagy sem, és inkább továbbsétálsz.
Miközben beszélek, a kezeimet magam előtt összeteszem könyörgőn, és remélem, hogy tényleg megadja nekem azt az egyetlen percet. Próbálok nem nevetségessé válni előtte, és remélem, hogy ha mégis megmosolyogja ezt, nem gúnyosan. Egyetlen percem van.
- A nevem Annie, a szüleim nagyon szeretnek úgy második neveket adni, hogy az különleges legyen. Én is áprilisban születtem, mint te. Egy kis kastélyban élek, ezért gyerekként mindig hercegnőnek képzeltem magam, de én nem a hercegeknek, hanem a sárkányoknak drukkoltam. Az a hobbim, hogy meséket írok, jó lenne, ha egyszer valaki megtalálná és kiadná őket. Nem használhatok kettőnél több bonyolult varázslatot, mert elájulok. Komolyan. Egyszer állal előre estem le egy lépcsőn, azóta van egy hegem az államon. Imádom a zöldborsót és a gránátalmát, szerintem nagyon mókás ételek. A kedvenc virágom a cseresznyevirág, ha bármi lehetnék, gésa lennék, mert ők gyönyörűek. Fülbevalómániás vagyok. Képes vagyok egy nap alatt három könyvet kiolvasni, ha azok hossza nem haladja meg az ezernyolcszáz oldalt. Nem is vagyok annyira izgalmas és még maradt hat másodpercem.
Hülyeség volt mindezt egy levegővétellel elmondani, sosem beszéltem szerintem még ennyit és ilyen gyorsan, de még maradt annyira időm, hogy egy mosolyt is beszuszakoljak. Most viszont rajta áll, hogy mit dönt, és meg fogom érteni azt is, ha inkább elsétál. Nem sok mindennel tudtam előállni, de hát ez is több, mint amit hittem magamról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A kérdése váratlanul ér, mert nem hittem volna, hogy éppen ez fogja érdekelni. Logikus, persze, hiszen csak ezt nem fejetettem ki neki. Nem véletlenül. Az utolsó pillanatban meghátráltam, és most sem vagyok benne biztos, hogy el kellene mondanom.
- Annie.
Felelek csendesen, érzem, ahogy a hangom megremeg. Ez nem hazugság, hiszen Annie vagyok. Ez a nevem. Csak ő éppen nem erre kíváncsi. Ő azt akartja tudni, hogy miért ő és miért most, miért itt. Mert egy orvos szájáról leolvastam, hogy rosszabbodott az állapotom, szóval összepakoltam egy táskába, elszöktem otthonról, hogy elmondjam, élek, és, hogy elmondjam, azért mondtam el, hogy élek, mert meg fogok halni. Annyira önző vagyok! Erre eddig rá sem jöttem, csak most, ahogy nézem őt, csak most tudatosul benne, hogy ezt nem szabad tennem. Nem tehetem tönkre az életét.
- Nagyon fontos volt, hogy találkozzak veled. Én nem akarok rosszat neked, csak egy kis időt veled tölteni, mielőtt továbbindulok.
Próbálok nyugodtan beszélni, a szemkontaktust egy pillanatra se megszakítani. Az igazat mondom. Nem azért jöttem, hogy ártsak neki, és valóban tovább fogok menni, csak nem éppen úgy, ahogy az ember ebben a pillanatban a továbbot gondolja. Nem elutazom, hanem eltávozom. Olyan halvány a különbség, gyakorlatilag nüansznyi.
- Tudom, hogy ez nagyon furcsán hangzik, az is igazából. Én nem vagyok perverz, és nincsenek furcsa szándékaim, nem vagyok furcsa... na jó, egy picit, de kérlek, hidd el nekem, hogy sosem tudnálak bántani.
Egyre hülyébben érzem magam ebben a helyzetben, és, igazából én megbíznék magamban, de leginkább azért, mert én vele ellentétben nem nagyon tapasztaltam meg a világot, én csak ott éltem mindig, azok között a falak között, és már azt is sikerként éltem meg, hogy semmimet sem lopták el. Egyszer láttam, hogy egy fiú dolgait elvették tőle mások, akik erősebbek voltak.
- Ha van esetleg kedved beszélgetni velem, néhány napig még itt leszek. Minden nap ötkor eljövök ide, és leülök arra a padra. Ha nem jössz, azt is megértem, nem mindenki tenné meg.
Jobbat nem tudok kitalálni, még azt sem tudom, hogy hol töltöm az éjszakát, nem azt, hogy hogy miként maradok egyben. Elméletileg nem tesz jót nekem semmi, hogy túl gyenge a szervezetem, mivel sosem voltam igazán levegőn, de most bírni fogom, miatta.
- Ha kérdezik, ne mond meg kérlek, hogy találkoztunk. Nem akarom, hogy tudják, hogy itt vagyok. Ismered a szüleimet, és nem rossz emberek, kedveled őket. Csak ők ezt nem értik meg, azt, hogy miért jöttem el. De egy nap majd meg fogják. Rendben?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Pilláim megrebbennek az erőteljes véleményformálás és az ismeretlen szó miatt. Azt sejtem, hogy nem kedves szó, a környezete és a hangneme is erről árulkodik, azonban fogalmam sincs, hogy mit jelent. Ez talán másnak furcsa lehet, de én a négy fal között éltem mindig, ott pedig az a kevés ember, aki találkozott velem, nem használt szitokszavakat, kivéve egyetlen esetet. Egyszer anyu nagyon rosszul kelt fel az ágyamról, félrelépett, és beverte a lábujját, akkor mondta azt, hogy: "Csókolna meg egy dementor!" Az annyira vicces volt, hogy elmondani nem tudom, vagyis de, mert olyan nagyon nevettem, hogy még az orrom vére is eleredt, aztán meg azon nevettem, hogy vérzik az orrom, mert anya csúnyát mondott, aztán meg már annyira nem volt vicces. Nem jó az, amikor az embert a saját teste korlátozza a nevetésben, mert hát mindig, minden azt mondja, hogy a nevetés a legjobb orvosság. Lehet, hogy én is egészséges lennék, ha tudnék hosszan nevetni. Egészségesre nevetném magam, és akkor visszamennék a múltba, és már az anyukám pocakjában egészségesre nevetnék. Igaz, hogy anyu akkor mindig csuklana, de legalább egészséges lehetnék. Azt hiszem, ebbe ő is belement volna.
A kellemes emlékből a válasza ránt ki, hidegzuhanyként ér az, amit mond, de nem horgasztom e a fejem, elszántan nézem a hátát, nézem azt, ahogy elfordul tőlem, és érzem, ahogy a körmöm belevág a tenyerembe, ökölbe szorul a kezem.
- Akkor is várni fogok rád.
Mondom csendesen, és nem tudom, hogy hallja-e, de így fogok tenni. Indulnék én is, azonban épp csak hátra lépek egyet, amikor megáll. Nézem, ahogy megáll, és érzem, ahogy elnyílnak az ajkaim a csodálkozástól. Hinni szeretném, hogy az elszántságom győzi meg a maradásban, de ha amit eddig mondtam, nem motiválta a maradásra, akkor most sem fog maradni. Visszalép hozzám, és félek, hogy megint valami csúnyát fog nekem mondani, érzem, ahogy az ajkaim megremegnek, de a tekintetemmel állom a tekintetét.
- Most?
Nézek rá csodálkozva, ahogy azt mondja, most ad nekem egy órát. Oké, erre annyira nem voltam felkészülve, de tudom, hogy ha most nemet mondok neki, akkor vége, akkor el fog menni, és soha többet nem jön vissza. Mielőtt azonban leülnék mellé, ellépek, és a földre ejtett szálhoz lépek, amit talán egy kicsit erélyesebben, mint kellene, eltaposok, és csak utána pillantok rá.
- Anyu...kád szomorú lenne, ha meghalnál.
Hirtelen nem akarom kimondani, hogy az övé, egy leheletnyi, észrevétlen szünet keletkezik a szó két része között, de igyekszem korrigálni. Ő a mi anyukánk, az enyém is, de nem szeretnék úgy beszélni róla, mintha az enyém is lenne. Nem szabad megnehezítenem az életét. Utána követem csak a padhoz, leülés közben magam alá simítom a kabátom, a lábaimat a bokámnál keresztezve, finoman felé döntöm - úrilány nem teszi keresztbe a lábát -, kezeimet pedig az ölemben pihentetem. A hátam egyenes, az állam felfelé szegem, miközben rá pillantok.
- Kérlek, engedd meg nekem, hogy csak Annie legyek. Ez a te érdekedben történik. Kicsi korom óta ismerlek, egymás szomszédai voltunk, én azonban sajnos nem játszhattam veled a kertben, mert a szervezetem túl gyenge volt hozzá.
Még most is túl gyenge, és magamban fohászkodom is, hogy ne vegye észre, hogy még mindig egy beteg emberrel beszélget. Tudom, világos a bőröm a szemeim hatalmasnak tűnnek a beesett arcomon, de hiheti azt is, hogy meggyógyultam, hogy ezért jöttem most el, mert már kint szabad lennem. Pedig nem.
Fogalmam sincs, hogy miután megismertük egymást, miután álmomban is pontosan fel tudom majd idézni a hangját, mi motivál majd az életre. Ha átgondoljuk a helyzetet, a szüleim megkönnyebbülnének, hiszen nem lenne a titok a falon túl. Nincs sok személyes tárgyam, nem alakítottam ki kötődést semmivel egyetlen plüssnyúlon kívül, nincsenek rólam képek, és idővel az emlékek, ha akarjuk, ha nem, megkopnak. Az a pár írás maradt csak otthon, amiket az elmúlt években írtam, a mesék, amikben a hős rejtélyes betegségét egy ölelés és a szeretet meggyógyítja. Minden történet alapja valós, az ablakon túli világ történéseit ötvöztem a képzeletemmel. Mesés egymásra találások. Az egyikben például a hazaérkező fiú felpillant az ablakra, meglátja a lányt, akit korábban sosem látott, de tudja, hogy a testvére. A torony nagyon magasan van, előtte csapdák és őrök gátolják, hogy feljusson, így a fiú sárkánnyá változik, kiszabadítja a lányt, és együtt elrepülnek a naplementébe.
Egy másikban a lány megszökik, menekülés közben pedig felfedezi, hogy van egy különleges képessége, képes madárrá változni, így mielőtt elkapnák, egy szakadékba ugrik, azonban sosem ér földet, mert csodálatos madárrá válva a nap felé indul. Azt hiszem, ez utóbbi inkább arról szól, hogy a kínzó fájdalmak eljövetel előtt akarok megpihenni. A magamfajta csak a békés elalvásban reménykedhet.
- Az ablakból láttam, ahogy játszol, és nagyon szerettem volna csatlakozni. Apukám azt mondta, egy nap majd eljön az az idő, amikor én is játszhatok veled. Tudom, hogy már idősek vagyunk a labdázáshoz, vagy a fogócskához, és biztos nagyon kevés időd van a tanulás és a barátaid mellett, de arra gondoltam, hogy egy kicsi én is lehetek a barátod. Sajnos, a családom nem engedi, hogy sokáig távol maradjak, de egy kicsit talán elnézik nekem ezt, csak egy pár hétig. Utána tovább kell indulnom.
Úgy terveztem, hogy nem megyek már haza. Nem akarom látni a szüleim arcát, azt, ahogy csalódtak bennem, mert rossz és szófogadatlan voltam, és hogy nem értettem meg azt, hogy nem mindent kaphatunk meg, amit akarunk. Sosem kértem semmit, minden évben könyörögtem, hogy Denisszel lehessek. Egy idő után már meg se kérdezték, hogy mit kérek karácsonyra vagy a születésnapomra, mindig csak vettek valamit, aminek úgy vélték, hogy örülni fogok. Megértem őket, és azt, hogy inkább nem beszéltünk a dologról, mert nálam beakadt az, hogy a testvére legyek. Vettem idefelé olyan könyveket, amelyek a betegségeimmel foglalkoznak, és úgy tippelem, hogy a tünetek jelzik majd, hogy mikor kell továbbállnom. Utána csak elindulok valamerre, mint az elefántok. Elvándorolok, hogy a halálommal ne nehezítsem majd a családom életét. Csak félek, hogy mi történik akkor, ha előbb rám találnak. Én elbúcsúztam tőlük, és még csak észre se vették az utolsó beszélgetésünkkor. Már csak a testvéremnek kell búcsút mondanom, amit csak úgy tudok megtenni, ha előbb megismerem.
- A szüleid nem hiszem, hogy örülnek annak, hogy itt vagyok, ezért kértem, hogy ne mondd el senkinek, hogy idejöttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Sok mindent mondok neki. Szívem szerint mindent elmondanák, mindent, ami ennyi éven át bennem volt, de nem akarom leterhelni, és nem akarom elszólni se magam. Helyette csak annyit mondok, amennyit előre végig tudok gondolni, csak annyit, amennyiben hiszem, hogy nem teszek kár a jövőjében. Nem akartam, amikor utaztam ide, akkor sem gondoltam bele, de ahogy megláttam őt, az egész lényem visszakozni kezdett. Nem akarok az lenni, akit elveszít, nem akarok az lenni, akiről azt hitte, nem létezik, majd beállít, és utána újra elhagyja. Egy nyom akarok lenni, de ennyi. Egy kis emlék, egy mosoly, talán egy ölelés kósza emléke. Nem akarom, hogy kötelességből majd rólam nevezze el a lányát, sem azt, hogy keserűen érezze magát azért, mert az ő húga elment.
- El kell utaznom Dzsannába, várnak rám már egy ideje.
Határozottan, és zavartalanul mondom ki végső úticélom egyik megnevezését. Az iszlámban jelenik meg a Paradicsom elnevezése, persze aztán lehet, hogy a pokolba kerülök, vagyis a Dzsahannamba, de ha csak nem keserítem meg Denis életét is, nem hiszem. Talán azért, mert anyáéknak csalódást okoztam. Igazából ezen sosem gondolkoztam. Ahogy itt ülünk, ezen a padon elképzelek egy jövőképet számára - ez gyakran megesik velem, hiszen az ablakból mindig ezt csináltam -, látom, ahogy izgalmasan él, vad dolgokat csinál, hajszálon múlik az élete, de van egy nagyszerű őrangyala, aki az utolsó pillanatban megfeszíti a kötelét, vagy húzza hátra a kőtörmelékek elől. Úgy képzelem el, hogy ő csak akkor él igazán, ha abban kihívást talál, csak akkor boldog. Sokszor ápolatlan. Nem tudom, hogy miért, hiszen most is, ahogy itt ül mellettem, rendezett. Mégis, valahogy ez van előttem. Ahogy végigsétál egy utcán, egy hozzá rendellenesen nyugodt környéken, és két gyerekfej mosolygós - vajas szájjal pillant fel rá. Talán így lesz, talán másként, de most ez él előttem, és tetszik is a kép. Elkezdett beszélni hozzám, zöldjeimmel figyelem őt, hallgatom, amit mond.
- Szerintem, most is eléggé eleven vagy.
Jegyzem meg mosollyal az arcomon. Tudom, hogy van közöttünk kontraszt, ha ismeretlen megy el mellettünk, talán látja is a lényeget, hiszen a padon egy életerős fiú és egy életből lassanként kilépő lány ül. Ketten együtt talán kiteszünk két átlagos egészséggel megáldott embert.
- Tűzmágia?
Tör fel belőlem a kérdés, amikor az ujjából felcsap egy lángocska. Nem volt ott öngyújtó, biztos vagyok benne. A figyelmességére, hogy arrébb lép, elmosolyodom, valóban nem segítene a helyzetemen, ha füstöt fújnának rám.
- Nem gondolkoztál még azon, hogy bejárod a világot?
Kérdezem érdeklődve, miközben a táskám csatját kibontom. Kicsit nehezen nyílik, ennek következtében sikerül a pénztárcámnak a földön landolnia, és szét is nyílnia. Riadtan nyúlok érte, hogy felvegyem, de tudom, hogy így is megláthatta azt, hogy a kártya arra utal, fontos, hogy orvost hívjanak hozzám. Csak a nevemet ne lássa, azt nem szeretném. Gyorsan vissza is tuszkolom a helyére, és helyette egy bőrkötéses könyvecskét veszek elő. Igazából egy vastagabb füzet, amit a bele pakolt dolgok még jobban megvastagítanak. Ezt nyújtom felé.
- Egy ideje már van egy útvonal, amit nagyon szívesen bejárnék, tele van a világ legérdekesebb helyeivel, nem Párizzsal meg Rómával, inkább a világ rejtett szépségeivel. Elég sokat foglalkoztam vele, igyekeztem logikusan felépíteni, szeretném neked adni, aztán, ha úgy alakul, hogy nem tudod, mihez kezdj, hátha akad benne pár ötlet. A vége pedig üres, ki is egészítheted akár.
Remélem, hogy elfogadja, mert tényleg sokat dolgoztam vele. Nincs benne semmi olyan, amivel közlöm, hogy ki vagyok, a végén, egyetlen bejegyzés árulkodik, a lap alján, amiben közlöm azzal, aki kinyitja, hogy ez a napló L.A.B. tulajdona, majd ezt áthúzva annyi csak, hogy "Annie voltam. Ha megtalálod ezt a könyvet, indulj el a helyekre, hogy lásd, amit én is szerettem volna, és élvezd. Csak élvezd." Viszont ezt láthatatlan tintával írtam, olyannal, ami csak hő hatására tűnik elő, és nem virítanak ott piros felkiáltójelek, hogy az áthúzott szövegen túl is van mit nézni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Örülök, hogy nyugodt, és hogy mosolyog, most minden olyan tökéletes, mesél nekem, én pedig figyelmesen hallgatom. Valószínűleg, ha engedték volna, akkor ilyen testvérek lehettünk volna. Biztos vagyok benne, hogy mindig nagyon figyeltem volna arra, miket mesél a testvérem. Olyan jó ezt a gondolatot a közelében, úgy, hogy érzem a fanyar ízt a leheletében, gondolni. Itt ül mellettem, és ennél több nem is kell. Csodálatosan vagyok, szinte rakéta módban lövellnek ki a boldogság pillangói a gyomromban. Annyira jó végre nem csak egy üvegen át nézni őt. Szeretném megint megölelni, szeretném érezni hosszabban az érintését, szeretném, ha visszaölelne, de ez túl nagy kívánság, hiszen én csak Annie vagyok, az a lány, aki kapott tőle egy órát.
- Mit örököltél még a nagyitól?
Olyan boldog vagyok, hogy nem figyelek, és hibázok, méghozzá hatalmasat, és nem vagyok elég gyors, nagyon nem. Pedig életemben nem mozdultam még ennyire hirtelen, mint a tárcámért, és esküszöm, próbálom terelni a témát, de ő egyre csak arra fókuszál, amit látott.
- Meg tudom magyarázni!
A két kezem védekezőn felemelve - nem emlékszem a mozdulatra, hogy az útinaplót mikor tettem le - felkelek a padról. Ezt nem akartam, ezt nagyon nem. El sem akartam hozni a tárcámat, de féltem attól, hogy mi történik velem, ha rosszul leszek, és semmilyen instrukció nincs hozzá. Viszont nem, nem tudom megmagyarázni, fogalmam sincs, hogy hogyan mondhatnám el neki azt, hogy ki vagyok.
- Denis, kérlek!
Érzem, ahogy a könnyek egy pillanat alatt folyni kezdenek az arcomon. Az előbb még nevettem, mosolyogtam és boldog voltam, most pedig elzavar, mintha rontás volnék. Nem vagyok az, nem akarok neki rosszat. Mégis, ahogy ott állok, hirtelen fázni kezdek, remegek és zokogva kérem, hogy ne küldjön el, ám ez nem biztos, hogy érthetően ki is jön a torkomon, leginkább csak a kérlelés. De nem merek közelebb lépni, mert a szüleim ezt hozták fel indokként, hogy akaratlanul is kárt tehet bennem. Mi mást léphetnék még, mint amit kért? Hátra lépek, majd hirtelen hátat fordítva neki futásnak eredek, és csak szaladok, szaladok, nem foglalkozva semmivel, sem azzal, hogy ennek milyen következményei lesznek, sem azzal, hogy ez mennyire megviseli a szervezetemet. A ház közelében, ahol most lakom van egy nagy fa, annak a tövéig jutok első körben, itt a törzsnek dőlve próbálom összeszedni magam, és igyekszem normalizálni a megjelenésem is, mielőtt még belépek. Nem akarok aggodalom tárgya lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Csendes magányomban sétálok hazafelé. Az egész napom ilyen volt, átjárta a csendes magány. A teaházban szeretem, hogy emberek között vagyok, és mégis egyedül. Mostanában sokszor vágyom erre, sokszor megfordulok ott, már szinte kívülről tudják, hogy mit innék. Mindig ugyanazt, pedig megfogadtam, hogy ha már egyszer van lehetőségem, akkor mindent végigkóstolok. Nem érzem most a késztetést rá. Az elmúlt hónapokban az otthonról hozott pénz jelentősen megcsappant. Amikor Will befogadott, neki akartam adni, de nem fogadta el, azt mondta, ez a pénz az enyém, én döntöm el, hogy mihez kezdek vele, segít megtanítani beosztani. Van még, nagyjából a fele, de sok mindent megkóstoltam a faluban, és vettem pár relikviát. Nem is tudom, hogy azokat miért. Hógömböket például. Semmi értelme nem volt, most is ott vannak az éjjeliszekrényemen.
Fázósan húzom össze magamon a kabátot, miközben meglátom a padon ülő alakot. Voltak már rossz tapasztalataim olyan emberekkel, akikkel nem kellett volna találkoznom, és Erik se lehet mindig szuperhős szolgálatban, hogy megmentsen. Talán, ha egy kicsit gyorsabban sétálok, nem akar majd követni. Vagy éppen azért tenné? Mert tudja, hogy félek?
Minél inkább haladok felé, annál inkább kivehetővé válik az arca, felismerem, ahogy a vonásait is, és látom a monoklit is. Dönthetek. Most még választhatom azt, hogy elfordulok, és kicsit hosszabb úton megyek, vagy elsétálok előtte. Egyik sem. Helyette érzem, ahogy a fehér kabátra ülve, elfoglalom a helyem a pad másik végén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem tudom, hogy mit várok ettől az egésztől, hogy mi lesz most itt a csendes, kihalt semmiben. Most már nem csak, mint egy cserfes kislány, beszélgethetek vele nagy álmokról, már tudja. És én nem bánom. Várok, ha kell, hajnalig várok, csak, hogy mondjon valamit, még káromkodhat is, csak legyen valami eredménye.
Ám semmi. Ül, vár, majd érzem, ahogy feláll, a szememben hirtelen jelennek meg a könnyek, mert ha ő most elmegy, akkor az egésznek nem volt semmi értelme. Amikor kiléptem az ajtón, megcsúsztam, a vérén, vagy talán Cath vérén, nem tudom, talán mindkettejükén. A fapadló mohón szívta be a fémes szagú, vöröslő patakot. Elhalad mellettem, majd megtorpan, reménykedek, de reményeim egy pillanat alatt fordulnak át kétségbeesésbe, ahogy tovább indulok. Nem képes semmit sem mondani. Ha nem mondok semmit, el fog menni. De mit mondhatnék? Mi érdekelheti?  
- Életben maradt.
Mondom végül érthetően, de mégis csendesen. Ugyan nem kérdezte. Valahogy azt hittem, ha egyszer viszont látom, kevesebb seb lesz rajta, és sokkal több kérdést fog feltenni. De nem. Csalódottságot érzek és fájdalmat, amiért nem szólalt meg. Ennyit talán azért akarna tudni, hogy nem gyilkos. Mivel felkelt és elindult, én is felkelek, és elindulok, az ellenkező irányba, onnan, ahonnan jöttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Titkon azt hittem, hogy utánam jön majd, hogy mégis kérdez, és kérdez, én meg annyira megilletődök majd, hogy mindenre őszintén válaszolok. Tényleg azt hittem, hogy ez lesz majd, azonban helyette? Totális csőd. Olyan ostobának érzem magam, hogy azt elmondani nem tudom. Eddig azt hittem, hogy a bátyám egy hős, egy csodálatos ember, és még akkor is azt hittem, amikor Willel beszéltünk róla, pontosabban nem is én hittem azt, hanem Will. Nagyon hosszan mesélt arról, hogy miért örült Denisnek, miközben a kórházból vártuk a híreket. Azt hiszem, azért mesélt akkor, mert ő lemondott Cathről, és nem akarta, hogy én is lemondjak Denisről. El akarta terelni a gondolatait, de, amit mondott, azok megnyugtattak.
Ostobának érzem magam, ahogy haladok, abban se vagyok biztos, hogy rendesen tudok járni. Kínos az egész szituáció, amibe belekevertem magam. Aztán megtorpanásra késztet a tény, hogy ott van előttem, és belül hihetetlen nyugalom száll meg, ami ádáz csatát vív a félelemmel. Félek, hogy kiabál majd velem, de azt mondták, a kockáztatók nem csak nagyot bukhatnak, hanem nagyot nyernek is. Kinyújtva a kezem, finoman letörlöm a könnyeit, remélve, hogy engedi, és ha igen, akkor finoman megölelem. Ő a testvérem, és mindig is szerettem őt, mostanra se szűntem meg szeretni, nem szűnt meg az érzés, egyetlen pillanatra sem.
- Kérlek, ne fuss el, mert én nem tudok futni.
Suttogom, hiszen ez az igazság, és remélem, hogy tényleg nem tervez ilyesmit, most, hogy végre újra itt van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Denis!
Ijedten kapok utána, de nem esik baja, ahogy közelebb von magához, óvatosan lépek egyet, majd ahogy a hasamban érzem a fejét, ahogy átölel, nekem is elkezdenek folyni a könnyeim. Érzem a vére illatát, amit tudom, hogy hivatalosan nem is különböztethetnék meg, de a Payne házban látottak és szagoltak után, nem vagyok benne biztos. Láttam, ahogy a két vég keveredik, ahogy az ajtó is véres. Láttam mindent, csak éppen őt nem. Óvatosan ereszkedek én is térdre, hogy újra egy magasságba legyek Denissel. Nem érdekel, hogy sír, hiszen én is azt teszem, zöld szemeimből csak úgy patakzanak a könnyek, miközben finoman megpuszilom az arcát.
- Nagyon sok sebed van, meg kéne, hogy gyógyítsanak.
Vagyis kérlek, hogy gyere velem haza, de mondhatom-e neki ezt, hiszen tudom, hogy az nem lenne könnyű neki, ott lenni, abban a házban, de nem akarom, hogy szenvedjen, hogy az emberek kérdezősködjenek róla, miért ilyen sebes az arca, a teste. Azt szeretném, hogy velem maradjon, hogy ne szökjön meg újra. Viszont nem maradhatok itt kint hosszan, mert nem akarom éppen most rombolni az egészségemet, most, amikor Denis itt van végre.
- Kérlek.
Suttogom neki, szinte könyörögve, hogy jöjjön velem, és ne tűnjön el. Az sem érdekel, ha holnap visszajönne, én ma nem akarom őt elengedni, ma nem akarom, hogy elmenjen, mert ha ma velem marad, akkor talán örökre megteszi, ki tudja, hogy az meddig tart nálam, de legyen csak egy nap, csak egy hét vagy akár egy teljes év is, boldog leszek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Tudom, de nem tudom elfogadni. Nem tudom elfogadni, hogy ma éjjel nem lesz ott velem, hogy amikor álomra hajtom a fejem, nem látom az ő arcát utoljára. Nem mehet el, nem lehetek nélküle, nem hagyhat el. Ha most elmegy, nem tudok majd aludni, míg újra nem látom, és amikor látom őt, nem akarok aludni.
- Eljöhetsz, Will nem bánná.
Őszintén mondom neki, mélyen a szemébe nézve. Willel nagyon sokat beszélgettünk erről, ő tényleg nem bánná. Kérdeztem, hogy mi történne, ha Denis újra felbukkanna, azt mondta, örülne neki, hiszen az tudja, hogy engem is megnyugtatna. Nagyon kedvesen beszélt róla mindig, úgy is, hogy Cath meghalhatott volna. Amikor a kanapén vártuk a választ az ispotályból, akkor sem beszélt a testvéremről csúnyán.
- Ő nincs ott.
Fogalmam sincs, hogy kimondhatom-e a nevét előtte, hogy akarja-e még hallani az életben. Cath nem beszél róla, nem beszél semmiről sem. Alvást színlel, állandóan, akárki is van nála, tudom, hogy hazudik a világnak, ha valaki, én tudom, hogy milyen a tettetés. Elmosolyodom, amikor azt mondja, hogy szereti, hogy az élők között vagyok, lehajtom a fejem.
- Én is.
Legalább mi ketten örüljünk most ennek, hiszen ezzel együtt mindenki más életét megnehezítettem. A szüleink napokat és heteket töltöttek egy haldokló gyerek mellett, majd hónapokat és éveket úgy, hogy bármikor bekövetkezhet az, aminek már akkor, azon az estén be kellett volna. Én pedig hálám jeléül megszöktem, és akárki akármit is mond, megérte, hiszen Denis örül nekem, és ennél több nem kell.
- Ne hagyj el.
Kérlelem, hiszen nem tudom még, hogy mennyi ideig lehetek itt, de azt mind vele akarom tölteni, mosolyogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Életemben először nincs az a vágyam, hogy kijavítsam a "Lorin"-t használó embert "Annie"-re. Anya hívott még így, amíg még engedtem neki, amíg még volt lehetősége, amíg még nem szöktem el. Senki másnak nem engedem, hogy így tegyen, nem akarom, hogy bárki így hívjon. De Denis más, ő bárhogy hívhat, a testvére leszek. Az az ember, aki a legjobban szerette őt, akkor is, amikor csak egy ablakon át nézhette. A kínzó távolság végre megszűnt, ott vagyunk egymásnak.
A szememben egyszerre csillan meg az öröm és a fájdalom, a fájdalom, mert a mondat egy töredékét nemrég hallottam Cath-től. Ő azt mondta nekem, hogy már "senki más nem érdekel", ő is rólam beszélt. Amit tett, az áldozat volt. Ismerte, hogy mivel jár az, ha Denis megtudja, hogy a testvére vagyok, és belefáradt abba, hogy elméleteket hallgasson, lehetőségeket. Amikor odament, mindennel számolt. Megígértette velem, hogy ezt sosem mondom el, így most a fejemet lehorgasztva, próbálom elhessegetni ezt a gondolatot.
A hóvirágra elmosolyodom, olyan csodálatosan hangzik, annyira különlegesnek érzem magam ettől, annyira másnak, annyira értékelhetőnek. Denis szeret engem, Denis meg akar ismerni, és nem akar elhagyni, nem akar többet elmenni, nem fogom elveszíteni, és most mégis azt mondja, hogy el kell mennie. A nyakába vetem magam, és olyan erősen ölelem, hogy félő, megfojtom.
- Nem engedhetlek el. Soha többet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Gyere! Kérlek!
Tudom, hogy miért hagyta abba a mondatot, hogy ez mit jelent. Hogy ő nem akar odajönni, ahol élek. Én is el akartam jönni onnan, nem azért, mert nem szeretek ott lenni, imádok ott élni, de az után, ami Denis és Cath között történt, el akartam jönni. Szégyelltem magam, azonban Will nem engedett el. Azt mondta, hogy ehhez nekünk nincs közünk, hogy nem a mi dolgunk, hogy ők ketten hogyan ölik egymást, amikor az energiájukat másra is fordíthatnák. Will és én sok mindent tudunk, de nem beszélünk róluk, csak ilyen megjegyzések szintjén. "Különben is, most már Payne vagy, fura lenne, ha nem lennél itt.", ez a mondat volt az, ami meggyőzött. Mindenki úgy tudja, hogy egy újabb testvér vagyok, már meg sem lep senkit a dolog. Először azt hittem, hogy elkezdenek számolni, de nem történt meg. Mindenki elfogadta a dolgot. Denisen múlik a dolog. Én megpróbáltam.
- Ne aggódj, már bemehetek a kastélyba.
Azt nem mondom meg neki, hogy azért, mert Will nem hagyhatott egyedül, meg, hogy ott csinált meg pár vizsgálatot, például az előtt is, hogy megmentett minket a hógolyósoktól. Éppen mondanám neki, de a homlokomon érzem az ajkait, lehunyom a szemem, és elmosolyodom. Az ajkai forróak a hűvös homlokomon, jól esik a melegsége, és tudom, hogy igaza van, meg fogok fázni. De nem akarom elengedni. Érzem, ahogy eltávolodik mégis, egyszerre lesz hideg körülöttem. Szomorúan lehajtom a fejem, és csak hallgatom, ahogy elsétál.
Annyi mindenről kellene beszélnünk. Annyi kérdésem van, annyi választ szeretnék tudni, annyira sok kimondatlan dolog van. Mi lesz most velünk? Haragudna-e, ha tényleg Willékkel laknék továbbra is? Meglátogatjuk-e a szüleinket? Ugye nem haragszik rájuk? Kibékül Cath-tel? Tényleg meg akar ismerni? Hisz nekem?
A kérdések a fejemben kavarognak, és kimondatlanok maradnak. Csak elindulok én is, ahogy elhalnak a léptei. El akarom mesélni Willnek, hogy mi történt, hogy Denis újra itt van. Olyan boldog vagyok, hogy nem gyűlöl engem. Pillangók szállnak a szívem környékén, és csak mosolyogni tudok. Alig várom, hogy legyen legközelebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Ha itthon vagyok, csak ténfergek, riaszt a csend, ami körülvesz. Egyedül élek, egyedül vagyok, egyedül intézek mindent. Olyan vagyok, mint az az idegesítő kölyök abban a hülye karácsonyi filmben, akit otthon hagynak mindig. Csak nekem még betörőim sincsenek, akiket szórakoztassak.
Olvasok, alszok, főzök, vacsorázok. Unalmamban is eszek, még a végén tényleg hatalmas lesz a fenekem, ha így folytatom. Az egyedüllét türelmetlenné is tesz, az ékszerek készítéséhez nincs elég önfegyelmem, mindent hamar elunok. Szóval csak vagyok.
Amikor az üzenet elindul, este tíz is elmúlik már, és nem tudom, hogy érdekli-e az ajánlat, de próba cseresznye alapon én felöltözöm, és a térre sétálva, egy padon ülve várok, egy órányi várakozást szabtam ki magamnak, de nem tudom, hogy ennyit valóban kibírok-e, a lábaim idegesen rugóznak, és muszáj, hogy valami történjen ma, mert egyszerűen kiakaszt a csend, az egyedüllét. Hatalmas sóhaj szakad ki a mellkasomból, amikor a közeledő alakban felismerem a bátyámat, és tudom, hogy minden rendben van, eljött.
Mármint rendben nincs, nagyon nincs, de itt van, eljött, és ez már valami. Valamivel több, mint amit a szívem remélt.
Azóta, hogy Cath elment, nem találkozdunk. Csak pár nap telt el, mégis, olyan, mintha hónapokkal később lennénk. Nem tudom, hogy ő hogyan éli meg, én nagyon rosszul, ezért is jöttem ki, és reméltem, hogy jön ő is. Odalépve hozzá, ha engedi, megölelem, csendesen és csókot nyomok az arcára. Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki. Szóval éppen annyit mondok, amit biztosan tudok, hogy mondhatok:
- Szia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Egy kicsit furcsa most minden. Ez nem feltétlen az ő hibája, és nem is az enyém. Igazából, bármennyire is nem szép, Cathet hibáztatom azért, mert ez az egész kialakult. Egyedül hagyott minket, hirtelen, és nem is tudtunk felkészülni arra, hogy ő valóban elmegy, hogy tényleg ez lesz. Most pedig állunk, és nem tudjuk, hogy merre induljunk tovább.
- Nem, túl nagy a csend.
Felelem halkan, ösztönösen vonva meg a vállam, mintha csak amolyan mellékes megjegyzés lenne ez, de nem az. Tényleg ez a legfurcsább az egészben, hogy ott van négy szoba fent, az egész alsó rész, és ott vagyok én egyedül. Fogalmam sincs, hogy mit kellene ilyenkor csinálni, én sosem kértem, hogy ez legyen.
- Hogy vagy?
Teszem fel az óvatos kérdést, mert elképzelni sem tudom, hogy ő mit érezhet, de aggódom érte, és mivel tudom, hogy én hogyan vagyok, van is okom aggódni, azt feltételezni, hogy ő sokkal rosszabbul van, mint én, mivel sokkal mélyebb kapcsolat volt közöttük. Ujjaimmal megsimítom ujjait, finoman rájuk fogok, és magam után húzva, elindulok vele a játszótér felé. Kevés lámpa ég, épp csak amennyi feltételnül muszáj, annak érdekében, hogy az ember ne esse orra, így felpillantva a tiszta égre, elmosolyodom.
- A világ egy újabb csodája, a gyönyörű, csillagos égbolt.
Remélem, hogy ő is felpillant, és meglátja azt, amit én. Az igazi szépséget a fejünk felett, ahogy csodálatosan körülölel minket az apró fénypontokkal teli, bársonyos ég. Megnyugtató, szomorú és nyugodt. Szeretnék nem szomorú lenni, nem elhagyatott, és szeretném, ha ő sem érezné úgy, hogy elhagyták, még ha ez is történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Persze.
Mosolyra húzódnak ajkaim, mikor megérzem homlokomon a csókját. Van benne valami más, még nem tudom, hogy mi, de egy olyan embernek, aki azzal töltötte élete nagy részét, hogy megfigyelte az embereket, főleg Denis-t, feltűnik a hazugság. Tudom, hogy ez mit jelent, az, amit látok, mert láttam már rajta korábban is, még ha nem is tud róla, én már láttam ezt a hazugságot.
Jó, talán a hazugság egy erős szó rá, hiszen nem ez történik, ez egyrészt tudom, hogy védelem, maga ellen, a helyzet ellen, ellenük. Nem vagyok hülye, csak nem szeretem magam olyan okosnak mutatni, mint amennyire okos vagyok, mert ha egyszer rájönnek, akkor sosem hiszik már el, hogy nem tudom a válaszokat. Pedig van, hogy tényleg nem tudom.
- Nyhmph.
Ezzel együtt engedem ki a levegőmet, ahogy azt mondja, hol van. Na ez viszont egy akkora hazugság, hogy még a lámpa, ami alatt elhaladunk is elkezdett pislákolni tőle. Nem is csodálom, hiszen ez tényleg nem igaz, és ezt az is meg tudná mondani, aki csak futólag ismeri őket, vagy még úgysem. Hazudik, és ha ezen enyhít is, akkor is, az első szó hazugság volt.
- Nem vagyok.
Én nem mondom azt, hogy jól vagyok, sem azt, hogy furcsa, én sokkal másabb érzésekkel vagyok, ahogy az üres lakásban sétálgatok. Maradtak ott ruhái, de nem sok, minden smink, kiegészítő eltűnt. Nincsenek ott az anyagok, a cipők, a mindenféle hajápoló kencék. A kiköltözése után jöttem rá, mennyire sok mindene is volt, és hozzá képest én mennyire kevés dolgot használok.
- Elcsesztük?
Nem szoktam káromkodni, de most úgy kikívánkozik belőlem ez a szó, ahogy a játszótérre érve, beülök a hintába, és előbb a gyűrűjére, majd rá pillantok.
- És erre te válaszolj Denis, ne a démonjaid.
Nézek rá komolyan, és a hangom is határozott és komoly. Engem nem riasztanak meg, mert még nem találkoztam velük szemtől szembe, de láttam már őket, emlékekben, távolról nézve. Tudom, hogy milyen a tekintete, milyenek a mozdulatai, amikor színészkedik. Átverhet a világon mindenkit, de engem nem, mert én nem csak nézek, hanem látok is. És ez lehet, hogy nem fog a démonoknak tetszeni, de bízok abban, hogy ha valami baj van, a gyűrű, ami eddig Cath-tel, most pedig vele köt össze, felizzik annyira forrón, hogy visszarántsa őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Én hibáztatom.
Felelem teljesen határozottan, kicsit talán keményen is, kimondva azt, amit gondolok. Mert ez az igazság, és ere jutottam az egyik este, amikor csak ültem a csendben, és hallottam, ahogy csöpög a víz az emeleti csapból. Nem észrevehető, de egy idő után nagyon zavaró. Amikor már tudod, hogy a következő pillanat lesz az, amikor le fog esni az a csepp.
- Mert elhagyott minket.
Mert ez az volt, mondjuk ki. Feladta a küzdelmet, nem hitt bennünk eléggé, nem hitte azt, hogy megoldódik minden, és elment. Haragszom, mérges és dühös vagyok, és nem érzem igazságosnak a világot. Minden tökéletes volt, nem éreztem, hogy nem az, és most itt vagyunk, elhagyva. Ez nem volt fair, ez nem volt igazságos lépés tőle. Elhagyott minket, csúnyán. Nagyon csúnyán. Ráadásul váratlanul, csak úgy bejelentette, hogy ő most elmegy. Nem igazságos, amit csinált, önző módon viselkedett. Tudom, hogy nem vagyok vele igazságos, de el lettem hagyva, és utálom ezt az érzést. Szusszanva kezdem el ringatni magam, nem nagyon, csak, hogy kicsit mozogjon a hinta a fenekem alatt.
- Miért bonyolítotok meg mindent? Állandóan ez van, ő csinál valamit, te bekattansz, ő drámázik, aztán szétvereted magad, majd világbéke. Belegondoltál már, hogy mennyire morbid megoldásaitok vannak?
Willnek volt igaza, amikor azt mondta, hogy nekik az a lételemük, hogy egymás vérében úszva bizonygassák, hogy szeretik egymást. Komolyan, mintha tényleg nem lennének normálisak, és egy nap az egyik meg fogja ölni a másikat. Na akkor meg majd nézhetünk, hogy én ne merjek meghalni, de ők meg lapátra teszik egymást.
- Ne haragudj, csak annyira elkeserítő egyedül lenni, szükségem lenne arra, hogy valaki meghallgasson, hogy tanácsokat adjon, hogy ott legyen velem. Úgy érzem magam, mint egy költözéskor ottfelejtett plüssnyúl.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Nem tudom, talán. De annyi minden után, amik ti voltatok, nem.
Mert különbség van szerintem aközött, hogy Denisnek van egy stílusa, egy belső vívódása, meg aközött, ami a személyiségével történt az alatt az idő alatt, amíg együtt voltak. Szeretném, ha egyszer Barnabás úgy nézne rám, ahogy Denis Cath-re, bár valószínűleg az lenne az a pillanat, amikor meghalnék. Fogalmam sincs, hogy mit csinálnék egy olyan tekintet esetében. Nekem ők ketten jelentettek egyet, az egymás iránti odaadásuk. Ezt a mostani helyzetet árulásnak érzem. Nem örökre szól? Dehogynem. Most csak pár nap, aztán pár hét, majd pár hónap és végül egy év. A gyűrűt is odaadta Denisnek, mintha nem akarná tudni, hogy mi van itthon. Cath ide tartozik, hozzánk, és nem volt joga elmenni. Nem volt.
- És? Akkor most az jön, hogy megint lelépsz, szétverik a fejed, aztán felbukkansz nála és hazahozod?
Mert ugye a forgatókönyv ezen szakaszához érkeztünk, a dráma már megvolt, csak most egy kicsit túl erősre sikeredett, mert eddig volt egy "megölöm magam" meg egy "gyógyszerezem magam" blokk, de olyan, hogy "lelépek" még nem. Főleg azért, mert ez meg is történt. Komolyan, fizikailag, én meg állok, és nem értem, hogy akkor ez most mi, ez mégis hogyan történt.
- Magam mellé valakit.
Oldalra döntöm a fejem, és összeszűkült szemekkel nézek Denis szemébe, és igen, kétségem sincs afelől, hogy mire utal ezzel.
- Az áruló. Nem hiszem el.
Pedig várható volt, hogy elhinti Denisnek, annyira várható volt, de azt hittem, nem tette meg, mert Denis nem gyilkolta le a férfi népességet tizennégy és hetven év között sem az iskolában, sem a faluban, hogy esélye se legyen annak az egynek a közelembe jönni.
- Egyet se félj Denis, a párválasztásban és a szerelemben is olyan zseniális vagyok, mint te.
Szerintem ez családi örökség, ő is olyat kapott ki, akivel nem könnyű, és én is. Csak szívás, mert nekem ez az egy tényleg olyan, hogy azt leírni sem lehet. És valószínűleg csak saját magammal szúrok ki minden vele töltött nappal, de olyan jó. Nem tudnám nem csinálni.
- Érdekel, hogy honnan tudom, mikor vagy mentes a démonoktól?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Denis

- Felnőtt vagyok.
Jelzem abban a pillanatban, ahogy elhangzik a "Will vigyáz rád" rész. Egyedül hagytak egy nagy házban, mindannyian, és senki sem kérdezte meg, hogy nekem ez így jó lesz-e, senki sem foglalkozott vele, hogy én mit akarok. Mindenki lelkesedik, hogy ott egy ház, amiben egyedül élhetek, és ez lehet, hogy mást lelkesít, de engem frászba hoz. Menekülök onnan, mert tele van olyan emlékekkel, amiket szerettem egykor, és amik most a szívemet szaggatják millió darabra. Ilyen lehet azoknak a gyerekeknek a szíve, akik feje felett a szülők a válásról döntenek, és ő hirtelen hontalanná válik a saját otthonában. Egyedül hagytak, és ezt tényként kezelték, mintha ez normális lenne. Régebben szerettem volna, ha közös gyerekeik lesznek, de most már inkább azt mondom, hogy sose legyen közös gyerekük. Nem vicces, ha ottfelejtik a párizsi vagy olasz metrón, csak mert éppen valami nyűgjük van egymással, és utána közlik vele, hogy "van egy egész metrókocsid".
- Felmerült bennem a gondolat, hogy igen. Vagy, ha nem is szerelem, van valaki, akibe bele tudnék szeretni.
Ha hagyja magát. Most éppen úgy néz ki, hogy hagyja, hiszen nap nap után nála vagyok, beszélgetünk és egymás mellett létezünk. Nagyon aggódom, amiért a sziklamászás következtében most átmenetileg idegesebb, mert nem tud úgy mozogni, ahogy kellene, hogy sántít, fájdalmai vannak, és rengeteget alszik, de a tény, hogy együtt alszunk, hogy mellette kelek, kicsit mégis örömmel tölt el. Jó érzés olykor ott ragadni nála.
- Nem történt semmi, csak tetszik. Elmondtam neki, most éppen emészti, azt hiszem. Jól kijönnétek egymással, a hosszú emésztésben te is jó vagy.
Mosolyodom el keserűen, mert én gyakorlatilag mindent végigasszisztáltam, és ha el is mondtam a véleményem vagy a meglátásom, Willen kívül senki se vette komolyan. Vele viszont kiváló elméleteket szültünk, és számos fogadást kötöttünk arra, hogy vajon merre megy tovább a sorsuk. Nos, a jelenlegi helyzetre egyikünk se fogadott. Will arra tett, hogy nem válnak el, de nem is lépnek előre, én meg arra, hogy rájönnek, összetartoznak, és elkezdenek jövőt építeni. Ez a Franciaország eléggé keresztbe húzta a számításainkat.
- Pontosan.
Bólintok a megállapításához, hogy a figyelem nagyon sokat segített abban, hogy felismerjem, mikor önmaga, és mikor nem.
- Mindig csak addig tartottad fenn a látszatot, ameddig azt hitted, látnak az emberek, de én egész végig figyeltelek. Az elmúlt napokban végig. Szörnyen feltűnő, amikor nem vagy önmagad, és még csak nem is titkolod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Meg is halhatok. Persze, ha damfír lennék, akkor ugye ennek az esélye csökkenne. De! Nem vagyok, mert baromság, majd a Brightmore küzdőszellem életben tart.
Hogyne persze. Ezt még nagyon sokáig az orra alá fogom dörgölni. Hogy mennyire nem reálisan látta ott a dolgokat. Nem lettem volna más, csak mert vért iszom. Nem is sokszor kellett volna, csak bizonyos időközönként, és nem embereket szívtam volna ki, hanem mondjuk levette volna Will a vérüket és azt ittam volna meg. Mindegy most már, ennek úgyis annyi, nem nagyon hiszem, hogy egyedül kivitelezni tudnám, hogy egy vámpírt találjak, aki segít ebben. Cath elment, Denis elmegy, én meg mint a bolygó hollandi kergetőzöm a saját tengelyem körül magammal.
- Oh, ez váratlanul ért, azt hittem az érdekel, hogy boldog vagyok-e, vagy, hogy reményt ad-e arra, hogy egy kicsit én is normális embernek érezzem magam. Um. Huszonnyolc év van közöttünk, egy igazi érett felnőtt. A lánya az évfolyamtársam, nagyon jóban vagyunk, Luca tök örül, hogy az apja kitört a depresszióból. Nehezen viselte az elmúlt éveket, még egy könnycseppet is varratott, ide ni.
A szemem alá mutatok, hogy értse, ahogy értenie kell. Azok kapnak könnycseppet a szemük alá, akik embert öltek, nem azok, akik szomorúak. Komolyan, hogy nekünk nem lehet egy normális, testvéri beszélgetésünk, ahol tényleg, képesek vagyunk egymásnak örülni. Jobb lenne, ha a démonok minél előbb visszahúznának oda, ahonnan jöttek, mert nekem a testvéremre lenne szükségem.
- Tíz évvel. Nem mintha számítana. Nem különbözünk mi annyira, Denis, mint hiszed.
Neki is megvan a maga keresztje, és nekem is. Betegek vagyunk, ki így, ki úgy, az ízlésünket nem a korosztályunk jelenti, de nagyon tudunk küzdeni. Ő mindig jobbnak lát magánál, pedig egyáltalán nem vagyok jobb, csak ő ezt nem akarja észrevenni, és ez elszomorít.
- Semmit. Miért akarnék ezzel bármit is kezdeni?
Kérdezem őszinte csodálkozással, mert nem hiszem, hogy bármit is kellene kezdenem vele. A kérdés pedig sért is némiképp, mert azt hiszi, hogy bármit is kezdeni akarok vele.
- Miért kell állandóan marnunk egymást?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Arra, hogy megpróbálhatok, inkább nem mondok semmit. Nem értem, hogy miért ellenkezik ennyire. Egyfolytában az a téma, hogy életben kell maradnom, de amikor azt mondom, hogy így maradhatok életben, akkor az nem tetszik neki. A halál ténye ott lebeg a fejem felett, és értem én, hogy eddig jól lekerülte, még ha voltak is neccesebb szituációk az elmúlt közel húsz évben, de nem vagyok én az egyik testvér a háromból, nincs láthatatlanná tévő köpenyem, mely alatt nem lát meg a halál, és nem élek majd így életem végéig, nem én döntöm el, hogy mikor legyen vége. De vége lesz, idejekorán. Viszont egy kis halálért egy fél élet, nem nagy ár. Csak kicsit lennék halott, az életet - nagyrészt -, mint ember élném, hiszen megöregedhetnék, lehetnének gyerekeim, karrierem, férjem, lehetne minden, ami az embereknek alanyi jogon jár, és amitől engem a betegség megfoszt. Csak éppen néha vért kéne innom, mégis, ez úgy jön le, mintha ez lenne a világ legrosszabb ötlete. Tartom magam ahhoz, hogy balga gondolat, hogy csak mert Brightmore-nak születtem, életben KELL maradnom. Túl KELL élnem. Nem hiszem, hogy halálom percében majd a kaszás azon morfondírozik, magával vigyen-e, mert hát Brightmore vagyok. Nos, ez akkor vajmi keveset fog érni, drága testvérem, de azt hiszem, akkor már hiába magyarázkodom majd.
- Akkor miért nem azt kérdezted? Miért a kora érdekel?
Mert nagyon hülyén jön ki az, hogy egyből az a kérdése, hogy hány éves a másik. Nem az, hogy érzek-e boldogságot, vagy aggodalmat. Mert érzek. Mind a kettőt, hiszen mellette boldog vagyok, szárnyalok, és pozitívabban látom a világot, de aggódom, mert el kell mondanom neki, hogy beteg vagyok. Hogyan is tehetném? Hogyan hozod fel ez a témát.
- Úgy érzem magam, mint egy sarokba állított gyerek, akiről megfeledkeztek a szülei. Engem nem kérdeztetek meg, hogy boldoggá tesz-e, hogy egyedül hagytok, csak tényeket közöltök. Elköltözöm, elmegyek, elválunk, nem válunk, de nem vagyunk együtt, ő nem jön vissza, te nem mész utána, de ott van a nagy ház, hát élvezzem. Mit élvezzek a csenden, a magányon? Neki ott van Chris, neked Belián, nekem pedig egy nagy ház. Nem hiszem, hogy én jártam a legjobban.
Keserű vagyok, mert egyedül hagytak, mert nem kérdeztek, mert mindenki csak tényeket közölt. És tudom, hogy az ő életük, de akkor ne akarjanak felettem ítélkezni. Most már mindegy... Felkelve közelebb lépek hozzá, és átölelve ő a mellkasára hajtom a fejem.
- Nem akarlak elveszíteni. De ehhez az kell, hogy megbízz bennem, a döntéseimben, ahogy én is megbízok benned és a döntéseidben. Talán egy kicsit tényleg jót tesz, ha távol vagyunk egymástól, de ha nem muszáj, kérlek, ne ölesd meg magad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Karola jobb kezét finoman, de határozottan tartva, sétálok vele kényelmes tempóban a tojásfestés felé. Családi programra invitál az előkészítő mindenkit, és nekünk ez lesz az első ilyen hivatalos megjelenésünk együtt, azóta, hogy összeköltöztünk. De nem tudom, hogy most éppen hogyan állunk egymáshoz, mert valahogy nem mondtunk semmit másnap reggel. Ott tartunk, hogy elmondtam, hogy beteg vagyok, ő lelépett inni, hazaállított csatak részegen, megkérdezte, hogy mennyi ideje van előbb meghalni, mint nekem, felmászott egy létrára, meglátta a melleimet, leszidott, hogy igazi nő vagyok, majd megkérte a kezem, és elaludt. Valószínűleg pedig minden lényegtelenre emlékszik, csak a lényegre nem, és most egy el nem jegyzett nem menyasszony vagyok, aki ha baj van, a melleit mutogatja. Kínos.
Mindezek után az ember meglepődik, ha azt mondják neki, hogy családi programra menjenek el, ráadásul oda, ahol ő dolgozik. Ez akkor most nagy dolog, de nem tudom, hogy mi ezek után rendben vagyunk-e. Mindenesetre mindent megtettem annak érdekében, hogy úgy öltözzek, mint a felnőttek, olyanba, ami félig elegáns, de mégis könnyű benne mozogni, ha a gyerek után kell futni. Barninak biztos egy csomó dolga lesz most, mert akaratlan is megállítják anyukák, apukák, akik bár nem akarnak zavarni, de most beszélnék meg a gyerek dolgait.
- Mi lenne, ha festenénk tojásokat a locsolóknak?
Pillantok fel rá érdeklődve. Kicsit azt hiszem csendesebb lettem azóta az este óta, mert túl sok kérdésem lenne hozzá, és nem akarnám megijeszteni. Leginkább, nyilván, az érdekel, hogy valóban elvenne-e feleségül, de pont nem ez a kardinális az összes közül, mert a melleimet sem tudom, hogy emlékszik-e, hogy látta, és úristen, ő az első ember, szóval tele vagyok
aggályokkal.
- Vagy inkább szeretnél valami mást csinálni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Barnus és Karola

Megütközve nézek Barnabásra a locsolók miatt, amolyan, még szép, hogy jönnek nézéssel. Mi az, hogy feltételezi, hogy nem? Hát mindjárt asszonyosan csípőre teszem a kezem.
- Igen. Attól még, hogy egy házban lakunk, például, te is meglocsolhatsz minket. Hogy el ne hervadjunk.
De azért remélem, hogy mások is lesznek, mert vettem egy csomó tojásfestéket is, olyat, amitől igazán mély és erős színe lesz a tojásoknak. Holnap még díszíteni is tervezek egy párat, asztaldíszt készíteni.
- Különben is, ez egy termékenységi rítus. Azért szokás pirosra festeni a tojást, hogy a lány a locsolónak jelezze, termékeny. Meg, hát ki ne szeretné egy vödör vízzel lelocsolni a másikat?
Remélem, azért egy kicsit zavarba hozom, de hát én napok óta zavarban vagyok, mert nem tudom, hogy mennyire gondolta komolyan azt a kérdésszerűséget, amit akkor este mondott, mielőtt elaludt. Szólt nekem, szóval nekem címezte a kérdést, de vagyok tényleg feltenné józanon is? Ahj, Barni, hát ez mire volt jó, mondd?
- Ha ma lefektettük Karolát, kipróbálhatok valamit? Olvastam egy jó módszerről, hogy rendesen tudj aludni.
Igazából valahogy ezt az opciót kerültem eddig, de a rejtett próbálkozásaimnak ellenállt a szervezete, és tudom, hogy fáradt, látom rajta, ahogy a szemei alatt egyre sötétebbek a karikák. Most még gyorsan reagál a szülőkre, de el fog fáradni estére. Hagyom, hogy tereljen, és leülve melléjük egész közel húzódom, a közeledők miatt végigsimítok a hátán, majd a tarkójára csúsztatom a kezem, és ott is kicsit megsimogatom, megtorpannak.
- Ez jó lesz.
Húzok elő egy kedves arcú nyuszit, és közelebb húzom a színesceruzákat. Karola neki is esik a nyuszinak, én meg a körülötte lévő virágoknak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Én csak érdekességeket osztok meg veled.
Alig kellemetlen, hogy mindenki minket néz, de tényleg. Érzem, ahogy elpirulok, hápogok, mint egy kacsa, vagy inkább, mint egy hal, mert hang az nem jön ki a torkomon. Inkább lehajtom a fejem.
- Utánaolvastam a locsolásnak, ennyi.
Merthogy nem sok mindent tapasztaltam életem első tizenhét évében a világból, és amióta itt vagyok, mindent elolvasok, amiről szó esik, és megtanulom. Tudom mi a pásztorjáték, hogyan zajlik egy keresztelő, miért piros a tojás locsoláskor, és szeretem megosztani a tudásomat, és ez talán máskor jó is lenne, de most egyfolytában feszült, mintha zavarnám.
- Úgysem viselnéd jól őket.
Vonom meg kicsit a vállaimat, nem mintha bármit jól viselne tőlem mostanság, és nem tudom, hogy ez azért van-e, mert emlékszik vagy mert nem.
- Csak olvastam, hogy vannak olyan nyugtató masszázsolajok, amik alkalmazásával könnyebben elalszol, gondoltam rá, hogy kipróbálhatnánk. Ennek is utánaolvastam, vannak speciális mozdulatok, amik segítenek ellazulni.
Nem nézek rá, mintha nagyon lefoglalna a virág tökéletes kékké színezése. Igen, nagyon lefoglal, hogy tökéletes legyen.
- Miért haragszol rám? Nem baj, ha nem gondoltad komolyan azt a kérdést, tudom, hogy sokat ittál, és nem voltál beszámítható, én örültem neki, de csináljunk úgy, mintha ki se lett volna mondva, rendben?
Felpillantok rá, hogy lássam az arcát, mit szól az ötlethez. Vicces, hogy ez a kérdéskör nem először merült fel már közöttünk, de mindig olyan nagyon furcsa körülmények között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Csak próbáltam rájönni, hogy komolyan gondoltad-e.
Nem akarok hangosan beszélni, mert a közeli asztalnál mások is ülnek, és látom, ahogy az anyuka ide-idepillant. Talán azért, hogy hallja a veszekedést, talán azért, hogy továbbadhassa, hogy igaz, amit Bözsi néni terjeszt, Barni és én egy pár vagyunk. Nyilván a bizonyítékot várja erre. A hangomat próbálom annyira lehalkítani, hogy tényleg csak ő hallja.
- Hogy hozzád megyek-e.
Ahogy így kimondom, érzem, ahogy egy kicsit lebiggyen a szám, mert igazából én voltam a hülye, elvégre, hogyan is akarna elvenni feleségül, amikor azt mondta, nem bízik bennem, és azt józanul mondta, a szemembe, nem részegen, az ágyról lelógva, közvetlenül azelőtt, hogy bealudt.
- Felejtsük el, kérlek.
Kettő-kettő. Ha őszinték akarunk lenni, csak furcsa volt elképzelni a dolgot, mert kicsit nagyon beleéltem magam, de nem is tudom, hogy miért, tényleg fel kéne nőnöm, és nem ennyire önzőnek lenni. De Barnival kapcsolatban minden önzővé tesz. Féltékeny vagyok, ha egy anyuka megsimítja a karját, vagy csak rá nevet, mert ne nevessen rá, nevessen a férjére, és kész. Tudom, nem illik ilyennek lenni, de életemben először vágyom arra, hogy valakivel örökre együtt maradjak. Élni szeretnék, és boldoggá tenni őt.
- Szóval, a masszázsnak az a lényege, hogy ne akarj ébren maradni, ne küzdj az elalvással, mert igazából észre se kell venned, hogy mikor hagyom abba, és akkor végzek jó munkát, ha átalszod az éjszakát. Szerencsére még nem vagy olyan öreg, hogy prosztata problémáid legyenek, mert egy bizonyos kor felett már nem javasolják.
Csak mondd, hogy ezzel a kijelentéssel most inkább oldom a feszültséget, és nem fogja magát, és hagy itt, mert akkor esküszöm, feláldozom magam én egy vámpírnak vagy vérfarkasnak, vagy bárkinek, aki áldozatot kíván szedni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Semmire sem emlékszel arról az estéről?
Mondjuk az lenne a legjobb, ha tényleg SEMMIRE sem emlékezne, arra sem, hogy a felsőm fellibbent, és ő felmenekült a létra tetejére. Nos, az a pillanat minden nőnek nagyon rosszul esett volna, és véletlenül se állok azóta hosszú percekig a tükör előtt, hogy mi a baj velük. Jó, nem túl nagyok, nem is kicsik, olyan pont méretek, legalábbis szerintem arányos a testemhez képest.
- Sajnálom, csak te egyenes ember vagy, és ahogy ezt kimondtad, hát, megállt bennem az ütő, de tök jó értelemben. Nem tudom, hogy ezt hogy mondják pozitívan, tudod, amikor úgy kihagy a szíved egy ütemet.
Nem szeretnék bántó lenni, de igen, még most is vannak szavak, amik hiányoznak a szótáramból, és próbálom őket a lehető legjobban körülírni, hogy érezze a másik fél a negatív itt nem negatív, hanem pozitív. Bonyolult dolog úgy elmondani minden érzésedet, hogy eddig nem élted meg, és nem beszéltél róla, nem ismered a szavakat. De remélem megérti, hogy tényleg pozitívan gondolom, meg azt, hogy tényleg nem emlékszik arra, hogy a melleimet mutogattam neki. Az emlékre csak elpirulok, de arra, amit mond, szabályosan pirossá válok, mint a paradicsom,é és nem is tudom, hogy mit mondjak neki előbb, hogy ne a gyerek előtt használja a picsa és farok szavakat, vagy, hogy akkor inkább ne aludjon el. Nagyot nyelek a gondolatra, hogy ez tényleg megtörténhetne, és megborzongok, amikor közelebb hajol. Ahogy érzem meleg leheletét a fülemen, ahogy a paradicsom pirosból rákvörössé változom, ég az arcom, és nem segít az, amit mond, sem az, hogy mindezt olyan édesen suttogja, sem az, hogy puszit nyom az arcomra. Teljesen kiszáradt a torkom, az ajkaim, utóbbit lopva megnyalom.
- Nem szeretném, hogy elaludj, ha úgy adódik a helyzet, hogy merevedést tapasztalsz, mert, öhm, az nem egészséges.
Persze, ez így mind a válaszom rá, de azt hiszem, hogy ha nem mondok semmit, akkor is elárul az arcom, ami egyrészt még mindig égővörös, másrészt az ajkaim önkéntelen vigyorba csúsznak a gondolatra, harmadrészt pedig, mert a gondolatra önkéntelen alsó ajkamba haraptam, és azóta is ott vannak a fogaim, én pedig úgy csinálok, mint aki színez, Karola pedig virágokat szed. Meg van áldva Barni velünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Érzem, ahogy a mellkasom hevesen hullámzik, ahogy a gondolataim cikáznak, ahogy nem segít az, hogy a bőrünk összeér, hogy minél jobban simogatja a kezem, annál jobban érzem, hogy a testem olyan reakciókat ad, amiket korábban még sosem, mert a kérdés sosem merült fel, még csak a fejemben sem, szóval most olyan, mintha odabent történt volna egy atomrobbanás, és a szexualitással kapcsolatos eddig rejtett információk, vágyak, gondolatok, ingerek most egyszerre szabadulnának ki. Komolyan, élet, KOMOLYAN?! Egy gyerekekkel meg családokkal teli udvaron, egy olyan udvaron, ahol amúgy gyerekek szoktak játszani, miközben én, hogy ne ájuljak el, egy tojást színezek lilára. Lila. A kielégítetlenség színe. Édes Merlin! A ceruzát talán kicsit hevesebben csapom le, szusszanva próbálom rendezni a gondolataimat meg az arcomat.
- Nem tudom, Barnabás, tényleg nem.
Érzem, ahogy a téma, a vágyak, a riadalmak, az, ahogy rám néz, teljesen összezavarnak, ahogy gyakorlatilag kiakad a testem, kiakad az agyam. Érzem, ahogy hirtelen feszít a blúzom, és alatta a melltartóm is. Ahogy hirtelen minden porcikám kívánja ezt a tapasztalatot. De ez még mindig egy gyerekekkel teli udvar, és ha egyszer közös gyerekünk lesz, nem hordozhatjuk Budanekeresdre, azzal az indokkal, hogy egymásnak estünk egy tojásfestésen.
- Csak abban reménykedem, hogy ha egyszer odajutok, akkor az ösztöneim segítenek majd rátalálni a helyes irányra.
Tudtam, hogy ez a dolog elő fog jönni, vagyis régebben, mert most, amióta hazajött, visszafejlődtünk, és megint ott tartunk, hogy csak pedzegetjük azt, hogy akár csókolózhatnánk is, de nem nagyon csináljuk. Mert nem bízik bennem, és mert biztos vagyok, hogy még mindig haragszik rám.
- Nincsenek tapasztalataim a témával kapcsolatban, ha erre vagy kíváncsi. Én mondtam, hogy nem olyan vagyok, mint a nők az életedben.
Nagyon nem, mert jelenleg minden törekvésemkor, amikor megpróbáltam nő lenni, akkor csak leszúrt, hogy nő vagyok. Egyszer tűnt úgy, hogy értékeli a dolgot, de aztán azt meg én szúrtam el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Nem szúrtam oda semmit.
Felelem csendesen, elfordulva tőle, inkább újra a színezésre koncentrálva. Muszáj fejben egyben lennem, mert az utóbbi napok alatt teljesen szétcsúsztam, mert minél inkább próbálom visszahozni a dolgot, annál messzebb kerülök tőle, mintha menthetetlen lenne az egész. Ebben a néhány napban rájöttem, hogy igazán gyűlölöm, hogy beteg vagyok, és gyűlölöm, hogy azt hittem, lehet normális életem. Én nem vágytam sok mindenre, csak arra, hogy egy rendes sráccal lehessek, akit szeretek, és aki szeret. Ez nem olyan nagy kívánság, mégis, úgy tűnik, hogy a világ legnagyobb kívánsága. Nem fogom tudni megoldani. Szívem szerint elfutnék, elmennék messzire. Már értem, hogy Denis miért jár el verekedni, mert a fájdalom egyben tartja, és mert addig sem kell gondolkoznia. Én se szeretnék, annyira fáradtnak érzem magam a történettől.
- Nyugodtan tehetsz rá megjegyzést, a dolgon úgysem változtat. Én hiszek abban, hogy az igazival kell megtörténnie, akiben bízik az ember és akit szeret. Sajnálom, hogy nem olyan vagyok, mint mások, hogy nem könnyű velem, ezt mondtam.
Nem vagyok olyan, mint a mai lányok vagy nők, akik bátran ugranak fejest egyéjszakás kalandokba, én szeretném ezt átélni egy olyan emberrel, aki mellett nem félek. Mert az a helyzet, hogy nekem minden ilyen lépés olyan horderejű, mintha az Everest-et másznám meg, és rettegek minden újabb lépéstől. Rettegek attól, hogy milyen lesz, hogy tetszeni fog-e neki, amit tapasztal, hogy tényleg fájni fog, hogy működik-e a dolog, vagy sem. De ezt nem merem elmondani, sem neki, sem másnak.
- Jelenleg úgy érzem, hogy nem nagyon szeretnék nő lenni a közeledben, inkább kislány maradnék.
Ki hitte volna, hogy idáig eljutok, ugye? Senki. Én sem, de jelenleg valahogy bármit teszek, ha neki nem tetszik, akkor azt azzal indokolja, hogy ő vagyok, és jelenleg nem érzem magam túl komfortosan ebben a szerepben.
- Hozok jégkrémet, kérsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Gyakorlatilag szólni sem tudok a reakciójára, csak nézem, ahogy felháborodik és távozik. Pontosabban előbb még közli velem, hogy nyugodtan lakjak nála, keressem az igazit, aztán majd szépen lépjek le, ha megvan, ő meg elment a gyerekért. Hm.
- Szerinted is bajban vagyunk?
Sandítok le Karolára, aki szintén csak nézte azt, ahogy Barni távozik. Az arcom a kezeimbe temetem, egy pillanatnyi megállás kell, de nem várhatok túl sokáig, mert még a végén fog egy másik gyereket és lelép vele. Isten se mossa le róla aztán, hogy gyerekrabló, vagy, ami még rosszabb, hogy pedofil.
- Gyere.
Nyújtom ki a kezem a kislány felé, aki ahelyett, hogy szépen sétálna, kihasználva a helyzetet nyújtózkodik, hogy inkább cipelve legyen. Hát ez aztán igazán tipikus, de tényleg. Viszont nem bosszankodom, mert ha még ez is bosszúságra adna okot, akkor nem lenne esélyem se visszafordítani a dolgokat. A plusz kilóval nem haladok olyan gyorsan, mint egy dühös férfi ember, de azért odáig eljutok, hogy lássam a hátát, így követni is tudom. Nem fogok kiabálni utána, hogy álljon meg, nem kell a műsor, elég dráma van most így is az életünkben. Mondjuk az sem biztos, hogy a gyerek előtt kell ezt megbeszélni, de a fejemben szofisztikáltan hangzik, szóval remélem, hogy ténylegesen az is lesz.
- Barni, kérlek, hallgass meg. Én rólad beszéltem végig, azért mondtam, hogy nem olyan vagyok, mint az eddigiek, mert rettegek tőle, hogy az első alkalommal annyira béna leszek, hogy hozzám se akarsz érni többet, pedig én szeretnék mindent jól csinálni, és nem akarom a kedved szegni, ha mégsem leszek jó.
Nyugodt hangon, és ha engedi, a szemébe nézve beszélek, mert fontos számomra, hogy tudja. Talán most nem jut el az agyáig, mert haragszik rám, de talán egy nap, megérti majd, hogy mit mondok. Tudom, hogy a fogalmazási készségem olykor pocsék, de szeretném, ha megértene.
- Én szeretlek téged, és szeretnélek boldoggá tenni.
Eddig nem mondtam még ki, hogy szeretem, nem is így akartam kimondani neki, hanem mondjuk amikor ott vagyunk ketten az ágyban, vagy mondjuk olyankor amikor ketten vagyunk, és nem épp akkor, amikor Karola a nyakam átölelése közben állon fejel. Na igen, ennek megadtam volna a módját, de ha most nem mondom ki, akkor kábé esélyt sem ad rá.
- Szeretném, ha nem haragudnál rám, és nem csak csókolóznánk. Kérlek, ne kelljen a gyerek előtt kimondanom, hogy mi mindent tennék veled.