Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

[szeptember 29., vasárnap délután]

Runa

*Gyönyörű nap ez a mai egy hosszú sétához. Igaz, már tegnap eltervezte, hogy ma kimozdul a kastélyból és még Runának is küldött egy levelet, ma meg egy újabb emlékeztetőt, hogy csatlakozzon hozzá. Lenne, miről beszélniük, az nem kérdéses. Vasárnap lévén most kényelmes és meleg kapucnis fekete felső van rajta, sötétkék farmer, fekete teniszcipő és nyakában egy a húgától kapott sál. Acélkék és szürke fonalból kötött egyedi darabról van szó, amolyan búcsúajándék volt, mielőtt elutazott volna ide. Haja mint mindig, most is kócos, de ez zavarja a legkevésbé. Kezeit felsője zsebeibe mélyesztve baktat Runa mellett, egyébként meg nem csak ketten vannak. Kíséretnek a zsebében történetesen ott lapul Izé is pillanatnyilag néhány kukoricaszemet rágcsálva békésen. A léptei hosszúak, de igyekszik lassan haladni, hogy Runának azért ne kelljen mellette rohannia, nem az lenne a cél. Időnként még majdnem meg is áll, néha épp a mozdulat közepén, hogy szétnézzen, de aztán mindig jön egy következő lépés, hiszen a stégről volt szó, mint útjuk céljáról. Runa ajánlotta, ő meg rábólintott, nem fogja most meggondolni magát.*
- Kár, hogy nem hoztam magammal Hieronymust. Egész jónak tűnik az akusztika, és még csak szél sincs... de... emlékszel még erre? *kérdezi, amikor már majdnem elérték a fából készült építményt a tó partján, és azonnal fütyörészni is kezd. A Holdfény-szonáta dallama hangzik fel, bár némileg hamisan. Abba is hagyja egy grimasz kíséretében, majd elölről kezdi koncentrálva, most is elcsúszik néhány hang egészen hallhatóan nem csak zenészek számára észlelhető módon. Inkább befejezi, egy sóhajjal jelezve beletörődését azt illetően, hogy ez ma bizony nem akar összejönni.*
- Na ezt nem tudom korrigálni csúsztatással. Pont az a baj, hogy csúsznak a hangok... de azért talán csak felismerhetőre sikeredett, ugye? *kérdezi, miközben beérnek a stégre, ahol egészen a korlátig megy és rátámaszkodik. Megvárja, amíg Runa is beéri, ránéz és elvigyorodik, még mielőtt megszólalna.*
- Képzeld, lehet, hogy jövőre Harriet is ide jön... jah, bocsánat, Annika. Kitalálta, hogy ha már két neve van, akkor szólítsuk így, mert anyu is Harriet és sose tudja, a nagyi kit szólít éppen. *közöl egy még számára is új, de örömteli információt, ami Runát is érdekelheti. *

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Runa

*Erre még sosem járt, így most alaposan szétnéz séta közben, noha szemkontaktus gyakorlatilag állandó hiányában is figyel a lányra elvégre hozzá beszél. Nem is baj, hogy nincs itt a hegedűje. Ha játszik, csak és kizárólag arra figyel, viszont ha már a lánnyal jöttek ki a szabadba, inkább vele beszélgetne. Az akusztikát leteszteli majd máskor, legközelebb, ahogy a lány éppen megjegyzi, ő meg fütyörészés közben azonnal rá is bólint a javaslatra. Végére érve egy rövidebb résznek feladja a próbálkozást, nem sikerül minden hangnak megtalálni a helyét, a grimasza viszont hamar vigyorgásba megy át, és kihúzva jobb kezét a zsebéből átkarolja a lány vállát közelebb húzva arra a pillanatnyi időre, amíg nyom egy puszit a feje búbjára.*
- Tudod, hogy nem bántani akartalak, de tényleg nem figyeltél és csúfos bukás lett volna a vége, ha nem gyakoroljuk eleget. A zene... az zene, főleg ha az ember a Királyi Zeneakadémia diákja. *közli komoly arckifejezéssel és kihúzva magát, miután elengedte Runát, és beérve a stégre a tó felszínét bámulva könyököl fel a korlátra, még mielőtt közölné, hogy úgy tűnik, a húga is ide fog járni jövőre, persze, ha felveszik. Leül ő is a lány mellé szófogadón, és elneveti magát a kapott válaszon.*
- Aha... szóval itt vagyok az iskolában és már nem hiányzom. Láttad te, hogy mekkora az az épület? Hm? *kérdezi komoly, kérdő arckifejezést erőltetve magára, de nem bírja sokáig, a komolysága kuncogásba fullad és gyerekesen böki oldalba a lányt. A következő pillanatban meg elhallgat, vesz egy nagy levegőt és megöleli Runát, kicsit úgy, mint valami plüssöt és a vállának döntve a fejét úgy néz fel rá, hogy a tekintete alapján azt hinné az ember, egy ötéves, aki gumicukrot próbál kikönyörögni sokadjára, pedig már inkább aludnia kellene.*
- Te is hiányoztál. Ha jól viselkedek, kapok majd olyan finom forrócsokit, amilyet csak te tudsz? Légyszilégyszilégyszi... *kezdődik, kérem, kezdődik, előjött a teljességgel komolytalan énje, egészen addig a pillanatig, amikor a lány megemlíti, hogy mióta nem játszott se csellón, se zongorán. Kihúzza magát és úgy kezdi méregetni a lányt, mintha ez valamiféle szentségtörés lenne, ha nem bujkálna mosoly a szája szegletében, még ijesztő is lenne. Még jó, hogy Runa egyébként is azon emberek egyike, akinek volt ideje kitapasztalni, miből lehet tudni, mikor mit vesz igazán komolyan. *
- Az másfél év... te jó ég... pedig már gondoltam, hogy megérkezem, és alapítunk egy vonósnégyest. A szimfonikus zenekar egyből kicsit nagy falatnak tűnt, de majd idővel... amúgy persze, hogy játszhatunk, Runa, amikor csak szeretnéd... na meg épp nincs órám... de a napi négy-öt óra gyakorlás most is megvan nálam, majd úgy időzítjük. Na, ne szomorkodj itt nekem, hallod? Hahó... Föld hívja Melankóliát... *ha Runa hagyja, akkor újfent átkarolja a vállát, és most ő is a tó felszínét kezdi bámulni. közben meg azon jár az agya, hogy vajon ez is a lány apjának valami mániája, vagy egyéb okai vannak a dolognak, de inkább nem kérdezi meg.*
- Jó lesz megint, ígérem. *teszi még hozzá inkább iménti mondandójához rövid szünet után.*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Runa

*Persze, hogy mindent látnia kell. Mi másra volna az ember szeme, minthogy használja, és ő bizony mindent alaposan megnéz, ami útjába kerül, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne figyelne másokra, jelen esetben Runára. Elérik a stéget is, ahol első dolga megcsodálni a fodrozódó vízfelszínt, végtére is nem mondhatja senki, hogy nem vonzza a szemet. Maradna még gyönyörködni a látványban, de ha már hívják, szófogadóan leül ő is.*
- Naná, mert zenében nem lehet alább adni. Sigurdsdottir tanárnő is mindig ezt mondta... és az előadás után napokig azt mondogatta, hogy milyen jól ment, pedig tudod, milyen sűrűn dicsér meg bárkit is. *válaszolja nagyon is komoly képet vágva mindehhez. Remélhetőleg Runa emlékszik még a zeneelméletet oktató szigorú tanárnőre, aki az elődadásokat rendszerint szervezte. Az iskola méretére is rátérnek hamarosan, és a fintorral egybekötött megjegyzésre elgondolkodik kissé, mielőtt kérdőn felemelve fél szemöldökét Runára néz és megszólal. Azt lehetne hinni, hogy most legalább számon kérni akar valamit. *
- Pedig már kezdtem reménykedni, hogy lesz egy tapasztalt idegenvezetőm... de... ez esetben egy felfedező körséta valamikor? *kérdezi és a következő pillanatban jön az a nagy ölelés is, meg a kuncsorgás a forrócsokiért. Lelkesen bólogat a hozzávalók említésére, még hümmög is hozzá, mert nagyon finomnak hangzik az egész.*
- Igen, igen... finomnak hangzik. Szerezhetünk mellé vajas kekszet is, és... mmm ... ha a görögök ismerték volna, biztos ezt választották volna nektár meg ambrózia helyett. *nyammog egyet fülig érő szájjal. Véleménye szerint nincs még egy olyan finom forrócsoki, mint amilyet Runa az édesanyjától készíteni tanult. A zene említésére komoly arckifejezéssel húzza ki magát, eltávolodva a lánytól. Még végig is méri, de tudja, hogy a lány is tisztában van vele, hogy most csak húzza. Szóba kerül a vonósnégyes gondolata, megvonja a vállát.*
- Kell egy hegedűs meg egy brácsás... plusz te csellósnak és én még hegedűsnek, aztán kész is a kvartett. Hegedűsre talán nagyobb eséllyel vadászhatunk. Számolhatom úgy háromszáz- háromszázötven diákkal? Mert ha igen, akkor van esélye, hogy legyen legalább öt-hat ember, aki játszik hegedűn. Brácsa viszont... ismersz brácsást? Ha összehozzuk, játszhatnánk... Mozartot... Vivaldit... Dvořákot... hirtelen nem is tudom... *nagyon belelkesült a gondolattól hirtelen, még gesztikulál is mellé, ujjain igyekszik számolni az egyes említett zeneszerzőket, minden egyes névre kinyújtva jobbjának egyik ujját, de aztán inkább feladja. Túl sokan vannak, kár mindet felsorolni, ráadásul Runa még ismeri is a neveket, nem kell magyarázni. Szemöldökét kérdőn megemelve bámul rá, amolyan "na, benne vagy?" nézéssel valamiféle reakcióra várva, de végül szép lassan félreteszi az egészet későbbi időre, látva, hogy a lány éppen szomorkodva bámul a víz irányába. Valószínűsíti, hogy egy részét talán már nem is hallotta annak, amit itt éppen szónokolt, de nem akkora baj. Majd elmondja újra máskor, jelen pillanatban inkább átkarolja a lány vállát és megpróbálja jobb kedvre deríteni. A vonósnégyes várhat, úgyse biztos benne, hogy találnak hozzá brácsást.*
- Ne szomorkodj, hallod? Jobban áll, ha mosolyogsz. *jegyzi meg egy szája szegletében bujkáló mosollyal együtt, majd meglepődve pislog a lányra, amint szóba kerül az új téma.*
- Még mindig? Van néhány jól kinéző fiú, jobb lesz, ha vigyázol magadra. Ühümm... mugli orvos... azért talán egyszer kérdezd meg a gyógyítót, nincs-e valami kevésbé fájdalmas módszere. Amúgy... álljunk csak meg... ha ez úgy működik, hogy minden jóképű hímnemű egyed látványára megered az orrod vére... akkor ez azt is jelenti, hogy szerinted én meg ronda vagyok? *kérdezi a végére, ha már az agyában összeállt a logikus gondolatmenet, bár komolyan venni most sem kell, Runa tudhatja a legjobban. A hangján is érződik, hogy egy hajszál választja el attól, hogy nevessen.*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Elliot

*Ha már lehet választani, jobban szeret kint lenni a szabadban, mint bent a négy fal között. Nemsokára, ha beáll a tél, lesz rá bőven alkalma, addig viszont miért ne használná ki a csapadékmentes időjárás adta lehetőségeket. Szél ugyan van, de majd pont ez fogja eltéríteni attól a tervétől, hogy kijöjjön a tóhoz olvasni. A változatosság kedvéért az ing fölé most fekete kabát került talár helyett, na meg a húgától ajándékba kapott acélkék és szürke színben pompázó sál, hozzá sötétkék farmer és a teniszeiről még nem mondott le, akármennyire is vége a nyárnak. Majd ha egyszer belefagy, lecseréli bakancsra, addig viszont szó se róla. Hóna alatt könyvet szorongat egyébként, szép keménykötésű, fekete borítójú példányt, aminek az oldalán - és feltehetőleg az éppen nem látható előlapján is hasonló módon - kacskaringós ezüstös betűk hirdetik a könyv címét és a szerző nevét. Anne Rice: Nattens furste. A köny angolul, eredeti címén The Vampire Lestat-ként vált ismertté, olyannyira, hogy mint a példa is bizonyítja, svéd nyelvre is lefordították, így ő most anyanyelvén olvashat a vámpírról, aki az eddig látott filmek alapján nagyon is szépen hegedül. Majd a könyvből nemsokára kiderül remélhetőleg, hogy is áll a dolog azzal a hegedűvel. Ráérősen sétál le a tóig, közben alaposan szétnézve szokásához híven, és még egy üres padot is kiszemel, ami tökéletesen megfelelőnek tűnik arra, hogy kényelmesen elhelyezkedve nekilásson az olvasásnak. Beérve leül, törökülésbe tornázza magát, mert ez aztán tényleg kész tornamutatvány, főleg, ha nem szeretné, hogy utólag mindenféle szöszt meg koszt kelljen letakarítania magáról, és kinyitja a könyvet. Könyvjelzőre szükség lesz, mert nem számol azzal, hogy ha most nekikezd a történetnek, be is fejezi még itt a parton. Rövid keresgélés után végül egy elrontott Bhrams-kottára esett a választása, és azt szúrta be a könyv borítója alá. Mivel kottán javítgatásnak nincs helye, új lapot kapott a mű, ez a lap meg új funkciót. Jelen pillanatban azonban ahogy kinyitja a könyvet, a szél belekap a magányos papírlapba, amit botor módon olyan elől hagyott és meg sem fordult a fejében bárhogyan is rögzíteni, mondjuk becsíptetni valamelyik későbbi fejezet lapjai közé. A frissen kreált könyvjelző gyorsan szárnyra is kap és meg sem áll, amíg neki nem csapódik egy néhány méterrel odébb ülő fiúnak. Rögtön be is csukja a könyvet, lekászálódik a padról egy ideges szusszantás közepette - okosabb lehetett volna, ha már egyszer eddig is fújt a szél - és közelebb megy, majd megáll a fiú előtt.*
- Szia. Ne haragudj. Elfújta a szél azt a kottát, ahogy kinyitottam a könyvet. Visszakaphatnám esetleg? *kérdezi reménykedve, hogy azért mondjuk papírgalacsin mégse lesz belőle, vagy netán hamu, végtére is arra a könyvjelzőre neki még szüksége lenne és nem volt szándékos az iménti esemény. Kezében szorongatva a könyvet áll és vár, hogy na ebből, most akkor mi is lesz, és pillantása a papírra esik, de hiába merül fel benne a kérdés, még mielőtt esetleg rossz véget érne a kotta rövid szárnyalása, egyelőre inkább nem kérdez rá, hogy pontosan mit is ír a fiú.*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Elliot

*Addig minden szépen és rendben megy, amíg a kiszemelt padra leülve ki nem nyitja a könyvet. Nem számolt azzal, hogy áldozatul eshet a szélnek ez az egy szál lap, ha nem gondoskodik a rögzítéséről, és akkor már késő lehetőségeken töprengeni, amikor a kotta már szárnyra kapott. Még egy fél sort sem sikerült elolvasni, úgy csukja be a könyvet egy türelmetlen szusszantás kíséretében. Ezt bizony nem tervezte bele a mai délutánba, de ha már így alakult, mégis csak jobb lesz visszaszerezni azt a lapot. Bármilyen jól sikerült elhelyezkedni a padon az imént, most lekászálódik, és elsétál a másik padig, hogy visszaérje a kottát. Szerencsére nem vált létformát, hálás is érte, hogy épen, egyben kapja vissza.*
- Köszönöm. *mondja, miközben átveszi, és a biztonság kedvéért most gyorsan úgy a könyv felénél szúrja be két lap közé egy megkönnyebbült sóhaj közepette. Kevés az esélye, hogy ma addig eljusson, és így az is, hogy ott nyissa ki a könyvet, így újra elfújja netán a szél a lapot. A bemutatkozásról sem, csak egyszer jobb biztonságban tudni a visszakapott újkeletű könyvjelzőjét, mielőtt vadászhatná itt a parton ebben a szeles időben, aztán kezet nyújt ő is.*
- Részemről a szerencse. Axel vagyok.*mutatkozik be most már elvigyorodva és kezet ráz a fiúval. A kérdésre már határozottan rázza meg a fejét, még mielőtt megszólalna.*
- Nem. Nem véletlen. Hegedűn játszom, annak a darabnak meg sikerült elrontani a másolását, így újrahasznosítottam. *válaszolja, ha már kérdezték. Helyet is foglal, ha már intik. Bal bokájának jobb térdén talál helyet most éppen, és a könyvvel a kezében kissé előre dőlve a lábszárán támaszkodik meg, és elgondolkodva bámul maga elé a kérdés hallatán, végigfuttatva gondolatban a lehetséges helyszíneket. *
- Nem is tudom. Stockholm? Götland? Szentpétervár? Arles? Sűrűbben erre szoktunk járni... bár tavaly nyáron Angliában voltunk... Tur... Tor... sose fogom megjegyezni a nevét, de kicsit úgy hangzik, mint a Turkey. Egy tengerparti város... anyának találkozni kellett néhány bájitalkészítővel valami fotók végett, és végül mentünk mi is... óh, már emlékszem... Elliot Knight, igaz? Harriet mennyire rád volt kattanva. Azt soha nem fogom elfelejteni, amikor elindult megkeresni téged, de ráijesztett valami kutya és úgy felmászott egy kerítésre, hogy beakadt a ruhája és lejönni már nem tudott. Mostanra azért már kinőtte ezt a korszakát, de azért ha jövőre találkoznál vele, ne mutass neki több dalszöveget. Egyébként hogyhogy itt? Csak nem igazoltál át ide Roxfortból?*érdeklődik most már lelkesen, továbbra is fülig érő szájjal, ha már sikerült beazonosítani, hogy ki is a fiú. Különösebben nem jó az arcmemóriája, inkább a neveket jegyzi meg, na meg töri a fejét, ha rákérdeznek a dolgokra, mint most is. Igaz, hogy tavaly kicsit abban az egy hétben duzzogós kedvében volt, mert visszakapta bontatlanul a Runának küldött leveleit, viszont az útitervbe egy látogatás nem fért volna bele ott is. Ennek ellenére még emlékszik, főleg, hogy Harriet hirtelen rajongása elég látványos méreteket öltött abban az egy hétbe, ő meg a maga részéről kíváncsi volt rá, ki is az illető, aki ezt kiérdemelte. Micsoda véletlen, hogy itt találkoznak újra. *

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Elliot

*Bármilyen szétszórt is tud lenni, azért a hangszereire, meg a saját kézzel másolt kottái gyűjteményére nagyon vigyáz. Jelen kotta kisebb mértékben érdemelte ki a figyelmét befejezetlen és főleg hibás volta miatt, ezért lehetséges az, hogy az első adódó lehetőségen kapva szárnyra kél. A frissen elnyert szabadság azonban nem tart sokáig, ugyanis először eléri a szomszédos padon ülő fiút, mint kiderült Elliotot, majd tőle visszakerült Axelünk kezébe és ismét a lapok közé lett zárva. Végeredményben még mindig jobb, mint ha a szemetesben végezte volna. Közben beszédbe elegyedik a fiúval, és elismerően bólogat a saját szerzemények említésére.*
- Az jól hangzik. Csak néhány próbálkozásom van eddig, inkább klasszikusokat játszom. De hátha egyszer megszáll majd engem is az ihlet. *válaszolja elvigyorodva. Még nem érzi annyira kiforrottnak a stílusát, és a játékán is van mit csiszolni. Az eddigi két vagy három saját szerzeményén véleménye szerint túlságosan is érződik kedvenc szerzői hatása, az meg úgy még nem igazán eredeti. Hellyel kínálni nem kell kétszer, leül számára kényelmesen elhelyezkedve, és elgondolkodik, hol is találkozhattak, már ha találkoztak. Néhány helyszín említése közben a helyes válaszra is sikerül utalást tenni, még ha a város nevére nem is emlékszik pontosan. Helyeslően kezd bólogatni fülig érő szájjal, amikor végre meghallja a város nevét és már be is ugrott, honnan ismerheti Elliotot.*
- Az az. Torquay. Sose tudom megjegyezni a neveket egyből, csak ha többször is utazunk egy helyre. Harriet meg... na igen, a húgom rém idegesítő, ha valamire vagy éppen valakire nagyon rákattan, de olyan aranyos tud lenni, hogy nem lehet rá haragudni.*válaszolja kisebb gondolkodás céljából beiktatott szünet után szeretetteljes arckifejezéssel. Tizennégy éve ő a nagy testvér a családban, és akármennyit is piszkálják egymást a húgával, az nem jelenti, hogy nem szeretik egymást. Próbáljon csak meg valaki rosszat mondani Szösziről. A vigyor mégis leolvad hamarosan a képéről, és elgondolkodva pislog maga elé. A hosszú történetek nem mindig jók, főleg, ha ilyen hozzájuk a hangsúly. Kissé zavartan túr bele a hajába és már nyitná is a száját, hogy akkor kérdezzen valami egyebet, de hamarabb kap mégis választ. Sóhajt egyet és hátradől a pad támlájának döntve hátát.*
- Sajnálom. *mondja nagy levegőt véve, és oldalra pillant közben. Ennél többet nem igazán tud mondani, és nem is érzi helyénvalónak hirtelen, mert azzal talán csak rontana a dolgokon, ha bármilyen megjegyzést is tenne most, szándék ide vagy oda. El is akadna itt pillanatnyilag, azon töprengve, mit is kérdezhet vagy mondhat, de Elliot hamarabb kérdez rá, hogy került ide. Újabb nagy levegőt vesz, lassan kifújja, és megvonja a vállát.*
- Ez... bonyolult... vagyis azt hiszem, inkább csak annak hangzik. Az otthoni mágusképzőben a nagynéném a bájitaltanos, a Durmstrangban is tanít rokonom, Roxforthoz nekem nem volt kedvem, mert nem ismerek senkit, így maradt a Bagolykő, főleg, hogy itt tanul már egy éve az egyik legjobb barátom. Meg amúgy is van olyan jó ez az iskola is, és tetszett, hogy komoly hangsúlyt fektetnek a melodimágiára például. Na és melyik házba kerültél? *érdeklődik a végére, ha már összefoglalta, mit is keres éppen itt. Runa szerint ez is egyike a lökött döntéseinek, pedig részéről nagyon is megalapozott választás volt, csak ezt nehéz átlátni, ha az ember nem lát a fejébe. *  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Runa

*Nem kerüli el a figyelmét az a nyögés a tanárnőjük neve hallatán, és megcsóválja a fejét Runára nézve. *
- Tudom, hogy sose rajongtál érte, de már nem tanít, úgyhogy mindegy. *jegyzi meg, és elvigyorodik, ha már Runa ismét visszafészkelődött mellé. Ha már szóba kerül a forrócsoki és az iskola nagysága, akkor felfedező túrát ajánl. Úgy tűnik, kicsit sikerült félreérteni a lányt, de legalább kijavítják. Már vonná is a vállát készülve egy rezignált sóhajra, hogy akkor majd körbevezetik, még ha nem is annyira vicces az, de kiderül, hogy van még Runa számára is ismeretlen része az épületnek. Meggondolva magát hirtelen inkább újra elvigyorodik és beletúr a hajába baljával, jobbját meg a zsebébe dugja közben. *
- Melletted képtelenség éhen halni. Még mindig ipari mennyiségben fogyasztasz... auucs... Izééé. *jajdul fel a kérdés közepén, kirántva a zsebéből a kezét, és rá is mordul az egérre, aki éppen a mutatóujján lóg. Összevonja a szemöldökét, bal tenyerét meg az egér alá helyezi, és kicsit megrázza a szürke szőrmókot, hogy lepottyanjon. Izé hevesen mozgatva a bajszát körbe-körbe forogni kezd a tenyerén szaglászva, miközben ő meg rácuppan az ujjára. Nem, ez nem az óvodáskorban még menőnek mondható szopjuk az ujjunkat- dolog, hanem egyszerűen csak fáj, és ez a legalapvetőbb berögzülés ilyen esetekre.*
- Ccch... ez fájt, te szőrmók. Karamella kell, mi? Érzed az édeset.*morogja, most már csak megrázva a kezét. Ez sem segít azon, hogy érzi, hol mélyesztette bele a kis cincogó a fogát az ujjába, de addig se figyel erre. Végre a lány elé tartja a szürke egérkét. *
- Szóval... ő Izé. Közönséges házi egér. Simon találta, és megmentettem tőle. Egyébként meg teljesen barátságos, csak most beindult a karamella illatára. Szereti az édeset. Ugye, te? Rágcsálók gyöngye.*mutatja be az egeret, a végén meg már hozzá beszél, közelebb hajolva, majd Runára néz kérdőn, és ha lehet, akkor elvesz egy karamellát, amire azonnal rá is harap Izé. Két mancsával rátámaszkodva már majszolja is a sarkát, sebesen, mintha attól félne, hogy elvehetik tőle.*
- Köszi. Én a részemet meghagyom a forrócsokihoz egyébként. *vigyorodik el, közben meg ha Runa figyel, hát az egér is megemeli időnként a pofáját és megmozgatja a bajszát. Úgy tűnik, szimpatikus neki a lány, főleg, hogy tőle származik a nyalánkság. Axel közben leengedi a kezét a térdére és szabad tenyerébe helyezi az egérrel teli balját. A vonósnégyesre térve nem is kicsit jön lázba. Otthon tagja volt egy egész szimfonikus zenekarnak, de az másik mese, itt ilyen nagyban nem gondolkodna. Kíváncsian tekint a lányra, hogy kiket ismer, akik zenélnek, aztán meglepetten néz egy nagyot és megrázza a fejét.*
- Gitár? Runa, te most komolyan beszélsz? Tudom, hogy az is hangszer és megvan a maga szépsége, de a hegedűvel... és klasszikusokkal... nem. Nekem még egy hegedűs kéne, egy brácsás és a csellóval meg ha gyakorolsz, belejössz. Hm? *jegyzi meg az elején kissé fagyosan, mert hát azért a gitár mégsem hegedű, és főleg nem vonósnégyesbe való, már csak azon egyszerű oknál fogva sem, hogy pengetős hangszer. Megrázza a fejét, mintha nem akarna hinni a fülének. Közben kihúzva jobb kezét a bal kézfeje alól óvatosan megsimogatja a még mindig nyammogó egér hátát.*
- Meglátjuk, hogy alakul. A nagybátyádhoz? Persze... és egyébként mi van, ha kommentálnak? Ha nem teszik, de te rosszul érzed magad az egésztől, az jobb? *kérdezi meg, szeme sarkából pillantva oldalra, egyébként főleg az egeret nézi. Egész aranyos, ahogy eltünteti a karamella utolsó darabkáját is, aztán a hátára fordul. Ezek szerint jóllakott éppen. Vissza is pakolja a zsebébe óvatosan szunyókálni, majd felkönyököl a térdére és kérdőn bámul Runára, ha már feljött a szőke herceg és orrvérzés kapcsolatának kérdése újra. Naná, hogy húzza a lányt, el is neveti magát a végére.*
- Alapanyag... ez jó.*nyögi ki kacagás közepette, majd kell egy kis idő, mire sikerül annyira lenyugodni, hogy normális mondatokat is ki tudjon mondani. Vesz egy nagy levegőt és még mindig vigyorogva, de már nyugodtabban és összeszedettebben szólal meg újra.*
- Egyébként zöld a szemem, bár anya nem így mondaná. Na és, királylány, herceg is van a láthatáron? Vigyázz, mert ha túl jóképű, lenyúlom. *jegyzi meg ingatva a fejét, nehéz rájönni, hogy most tényleg csak viccel-e, vagy sem. Tenyerébe támasztva az állát Runára bámul válaszra várva.*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Elliot

*Egy szárnyra kelt kotta kellett ahhoz, hogy kiderüljön, nem Runa az egyedüli ebben az iskolában, akivel már találkozott korábban is. Beszélgetésbe is elegyednek, a javaslaton meg elgondolkodva vakarja meg az állát, és megingatja a fejét.*
- Hm... végül is annyira nem nehéz átírni hegedűre egy darabot. Óh, egyébként nekem tetszik az ötlet. Csak azon gondolkodtam, melyik lehetőség egyszerűbb. Viszont ha neked könnyebb zongorára írni, utána viszonylag könnyen átírom hegedűre. *válaszol, most már Elliotra pillantva elvigyorodva, mert azért ez az ötlet tényleg jól hangzik. Hogy mi lesz a végeredmény, az még kérdés, de idővel úgyis ki fog derülni. *
- Hát... ha elküldted volna, most nem biztos, hogy itt lennénk. Szöszi idegesítő tud lenni nekem is, de nem igazán tűröm, hogy bántsák. Különben is, mondd, hogy az első nap után nem szórakoztál jól rajta. Képes lett volna megtanulni zongorázni, ha tanítod, pedig ő aztán kicsit se muzikális alkat... na meg amikor megpróbált sütit készíteni, de fene tudja hogyan sikerült magára borítania a krémet... mondjuk azóta azért sokat érett agyilag, szóval megnyugtatlak, már érti, mit jelent az, hogy nem.*mondja nagyon komolyan az első mondatot, ha már a húgáról is szó esik, aztán már kuncogni kezd, amint felidéz néhány emléket. Eddig egyébként is egy embernek sikerült igazán kihozni a sodrából, miután fellökte a húgát és volt néhány nem kedves szava hozzá. Néhány csúnya nyolc napon belül gyógyuló suhit beszerzett ő is, az illető is, de azóta egyszer se volt rossz szava a lányra. Elliot teljesen más kategória, láthatóan nem volt szíve elküldeni Harrietet, inkább elviselte, ami elismerést érdemel, mert akkoriban még elég nehéz természetnek volt mondható a húga. Vigyorog még az imént említett dolgokon, egészen addig, amíg fel nem hozódik, hogy a fiú hogy került ide Roxfortból és mi történt az édesanyjával. Leolvad arcáról a vigyor, és nem tud annál többet mondani, hogy sajnálja, ami történt. Röviden vázolja, ő mit keres itt, majd elgondolkodva bólogat a válaszra.*
- Hát, kviddicsben például nagyon jók, itt viszont nagyobb hangsúly kerül a zenére. Ühm... értem. *beletúr a hajába kissé palástolandó zavarát, mert fogalma sincs, mit mondhatna. Próbálja érteni, de legbelül tudja, hogy fogalma sincs az egészről, mert még mindenkije él.*
- Rellon. *válaszolja, majd hirtelen megrázza a fejét és sóhajt egyet, és a tó fele bámul.*
- Nem untatsz, komolyan. Azt hiszem, ez amúgy is olyan dolog, amiről nem lehet örökké hallgatni... vagyis megpróbálni lehet, de... nem értek ezekhez. Én csak... hülyeség az, hogy értem, milyen ez neked, csak próbálkozok megérteni, mert Merlinnek hála él mindenkim, de ha valakit elveszítenék... akkor se valószínű, mert az meg más lenne. Teljesen más. Fogalmam sincs, hogy mit érzel, csak azt tudom, hogy anyukád nagyon kedves ember volt és nehéz lehet és én tényleg sajnálom, ami történt. *mondja maga elé bámulva, és ismételten beletúr a hajába összeborzolva a tincseit, majd vesz egy nagy levegőt, lassan kifújja és ismét most már mindkét lábát a földre téve előre hajol és a térdére könyököl, aztán szusszant egyet és bámulja tovább a víz felszínét.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Elliot

*Az a lényeg, hogy érti, mit akar mondani neki Elliot és maga az ötlet tetszik is, hát miért ne bólogatna rá. Azon azért eltöpreng, hogy volna jobb az egész, de végül a második verzió, amit a fiú javasol, jobban hangzik.*
- Maradjunk inkább a zongoránál, és akkor majd átdolgozom hegedűre utána. Az hangzik a legjobban. *válaszolja, majd elvigyorodik azon, amit ehhez még hozzáfűz ismerőse, és megrázza a fejét. *
- Szerintem nem én vagyok az egyedüli, aki szereti a zenét, viszont én se sok emberrel találkoztam korábban már... óh, de majd be fogom mutatni neked Runát, ha van kedved megismerni. Öt éves korom óta ismerem, kedves lány és most ő is ide jár, plusz zongorázik is. Biztos jókat tudnátok beszélgetni. *válaszolja, ha már a zenekedvelésnél tartanak, majd a húgára kerül a sor. Egy pillanatig ugyan komoly, mert igenis fontos neki Harriet és nem érdemes megbántani, vagy az illető nem köszöni meg, amit kap érte, de aztán már vigyorog a következő percben, ahogy eszébe jut néhány vicces jelenet. Nem is érti ilyenkor, hogy tudja bárki is megbántani Szöszit - példa már volt rá sajnos - ha egyszer olyan jól lehet szórakozni rajta sokszor. Megvonja a vállát a végén, majd barátságosan vállon veregeti Elliotot.*
- Örülj inkább, hogy nem adtál véletlenül se postai címet, hanem napi kétszer kaptál volna még legalább egy hónapig levelet. Egyébként meg pont most futottunk össze. Na jó, kicsit több, mint egy év után, de mégse tíz év, vagy tudomisén. *válaszolja. Általában a dolgok jobbik oldalát szokta nézni, nem esik most sem nehezére azt látni. Csak akkor olvad le a vigyor a képéről, amikor Elliot azt is elmondja, hogy miért van itt Roxfort helyett. A kviddicsre már csak hümmögni tud, hogy persze, igen, biztos, igyekszik megérteni, valami ilyesmit jelent az a bólogatással együtt, majd kiköbözik, ki melyik házba került. Kissé elhúzva a száját megrázza a fejét a klubhelyiség emlegetésére.*
- Hát nem valószínű, de szerencsére elég nagy az iskola. Amúgy másodéves leszek. És te? *kérdez vissza, hiszen ki tudja, közös órájuk például még lehet attól, hogy nem egy ház diákjai. Aztán elakad valahogy a beszélgetés fonalával, és mielőtt valami más irányba próbálná az egészet terelni, inkább őszintén, talán kissé tapintatlanul is - majd kiderül - kimondja, ami éppen a fejében jár. Hümmög még egy sort, és a tó felszínét bámulja, aztán végre megszólal, és oldalra pillant.*
- Hé, én máskor is, csak küldj egy baglyot, ha beszélgetni akarnál, jó? Jaj, és ne légy már ilyen pesszimista. Így egy szép napon rád fog szakadni az ég, hallod? *és már megint belépett a nagytestvér szerepébe, mint ahogy az Knuttal, Harriettel, Runával többek között lenni szokott, úgyhogy félretéve a könyvet a térdéről oldalra fordul és abszolút hirtelen, lendületből megöleli a fiút. Max lecsapják, annál rosszabb úgyse lesz, de vigasztalásra kérem, ez a legtutibb módszere.*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Elliot

*Miért is mondana nemet? Sőt, ha már zenekedvelés meg zongora kerül szóba, felemlegeti Runát is. Egyszer biztos bemutatja majd, már ha sikerül elvonszolni a leányzót a könyvei mellől, de arra is vállalkozik, ha csak úgy lehet megoldani a dolgot. Vigyorogva bólogat a meglátásra, majd ha már felemlítődik a kapcsolattartás, nem bírja megállni, hogy meg ne jegyezze, mi lett volna egy posta cím-csere eredménye. Kuncog a dolgon, a húgát ismerve, meg is valósította volna a levélözönt. *
- Hát, végül is igen, bár azt hiszem, van néhány régi ismerősöm, akikbe most se szívesen botlanék bele. Téged viszont jó újra látni. *jegyzi meg lelkes vigyorral az arcán, ami csak a további témák boncolgatására tűnik el, mert hát azon még sem tud vigyorogni, amit a fiú édesanyjáról hall. Ő is találkozott vele, és egy nagyon kedves asszonyként emlékszik rá, tényleg sajnálja, ami történt - és ezt tőle megszokható módon ki is mondja, hosszas gondolkodás után. Közben már éppen ezért is csak hümmög a házra, meg az évfolyamra. Változtatni ezen nem tud egyikük sem, így fogalma sincs, mit fűzhetne hozzá. Inkább kinyögi, ami a fejében jár, majd mielőtt még a végén elhatalmasodna itt a pesszimizmus, hirtelen ötletből fakadóan jó alaposan megöleli Elliotot. Az a tapasztalata, hogy ez még Harrieten meg Runán is segít, Knut meg kifejezetten imádja ölelgetni, szóval hátha most is beválik, elvégre nem kell egyből a legrosszabb lehetőségekkel számolni. Pár perc után el is engedi, kényelmesen visszaülve a helyére, hátát a padnak döntve. A megjegyzésre elvigyorodik, de azért mégis zavartan túr a hajába. Ilyet se mondtak még, úgyhogy kicsit nehéznek bizonyul mit kezdeni vele.*
- Kösz... ööerm... *pillanatnyilag vacillál, mit is mondjon, zavarba se sűrűn hozták eddig*
- Ezt se mondták még eddig. Visszatérve meg ne akarj megbolondulni, rendben? Biztos nem könnyű, de a muszájkabát meg nem kényelmes viselet, gondolj arra. Meg biztos van más, akivel szívesen beszélgetsz, de ha gondolod... mondom, hogy csak küldj egy baglyot, és rendelkezésre állok. A fene fogja végignézni, hogy valamelyik ispotály zárt osztályán köss ki egy szép napon. *tér vissza az iménti tárgyhoz, mert úgy érzi, jobb, ha inkább ezt húzza alá, mint ha még jobban zavarba jönne bármelyikük is. Lehet, hogy arra az ölelésre mégsem lett volna akkora nagy szükség? Visszacsinálni már késő, sajna, így inkább eltér ettől a tárgytól.*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Runa

*Pontosan tudja, milyen volt Runának az az elmúlt pár év, úgyhogy ha már felemlegette a tanerőt, most átkarolja Runa vállát és közelebb húzza azután a bólintás után, sőt még egy puszit is nyom a hajába.*
- Megnyugodhatsz, nem fog az elkövetkező öt percben megjelenni most már. *jegyzi meg csendesen. Emlékszik még minden egyes válogatásra és koncertre, előzményestől, következményestől, nem szeretné, ha most barátnéja itt helyben kidobná a taccsot, bár ha már előkerül a karamella, megnyugszik, hogy talán most még sem kell Runát felmossa. Ha már viccesnek nevezik, elvigyorodik és megkocogtatja a lány homlokát.*
- Persze, kackac... diabéteszre azért ne gyúrj, ha lehet. Ccch, ez fájt, te haspók szőrcsomó. *pislog most már az ujján lógó egérre, és inkább le is szedi a lehető leghamarabb onnan, másik tenyerébe postázva a cukortól belelkesült kis rágcsálót. Majdnem el is felejtette, hogy ott lapul a zsebében, de így, hogy végre napfényre került, be is mutatja Runának Izét, aki pillanatokon belül vígan pusztítja a kapott szénhidrát-adagot, amíg csak el nem fogy, ő meg jól nem lakik tőle. Ők közben már a vonósnégyesről tárgyalnak, és nyelvet ölt a kapott válaszra.*
- Jól van na... tudom, hogy vannak vonósnégyesek, ahol néha gitárral helyettesítenek egy hegedűt, de... aranyom, te hallottál már Bachot vagy Schubertet gitáron? Egy ekkora iskolában csak van még egy hegedűs és egy brácsás. Nem hiszem el, hogy itt mindenki csak gitározni tud. Amilyen nagy hangsúlyt fektetnek a melodimágiára... bár lehet, hogy Beauxbatonsban több eséllyel vághatnék neki a vonósnégyes megalapításának. Nem baj, megpróbálni azért meglehet. Tessék nekifogni csellón gyakorolni. *adja ki vigyorogva a parancsot, miután már elmondta, mit is gondol momentán erről. Még folytatná is, ha nem kerülne ismét terítékre Runa családja, amire még ő is kénytelen sóhajtani egyet és ismét csak megöleli a lányt, amint Izé visszakerül a zsebébe.*
- Figyelj. Nem akarok én lenni a főgonosz most hirtelen, de talán mégis adhatnál nekik egy esélyt, nem gondolod? Egyre erősebb a gyanúm, hogy az apádnak csak az a baja, hogy fél a varázslóktól, mert ha annyira utálna, akkor talán nem vett volna magához. A stockholmi árvaházak valamelyikével lehet, hogy rosszabbul jártál volna. Mi lenne, ha megpróbálnád elmagyarázni neki, hogy attól, hogy boszi vagy, még nem szórakozol folyton varázslatokkal és nem fogod elátkozni, se semmi hasonló, amiről még fogalma sincs, hogy működik. Szerintem járható útnak tűnik. *közli, mert azért látja, hogy mennyire nem jó ez az egész helyzet így, se Runának, se a családjának, és csak az orrvérzés emlegetése tereli más irányba a beszélgetést. Elengedve a lányt ismét zsebre dugja a kezeit és bólogat arra, hogy herceg, majd megrázza a fejét a kapott megjegyzésre reakcióként.*
- Szőke herceg, olyan mesebeli, tudod. Fehér lovon, vagy éppen seprűn, sose lehet tudni. Vonósnégyes? Áh, ennyire nem privilégium, majd legfeljebb még kérdezősködök, hátha érdekelne valakit. Ühm... hogy is mondjam... *szusszant egyet, majd Runára pislog kicsit segélykérően, hátha nem kell annyit magyarázni mégse, mert megfogalmazni eddig még sose fogalmazta meg, csak tisztában van a tényállással.*
- Úgy értem, hogy konkurencia lennék. Neked. Nagyon kiakadsz azon, ha azt mondom, hogy nem csak lányokra bukom? *nagy szemekkel pislog a lányra, hátha nem fog visítva menekülni hirtelenjében.*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Elliot

*Ha már régi ismerősökről esik szó, nem állja meg, hogy meg ne jegyezze, akad néhány akit akkor lásson, amikor a háta közepét. Elliot szerencsére nem ezen drága emberek táborát erősíti, úgyhogy fülig érő szájjal bólogat rá a megállapításra.*
- De még mennyire, hogy az. *helyesel egyetértően. Amikor pár hónapja ide érkezett, nem is számított rá, hogy egy angliai ismerősbe botlik majd, akit úgy ismert meg, hogy Harriet teljességgel rátapadt, csak mert meghallotta zongorázni, a megmutatott szerzemény pedig még tovább rontott a helyzeten. Legalább ők ketten jól szórakoztak húga megnyilvánulásain. Az azonban már kevésbé jó dolog, hogy megtudja, hogyan is került ide Elliot, a ház és évfolyam különbözőségére pedig hümmögésen kívül nem sokat tud mit reagálni, mert változtatni ezen nem fog tudni. Meg aztán nem is fontos. Jó lesz ez így is, ha már így van, aztán attól még összefuthatnak az iskolában. Az a pesszimista megnyilvánulás azonban teljesen más irányba tereli a beszélgetést, sőt mindent, ugyanis első, és mondhatni ösztönös reakciója az az, hogy megöleli a fiút. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy a tudtára adja, hogy ne tessék elfelejteni, hogy nincs egyedül és a világ nem is olyan rossz hely még azért. Miután elengedi, kissé őt is sikerül zavarba hozni azzal a bókkal, éppen ezért igyekszik menteni a menthetőt és terelni valamerre a témát, amíg tudja. *
- Nagyszerű, ezt meg már egy kicsit jobb hallani. Úgyis azon gondolkodom, fel kellene fedezni az iskola épületét. Runa jó lenne idegenvezetőnek, de ha nem ér rá, akkor meg buli lenne rájönni magamtól, mi hol van. Lenne kedved hozzá? *érdeklődik, már egy ideje úgyis fontolgatja az ötletet, legalább nem egyedül vág majd neki, ha most igenlő választ kap, ha meg nem, hát így járt és lehet további győzködésre számítani részéről. A kérdésre elgondolkodik, majd vállat von laza mozdulattal.*
- Nem igazán, de mire beérünk, lehet az leszek. *vigyorog egy sort, miközben feltápászkodik, hóna alá csapja a könyvét, kezeit meg zsebeibe mélyeszti és mehetnek is a csárdába, onnan meg majd ő valamivel később vissza az iskolába.*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Runácska

Minden valószínűség szerint az ő agyában van valami gikszer, hogy mindig a lehető legszigorúbb tanárok a kedvencei, és talán ebből a tiszteletből következik, hogy különös módon őt is szokták kedvelni többé-kevésbé, mint a már említett tanerő is. Átöleli a lányt, abban a reményben, hogy ettől megnyugszik, majd vállat von a válaszra, ha már ennyire határozott nem. Ha Runa így gondolja, hát legyen, csak aztán úgy is legyen, vagy lehet hallgatni tőle azt a sokat hallott mondatot, hogy márpedig ő megmondta. Izé közben elcsámcsog a karamellán lelkesen, látszik, hogy ritkán kap édeset, hiába szereti, de hát fontos az ő egészsége is. Ha már Simon nem ette meg, ne magas vércukortól dobja fel a talpát a szőrmók, szereti vagy sem, hogy inkább magokat kap ilyen finomságok helyett. Felvonja a szemöldökét arra, hogy belöknék a vízbe, sőt még el is engedi Runát és kérdőn pislog rá.
- Tudok úszni, és most mondtam, hogy te csak gyakorolj a csellódon, a többire legfeljebb kiteszek én is egy hirdetés. Vagy nem. Meggondolom még alaposan, és körbenézek, hogy egyáltalán lenne-e igény, vagy mindenki messziről kerüli a klasszikus zenét.- válaszolja, és vállat von mellé, aztán meg ismételten kiselőadást tart arról, hogy talán annyira nem is szörnyű a helyzet, mint ahogy Runa látja. Nagy a gyanúja, hogy itt is valami olyasmi játszódik le, mint a rokonoknál, akik majdnem elváltak, csak kicsit durvább változatban. A gond az, hogy mindezt hiába mondja, Runa annyira utálni akarja az apját, hogy azzal már nem is tudja, lehetne-e bármit is kezdeni. Inkább csak sóhajt egyet, jelezve, hogy ha ennyit ér, amit mond, hát inkább feladja. Eljut inkább oda, amit már egy ideje elmondana, ha lenne kinek, mert Runa meg mintha szándékosan csinálná, félreérti sorozatosan. Meglepődve pislog a reakcióra, majd megrázza a fejét és megadóan megemeli a kezét mellkasa elé tartva, tenyérrel a lány felé. Majdhogynem megszeppenten pislog rá, és várja, hogy legyen már egy lélegzetvételnyi szünet, amikor ő is szóhoz jut.
- Nenenem... szó sincs róla, hogy hímsov... an... in... bloe... hímsoviniszta... nem vagyok az, még csak zenéről se volt szó... nézz a lábad elé, Runaaa... - felpattan, de már nem tudja elkapni, úgyhogy barátnéja elterül a deszkákon. Leguggol mellé és hóna alá nyúlva felhúzza, aztán meg mivel így elég ingatag az egyensúlya, leül inkább ő is és megöleli a lányt.
- Ha egy percig is figyelnél arra, amit mondok... tényleg nem tudom, hogy mondjam... nem is az, hogy ijesztő lenne, mert már egy ideje tisztában vagyok vele, csak még nem mondtam senkinek... biszex vagyok. És ha megint lehímsovinisztázol, okostojás, akkor itt foglak hagyni. Fáj valamid?- kérdezi, amint elengedte Runát, ha megsérült, akkor elcipeli gyógyítóhoz is, viszont ott ül az arcán az is, hogy nagyon nem tudja, mire számítson azért, amit éppen kimondott, és reméli, hogy nem fog a lány visítva menekülni.