Rufus Saron
A lépteim kopognak a kövezeten. Csodálkozva nézelődöm a varázslatos téren. A fényei megbabonázzák azt, aki először látja. Nem értem miért jöttem ki egy ilyen késői órán, talán csak mindig jobban vonz a város, ha ki vannak világítva a kirakatok és a szökőkút.
Halk csobogása beszökik a fülembe és békével tölt el. Nem látok senkit errefelé, a padok üresek. talán ideje lenne hazamennem, vagy betérni valahová, ahol haraphatok valamit. Beugrik a Cukrászda, de elvetem az ötletet. Közelebb lépkedek a kúthoz, halkan, megbabonázottan. Még egyszer körbefuttatom a pillantásom a téren és a padokon. Újra senki...
~Nos, elég kihalt ez a tér.~gondolom és szorosabbra húzom magamon a vékonyka kabátot. Kicsit fázok, de a hűvös szél most jólesik, felfrissít.
Ekkor megpillantok valakit, éppen az egyik pad felé tart, majd leül rá. Ő is egyedül van. Egy srác. Nem látom az arcát, de biztos vagyok benne, hogy barna haja van. A ruháját veszem még szemügyre, aztán visszaterelem a tekintetem a baglyos kútra és a szüntelenül csobogó vízre. Elvégre, hogy néz az ki, hogy egy lány bámul egy srácot?
Keresztbe teszem a bokáim, így álldogálok egy kicsit, aztán megunom és a legközelebbi pad felé veszem az irányt, bár lehet inkább már az ágyam felé kellene. De mintha érezném, hogy nem ok nélkül jöttem ma ide, leülök és nőiesen keresztbe teszem a lábam, és türelmesen várok a megérzett dologra. A pillantásom néha visszatér a fiúhoz, de ilyenkor gyorsan másfelé pillantok, embereket keresek a szememmel.
Ruha